Pest Megyi Hírlap, 1971. augusztus (15. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-14 / 191. szám

um. AUGUSZTUS 14.. SZOMBAT "T^úrffip AZ OSZT ÜLÉSE Megvitatták az egységes szövetkezeti törvény tervezetét- Tegnap délelőtt a Parla­mentben dr. Molnár Frigyes elnökletével plenáris ülést tar­tott az Országos Szövetkezeti Tanács, amelyen megjelent Fehér Lajos, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a kormány elnökhelyettese, va­lamint dr. Korom Mihály igazságügy-miniszter. Az ülés résztvevői elöljáróban kegye­lettel megemlékeztek Erdei Ferencről, az OSZT elhunyt elnökéről, majd úgy határoz­tak, hogy az elnöki tisztet ezentúl felváltva az alelnökök töltik be. Elsőként dr. Molnár Frigyes, a SZÖVOSZ elnöke kapott megbízást az elnöki fel­adatok ellátására. A tanácsülés elfogadta a két ülésszak közötti idő munkás­ságáról szóló beszámolót, és megállapította, hogy a szövet­kezeti mozgalom a fellendülés időszakát éli. Az OSZT leg­utóbbi ülése óta eredménye­sen működött közre az egysé­ges szövetkezeti törvény tézi­seivel kapcsolatos viták meg­szervezésében, a Szövetkezeti Kutatóintézet összefoglalta és a törvényelőkészítő bizottság rendelkezésére bocsátotta az OSZT tagjainak véleményét. Dr. Korom Mihály igazság­ügy-miniszter beszámolója nyomán élénk vita alakult ki az egységes szövetkezeti tör­vény, valamint az ehhez kap­csolódó kormányrendelet ter­vezete fölött. A vitában fel­szólalt többek között Fehér Lajos is. A tanácsülés a vita alapján elhatározta, hogy a tervezetek országgyűlés elé terjesztését ajánlja a Minisztertanácsnak. A SASAD HISZ EVE A Sasad Mezőgazdasági Ter­melőszövetkezet fennállásá­nak 20. évfordulója alkalmá­ból a tsz életét, munkáját és történetét bemutató kiállítást nyitott meg pénteken a Mező­gazdasági Múzeumban dr. K. Nagy Sándor, a Termelő- szövetkezetek Országos Taná­csának főtitkára. VADASZVENDEGLOK Kik jogosultak az emblémára? Alig két hét választ már el bennünket a vadászati világ- kiállítás megnyitásától. A meghívott 104 ország közül 36 ténylegesen, tíz pedig jelké­pesen vesz majd részt rajta. Több mint 60 ezer külföldi és 130 ezer belföldi vendég­re számítanak. Bár a kiállítás és az események zöme Buda­pesten zajlik, mégis az egész ország felkészül. Pest megyé­ben is tartanak néhány egész- és több napos progra­mot: autóbuszkirándulást szer­veznek a pilisi parkerdő­be, s augusztus 20-tól CSALAD ES OTTHON Tűzhelyről az asztalra Mostanában mind többen vásárolnak az igazán szép és praktikus hőálló edényekből. Gyakran megtörténik, hogy a szakszerűtlen kezelés követ­keztében az edény szabályo­san szétfreccsen, szilánkokra- darabokra hasad. JAPÁN AIWA ZSEBRÁDIÓ — bőrtokkal — elemmel — fülhallgatóval reklámáron: 420 forintért Beszerezhető a PIK szaküzleteiben, (Cegléden - Nagykőrösön — Vácott — Gödöllőn — Érden és hálózatunk többi boltjában.) Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat MOST ÉRDEMES VÁSÁROLNI! AZ OJP HITELAKCIÓBAN VALAMENNYI KIS- ÉS NAGYMOTORKERÉKPÁR KAPHATÓ Pannónia T 5 P 10 P 20 MZ 125 cm3 MZ 150 cm3 MZ 250 cm3 Czetka 175 cm3 már 10% előleggel Balkán Simson Star Simson Schwalbe Riga 20% előleggel a Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat szaküzleteiben Aszódon, Cegléden, Érden, Gödöllőn, Nagykőrösön, Vácott és a megye más városaiban és községeiben. Mit tegyünk ennek elkerü­lésére? Nagyon egyszerű. Ta­nuljuk meg az alábbi, pon­tokba szedett használati uta­sítást. így élettartamuk — ha csak le nem ejtjük őket a konyha kövére — hosszú évekre szól. A hőálló üvegedénnyel úgy bánjunk, mint bár­mely más főzőedénnyel. Láng­ra üresen soha ne tegyük. A tál alját lepje be valamilyen folyadék vagy olvasztott zsír. Tűzre helyezés előtt kívülről mindig töröljük a tálat szá­razra. Kásás ételeket — főzés közben — csakúgy mint más edényben, kavargatni kell. © Az üvegtálak mindenféle tűzhelyen használhatók. Az üveg minősége megengedi, hogy a tálakban gáztűzhelyen kis lángon drótszita alátét nélkül is főzzünk, ha az edény tartalma, folyadék vagy híg éteL Erős lángon azonban ajánlatos a drótszita alátét használata, amely a hő egyen­letes elosztását és jobb ki­használását biztosítja. Kerek tálakat kerek fő­zőlapokra kell tenni. Az ovális és négyszögletes edé­nyeket, hogy az üvegben a felesleges feszültséget elke­rüljük — kerek főzőlapokra ne tegyük. Egyenletes meleget sugárzó sütőknél előnyösen felhasználhatók. A gyors felmelegítés az edénynek nem árt, el­lenben hideg ételt forró tálba soha ne tegyünk, meleg éte­lek felhígításához csak meleg folyadékot használjunk és a forró tálakat ne állítsuk fém- alátétre vagy más nedves helyre. O Az üvegedény tisztántar­tásához ne használjunk durvaszemcsés tisztítószere­ket. k. m. Hástftgári elemekből Szeptember 1-én debrece­ni házgyár termékéből új la­kónegyed építését kezdik meg Nyíregyházán. A városnak ezen a részén az elkövetkező években mintegy háromezer új lakás épül. A Szabolcs me­gyei Állami Építőipari Válla­lat a szerződés szerint az idén 181 lakást állít össze a debre­ceni házgyári elemekből. Az első termékek már megér­keztek Nyíregyházára. szeptember 30-ig minden szerdán és pénteken séta­buszok járják majd a Du­nakanyart. A Gödöllő és Isaszeg közötti arborétumban szeptember 13—14-én CACIT műkotorék- verseny lesz, 21—22—23-án pedig Szada és Mogyoród között az erdőben rendeznek hasonló bemutatót. A várható idegenforgalom, a vendégsereg megfelelő ní­vós ellátása nem kis gondot okoz. Megkérdeztük Péntek Róbertnét, a megyei tanács kereskédelmi osztálya ven­déglátó főelőadóját, hogyan készülnek a nagy erőpróbá­ra? Péntek Róbertné elmondta, hogy az országból kilencven vendéglátó egység jelentke zett a Vadászati Világszö­vetség hivatalos emblémájá­nak a viselésére. A jelentkező­ket a Belkereskedelmi Mi nisztérium által összeállított bizottság egyenként megláto­gatta. Pest megyében Szent­endrén a Teátrum Étterem, Visegrádon a Hotel Silvanus, Vácott a Fehér Galamb, Gö­döllőn a Gödöllő Étterem nyerte el a magasfokú igé­nyeknek megfelelő színvona­láért a nemzetközi embléma viselésének a jogát. Kántor Sándor, a kereske­delmi osztály helyettes veze­tője azzal egészítette ki a tájékoztatót, hogy a felkészü­lés zavartalan lebonyolítására időben előre értesítik a területet és a vendéglőt, ahová nagyobb csoport kíván szervezetten elláto­gatni. Külön felhívta a figyelmet, milyen fokozott gondot for- mttatnak a tisztaságra, a hi­giéniai előírások betartására. k. m. HÍREK + HÍREK + HÍ.RE.K4- HÍREK-I-HÍREK :+híeek+hírek+h íré k+h írek-e-h í1 HÍREK-|~HÍREK-|-HÍREK-}-- HÍREK-t HÍREK Tr'-L-úfunr'LTi í R F TiÍREK 4-HÍREK Hí R/J A, 1971. augusztus 14., szombat, Marcell nap­ja. A nap kél: 4.37, nyugszik: 18.59 órakor. A hold kél: 22.32, nyug­szik: 14.32 órakor. Főként nappali felhőképző­dés, a Dunántúlon néhány he­lyen zápor, zivatar. Mérsékelt, időnként megélénkülő déli, délnyugati szél. Várható leg­magasabb nappali hőmérsék­let: 25—29 fok között. —- Fogadóórák. Kovács Jánosné megyei tanácstag augusztus 15-én délután öt órakor Vácott, a Híradás- technikai Anyagok Gyárá­ban fogadóórát tart. Két nappal később Belovai Já­nosné fogadja választóit Kó- kánv a termelőszövetkezeti irodában reggel 8-tól dél­után 4 óráig. — Egyemeletes szárnnyal bővítik a Csepel Autógyár üzemi óvodáját, s egyben korszerűsítik a régi épüle­tet. A négymillió forintos beruházással 370-re emelke­dik a helyek száma. — Nyolc új állami lakás építése kezdődött meg a kö­zelmúltban Dömsödön. A tulajdonosok jövőre beköl­tözhetnek otthonukba. A lottó nyerőszámai: 8,50,64,67,86 A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 4.25: Rákóczi-induló. 4.30: Hírek. Idöjárásjelentés. 4.33—7.59: Hajnal­tól reggelig... Közben: 5.00: Hí­rek. luó járás jelentés. 5.30: Reggeli krónika. 5.44: Falurádió. 5.59: Pon­tos időjelzés. 6.00: Hírek. Időjárás­jelentés. Kb. 6.15: Rádióreklám. 6.30: Hírek. Időjárásjelentés. Kb. 6.40: Rádióreklám. Kb. 6.45: Hall­gatóink figyelmébe! 6.59: Pontos időjelzés. 7.00: Reggeli krónika II. kiadás. Utána: Körzeti időjárásje­lentés. Kb. 7.30: Üj könyvek. Kb. 7.45: Orvosok a mikrofon előtt. Kb. 7.50: Múzeumi híradó. 7.59: Pontos időjelzés. 8.00: Hírek. Idő­járásjelentés. 8.05: Műsorismerte­tés. 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: Piros-fehér-zöld zászlóval először a tengeren. Az Ifjúsági Rádió mű­sora. 8.55: Népek zenéjéből. 9.23— 10.56: A hét műsorából. 10.56: Han­nibál föltámasztása. Móra Ferenc kisregénye (ism.). 11.51: Csernyec- kij-indulók. 11.59: Pontos időjelzés. 12.00: Harangszó. Utána; Déli kró­nika. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Nem is olyan mellékes. Vár- konyi Endre írása. 12.40: Melódia­koktél. 13.48: Gondolatok a könyv­tárban. 13.58: A kórusirodalom mesterei. 14.10: Hét végi külpoli­tikai figyelő. 14.25: Üj Zenei Újság. 14.59: Pontos időjelzés. 15.00: Hí­rek. 15.05: Csak fiataloknak! 15.50: Rádióreklám. 15.55: Kis magyar néprajz. 16.00: 168 óra. Közben: 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. 17.05: A 168 óra c. műsor folytatása. 17.30: A világirodalom humora. 18.01: Üj lemezeinkből. 18.59: Pon­tos időjelzés. 19.00: Esti krónika. 19.25: Jelentés a nemzetközi vízi­labda-tornáról. 19.38: A Rádió Ra- barészínháza. A januári bemutató ismétlése. 21.59: Pontos Időjelzés. 22.00: Hírek. Időjárásjelentés. 22.15: Sporthírek. 22.20: Táncoljunk! 24.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 0.10: Melódiakoktél. Közben: 0.55: Hí­rek. Időjárás jelentés. 1.00: A Melódiakoktél folytatása. L58: Himnusz. 2.00: Műsorzárás. FAFELDOLGOZÓ, FAIPARI, BÚTORIPARI ÜZEMEK, VÁLLALATOK! FELESLEGES KÉSZLETÜNKBŐL megvételre kínálunk: Naxetta-B 25-ös, 32-es MSZ hengercsiszoló-papírt, 1.2— 1,4 mm-es rezezett tűzőhuzalt, 1.2- 1,6 mm-es horganyzott tűzőhuzalt, gyümölcsládák tűzésére alkalmas kapocstűző pisztolyokat, a hozzávaló tűzőkapcsokkal, ^ 35-90-es csavartszeget, különböző méretű sodrony- és huzalszegeket. ERDŐGAZDASAG, NYÍREGYHÁZA Telefon: 17-10. U.i.: Kopiári Nándor. PETŐFI RADIO 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: Nó­ta- és népdalest (ism.). 8.51: Kül­politikai figyelő (ism.). 9.06: Ke­mény Egon daljátékaiból. 9.45: Vá­laszolunk hallgatóinknak. 10.00— 12.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.00: Hegyek alján. Részletek D’Albert operájából. 12.20: Kocz- kás Sándor könyvszemléje. 12.30: Schumann: d-moll trió. 13.00: Hí­rek. Idöjárásjelentés, 13.03: Más­fél ezer család felfedezve (ism.). 13.33: Boross Jolán népdalokat énekel. 13.45: Időjárás- és vízállás- jelentés. 14.00—15.00: Napraforgó. A Gyermekrádió órája. 15.00: Or­vosok a mikrofon előtt. 15.05: Ma­ria Tipo Domenico Scarlatti-szo- nátákat zongorázik. 15.30: Falvak­ban, mezőkön. 16.00: Hírek. Időjá­rásjelentés. 16.05—17.35: A hét mű­sorából. 17.50: Hoffmann Ödön táncdalaiból. 18.00: Hírek. Időjárás­jelentés. 18.10: Közvetítés a Vasas— FTC bajnoki labdarúgó-mérkőzés­ről. 18.50: Üj hipotézis a rák el­len. Dr. Eke Károly útibeszámoló­ja III. rész. 19.08: Verdi: Otelló — II. felvonás. 19.47: Üj könyvek (ism.). 19.50: Jó estét, gyerekek! 19.59: Pontos időjelzés. 20.00: Esti krónika II. kiadás. 20.25: Jelentés a nemzetközi vízilabda-tornáról. 20.30: Händel: Vízizene. 21.18: Al­kotóműhelyben. 21.33: Hadzsi Mu­rat. Lev Tolsztoj regénye (ism.). 22.44: Muzeális felvételekből. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.15: De­bussy műveiből. 24.00: Hírek. Idő­járásjelentés. 0.10: Műsorzárás. Utána: Magyar és idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. URH 16.00: Hírek. Időjárásjelentés. 16.05: Egy óra dzsessz (ism.). 17.G5: Ötórai tea. 18.00: Hírek. Idöjárásje- lentés. 18.10: Hanglemezparádé. 19.00: Kovács Endre orgonaestje. 20.38: A vadorzó. Részletek Lori- zing operájából. 21.25: A big band dzsessz népszerű felvételeiből. 21.58: Üj lemezeinkből. 23.00: Hí­rek. Időjárás jelentés. 23.15: Műsor­zárás. TELEVÍZIÓ 9.30: Hét végi birodalom. V. Há­zat tervezünk (ism.). 9.55: Saito mortale. Magyarul beszélő NSZK filmsorozat. 7. Athén (ism.). 11.00: Vadászat nyálra és fácánra. Cseh­szlovák kisfilm. 15.43: Reklámmü- sor. 15.50: Útépítők. Riportfilm. 16.15: Családi otthon. II. rész. 16.45: Hírek. 16.50: Reklámműsor. 16.55: Telesport. 1. Vasas—Ferenc­város bajnoki labdarúgó-mérkőzés közv. a Népstadionból. 2. Atlétikai Európa-bajnokság V. nap. Közv. Helsinkiből, felvételről. 19.20: Cica­vízió ... 19.30: Tv-híradó. 20.00? Köztünk maradjon! Tahi László ötperce. 20.05: Mihail Sebastian: Nyári játék. Tévéjáték. 21.35? Interfórum »71. FHatal művészek nemzetközi seregszemléje a fertő- di kastélyban. Peter Hösel zongo­raművész (NDK) hangversenye. 22.05: Tv-híradó — 2. kiadás. 22.15: Éjszakai előadás. Játékszabály. Magyarul beszélő francia film. Be­vezetőt mond: Nemeskürthy István. Clark Ádám SZÁZHATVAN EVVEL EZELŐTT, 18X1. augusztus 14-én született Clark Atlám angol mérnök, a Budát Pesttel összekötő Láchid építésvezetője, a budai Alagút tervezője. A skóciai Edinburgh­ban született, s 23 évesen, fiatal mérnökként, 1834-ben Széchenyi Istvánnal jött Magyarországra; itt telepedett le, egész életműve hazánkhoz kötötte, 1866-ban itt is halt meg, Budán. Előbb a Duna- szabályozásnál tevékenykedett, majd 1839-ben névrokonától, T. W. Clarktól, a Lách’id tervező fő­mérnökétől megbízást kapott a híd építésének vezetésére; ezeket a munkálatokat 1842-ig irányí­totta. A szabadságharc idején, amikor Henczi osztrák tábornok szorult helyzetében fel akarta robbantani a Lánchidat, Clark Ádám kinyittatta a Duna és a Lánchíd lánckamrái közt levő zsilipeket, a szivattyúkat pedig összetörette. A lánckamrához Így nem lehetett hozzáférni, s a híd­ra rakatott puskaporos hordók­kal Henczi magában a hídban nem sok kárt tudott tenni. Clark Ádám 1852-ben megtervezte a bu­dai Alagutat; ez 1857-re készült el. — Elhunyt Szűcs András. 1971. augusztus 12-én, 50 éves korában tragikus hir­telenséggel elhunyt Szűcs András rendőr őrnagy, a ráckevei járási kapitányság munkatársa. Szűcs Andrást a Pest megyei Rendőr-főka­pitányság saját halottjának tekinti. Temetése ina dél­után 4 órakor lesz a rácke­vei temetőben. — Felmérés. Augusztus 31- én befejeződik az a monori felmérés, melyben a lakás­igényeket vizsgálja a KISZ és a pártbizottság. — Japánban. Kocsis Al­bert Liszt-díjas hegedűmű­vész és Nagy Vidor fiatal brácsaművész több évre szó­ló szerződéssel Kölnben tar­tózkodik — Kocsis Albert mint a Reinische Kammer Orchester koncertmestere, Nagy Vidor, mint a zenekar szólistája és szólamvezetője. A zenekarral legközelebb Japánban, valamint az Egye­sült Államokban vendégsze­repeinek. — Üj telep. Tegnap dél­előtt átadták a ceglédi TÜZÉP-telep új műszaki te­lepét, ahol négymillió forint értékű árukészlet — tégla, gerenda stfo. — várja a vá­sárlókat. — A Georgikon napokat augusztus 18—20-án rendezik meg Keszthelyen, s ezzel be­fejeződik a Balaton-parti város nyári egyeteme. — Űj élelmiszerbolt nyí­lik Űriban. Az építők tervei szerint az átadás november 7-én lesz. — A nagykőrösi művelő­dési ház férfikarát meghív­ták a Kecskeméten rende­zendő Báos-Kiskun megyei kórustalálkozóra. — Javul Bénye közlekedé­se. A monori járási község­ben rövid időn belül meg­kezdődik három új gyalogát­járó híd építése. — Sporttörténeti kiállítás nyílik augusztus 20-án Mo- noron. A bemutatón megte­kinthetők különböző világ- bajnoki aranyérmek, vala­mint- a monori egyesület 70 éves plakátjai, képei. — A ceglédi Berda-kocs­mában szocialista brigád vetélkedőt rendeznek au­gusztus 16-án délután 3 órai kezdettel. — Aggtelekre szervez ki­rándulást a KIOSZ monori szervezete augusztus 21—22­én. Épületlakatos-áruk és vasszerkezeti munkák kivitelezését rövid határidőre vállaljuk Ceglédi Építőipari Vállalat Cegléd. I. kér. Damjanich utca 5.

Next

/
Thumbnails
Contents