Pest Megyi Hírlap, 1971. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-03 / 207. szám

rtst

MfCI

’&Cfrlap

1971. SZEPTEMBER 3„ FENTEK

A NEGYEDIK ÖTÉVES TERV sajátosságai sokféle nézőpontból összegezhetők. Ez az első középlejáratú terv, amely már teljes egészében a módosult gazdaságirányítás új közegében valósul meg; ez az az ötéves terv, amely a termelőszféra hátterét — az úgynevezett infrastruktúrát: a közlekedést és a lakásépítést, a kereskedelmi forgalmat és a szolgáltatásokat — kiemelt ütemben korszerűsíti, fejleszti. A negyedik ötéves terv a mezőgazdasági nagyüzemek általános megszilárdításának programja, és olyan öt esztendős terv, amely első ízben kapcsolódik a népgazdaság fejlesztésének távlati, évtizedekre körvonalazott előirányzataihoz is.

Ismeretes, hogy a terv egész sor, úgynevezett központi fejlesztési programot rögzít, ezekre építve a fejlődés más fontos részle belődrányzat ai t.

Érdemes a szokásosnál valamelyest tágaibb horizontot rajzolni e központi programok mögé, bemutatva, hogy gazdaságfejlesztésünk alapvetően új vonásáról, lényeges elvi újdonságról van szó. Ami a hátteret illeti: napjaink fontoß világgazdasági irányzata, hogy nemzeti keretekben mind határozottabban megszűnőben van a termelésnek nemcsak a múlt századra, de még századunk első felére is nagymértékben jellemző, horizontálisan széles kiterjedtsége, vagy fogalmazzunk prózaibban: vegyeskereskedés jellege. A termelés gyárim ánysfeálá jártak erőteljes szűkítése, ezzel párhuzamosan a termelőerők koncentrációja különösen az iparilag gyorsan fejlődő kis országokra jellemző. Sajátos vonás, hogy ezeket az országokat egyszersmind a külkereskedelmi mérleg krónikus deficitje is általánosan jellemzi — érvényes ez Dániától Norvégiáig, s tegyük hozzá: Magyarországig. A koncentrálási irányzat, valamint a külkereskedelmi deficit között meglehetősen egyértelmű — bár különböző tőről fakadó — kapcsolat figyelhető meg.

A lényeg röviden szólva az, hogy ezek az országok a gyors ipari fejlődés termelési feltételeit általában importra és különösképp nagymértékű anyag- és energiahordozó-importra alapozzák, amiért természetesen fokozódó mennyiségű és értékű kivitellel kell fizetniök. Ez a kényszer, amely a külkereskedelmi mérlegben tartós fáziseltolódással a behozatal és a kivitel jellegzetes különbségeivel kapcsolódik össze, egyszersmind fontos ösztönző ahhoz is, hogy a gazdálkodás, a fejlesztés alkalmazkodjék az adottságokhoz, például az anyag- és energiafeltételekhez, s hogy a termelés gyorsan koncentrálódjék ama kevés, de előnyösen előállítható termékre, amelyek piacképesen, nagy sorozatokban termelhetők és értékesíthetők.

A FOLYAMAT, AMELYET VÁZLATOSAN JELLEMEZTÜNK, voltaképpen nem egyéb, mint a gazdálkodás struktúrájának átalakítása, korszerűsítése, a termelési tényezők állandó átcsoportosítása, a költségek és az eredmény naprakész szembeállításával, az optimális előny érdekében.

Ha most már ebbe a tág összefüggésrendszerbe ágyazzuk negyedik ötéves tervünk központi fejlesztési programjait, akkor a cél világosan kirajzolódik. A terv voltaképpen ezekre a központi programokra alapozta a népgazdaság strukturális átalakításának egész tartópillérrendszerét, más szóval: erőink koncentrálásának centruma, a távlati fejlesztési célokra összpontosított erővonalak kiindulópontja itt határozható meg.

BIZONYÍTÉKKÉNT ELEGENDŐ egyetlen pillantást

vetnünk néhány fejlesztési programunkra. íme, csak címszavakban: a textilipar rekonstrukciója teremt alapot ahhoz, hogy idővel módosíthassuk árrendszerünknek azt az alapvető gyengéjét, hogy a ruházati termékek fogyasztói árai nemcsak a nemzetközi arányok, de jóval a hazai ráfordítási színvonal felett helyezkednek el. A körúti járműprogram — egyebek között — Európa első autóbusz-termelőjévé és exportőrévé teszi hazánkat, ami jó példa arra, mit jelent a valóságban néhány előnyös értékesíthető termékre összpontosítaná erőinket. Az építőanyag-ipar fejlesztése lehetőséget teremt az egész építőipar modern, iparszerű megújítására; a számítógépprogram nemcsak azért fontos, mért új és élvonalbeli ipár- ágat honosít meg hazánkban, hanem azért is, mert az elektronikus számítógépek széles körű alkalmazása korszerűsíti, hatékonyabbá teszi egész gazdálkodásunkat és termelésirányításunkat.

Nem soroljuk tovább a programokat; ez is elegendő annak érzékeltetéséhez, hogy a negyedik ötéves terv központi fejlesztési programjai valóban hordozói a népgazdaság korszerűsítési irányzatainak. Amiből egyszersmind az is következne, hogy e programok megvalósítási módozatai, akadályainak leépítési feladatai sem mérhetők a gazdálkodás általános és megszokott mércéivel.

Gyakorlatibbra fordítva a szót: nem újdonság arra utalnunk, hogy a közismerten feszült beruházási körülmények közepette, enyhén szólva, nincs kellő biztosíték arra, hogy a negyedik ötéves terv egy-egy előirányzott fejlesztési célja vagy objektuma időben és a tervezett költségekkel megvalósul, ám rendkívül fontos, hogy ez az általános negatívum lehetőleg mind kevésbé érvényesüljön a központi programok esetében. Ha valahol, akkor itt túlzás nélkül létszükséglet, hogy minden erőt — finanszírozási eszközöket csakúgy, mint kapacitást — összpontosítsunk az előirányzatok hiánytalan megvalósítására. A Központi Fejlesztési Bank — csak helyeselhető módon —. az idei szűkült hitelezési lehetőségek közepette olyan módon alakította át finanszírozási módszereit, hogy elsősorban a központi programokhoz, illetve a kapcsolódó vállalati fejlesztésekhez folyósít beruházási hiteleket Meglehet, hogy jó néhány visszautasított — más jellegű — vállalati hitelkérelem vitákat, ellenvéleményeket ébreszt, de ezt határozottan vállalni kell. Éppen a központi fejlesztési programok esetében lenne szükség arra, hogy példát teremtsünk a gyors, hatékony, eredményes beruházáspolitikára, hogy tehát a gyakorlatban próbáljuk ki, és érvényesítsük a koncentrálás nagy népgazdasági előnyeit.

A KÖZPONTI FEJLESZTÉSI PROGRAMOK egyszersmind azt is feltételezik, hogy a megvalósításukban közreműködő minden vállalat, sőt minden dolgozó érezze, milyen jelentőségű munka részese. Ha valahol, itt- valóban. a szó pontos jelentésében érvényes, hogy a jövő, az ország holnapja érlelődik a fejlesztési programok megvalósulásával. Ehhez mért felelősség várható el mindenkitől, aki valóra váltásának részese.

Tábori András

Épül a Barátság II fogadóállomása

A Barátság II kőolajvezeték magyarországi szakaszának első létesítménye a fényeslitkci fogadóállomás, amelyet az Országos Kőolajveze ték Vállalat épít. Itt fogadják a vezetéken érkező olajat, és innen továbbítják a finomításhoz. Az olaj tárolására négy, egyenként 20 ezer köbméteres tartályt építenek, amelyből egy már elkészült. A mintegy 200 millió forintos beruházást 1972 végére fejezik be. Képünkön: az épülő tartály park.

Fe fújható csarnokok

A szegedi Kenderfonó és Szövőipari Vállalatnál több személy- és tehergépkocsi felszereléseként használatos „műtextil újdonság” gyártását kezdték meg.

A sotk színű műanyag granulátumból készülő színes autószőnyegek különféle személygépkocsi típusoknak megfelelő alakúak és méretűek lesznek, s a természetes kókuszszőnyeghez hasonlítanak. A vállalat másik új gyártmánya az olcsó, könnyű és teljesen vízhatlan trikoplán ponyva. Ezzel a cikkel a BNV-vel együtt három hazai vásáron nyertek nagydíjat. Az anyagból a különféle személygépkocsik méretének megfelelő fémvázas sátor garázsokat, ugyanebből a ponyvaanyagból tehergépkocsi-takarókat, továbbá 500—600 négyzetméter alap- rületű, felfújható csarnokokat is készítenek.

KOMPLETT LABOROK KÜLFÖLDRE

Diagnózishoz: izotóp fényképező

Tíz éve készít elektronikus nukleáris orvosi műszereket a Gamma, s most a fejlesztés új, intenzívebb szakasza kezdődik azzal, hogy kibontakozóban van a szakosodás a KGST-orezágokkal.

A szakosítás alapján a többi KGST-ország számára is hazánk, azaz a Gamma készíti a nukleáris orvosdiagnosztikai műszereket.

Gyártanak pajzsmirigy-, szív-, vese- daganat- és hematológiai vizsgálatokra alkalmas egységeket, amelyeknek egyik fő része az izotóp térképező.

' A Gamma Művekben ötféle speciális laboratóriumból úgynevezett komplett laboratóriumot állítanak össze, s így exportálják az értékes berendezéseket. Évente 35—10 komplett laboratóriumot szállítanak külföldre,

ezek háromnegyed része a szocialista, negyede pedig a fejlődő országokba — Brazíliába, Egyiptomba, Indiába, Pakisztánba — kerül.

A Gamma Művek szoros kapcsolatban áll a nagyobb hazai és külföldi egészségügyi intézményekkel és azok vezető szakembereivel. E kapcsolatból évente mintegy 15 új műszerrel gazdagodik a diagnosztika.

ORAVEC JANOS:

ÉLE ÉS FOKA

(Egy fejsze monológja)

Éppen ezen a tavaszon vagyak ötven esztendős. Nem gyárban születtem, hanem egy erdélyi falu kovácsműhelyében. Ketten beszélgettek, amíg az arcom kialakult. A kovácsmester és a jövendőbeli gazdám. Ezt hallottam:

— Jó acél ez?

— Príma. Háborúra, harcra készült. Jó lesz fára is.

— És farkasra, medvére?

— Arra is.

— És emberre?

Tűzből ki, vízbe be. Tűzből ki, vízbe be. így edzettek. Aztán, amíg bakancsuk előtt, a műhely fenekén a porban pihentem-hűltem, ők a falócán ülve folytatták a beszélgetést. A kovács kezdte:

— Messziről jöhet.

— A doftanai börtönből.

— Sztrájk?

— Az.

— Elengedték?

— El.

— A többieket is?

— Nem egytől-egyig.

A kovács egyik tenyerébe vett, a másikkal végigsimított, aztán átkerültem gazdám kezébe, aki meg- lóbált a levegőben.

— Súlyos.

— Az. Krupp-acél.

— Nyél is kellene.

— Nézzen ott a sarokban a vas- hoz-tenyérhez illőt.

— Ezt a kőrist választanám.

A gazdám a nyelet faragta, a kovács az éket kalapálta. A mester kérte a nyelet, de a gazdám megrázta a fejét:

— Nem. Ez az én dolgom.

— Ne segítsek?

— Ne. Csak adjon még egy ütőkészséget.

— Kalapács jó lesz?

— Fejsze kéne. Egy másik fejsze. Így szoktuk. Egy fejsze nem fejsze, egy ember nem ember.

Aztán megkóstoltam a kézzel hajtott köszörűkövet, végül pedig a re- szelőt is gazdám térdén. A kovács csak nézett fölöttünk, aztán ezt kérdezte:

— Miért kell ilyen élesre?

— Mert fejsze. Szerszám és fegyver.

Később szótlanul ültek egymás mellett a lócán, én a gazdám lábánál pihentem. Egyszer csak megszólal a kovács:

— És most merre?

— Át a határon.

— Ezzel az üres tarisznyával?

— Ezzel.

— Adnék egy darab sózott szalonnát.

— Ha jó szívvel kínálja.

Nem tudtam, mire születtem. Éjszaka, ahogy eljöttünk a kovácstól, a szomszéd faluban a gazdám velem verte szét a fűrésztelep gépeit, vágta el a drótköteleket, huzalokat. Futva menekült, amerre a folyó mutatta az utat. Hajnal felé leroskadt az egyik fa alatt, engem pedig a harmatos fűbe dobott.

Később, amikor a nap sugarai felébresztették, megmosott a folyó vizében. Aztán válla ágascsontjába akasztott-ültetett és elindult arra, amerre a folyó és a napsugár igyekezett.

Legközelebb akkor vett munkába, amikor egy új bányatelep közelében sokadmagával megkezdték a fák döntögetését. A gazdám egyedül ásta meg a kunyhó gödrét, velem faragta meg az ágasfát, meg az egyenes dorongfákat. A tűznek valót is velem aprította, amit a kunyhó előtt gyújtott meg. A táborhelyen minden kunyhó előtt mindig lobogott a tűz.

Én jól szolgáltam. De jól szolgált a gazdám és a többi favágó is. Azt mondták, a kenyér elé sietnek, de hajtja őket a hideg, meg a hó. Munka végeztével jó pénzt kaptak. Ütra

készülődtek. Reggel a gazdám mindent összepakolt, az én arcomra pedig egy zsákdarabot kötött.

De nem indulhattak mindjárt, mert valaki hiányzott a bandából. Egy öregembert emlegettek, annak a nevétől volt hangos az élettelen, hóba fulladt erdő. Lábanyoma után találtak rá, mélyen a rengetegben, így beszéltek róla:

— Elment meghalni.

— Öreg volt már.

— Az öreg favágók télen halnak meg.

— Mint a fák.

Szerszámait, zsákját bentViagyták a kunyhóban és rászakították a tetőt

Amíg a vonatra vártak a favágók, a kocsmában ittak és énekeltek. Amikor a bányászok megérkeztek, elcsendesedett a terem. A verekedés nem tartott sokáig. Az erdeiek kirohantak az állomásra, velük a gazdám is. Én ott maradtam a sarokban. Később ketten is nyúltak értem, bányászok, de az erősebb markában maradtam, aki aztán lefejtette arcomról a zsákdarabot és maga elé tett az asztalra. Megnézett és ezt mondta:

— Jó fejsze. Iparos csinálta. Nem kincstári.

Űj gazdámat sem szolgáltam sokáig. Pedig igencsak megbecsült.

Aztán valaki a háború vége felé ellopott. Hamar túladott rajtam. Elcserélt egy kiló szalonnáért.

Űj helyemen kezdetben sok dolgom volt. Százados nemes fákat vágtam a kastély körüli parkban. De aztán kiszorultunk az uradalmi erdőbe, végül pedig az ártér bozótosába. Később nem sokat törődtek velem. Naphosszat pihentem a fatőkébe csapva, éjszakánként egy öreg tyúk szundikált fagerincemen.

Egy időben kedvence lettem akkori gazdám fiának. Sokat bebarangoltunk együtt az erdőben. Ez a fiú szerette a fákat, a madarakat, a vadontermő gyümölcsöket, az erdei állatokat, a gombákat, az erdei virágokat, a lombok fölötti felhőket és a magas füveket, amelyek a kezéig értek. És engem. És a meséket. Ha pihentünk, beszélt hozzám. Arról mesélt, hogy a bomba- meg az aknatölcsérekbe fákat kellett volna ültetni, így beleláthatna az emberfia a fák meg a madarak életébe.

Egyszer aztán váratlanul ismét a

bánya sötétjében találtam magam. Egy toborzott bányász vitt magával: Irgalmatlanul dolgoztunk. Nemcsak fát faragtam, vágtam, éket, szöget vertem, húztam, hanem soaszor kellett belemarnom a szénbe is. Egyszer igen kerestek. Hallottam, amint lihegve beszéltek:

— Elvitték az orrom előtt az üres csilléket.

— Így hiába dolgozunk. Csak azért a szénért fizetnek, amit kiküldünk.

— Ketten voltak.

— Legközelebb mi hárman megyünk.

— Fejsze is volt náluk.

— Nálunk is lesz.

Aztán megint nyugalmasabb időszak következett az életemben. Gazdám megragadt a bányánál. Megint csak arra használtak, amire születtem. Vágásra, faragásra. Ismét fényesre becsülték jó szolgálatomat.

Egy napon súlyos vasakat hordtak le a bányába. Ezt állították be a fák helyett, hogy tartsa a fejük fölött a hegyet. Amikor a gazdám a fokommal az egyikre csapott, a csengésből tudtam, éreztem, igazi és végzetes ellenséggel hozott össze a sors. Az acélok csengését a bányászok is hallották. Így beszéltek:

— Jó lesz ez?

— Azt mondják, jó.

— Nehezebb, mint a fa.

Az az acél aztán engem is, meg a fűrészeket is legyőzött. A bányában egyre kevesebb lett a fa, egyre kevesebbet vágtunk, faragtunk és csak ütöttünk. Elvesztettem arcom fényességét, élét. A nagy ütések erősen megviseltek. Kis darabok, szilánkok pattantak ki belőlem, s hullottak a napsugarat soha nem látott földre. Lassan, ütésről ütésre, szilánkonként temetett a bánya.

Az egyik ütésnél megroppant és eltört a fagerincem. A gazdám felemelt. Láttam, hogy abban a pillanatban riadt a tekintete. Lehet, az villant meg benne, milyen könnyen hal meg valami az ember kezében.

Most, látja, itt vagyok a hulladék- telepen. Azt mondják, én sohasem halok meg. Tovább fogok élni valamilyen más alakban. De én, itt, rozsdás társaim között, ha néha süt. a nap, arról álmodozom, hogy ismét fejsze le.sz belőlem. Éles és erős. Szerszám és fegyver. És. jó tenyerű, erejű, éles szemű, eszű, nagyszívű embergazdám lesz.

A központi programok

becsülete