Pest Megyi Hírlap, 1971. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-07 / 210. szám

«Berei i&Círiap 1971. SZEPTEMBER 7„ KEDD % - -­TV-FIGYELŐ Dokumeníomfilmek. Pén­teken kettőt is láttunk belő­lük. Az első — a Gyékény és olaj című — vonzóan szem­besítette múlt és jelen ipará­nak ütközetét az emberi tu­datban. Egy korábbi filmből már ismerősek számunkra a Szeged környékén élő olajbá­nyászok gondjai. Most Tápéra látogattunk el, ahol a gyé­kényfonás ősi mesterségét űző öregek szemével tekintettünk egy lassacskán emeletes há­zakkal büszkélkedő falu hét­köznapjaira. Lakatos Vince rendező érdekes idős arcokat villantott fel, a láthatatlan riporter győzte ügyességgel és türelemmel; az évődéstől a le­mondásig sok féle hangját hallottuk egy eltűnőben levő életformának. Ez a tömörre fogott emberi tájkép mentes volt az érzelmeskedő nosztal­giától, mert kitetszett belőle: a régi fájdalom nélkül merül a múltba, az új biztosan halad a maga útján. A másik film (Dinasztiák a Gerecse alján) remek alapöt­letre épül. Bányászok közé visz, s az idős Sarvas bácsi személyében bányász-riporter­rel kalauzol a tárnák és a problémák mélyére. „Nagy idők tanúja” vezet bennünket a megváltozott munkafeltéte­lek közé — a Gerecséről fel­táruló tatabányai látkép való­ban többet mond minden bi­zonykodásnál. A képviselői minőségében választói’ közé látogató Fock Jenővel folyta­tott beszélgetés meggyőzően, tárgyilagos hangon szólt a szénbányászat végét jelző, ko­rán jött riadóról, a szénterme­lés több évtizedes jövőjéről. llkei Csaba író-szerkesztő alapötlete végső soron mégis túlméretezettnek bizonyult. A kamera előtt ugyanis többen elgörcsösültek, mesterkélten udvariaskodták egymással, amiért a -spontánul felfakadó ízes fordulatoknak is nehezen hittünk. A kezdeményezést di­csérjük, de máskor több óva­tosság ajánlható a feszengésre késztető helyzetekben, mert különben a dokumentumfilm legnagyobb varázsa: a termé­szetesség megy veszendőbe. Félszoba. Vészt Endrének rej­tőzködő humora van: harsány- ság és kesernyésség függönye mögött lappang, s a késlelte­tett bombák módjára robban. Akkor fogjuk fel árnyalatait, mikor a cselekmény már to­vagördült. Legújabb, groteszk hangvételű tévéjátékában életformákat ütköztet: a vég­ső soron tartalmatlan, örökké felfelé kapaszkodó mohóságot és a. körülményesebb, ám bensőleg sokkal gazdagabb (viszont anyagiakban kevésbé érvényesülő) tanulásvágyat. Az író persze ez utóbbinak szolgáltat igazságot, hiszen két rokonszenves férj is elszökik a hidegen számító feleség ölelő karjaiból, s ezt akár figyel­meztetésként is felfoghatjuk: az életben nem mindig így történik... A tévében rende­zőként debütáló Iglódi István csípős játékkedwel mozgatja a játék szereplőit, akik jó ala­kításokkal örvendeztették meg a nézőt. Tordai Teri, Bálint András, Ernyei Bála mellett kisebb szerepében Káldy Nó­ra és Győrffy György is ele­mében volt Egy ember ára. Az éjsza­kai filmelőadások egyre in­kább demokratizálódnak. Rit­kábban jelennek meg intellek­tuális ínyencségek a képer­nyőn, a filmművészet realiszti­kus irányú megújhódása kerül előtérbe. A Ha című filmje ré­vén világhírűvé lett Lindsay Anderson rendező e korábbi, mozijainkban is vetített alko­tása, mely David Storey ön­életrajzi ihletésű forgató- könyvén alapul, nem egysze­rűen népszerű sportoló-film. A hősök konfliktusa lélekta­Kisfaludyra Téten, Kisfaludy Károly szü­lőfalujában vasárnap folyta­tódtak a Kisfaludy-emlékna- pok eseményei. Az immár hagyományos em­léknapok műsorában a tétie­ken kívül hét község és két város — Sopron és Kőszeg — legjobb szövetkezeti együttesei szerepeltek. A szövetkezeti né- pitánc-bemutató résztvevői ké­sőbb színpompás menetben vo­nultak a téti Kisfaludy-emlék- műnél rendezett koszorúzás! ünnepségre. Vasárnap tartották a téti Kisfaludy Irodalmi és Múze­umbarát Kör ülését is. A tag­ság megválasztotta az új tiszt­ségviselőket, akik között nagy szeretettel köszöntötték Gobbi nilag hitelesen árnyalt, tragi­kum és társadalombírálat ölel­kezik benne. Az önbüntetés­ből szenvedő és elpusztuló asszony és a gyermekesen egy­szerű, de kapcsolatait nyers esetlenségggel szétromboló sportoló története egyetlen lá­zadó kiáltás a rosszul beren­dezett élet ellen. Richard Har­ris és Rachel Roberts alakítá­sa néhány vonással is emléke­zetes alakokat rajzol, s a ma­gyar szinkron (rendező: Hazai György) ezúttal is méltó a filmhez; Avar István és Berek Katalin átélten közvetíti a dialógusok feszültségét. Ma este klasszikus orosz szerző, Gribojedov Az ész baj­jal jár című komédiáját köz­vetítik a Madách Színház Ka­maraszínházából. Változatos a szerda esti program: ismét jelentkezik Kállai István mű­sora, az ön például hogy foly­tatná?, majd válogathatunk egy Maupassant-novella fran­cia filmváltozata és a Reme­tekan című magyar tévéfilm között — utóbbit a kísérleti (2.) műsor sugározza. Csütör­tökön egyik legifjabb váro­sunk, Kazincbarcika mai „köz­érzetéről” kapunk képet. Pénteken a Budapest Tánc- együttes dél-amerikai útját bemutató filmet és a Szécsi Margit költőnővel készített lírai riportot ajánljuk az ol­vasó figyelmébe. Lehotay-Horváth György emlékeztek Hilda Kossuth-díjas színmű­vésznőt, a kör tiszteletbeli tag­ját. Továbbképzés A Gasztroenterológiai Tár­saság, az Orvostovábbképző Intézet, valamint az ország el­ső vidéki gasztroenterológiai decentrumaként működő mis­kolci Szentpéteri kapui kórház 2. belgyógyászati osztályának rendezésében hétfőn kéthetes továbbképző tanfolyam 'nyűt, amelynek részvevői a gyomor- és a vastagbélbetegségek fel­ismerésével és kezelésével fog­lalkoznak. Holland szerző kapta a YI. audio-visual fesztivál fődíját Vasárnap délután megtelt a váci Madách Imre Művelődési Központ földszinti klubterme. Nagy érdeklődés kísérte a négynapos szakmai élőadásso­rozat és vetítés záróáktusát: az ünnepélyes díjkiosztást. Kocsis Iván, a fesztivál ren­dező bizottságának elnöke megköszönte a versenyzők részvételét és a zsűri munká­ját A bíráló bizottság nevé­ben dr. Gerendás Mihály Kossuth-díjas professzor is­mertette a zsűri döntését, majd átadta a díjakat. A. fesztivál fődíját jelentő művészi kivitelű trófeát a zsű­ri Anton Blickman (Flollan- dia) Van egy álmom című mű­vének ítélte mint olyannak, amely a bemutatott alkotások közül mind eszmeileg, mind művészileg — a műfaj sajátos eszközeit jól felhasználva —, tartamában aktuális emberi problémát örökített meg. A Váci Város Tanács által felajánlott tiszteletdíjakat Tám László (Pécs) kapta a Vivaldi-muzsikával kísért pompás Évszakok című kép­soráért és Solange Daubinet— Bemard Sanch francia fotog- rafuspár a nagy közönségsi­kert arató Váci piacon című művükért. A Forte Fotokémiai Ipar tiszteletdíjait Ö. Müller Magda (Budapest) kapta a Ba- gatellok újszerű, kompoziciós megoldásáért és Andres Denis (Belgium) S. O. S. természet című aktuális emberi problé­mát felvető alkotásáért. Plakettet nyert: B. Müller Magda (Budapest), Solange Daubinet (Franciaország), Paul Offermans (Hollandia) és Hans-Peter Schaefer (NSZK). Döbrössy Pált (Vác) a zsűri dicséretben részesítette. A városi tanács képviseleté­ben Sz. Majkó Katalin népmű­velési felügyelő gratulált a nyerteseknek. A jelenlevő Werner Wurst, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének né­A 44. bélyegnapot vasárnap reggel a bélyeggyűjtők Vörös­marty utcai székházában dr. Palotás Magda posta-vezér- igazgatóhelyettes nyitotta meg ünnepélyes külsőségek között. Ez alkalomból négyféle névér­tékű bélyegből és négy bélye­get magában foglaló blokkból álló sorozatot.bocsát ki a pos­ta. A gyűjtők hosszú sorokban, de türelmesen várakoztak, hogy az új sorozatot bélyegna­pi bélyegzővel lepecsételve he­lyezessék el gyűjteményük­ben. A France NouveUe e heti számában Albert Cervoni hosszabb cikkét közli a ma­gyar filmművészetről. Cervoni azt írja, hogy tavaszi budapes­ti tartózkodása során ismét meggyőződött a magyar film­művészet rendkívüli gazdagsá­gáról és érettségéről A buda­pesti tartózkodása alatt látott újabb magyar filmekből azt a met vendége gratulált a Du­nakanyar FotokLub vezetőinek a kezdeményezésért és a ren­dezésért. A díjkiosztás után még egy­szer levetítették a díjnyertes műveket Papp Rezső A BÁV is# vasárnap rendezte hagyomás * bélyegaukcióját amelynek forgalma ezúttal el­maradt a várakozástól. A be­nevezett 63 tételből a tulajdo­nosok az árverés előtt ötöt visszavontak, s a megmaradt 58-ból is csak 38-nak volt ve­vője. A 38 tétel összesen 88 ezer forintért kelt el. A leg­értékesebbnek egy 1938—1970 közötti hiányos magyar gyűj­temény bizonyult, ezért 9 ezer forintot fizetett új tulajdonosa. következtetést vonja le, hogy a magyar film továbbra is rendkívül tudatában van fele­lősségének, s nagy gondot for­dít a társadalmi témákkal va­ló foglalkozásnak. Ez ugyan­akkor arra is magyarázatul szolgál, hogy miért bontakoz­nak ki egyes filmek körül rendkívül élénk viták. Sikeres bélyegnap KEVÉS ÉRDEKLŐDŐ AZ AUKCIÓN A France NouveUe a magyar filmekről Jurij Jakovlev (Peírovacz István fordítása): Megyek az orrszarvú után A nyári vakáció után nagyon nehéz újra megszokni az iskolapadot. Egyszerre szűk lett, kényelmetlen, úgy érzed magad benne, mint­ha a cipőd szorítana. És lehetetlen kivárni a csengőszót. Talán elromlott a csengő a nyá­ron, s ezért az árának nem lesz soha vége. összeadás, kivonás, szorzás, osztás. Fogal­mad sincs, mit jelentenek. Idegen szavaik. Ha már végleg elunod magad, s fejed az ablak felé fordítod, egyszerre az utcán vagy. A zöld iskolatábla helyett vizes háztetőket látsz, kéményeket s T betűre hasonlító anten­nákat. Olvasd össze ezeket az utcai T betűket, s egyetlen t hangból álló vége-nincs szót kapsz: Té-té-té-té-té... Odakint csúnya szeles, esős az idő. Az ab­laküvegen ferde patakocskák csordogálnak, lehet találgatni, melyik esőcsepp indul majd jobbra, s melyik balra. — Alekszej Bocsarov, hol jár az eszed? — Tessék? A kisfiú összerezzen, mint akit álmából ver­nek fel,” s az esőáztatta utcáról egyetlen fej- rándítással visszazökken az osztályterembe. A tőle telhető legártatlanabb képpel néz Va- lentyina Vasziljevnára. Szeptember elseje óta más osztályzata sincs nála, csak elégtelen. Ha az elégtelenek helyett kis kavicsokat kapott volna, már kidagadna tőlük a zsebe. Mi más következhetne megint, mint szidás? Hanem Valentyina Vasziljevna váratlanul azt kéri tőle: — Alekszej Bocsarov, beszélj valamit az orrszarvúról! Kényelmesen feláll, kilép a pádból, gondol­kozik. Mit lehetne mondani egy állatról, kmelyről még soha nem tanultak az iskolában, t ezért nem is találkozhatott vele? Megszólal: — Az orrszarvúnak orra helyet szarva van. Biztos benne, hogy helyesen válaszolt Ám Valentyina Vasziljevna a fejét csóválja. — Nem! — mondja. — Az orrszarvúnak or­ra is van, és szarva is van. Sőt némelyiknek két szarva van. Az orrszarvú hatalmas állat, erős, mégis fél a kutyától. — A kutyától? — árrrul el Alekszej Bocsa­rov. — Igen, a kutyától. Pedig az orrszarvú egy tankot is képes felborítani. — Egy tankot? A kisfiú összecsücsörftä a száját, mintha sípba akarna fújni, s elképzel magának egy tankot, elöl hosszú csövű ágyúval. A páncél­jára fekete keresztet mázoltak, mert a tank fasiszta tank. Félelmetesen csörömpöl a lánc­talpával, s egyenesen feléje kúszik. És akkor a bozótból előjön' az orrszarvú. Ráront a tank­ra, erős szarvával oldalba böki, s a hatalmas, dübörgő masina máris talpával az égnek ka­limpál. Alekszej Bocsarov azonnal rokonszenvesnek találja az orrszarvút. De ha még a tanktól sem riad vissza, miért fél a kutyától? ■— Az orrszarvú legveszedelmesebb ellensé­ge mégis a moszkitó — hallja Valentyina Va- sziljevnát. — Az amolyan szúnyogféle? — Olyasfajta — hagyja rá a tanító néni, s folytatja az előbbi gondolatot. — Valóságos moszkitófelhők repülnek az orrszarvúra. És minden tagját csípik-marják. Szerencsétlen állat, hogy megszabaduljon tőlük, a folyóhoz menekül, s beíehempereg a hűvös iszapba. — Még jó, hogy van hűvös iszap — sóhajt megkönnyebbülten Alekszej Bocsarov. Ám Valentyina Vasziljevna csak a fejét rázza. — Az iszapban piócák támadnak az orr­szarvúra. Piócák ezrei fúródnak a testébe. — Mi lesz szegénnyel? Valentyina Vasziljevna hallgat, ö sem tud­ja, mi lesz szegény állattal, s ezért mereven néz Bocsarovra. Hanem a fiúcska észreveszi, hogy Valentyina Vasziljevna szigorú tekinte­tében csöpp mosoly bujkál. Alig láthatóan, a szeme csücskében. — Mi lesz szegénnyel? — sürgeti a tanító nénit, mert szeretné tudni, hogyan menekül­het meg az orrszarvú a piócák/tóL — Van egy oltalmazója. Igaz barátja — mondja meggyőzően Valentyina Vasziljevna. — Az oroszlán? — Nem, nem az oroszlán. — A tigris? — Nem is a tigris. Ki más lehetne az orrszarvú barátja, aki egyetlen legyintéssel elpusztíthatja az összes piócát? A fiúcska az ablak felé fordul, de már nem az üvegen csordogáló ferde patakocská­kat nézi, s nem ötlik a szemébe a háztető­kön a vége-nincs szó, amely egyetlen t hang­ból áll. Az orrszarvú barátjára gondol. — Nyű vágónak hívják — vet véget a talál­gatásnak Valentyina Vasziljevna. Alekszej Bocsarov a legszívesebben a pad tetejét, vemé az öklével, s kiáltozna, hogy: éljen a nyűvágó! De fúrja az oldalát: milyen lehet ez az állat? A krokodilra hasonlít ta­lán? Valentyina Vasziljevna egyelőre semmi többet nem árul él az orrszarvú védelmező­jéről, a nyűvágórói. Jaj, csak ne csöngjetné- nek, akkor nem lesz ideje... — A nyűvágó nemcsak védelmezi az orr­szarvút a moszkitóktól meg a piócáktól, de előre figyelmezteti is' a közelgő veszélyre — mondja kicsit később a tanító néni, s fogja, a krétát. — Lássuk csak, két orrszarvú csörtet elő a bozótból. — Valentyina Vasziljevna egy számot rajzol a táblára, egy 2-est. — Ebben a pillanatban a nyűvágó veszélyt jelez, vízilo­vak közelednek. A bokrok mögött további öt orrszarvú legel — a tanító néni félírja az 5-öst —, s még három fekszik a folyó iszapjában. — A táblán megjelenik egy fehér 3-as. — Hallva a riadó jelét, az egész csorda a tisz­tásra igyekszik. De Valentyina Vasziljevna most ahelyett, hogy elmesélné, mi történik ezután, megkér­dezi az osztálytól: — Hány orrszarvú tartozik a csordához? És melyik csorda van fölényben, ha a vízilovak nyolcán vannak? Alekszej Bocsarov egy pillanatig sem ha­bozik, a tintába mártja a tolláit, és gyorsan leírja, arrtót a tanító néni az élőbb mondott. Sürgősen össze kell terelni az egész csordát, hogy megszámolhassa, hányán vannak. Kezd­jük csak. Két orrszarvú jött ki a bozótból, ha hozzáadjuk azt az ötöt, akik akkor még a bok­rok mögött legelték, hót orrszarvú lesz. De ez még nem minden. A folyó iszapjában fek­szik három. Éppen a piócák csipkedik őket. Ha ezt a hármat hozzáadom a héthez, tízet kapok. Lélegzetét visszafojtva számol. Ha késle­kednék vagy tévedne, s nem sikerülne a csor­dát egy beterelni, akkor a vízilovak legyőz­hetik az orrszarvúkat. Az orrszarvúk tizen vannak, a vízilovak nyolcán. Melyik csorda erősebb? Ha tízből el­veszek nyolcat, marad kettő. . — Valentyina Vasziljevna! — ugrik fej a helyéről a fiú. Valentyina Vasziljevna, az orr­szarvúk vannak többen, az orrszarvúk fognak győzni! Késő este, amikor a házban már eloltották a villanyt, a szobába bevilágít az utcai lámpa. Magasan függ, nem kerül külön fáradságába, hogy az emeleti' lakásokba is bemosolyogjon. - Ha az utcán szél fúj, a lámpa bólogat fényes fejével, amikor télen a hó hull, alig-alig lát­szik. Átsétál talán a túlsó oldalra, s a sűrű hó­esésben sehogyan nem talál vissza a helyére? Alekszej Bocsarov nyitott szemmel fekszik, s az utcai égőt bámulja. A nyűvágóra gondoL Lassan élnyomja az álom. Álmában találko­zik a nyűvágóvál. Hatalmas állat, fehér agya­ra, piros nyélve, mancsain hegyes karmok és csíkos bőre van. A tigrishez hasonlít. A füves réten át közeledik s ordít. A barátját keresi. S közben az orrszarvú szügyig áŰ a folyó­ban, és szeméből, mint a csöpögő csapból a víz, óriási könnycseppek potyognak. Piócák marják, csipdesik a testét, s ez elviselhetet­lenül fáj néki. Most felbukkan a parton a nyűvágó. Ordít­va siet barátja segítségére. A piócák már a puszta ordítástól ijedten vetik magukat a fo­lyóba, s elrejtőznek a sötét, sűrű iszapban. Az orrszarvú abbahagyja a sírást, mosolyogva indul barátja üdvözlésére. Egymáshoz dörgö­lik az oldalukat, s elégedetten morognak. (Folytatjuk) A Duna-mühely — 71 1úállítána Vácott Foto: Urban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents