Pest Megyi Hírlap, 1971. augusztus (15. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-03 / 181. szám

Búcsú u Búidtól Kísérlet Galilei nyomán Az első lioMi postabélyegző Hétfőn délelőtt, közép-euró­pai idő szerint 9.52 órakor megkezdődött az Apollo—15 amerikai űrhajó „Sólyom”- holdkompjának nyomástala- m'tása. 9.56 órakor kinyílt a holdkomp nyílása, a földünket kísérő égitesten tartózkodó két asztronauta megkezdte harmadik és egyben utolsó holdsétáját i Az amerikai asztronauták I utolsó expedíciójuk során is talajmintákat gyűjtöt­tek és fényképfelvételeket készítettek. A harmadik felfedező kör­űt eredetileg hat órára terve­zett időtartama helyett a rendkívül zsúfolt hétfői prog­ram miatt Scott és Irwin ösz- szesen 4 óra 45 percet töltöt­tek a „szabadban”. Ez több mint egy órával kevesebb az előirányzottnál, a vasárnapi műszaki problémák okozta elmaradást azonban már nem leheti behozni. az űrhajósok Galilei em­lékének is adóztak, amikor végrehajtottak egy olyan kísérletet, amellyel az olasz tudós az 1500-as évek végén a föld vonzóerejének a tárgyakra gyakorolt hatását kívánta bizonyítani. Galilei ugyanis a pisai ferdetorony­ból kát tárgyat: egy fából és egy vasból készült testet do­bott le, bizonyítandó, hogy a föld vonzóereje követ­keztében a tárgyak ösz- szetételüktől és súlyuktól függetlenül egyforma gyorsulást mutatnak és egyszerre érnek földet. Scott parancsnok hangoztat­PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XV. ÉVFOLYAM, 181. SZÄM '%!*.% 80 l'II.I.ÉD 1971> AUGUSZTUS 3., KEDD Testvéri országok vezetőinek baráti találkozója ta, hogy az űrhajózás is so­kat köszönhet Galileinek. Ez­után magasra emelt egy tol­lat és egy kalapácsot, s elen­gedte e tárgyakat. A tárgyak — ezt a tévé képernyőjén a nézők világosan láthatták — bár lényegesen kisebb sebes­séggel estek lefelé, mint azt a földön tették volna — egy­szerre értek talajt. (A Hold vonzóereje egyhatoda a föl­dének.) A földön egyébként a toll a levegő ellenállása miatt lassabban esett volna le, a holdon azonban nincs levegő. A holdsétáról adott tévé­közvetítés keretében Scott egy előre elkészített és „Hold” jelzéssel ellátott postai bélyegzővel pecsé­telt le egy levelet, s ezzel megvetette alapját az első földön kívüli postahiva­Vüntsüdiin tnúr áll a lionthtíjit Jtp termés Itositokoii Pest megye déli részein a gazdaságok többségében befe­jezték már a gabona aratását. A dömsödi Dózsában állnak a kombájnod a kijelölt hétszáz­hetven hóiéiról levágták már a búját, rozsot és zabot. A szö­vetkezet elnöke a talaj adottsá­gokhoz képest jó termésről száméit be. A homokos terü­leteken 17,5 mázsát adott a búza, a szikesen 15,5 mázsát. A rizs átlagtermése is megfe­lelő volt a gazdaságban, 14,2 mázsát takarítottak be holdan­ként. r..-ban a tsz-ben a gépekkel nem volt különösebb gond. Egyszer kellett csak segítség: alkatrész hiányzott a kombáj­nokhoz; ezt a Kiskunsági Álla­mi Gazdaságtól megkapták. A tsz 66 vagon búzáit szállít a Budapesti és Pest megyei Gabonafelvásárló és Feldolgo­zó Vállalat raktáraiba. Már csalr tíz vagonnyi van a tsz- ben, amelyet szár itatnak. 1971. augusztus 2-án Krím­ben baráti találkozóra került sor több szocialista ország kommunista és munkáspártjá­nak a Szovjetunióban üdülő vezetője és vezető szovjet párt- és államférfiak között. A találkozón részt vett: Tó­dor Zsivkov, a Bolgár KP Központi Bizottságának első titkára, a Bolgár Népköztársa­Szudánban betiltották a szakszervezeteket Nimeti visszahívja moszkvai és szófiai nagykövetét További megtorlások Nimeri tábornok szudáni katonai rendszere vasárnap úgy döntött, hogy visszahívja az ország moszkvai és szófiai nagy­követét. A határozat a forradalmi tanács vasárnapi ülésén szü­letett meg. Okául Nimeri és társai „a Szovjetunió és más szocialista országok hírközlő eszközeinek tendenciózus kampányát” jelölték meg. Hasim ifjűiságügyi minisz­ter a szocialista országok kép­viselőit fogadta. Kijelentette, nekik, hogy mindaz, ami Szu­dánban történik, az „ország bslügye”, és Szudán .iiem tűr el semmiféle külső beavatko­zást.” A UPI amerikai hírügy­nökség moszkvai keltezésű jelentése az ottani, szudáni nagykövetség képviselőjére (Folytatás a 2. oldalon.) ság Államtanácsának elnöke, Kádár János, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának első titká­ra; Erich Honecker, az NSZEP Központi Bizottságának első titkára; Jumzsagijn Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkára, a Mongol Népköz- társaság Minisztertanácsának elnöke; Edward Gierek, a LEMP Központi Bizottságának első titkára; Gustáv Husák, a CSKP Központi Bizottságának főtitkára; Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottsá­gának főtitkára; Nyikolaj Pod- gornij, az SZKP Politikai Bi­zottságának tagja, a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsa El­nökségének elnöke; Pjotr Se- leszt, az SZKP Politikai Bi­zottságának tagja, az Ukrán (Folytatás a 2. oldalon.) Vác, Szolnok, Békéscsaba Avatás a tűző napon A Varsói Szerződés tagállamai hadseregeinek csapatgyakoriaía A Varsói Szerződés tagálla­mai egyesített fegyveres erői jóváhagyott harckiképzési ter­vének megfelelően a kijelölt csehszlovák, szovjet és ma­gyar csapatok megkezdték az „Opál—71” elnevezésű har­cászati együttműködési gya­korlatot. A gyalsorlat a Ma­gyar Népköztársaság Honvé­delmi Minisztériuma vezeté­sével terv szerint folyik. Képes beszámolónk a 3. oldalon. Egy év előtt Százmillióval nőtt az áruhitel-forgalom Első helyen a bútor és a hűtőgép — Orion tv hitelre Az Országos Takarékpénz­tár arra törekszik az áruvásár­lási köLcsönakcióval, hogy a lakosság egyre több olyan na­gyobb értékű árut, tartós fo­gyasztási cikket szerezhessen be, amelyek könnyebbé, szebbé teszik az életet. Nem véletlen, hogy évről évre egyre többen élnek a kölcsönakció adta le­hetőségekkel. Egyetlen szám­adat is meggyőzően bizonyítja ezt Az idén, az év első hat hónapjában — a tavalyi ha­sonló időszakhoz viszonyítva százmillió forinttal emelkedett az OTP áruhitel forgalma. Ez év július elsejéig 285 ezer kérelem érkezett az OTP-hez, ami egymüliárd 611 millió forint értékű vásárlást tett lehetővé. Mi a helyzet Pest megyé­ben ? Az esztendő. első felében huszonnégyezren kértek, illet­ve kaptak hitelt, és így 1C6 millió 800 ezer forint értékű árut vásároltak a kölcsönak­ció keretében. Ez 12 millió 500 ezer forinttal több, mint a ta­valyi év hasonló időszakában. A rendelkezésre álló adatok azt mutatják, hogy eddig leg­többen bútort és hűtőgépet vá­sároltak kölcsönre. Utánuk következnek, akik motorkerék­párt és különböző háztartási gépeket szereztek be a hitelak­ció segítségével. örvendetes tény, hogy tavaly szeptember óta to­vább bővült a hitelre vá­sárolható áruk listája, amelyen ma már több mint harmincféle áru sze­repel. Július 10-től ismét — gon­doljuk, sokak örömére — vál­tozott a cikklista. Ma már va­lamennyi típusú televízióra — így Orion-készülékre is — igényelhető kölcsön, S ami szintén örvendetes, az eddigi húsz-harminc százalék előleg helyett az áru értékének csupán a tíz százalékát kell készpénz­ben kifizetni. Ez a kedvezmény a gyermek- kocsikra is érvényes. A tv-készülék-vásárlásra nyújtott nagyfokú kedvezmény szeptember 30-ig marad ér­vényben. . Vasárnap rendezték meg a magyar néphadsereg új tiszt- helyetteseinek avatását több városban, nyilvános ünnepség keretében. Vácott az ünnepi köntösbe öltözött főtéren, a szovjet hő­sök emlékműve előtt sorakoz­tak fel a tűző napon a Köz­ponti Tiszthelyettesképző Isko­la végzett növendékei. Nyolcas István alezredes felolvasta Oláh István vezérőrnagy, hon­védelmi miniszterhelyettes, a magyar néphadsereg kiképzési főcsoportfőnökének ez alka- lomoui kiadott parancsát. A parancs ismertetését kö­vetően az új hivatásos tiszthe­lyettesele ünnepélyes fogadal­mat tettek, majd dr. Sárközi Sándor vezérőrnagy mondott beszédet. A katonai parádé a felavatott tiszthelyettesek dísz­menetével ért véget. Az ország különböző részei­ből sok szülő, hozzátartozó ér­kezett vasárnap Szolnokra és Békéscsabára is, hogy tanúja legyen az ottani ünnepélyes tiszíhelyettes-avatásnak. Foto: Gábor A Német Sz"vetségi Köz­társaság Szakszervezeti Szö­vetségének (DGB) küldöttsé­ge, amely Heinz O. Vetter el­nök vezetésével, a SZOT el­nökségének vendégeként, jú­lius 23-tól augusztus 1-ig ha­zánkban tartózkodott, vasár­nap hazautazott. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Gás­pár Sándor, a SZOT főtitkára és a SZOT-titkárság tagjai búcsúztatták. Olavi J. Mattila finn külke­reskedelmi miniszter — dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter meghívására — hét­főn Magyarországra érkezett: F. D. Voronov, szovjet vas­kohászati miniszterhelyettes vezetésével hétfőn szovjet de­legáció érkezett hazánkba, a magyar—szovjet vaskohásza­ti gazdasági és műszaki-tudo­mányos együttműködési ál­landó munkacsoport 6. ülésé­re. Dr. Dimény Imre mezőgaz­dasági és élelmezésügyi mi­niszter ebédet adott A. Mi- culescu miniszter, a Román Szocialista Köztársaság me­zőgazdasági, élelmiszeripari, erdészeti és vízgazdálkodási minisztériumának államtitká­ra tiszteletére, aki nyári sza­badságát tölti Magyarorszá­gon. Az Apollo—13 űrhajósai kőzetmintát gyűjtenek hold­béli „autókirándulásuk” során. Balra David Scott, jobbra James Irwin. talnak. A címzett egyenlőre is­meretlen. Felszállás előtt Scottnak és Irwinnek a különböző fény­képezőgépekből és kamerák­ból ki kellett emelniök a fil­meket, elrendezték a kőzet- és talajmintákat tartalmazó zsá­kokat, „zsákmányukat” elhe­lyezték a holdkompban, meg­felelő helyzetbe hozták jár­művüket, a „holdvándort”, amely távozásuk után a föl­dünket kísérő égitesten ma­radt, s amelynek kamerája filmre vette és közvetítette a „SóIyom”-holdkomp felszál­lását. A holdkomp 18 óra 11 perckor elhagyta a holdat. Az indulás mindenben a prog­ramnak megfelelően zajlott le. A „Falcon” program szerint 20 óra 09 perckor kapcsoló­dott össze az anyaűrhajóval. Scott és Irwin csatlakoztak Wordenhez, aki 72 órája ma­gányosan. keringett a Hold körül. A holdkompot ezután leválasztották és az becsapó­dott a Hold felszínén., A há­rom űrhajós még szerdáig Hold körüli pályán tartja az „Endeavour”-t, felvételeket és térképeket készít a Holdról.

Next

/
Thumbnails
Contents