Pest Megyi Hírlap, 1971. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-10 / 213. szám
6 “"zJiírlap 1971. SZEPTEMBER 10.. Pf.NTEK ARANYOK, JOGOK Tsz-tagok és alkalmazottak Nem új keletű dolog, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben a tagok és családtagjaik mellett alkalmazottak is dolgoznak. Hivatalos nyilvántartások szerint a termelőszövetkezeti dolgozó tagok száma összesén 785 ezer, az alkalmazottaké pedig 120 ezer. Ez az arány figyelemre méltóan nagy és különféle problémákat okoz. Közülük az első helyre kívánkozik, hogy a törvény — helyesen — nem ugyanazokat a jogokat adja a tagoknak és az alkalmazottaknak. A tagok ugyanis tulajdonosok, az alkalmazottak viszont nem. Ebből következik egyebek között, hogy a közgyűlési határozatok meghozatalában csak a tagok vehetnek részt. Eltérőek a munkadíjazási és a munkajogi szabályok is. További különbség, hogy a tagoknak nagyobb háztáji terület jár, mint amennyi illetményföldet az alkalmazottak kaphatnak. Fokozza a két réteg helyzetében mutatkozó eltéréseket, hogy a tsz-tagok a szociális ellátás szempontjából hátrányosabb helyzetben vannak, mint a£ alkalmazottak (nyugdíj, családi pótlék stb.). Jó körülmények Voltak a termelőszövetkezeti mozgalom fejlődésének olyan időszakai, amelyekben vitathatatlanul érdemesebb és biztonságosabb volt alkalmazottnak lenni a tsz-ben, mint tulajdonosnak, vagyis tagnak. Az alkalmazott akkor is megkapta megállapított fizetését, ha a tagnak egyetlen fillér részesedés sem jutott, pedig egész éven át lelkiismeretesen dolgozott. ■ Azóta gyökeres változások mentek végbe szövetkezeti politikánkban. Külön cikk, mégpedig terjedelmes kellene ahhoz, hogy csupán felsoroljuk azokat a kedvező intézkedéseket, amelyek orvosolták a bajokat és lehetővé tették a tsz- ek mostani, az akkorinál szinte összehasonlíthatatlanul jobb körülményeinek kialakulását. Ennek ellenére tény, hogy még most sem haltak el egészen azoknak a nehéz időknek az emlékei és befolyásolják az emberek gondolkozását. Éppen a termelőszövetkezeti gazdálkodás korszerűsítése, valóságos nagyüzemivé válása magával hozott olyan új tényezőket is, amelyek az alkalmazottak számának növekedését idézik elő. Mind több speciális képzettségű szakemberre van szükség a szűkén értelmezett mezőgazdasági termelésben is, kiváltképpen pedig a hozzá szervesen kapcsolódó üzemágakban. A traktorosok, a gépműhelyben, az építőrésziegben, az élelmiszer- feldolgozásban, az értékesítésben dolgozó emberek — hogy csak néhány üzemágat említsünk a sok közül — sok helyen inkább alkalmazottak akarnak lenni, mint tagok. Még szembetűnőbb ez a törekvés a különféle szövetkezeti vállalatoknál, vállalkozásoknál, társulásoknál. Számos tsz-ben működnek olyan üzemágak is, amelyek nem tartoznak az élelmiszer-gazdaság körébe, hanem attól teljesen független ipari ágazatok részei. A bennük foglalkoztatott munkások többsége alkalmazottként dolgozik és nem kívánt tsz-tag- ként dolgozni. Csökkenő különbségek Ez a helyzet, annak ellenére, hogy jó néhány intézkedés csökkentette már a tsz-tagok és az alkalmazottak közötti különbségeket. Ma már — mindent egybevetve — nem túlságosan nagyok a tagok hátrányai, az alkalmazottak aránya tehát más okból van a mostkni szinten. Biztosra vehető, hogy mihelyt a népgaz- flasági feltételek meglesznek hozzá, megszületnek azok az intézkedések is, amelyek a még meglevő különbségeket megszüntetik, s az alkalmazottak semmilyen vonatkozásban nem lesznek előnyösebb helyzetben, mint a tagok. A tapasztalatok azonban arra figyelmeztetnek, hogy másféle fejlődésre is szükség van ahhoz, hogy a tsz-alkalmazottak- ból is tagok legyenek. S hogy ez a fejlődés ne várasson magára és minél erőteljesebb legyen, azért maguk a termelő- szövetkezetek tehetnek legtöbbet. Bizonyíték erre az, hogy számos tsz-ben ma is mjn- denki tag vagy csak néhány alkalmazott van. Arra is vannak példák, hogy a legutóbbi években a korábbi alkalmazottak tagokká váltak. Az ilyen tsz-ekre is ugyanazok a jogszabályok, szociálpolitikai intézkedések vonatkoznak, amelyek a többiekre. Mi hát a magyarázata annak, hogy a szóbanforgó termelőszövetkezetekben mégis így alakult a helyzet? Végeredményben egyszerű, kézenfekvő oka van ennek. Az, hogy az ilyen tsz-ekben valóban erős és sértetlen a szövetkezeti jelleg. Nem csupán írott malaszt, alapszabályba foglalt és gyűléseken hangoztatott elv, hanem tényleg megvalósított lényeg a tagság tulajdonosi joga, kötelezettsége és felelőssége. Bárki próbát tehet, s meggyőződhet erről. Tessék szétnézni akármelyik olyan szövetkezetben, ahol mindenki tag, legfeljebb egy-két alkalmazott dolgozik. Ezeken a helyeken gondoskodnak arról, hogy a tagok pontosan ismerjék a tsz helyzetét, örömeit, gondjait, terveit. Sem az éves vagy a távlati tervet, sem az év végi zárszámadást nem a tagok nélkül, hanem velük együtt készítik el. A vitákat nem hatalmi szóval, hanem a többségi elv alapján döntik el. Szigorúan tartják magukat ahhoz, hogy a demokratikusan hozott határozatok mindenkire kötelezőek és rendnek, fegyelemnek kell lennie. S nincs olyan közösségi ügy sem, amit ne a tagság véleményének, akaratának megfelelően rendeznének. Gazdaként Ahol ilyen a szellem és a midennapos gyakorlat, ott szívesen tagok az emberek. Szokták mondani, hogy azt a nemzedéket, amelyik nem a saját földjével lépett be a tsz-be, nem érdekli a szövetkezeti élet és munka előbb vázolt lényeges vonásai. Példák százai tanúskodnak arról, hogy az alkalmazottak többségét is érdeklik. Nekik sem mindegy, hogy csak utasításokat végrehajtó, vagy a döntések előkészítésében, meghozatalában és a végrehajtás ellenőrzésében teljes joggal részt vevő emberek-e. Nagy erő van abban, hogy — kevés kivételtől eltekintve — az utóbbi szerepét tartják vonzóbbnak az emberek. S minden termelőszövetkezetnek módjában áll, hogy olyan légkört alakítson ki, olyan szellemet honosítsanak meg, amely lehetővé teszi a benne dolgozó emberek ilyen — egyébként természetes és előbbre vivő — igényeinek a kielégítését. Gulyás Pál KIPRÓBÁLTÁK AZ UJ TAKARMÁNYT Hízóbikák exportra Lássuk a medvét — azaz jelen esetben a bikákat. Ezek a bikák a szentmártonkátai , Kossuth Termelőszövetkezetben nevelkedtek, illetve vegetáltak. Csont és bőr volt az az 54 jószág, amit megmutattak a PENOMAH állatfelvásárlójának, Görgei Csabának. Az állatok bizony nem sok jót ígértek. A termelőszövetkezetnek viszont pénzre, az állatforgalmi vállalatnak pedig jó minőségű exportbikákra volt szüksége. Ezért határozták el, hogy megpróbálják a jőszágokai új takarmányozási technológiával nevelni. A bikáknak, úgy látszik, ízlett az eledel, mert gyorsan gömbölyödtek, hamarosan felszedték a kilókat. Néhány hónap múlva mór szép, nagy testű állatok sorakoztak a jászol mellett. Harminc alacsonyabb jószág is hízott. Ezeknek más volt az alakjuk, kisebb a testük. Pontosan olyanok, amilyet az olasz vevőit szeretnek. A felvásárló újabb látogatásakor már külföldi pártnerek is érkeztek Szentmártonkátá- ra. A nyolcvannégy bika közül hetvenkettőt megvásároltak, s már el is vittek külföldre. S hogy miért hozott mindkét partnernek szerencsét ez az üzlet? A magyarázat egyszerű. A tsz bőséggel megkapta a többlet takarmányköltségét, mert ha egy telepről egyszerre húsz állatnál többet adnak el, darabonként 300 forintot kapnak mennyiségi felár címen. Az exportminőségért is jár jószágonként 1000 forint. S ha ehhez hozzászámítjuk azt is, hogy az exportállatok kilójáért S0 forint 50 fillért kapnak a termelők, s nem 24 forintot, akkor nem kell magyarázni, miért örültek a Kossuth Termelőszövetkezetben. s miért állítottak be az istállóba újabb 55 „exportra készülő” bikaborjút. A PENOMAH is jól járt, hiszen köztudott, hogy a megyében a hízómarhaállománynak csak kis része, 20—.30 százaléka exportképes, míg más területekről a hízómarha 40— 60 százalékát küldhetik külföldre. S hogy a látszólag satnya jószágokból exportcikket varázsoltak, ez nem ördöngösség, csupán a termelőszövetkezet rájött arra, hogy érdemes több gondot fordítani az állatokra, a PENOMAH felvásárlója pedig nemcsak a papírra írt kötelességét teljesítette. Jó példa, érdemes követni. m.k.a. Eltűntek a kecsegék Visszamentik a Hírnádba A Hernád magyarországi szakaszát a sporthorgászok paradicsomának nevezik. A tiszta vizű folyóban tizenöt különböző fajtájú halat tartanak számon. A vízierőműveket hajtó Hernádból azonban eltűnt a folyó hajdan őshonos hala: az igen érzékeny kecse- ge. Az észak-magyarországi horgászegyesület most elhatározta, hogy az értékes, kipusztulóban levő halfajtát visszamenti a Hernádba. Az elmúlt évben több mint kétszáz — átlag harminc-negyven centiméter hosszú — ke- cseg'ét vásároltak, s betelepítették a folyóba. Az érzékeny halfajta rövid idő alatt hozzászokott új környezetéhez és a horgászok megfigyelése szerint, szépen szaporodik. Keresett a lecsópüré A szegedi konzervgyár az idén közvetlen kapcsolatot, megállapodást kötött a termelőszövetkezetekkel. A környéken jó a paradicsomtermés, így a gyár előreláthatólag nyolcszáz vagonnal túlteljesíti majd az 1200 vagonos tervét. Az értékesítés nem gond, hiszen kiváló termékeik, a paradicsom ivóié, a lecsónak is alkalmas püré, s a hámozottan eltett úgynevezett paradicsom befőtt a hazai piacokon, valamint Angliában, az NDK- ban, a Szovjetunióban és más országokban is keresett cikkek. Bérmunkában nikkeleinek Valóságos nikkelezőgyár kezdte meg működését Szentesen, a Kontakta alkatrészgyár új telepén. A galvanizáló üzemre mintegy 40 millió forintot költöttek. Az NDK-ból, Csehszlovákiából és hazai vállalatoktól vásárolt berendezések segítségével évente körülbelül 140 000 négyzetméter fémfelületet vonhatnak be nikkellel, krómmal és más korrózióvédő anyaggal. Az új üzem előreláthatólag más cégektől is vállal nikkelezési bérmunkát. CSEREGYEREK Hadd tanuljon a gyerek könnyen, gyorsan és jóként olcsón idegen nyelvet. Először a japán nyelvre gondolunk, mert azt kevesen beszélik, később, a hátsó- nyugat-indiaira szavaztunk, mert azt kevesen értik, és így fel sem jog tűnni, ha a gyerek eleinte hibás kiejtéssel beszél. Végül mégis a német nyelvnél maradtunk. Hivatali főnököm sógorának szomszédja révén, akinek fél- testvére a világháborúban leventeoktatóként odakinn járt, találtunk is egy levelező partnert a mi kis második osztályos Pistikénknek. Éppen írni akartunk a címre, amikor megjött a javaslat: két hét nyaralás ott, két hét itt. Csak erre vártunk. Két hét a mi kis Pistikénknek odakinn, idegen környezetben! Mire hazajönnek a kis barátjával, perfektül fog beszélni, de az is lehet, hogy németül is tud majd. Izgatottan vártuk szegénykémet a nepülőtéren. Jött is, kéz a kézben egy torzonborz huligánnal. A levelező partner tévedésből húsz évvel volt idősebb Pistikénknél, egyébként azonban nagyon jól megértették egymást. Eredetileg úgy terveztük, hogy a gyerekek majd Pistike 18 éves nővérkéjének szobájában alszanak. Ezt gyorsan megváltoztattuk azzal, hogy majd az anyjuk alszik a gyerekekkel. Hans-Joachim meg velem, a hitvesi ágyban. Az első ölelkezésből zavartan bontakozott ki Hans- Joachim, mintha keresne valamit. Gondoltam, talán valami nagy csomagot hozott, mert mi sem fukarkodtunk az ajándékkal. De nem. A barátnőjét kereste, mert úgy vélte, ahol 5 elfér, ott a harminc felé közelgő kis Helgának is jut egy fél ágy. Természetesen arra gondolt, hogy a másik fele az övé lesz. Modern emberek vagyunk, gondolatban már át is rendeztem az alvást: a fiatalok a hálószobában, a gyerekek az anyjukkal a kis szobában, én a konyhában. Ezután már csak a taxiba szálláskor volt baj, mert Tante Trude sehogyan sem fért be. Hogy ki ez a Trude? Ja! Hans-Joachim keresztmamája, aki nyugdíjas lévén, időmilliomos, és annyira megszerette a mi kis Pistikénket, hogy nem tudott tőle elválni a schöne- feldi repülőtéren. Villámgyors átrendezés: feleségem a konyhába, Tante Trude a gyerekekhez, Hans- Joachim és Helga a hálóba, én a fáspincébe. Az ember tegyen meg minden tőle telhetőt a gyerekéért! •/ Hazafelé menet megálltunk az OTP előtt: kivettem a maradék pénzemet, az IBUSZ előtt: kettői ől négyre emeltem a helyfoglalást Almádiba, s az áldozatvállalók derűjével vártam a három hét elteltét. Mert Hans-Joachim még a repülőtéren tudomásomra hozta, hogy csak három hét múlva repülnek vissza. Sajnos, koA szigetcsépi Lenin Termelőszövetkezet kertjében már a magnak való uborkát szedik az asszonyok. A termés jó: egy- egy fejlett uborka akkora, mint egy kisebb tök. (Foto: Urban) Rézi néni szakácskönyve „Ősmagyar’’ étel a halászlé? Sokan hajlamosak arra, hogy a halászlét ugyanolyan magyar specialitásnak számítsák, mint a gulyást. Ám a halászlé szó, bármilyen hihetetlen is, a múlt században tűnt csak fel, s megjelenésével nem annyira a konyhai, mintsem a nyelvészeti berkekben tárábbt időpontra nem kaptak jegyet. Az első harminc perc a vártnál olcsóbban telt el. A kölcsönösség elve alapján, ekkor még nem kezdtük el a magyaros vendéglátást. De aztán Pistike elmondta, hogy Hans-Joachim egyszer fizetett neki egy kismálnát. Nosza, mi is asztalt foglaltunk a legelőkelőbb night clubban. Pistike azzal is eldicsekedett, hogy Hans-Joachim papírhajót csinált neki, természetesen mi is egész napos Esztergom—Viseg- rád hajóutat iktattunk a programba. Pistika elmesélte, hogy egyszer leszökött a vendéglátók pincéjébe, így hát mi is kénytelenek voltunk kétnapos aggteleki kirándulásra vinni vendégeinket, szigorúan betartva a kölcsönösség elvét. De, amikor Pistike ismét mesélni akart, akkora pofont kapott, hogy Tante Trude sírva- falcadt. Balatonalmádiban jól érezték magukat a vendégek. Különösen azután, hogy kérésükre Pistikét már a második napon hazahoztuk. így viszonylag hamar eljött a búcsú pillanata, amelyről kicsit lekéstem, mert a zálogházi becsüs sokáig babrált az órámmal. Volt nagy ölelkezés, fogadkozás, nyelvi nehézségünk viszont nem volt. Hans-Joachim már kitűnően beszélt magyarul. A kis Pistike viszont ennek fejében egészen felismerhető módon tudott egy német szót: Wiedersehen. Ezt azonban nem bírta kimondani, mert lopva mindvégig a torkán tartottam a kezemet. Miskolczi Miklós masztott vihart. Még Tömörkény István is vitázgatott a kilencszázas esztendőkben azon, hogy a halpaprikás vagy a paprikáshal az eredetibb, szabatosabb kifejezés... A nyelvészeti aggályokat azonban az összehasonlító nyelvészet egy-kettőre eloszlatta, mikor bebizonyította, hogy a halászlészerű szóösszetételek már a XVI. században sem voltak ismeretlenek. A halászlé első „hivatalos” jelentkezése 1800-ra esik, ek- korból marad fenn első írott képe, egy német nyelvű útleírásban. A kissé mókás ha- lészly a későbbiekben nem egy útibeszámolóban fordul elő, sőt Vörösmarty is dicséri, amíg aztán végül helyet kap a Czuczor—Fogarasi féle szótárban is. A halászlé kialakulásában döntő szerepet játszott az a tény, hogy a halászok az év legnagyobb részében a lakott településektől távol éltek, ahol nemigen volt alkalom, lehetőség bonyolultabb étkek elkészítésére. A hal, só, víz, paprika, hagyma könnyen elérhetők voltak, csupán egy bogrács kellett még a főzéshez. Egyes kutatók azt is említik, hogy regente vadkörtét, vadalmát, vagy gombát is aprítottak a lébe, sőt, egyes vidékeken még tésztát is, hogy laktatóbb legyen. A bevágott gyümölcsöket pedig a szomjúság ellen használták. A halászlé egyébként 1871- ben szerepelt nyilvánosan Rézi néni szakácskönyvében, „halpaprikás halászosan” megjelölés alatt. Ahány vidék, annyiféle halászlé. A kérdés valamennyi specialistája egyetért abban, hogy a különböző halfajták összeválogatása, az adagolt fűszermennyiség, sőt a tüzelő milyensége is — mind-mind befolyásolja az ízletes, népies étel zamatét,■ ízét.
