Pest Megyi Hírlap, 1971. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-18 / 220. szám
rest «ECt v/(íirí«P 1971. SZEPTEMBER 18., SZOMBAT GYŐZÖTT A JOBB ÉS AZ OLCSÓBB Emberek és milliórdok Az oleCinprogrcim kezdete Néhány hete rövid hír jelent meg a lapokban: a Chemo- komplex Külkereskedelmi Vállalat szerződést kötött a müncheni Linde céggel ólefinmú vásárlásáról; a szerződés értéke 37 millió dollár, ez népgazdaságunk eddigi legnagyobb értékű üzemvásárlása. E néhány soros közlemény negyedik ötéves tervünk egyik legnagyobb központi programjának, az olefinprogram megvalósításának kezdetét jelentette. Elzárva a külvilágtól Az előzményeket röviden így foglalhatnék össze: az olefinprogramban érdekelt vállalatok — többek között a Petrolkémiai Beruházási Vállalat, a Tiszai Vegyikombinát — négy külföldi cégnek küldött el ajánlati felhívást. Az előtár- gyalások és az előajánlatok után három cég maradt versenyben. A több ezer oldalas ajánlatokat egy szakértői bizottság értékelte és észrevételezte. Ök folytatták le a tárgyalásokat. A részletes ajánlatok beérkezésétől a szerződés megkötéséig nagyon rövid idő, mindössze három hónap telt el. De a háromhónapi megfeszített munkára jellemző, hogy Leninvárosban például a szakértők olyan szállodában dolgoztak, amelyet teljesen elzártak a külvilágtól, még a telefonokat is kikapcsolták. A három cég versenyéből a Linde került ki győztesen. A müncheni cég üzemi önköltsége ugyanis néhány százalékkal jobb volt a másik kettőnél, legalábbis a hazai viszonyok között. Ez a néhány százalék azonban nekünk évente több millió forint megtakarítást jelent. A szerződés szerint a Linde cég 1972—73-ban 250 ezer tonna etilén kapacitású olefinüzemet szállít. Rendelkezésünkre bocsátja az üzem teljes műszáki tervét, valamennyi technológiai berendezését, készülékét, műszerét. A beruházó, a VTK és a lebonyolító, s egyszersmind generál tervező a Petrolkémiai Beruházási Vállalat már a tárgyalások időszakában megállapodott a céggel, hogy megkezdik a műszaki kiviteli tervek készítését. Eszerint a Linde nemcsak elkészíti, hanem a magyar szakértők közreműködésével adaptálja is a tervet, sőt, hogy a kivitelezés mielőbb megkezdődhessék, a terveket magyar felirattal is ellátják. Rekordidő alatt A negyedik ötéves terv e legnagyobb beruházását rekordidő, két és fél év alatt kell , elkészíteni. A feladat nagyságát jól illusztrálja, hogy a TVK mai nitrogénüzeme öt évig készült, pedig a beruházás összege „csak” két és fél milliárd forint volt, alig valamivel több, mint a fele az olefinmű beruházásának. S bár a magyar népgazdaságban egy beruházás ilyen gyors kivitelezésére még nem volit példa, a határidő betartása mégsem látszik lehetetlennek. A gyors kivitelezhetőséget rengeteg különleges feltétel támasztja alá. Például: amire eddig még sok példa nem akadt, most egy teljes gyárat vásároltunk meg, tehát gépet alig, berendezést is keveset kell itthon készíteni. Nem mintha a hazai készülékek rosszaié lennének, hanem egyszerűen arról van szó, hogy a hazai tervezés, megrendelés, gyártás hosszú útját most nem kell végigjárni — az olefinműhöz minden megvan. Sőt nemcsak a gyárat vettük meg, hanem a hozzátartozó legfontosabb szolgáltatóberendezéseket is; a gőztermeléshez kazánokat, vízlágyító berendezéseket, hűtővizet előállító készülékeket. A kivitelezőknek — kis túlzással — csak az építési és szerelési munkákat kell idehaza elvégezniük. Berendezések a szabadban A rövid átfutási idő realitását alátámasztja az is, hogy az olefinműnél viszonylag keveset kell építkezni. Nálunk a vegyipari beruházások értékének átlagban 25— 30 százaléka magas- és a mélyépítés — a Linde féle üzemnél ez az arány még a 14 százalékot sem éri el. Ennek magyarázata, hogy sok berendezés a szabadba telepíthető, épület jóformán alig kell. Az építőipar feladata tehát viszonylag egyszerű lesz; főként készülék- és gépalapokat, víz- és szennyvízcsatornákat kell készíteni. A kisebb építési igény megkönnyíti ugyan az építők helyzetét, de nagy feladat elé állítja a szerelőket. A folyamatos munka csak egyféleképpen biztosítható: előszereléssel. Ezért Leninvárosban berendeznek egy csőszerelő műhelyt, ahol a jövő év második negyedében — tehát már az építés ideje 'alatt — megkezdődik a munka. A műhelyben készült csöveket a helyszínen csak be kell majd illeszteni. Ezzel a módszerrel megszüntethető a szerelőipar idényjellege is. Helyszíni kivitelezés Az alapos előkészítés és a jó szervezés mellett Leniinvá- rosnak még egy nagy előnye van: a kivitelezők a helyszínen vannak. Sem az építőknek, sem a szerelőknek nem kell tehát a zöld.mezőre kivonulniuk, ez a startnál igen nagy időmegtakarítást jelent. A Petrolkémiai Beruházási Vállalat ezekben a betekben köti meg a kapaci tásxzerződé- seket a kivitelezőkkel, s egyszersmind ismerteti velük a legfontosabb feladatokat. Az előzetes megbeszéléseken, mind az építő-, mind a sze- relőválílalaitok kedvezően nyilatkoztak — a munkát vállalják. Az utolsó simításokat végzik a beruházási javaslaton is. Az előzetes számítások szerint — a jelenlegi árakat alapul véve —, 3 beruházás költsége mintegy 5,2 milliárd forint lesz. Évtizedekre Az olefinmű tulajdonképpen évtizedekre meghatározza vegyiparunk fejlődését. Olyan alapanyagokat gyártunk majd itt, amelyek nélkülözhetetlenek a vegyipar korszerű ágazatainak kiépítéséhez. Mesz- sze előre meghatározottak tehát feladataink is: évről évre növelnünk kell majd feldolgozó iparunkat, fokozatosan létrehozni azokat az üzemeket, amelyek az olefin termékeket hasznosítják. A fokozatosságra az ad lehetőséget. hogy a Szovietunió sokáig átveszi a nálunk p!IUa- natnyilag fel. nem dolgozható alapanyagokat. Cserébe — évente mintegy 15 millió dollár értékben — olyan késztermékeket kapunk, amelyeket különben tőkésországok- ból kellene importálni. Egyszóval, a nemrégiben megkötött szerződéssel olefiniparunk megteremtésének hosz- szú időszakra szóló programját alapoztuk meg. K. Ny. J. Madárvon u lás A szokásosnál hidegebb szeptember miatt meggyorsult a madarak költözése. A rovarok s a madarak nem jutnak elegendő táplálékhoz. Ez különösen a későn épített fecskefészkek fiókáit veszélyezteti, mivel még nem tudnak repülni, s a szülők nem találnak elég eledelt az éhesen . tátogó kicsjnyék számára. Az idejében kikelt' fiókák és a „felnőtt” fecskék nagy része már útrakelt, s a hónap folyamán nyomon követik őket társaik is, amelyek a tavak, folyók partján gyülekeznek, mivel ott még találnak némi eleséget. Szeptemberben a magyar költözőmadarák tekintélyes része elmegy. A napokban húznak el az utolsó gólyák is. Az apró énekes- madarak : poszáták, légykapók, nagy része ugyancsak itthagyta már szülőföldjét, hogy néhány hónapig melegebb vidéken keressen magának táplálékot. Nemcsak nálunk van hűvös. Északról is sorra érkeznek a kellemesebb éghajlatú Kárpátmedencébe a vadkacsák, s lassan megjönnék az első vadlibacsapatok is, amelyeket a sirályok követnek. Mandulaszüret — póznákkal A Balaton-felvidéken megérett a vidék jellegzetes csonthéjas gyümölcse, a mandula. A kopár, sziklás területeken is jól termő gyümölcsfajta az idén közepes terméssel fizet; a mandula is megérezte az ötvennapos szárazságot. Szerte a tó partvidékén sok ezer fáról szedik ezekben a napokban a termést. A mandula védőburka már kinyílt, s nem várják meg, amíg a szemek lehullanak, hosszú póznákkal verik le a termést. Megkezdődött a szedés a nagyüzemi mandulásokban, Küngös és Akaii környékén is. Üdülés — ősszel . A termelőszövekezeti önsegélyző csoportok tagságának őszi üdültetési szezonja a jövő héten megkezdődik. Az Állami Biztosító Pest megyei Igazgatóságának szervezésében szeptember 21-én utazik el az első csoport Har- kányfürdőre, ahol tíz napot tölt. Budapest után.,. A tatabányai tejüzem na- >onta 90—100 ezer liier tejet dolgoz fel. Hazánk legnagyobb bányászvárosa és környéke fogyasztja Budapest után a legtöbb tejet és tejterméket. Az új NŐK gyármányú automatagép fóliatasakba tölti a tejet. Termékét egyelőre Tatabányán, Dorogon és Esztergomban vásárolhatják. Bírálatunkra visszatérve Megszüntették a hibaforrásokat a D YT-nél A dömsödi vízműépítkezéssel kapcsolatban esett szó a Dunavölgyi Vízgazdálkodási Társulat munkájáról. Méghozzá nem egészen egyértelmű előjellel. Minthogy lapunk e társulat kútfúró részlegének munkáját már előzőleg is bírálta, megkereste n Dabason a társulatot, s megkérdeztem Farkas József elnököt: vajon miért ad ismételten okot kútfúró részlegük a kritikára. — Valahogy nincs szerencsénk a Pest megyei Hírlappal — a többi lap mindig akkor „ér tetten” bennünket, amikor van mit dicsérni a munkánkban. Dokumentálhatom azonban, hogy mi megbecsüljük a sajtót, íme, még a bíráló cikkeket is eltesz- szük —, ebben az albumban is ellenőrizhető, hogy 1966- tól kezdődően minden cikk csak dicséri tevékenységünket, kivéve az említetteket—, viszont az elmarasztaló publikációt is megőrizzük, amint látja. — Mi okozta mégis a hibákat? — Kútfúró részlegünk 1969 elején alakult meg, két fúróberendezéssel. Ezeket egy volt magánkisiparostól vásároltuk, a BÁV útján, 115 ezer forintért. Kiderült, hogy a berendezések alapos felújításra szorulnak — de sajnos, kissé későn. Akkor a berendezéseket ge- neráloztattuk, de nem tehettük meg ugyanezt a volt tulajdonosukkal — akit szintén alkalmaztunk, mint a kútfúró részleg vezetőjét. Tizenkét segédmunkást irányított — de hogyan! Kiszaladt a kocsiján a helyszínre, ki sem szállva az autóból, odaszólt a dolgozóknak: „Van probléma? Nincs? Akkor viszlát!” — és elporzott, meg sem várva a választ. Be kell vallanom, mi is hibáztunk, amikor a.sűrűsödő panaszok ellenére sem indítottunk .ellene fegyelm't. Ezért jutott az ügy odáig, hogy nem volt más megoldás: eltanácsoltuk. — Milyen problémák for. dúltak elő? _ — Minőségi differenciák, határidő be nem tartás, számlaviták. Még perre is sor került; ez utóbbiból azonban hasznunk származott. Előző részlegvezetőnk, Ferenci Sándor elleni perünkben a bíróság műszaki szakértői rendelt ki, Glück József személyében. Gondoltuk: ha a bíróságnak megfelel, bizonyé, ra jó szakember. Másfél éve van nálunk, amióta itt van, nincs hiba. A kényszer személycsere intervallumában, perekkel bajlódva, talán érthető, hogy egy ideig akadozott az egyébként is új részleg munkája. Viszont, mert minden áron be akarta bizonyítani a .részleg — azaz pontos nevén kútfúró építésvezetőségünk —, hogy tud jól is dolgozni, ha jó szakember irányítja, azóta sok mindent oldottunk meg. Elkészült a monori Kos. suth Tsz öntözőtelepe, ott három kutat fúrtunk, amelyek összekötve működnek, kifogástalanul — kutat fúrtunk az alsónémedi Kossuth Szakszövetkezet tehenészeti telepén is — megoldottuk az Örkényi Béke Szakszövetkezet szamó- cásának öntözését — és természetesen mi építjük meg Dabas község vízmüvét is, ez a munka három éve tart. Az általunk fúrt, mintegy tizenöt kút minőségét ma már nem „fúrhatja meg” a legkritikusabb ellenőrzés sem. Érdeklődtem a felügyeleti, szervnél — a Középdunavöl-* gyi Vízügyi Igazgatóság is dicséri a dabasiak jó munkáját. Pereli Gabriella ,’EGYZET János bácsi . elégedetlen. Nem régóta, csak amióta azt olvasta az újságban, megszületett az új alapbérrendelet. És 22 forintot is kaphatnak a munkások órabérként. Az újságíró kolléga, aki a rendeletét kommentálta, felhívta rá a figyelmet: a maximum csak azoknak jár, akiknek valóban arany kezük van. Ezermesterek. János bácsi, aki egyébként 58 esztendős, s eszébe sem jutott kevesellni a fizetését, megelégedett a 12.50-nel, mert egészen jól megél belőle, most azt mondja: mikor adják már azt a 22 forintot? A szövetkezet elnöke, ahol János bácsi dolgozik, előbb szidta az újságírókat, hogy minek izgatják a dolgozókat, aztán szidta János bácsit, hogy minek olvas újságot, végül aztán rákényszerült, hogy kerekperec megmondja az öregnek: ő bizony, soha nem fog kapni 22 forintos órabért. Igaz, elégedettek a munkájával, mindig számítani lehet rá, tmk- lakatos létére megcsinál egy egyszerűbb munkát az esztergapadon is, kicseréli adandó alkalommal a biztosítékot, sőt, ha egy fél négyzetméteres darabot le kell vakolni a műhelyfalon, azt is megcsinálja. Ennyit, s nem többet. Ezért kapja a 12,50-et, ami. ha jól meggondoljuk, nem is kevés. János bácsi azonban közölte, hogy szerinte az elnök ténybeMaximum li beismerésbe esett. Elismerte, hogy ő ezermester. Következésképpen jár neki a maxi. műm. Vagy nem? Nemmel válaszol az elnök? s azóta János bácsi alig fogadja a köszönését. Ez még nem lenne baj, de az igen, hogy kiderült: egy ilyen tapasztalt, idős munkásnak, mint János bácsi, sincs önkritikája. A maximumra értékeli magát. És jóllehet egyébként elégedétt ember lenne, most elégedetlen, mert mások nem értékelik őt a maximumra. Sajnos, nem ő az egyetlen ember széles e hazában, aki úgy véli, a lehető legtöbb jár neki. Elég sokan vanit&k — vagyunk? —, akik mindig csak fölfelé néznek. És nem akkor, amikor a teljesítményről van szó, vagyis nem azért mérgesek magukra, mert mások többet és jobban képesek dolgozni, hanem mert másoknak ebből-abból, amabból több jut. Tisztelet a kivételnek, de az új lakásba költözők általában csak úgy fél évig, nyolc hónapig örülnek zavartalanul az új otthonnak. Aztán elkezdenek sóhajtozni. Elismerik, hogy szép, szép az új lakás, jó a távfűtés, kitűnő, hogy éjjelnappal folyik a meleg víz, de ha az egyik szoba nagyobb lenne, mint a szomszéd városban az ottani lakótelepen, akkor ugyebár... Vagy, ha ők is kevesebben lennének, mint a szomszédok, akiknek csak egy gyerekük van, akkor ők is jobban elférnének, mint így, két gyerekkel. Ha valaki üdülési beutalót kap, mondjuk a Balaton mellé június végére, azon sóhajtozik, hogy július végén biztosan sokkal melegebb lesz. Ha július végén mehet, akkor viszont a júniusiakat irigyli, akkor sokkal kisebb volt a zsúfoltság. Sok embernek az új kabáttal az a baja, hogy nem szőrmebunda, a szőrmebundával, hogy nem perzsa. S érdemes felfigyelni rá, miként csúfolják nálunk azokat, akik végre Trabanthoz jutottak: ez a legigénytelenebb kocsi a magyar utakon, a csípős köznyelv szerint tehát tulajdonképpen nem autó. S közben elsikkad a lényeg: egyre több olyan ember vehet magának autót, ha kicsit is, aki azelőtt még arról sem álmodhatott, hogy rendszeres villamos- vagy autóbuszutas lehessen. Hát, ez sehogy sincs jól. Az emberek egy része szüntelen elégedetlenségével megmérgezi a saját maga életét, s ezzel a kömyezetéét is. Természetesen nem arról van szó, hogy ki-ki ne törekedjék többre. Bizony, többre kell vágynunk és vágyunk is. Ez azonban csak akkor hozhat eredményeket, ha, amikor megnézzük a maximumot, nem feledkezünk el másról sem. Nevezetesen arról, hogy hol tartunk mi és környezetünk, milyenek a lehetőségeink, s mi az, amit mi magunk személyesen elértünk. Önkritikára bizony nagy szükség van. Az öntudat és önérzet nem jelentheti azt, hogy saját magunk kritikátlan bírái legyünk. S nem táplálhatja az irigységet sem. A társadalom már olyan, hogy nem mindenkinek jut egyformán a javakból. És különösen nem mindenből egyformán. Nemcsak jogtalan, hanem dőreség is, ha valaki magának mindenből a maximumot követeli. Az ilyen emberek szoktak aztán életörömből és másból is a minimumra zuhanni. János bácsinak, aki most a maximális alapbérre áhítozik, ezen érdemes volna elgondolkodnia. Ez a minimum. Pintér István — Sajnos, a sült egy kicsit keményre sikerült... (Hídvégi János rajza)
