Pest Megyi Hírlap, 1971. október (15. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-06 / 235. szám

"“KJCírStsp 1971. OKTÓBER 6., SZERDA Egy nagy komikus Harminc évvel ezelőtt, 1941. október 6-án halt meg Kabos Gyula, a magyar film- és szín­művészet kiemelkedő alakja. Életének 53 évéből 33 évet színpadon töltött, 27 évet a fő­város különböző színházaiban. A színház mellett, különösen a 30-as években készült több film őrzi Kabos Gyula emlékét. Solymosi Eleknél tanulta a színészmesterséget. Első szerepét Szabadkán az „Erdészlány” cí­mű operett szabó szerepében játszotta. Művészi pályafutása alatt kis bohózatokkal, majd érett, kimunkált alakításokkal szórakoztatta a közönséget. A Fővárosi Operett Színház több­szöri bukása után Kabos Gyula, az évek során megtakarított pénzét a színház megindítására fordította és Fővárosi Művész Színház néven vállalta annak igazgatását. „A közönség Kabos Gyula kedvéért bemegy a szín­házba és így van rá remény, hogy ez a jeles művész, aki már annyi sikert látott, mint szín- igazgató is beváltja a személyé­hez fűzött reményeket is”, — ír­ták a korabeli lapok. Nos, nem így történt, mert a neves művész anyagilag tönkrement. Az egy­kori mozi- és színházlátogató közönség ma is szívesen emlék­szik azokra az órákra, amikor például a „Hippolit, a lakáj” cí­mű filmben Schneider úr sze­repében a pesti polgárt alakítja, vagy a „Lovagias ügy”-ben a megpofozott Virág urat, az „Én és a kisöcsém”, a „Mescautó”, „A kölcsönkért kastély” és még hosszan sorolhatnók azokat a darabokat, amelyekben Kabos Gyula az ő sajátos szemhunyo- rításával, szájcsücsörítésével, fél­szeg mozgásával és járásával hol meglepődő, hol csodálkozó ala­kításával élettel töltötte meg a komikus alakokat. Az erősödő fasizmus arra kész­tette Kabos Gyulát, hogy el­hagyja nézőit, akiknek oly sok derűs órát szerzett, 1539-ben ki­vándorolt Amerikába, ahol a magyarlakta helyeken még fel­lépett, de a betegség úrrá lett fe­lette és távol hazájától halt meg. Búcsú T egnap temették. Elárvult a doml oldalra épült, ár­nyas fákkal övezett, sárga verőcei ház. Nem fűtik fel többé kemencéjét, hogy szi­lárddá égesse az agyagból formált tálakat, vázákat, fi­gurákat és faliképeket, ame­lyek a szépre vágyó és tö­rekvő embernek azt a min­dennapi szükségletét szolgál­ták, hogy díszítsék, barát­ságossá és hangulatossá te­gyék otthonát. A művész csendben elköltözött. Gorka Géza több mint fél évszázados munkássága egyet jelentett a magyar kerámia­művészet megújhodásával. Alkotásai híven őrzik, hogy egykor Badár Balázs, a híres mezőtúri gölöncsérmester ta­nítványa volt, nála tanulta meg az ősi fazekasságot. A népi vonások megőrzése mellett azonban biztos kéz­zel alkalmazta a kerámiamű­vészet egyetemes vonásait, amely nem csupán magyarrá, egyszersmind nemzetközivé is tette művészetét. Bizo­nyítja ezt az is, hogy az olaszországi Faenzában, a Nemzetközi Kerámia Mú­zeumban ötezer év legszebb és legértékesebb alkotásai kö­zött helyet kapott több, re­mekbe készült műve. n^egyvenhat esztendővel ez- ** előtt érkézéit Verőcére. A falu környékén akkor sok, korongozásra alkalmas agya­got találtak. Hívták: alakít­sa meg a Keramosz Vállala­tot. Két esztendeig volt a ve­zetője, aztán már csak a sa­ját munkásságának élt, to­vábbra is megmaradva a szá­mára oly sokat jelentő tá­jon. Az okát egy beszélgeté­Kisplasztikai biennálé A Műcsarnokban október 16-án megnyíló 1. Nemzetközi Kisplasztikái Biennálé a mú­zeumi hónap, s egyben a fővá­ros kulturális életének egyik legkiemelkedőbb eseményét ígéri. Budapesten első alka­tommal mutatkoznak be a nemzetközi képzőművészeti élet legrangosabb mesterei. Hazánk művészei mellett részt vesznek a kisplasztikái seregszemléin Ausztrália, Ausztria, Bolívia, Bulgária, Chile, Csehszlovákia, Etiópia, Finnország, Görögország. Ja­pán, Jugoszlávia, Kanada, Lengyelország, Mexikó, a Né­met Demokratikus Köztársa­ság, a Német Szövetségi Köz­társaság, Olaszország, Romá­nia, Spanyolország, Svédor­szág, a Szovjetunió és az USA legnevesebb alkotói. A tárlat látogatói 104 mű­vész mintegy 600 alkotásával — kisplasztikákkal, plaket­tekkel, domborművekfcel .— ismerkedhetnek meg a Mű­csarnokban Gorka Gézától sünk alkalmával így fogal­mazta meg: „A természet az ér. kincsesházam. Kiapadha­tatlan forrás.” Verőcei alkotó- műhelyét mintegy szimbólum­ként építette a domboldalra: látni, felszippantani és mű­vészi élménnyé sűríteni mind­azt a gyönyörűséget, amely a Dunakanyarnak ezen a szép­séges vidékén fogan, hogy továbbadhassa — az egész vi­lágnak. Ahogy ő mondta: „Magyarul beszélni az egész világnak, tolmács nélkül meg­értetni az emberekkel azt, amit én itt, a verőcei tájon valósággá álmodtam”. Valóban. Gorka Géza adott hírnevet ennek a kicsi, Du- na-parti falunak, az ő keze formálta kerámiák, népi cse­repek vették szárnyukra Ve­rőce nevét s röpítették a vi­lágba. Moszkva, Párizs, Lon­don, Brüsszel, New York, Becs, München, Velence, Milánó, Amszterdam, Helsinki, Stock­holm, Tokió hódolt alkotásai­nak és Gorka Géza nevével együtt megtanulta azt a szót is: Verőce. A falu, amelyről az­előtt talán soha nem hallot­tak a világon, bevonult a művészettörténetbe. M i volt kivételes művé­szetének titka? Gorka so­ha nem tartozott az önma­guk gyönyörködtetésére al­kotó művészek közé. A szép­ség nemes élményét osztot­ta meg embertársaival — mű­veivel soha nem kitűnni, csu­pán gyönyörködtetni akart. Vagy ahogyan ő akarta: „megszépíteni a hétköznapok szürkeségéi”. Kerámiái ter­mészetes arányukkal és cél­szerűségükkel, ugyanakkor egyszerűségükben is megkapó díszítésükkel a legkülönbözőbb műveltségi színvonalú ember számára is érthetőek. Pedig művészete a népi cserepek­től az absztrakt (és mégis hasznos) tárgyakig hosszú utat tett meg. Kezdődött az­zal, hogy kerámiái köbették a rajtuk ábrázolt díszítő mo­tívum karakterisztikus vona­lait, vagy ábrázolt motívum nélkül is valamiféle állat — legtöbbször madár — jelleg­zetes felépítését, hozzáadva a művész alkotó-teremtő kép­zeletét. És a folytatás sem volt ettől idegen: a termé­szet ősi formáit őrzik aizok a kerámiatárgyai is, amelyek már képi elemet nem tartal­maznak, csupán bravúros szinkezelésükkel, az alapszí­nek hihetetlenül széles ská­lájával vagy különleges máz­felületükkel ejtik ámulatba, s késztetik önfeledt gyö­nyörködésre a szemlélőt. Mű­vein a hangsúly egyre inkább a zománc szépségére, Szín­hatására tevődött át. Finom pasztellszíneket használt haj- szálerezéssel, csurgatással vagy apró, ugrás zománc­gömbökkel. F irtuóza volt az agyagnak és máznak, de anyag és technika nála szoros egység­be forrt a tartalommal, a tárgyak rendeltetésével. Mű­vészetének mondanivalója, ars poeticája: tegyük szebbé, derűsebbé mindennapi éle­tünket, legyen az otthonunk valót an otthon, ahová meg­pihenni és felüdülni tér meg az ember a napi fárasztó munka után. Ezért és ezen munkálkodott s alkotta szebb­nél szebb, derűsebbnél de­rűsebb dísztárgyait. Nem véletlen, hogy az em­berek értik és megértik agyagba formált szavát — az iparművészeti boltokban szin­te állandó jellegű hiánycikk­nek számítottak Gorka Géza kerámiái. 4 z élet kegyetlen. Nem fű­zi tik fel többet a dombol­dalra épült verőcei ház ke­mencéjét. A művész, aki negyvenhat esztendeig élt ott, csendben elköltözött. Prukner Pál Nagy részvéttel búcsúztatták Komor Vilmost Kedden, az Operaház elő­csarnokában felállított rava­talnál vettek búcsút az Ope­raház művészei és dolgozói Komor Vilmos karmestertől, a dalszínház 76 éves korában el­hunyt Kossuth-díjas érdemes művészétől. A virágokkal bo­rított ravatalnál a hozzátarto­zók mellett ott voltak a ma­gyar közélet és zenei világ képviselői. Lukács Miklós igazgató mél­tatta Komor Vilmos életútját. Az Állami Operaháa megán- énekeseinek nevében Jámbor László búcsúzott a szeretett karmestertől. Az Állami Ope­raház kórusa A végzet hatal­ma kórusművével kísérte utol­só útjára Komor Vilmost. , MŰVÉSZETI HETEK Koncz Zsuzsa vagy Zalatnay Szeptember 19-én kezdődött a budapesti művészeti hetek eseménysorozata, s most már félidejéhez érkezett. Olvasóink kérésére néhány zenei ese­ményről — előzetesen — be­számolunk. Ma fél 8-kor az Erkel Színházban az MRT szimfonikus zenekarát vezény­li Mario Rossi, holnap a Zene­akadémia kistermében este fél nyolckor lép színpadra a Liszt Ferenc kamarazenekar, Sándor Frigyes vezényletével, közre­működik Lajos Attila. A Ze­neakadémia pénteki eseménye ugyancsak fél nyolckor kez­dődik: műsoron: Beethoven Quartetto. A szombati prog­ram: szintén Mario Rossi ve­zényletével lép fel a Magyar, Állami Hangversenyzenekar. Vasárnap a Zeneakadémián tart jubileumi hangversenyt a 25 éves Tátrai vonósnégyes, a műsorban Fischer Annie is közreműködik. A hét első két napján mindkét hangversenyt az Erkel Színházban rendezik meg, hétfőn Charles Dutoit vezényletével és Martha Alge­rien közreműködésével a Bu­dapesti Filharmóniai Társaság zenekara, kedden pedig Lehel György vezényletével és Ránki Dezső közreműködésével az MRT szimfónikus zenekara lép fel. Hétfőn megkezdődik a rá­dióban a magyar népdal hete, kedden a televízióban Adam: Giselle című művét láthatjuk az American Balett Theatre előadásában, a berlini német opera zenekarát John Lanchbery vezényli. A budapesti művészeti hetek jövő heti eseményeinek ismer­tetése után válaszolunk azokra a levelekre, amelyeket olva­sóink küldtek rovatunknak. Andó Edit, az. aszódi műve­lődési ház igazgatója arról írt, hogy megalakult a Disc Jockey klub, s szeretnék fölvenni hasonló megyei klubokkal a kapcsola­tot, de nem tud ilyenről. Saj­náljuk, hogy pillanatnyilag mi sem tudunk segítségére lenni. Reméljük, ha van még Disc Jockey klub, akkor az jelent­kezik, levelüket a szerkesztő­ség is várja. Egy másik olvasónk pana­szolta, hogy a Ne sírj, kedve­sem című számot nem Zalat- nay Sarolta, hanem Koncz Zsuzsa énekli, nem úgy, mint ahögy a slágerlistánkon szere­pel. Olvasónknak annyiban igaza van, hogy Koncz Zsuzsa is énekli ezt a Tolcsvay-szá- mot, de hanglemezfelvétel Za- latniay Saroltával készült, s a szavazatokból arra lehet kö­vetkeztetni, hogy ez utóbbi felvétel a sikeresebb. Kifogásolták olvasóink, hogy a komolyzenei listán gyakran szereplő La Campanella című szám szerzőit rossz sorrend­ben írjuk, mert „... a zenét Paganini szerezte, Liszt Fe­renc pedig Zongorára alkal­mazta, éppen ezért Paganini nevét kell előre írni...” Olva­sóinknak igazuk van, mint lát­hatták, a hibát kijavítottuk. E heti nyerteseink: Bulejsza Ildikó (Üllő, Gyár u. 28.), Gutái Pálné (Ecser, Szt. Imre u. 3.), Blaskovics Ju­dit (Hévízgyörk, Akácfa u. 14.). TESTVÉRMEGYÉNK, OMSZK (2.) A virágok varosa „Szibéria városai nem gazdagok műkincsekben, sőt, építészetileg sem különösen érdekesek. Egyik sem tér el lényegesen az európai orosz vá­rosoktól. A turista számára elég, ha csak egy szibériai várost látogat meg” — olvasom a Szovjetunióról szóló útikönyvben. Omszki műkincsekkel csakugyan nem találkoztunk. Nagyon nem is várhattunk ilyenre. Európa város- matuzsálemjelhez képest fiatal vá­ros, 1716-ban alapították. Első ren­deltetése: katonai őrhely, aztán kor- mányzósági, majd főkormányzósági székhely. Jelentős fejlődés a Nagy Honvédő Háború idejével kezdődött, és tart azóta is. Az Ősz Irtisz — ahogy a nagy folyót tisztelik — Kínától az Északi Jeges-tengerig biztosítja a forgalmat, partjai és szigetei néhány kilomé­terre a várositól természetes vadsá­gukban találhatók. Paradicsom a ki­rándulóknak, horgásznak, halásznak. A folyópartnak a város hosszában kiépített partján virágágyakkal öve­zett sétány. Nem kell messze gyalo­golni, a lakásból úgyszólván a sé­tányra lép az ember. A folyóparton homokföveny, s a város felől végig fürdőhely. Meleg napokon az egész város a folyóparton van. A modern lakóházak tömege épül. Tetszetőseit, változatosak. Természe­tesen még találhatók a régi faházak S ami azt illeti, hogy Szibéria vá­rosaiból elég egyet megnézni, abban nincs jogom kételkedni. Én egyet láttam, de olyan sajátos vonásokkal, hogy kedvem lenne ellenőrizni a megállapítás helyességét. Oipszkban az első szembeötlő: az igen sajátos városszerkezet. A tele­püléstervezők modem emberek le­hettek, maximálisan figyelembe vették a természet kínálta lehetősé­get és azokat a kívánalmakat, hogy a lakóházak kellemes környezetben legyenek. Ebből a két alaptételből komponálódott a város. Hosszan az Irtisz patkó alakú kanyarát követve épült ki, negyvenhét kilométeren. Mélysége — szokványos értelemben — nincs is. A patkó közepén, a fo­lyó túlsó partján húzódik a repülő­tér. A patkó város felőli centrumá­ban a hajóállomás. E terület árve­résiét a transzszibériai vasút mellett a vízi és a légi közlekedés bizto­sítja. is. Egy alkalommal a városon keresz­tülutazva a házakról beszélgettünk. Az út mindkét oldalán faházak áll­tak. Nem ismerem a statisztikát, de a látottak alapján harminc-negyven százalékra becsültem a fából épült lakóhelyek arányát. Kísérőnk őszintén megjegyezte: sajnos, ennél még rosszabbak is van­nak. Jó néhány család még barakk- lakásban lakik. Azokban a barakkla­kásokban. amelyeket a háború alatt szükségből építettek. A barakklaká­sok 1972-ben teljesen eltűnnek, s az ötéves terv vécére a faházak jelen­tős része is. összehasonlításul elég annyi, hogy a Nagy Honvédő Háború alatt csupán néhány tégla- vagy kő­épület volt Omszkban. A varosnak van még egy sajátos vonása, mondhatni alapvető jellem­zője. Virágok, parkok, virágágyások mindenhol. Omszk a virágok városa. Semmi, de semmi túlzás nincs eb­ben. A Szovjetunióban a városok kö­zött verseny folyik a parkosítás, a virágkultúra megteremtése terén. Omszk nemegyszer nyerte már el az első helyet — kétszer Lemingrádot is megelőzte. Nem éltük át az omszki tolat, de érzékeltük mindazt, amit virágzó- zöldello városuk érdekében az omszkiak tesznek. Mondják, hogy öt fát kell ültetni, hogy egy maradjon. Még így is, ha jön egy átlagosnál h’degebb tél, bizony megtizedeli a fákat. Az utcán virágárusok sorát látni, olyan tömegben, mintha leg­alábbis mediterrán város lenne. Nem csoda ezekután, hogy látogatásunk első napján a hagyományosan évről évre megrendezett virágkiállításra látogattunk el. A kiállítótermek egy parkban vannak. A város nyolc területe mind külön állít ki. Köztük is verseny fo­lyik. S mindannyian kifejezésre jut­tatták meleg vendégszeretetüket. Minden kerület a kiállítás jelvényét, prospektusát és egy nagy csokor vi­rágot nyújtott át. Mondanunk sem kell, hogy mire végigértünk a kiál­lítóteremben, valamennyien úgy festhettünk, mint valami mozgó vi­rágkiállítás. Omszkban jár a világhírű német házaspár: Annelie és Andrew Thorn­dike, az Orosz csoda című film és könyv alkotói, ök derítették ki, hogy Omszk nyilvános parkjaiban 13 mil­lió gladiolusz, 5 millió dália, 1,5 mil­lió rózsa virít, és egymillió bokrot ültetnek évente. Pedig ez a város valamikor nagy sárfészek volt, és a porviharokról, rendkívül piszkos ut­cáiról volt híres. Ma Omszk Szibéria második leg­nagyobb városa nyolcszázezer lakos­sal, és úgy tartják számon, mint a legrendezettebb, legszebb várost Szi­bériában. Maróthy László AZ IRTISZ PARTJÁN Slágerlistánk: Művészlemezek: 1. (2) Bar­tók: Csodálatos mandarin, 2. (1) Liszt: Mazeppa, 3. (—) Kodály: Háry János, 4. (3) Beethoven: Für Elise, 5. (4) Brahms: Magyar táncok. Tánclemezek: 1. (2) Fák, vi­rágok, fény (Zalatnay S.), 2. (4) Sziklaöklű Joe (Zalatnay S.), 3. (1) Várj, míg sötét lesz (Koncz Zs.), 4. (3) A tüzes po­kol (Hungária), 5. (5) Vándor- úton (Neoton), 6 (7) Megered az ég (Neoton), 7. (8) Ne sírj, kedvesem (Zalatnay S.) 8. (6) Rég volt, szép volt (Koncz Zs.), 9. (9) Elvonult a vihar (Illés), 10. (—) Hegyek lánya (Délhú­sa Gjon). Sunyó—Falus—Tamás Vágja ki, töltse ki, tegye borí­tékba, vagy ragassza levelezőlap- ra, úgy küldje be szerkesztősé­günkbe (Pest megyei Hírlap, Bp# VIII., Somogyi B. u. 6.). A borí­tékra ne feledje felírni: „Ked­venc lemezem”. Szavazóink között hetente három hanglemezt sorso­lunk ki, a Magyar Hanglemez- gyártó Vállalat ajándékát. I t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents