Pest Megyi Hírlap, 1971. október (15. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-31 / 257. szám
UEGYEI 1971. OKTOBER 31., VASÄRNAP A Dózsa-emlékbizottság irányelvei ■■■ személyében a társadalmi haladás egyik nagyszerű hősét tiszteljük Dóssá György, az 1514. évi magyarországi parasztháború vezére, történelmünk kimagasló alakja fél évezrede, az 1470-es évek első felében — pontosan meg nem határozható időpontban — született Erdélyben. A végvidéki harcokban hírnévre emelkedett székely vitéz megbízatást kapott a török ellen toborzott kereszteshadak vezetésére. A hadjárat parasztháborúvá nőtt át, a felfegyverzett parasztok földesuraik ellen fordultak, és Dózsa György, a parasztsereg vezérévé vált. Katonai tetteivel, a nép előtt kifejtett célkitűA parasztháború zéseivel méltó megtestesítője a parasztháború és az évszázados jobbágytörekvések eszméinek és hagyományainak. Személyében a társadalmi haladás egyik nagyszerű hősét tiszteljük, akire emlékezve, a küzdő és szenvedő néptömegekre is emlékezünk. A Dózsa nevével összeforrott parasztháború az 1848— 49. évi polgári forradalmat és nemzeti szabadságharcot megelőző időszak legnagyobb jelentőségű magyarországi an- tifeudális küzdelme, szerves része volt a kor európai osztályküzdelmeinek és eszme- áramlatainak. társadalmi-gazdasági előzményei A XV. században, a feudális tulajdonviszonyok fennállása mellett, a paraszti földbirtoklás túlsúlya alapján a magyar mezőgazdaságban tovább erősödött a jobbágyparaszti árutermelés. Az osztályharc korábbi eredményei, a szabad költözködési jog kiharcolása és a ro'ootoltatás háttérbe szorulása következtében megindulhatott a nyugateurópaihoz hasonló, szabad paraszti fejlődés irányába mutató tendenciák kibontakozása. Megjelentek a bérmunka kezdeti formái, a paraszti bér- Letvállalások, melyek fokozták a feudális kizsákmányolás folytán már jelentékeny paraszti differenciálódást. Vékony tehetősebb réteg felemelkedése mellett a jobbágyság nagy tömegei, helyenként 10—30 százaléka, zsellérré vált. A társadalmi munkamegosztás előrehaladásával fellendült az ipar és a városok fejlődése. Az erősödő városokban virágzott a céhes ipar, s számos új iparág keletkezett. A falvak tömegéből a mezővárosok sora emelkedett ki. A városi lakosság rétegződése előrehaladt. A növekvő számú városi plebejusok elnyomása mellett a patríciusok a jobbágyság feudális kizsákmányolásába is bekapcsolódtak. A mezőgazdasági és ipari árutermelés fejlődésével egyes helyi piackörzetek forgalma jelentékenyen kiszélesedett. A bontakozó modem nemzetközi kereskedelem áramába kapcsolódva jelentékenyen megnőtt a magyar áilatkivitel, ami főként a nagy alföldi mezővárosok állattenyésztésén alapult. * A növekvő árutermelést és áruforgalmat az uralkodó osztály a maga számára kívánta gyümölcsöztetni. A parasztipolgári fejlődés kibontakozó tendenciáival szemben a földesúri elnyomás erősítésére és a feudális rend korai szakaszára emlékeztető egyes súlyosabb terhek és kötöttségek visszaállítására törekedtek. A pénzjáradék emelése mellett a feudális terhek növelésének fontos elemeként ismét előtérbe kerültek a termény szolgáltatások. Korlátozták a jobbágyi földbirtoklást. Támadást indítottak a szabad költözködési jog ellen, s a jobbágyköitözést számos akadállyal nehezítették. Nőttek az egyházi terhek, s a tizedkötelezettséget az addig mentes nem katolikus román és délszláv népelemekre is kiterjesztették. Mátyás halála után a központi államhatalom meggyengült, feudális anarchia uralkodott el, ami a kiszolgáltatott parasztság helyzetét egyre elviselhetetlenebbé tette. A növekvő elnyomás a parasztság ellenállásába ütközött. A századforduló körül élszaporodtak és erősödtek a feudális urak ellen irányuló helyi megmozdulások. sabb volt az osztályuralom biztosítása, mint a hódítók elleni harc, amiért eredetileg hadba hívta a parasztokat. A parasztháború vereségét követő megtorlás, a jobbágyság lefegyverzése pedig védtelenül dobta oda az ország középső és déli részét az oszmán hatalomnak. A paraszt- háborúban osztályharc és honvédelem kérdései így ötvöződtek. A parasztháborúban két részre oszlott a magyar társadalom. Egyik oldalon a különböző csoportokra tagolódó, szemben álló rendi pártokba tömörülő kizsákmányolok, a feudális nemesség, az egyházi hierarchia, a gazdag városi polgárok állottak. Az uralkodó osztály egymással marakodó frakciói összefogtak a felkelt jobbágyság ellen; együttműködésük a parasztság elleni megtorlásban századokra szőlő történelmi tanulság. A másik oldalon, a keresztes had soraiban az elégedetlen mezővárosi és falusi parasztok, szervezkedő plebejusok és bányamunkások, az egyház életvitelével megbékélni nem akaró szegény papok és deákok egyaránt gyülekeztek, példát mutatva a dolgozó néprétegek. társadalmi összefogására az elnyomók elleni küzdelemben. A Magyarország határai között és a határvidékeken élő többi nép ugyancsak szerephez jutott mindkét osztálytáA Dózsa-hagyomány A Dózsa-tradíció olyan politikai-ideológiai hagyomány lett, amely szétválaszthatatla- nul összeforrott a haladásért vívott társadalmi és osztály- küzdelmekkel, a Duna-völgyi népek észmélésének és összefogásának előrevivő folyamatával. Dózsa neve a későbbi parasztfelkelések példáját és ideológiai örökségét képezte. Felidézték szellemiét történelborban. A nagy társadalmi küzdelem tehát azt is örökül hagyta ránk, hogy magyar és nem magyar tömegek közös érdekeit az osztályfrontok határozzák meg, s csak az osztályuralom elleni közös harc segítheti elő az egyes nemzetiségek saját céljainak előbb- revitelét is. A Dózsa-parasztháború részét képezte azoknak a nagy európai népi megmozdulásoknak, melyekben a parasztok és plebejusok a feudális rend falait döngették, s amelyeknek kimenetele nagy mértékben befolyásolta a fejlődés későbbi irányát. Céljai — mint Európában általában, ösztönösen vagy vezetői által is megfogalmazva — a korabeli egyházi és eretnek ideológiákhoz is kapcsolódtak, kifejezték az egyház európai méretű válságát és egyengették belső demokratizálásának útját is. Szembetűnő a parasztháború párhuzama a XIV—XVI. századi európai, főleg angol, svájci, német, cseh anitífeudális mozgalmakkal. Figyelemre méltó, hogy a parasztháború okai és jellemző vonásai — sajátosságai mellett is — mennyire hasonlóak voltak a környező közép- és kelet-európai országok parasztfelkeléseihez. Ez^k a tényezők is hozzájárultak ahhoz, hogy az 1514. évi magyarországi parasztháború bekerült az európai történet óvlapjaina. műnk nemzeti, polgári demokratikus és szocialista mozgalmai is. Keresztes (latinul crú- ciatus) hadának nevét viselték a kurucok, a plebejus bal- szárny jelképe 1848-ban, zászló volt az agrárszocialista mozgalmakban a XX. század eleji demokratikus törekvésekben, az ellenforradalom, és a fasizmus elleni harcban, a háború elleni küzdelemben. A Dózsa-hagyomány megítélése ideológiai-politikai vízválasztó volt történelmünk haladó és retrográd irányzatai között. Az uralkodó osztályok elrettentésként, ’ fenyegetésként nyúltak vissza Dózsa és a parasztháború példájához. Történelmi alakját évszázadokon át rágalmazták, szerepét meghamisították. Gyalázták, beszennyezték a forradalmi paraszti tömegeket, melyek seregében küzdöttek, és akiknek utódai később is, évszázadokon át ápolták szellemét. Forradalmasító, vagy a forradalmat védő íróink, költőink — különösen Petőfi és Ady — munkásságában, képzőművészetünk legmerészebbjeinek alkotásaiban — például Der- kovits művészetében — a Dózsa-hagyomány összefonódott a társadalmi és ideológiai küzdelmekkel. A haladó Dózsa-kép a szocialista Magyarországon vált igazán népünk sajátjává. A felszabadulás után a parasztság tömegeit lelkesítette új életük megteremtésében.' Töbo mint négy évszázados küzdelem után a dolgozó nép szabad hazájában vált ismét a nagybirtokrendszer szétzúzásának zászlajává, valamint az új paraszti élet, a termelőszövetkezeti mozgalom jelképsee- rűen gyakori névadójává. A Dózsát idéző régi kulturális értékek a nép tömegeinek kezébe jutottak, és új alkotások gazdagították és népszerűsítették a Dózsa-ké - pet, ébren tartva jó emlékezetét. Az irodalom, a zene, a képzőművészet szabadon hirdeti Dózsa ügyének igazát. Öudapesten és Cegléden — a küzdelem két kiindulópontján — emlékművek örökítik meg harcának jelentőségét. Így emlékeznek már a dolgozó milliók is, felidézve a népelnyomás elleni harcban politikai hagyománnyá vált, és a Duna- völgyi népek összefogását megtestesítő Dózsa-tradíciót. A Dózsa-ávfordufó megünneplése Népünk Dózsa György születése 500. évfordulójának ünneplésére készül. Az országos ünnepségek 1972-ben kezdődnek. A megemlékezések sorában nagygyűlések, kiállítások és más kulturális rendezvények hivatottak a napjainkban is aktuális Dózsa-hagyo- mány ápolására. Nemzetközi tudományos konferencia, új forrásokat feltáró, elemző és népszerűsítő kiadványok biztosítják a nagy történelmi esemény jelentőségének méltatását. Mindet jelentős újabb tudományos és művészeti alkotásokkal gazdagítja majd élő Dózsa-hagyományunkat. Az évforduló megünneplését szolgálják azok a megemlékezések és rendezvények, amelyeket társadalmunk különböző rétegei körében a társadalmi szervezetek, tömegmozgalmak és intézmények szerveznek. A felemelő és mozgósító történelmi tanulságok annál inkább válnak népünk sajátjává, minél szélesebb, a helyi kezdeményezéseket is magában foglaló népmozgalom jellegét öltik a félévezredes évforduló ünnepségei. A megemlékezés nyilvánvalóan erősíti osztályküzdelmeink hagyományainak ápolását, növeli népünk szocialista meggyőződését, történelmi tanulságaival erősíti egysé- -günket, a környező, s ma már hazánkkal együtt szocialista útra lépett országok népeivel való szövetségünket, összefűz a világ haladó társadalmi erőivel. Dézsa-emlékbizottság \r/sssssssssssss/sssssssss/ssssssssssssss/sssssssssssssssssssss/sssss.rssssssssssssssssssssss/sssssssssssssssssssssssssss/ssss/ssss/sssss/ssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss/ss I § VARGA RUDOLF: A Dózsa-parasztháború jelentősége, történeti helye és tanulságai Nyers emlékezet A parasztháború á középkori Magyarország legnagyobb méretű és visszhangot keltő forradalmi megmozdulása volt. A fegyvert fogott parasztok súlyos csapásokat mértek a földesurak államára. Céljaik — amelyeket Dózsa György híres ceglédi beszédében fogalmazott meg — objektíve a parasztság támadását jelentették a fennálló feudális osztáíyuralom ellen. Szabadulni akartak a feudális terhek elviselhetetlen és emelkedő sokasága alól, tiltakoztak árutermelő tevékenységük gyümölcseinek elsajátítása, szabad költözködési joguk fenyegettetése ellen. Mindez ellenállást jelentett azokkal a tendenciákkal szemben, melyek a feudális rend konzerválására, a jobbágyság úgynevezett második kiadásának létrehozására irányultak és a XV—XVI. század fordulóján már Közép- és Kelet-Európa több országában jelentkeztek. A népi követelések megfeleltek a termelőerők haladásának, egybeestek Magyarország általánosabb érdekeivel. A felkelő parasztok, plebejusok és más csatlakozó elemek küzdelme — a tudatosság fokától függetlenül — a haladás fő útját képviselő paraszti-polgári árutermelés és polgári átala1 kulás irányába mutatott. A parasztháború veresége viszont, melyet az uralkodó osztály csak sorozatos ösz- szecsapások után, katonai erejének megfeszítésével tudott elérni, az osztály-erőviszonyok alakulásában súlyos fordulatot1 jelentett. A fegyveres felkelés vérbefojtását követő megtorló intézkedések a feudális kötöttségek újabb megerősödését és a korai járadékformák visszaállításával és kiterjesztésével a jobbágyság ún. második kiadását, a kései feudalizmus korszakát vezették be. Az ország függetlenségét és társadalmi fejlődését veszélyeztette a XVI. század elején mind fenyegetőbbé váló oszmántörök hatalom. Bár az akkori ' haza súlyos kizsákmányolást és anarchikus fenyegetéseket jelentett a parasztoknak, mégis készek voltak védelmezni a megművelt rögöt, a családnak otthont nyújtó kunyhót is magába foglaló határokat. Az osztályelnyomás ellen felkelő jobbágyság így egyben a külső veszély elleni fő erőt is képviselte. Az uralkodó osztály számára ugyanakkor fonto| Az árnyékszék háta mögött, a kerítéslécek háncsa alól, ^ csöpp rügyek, ágacskák, gombák dudorodtak ki. A kisfiú so- § káig nézegette őket leguggolva. Hátranézett a lába között. ^ így olyan érdekes, fordított a viliág. A fák lefelé lógnak, meg ^ a ház is, mintha bele akarna esni az égbe, ami így oly mély Ä és kék. A kisfiú majd’ beleszédült. Lehunyta szemét, egyen- s súlyozta magát zsibbadt lábain. Szeretett itt időzni. Az ud- § varnak ez volt a legizgalmasabb pontja. Más gyerekek együtt játszanak a bátyjukkal, csak Zsiga ^ nem játszik velem — gondolta. —Durva és kárörvendő. Ami- ^ kor gomboztunk a Bakosék udvarán, én is be akartam állni. ^ Levagdostam a gombokat apuka .rossz nadrágjáról, amivel ^ anyuka a követ szokta mosni. Csutaknak használták, Zsiga % nem vette észre, milyen szép gombok vannak rajta. Engem $ mindig elűz, kiközösít, mert selypítek. Itt biztonságban va- ^ gyök mindenkitől, nem vehetnek észre. Kiáltozást hallott a kapu felől. Az én nevemet kiáltoz- ^ za anyuka! — döbbent rá. Elindult a hatalmas kert végéből, és futva érkezett anyu- ^ kához. Közben savanyú arccal szopogatta a pöszmétebokorról ^ sebtében letépett szemeket. Por is ment a szájába, mert fogai $ közt csikorgóit a' gyümölcs. Mint a kiscsikók, úgy futott, $ érezte, hogy porhanyulnak el a rögök szandálja talpa alatt. ^ Olyan erős patásnak érezte magát, mint Csendes, a lovuk. S; — Tessék, anyuka — mondta, és anyja arcát fürkészte. ^ Anyuka mérges. Ez volt az első gondolata. ^ — Hol van az a disznó? — kérdezte anyuka. — A bolft^ ba kéne menni. Ha száz kezem lenne, se győzném! Franc a S büdös kölykébe. Mindjárt este van. Bezár a bolt. Kettévágom S azt az állatfajzatot, csak jöjjön haza a csavargó. Szólok az ^ apjának, verje össze! Joci örült, hogy Zsiga kapni fog, de eszébe jutott, hogy ^ akkor őt is előveszik, és ő sem eszik ma vacsorát Ártatlan ^ arccal, homlokát ráncéivá mondta. — De hiszen iskolában van. S Az anyja ezt már nem is hallotta. Sírva ment fel a | tornácra. Joci az udvar közepéin ácsorgóit. ^ A üüp nyugodni készült. A kisfiú bámulta az ég alján ^ a vörös felhők közt a nagy piros gömböt. Olyan közelinek, ^ kereknek, könnyűnek tűnt. Joci kezét emelve szaladt a ke- ^ rítéshez, elkapni, mint egy nagy labdát. Ahnélkodva nézte, ^ mint gurult nyugatnak. Félt, hogy felakad a Mátéék cseresz- ^ nyefáján. De mégse... El kell majd mesélni anyukának, megkérdezni, hogy mi lett volna, ha a nap a fára esik, s ä kipukkad. , S — Anyuka, anyuka! Láttam, hogy a napocska... — futott befelé, de eszébe jutott, hogy anyuka haragszik, és az is, hogy apuka bent alszik a konyhában. Megállt, gondolkozott. Be kéne menni, és azt mondani: „Anyuka, elmegyek én á boltba!” Akkor biztosan látnák, milyen jó gyerek. Arra gondolt, hogy a boltban akkor tulajdoniképpen vehetne med- vecukrot. Eddig csak Zsigával vagy anyukával voltam a boltban. Most mehetnék egyedül. Belépett a küszöbön, és hogy magára terelje a figyelmet, ivott egy bádog vizet. Anyuka sírt és tésztát gyúrt. Apuka aludt a kerevetem. Mellén szélesre tárva az ing, mellkasa szőrös, miint egy kalózkapitányé. A kapitány is így alszik a képeskönyvben. Jól emlékszik rá, még ki is festette a hajót meg a halálfejes zászlót. — Mami...!! — suttogta — ...láttam a napocskát. Ma Mátóéknál alszik. — Anyja nem válaszolt. Joci kioldalgott. Nem merte megkérdezni, élmehet-e a boltba ő. Hátrament újra a kertbe, a málnabokrok közé. Nézte a földet Töprengett, hogyan fogja először azt mondani anyukának, hogy már egyedül is el mer menni a boltba. Addig majd Csendesnek meséli el... 1 Csendes az istállóban lakott. Az erdőről avart hurcol! be neki apuka kordén. Azon aludt. Csendesnek harasztott kellene ennie is, ha apuka nem adja el a babakocsit, s kukoricát meg zabot nem vesz az árából. Apuka üvöltött, ha a ló nem kapott eleget enni. Apuka fuvarozott Csendessel. Bizony, bátor-erős ember! Télen is, mikor lövöldözés volt, senki sem mert kimozdulni, mindenki bújt. Féltek a katonáktól. Bezzeg apuka nem. Befogta Csendest, és elkocogtak. Késő éjjel jöttek meg, hatalmasan megrakodva. Anyuka szedte le a holmit a szekérről. Ügy tett, mintha örülne, pedig hályogos volt a szeme a rémülettől. i W A
