Pest Megyi Hírlap, 1971. augusztus (15. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-01 / 180. szám

rt»> HÍC 1971. AUGUSZTUS 1.. VASÁRNAP kMí,riap DCíVi-gondok Kevés a szakmunkás A gyár alapításakor, miköz­ben még folyt az építés, a már alkalmazott munkásoknak a takarításon kívül csak egy dolguk volt: megismerkedni a gépekkel. Elvben csak a nyolc általánost elvégzett embereket vették fel, de a munkaidő alatti elméleti foglalkozáso­kon, a kőrtnyűgépkezelői tan­folyamokon mindenki elsajátí­totta a szükséges számtani, mértani, géptana, elektromos­ságtani, balesetvédelmi isme­reteket. A legjobbak, akik többnyire egy hagyományos szakmával is rendelkeztek, in­nen továbbmentek az ÉVM több hónapos, bentlakásos ne­hézgépkezelői iskolájába. Ak­kor, gyakorlatilag valamennyi munkásukat kiképezték álta­lánosan és speciálisan. 1968-ra összetorlódtak a gyárbeli problémák — csök­kent a béren kívüli juttatás, megindult a munkaerő-ván­dorlás. Most 1140 dolgo­zóra lenne szükségük, s a tényleges munkáslétszám alig kilencszáz. A munkaidőn be­lüli gondos betanításra régóta nem jut idő. Az új munkások néhány napos kiképzés után megkezdik a munkát, a nehéz- gépkezelői tanfolyamokra is sokkal kevesebb dolgozót kül­denek. Különösen a legnehe­zebb munkaterületet jelentő kulcshelyekről, ahol a legna­gyobb a munkaerőhiány, nem tudják elvonni az embereket: ha itt kiesik egy szakképzett dolgozó, a gyár más területé­ről pótolják. A munkások zö­me bejáró, ötvenegy faluból «érkeznek, a munkaidő utáni tanfolyamokat nem látogatják. A szakkópzetlenség főként a nyersanyag-kitermelésben és a cementgyártásban, a kőbányá­ban és a négy kemencénél okozza a legtöbb gondot. Jess György üzemgazdasági osz­tályvezető szerint: „Több tíz­millió értékű berendezések üzemelnek kis felügyelettel, kevés hozzáértéssel.” A statisztikákból mindez ke­véssé tűnik ki. A nyolc általá­nost el nem végzettek aránya ugyan önmagáért beszél. 1967- ben a munikáslétszám kilenc- iszáznyolcvan, közülük nyolc általánossal nem rendelkezik háromszáznyolcvan fő. 1970- ben ezertizenegy munkásra négyszáznegyvenkét, általános iskolát be nem fejezett dolgo­zó esik, tömegük tehát nem­csak újratermelődik, de növek­szerződést kötnek, hogy ha ki­lépnek, vissza kell fizetniük a képzés költségének egy részét, több ezer forintot.) Egy oktatási területen máris jó eredménnyel dicsekedhet a DCM. A pártszervezet, szak- szervezet, és a KISZ szervezé­sében üzemenként felmérték a negyven év alatti, az általános Iskola nyolc osztályát el nem végzett dolgozók számát. Száz- ötvenöt embert találtak. Moz­galmat indítottak a dolgozók általános Iskolája megszerve­zésére. (A gyár alapítása ide­jén már egyszer megkezdték az esti, általános Iskolai kép­zést, de az érdeklődés később, akár országosan, lanyhult, az iskola megszűnt.) A jelenlegi akció már elérte, hogy mind a három műszak számára indít­sanak, a munaidőn túl, általá­nos iskolai osztályokat, s azt is. hogy a tanszert a vállalat vásárolja meg. szik is e gyárban. De amíg 1967-ben a munkásaknak hu­szonhárom -százaléka szakkép­zett. 1970-re számuk több mint harminckét százalékra nőtt. Csakhogy a gyáron belüli be- tanítatlan munkások, tehát a gyár-beli gépekre nem speciali­zált dolgozók száma is évről évre gyarapodik. A berendezések pedig egyre nagyobb hozzáértést követel­nének, mert egyre magasabb technikai színvonalat képvisel­nek. A munkaerőhiány is fo­kozta a gépesítést, a négy ke­mencéhez vezérlőterem épült, jórészt gépesítették az anyag- mozgatást. A magas fokú mű­szerezettség, á sok leolvasás, naplókiállítás — technikai gondolkozást igényel. (Adamcsek Béla szb bérfele­lőstől a balesetek alakulásáról érdeklődöm. A statisztikák itt sem egyértelműek. 1969-ben hetvenkét üzemi balesetük volt, 1970-ben negyvennégy. De a balesetek súlyosbodtak: 1969-ben egy üzemi baleset húsznapos munkakiesést jelen­tett, a következő évben már harminchárom napot.) Jess György üzemgazdasági osztályvezető, Kőhalmi Károly főkönyvelő szavaiból arra kö­vetkeztethetünk, hogy a mun­kásképzés koncepciója még nem rajzolódott ki megnyugta­tóan, véglegesen. A képzés gondja elválaszthatatlan az egyéb gyárbeli problémádtól, megoldásaik is összefonódnak. Ha sikerül elérniük bizonyos tervcsökkentést, a termelés ésszerűsítését — némi kapaci­táscsökkentést —, ezenkívül pedig korpótlékkal és munka­körülményi pótlékkal egyrészt megállítják a munkaerő-ván­dorlást. megszüntetik a túlórá­zást, másrészt vagy száz fővel növelik a munkáslétszámot, akkor már részbeni, munkaidő alatti képzésre is gondolhat­nák. Bár ma már ÉVM-remde- let írja elő az utóbbit — ar­ra, hogy a tanfolyamokat csak munkaidő alatt tartsák, neon gondolhatnak... Üj rendelet növeli a dolgozók részéről is az érdekeltséget. Ezután a be­tanított munkások besorolásá­nál tanfolyamot, vizsgabizo­nyítványt kérnek (Ez azt is jelenti, hogy még inkább meg­nő a vizsgázott, betanított munkások iránti kereslet Ezért már ma is azokkal a dolgozóikkal, akiket jórészt munkaidőn belül képeznek ki, És hasonló gondossággal kellene majd, az elkövetkező években, megszervezni áltaiá ban a munkásképzést ebben a gyárban is. Dolgozóik zöme be­járó, összesen ötvenegy faluból érkeznek. Nincs, nem lehet he­lye a szkepszisnek, mely sze­rint alig tudják őket érdekelt­té tenni, hogy az otthoni kert­művelés. háztáji gazdálkodás a napi több órás utazás mellett érdemben törődjenek a terme lés, a gyár megismerésével, s hogy az anyagi érdekeltségen túl emberi gazdagodást is fel­fedezzenek a tanulásban. Ha nem képezik magukat, nem látják át munkájukat, a gyár­ban is kallódnak, tevékenysé­güket csökkent értékűnek ér­zik. Aki pedig munkájában kallódik, az előbb-utóbb em­berségében is elbizonytalano­dik. Ebbe sem, abba sem sza bad belenyugodni! Padányi Anna US MSZBT- tagcsoportok A Magyar—Szovjet Baráti Társaság Országos Elnöksé­ge az utóbbi egy hónap során újabb 59 tagcsoport felvéte­lét hagyta jóvá. Az új kol­lektív tagok között van pél­dául Budapesten, a Fővárosi Operettszínlház, a Lapkiadó Vállalat, a János Kórház, a Glóbus és az Atheneaum Nyomda; vidéken a Kilián György Repülő Műszaki Főis­kola, a Tiszai V egyi kombi ná t, a Tiszám enti Vegyiművek, a fűzfő-gyártelepi Nitrokémia, a zalai Kőolajipari Vállalat és a Nógrád szerkesztősége. Ezzel 215-re emelkedett a társaság csoportjainak szá­ma.; közülük 101 Budapesten, 114 vidéken működik. Családi ház-tervek FIZETI A GVÁR A kohászati üzemek törté­netében valószínűleg minded­dig példa nélkül álló felada­tot kapott a diósgyőri Lenin Kohászati Művek tervező részlegének két építésze. A jövőben — munkaköri köte­lességként — ők készítik el, mégpedig díjmentesen, a ko­hászati üzemek és a Diósgyő­ri Gépgyár dolgozóinak csalá- diház-terveit. Emellett ellen­őrzik a kivitelezés minőségét, segítséget nyújtanak az anyag- beszerzéshez és a szakipari munkák szervezéséhez. A gyár szomszédságában az utóbbi években 6, egyenként 4 eme­letes bérházban megközelítő­leg 300 alkalmazottjának adott otthont, a családiház-építke- zéseket pedig bontási anyag­gal, fuvarral és más módon segítette élő. Miáahoa fii ttok a ffépkwsik Pest megyében: tizenkilenc „minitelep“ A mezőgazdaságban csak ,,tűzoltómunka“ ipari tanulónak felveszünk 14-16 é»es, általános iskolai végzettségű fiatalokat az alábbi szakmákra: KŐMŰVES, ACS-ALLVANYOZO, VAS- ÉS FÉMSZERKEZETI LAKATOS, ÉPÜLETLAKATOS. FAPADLOZO ÉS MUANYAGBURKOIO, VILLANYSZERELŐ, ÜVEGEZŐ, ÉPÜLETBURKOLÓ (hidegburkolatok), MÜKOKÉSZITO. VASBETONSZERELŐ, VÍZSZIGETELŐ, BÁDOGOS, TETŐFEDŐ. Tanulószállást, teljes ellátást, munka- és védőruhát, szerszámot, ösztöndíjat a vállalat ad. Jelentkezés levélben vagy személyesen a következő címen: Pes1 megyei Állami Építőipari Vállalat Budapest XXI., (Csepel) Kiss János altábornagy u. 19-21. Hogyan látják el a betaka­rításból adódó szállítási fel­adatokat? — kérdeztük a me­gyei szállítási bizottság titká­rától, a Volán 1-es számú Vállalatának munkatársától, Both Józseftől. — A megye közelebb van a „tűzhöz”, a fővároshoz, így könnyebben juthatnak szállí­tóeszközökhöz, mint a Buda­pesttől távolabbi országré­szek. Évekkel ezelőtt az ara­tásnál jogos volt a kérdés: megtettünk-e minden intéz­kedést ... Most azonban a legtöbb termelőszövetkezet, állami gazdaság „házon be­lül” oldja meg a szállítást, nekünk csak az esetleges „tűzoltómunka” adna felada­tot, ha például a túl nedves időjárás miatt sürgős lenne a szárítás. Azonban az idei ara­tásnál eddig minden rendben ment, s vállalatunkhoz nem futottak be igények tehér- gépkocsiügyben. Régen? Sok­szor száz kocsink is kint volt a földeken, egész héten dol­goztak ... Most azonban min­den tsz könnyen juthat te­hergépkocsikhoz, sőt az AG- ROKER pótkocsikat is elad; abban sincs hiány; így majd­nem mindegyik termelőszö­vetkezetnek, állami gazda­ságnak saját kocsiparkja van. A gépkocsikat, ha tehetik, még a tagoknak is odaadják, hogy a háztáji termést elszál­líthassák, ahol pedig nem, ott segít képviseleti rendsze­rünk ... ( — Mt£ jelent a képviseleti rendszer? — A kisebb községekben az ott lakó sofőröknek odaadjuk a gépkocsit, ők garazsírozzák, üzemeltetik — mi csak a szükséges javításokat végez­zük el a kocsikon —, s fuva­rokat vállalunk. A bevétel bi­zonyos százaléka az övéké. Természetesen ez a százalék függ attól, hogy hány tonnás a kocsi. Egyébként két és fél tonnástól egészen hat tonná­sig adtunk ki ZIL tehergép­kocsikat. — A rendszer meghozta a kívánt eredményt? — Az országban először vállalatunk próbálkozott az év elején ezzel a rendszerrel — éppen Pest megyében. Hat községben — a ceglédi és a gödöllői járásban — létesítet­tünk ilyen „minitelepet”. Most már 19 helységben mű­ködik helyi képviseletünk. A rendszer egyébként két célt szolgál: elsősorban a kisebb falvak lakóinak biztosítottunk szállítási lehetőséget, más­részt munkaerőgondunk is enyhült, hiszen „házhoz vit­tük” a kocsikat, így kényel­mesebbé tettük gépkocsiveze­tőink munkakörülményét. Persze, ilyen képviseletet csak ott szervezünk, ahol a bázis működtetése nem lenne gaz­daságos. A Volán Tröszt a tő­lünk szerzett tapasztalatokkal, más országrészekben is beve­zettette ezt a rendszert. Mi is — még az év végéig — to­vábbi községekben hozunk létre képviseleteket, hiszen a számok szinte hónapról hó­napra növekszenek: április­ban Pest megyében 17 kocsi összesen 58 ezer kilométert tett meg 3108 fuvarórával, be­vételük 387 ezer forint volt, májusban a kocsik már 87 ezer kilométert futottak _ ek kor már 19 képviseletünk volt a megyében — 4805 fu­varórában és bevételük 635 ezer forint volt. T E. Érdekek jövedelmek M ás-más megközelítésből, de vissza-visszatérő té­mája közéleti vitáinknak: a munkásság és pa­rasztság kapcsolata, szövetségének mai helyzete, s jövőbeli alakulása. Természetszerű, hogy ilyenkor föl­merül: mi minden köti egybe érdekeiket, s — ne fél­jünk kimondani! — akad-e elválasztó tényező is? Leglátványosabban a jövedelmeket' szokás egybe­vetni : számtalan félreértés, már-már gyanakvás kísérte például az elmúlt években a parasztság gyarapodását Tudjuk, a mezőgazdaság — mint mindenütt a vilá­gon — Magyarországon is hosszú évtizedekig forrása volt az iparosításnak, kiváltképpen az ötvenes évek elején érződött ez a parasztság helyzetén. Tagadhatat­lan azonban, hogy a fölszahadulás előtti állapotokhoz képest már altkor is csökkent a távolság a munkás- és parasztjövedelmek között, majd a termelőszövetkezeti mozgalom általánossá válásával jelentős összegek áramlottak a nagyüzemi gazdálkodás megteremtéséhez, így volt ez szükségszerű, hiszen hazánkban a mező- gazdaság szerepe máig nagyobb a nemzeti jövedelem képződésében, mint a kontinens jó néhány más álla­mában, jóllehet az iparosítás nálunk is az általános gyarapodás-kultúrálódás egyik alapvető fokmérője. A jövedelmi vitákra országos méretekben pontot tett a X. pártkongresszus, midőn megállapította, hogy megvalósult a két osztály személyes bevételeinek hoz­závetőleg azonos szintje, mégpedig az előző kongresz- szus egyik legfontosabb határozataként. Egy-egy gyár, illetve termelőszövetkezeti gazdaság esetében azonban természetszerűen nagyok a különbségek — szaknyelven „szóródások” — a jövedelmi skála tehát meglehetősen széles, mégpedig elsősorban a tsz-ekban. E mezőny­ben van, ahol 130, s ahol csak 40 forintot, vagy ennél is kevesebbet ér egy ledolgozott munkanap. Továbbá a mezőgazdaságban megszerzett jövedelmek sokkalta bizonytalanabbak, mint az ipariak: egy-egy rossz esz­tendő még a legjobb gazdaságokat is szinte drámaian visszavetheti — gondoljunk csak a tavalyi évre. mj éhány napja ismertettünk lapunkban egy fölmé- ill rést, amelyet az MSZMP Pest megyei Bizottsága végzett a mezőgazdasági jövedelmek témaköré­ben. öt állami gazdaságban és 31 tsz-ben készítettek helyzetképet, amelynek summájaként igazolódott: a mezőgazdasági dolgozók jövedelemnívója elérte az iparban foglalkoztatottakét. Míg a szocialista iparban az átlagos havi jövedelem 1883 forint, addig a tsz-tagok 1694, az állami gazdaságok fizikai munkásai pedig 2073 forintot kerestek átlagosan. Megyénkben is — hason­lóan az ország más tájaihoz — jelentősek azonban a különbségek, mégpedig leglátványosabban éppen a me­zőgazdasági keresőknél. A fölmérés tanúsága szerint van, aki csak 6—7 ezer forinthoz jut évente, ám olyan is, aki 60 ezer forintot visz haza. Sajnos, a közvélemény egy része még nem értette meg eléggé a termelőszövetkezeti kiegészítő üzemágak szerepét, fontosságát. Itt most nem kívánunk belebo­nyolódni az agrárolló rejtelmeibe, vagyis az ipari és a mezőgazdasági árszínvonal diszharmóniájába, szögez­zünk csak le annyit: kifizetődőbb iparcikket előállí­tani — legalábbis nagy általánosságban —, mint mező- gazdasági terméket. Ez tehát ösztönzőleg hat az ilyes­fajta tevékenység kiterjesztésére, egyszersmind az egyenletesebb foglalkoztatás megteremtésére, a helyi igények jobb kielégítésére. Az ebből az ágazatból eredő pénzek egy részét pedig célszerű felhasználni az alaptevékenység, tehát a mezőgazdasági ágazatok fejlesztésére, s természetesen a jövedelmek kiegészíté­sére is. A pórtbizottsági fölmérés azonban korántsem igazolja ama tévhiteket, mintha a melléküzemágakban dolgozók holmi kiváltságos jövedelmekhez jutnának. A tízórás munkanapra jutó munkabérátlag ugyanis 111 forint, s nyolc órás munkaidőben ez a pénz minden­képp kevesebb lenne. A jövedelmi viták egyik sarkalatos pontja: a sze­mélyes bevételek növekedése még nem azonos egyértelműen az életszínvonal fölfelé ívelésével, lévén ez utóbbi: szélesebb közgazdasági kategória. Hiába csinos az OTP-betéted, ha kilépvén otthonodból, sártenger vesz körül! A mezőgazdaságban roszabbak még az élet- és munkakörülmények, faluhelyen máig ható — és szükségszerű — szokás, hogy nyaranta „látástól vakulásig” dolgoznak. A kulturális és egész­ségügyi ellátás szintén alacsonyabb színvonalon van, az országosan egymillió lakosú tanyavilág jó részében még nincs villany, és így tovább. Az em­lített fölmérés is megállapítja, hogy a szociális jutta­tások még korántsem azonosak az iparban, illetve a mezőgazdaságban. Az idei esztendő jónak ígérkezik, hiszen általában nagyobbak a hozamok, több a termés, miként tavaly volt, tehát a jövedelmek is nyilván emelkednek a tsz-ekben. Az 1970-es megtorpanást remélhetőleg már az idén kiheveri a gazdaságok egy része, s így a jöve­delmi harmónia állandósul a két osztály között. A munkásság már korábban is tudatosan törekedett az ilyen összhang megteremtésére is. Igaz továbbá, hogy ama óhajtott harmónia meg­lehetősen általános, elvont fogalom, s a napi gyakor­latban jól elhatárolható érdekei vannak mind a mun­kásnak. mind a parasztnak. Talán a legfontosabb ezek közül: a tsz-tag azt szeretné, ha emelkednének a mezőgazdasági termékek árai, a munkás, a piaci fo­gyasztó pedig azt, ha csökkennének ezek az árak. (Fordítva persze ugyanez fönnáll!) N incs szó tehát semmiféle harcról, az érdekek lát­ványos összeütközéséről. Éppen a munkásosztály és pártja küzd legkövetkezetesebben — a mun­kás-paraszt szövetség jegyében — az életszínvonal tár­sadalmi harmóniájáért, így többek között a paraszt­ság történelmi hátrányainak fölszámolásáért. Keresztényi Nándor A Cement- és Mészművek váci gyárában sok gond­dal küzdenek. Tervlemaradás, berendezések hibáso- dása, nagy munkaerőáramlás, munkaerőhiány. Gond­juk, hogy drága, bonyolult, magas műszerezettségű gépeik mellé nem állíthatnak megfelelő számú alap- képzettségű, szakképzettségű, megfelelően betanított munkást

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents