Pest Megyi Hírlap, 1971. október (15. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-19 / 246. szám
XV. ÉVFOLYAM, 245. SZÁM 1971. OKTÓBER 19., KEDD DHH: DOLGOZZ HIBÁTLANUL, HATÉKONYABBAN CIFRACSÁRDA Foto: Kiss András Anyakönyvi hírek A KISZ-fiotalok A Kohó- és Gépipari Minisztérium vállalatai kezdeményezték a „Dolgozz hibátlanul” mozgalmat, mely egyre szélesebb körben terjed, követve az indítók példáját: a jó minőség próbáját kell ki- állniitk az elkészült termékeknek. Boros Ágnes, a konzervgyári *KISZ-küldöttértekezlet egyik hozzászólója javasolta, hogy vegyék határozati javaslatba a mozgalom megindítását a Nagykőrösi Konzervgyárban is. A szocialista brigádok már indítottak hasonló jellegű mozgalmat, de azok a fiatalok is, akik nem tartoznak brigádokba, szeretnék magukat és tárNagy szükség volt már arra, hogy a kocséri tanácsházát kibővítsék. Különösen örvendetes, hogy a bővítés után korszerű, szép házasságkötő teremmel is gazdagodik a község A rekonstrukciós munkát „hazai” vállalkozó, a, kocséri Üj Élet Termelőszövetkezet építőbrigádja vállalta és végzi. Vasárnap, az Arany János Társaság évadnyitó társulati ülésén, dr. Sáfrány Györgyi, a Magyar Tudományos Akadémia főmunkatársa tartott előadást a levélíró Arany Jánosról. Dr. Sáfrány Györgyi országos szinten is a legjobb szakértője Arany leveleinek. Ö rendezi, sajtó alá a költő válogatott leveleit, ő készít nagy lélegzetű tanulmányt Aranyról, mint levélíróról. Hozzáértés és szeretet, végtelen tisztelet érződött ki előadásának minden szavából. Megtudhattuk, hogy Arany levelezésének legjelentősebb részét, Petőfihez írt levelek kivételével, a nagykőrösi levelek alkotják. Elmondta dr. Sáfrány Györgyi azt is, hogy Arany, gondolva az utókorra, már életiben szinte rendezte levelezését. Bár hallhattunk egy olyan levélrészletet, melyből éppen az tűnt ki, mintha a nagy költő nem törődött volna a jövő érdeklődésével. Ezt ázonban inkább csak szerénységének foghatjuk fel. A nagykőrösi Arany János Társaság irodalmi pályázatot hirdet szépirodalmi művek írására, társulati tagjai és Nagykőrös város lakói számára. A pályázat témája kötetlen, de a bírálóbizottság előnyben részesíti az Arany Jánossal vagy Nagykőrössel foglalkozó műveket. Nem köti meg a társulat a pályázat műfaját sem: pályázni lehet verssel, novellával, jelenettel stb. A beküldött műveket az író- szövetség bírálja el és rangsorolja. A pályázat jeligés. Minden kezdeményezése saikat jobb munkára serkenteni. 4 Kovács Sándor, a gyár igazgatója, még egy „H” betűt javasolt a mozgalom címszavába. Ne csak hibátlanul, hanem hatékonyabban is dolgozzanak a mozgalom résztvevői. A DHH-mözgalom elősegíti, luyw a konzervgyár termékei még tökéletesebbek legyenek, mert, sajnos, előfordulnak még hibák: nincs szomorúbb olvasmány a gyárba érkezett néhány reklamáló levélnél. A KISZ-fiatalok által kezdeményezett DHH-mozgalom nyomán remélhetőleg még tovább csökken a szemrehányó levelek száma, s ami a legfontosabb, valóban hibátlan és hatékony lesz a gyáriak munkája. Az építés költségei megközelítik a félmillió forintot. Az építkezés megfelelő temJ póval halad. A falakat már felhúzták, s remélhetőleg még a tartós fagyok beköszöntése előtt tető alá kerülhet az új épületrész. Haladni is kell az építéssel, hiszen az átadási határidő közeleg: május elsejére szeretnék befejezni a nagy munkát. Dr. Sáfrány Györgyi rangsorolta is Arany leveleit. Első helyre a Petőfi-levelezés került: két egyenrangú művész és ember levelezett. Második helyre a Tompa Mihályhoz írott levelek kerültek: Arany állandóan buzdította, bátorította Tompát. Harmadik helyre a sógorhoz írt levelek jutottak. Ezekben elsősorban anyagi természetű problémákról és családi gondokról esik szó. A tartalmas előadást Sellei Zoltán előadóművész remek versmondása követte. Ki kell emelnünk Arany Poloska című verses prózai művének bemutatóját: ez a mű pódiumon először ez alkalommal hangzott el. A műsor után dr. Tőrös László meghirdette az Arany János Társaság első szűkebb körű irodalmi pályázatát. Szép és tartalmas vasárnap délelőttöt kapott Nagykőrös az Arany Társaság első ülésével. Kár, hogy a szokottnál kisebb volt az érdeklődés. pályamunka mellé, lezárt bo rítékban kell mellékelni a szerző nevét, lakcímét, s a borítékra csak a jeligét szabad felírni. A nevet tartalmazó borítékot csak a döntés után bontják fel. Pályadíjak: I. ,díj 2000 forint, H. díj 1000 forint. A pályamunkákat az Arany János Társaság elnökségének kell elküldeni, december 31- ig. Cím: Arany János Társaság, Nagykörös, Hősök tere 8. ' Arany Emlékmúzeum. Meisdőrségpí felhívás A városi rendőrkapitányság felkéri azokat a károsultakat, akiknek 1971-ben a Szolnoki úti, a Tázerdei éf; a Petőfi utcai italboltok elől a kerékpárjukról az aktatáskájukat, illetve kérékpárjukat ismeretlen személy ellopta, jelentkezzenek a városi rendőrkapitányság első emelet, 6-os számú helyiségében, vagy telefonon, az 59-cs szám 96-os mellékállomásán. Hangversenyévad Nagykőrösön November 16-án, a „Bécsi klasszikusok művészete” című, Haydn, Mozart és Beethoven művekből álló válogatással, megkezdődik az Országos Filharmónia hangversenysorozata városunkban. A négy előadásból álló sorozat második előadása a Barokk-kor művészete lesz, ezt követi a XX. század zenéje, s végül a romantika művészetét bemutató hangversennyel zárul az évad.- Bérletek a művelődési otthon emeleti irodájában vásá- rolhatók. A hangversepyen neves operaénekesek, hangszeres Szólisták lépnek fel. A zene'- kari műveket a Postás szimfonikus zenekar szólaltatja Kölcsönkerékpár Munkahelyén, a Ceglédi Építőipari Vállalatnál, az utóbbi időben néhányszor nem jelent meg, mert éppen otthon, munkaidőben aludta ki ittasságát. Pedig minden forintra szüksége lenne családjának: három kiskorú gyermeke van. Mohella istván gyakran elfeledkezik róluk, hiszen ismert látogatója — nem jószántából — a bíróságoknak, ítélték már el lopásért, sikkasztásért, társadalmi tulajdont károsító rongálásért. Június 10-én, Nagykőrösön járt. Kerékpárral akart visszamenni Csemőbe. Ismerősei valóban ismerték, mert kerékpárjukat óvták tőle. Este 7 óra tájban betért a Strandvendéglőbe, egy pohár sörre. Amikor kijött, a kerékSzületett: Rácz Ferenc és Bende Zsuzsanna: Attila, Nagy Balázs és Rácz Gabriella: Tibor, Bugyi Miklós és Tanács Ágota: Franciska, Pusztai István és Tóth Erzsébet: Ildikó nevű gyermeke. Névadót tartott: Magyar Dénes és Tóth Mária: Andrea, Bogdán Béla és Farkas Borbála: Attila nevű gyermekének. Házasságot kötöttek: Szécsényi Sándor és Kása Sára, Vilcsák Ambrus és Lázár Erzsébet, Körösi Sándor és Török Ilcma, Túri György és Sebők Erika, Cseh László és Stiak Julianna, Ritzl András és Kálmánczi Terézia, Pethe László és Nagy Margit, Kocsonya János és Pozsár Ilona, — átalakítással pártartóban meglátott egy zöld színű, lakat nélküli kerékpárt. Kapóra jött az őrizetlenül hagyott jószág, azzal kerekezett, haza. A „kölcsönvett” kerékpárt azután megkozmetikázta: csengőjét átszerelte, új hátsóvilágítással látta el, hogy a gazdája ne ismerje fel. De a házkutatás során a tulajdonos mégis felismerte. Mohella István csak részben érezte magát bűnösnek. Azzal védekezett, hogy* nem akarta ellopni a kerékpárt. A bíróság a védekezést nem fogadta el. A bíróság ítélőtanácsa visz- szaesőként elkövetett lopásért 10 hónap szabadságvesztésre ítélte Mohella Istvánt, a köz- ügyektől pedig két évre eltiltotta. Hupka László és Palócz Mária. Meghalt: Jelenics Imre (Lencsés V. d. 4/a.), Torma Lászióné, Tóth Eszter (Szabadszállási u. HL), Lapu József (Zsírót d. kunyhó), Patonai Sándor (Ibolya u. 4.). LABDARÚGÁS % Szép játék Nagykőrösi Kinizsi—Űj- hartyán 11:1 Bari és Orbán operációja miatt a Kinizsi laodarugo- csapata a következő összeállításban játszott: Kocza—Suba, Szomolányi, Faragó, Juhász, Atonyi — Kovács T., Józsa, Kecsués III, Szabó, S. Szabó. Csere a 75. percben: Szabó helyett Máté I. Lendületes támadásokkal kezdett a hazai csapat. Abo- nyi remek keresztlabdájából, Kecskés III gólhelyzetbe került, de lövését kiütötte a kapus. Jobbnál-jobb helyzetek adódtak a szép támadásokból, de a góllövés nem sikerült, egészén a 25. percig. Ekkor Kecskés III átadásából, Szabó megszerezte a vezetést, 1:0. öt perc múlva Kovács lövése védhetet- lenül' vágódott a hálóba, 2:0. A vendégek próbálkozásait már a pálya közepén szűrte és visszaverte a hazai védelem. A 35. percben Józsa— Kecskés III—Abonyi összjá- ték után, S. Szabó lőtt kapuba, 3:0. Fordulás után folytatódott a gólszüret. Az 50. percben lőtte Kecskés III első gólt ját, dl öt perc múlva, Szabó beadásából, ismét ő volt eredményes, 5:0. Kovács átadását Józsa befejelte a hálóba, 6:0. Józsa is duplázott: a 65. percben Kecskés III átadását értékesítette, 7:0. Ezután cserés két gól következett: először kecskés III átadását Kovács, utána Kovács beadását Kecskés III lőtte a hálóba, 9:0. Közben Kocza egy szabadrúgást végzett, szépen. A 75. percben S. Szabó - nagyon önzetlenül adta át a labdát Kecskés III-nak, aki nem hibázott, 10:0. Ezzel szemben hibáztak a körösi védők és a hartyániak megszerezték becsületgóljukat, 10:1. Közvetlenül befejezés előtt Kovács volt még eredményes, 11:1. Az eredmény beszél önmaga hályett. Az ellenfél gyenge volt. de a Kinizsi jól is játszott. Valószínű okultak a fóti mérkőzésből. Az egész csapatot dicséret illeti, de elbizakodottságra azért nincsen ok. A .játékvezető jól vezette a sportszerű mérkőzést. Nk. Kinizsi ifi—Üjhar- tyán ifi 2:0 (1:0) Kinizsi ifi: Leskó — Balogh, Varró, Fercsi — Somlyai, Pozsár — Mohácsi (Dobozi), Fekete, Sebők, Kovács, Bús. MIT LÁTUNK MA A MOZIBAN? Hahó, öcsi.' Színes, magyar film, egészen kis gyerekeknek és egészen nagy felnőtteknek. Kísérőműsbr: No, megállj csak! Magyar híradó. Előadások kezdete: 3, 5 és 7 órakor. — gólszüret A listavezető vendégek ellen csak nehezen nyert a hazai csapat. Góllövő: Sebők, 2. Jók: Balogh, Pozsár, Sebők. A Kinizsi II ellenfele, Abony, késve érkezett, egy félidős barátságos mérkőzést játszottak, a körösi csapat Decsi és Klenovics góljával, nyert 2:l-re. P. S. JÁRÁSI LABDARÜGÄS Alberíirsai Vasutas I—NK. Volán 3:2 (2:0). Volán: Patai — Kiséri, Kristóf, Kasza — Száraz J., Máté II — Nagy Gy., Szilágyi, Mészáros, Száraz S., Horváth. A nagyobb meccsrutinnal rendelkező, addig veretlen, technikás irsaiak birtokolták többet a' labdát a 21-es Volán-pályán. A hazaiak gyengébb teljesítményt nyújtottak az első félidőben. Szünet után egy ideig csapkodó volt a játék. A vendégek mindhárom gólja szerencsés szituáció végén esett. Az utolsó 10 perc izgalmas volt a feltámadt Volán jóvoltából, akik 3:0 után szépítettek, s ekkor jól is játszottak. Góllövő: Mészáros, Nagy. S. Z. Megnyílt Cegléden a BARÁTSÁG PINCE-ÉTTEREM Házi készítésű, kitűnő ételek, tájjellegű borok. Gu<íi Forkas Mihály népi zenekara muzsikál. Nyitva: déli 12 órától reggel 5 óráig. A kedves vendégeket SZERETETTEL VARJAK a ceglédi Magyar—Szovjet Barátság Mg. Termelőszövetkezet BARATSAG PINCÉJÉNEK DOLGOZOL A fiam írni tanul. Már sok betűt ismer. Szótagokat is ír. Szép, kerek betűi vannak, bár néhol meg-megbicsak- lanak a vonalak. Ha a leckéjét készíti, perceket elmélázik egy-egy betű felett, de a végén mégis kikerekedik az „o”, vagy az „I”. Tegnapelőtt nagy dolog, történt: leírta élete első mondatát. A sok betű, szótag meg szó után, ez állt, pirossal is átírva, a füzetben: a ló áll. Igaz, stilisztikai- lag nem tündöklő mondat. Nem is mélyenszántó gondolat, mely követendő elv lehet egy életen át, de mondat. És nekem szebb volt, mint egy egész elbeszélés. Nézegettem, gyönyörködtem benne. Aztán észreveta ló áll fém, hogy a második „l” alá van húzva az áll szóban, és nincs is átírva piros ceruzával. — Ez miért ilyen? — Mert egy „IV- lel írtam. Hirtelen a diákjaim jutottak eszembe, harmadikos, negyedikes gimnazisták, akik ugyanígy eltévesztik néha-néha ezt a szót. Melegem lelt: az én fiam is...? Lehetetlen! Meg kell neki magyaráznom, bele kell vésnem, hogy örökre tudja. De hogy fogjak hozzá? Hiszen csak hatéves! Játékos példákra gondoltam, mondókákra, amelyek magukban foglalták a törvényt: az áll igét két l-lel írjuk. Talán a régi, bevált, primitív magyarázat. kellene, hogy két lábon állunlf, tehát két l-et írunk. Igenám, de a lónak négy lába van! Tibor türelmesen nézett rám, és vó.rta, mit akarok mondani. — Te... tudod, miért kell ezt a szót így írni? — Igen, édesapa. Amikor kimondjuk, hosszan ejtjük, és amit hosszan ejtünk, azt két betűvel írjuk. Lehunytam a szemem. Láttam magam tizenhét éves tanítványaim előtt, amint nya- katekert, furfangos magyafáza- tokkal akarom velük megértetni, hogy mi a különbség áll és ál között. Pedig milyen egyszerű az egész: ha hosszan ejtjük, akkor két betűvel írjuk. Tóth Tibor HATÁRIDŐ: MÁJUS ELSEJE Bővítik a kocséri tanácsházát Becses értékű levelek Az Arany János Társaság évadnyitó ülése AZ ARANY JÁNOS TÁRSASÁG IRODALMI PÁLYÁZATA meg. S h P mO m R ■ T /