Pest Megyi Hírlap, 1971. október (15. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-26 / 252. szám
1971. OKTÓBER 26., KEDD rest liEcrd ''^Miriap Felesleges emberek Legalábbis ott ahol vannak: üzemekben, vállalatoknál, műhelyekben,, irodákban. Azaz sofc helyen. Feleslegesek? De, hiszen mindenütt a munkaerő hiányáról hallani, nem akad olyan gazdasági vezető, aki ne ezt panaszolná elsőnek, s ne ebben látná gondok, bajok, termelési fennakadások fő forrását. Valóban, a kimutatott létszám- hiány nagy. Olyan üzemek, mint a Csepel Autógyár, öthatszáz embert alkalmaznának azonnal, ha lenne, de harminc-ötven fő a hiány olyan kisebb üzemekben is, mint például a Magyar Selyemipari Vállalat váci bélésszövőgyára. Hol vannak tehát a felesleges emberek? Mindig másutt? Gyáron, vállalaton beiül sohasem? A hazai iparnak soha nem ■volt erős oldala a munkaerőgazdálkodás. Ma sem az. Az élő munkával való takarékosság nem volt lényeges tényezője a termelésnek, s nem az ma sem. Ez vezetett oda, hogy az ipar — de, persze, nemcsak az ipar — minden mérlegelés nélkül vette fel az újabb munkaerők tömegeit, s ez a folyamat csak a hatvanas évek végén veszített sodró lendületéből, igaz, altkor sem azért, mert nem keresték az üzemek az új munkaerőt. Hanem azért, mert hiába keresték. A megye szocialista iparában a foglalkoztatottak száma 80 200 volt 1966-ban, 93 400 1968-ban, s 96100 1970-ben. Míg a 66—68 közötti két esztendőben 13 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak tábora, a következő két évben a gyarapodás már a háromezret sem érte el! Ami szembetűnő: 1968 óta lényegében változatlan a munkáslétszám, mindössze 300 fős (!) az emelkedés. A megye szocialista iparában ugyanis 1966-ban 64 400, 1963- ban 73 400, 1970-ben 73 700 munkás dolgozott, a legutóbbi két év létszámemelkedése tehát a műszaki-adminisztratív kategóriában ment végbe. Ami bizonyos fokig természetes folyamat — a bonyolultabb termelési folyamatok szervezése és irányítása világszerte növeli a nem közvetlen termelői létszámot —, de mint irányzat, figyelemre s elemzésre érdemes. Hol vannak tehát a fe. lesleges emberek, ha a munkahelyek hiányáról panaszkodnak, s ha valóban alig nőtt a foglalkoztatottak száma? Régóta, s növekvő számban ott vannak a gyárak, vállalatok kapuin belül, illetve olyan tevékenységi területeken, ahonnét már jó ideje átcsoportosíthatták volna őket. (A megyében akadt néhány bátortalan próbálkozás, a Mechanikai Művekben például száz fő került produktív munkára, de ezek az esetek csak kivételként erősítik a szabályt.) Széles körű s igen alapos felmérések szerint — amelyet több tudományos intézet végzett — a korszerűtlen munkaszervezés, az alacsony technológiai és technikai szint ugyan lényeges szerepet játszik a munkaerő intenzitásának mérsékelt színvonalában, de kizárólag nem magyarázza a túlfoglalkoztatást. Ebben — s ezt már mi tesszük hozzá — nagy része van annak a szemléletnek, amely hosszú időn át az iparban foglalkoztatottak számával próbálta bizonyítani az iparosodást, s amely a teljes foglalkoztatottság fönntartását — ha hallgatólagosan is — nem állami, társadalmi, hanem vállalati, helyi feladatnak tekintette. Ennek tarthatatlansága ma már világossá vált. Óvatos becslések szerint a legtöbb munkahelyen tíz-tizenöt százalékra tehető a felesleg, azaz száz emberből tíz-tizenötre azon a helyen nincs szükség! Végre talán eljutunk oda, hogy a foglalkoztatottak száma mellett legalább olyan fontosságot tulajdonítunk két másik kérdésnek is. Annak, hogy m 11 csinálnak ezek a foglalkoztatotJ tak — s milyen költségetekéi teszik dolgukat —, illetve, hogy amit csinálnak, arra társadalmilag szükség van-e? Ez a lényeges kérdés ugyanis, s csak az erre adott válasz teremtheti meg az ésszerű — a társadalmi érdekekkel és szükségletekkel összhangban lévő — munkaerő-gazdálkodás feltételeit. Minden más addig csak ráolvasás. Napjainkban a gazdasági szabályozók nem ösztönöznek az élőmunkával való takarékosságra, sőt, még annak az eddiginél kedvezőbb fölhasználására sem. A várakozások szerint legjobb esetben is a tervidőszak második felében várható valamelyes eredmény a szabályozók hatásaként, de ennek mértékét ma még találgatni sem érdemes. A vállalatoknak tehát nem áll érdekében, hogy nagy alapossággal és minden részletre kiterjedően fölmérjék munkaerőhelyzetüket, fokozatosan megszüntessék a felesleges emberek kapun belüli csoportját. Különösen nem érdek ez ott, ahol a gazdálkodás lazább korlátái — legalábbis eddig, az egységes szövetkezeti törvény végrehajtásának megkezdéséig — az alacsony hatékonyságú munkát is társadalmilag hasznosnak tüntették fel, legalábbis az anyagi fizetséggel. Hiszen még a leglaikusabb szemlélő számára is nemcsak furcsa, hanem visszás helyzet, hogy például viszonylag korszerű, termelékeny öntőberendezések sora áll szakmunkások hiánya miatt az ikladi Ipari Műszergyárban, működik alacsony kihasználtsággal a Könnyűipari Gépgyártó Vállalat váci gyáregységében, miközben a kiválóan képzett öntőszakmunkások manufakturális körülmények között — ám jóval na- nagyobb pénzért — düledező épületekben árutermelésre rendezkednek be, szövetkezetek cégére alatt. Az ilyesfajta „áru” igazi költsége ugyanis csak akkor kerekedhet ki, ha a tényleges ráfordításokhoz hozzászámítjuk az állami iparban keletkezett veszteségeket is... Ismét csak a kiegészítő üzemekről lenne szó? Leírtuk korábban, megismételjük: a felesleges emberek ott vannak a siránkozó állami iparban is. Az elmúlt években az állami meg a szövetkezeti szektor között kialakult, s sűrűn egészségtelen munikaerőcsábítás legfőbb veszélye éppen ezért abban volt, hogy hivatkozási alapot teremtett, kibúvókat hozott létre, elterelte a figyelmet a tényleges és lényeges feladatokról. Pest megyében az iparban foglalkoztatottak tízezer lakosra jutó száma évről évre emelkedett. 1966-ban tízezer lakosra 986, 1968-ban 1022, 1970-ben 1153 iparban foglalkoztatott jutott, ami országos összevetésben nem valami előkelő helyet biztosít Pest megyének. Azaz a megyének, ha csak ezt a számot néznénk, alapos oka van arra, hogy néhány területen — a nagyká- tai, a dabasi járásban, a gödöllői járás űn- felső részében — valóban szükség van kisebb ipari létesítményekre, megyei összességben a nagy létszámigénnyel járó ipari beruházások kora lezárulóban van. Ehhez éppen elegendő figyelmeztető példa akad, mint például a Dunai Cementes Mészmű, vagy a két százhalombattai óriás, az erőmű és a kőolajfinomító- krónikus munkaerőhiánya. A megye terület- fejlesztési terve ugyan azzal számol, hog* az iparban foglalkoztatottak száma 1975-ig mintegy 18 ezer fővel emelkedik, de a legutóbbi esztendők tapasztalatai szerint a következő esztendők e szám mellé kérdőjelet tehetnek. Marad tehát a különböző foglalkoztatási területek közötti átcsoportosítás, illetve a kapun belüli felesleges emberek szükséges és hasznos munkára való irányítása. Mód van-e erre? Először arra válaszoljunk, hogy elérhető-e a termelés jelentős növekedése minimális létszámemelkedéssel. Segítsen ismét a példa. A Nagykőrösi Konzervgyárban 1965 és 1970 között a foglalkoztattak száma 12,3 százalékkal, ugyanakkor a termelés 80,5 százalékkal emelkedett Míg 1965-ben 3087 ember 446,7 millió forint érté kű árut termelt, addig 1970- ban 3466 fő 806,5 milliót! A Híradástechnikai Anyagok Gyárában 1965-ben 1450 embernek adtak kenyeret s a termelési érték 330 millió forintra rúgott. 1970-ben a létszám csupán hetven fővel volt több, a termelési érték viszont kétszázmillió forinttal...! Varázslók dolgoznak e két helyen, vagy szerencsés emberek, akiknek minden „beüt”? Mindkét gyár abból a kézenfekvő felismerésből indult ki, hogy sem a termelőnek, sem az államnak nem mindegy: azonos termőterületen, növekvő eszközállománnyal változatlan vagy emelkedő termelési értéket állít-e elő egy-egy ember. Köznapibban: újabb meg újabb gépek, épületek munkába állításával próbáljanak nagyobb termelést elérni, vagy csekély építéssel, de nagyarányú műszaki korszerűsítéssel? Az utóbbit választották, s hozzátehetjük: nem is volt más választásuk. Mert sem Vácott, sem Nagykőrösön az új munkaerők nem ostromolják a gyárkaput... A termelés emelkedése tehát elérhető a műsza ki korszerűsítéssel, a termék összetétel ésszerű változtatásával, s ami ezek nyomában jár: a racionális munkaerő gazdálkodással. Mert mindkét gyárban az új technika maga val hozta a magasabb fokú szervezettséget. Ez pedig rövid idő alatt rávilágít a fölösleges — semmit vagy alig valamit produkáló — munkahelyekre, azokra, akik ugyan a létszám ban szerepelnek, de nem lendítő}, hanem fölös munkájukkal akadályozói a termelésnek. Hiba lenne ugyanis hallgatni arról, hagy a felesleges emberek — akik nagy része nem maga tehet arról, hogy feles leges! — okozta kár, ha valóban mindent számításba veszünk, hatalmas. A munkabér, amelyet az irodákban egymás nyakán ülő csitrik — vagy éppen teljesen fölösleges számításokkal bíbelődő férfiak —, a gépek között tébláboló, ráérősen dolgozó szakik, kegyelemből, mondvacsinált beosztásukban éldegélő ügyintéz- getők fölvesznek, csak a kár egyik, s nem is jelentősebb része. A nagyobb abból származik, amit fölös munkájuk a termelési szervezet lelassításával, késlekedésével, ügyek, döntések bürokratikus útra terelésével, az állóeszközök alacsony kihasználtsági fokával, s ezernyi más hasonló tényezővel okoz. Illetve abból is, amit más területeken — akár ipari, akár szolgáltatási, akár igazgatási — a tényleges létszámhiány közvetlen és közvetett kárként létrehoz. A dolgok erkölcsi, demoralizáló hatásáról már nem is beszélve, hiszen a munkaerkölcsért, a szilárd munkafegyelemért való fohászkodás valóban csali fohásszal ér fel mindaddig, míg a felesleges emberek intézményes — gazdasági — védettséget élveznék. A teljes foglalkoztatottság a szocialista Magyarország legnagyobb vívmányai közé tartozik. E vívmányt senki nem kérdőjelezheti meg mert életünk egyik alapköve. Ez az alapkő azonban nem szolgálhat támaszul látszatok fönntartásához. Sőt, éppen az alapkő szilárdsága érdekében szükséges, hogy a munkaerő ésszerű átrendeződése megkezdődjék, hogy a társadalmi szükség és hatékonyság diktálja a foglalkozás feltételeit és mindennapi gyakorlatát. Mészáros Ottó ASZÓT elnökségének ülése A szakszervezetek agitációs munkája az utóbbi években erőteljesen fejlődött, hatékonysága azonban még most sem kielégítő — állapította meg hétfői ülésén a SZOT elnöksége. A szakszervezeti agitáció gyakran nagyobb energiát fordít a célok ismertetésére, mint a realizálására. Egyes problémák megoldása nem annyira érveket, mint inkább intézkedéseket, döntéseket igényelnek. Ugyanakkor nem nélkülözhető a türelmes felvilágosító munka, a vita sem. Az elnökség napirendre tűzte a korábbi nőpolitikái határozatok végrehajtásának tapasztalatait is. Ezzel kapcsolatban megvitatta a SZOT titkárságának állásfoglalását, amely több javaslatot tartalmaz a gyermekintézmények fejlesztéséről, a gyermekgondozási segélyről, a nők szakmai képzéséről, a nők munkarendjéről. A többi között azt javasolja a titkárság, hogy a kisgyerekesek, az egyedülállók és a nagy családos anyák lehetőleg a harmadik műszaktól is mentesüljenek. Az olimpiára készülnek Budaörsön, a Budai Járási Háziipari Szövetkezetben készítik azokat az elektromos eredményjelző táblákat, amelyek szinte a világ minden részébe eljutnak. A közelgő müncheni olimpián is ott lesznek a budaörsi jelzőberendezések. (Foto: Gábor) NŐKRŐL - NŐI SZEMMEL Gyerekes anyák - egy műszakban A ,Hazai Fésűsfonó és Szövőgyár kistarcsai gyárában 550 nő dolgozik, közülük 470 fizikai munkás. A pártkongresszus után. végzett felmérés tapasztalatairól Herczeg Istvánné és Stréer Károlyné nőfelelősök tájékoztatnak. Kétszáz forint is számít — Hagyományos, három műszakban dolgozó üzem vagyunk. A gyermekes anyák kérhetik mentesítésüket az éjszakai műszak alól, de nem élnek vele. Csak azzal a feltétellel vennék igénybe, ha ez a fizetésben nem jelentene csökkenést Márpedig nyilvánvaló, hogy nappal nem fizethetünk éjszakai pótlékot. — Ez havonta 200 forintot jelent — szól közbe Stréer Károlyné, aki bércsoportvezető. — Nem mindegy a családnak, hogy ennyivel több vagy kevesebb a kereset. Egyelőre csali a gyermekgondozási segélyről visszatérők kérik az egy műszakot — Milyen kívánságaik voltak az asszonyoknak? — Most tárgyalunk a vállalat központjában a munkaruháról — magyarázza Herczeg Istvánné. — Az vélt a kérés, hogy csinosabb legyen, jobb anyagból készüljön és csökkentsük a kihordási időt. Igényként jelentkezett egy gyári fogorvosi rendelő létesítése is. Akik ugyanis nem kis- tarcsiaiak — márpedig sok környékbeli dolgozik a gyárban — azoknak a Rókusba kell menniük, s ez sok időt vesz igénybe. Kistarcsán van mivel dicsekedniük a nőfelelősöknek: az asszonyok számarányuknak megfelelően ott vannak a vezető pozíciókban: részt vesznek a párt- és szakszervezeti oktatásban; a zajártalom, az idegfeszítő munka ellensúlyozására a fésülő üzemrészben bevezették a munkaközi szünetet; jövőre automata mosógépet vásárolnak. A gyár bejáratánál kis ABC áruház és zöldséges bolt épült. — Nagyon örültünk megnyitásuknak, mindarmyiunknak könnyebbség, hogy mindjárt hazavihetjük a főznivalót is — mondja Herczeg Istvánné — csak az a kár, hogy bár húsboltot is kértünk, azt még nem kaptunk. Három műszak és a negyedik Három fiatal családos szövőnőt kérdezek, hogyan tudják összeegyeztetni a három műszakot és a háztartást. Lanuska Ferencné egy éve dolgozik a kettőző üzemrészben, 1900 forintot keres havonta, nem panaszkodik, de azt mondja: nagyon meg kell dolgozni érte. — Mennyit alszik, ha éjszakás? — Három érát. Reggel, ha hazamegyek, iskolába küldöm a gyerekeket, vásárolok, ebédet főzök, legfeljebb délután alszom egy keveset. — A férje? — Itt dolgozik 6 is, együtt járunk. A nagymama, ha nem is tud már segíteni a háztartásban, de felügyel a gyerekekre. Németh Jánosné és Simái Sándomé, a gyűrűsfonóban dolgozik. Németh Jánosnénak semmi segítsége nincs, ezért a férjével váltóműszakban dolgozik, hogy a gyerekek felügyeletét megoldhassák. — Mi a legnagyobb gondja? — A kislányom már iskolás és napközis. Kistarcsán azonban nem adnak ebédet a napköziben, hanem otthonról kell vinni, ezért egész nap hideg koszton van. — Mit csinál szabad szombaton? — Akkor dolgozom otthon a / legtöbbet, persze segít a férjem is. — Mikor volt utoljára moziban? — Arra nem emlékszem. Ha van egy kis id'őKV'a tv-t nézem, de gyakran elalszom mellette. Simái Sándomé Gödöllőről jár Kistarcsára már nyolc éve. Az éjszakai műszak nem gond a két kislány mellett, mert a férje nappal dolgozik. Persze, azért éppen elég a háztartás vezetése így is. Mint mondja, szerencsés helyzetben van közel laknak az agráregyetemhez, s azon a környéken jó az ellátás. — Mivel tölti szabad idejét? — Olvasok. Előfordul, hogy az alvásból lopom él az időt. Szeretem a jó könyveket. Mostanában két könyv tetszett nagyon: Maupassant-tól az Egy asszony élete és Maugham- tól A színház. Még tanulnának is Mindhárman 28 évesek, betanított munkások. — Ha mód volna arra, hogy munkaidőben, vagy nagyon kedvező körülmények között szakmunkásbizonyítványt szerezhetnének, vállalkoznának rá? Lanuskáné úgy érzi, hogy egyelőre nem gondolhat ilyesmire, Németh Jánosné és Simái Sándomé — törzsgárdaita- gok — azt mondják: élnének a lehetőséggel, sőt a szabad idejüket is feláldoznák tanulásra. Soós Ibolya MEM-bemutatósorozat Szovjet, NDK-beli, bolgár és magyar szakemberek Gödöllőn Szovjet, NDK-beli, bolgár és magyar élelmiszergazdasági gépesítési és automatizálási szakemberek részére október 21. és 23. között nagyszabású bemutatósorozatot rendezett a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium. A vendégek a Bábolnai és a Komáromi Állami Gazdaságban a kukorica- és a cukorrépatermesztés, továbbá a növényvédelem hazánkban alkalmazott, illetve kialakulóban levő komplex géprendszereivel, valamint a szálas- és szemes takarmányok korszerű szárításával, feldolgozásával és tartósításával ismerkedtek meg. Ezt követően az Agárdi, a Szekszárdi és a Hosszúhegyi Állami Gazdaságban a zárt- rendszerű sertéstartást tanulmányozták, majd Gödöllőn megtekintették a Mezőgazda- sági Gépkísérleti Intézetet. A küldöttségek vasárnap és hétfőn elutaztak hazánkból.
