Pest Megyi Hírlap, 1971. október (15. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-19 / 246. szám

1971. OKTOBER 19., KED© ' ‘"k/CMop Igazgatók szakdolgozata Fejlődik az országos vezetőképző központ Jövőre elkészül a pcesi tv-torony A Mecsek-hegy- ség legszebb pont­ján, a Misinatetőn épült tv-tornyot 1972. második ne­gyedében adják át. A kiugró négy alsó szinten mű­sorsugárzó beren­dezések, a felette lévő három szin­ten hatalmas, zárt üvegablakokkal kiképzett adótér, kilátó és eszpresz- szó helyezkedik el. Devecseri Gábor, Erdei Ferenc, Mező Imre Új utcanevek Siófokon Ä magyar iparvállalatok és egyéb gazdasági intézmények különböző beosztású vezetői­nek szervezett továbbképzésé­re jött létre — egy 1967-ben született kormányrendelet ha­tására — a Munkaügyi Minisz­térium Országos Vezetőképző Központja. Az elmúlt három és fél év alatt körülbelül 1600 vezető végzett el különféle tanfolyamokat. Az OVK-ban, s az intézet belső tanári karán kívül — amelyben közgazdák, mérnökök, matematikusok, pszichológiai és pedagógiai szakemberek is vannak — kö­rülbelül 400 külső szakértő, előadó vezette ezeket a foglal­kozásokat. KÖZPONTI INTÉZMÉNNYÉ Az intézet nevében ott van . ugyan a „központ” szó, ám ve- vezető-továbbképzéssel még nagyon sok kisebb-nagyob b intézmény és szervezet foglal­kozik az országban. Az idei év azonban új korszakot nyit az Országos Vezetőképző Köz­pont életében. Azt is mond­hatnánk, hogy letelt a tanuló­idő, elmúlt az az időszak, ami­kor az OVK munkatársainak legnagyobb gondja a tovább­képzés alapjainak lefektetése, a leglényegesebb szervezeti formák kidolgozása, a mód­szertani eljárások felkutatása és adaptálása volt. A jövőben az OVK valóban a hazai ve­zető-továbbképzés központi irányítója, szervezője, koordi­nálója lesz. 1971. június 22-én tárgyalta a kormány a vezetőképzés ál­talános helyzetét. Meghatá­rozta a továbbképzés fejlesz­tésének feladatait, áttekintette a fejlesztés feltételeit, s hatá­rozott arról, hogy az OVK-t a hazai vezetőképzés központi intézményévé kell kibővíteni, illetve átalakítani. Mielőtt áttekintenénk a ve­zetőképzés fejlesztési lehető­ségeit, nézzük, mit és hogyan tanulnak a vezetők ma? FÉL ÉV MÚLVA BEMUTATJA Jelenleg öt különböző tan­folyamon sajátítják el a kor­szerű vállalatirányítás straté­giai és taktikai feladatait, a személyzeti és kádermunka ál­talános és speciális tudniva­lóit, a vállalati termelésszer­vezés időszerű problémáit, a munkaerő-gazdálkodás és ál­talában a munkaügyi tevé­kenység kérdéseit. Kicsit már a jövőbe mutat az oktatók to­vábbképző tanfolyama, amely­nek feladata, hogy más intéz­mények vezető-továbbképző tanfolyamainak előadóit is­mertessék meg e témakör leg­fontosabb jellemzőivel. Magának az intézetnek a jövőben elsőszámú feladata a felsőszintű vezetők, a legna­gyobb vállalatok vezérigazga­tóinak, illetve igazgatóinak továbbképzése. Ennek egyik érdekes, s már az idén meg­valósuló formája az új rend­szerű komplex tanfolyam. Ed­dig ugyanis egyhónapos tanfo­lyamokon vettek részt a válla­latok vezetői, s hogy a tanulta­kat hogyan hasznosították — s egyáltalán hasznosították-e —, azt nemigen lehetett felmér­ni. Lényegében az oktatás ha­tékonyságának növelése köve­telte meg az új típusú tanfo­lyam megszervezését. Ennek lényege: az egyhónapos kép­zés, az eddigiekhez hasonlóan, továbbra is megmarad. Az ok­tatók és a hallgatók kapcsola­ta azonban nem szakad meg, konzultatív jellegű találkozók­ra kerül sor, s a hallgatónak fél év eltelte után be kell mutatni és meg kell védenie egy szakdolgozatot. Ez az ok­tatási forma persze a jelenle­ginél sokkal szorosabb kapcso­lat kiépítését követeli meg az OVK, illetve az egyes oktatók, tanárok és a termelő vállala­tok között. Hiszen a tanfolya­mokon figyelembe kívánják venni a hallgatók vállalatai­nak speciális problémáit is. ÉS AZ UTÁNPÓTLÁS? A júniusi kormányhatáro­zat értelmében fel kell ké­szülni az államigazgatási ve­zetők továbbképzésére is. El­sősorban a különböző minisz­tériumok és főhatóságok, fő­osztály- és csoportvezetőiről, illetve helyetteseikről van szó, és azokról az emberekről, akik a vezetői utánpótlás szem­pontjából jöhetnek számítás­ba. Egyébként a vezetői után­pótlás képzése az OVK egyik központi feladata lesz a jövő­ben. S hogy ez milyen fontos teendő, arra egyetlen statisz­tikai adat: tíz éven belül a jelenlegi ipari vezetőknek kb. egyharmada távozik — első­sorban nyugdíjazás miatt — az irányító munkakörökből. A leendő vezetők oktatása, per­sze merőben más jellegű fel­adat, mint a tulajdonképpeni vezető-továbbképzés. Ennek módszertana, tananyaga és ál­talános előkészítése sok-sok évi munkát követel, s ezért legjobb esetben is csak két- három év múlva kerülhet sor az utánpótlás oktatásának megkezdésére. Külön kell megemlékezni a személyzeti vezetők tovább­képzéséről, amelynek három­éves múltja van már, s az itt használt háromkötetes tan­anyag — amelyben helyet kap a lélektan, a szociológia is —, az első ilyen jellegű és nem is sikertelen próbálkozás a szocialista államokban. Az OVK a tanfolyamokon kívül még sok egyéb formá­ban is segíti a vezetők mun­káját. E formák egyik leg­fontosabbika a Számítástech­nikai Intézet, amelynek há­rom különböző osztálya dol­gozik a legkorszerűbb ICL- számítógépeken. A tudomá­nyos tájékoztató szolgálat részben a negyedévenként megjelenő Vezetőképzés című folyóiratban, részben egyéb formákon át bocsátja közre a vezetéstudomány friss ismer- retanyagát. Mindezeken túl pedig az Országos Vezetőkép­ző Központ eddig is, s a jövő­ben is él a néhány napos szak­mai konferenciák, tapaszta­latcserék, szeminárium jelle­gű összejövetelek, viták lehe­tőségeivel, s szó van arról, hogy ezekre a foglalkozások­ra meghívják az adott szak­kérdés külföldi ismerőit is. V. Cs. Október 15-én országszerte bezártak a SZOT időszakos üdülői és az idényszállodák. Sokféle kellemes üdülési, pi­henési lehetőség várja azon­ban még azokat is, akik az év hátralevő részében veszik ki szabadságukat, vagy a hétvé­geket akarják a városon kívül eltölteni. Az őszi-téli SZOT- beutalók számából ítélve az év végéig csaknem 35 ezren pihennek a 80 szak- szervezeti üdülőtelep 240 üdülőházában. Az üdülőtelepek mellett egé­szen december közepéig fo­gad vendégeket Budapesten a két SZOT-üdülőhajó. A turis­taházakban most kezdődik a „főszezon”. A Turistaellátó Vállalat 52 turistaházában, ahol 2150 hely várja az erdők szerelmeseit, már elvégezték az őszi karbantartási munfcá­Egy tucat érmes agancsú Egy tucatnyi érmes agancsú szarvasfoikát lőttek a Tolna megyei Hegyháton elterülő hőgyészi erdőkben a mostani vadászat során. A hőgyészi er­dészet trófeáinak eddigi re­kordját egv svájci vadászven- dég állította fel: az általa ej­tett gímszarvasbika agancsá­nak súlya 12 kiló 30 deka. A Nádler-képlet szerint 217,4 pontos, magasan aranyérmes minősítésű. Békaexport A MAVAD-dal kötött meg­állapodás alapján a jövő év március 31-ig négyszáz mázsa kecskebékát küld francia és svájci exportra a hajdúszo- boszlói halászati termelőszö­vetkezet. kát. A legtöbb turistaház egész télen nyitva van, mindössze három, télen kevésbé látoga­tott házat zárnak be. A téli Balaton látogatói, egész év­ben nyitva találják a balaton­almádi turistaházat, bővítik a programokat is. Szervezik a sítanfolyamokat, amelyekre máris több száz fiatal jelent­kezett. A két téli sícentrum a Börzsönyben, Nagyhideg- hegyen és a Bükkben Bán- kúton lesz. A „haladó sízők” a Magas- Tátra lejtőivel is megpróbál­kozhatnak, a SZOT ugyanis 1200 beutalót biztosít tátrai üdülőhelyékre. Az IBUSZ az idei ősszel is több száz autó­buszkirándulást szervez ha­zánk nagyvárosaiba és látvá­nyos vidékeire. A Balaton „fővárosában”, Siófokon, az utóbbi évek so­rán új települések, utcák ala­kultak ki, főként az üdülőöve­zetekben és a Siófok—Bala- tonkiliti közötti területen. Ezek eddig névtelenül szereL peiték az „anyakönyvben.” A siófoki városi tanács tagjai az elmúlt hónapokban felmé­rést folytattak választókerü­letükben, és javaslatot nyúj­tottak be az új utcanevekre A siófoki városi tanács csü­törtöki ülésén elfogadta a 2'. választókerületből érkezett ja­vaslatokat és 30 utcát „ke­resztelt” el. Utcát neveztek el Devecseri Gáborról, Erdei Ferencről és Mező Imréről is. Az új névtáblákat rövide­sen elhelyezik és az épülete­ket új számozással látják eL SIKLÓS JÁNOS: Szegény szerelmesek utcája Itt születtem Firenzében 1938. jú­nius 3-án. Apám elesett a háború­ban, anyám özvegy maradt. Kétszo­bás lakásunkat feladtuk, és ide köl­töztünk a Via del Corno 4 alá, a földszintre, ebbe a sötét kis szobába, ahol, látja, nappal is égetjük a vil­lanyt. Nevem Sophia. Van egy kisfiam, nézze, ott alszik az ágy sarkában. Anyám nincs itthon, a régi varrodá­ba jár, ón is ott tanultam. Az ötödik osztály elvégzése után anyámmal jártam, és a kelmehulladékból baba­ruhákat öltögettsm, kis ingecskéket varrogattam. Kedves kislány voltam, figyelmes, szolgálatkész, és e tulaj­donságok segítettek munkához. Éve­kig kifutóskodtam a varrodában, és közben anyámtól megtanultam a szakmát, és húszéves koromra a leg­jobb varrónő lettem madame Moret- ti szalonjában. Egy külvárosi tanító udvarolt ne­kem. Először nagyon szerettem, ma­gas, fekete fiú, kellemes társalgó, hűséges, barna szemű, igazi észalti: ő is szeretett, talán jobban, mint én. Nyúlánk termetű, ovális arcú, barna lány voltam, ruganyos, mint egy ví­zilabdázó. Itt, az Amón nevelked­tem, úsztam mindennap. Látja, fiatalon megöregedtem. Anyám jóváhagyásával a tanító és én jegyre léptünk. Én akkor már havonta 70 ezer lírát kerestem, ő pedig 60 ezret kapott. Még nem volt kinevezése, szerződéses tanító volt, de bíztunk a jóistenben. Később madame Moretti szalonjá­ból kijártam különböző hölgyekhez mértéket venni. Láttam, hogy a mi életünk csak nyomorúság lenne, ha összeházasodnánk. Elvesztettem a re­ményemet. Nincs lakásunk, búto­runk, pénzünk, csak szenvednénk. Vőlegényemnek, Lucianónak aján­lottam, hogy először takarékoskod­junk. gyűjtsünk lakásra meg bútor­ra, és csak azután házasodjunk ösz- sze. Egy évig úgy éltünk, mint az aszkéták. Szomorúan tapasztaltam, hogy még öt évig gyűjtögethetünk, mire elérjük célunkat. Nagyon elkeseredtem, értelmetlen­nek láttam mindent: a munkámat, anyám üres szavait, tiszta szerel­münket. Nem tudom, ismeri-e azt a lelkiállapotot, amikor sok külső hatásra egyszer csak felborul az élet elfogadott rendje, s az egykedvűség mélységébe süllyed az ember. Akár megérti, akár nem, én ilyen lelki bomlott Sággal mentem el egy megrendelőhöz mértéket venni. Szo­kásos módon elvégeztem a munkám, és már indulóban voltam, amikor az idős madame fia belépett. Nem fi­gyeltem rá, észre sem vettem, csak amikor az előszobában megszólított: „Jöjjön kisasszony, elviszem.” Hagytam. Beleegyeztem abba is, hogy vasárnap este találkozzunk. Vacsoráztunk fenn a hegyen, aztán kocsiztunk hajnaliig. Egy héttel ké­sőbb javasolta, hogy most mór szép az idő, menjünk el Ausztriába. Anyám tiltakozásával és Luciano könyörgésével szemben érzéketlenül, fölényesen viselkedtem. Még nem jártam külföldön, Rómát is csak egy­szer láttam. örültem az utazásnak, de belül va­lami tompa tagadás motoszkált, ami­ből később gyanakvásom és szoron­gásom táplálkozott. Ám- a gazdag borkereskedő fiú először meglepő ta­pintattal és tisztelettel bánt velem, Bécsben azonban mintha kicserélték volna: leitta magát, hangoskodott, és szórta a pénzt, azután részegen be­jött hozzám, fogdosott, és azt mond­ta, velem hál. Kidobtam a szobám­ból. de másnap bocsánatot kért. Hazaindultunk, és illedelmes vi­selkedéséből arra a következtetésre jutottam, hogy csupán gyerekes ki­siklás volt. Közeledését, kedvességét viszonoztam, s mire újra Firenzébe értünk, észrevettem, hogy szerelmes. Én is szimpatikusnak találtam, kü­lönösen jó modoráért és műveltsé­géért. Anyám nem hitte el, hogy szűz va­gyok. Esküdöztem, de hiába. Azt hangoztatta, hogy romlott nő lett be­lőlem, eljátszom szép fiatalságomat. Elhatároztam, hogy szakítok gya­nakvó anyámmal, elmegyek otthon­ról. De hova? Kihez költözzem? Megtakarított pénzecskémet nem ad­hatom lakbérre. A borkereskedő fia megkérte a ke­zemet Elmondta, hogy az Arno partján, a város dali végén van egy berendezett villája, oda megyünk és élünk egymásnak, abbahagyom a varrást. Másnap megnéztem a vil­lát, és majd beleszédültem a hatszo­bás, jól felszerelt, tiszta lakásba. Lucianóval megszakítottam min­den kapcsolatot, levélben közöltem vele, hogy férjhez megyek. Írtam, hogy soha nem felejtem el, és na- gyon-nagyon boldog életet kívánok neki. Anyámat is tájékoztattam szán­dékomról. Szeptember elején annak rendje és módja szerint összeházasodtunk. Nem dolgoztam. Férjem bejárt az apjához, de volt rá eset, hogy két hétig a vállalat tájékára sem nézett. Élveztem az igazi életet, és megsi­rattam a Via del Corno lakóit, Pra- tolini szegény szerelmeseit, a króni­ka híres szenes pincéjét, az öreg há­zakat meg a keskeny ablakokat, ahonnét mindig fehérnemű lóg a já­rókelők feje fölé. Sokszor elbúcsúz­tam a homályba bújt kapuktól, a lágy hajlatú, durva köves utcától, mely éjjelenként keskeny sávon csa­logatta a földszinti ablakokba a ma­gasan járó hold tiszta, erős fényét. Ugye, most valami furcsa, roman­tikus majomnak tart? Pedig téved, a Via del Corno közelebb állt hoz­zám, mint az új luxusvilla, amiből semmi sem volt az enyém. Csak még akkor nem mertem bevallani ma­gamnak. Jaj, bőg a gyerek!... Biztosan bé­kákéit. Segítsen már, tegye fel a tűzre ezt a nagy fazék vizet. Látja, béna a kezem. Érzéktelen. Elmet­szettem az ütőeret mosogatás köz­ben. Ja, igen. Férjem a tél végén meg­változott, Ritkán járt haza, néha he­tekig eltűnt, züllötten, csapzottan ál­lított' be, gorombán beszélt velem, és amikor felelősségre vontam, azt fe­lelte: „Varrólánynak le is út, fel is út.” Panaszra mentem a szüleihez, de azok finoman kinevettek, és tud­tomra adták, hogy gyereküket sze­rencsétlennek tartják e házasság miatt. Most. magához illő körben gyógyítja sebzett lelkét, és ez nem is baj. Először a dac, fiatalos gőg vitt él onnan. Volt pénzem, és kivettem egy bútorozott lakást. Éltem egyedül, nem dolgoztam. Közben a pénzem rohamosan fogyott, s nem akartam az utcára kerülni. Újra üresnek érez­tem magam, céltalannak találtam mindent. Elhatároztam, hogy öngyil­kos leszek, úgysem hiányzóm már senkinek. Közbeszólt a sors. Találkoztam Lu- cianóval. Mindent elmondtam neki. Megbocsátott. Néhány hét múlva hozzám költözött, és végre úgy él­tünk, mint ahogyan elképzeltük két esztendővel korábban. Egy évig tartott életem boldogsá­ga, akkor született meg a kisfiam, örültünk, kimondhatatlanul örül­tünk, de néhány nap múlva szörnyű szerencsétlenség szakadt ránk. ön nem ismeri a mi törvényein­ket. Nálunk nem lehet elválni. Én sem válhattam el a volt férjemtől, és a gyerek nem a valóságos apja nevét kapta, hanem a -törvényes fér­jemét. Még ez nem okozott volna bajt, de a törvény értelmében, aki elhagyja hitvestársát — és új élettársat ke­res —, megbüntetik, ha a házastárs ellene feljelentést tesz. A volt fér­jem ezt megtette. Bosszúból történt, a gyerek miatt. Persze, legjobban az ingerelte, hogy ő sem válhat el tő­lem, és most már csak élettársat ke­reshet magának. Nem kaphat többé törvényes feleséget. Higgye el, ez rosszabb a középkor­nál. Látom, hogy nem érti. Figyeljen rám. Én külön élek a törvényes fér­jemtől, tőle el nem válhatok törvé­nyeink szerint. De én olyan ember­rel élek most, akit szeretek. Megszü­letett gyermekem nem az apja ne­vét, hanem a törvény előtti férjem nevét viseli. Ebbe belebolondul az ember. Jaj, de bőg ez a gyerek ... Mond­ja, kíváncsi még valamire? — Köszönöm. ★ Ez a beszélgetés 1963-ban zajlott le, a Via del Corno derekán, egy pincezugos „lakás” egyetlen helyisé­gében. A törvények azóta ott is eny­hültek, megengedik a válást. De a szegénység még ma is a régi. Zártak az idényüdülők Főszezon a turisíaházakban FOGADNAK MÉG A HAJÓK 1 k

Next

/
Thumbnails
Contents