Pest Megyi Hírlap, 1971. augusztus (15. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-12 / 189. szám

EXPRESS-TARLAT Kedden délután az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda nemzetközi üdülőtelepének klubjában dr. Csulák Mihály, a járási hivatal népművelési felügyelője nyitotta meg a vá­ci járásban élő képző-, ipar­és népművészek, valamint né­hány tehetséges amatőr mun­káiból rendezett kiállítást. A húsz kiállító akvarellekkel, tűzzománcokkal, kerámiákkal, ékszerekkel szerepel a mini­tárlaton. Foto: Gadosné Ügyes ujjak kiállítása A szobi napok programjában szerény helyet foglal el, a nyomtatott meghívóban nem is szerepel a községi nőbizottság és a művelődési ház kézimun­ka szakkörének kiállítása. Amolyan kezdeti szárnypró­bálgatás ez. A siker biztosíté­ka a szakkörvezető sokéves gyakorlata, a nagybörzsönyi közös gyűjtőút és az asszonyok nagy szorgalma. Ki-ki a háztartásából, a gyermekgondozási szabadság idejéből, az idősebbek a jól megérdemelt pihenőből veszik el hetente azt a néhány órát, amit a nőbizottság összejöve­teleire, a népi díszítőművészet elsajátítására fordítanak. & né A MA VAUT VALASZA: NEM SEGÍTETT A BUSZVEZETŐ • A június 24-én megjelent í,Siető buszvezető’’ című olva. sói levéllel kapcsolatban vizs­gálatot folytattunk, és annak eredményéről az alábbiakban tájékoztatjuk a Váci Napló ol­vasóit : június 22-én a GA 69—38 rendszámú csuklós autóbusz a 2700/144. sz. járattal 14 óra 40 perckor indult a Bulcsu utcai állomásról. De ugyanebben az időben két rásegítő autóbuszt — a GA 68—04 és a GA 69— 40 rendszámú csuklós autóbu­szokat — indítottuk ebben a járatban. Mivel a megállóban vára­kozó utasok csak az első autó­buszra szálltak fel, így a meg­telt autóbusz a Hétkápolnánál nem tudott utast felvenni. A lemaradt utasokat a két rásegítő autóbusz elszállított ta. A fentieken kívül 15 órakor a 2700/836. sz. és 15 óra 10 perckor a 2700/116. sz. járatok indulnak a Bulcsu utcai állo­másról. Az előbbi 10, az utób­bi 30 perccel később érkezik Vácra, mint a 2700/144. sz. já­rati és rásegítő autóbuszok. Reis Gyula üzemigazgató Hollósi Gyula forg. oszt. vez. FIGYELŐ HÍRÜNK AZ ORSZÁGBAN A Magyar Hírlap munka­társa beszélgetett Koltai Imré­vel, a DCM igazgatójával. — Az Esti Hírlap színes előze­test közölt az idei audiovisual fesztiválról. — A Népszava sportrovata bemutatta Völgyi Pétert, a kajakversenyzők utánpótlásának reménységét. — A Gumiipari Hírlapból megismertük a Heuréka gyár szakszervezeti bizottságának őszi programját. — A Figyelő értesülése szerint ősszel meg­alakul Vácott a Szervezési és Vezetési Tudományos Társa­ság városi csoportja. — Az Idegenforgalom című folyóirat ismerteti a Göd határában fo­lyó parcellázásokat. — A Ma­gyar Vasutas bemutatta Szől- lősi Józsefet, a váci vasútállo­más főnökét. — A Magyar Nemzet riportot közölt az új dunakeszi hűtőházról. — Az Izzó ismertette a Vácra tele­pített új profilt: a fénycső­gyújtó-gyártást. A PIST MEGVfl HlUAP KOlÖNKfACASA-m* XV. ÉVFOLYAM, 189. SZÁM 1971. AUGUSZTUS 12., CSÜTÖRTÖK A DCM KAMATMENTES KÖLCSÖNNEL SEGÍTI A LAKÁSÉPÍTŐKET FÓTI HÍREK A több mint hárommillió forintba kerülő bölcsődét az őszi hónapokban adják át ren­deltetésének. A Főt, Mogyoród, Csömör víztársulat 40 milliós költségű vízvezeték-hálózatában no­vember 7-én megindul a víz­szolgáltatás. 1972-től megkez­dik a víz bevezetését a lakó­házakba is. A strandfürdő beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Az idei kánikulai napokon 2000— 2500 ember is enyhülést talált a szép fekvésű tó vízében. A tanács tervei között szerepel a strandfürdő további fejleszté­se. 1972-re a tó közelében le­vő fenyvesben úttörőtábort hoznak létre. A tábor létesíté­séhez, a helyi termelőszövetke­zet komoly segítséget nyújt a kis faházek megépítésével. Újjászületett a Dózsa György út. Az egész utat parkosítot­ták, virágágyásokkal és fákkal szegélyezték. Az első virág­ágyakat kertész készítette el, és ennek mintájára ültette el a lakosság azt a 2o ezer virág- palántát, melyet az I. számú Általános Iskola diákjai ne­veltek fel. és azt a 18 ezer forint értékű facsemetét, me­lyet a tanács adott át az utca lakóinak. A Fáy présház az új veze­téssel jól működik. A hazaia­kon kívül egyre több külföldi is látogatja. (ujfalvi) Fílatelisták figyelmébe A Duna bal partján élő fi- latelistálc százait is bizonyára érdekli az a hír, hogy a Szent­endre Városi Bélyeggyűjtő Kör a Malom utca 5. szám alatti Dalmát-házban kiállítást ren­dez augusztus 19-től 29-ig. Megtekinthető naponta 16—19 óra között. A helyszínen al­kalmi postahivatal működik. A legfrissebb adatok szerint mintegy 180 munkás hiányzik a DCM-ben. Természetes hát, hogy a vállalat minden lehet­séges módon igyekszik meg­tartani munkásait Egyik ilyen eszköz a kamatmentes lakás­építési kölcsön. Laky László személyzeti osztályvezető arról tájékozta­tott, hogy erre az esztendőre kétmillió forint kölcsönkeret­re -nyújtott be a DCM igényt a nagyvállalathoz. Egymillió-kétszázezer fo­rintos keretet hagytak jó­vá, amit később még 450 ezer forinttal megtoldot­tak. Január 29-én 74 laikásigény- lőt tartottak nyilván. Közülük tizenkettőn kértek kamatmen. tes kölcsönt a vállalattól. He­ten családi házat építenek, ők hatvantól. százhüszézer forin­tig terjedő kölcsönt kaptak, öten OTP-lakás vásárlásához kaptak 105-től 130 ezer forin­tig terjedő kölcsönt. Összesen egymillió 223 ezer forintot utaltak ki eddig a DCM-ben a csönkcretből. köl­A fennmaradó 427 ezer forin­tot bérlőkijelölési jog vásárlá­sára tartalékolják, és,számita_ nak arra is, hogy néhány DCM-lakás megürülése esetén lakás-használatbavételi díjat kell fizetniök, vagyis a lakás­ból távozóktól vissza kell vá­sárolniuk a lakást. A nagyvál­lalat közölte, hogy a negyedik ötéves tervben évenként egy­millió forintnyi kölcsönkeret­re számíthat a DCM. B. NEM A HAGY-BAN A BÉLÉSBEN LESZ Megváltozott a váci alkot­mánynapi nagygyűlés helye. Korábbi híradásunktól elté­rően augusztus 18-án, szerdán délután negyed háromkor nem a Híradástechnikai Anyagok Gyárának kultúrtermében, ha­nem a Bélésárugyárban lesz az ünnepség. Hűtőgép, mosógép A VÁCI NYEREMÉNYEK KÖZÖTT A lottó legutóbbi jutalom­sorsolásakor a következő — Vácott forgalomba került — 31. heti szelvényekre húztak ki tárgyhyeréményt: 2 391 575 (kilencezer forintos Ki mit választ utalvány); 4 605 589 (kétezer forintos éléskamra-utalvány); 4 607 788 (150 literes hűtőgép); 6 774 520 (rádió); 8 425 048 (tízezer fo­rintos vásárlási utalvány); 8 454 210 (tizenháromezer fo­rintos bútorutalvány); 8 512 478 (150 literes hűtőgép); 8 541 749 (mosógép); 8 545 529 (televízió és ezer forint); 8 546 402 (150 literes hűtőgép); 8 551 627 (há­romezer forintos lakástextil­utalvány); 8 613 640 (Icétsze- mélyes külföldi út); 8 888 300 (fényképezőgép); 8 888 321 (kétezer forintos éléskamra­utalvány); 8 889 151 (tíz­ezer forintos vásárlási utal­vány); 8 9Í0 793 (tizenhárom- ezer forintos bútorutalvány) és 8 920 126 (150 literes hűtő­gép). A nyertes szelvényeket augusztus 18-ig lehet leadni a Széchenyi utcai lottóirodában. Verőcén találkoztak a párttítkárok Kedden a verőcei községi pártházban tanácskoztak a közvetlenül a váci járási párt­bizottság irányítása alá tartozó pártalapszervezetek titkárai. A titkárok értékelték az első félévi pártépítési munkát, s a végrehajtó bizottság állásfog­lalása alapján megbeszélték a soronkövetkezö feladatokat. Meghatároztál: a KlSZ-szerre- zetek és a sportkörök vezető­ségválasztásának előkészítésé­ből reájuk háruló feladatokat. Az értekezlet után a titká­rok közösen megtekintették az ifjúsági tábor tárlatát. A szobi napok műsora Augusztus 19-én 15 órakor lesz a szobi napok ünnepélyes megnyitása a helyi zeneisko­lában. 16 órakor kiállítás nyí­lik a Börzsöny Múzeumban, Pest megye művészete — Bör­zsöny vidékének élővilága címmel. Augusztus 20-án, 11 órakor Zdenkó Feyfar fotóművész kiállításának megnyitója a könyvtár előcsarnokában. 14 órakor ünnepélyesen átadják az új művelődési házat. 15 órakor ugyanott lesz a nemze­tiségi kultúrcsoportok bemu­tatója. Augusztus 21-én, 9-től délig, ifjúsági versenyek és sport­bemutatók. 14 órakor Szobi MÁV—Sturovói CSSD labda­rúgó-mérkőzés. 16 órakor Szob és az FTC evezősszakosztá- lyaínak meghívásos versenye és bemutatója. 20 órakor lam- pionos csór. ak f alvón ulás a Dunán, utána tűzijáték. * 21 órakor bál — csak fiatalok­nak! Fóti íészekrakók Matek, szünidőben? Fót-Kisalagon, a 3. számú iskola bejárata mellett, egy hirdetőtáblán a nyári szün­idő programja látható. Végigpillantva a felsorolt foglalkozásokon, első benyo­másként a program gazdag­sága lepett meg: szerdán a könyvtár biztosít programot, péntekenként a képzőmű­vész-szakkör nebulói hódol­hatnak nemes kedvtöltésük­nek, s a vasárnapok délelőtt­jén, a már országos hírű bélyeggyűjtő-szakkör tart foglalkozást. (Egy pöttöm bé­lyeggyűjtő került mellém, s látva, hogy a műsort nézem, már büszkélkedett is ered­ményeikkel: „Most látható egy anyagunk a Nemzeti Mú­zeumban, a jubileumi kiállí­táson! Hátam anyagunlcat pe­dig Bécsbe küldjük a napok­ban, a nemzetközi bélyegki­állításra!) Augusztus első két hetében 40 lcisalagi úttörő táborozik Egerben — olvasom a programban. Miközben magamban el­ismeréssel adózom a hasz­nos, tartalmas időtöltések szervezőinek, pillantásom az utolsó som vetődik, ahol ez áll: előkészítő iskola 12 tanulójának, akiket felvettek középiskolába. Bol­dogan újságolja, hogy a kis- alagi nyolcadikosoknak a főváros jó hírű középiskolái­ba sikerült a felvételiken be­kerülniük, s most az előkészí­tő során arra törekednek, hogy a legfontosabb anyag­részeket újra átismételjék, az ismereteket felfrissítsék, gazdagítsák. — Iskolánkba 97 százalék­ban fizikai dolgozók gyerme­kei járnak. Kötelességünknek tartjuk, hogy minél jobban felkészítsük őket a középis­kolába. Ezért A tűző napon, negyvenfokos melegben is jól halad a mun­ka Foton, a Csaba utcában. Üj házak nőnek ki a földből. Há­rom fiatalemberrel; a buda­pesti Fejős Sándorral, a fóti Schön Istvánnal és a debrece­ni származású Katonka István­nal beszélgettem. — 1969-ben családi ház épí­tésére, 200 négyszögöles telke­ket adott el kedvezményes áron, a fóti községi tanács. Fo­ton ez az első társasház-lakó­telep. Az egyenként két- és félszobás lakásokban 28 csa­lád lakik majd — tájékoztat Schön István. A fótiakon kívül több du­nakeszi és budapesti fiatal is itt építkezik. Munkájukat gé­pekkel segítik azok az üzemeli, ahol dolgoznak. — Mi idén kezdtünk az építkezéshez, de nagyon sie­tünk, mert a karácsonyt már saiát otthonainkban szeret­nénk eltölteni. A telep egy része Ki a legény az italboltban? Elítélték a dunakeszi garázdálkodókat Borsos Menyhértet 10 hónap szabadságvesztésre; Oláh Sán­dort egyévi szabadságvesztésre ítélte a Váci Járásbíróság büntetőtanácsa. Mindketten dunakeszi lako­sok, s mind a ketten garázdaság miatt kerültek a bíróság elé. _ Egyik este a Kinizsi italbolt­ban ittak. Egymásután hajto­gatták a korsóból a habzó, hi­deg sört. Oláhban dolgozott a virtus. Fogadásból kiemelte hélyéről az italpultot. Közben megrongálta a víz vezetékét. Oláh régebbről haragudott Bangó Bélára, aki szerencsét­lenségére arra a környékre ke­rült aznap este. A két vádlott agyon akarta verni, Bangó alig tudott egérutat nyerni. El­menekülése előtt így is jól helybenhagyták. Leestek a sö­rösládák, összetört a berende­zés. A vendégek riadtan el­menekültek. Az ügy a bíróság előtt foly­tatódott. (- ő) továbbtanulók részére. Elfog a kíváncsiság. Hiszen ilyesmiről már sokat hallot­tam, de csak középiskolákból egyetemre, főiskolára való felkészítésként. Általános is­kolában, és nyáron? Megkerestem e szokatlan foglalkozás vezetőjét. Mo­solygós arcú, fiatal tanárt ta­lálok fiúk gyűrűjében, akik az iménti ádáz futballcsata fáradalmait pihenik éppen — a hűvösben. Kérdésemre Henzel Lajos, a kisalagi iskola matematika— fizika szakos tanára elmondja, hogy augusztus közepén egy héten keresztül matematika —fizika előkészítőt tart az egy héten keresztül reggeltől délig, majd ebéd­szünet után, a délutáni órák­ban is tartjuk az előkészítő foglalkozásokat — magyaráz­za Henzel tanár úr. Ügy tűnik, észrevehette szememben az enyhe borza- dályt: nyári kánikulában egész nap tanulni? Elmoso­lyodva teszi ezért hozzá: Persze, szolgálatban lesz­nek a labdák, az iskolánk­ban annyira kedvelt tollas­labda és egyéb társasjátékok is, hiszen udvarunk árnyas részén kellemes kikapcsoló­dásra is lehetőség lesz az „agytorna” szüneteiben. — U — e A fészekrakók Kép, szöveg: Solymosi

Next

/
Thumbnails
Contents