Pest Megyi Hírlap, 1971. október (15. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-28 / 254. szám
110 éves a penci posta A vadászati kiállítás megnyitása után újabb meglepetéssel szolgál látogatódnak a penci múzeum. Jakus Lajos igazgató a múzeumi hónap keretében „110 éves a penci posta” címmel mutat be figyelemre méltó anyagot. A tárlókban sok korabeli okmány — közöttük az első postamester, Hantuch Simon 1861-ből szár- joazó szerződése, aki egyébként a postamesterség mellett mészáros is volt —, különböző időkből származó postabélyegzők, súlymértékek, mérlegek, régebbi időkből származó levelek láthatók. A különböző és szép számú 1903—1938-as időkből származó penci postai képes levelezőlapok láttán felvetődik, miért nem készül képes levelezőlap a mai Pénéről ? Az idevetődő turisták szívesen vásárolnák a múzieumot, a Menyecskehegyet bemutató képes levelezőlapotok VÁC I UAPLfl A PEST MEGYEI H f R l Á P KÜLÖNKIADÁSA XV. ÉVFOLYAM, 253. SZÁM 1971. OKTÓBER 28., CSÜTÖRTÖK A REKONSTRUKCIÓ EGYIK FELTÉTELE I Kötöttárugyárnak még több szakemberre lesz szüksége Vác legnagyobb textilipari vállalatánál, a Kötöttárugyárnál ezerhétszáz-tizennégyen dolgoznak, nyolcvan százalékuk nő. Idei tervük 450 millió forint, amit az ötéves Halló, itt az ifjúsági rádió! Kedden, a tanítási idő után oem siettek hazafelé a Váci Közgazdasági Szakközépiskola tanulói. A KISZ-szervezet meghívására az előcsarnokban várták egy kedves ünnepély kezdetét. Ott volt a vendégek között (Oberczahn József és Berényi üde, a megyei tanács művelődésügyi osztályától, Povázsai Vándor osztályvezető a városi tanács és Zsigmond Józsefné, i városi KISZ-bizottság képviseletében. Molnár Mihály igazgató kö- (zönitötte a megjelenteket, majd átadta a tanintézet új szerzeményét, az iskolarádiót. Kar all Piroska IV/B osztályos mondott köszönetét a tanácsi segítséggel beszerzett rádióról, ami segíti a tájékoztatás, az oktatás — és a KISZ-szervezet munkáját. Könyvjutalmat kaptak a nyári építőtábor versenygyőz- tesed és az iskola élsportolói. Megszólaltak a hangszórók: „Halló, itt iskolarádió!” — majd egyórás változatos, zenés irodalmi műsor kezdődött. (P) Hangverseny, népdalest, sok új film a művelődési központban Két összejövetel less a pedagógusklubban Sokoldalú, eseményekben gazdag a váci Madách Imre Művelődési Központ november havi programja- Mindenki talál benne kedvére valót. A legkisebbek az Állami Bábszínház Kacsalaki rejtély símű mese játékának tapsolja tnak; a nagyobbakat 4-én * Scampolo-együttes hangversenye szórakoztatja. A művelődési központban 3esz a jövő pénteki lottósor - solás. Régi kívánságnak eleget léve rendezik meg Kovács Apollónia, Bojtor Imre, Zala Tóth Erzsébet, s mások ma- gyamóta- és népdalestjét. A pedagógusklub 3-án és 17-én látja vendégül tagjait. Tompa László előadóestje és Kocsis Iván vetített képes előadása lesz a műsor. Az akvarisztika! kör tagjai megismerkednek a leggyakoribb szobanövényekkel. A képzőművészeti alkotócsoportosok a modern magyar képzőművészettel. A Dunakanyar Foto- klubban öt kedd estén rendeznek vetítettképes előadást. Az eszperantó szakkör vendége lesz Bundschuh István, a rádió népszerű citeraművésze. Néhány cím a bemutatásra kerülő új filmekből: A halhatatlan légiós (magyar), Kísért a múlt (szovjet), Léon és az Atlanti fal (francia—olasz), A gyilkos a sínen vár (csehszlovák), Queimada (olasz), Kapaszkodj a fellegekbe! (magyar) és Hangyaboly (magyar)(P-) GYŰLÉSEN Hozzászólás terv utolsó évére 850 millióra szeretnének emelni, mégpedig úgy, hogy 200 millió forintos bankkölcsön fel- használásával rekonstrukciót hajtanak végre. Az előkészítés során a gyár vezetői újból megvizsgálták a szakemberhelyzetet. Megállapították, hogy jelenleg már 54 olyan felső- és középvezetőjük van, aki a gyárban nevelkedett. Számos csoport- és művezetőt a munkásállományból emeltek ki — a rátermettek közül. Nagy részük kiválóan megállja a helyét. A vállalat vezetőképző tanfolyamok szervezésével segíti őket ebben. A gyár azt szeretné, ha többségükben az itt dolgozók közül kerülnének ki az új vezetők. A KISZ-szervezet küldöttértekezletén Fejes István igazgató elmondta: mindenkit támogatnak, ha tanulni akar. Ezt bizonyítja az is, hogy a gyár jelenlegi 83 vezetője közül 54 munkája mellett levelező, illetve esti tagozaton szerezte meg oklevelét. Az első garnitúrában ma még többségében férfiak dolgoznak, közöttük kevés a fiatal szakember. (35 év alatti osztályvezetőjük egy sincs!). A szakembertartalék, a „második lépcső” viszont csaknem teljesen fiatalokból, és többségükben — megfelelően a munkásság összetételének — nőkből áll. (A harminc középvezető között tizenhét nő van.) Biztató a gyár távlati oktatási tervének az a fejezete, melyből kitűnik, hogy a következő öt évben tizenöten szeretnének egyetemre, kettén felsőfokú és harminchatan középfokú szakmai technikumba menni. Emellett a jövő esztendőben művezető-továbbképző tanfolyamot indítanak, mintegy ötven szakmunkás részvételével. <-i.) A határőrükéi fiaiknak érzik Szobi tudósítás a nagyközségi párt vb üléséről Az MSZMP szobi nagyközségi végrehajtó bizottsága a minap megtárgyalta a helyi lakosok, a párt-, a társadalmi és fegyveres szervek kapcsolatának alakulását, Puzsár János határőr hadnagy előterjesztése alapján. Szó volt ebben a határőrök és a lakosság kapcsolatáról, a határ rendjének betartása terén előforduló problémákról, a horgászok gondjairól, Ipoly- damásd határőrközság életének alakulásáról, az iskolák és úttörőhatárőr-szakaszokkal való foglalkozás eredményeiről, fogyatékosságairól. A feltett kérdésekre adott válaszok után Heil Imréné, a pártbizottság titkára megnyitotta a vitát, melynek során hat vb-tag és a határőr- kerületparancsnokság képviselőié fejtette ki véleményét. Minden hozzászólásból kitűnt, hogy a területi párt-, állami, társadalmi szervek. a lakosság és a határőrőrs kapcsolata jó és az utóbbi időben sokat fejlődött. Elmondták a hozzászólók azt is, hogy a határőröket a községek lakosai szeretik és fiaiknak érzik. Különösen kiemelték azt, hogy az elmúlt években nem volt vita az őrs és a falu között. A fentiek bizonyításául a hozzászólók elmondták, hogy nincs olyan megmozdulás, ahol a határőrök nem jelennének meg, többször végeztek társadalmi munkát, részt vesznek a KISZ-oktatásban is. Erősítették az előterjesztés azon gondolatát, mely kimondta: „A határőrök a községünkben a szocializmus építésének nem szemlélői, hanem aktív részesei.” Szádvári Gábor INNEN - ONNAN Házi divatbemutatók Hazai vendégeken kívül lengyel és szovjet külkereskedelmi delegáció látogatott nemrégen a Váci Kötöttárugyárba. Mindhárom csoportnak házi divatbemutatót rögtönöztek. Nagy tetszést arattak a gyer- mekoverallok, a színes és változatos tréningruhák s a legújabb uná-öltönyök. Mindez felnőttek részére 1—4 számig, gyermekeknek 1—7 szám közötti nagyságban készül. Őszi műsor A városi tanács művelődés- ügyi osztályának a kiadásában, ezer példányban megjelent a Vác őszi műsora ’71 című tájékoztató. Ismerteti a zenei műsorokat, a kiállítások rendjét, a A szála város fölé hozza a cementport VÁC LEVEGŐJE A közelmúltban tartották meg Budapesten a III. országos zöldfelületi konferenciát. Az elhangzott előadások, hozzászólások alapján érlelődött meg bennem az a gondolat, hogy röviden, váci viszonylatban írjak a felmerült problémák egyikéről, a levegőszennyeződésről. Köztudomású, hogy Vác is az erősen szennyezett levegőjű városok közé tartozik. Ennek egyik oka az, hogy a viszonylag sűrű beépítettsé- gű ipari városban a gyárak, vállalatok, háztartások zöme széntüzelésű. Füstképző hely a vasúti pályaudvar és környéke és nagy mennyiségű por keletkezik a különböző építkezéseken. Kisebb mértékben, de szennyezik a levegőt az utcai porképződés és a motoros járművek kipufogógázai, ami nem lebecsülendő tényező váci viszonylatban sem. LEGNAGYOBB GONDUNK azonban a cementipar. Sajnos, még az is tetézi a bajt, hogy a leggyakoribb széljárás nyugati irányú és így a szél a város fölé hozza a port. A legjobban szennyezett terület a gyár közvetlen környéke, Kisvác és a vasúton túli városrész egy része, valamint a deákvári lakótelep területe, hozzávetőleg a gom- bási iskoláig. Azonban hivatalos mérések szerint is, 40—50 kilométerre eljut a váci cementpor. Sok helyen felmerült már városunk levegőszennyezettségének problémája. A különböző javaslatok, elgondolások, határozatok annyit érnek, amennyi azokból megvalósul. Az is igaz, hogy a levegő szennyezettségét némileg lehet csökkenteni különféle módszerekkel, de a végső megoldás az lesz, ha magát a szennyeződést kiváltó okot, a füst- és porképző objektumokat korszerűsítik. Elsősorban arra gondolok, hogy a gáz bevezetése és a vasút villamosítása jelentősen csökkenti majd a szennyezettséget. A mellékutak felújítása, illetve megépítése és a DCM portalanító berendezéseinek megfelelő elkészítése további nagy lépés lenne. A szakemberek fontos szerepet tulajdonítanak a növények levegőtisztító hatásának. A NÖVÉNYEK SZEREPE a levegő tisztaságának megőrzésében valóban jelentős. A gyepfelület egyrészt megakadályozza a por keletkezését, másrészt megköti a port. A nagy lombú fák és cserjék levéltömege szintén megköti a port és egyéb levegőszeny- nyeződést, és megakadályozza továbbterjedését. A fák, a cserjék és a gyepfelület együttesen, ez adja a városi zöldfelületek zömét. Szakértők szerint 1 lakosra számítva 17—21 négyzetméter zöldfelület kellene városainkban. Ez — váci viszonylatban — hozzávetőleg 600 ezer négyzetméter (kb. 100 katasztrális hold) parkot, utcai sorfát jelentene. Ránézve a város térképére, területileg meg is lenne ez a mennyiség, a zöld foltokat összeadva. Ezek nagy része azonban házikert, parlag vagy más hasznosítású, be nem épített terület. A temetőkertek és az erősen elhanyagolt városliget kívül esnek a város sűrűbben lakott részein és levegőtisztító hatásuk nem érvényesül. A belvárosi részek szegények zöldterület szempontjából. Funkcionális értelemben csak a Duna-part, a Marx, Damjanich és Rákóczi téri kisebb parkok és a Lenin úton levő rózsakert minősül zöldfelületnek, valamint a helyesen kiválasztott fajokkal fásított utcák. Ezért is örömmel olvastam a Váci Napló egyik júliusi számában, hogy a város jelentős összeget fog az ötéves tervben parkosításra fordítani. Azonban, ha megnézzük, hogy szerényen számítva — országosan 100—150 forintba kerül egy négyzetméter park megépítése és a fenntartási költség az összes építési költségnek 7—10 százaléka évente, akkor még ez a jelentős összeg sem sok. MIT LEHETNE TENNI? Elsősorban a már meglevő növényanyagot megóvni a ron- gálóktól, garázdálkodóktól, másrészt az építkezések helyét úgy kiválasztani, hogy lehetőleg ne kelljen értékes fát kivágni. Nagy segítséget nyújthatnak a társadalmi és ifjúsági szervezetek és az iskolák. Ne csak az ültetésnél segítsenek, mert egy elültetett suhángból még nem biztos, hogy fa Is lesz. Segítsenek az ápolásnál, nevelésnél és azt akadályozzák meg, hogy felelőtlen egyének tönkretegyék mások becsületes munkáját. Így, társadalmilag összefogva elérhetnénk, hogy városunk még szebb legyen, levegője tisztább, mindannyiunk és az idelátogató nagyszámú turista örömére. Galántai Miklós múzeumi hónap eseményeit, az irodalmi vonatkozású rendezvényeket. Az ízléses füzetet Hídvégi Valéria tervezte, a szép felvételeket Tahin Gyula készítette. Bélyeggyűjtők ! A váci városi bélyeggyűjtő kör október 29-én, pénteken este 18 órakor a Lenin úti párt- és tömegszervezetek székházában tartja rendes félévi taggyűlését. A vezetőség beszámol a hat hónap alatt végzett munkáról, majd értékes bélyegeket sorsolnak ki a megjelentek között. Eladó lakások Légrádi János váci tanácstag szót emelt a Derecske dűlőben lakók nevében, hogy sok állami kezelésben levő háznak hibás a teteje, lehullt a vakolata, javításra szorul a kéménye. Sürgette a tatarozásukat. A szakosztály válasza szerint a tanács értékesíteni kíván 130 köztulajdonban levő lakást. A derecskedűlőbeliek is szerepelnek a listán. Ezért ott nem tataroznak, csak a legfontosabb állagmegóvásokat végzik el. (P.) Ingyenes jogi tanácsadás Ma délután öt órakor ingyenes jogi tanácsadás lesz a pártós tömegszervezeti székházban. Dr. Inczédy Rudolf, a Váci Ügyvédi Munkaközösség tagja ad tanácsot a hozzáfordulóknak. FELHÍVÁS A városi tanács építési és közlekedési osztálya felhívással fordul Vác lakosságához, - hogy november hetediké tiszteletére a magántulajdonban levő épületeket tulajdonosaik lobogózzák, díszítsék fel és a házak előtti járdát tartsák tisztám Az Izsóban olvastuk Bedolgozással enyhítenek a munkaerőhiányon A Konverta szerződéskötést tervez a fóti Vörösmarty Termelőszövetkezettel bizonyos munkák elvégzésére. A SieKa-diódákat eddig ugyanis külföldi kooperációban készítették, most itthon szeretnék a kooperációt megoldani. Mivel a fótiak embereket és helyet is tudnak biztosítani az igény kielégítésére, és mivel a gyárnak is ez az érdeke — valószínűleg megszületik a megegyezés. így 3—4 év helyett 1 év alatt sikerül majd a meglevő készleteket felhasználni. De túl a 7 milliós anyagkészlet megszüntetésén, a vevőket is ki tudják még elégíteni ebből a diódatípusból. Ügy tervezik, hogy a speciális nagy szakértelmet igénylő műveleteket továbbra is bent, a Konvertában végzik el, az egyszerűbb műveleteket végeztetik a bedolgozókkal. Felhívás. A KAEV 7. számú gyára (Váci Öntöde) gazdasági és társadalmi vezetősége felkéri a korábban nyugdíjba ment dolgozóit* hogy a november hetedlkl ünnepélyen — melyet 1971. november 5-én 14.1E-kor a gyár kultúrtermében rendez — szíveskedjenek részt venni. Az ünnepség után nyugdíjasainkat megvendégeljük. E meghívásunk elfogadását előre is köszönjük. Vezetőség. (x)