Pest Megyi Hírlap, 1971. augusztus (15. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-28 / 202. szám
ÜZLETET KÉRNEK Hol vásároljanak a békásiak? — Reggel 6-kor kelek. Kerékpárra ülök, és az ABC- áruházba megyek vásárolni, mert itt, a Ságvári utcai boltban nem kapok meg mindent. Kis üzlet ez, és szegényes, nem olyan, mint a központi boltok vagy az ABC. Most például a kávédarálója rossz. Kicsiség, de kellemetlen. .A kávét egy másik boltban kellene megdarálnom, hát akkor inkább már másutt vásárolok is. Nincs habfürdöszer, nincs Camea szappan, a család viszont a Cameát szokta meg. Inkább messzebbre megyek érte, csak legyen. Kerékpárral könnyű, de sok bé- kási gyalog teszi meg az utat az állomásig, minden reggel, és tele szatyrokkal battyog vissza . .. — A ságvári utcában min a Kossuth Tsz zöldségboltja. Alig árusít valamit, és drágább is, mint a bisztró melletti zöldséges. Noná, hogy a bisztró mellettibe járok! Még akkor is, ha gyalogolnom kell érte. Igen, gyalogolni. Például a H. Kovács János utcából, amely több mint két kilométerre esik a főtéri önkiszolgálótól. Bár ez az utca, mo- nori fogalmak szerint, már a vásártéri részhez tartozik, sok-sok más utcával együtt. F.-n-ánivel minden reggel találkozom. Megrakodva döcög haza, a Kossuth utca végére. Tejet is a városból cipel, mert e részen semmilyen boltot nem talál. Beteg, mégis be kell járnia, mert ki vásárolna helyette? Vánszorgó nagymamák karját húzzák reggelenként a megrakott szatyrok. De a fiatalok is megsíny- lik a reggelenként! rendszeres cipekec’ést. — Ha majd készen lesz az ÁFÉSZ-bolt, a Kossuth Lajos és a Jósika utca sarkán ... Az ÁFÉSZ-bolt azonban egyelőre csak épülget. És, ha készen lesz is, ha sokat segít is, nem old meg mindent. Mert húsbolt is kellene, s legalább egy zöldságüzlet is ... Nem túlzott igényességből: szükségből. Ha százalékosan számolunk, nagyközségünkben nincs baj a kereskedelmi ellátottsággal : bizonyos számú lakosra elegendő fűszerüzlet, hús üzlet jut. Csak a területi elosztással van baj. A vásárMonori diákok egyetemen, főiskolán lók ezért gyalogolnak kilométereket egy-egy kiló almáért, egy-egv kiló sertéscombért. A jelenlegi üzletek forgalma nem kicsi. De nem lenne kicsi azoké sem, amelyek ezután épülnek. Mert szükség lenne rájuk. Tudjuk, a beruházásokra fordítható szerény összeg korlátozza a lehetőségeket. A békásiak, illetve a vásártériek mégis mostoha- gyerekeknek érzik magukat. S nem is egészen alaptalanul. Segíteni kellene rajtuk. K. Zs. Túnm rendezvények Ma és holnap táncest lesz Monoron, a járási művelődési házban. Ma a Florida, holnap a Little Boys együttes játszik. Üllőn, holnap délután ötórai tea lesz, a művelődési otthonban. MAI MŰSOR MOZIK , Gomba: Dr. Syn kettős élete. Gyömrö: Sárika, drágám! Maglód: Néma barátok. Menűe: Romeo és Julia, I—II. (másfél helyár). Mo- nor: Az állatnak meg kell halnia (16 éven felüli). Nyáregyháza: Az Angyal elrablása. Péteri: Kitörés. Pilis: Én vagyok, Jeromos. Tápió sáp: Az Abwehr ügynöke. Tápió- süly: Eper és vér. Űri: Reménykedők. Vasad: Tájkép, csata után. Vecsés: özvegy, aranyban. Ügyelet A monori József Attila Gimnázium júniusban érettségizett 102 diákja közül 48 jelentkezett egyetemre, főiskolára. Nem ismeretes, hányat vettek fel közülük, a felsőfokú tanintézetek ugyanis nem közük a felvéted vizsgák eredményeit a középiskolákkal. A Művelődésügyi Minisztérium azonban az év folyamán összesíti az adatokat, s egy tekintélyes kötetben közreadja — jövő ilyenkorra. Mint ahogy a múlt évi eredmények is most váltak ismertté. Érdemes beléjük pillantani. Tavaly a monori gimnázium 112 érettségizettjéből 43 felvételizett egyetemen, főiskolán, s 60.5 százalék — 26 tanuló — felvételt nyert. A felvett tanulók 46 százaléka fizikai dolCsütörtökön délután, 3 óra tájban, tűz ütött ki Monoron, a Liliom utca 25. szám alatt, Tönköl Gábor házában. Nem tartózkodott otthon senki. Gyerekek vették észre az utcáról, hogy az udvar végéből füst száll fel, majd lángok csapnak az égre. Eddig még nem sikerült megállapítani, hogyan gyulladhatott meg a felhalmozott nádtömeg és a farakás, amegozók gyermeke volt. Továbbtanulni az ország 547, Pest megye 32 középiskolájából jelentkeztek. A monori gimnázium, 60,5 százalékos eredményével, az ország legjobb 108, Pest megye legjobb 6 iskolája között volt. Olyan neves fővárosi gimnáziumokat előzött meg, mint az Apáczai Csere János (54%), az Eötvös (59%) és a Kölcsey gimnázium (49%). A gyömrői Halászkert szombaton csendes, aüg páran ülnek az asztaloknál. Reggelit lyektől aztán a ház nádteteje is tüzet fogott. A hirtelen összeverődött szomszédok először a háztetőt oltották el, majd a tűz fészkét semmisítették meg. Kézről-kézre jártak a vödrök. Öregek, fiatalok segitettek. Szép példája volt ez az emberi összefogásnak. Sikerült megakadályozniuk, hogy a lángok ne csapjanak a közeli házakra is. Gyomron, Péterin és Menden: dr. Halmi Géza (Gyöm- rő). Monoron, Monori-erdőn, Gombán, Káván és Bényén: dr. Balogh József. Pilisen: dr. Illanicz Elemér. Üllőn: dr. Koncz Lajos. Vecsésen: dr. Nagy Lajos. Ügyeletes gyógyszertár: Monoron a főtéri, Vecsésen pedig a János utcai. óhajtok, a pultnál álló fiatal hölgy kedvesen ajánlja, hogy bécsi szeletet készíttet, gyorsan és frisset. '■ Efogadom, és pár perccel később már hozza is egy pohár frissen csapolt sör társaságában. Amig étkezem, figyelem gyors, udvarias ténykedését. Mindenkihez van egy-egy kedves szava. A fagyit kérő gyerekeket édesnek, aranyosnak nevezi, figyelmezteti őket, hogy lassan egyék a fagyit, ne legyenek mohóik; egy idős férfit tengerészkapitánynak szólít, de helyén van a szíve és bátorsága, amikor egy gyanús magyar botló nyelvvel még egy fröccsöt kér. „Nem szolgálom ki, mert már sok lesz!" — mondja sajnálkozva a férfinál!, aki szó nélkül tudomásul veszi az érvelést. Közben figyel, hogy van-e valami óhaja a vendégnek, még egy pohár sört ajánl udvarias, barátságos mosollyal. Fizetek, a borravalót megtoldom. Ügy érzem, kedvezőbb szolgáltatásban részesültem, mint amit általában az éttermekben megszoktam. (hörömpő) Sikoly az éjszakában A közelmúltban éjjel 11 óra tájban fiatal lány igyekezett a vasútról hazafelé a gyömrői Béla utcába. Félúton járhatott, amikor észrevette, hogy egy kerékpáros férfi követi. Megállt, a férfi is lassította lépteit. Kihalt, sötét volt az utca, azon a részén nem égnek a lámpák. A kis tisztásnál a férfi utolérte a fiatal nőt. Leteperte, be akarta tömni a száját. A megtámadott minden erejével védekezett, s közben megsértette a férfi kezét. A férfi erre vadul ütlegelni kezdte a lányt. A segély kiáltásra a közeli házban fény gyulladt, mire a hullámos, sötét hajú, zöld pulóvere? támadó megijedt, és elporzott kerékpárján. Biztosan hamar utolérjük. H. J, TŰNŐDÉS a monori dzsungelsarokról Megint elérkezett augusztus vége, s ez az idén is azt jelenti számomra, hogy meg kell bántanom Monor egy köz- tiszteletben álló s általam is nagyra- becsült lakosát. Minden év augusztus végén ugyanis meg kell írnom, mert nem tudom megállni, hogy ne írjam meg: a Petőfi és Széchenyi utca sarkán nem lehet immár újra közlekedni a járdán. A fehér libatop és az útszéli bogáncs bokor nagyságúvá burjánzott, lugassá fonódott össze a járda két oldaláról, s az ember inkább az úttest közepének kátyúiban baktat, mintsem, hogy a hnzót széthajtogatásával bíbelődne a járdán. Van ebben az utcasarokban valami kedves is: tavasztól késő őszig itt tartanak növénytanoktatást óvodáskorú gyermekeiknek az arra lakó, gondos szülők. „Látod, kicsikém, ez itten a réti boglárka, emez a salátaboglárka, ez a szép sárga." Aztán jönnek a pitypangfélék, meg a pásztortáska, a folyon- dárszulok, a papsajt, a bürök. Ezekkel még mind jóbarátságban vagyunk, mert nem akadályoznak a közlekedésben. De mire félméteresre felnő a ka- tángkóró és elnyílnak égkék virágai, kivirul a méteres bogáncs, a mezei sás Ica és végül itt terem a másfél méteres, terebélyessé lombosodó, kövér libatop, már megelégeljük az egyébként Monoron olyannyira szúken mért ter- mészetközelséget. Ilyenkor kezdünk el morogni, valahogy emi- gyen: „Ejnye, no, éppen most, amikor az egész község a szépítési és tisztasági mozgalom lázában ég, amikor értékel a Vöröskereszt, járják a portákat, nézik az utcákat, éppen itt éktelenkedik ez a dzsungel?" És hozzáteszik az emberek, tisztelettel: „Hát nem tudna a doktor úr fogadni egy embert, aki kivágná az idén is ezt a bozótot?" F. O. ÉGETT A NÁDTETŐ PILLANATKÉP a gyömrői Halászkertből MONOMnm A. PESJ-M EGYEI HÍRLAP KÜLÖN KTA D ÁS A \ XIII. ÉVFOLYAM, 202. SZÄM 19*1. AUGUSZTUS 28., SZOMBAT A szocialista brigádok legtöbbje jól összeforrott kollektíva Községi párt-vb előtt a brigád• és a munkaverseny-mozgalom A monori üzemek, gazdaságok szocialista munkaverseny- és brigádmozgalmáról tárgyalt szerdán délután az MSZMP községi végrehajtó bizottsága. Az üzemekben, gazdaságokban körülbelül ezren dolgoznak, mintegy 70 brigádba tömörülve, a szocialista cím elnyeréséért. A legszélesebb körű a szocialista munkaverseny a Monori Építőipari Szövetkezetben, a MAVAUT-nál és a FŰSZERT Vállalatnál. Az építőknél 30 brigád — összesen 200 taggal — versenyez egymással, illetve a vezetőség és a maguk által kitűzött célok eléréséért. Tizennyolc brigád az évek során már elnyerte — egyszer vagy többször — a szocialista címet, 12 most küzd először érte. A teljesítményt egy külön bizottság havonta értékeli. A végleges értékelésre a jövő év márciusában kerül sor. A MÁVAUT-nál 150 gépkocsivezető, kalauz és szerelő — az összes dolgozók háromnegyed része —, kilenc brigádban, vesz részt a mozgalomban. üt brigád már tulajdonosa az arany, illetve az ezüst fokozatnak. A FŰSZERT brigádjairól — 6 van — már lapunkban is többször hírt adtunk. Átgondolt szabályzatban, részletes szerződésben rögzítették elképzeléseiket, s egy- egy brigád már koszorús, illetve ezüst szintre teljesítette ezeket. A brigádok eredményei lényegében az egész vállalat eredményei, hiszen a dolgozók 90 százaléka versenyez. Két üzem, illetve gazdaság kivételével, Monor minden termelőegységében működik egy vagy több szocialista brigád. A két kivétel: az Űj Élet Tsz és a Monarí Vasipari Ktsz. A végrehajtó bizottság megállapította, hogy a szocialista brigádok munkája igen jelentős mértékben segíti a termelékenység növelését, a minőség javulását. A brigádok legtöbbje jól összeforrott kollektíva. Számos követésre méltó kezdeményezés fűződik hozzájuk. A monori Kefegyárban például kommunista szombatot tartottak, egy-egy Vízügyi és „építős” brigád iskolát, illetve gyermekotthont patronál, de a brigádok tagjai egymást is segítik, együtt szórakoznál!, tanulnak. A végrehajtó bizottság elhatározta, hogy — figyelemmai a mozgalom jelentőségére — két hónapon belül ismét napirendre tűzik a kérdést. A szerdai tanácskozás csak kiinduló pont volt A jövőben a községi pártbizottság mellett működő gazdasági, szövetkezeti és politikai bizottság ismét felméri — a mostaninál részletesebben — a brigád- és versenymozgalmat. Nagyobb figyelmet fordítanak majd a brigádnaplókra, s arra, hogy a vállalatok vezetőségei által a brigádoknak adott jutalmak minden esetben indo- koltali-e, s hogy arányban állnak-e a teljesítménnyel. D. G. Megtartják-e szavukat az építők Síznak a felnőttekben a monori-erdei óvodások — Megnyitják-e az új óvodát szeptember elsején Monori-erdőn? — kérdeztük a nagyközségi tanács elnökétől, dr. Vecserek Lajostól. — A Monori Építőipari Szövetkezet augusztus 28-i határidővel vállalta az átalakítási munkát. Holnap reggel nézzük meg, hol tartanak az építők. Az épület kisajátítás útján került a tanács tulajdonába, 250 ezer forint kártalanítást fizettünk a tulajdonosának. Az ingatlan központi fekvésű, családiház- övezetban van, tehát ideális helyen lesz az óvoda. Pár éve épült, jó minőségű családi ház, 2 szoba, konyha, mellékhelyiség, valamint nagy udvar tartozik hozzá. Egy óvodai csoport foglalkoztatására alkalmas. Melegvíz is van az épületben, a telken belüli törpsvízmű biztosítja. A konyhában, ideiglenesen, amíg az iskolai napközi felépül, főznek is. később csak az étel melegítését végzik. Magócsi Károlyt, a járási hivatal művelődésügyi osztályának vezetőjét, a monori- erdei óvoda személyi feltételeiről kérdeztük: — Az óvoda 25 férőhelyes, bár minden bizonnyal több lesz a jelentkező. A kicsikkel Galambos Zoltánná monori- erded lakos foglalkozik majd, aid eddig Vecsésen dolgozott, mint képesítés nélküli óvónő. Időközben elvégezte az óvónőképzőt, levelező tagozaton. Most vezető-óvónőnek neveztük ki. Megszűnik tehát ismét egy fehér folt a monori járásban: Monori-erdőn, s ha az építőik vállalt kötelezettségüknek eleget tesznek, szeptember elsején elindulhat 25 óvodás a tanévnyitóra. F. O. 70 éves a Monori SE Birkózók a szőnyegen A jubileumi ünnepségek keretében szőnyegre léptek a Monori SE birkózói is. Színvonalas versenyt vívtak a Ceglédi Vasutassal. A monori csapatot erősítette két régi monori birkózó, Szőnyi János ötszörös magyar bajnok, a Bp. Spartacus versenyzője, világ- bajnoki kerettag és Győri László, aki jelenleg az Újpesti Dózsa színeiben versenyez. Az így megerősített csapat sem bírt a nagyon jó erőt képviselő Vasutasokkal, és 6:5 arányban alulmaradt. Jó néhány remek mérkőzést láthatott a szép számú küiönség, Szőnyi, Győri, Kucsera és > Skrenya győzött, Lauffer és Izmán döntetlent ért el. Kár, hogy az eredeti terveknek megfelelően, a versenyt nem lehetett az új monori sportpályán megrendezni. Az új szőnyeget az előállító vállalat nem tudta időre számtani, a régi szőnyeg viszont olyan rossz állapotban van, hogy kivinni sem lehet a gimnázium tornaterméből már. (oláh) A jubileumi csapat. Állnak, balról jobbra: Szőnyi J„ Oláh J. szakosztályvezető, Izmán S., Asztalos L., Iladrik L„ Győri I,., Lauffer L., Kovács A., Schiff L., Koncz F. és Varga I. edző. Guggolnak: Zöldi J., Kucsera I., Skrenya Gy. és Rigó L. Mutnéfaivy felvétele