Pest Megyi Hírlap, 1971. augusztus (15. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-11 / 188. szám
ft!/*»» A PEST MEGY ff HlRlAP K 0 IÖN K I A C Ä S A XV. ÉVFOLYAM, 183. SZÄJVI 1071. AUGUSZTUS 11., SZERDA Tíz ember helyett dolgozik a rakodógép Gépek segítik a MÉH-telepen a munkát „Gyújtsd a vasat és a fámat ...” A váci és a környék- bali üzemek eleget tettek a sokat hirdetett felhívásnak, mert a Pest—Nógrád megyei MÉH Vállalat váci telephelye 100 százalékra teljesítette féléves tervelőirányzatát. Az alsóvárosi megálló közelében állandóan mozog a telep. Gépkocsik hozzák a begyűjtött anyagot, vagonokat raknak, s nem utolsósorban el. adnak. Jól forgalmaz a haszon vaseladás. Néhány éve még közelharcot kellett vívni pár kilóért, ma már a használtat alig veszik, hiszen filléres különbség van az új és a régi kilója között. A Hafner József vezette Petőfi brigád tagjai rendeznek, rakodnak. Fogadják a beérkező tételeket, indítják a megtelt vasúti kocsikat. — Ha kevés a munkaerőd — loldd meg egy jó géppel! — ezt a jelmondatot itt is megfogadták. A Weimar rakodógép napi öt vagont is telerak hulladékvassal. Nehéz emberi munkát helyettesít az okos, irányítójának szótfogadó gép. Azelőtt két ember kellett napi egy vagon megrakásához. A Szovjetunióból érkezett a szalsnabáiázó gép. Itt a huila- dékpapirost tömöríti, préseli hatalmas kockákba. Egy nap alatt 50—60 mázsa a teljesítménye, s nem kell hozzá, Csak egy kezelő, és egy etetőmunkás. A rendező bizottság a múlt hét végén kidolgozta és rövidesen falragaszok útján is közzéteszi az alkotmánynapi ünnepségek programját. Valamennyi üzemben, hivatalban megemlékeznek alkotmányunk törvénybe iktatásának 22. évfordulójáról. A város központi nagygyűlése augusztus 16-án, szerdán délután negyed 3 órakor lesz a Híradás- technikai Anyagok Gyárának Zrínyi utcai kultúrtermében. Nagy Miklós országgyűlési képviselő mondja az ünnepi beszédet. Pénteken reggel zenés ébresztő köszönti Vác lakosságát. Délelőtt 10 órától a kora délutáni órákig a munkásőrség íúvószenekara ad térzenét a Duna-korzón. A Dunaműhely 71 képzőművészeti kiállítást 11 órakor nyitja meg dr. Loson- czi Miklós művészettörténész a főtéri bemutatóteremben. Sportesemények egészítik ki az ünnepi műsort Ennek keretében sakkversenyt rendeznek az Alkotmány Kupáért augusztus 10—28. között. Augusztus 18-tól 22-ig kispályás labdarúgó-mérkőzés sorozaton szurkolhatnak e sportág kedvelői. Múzeumvezető — ötezer példányban Ha eddig a Vak Bottyán Múzeumba tévedő városbeli vagy idegen látogató nyomtatott útmutató iránt érdeklődött, kényszeredett mosoly, mentegetődzés volt a válasz. Megváltozott a helyzet. Megjelent, ötezer példányban, a kétnyelvű (magyarul és németül), tartalmas Útmutató, Stefaits István igazgató összeállításában. Az első oldalon Petőfi sokszor idézett, váci vonatkozású strófáját találjuk: Történetkönyv ez a város, A történetek nagy könyve Minden utca és minden kő piagy dolgokról beszél benne... A bevezető sorok ismertetik a múzeum történetét, s azt is tudatják, hogy az épület termei 2000 darabos régészeti, 3000 darabos éremtani, 500 darabos néprajzi, 800 darabos képzőművészeti és 2000 darabos helytörténeti gyűjteményt őriznek. Mindezt 2300 kötetes szakkönyvtár, s mintegy 200 féle újságból, hírlapból álló folyóirattár egészíti ki. A következő fejezet bemutatja, hogy mit láthatunk a négy teremben, a Vác 1075 körüli alapítására vonatkozó dokumentumokból, a leg- újabbkori iparfejlesztés tab- lósorozatáig. A kőtárról szóló külön rész ismerteti a múzeum török kori pincéjében elhelyezett lapi- dárium anyagát. A leírás a város történelmi és művészeti nevezetességeinek bemutatásával zárul. Az 52 oldalas múzeumi kalauz borítóján Vác ostroma látható, a tizenöt éves háború idejéből. A szép képanyagot Gyimesi Sándor felvételeiből állították össze. (P- R.) Miről ír a Híradó? A Híradó — a Cement- és Mészművek Vácott megjelenő vállalati lapja — legújabb számában részletes beszámolót olvashatunk a nagyvállalati szakszervezeti tanács DCM-ben tartott július 30-i, egésznapos üléséről. Ismerteti a lap az elkészült vállalati üdültetési szabályzatot. Beszámol a III. cementipari sportnapokról, ahol a kispályás labdarúgásban Vác negyedik lett. Tudósítást olvashatunk a váci gyárban rendezett üzemi képzőművészeti kiállításról. Vivaldi, Händel, Bach Augusztus 13-án, pénteken este hét órakor kezdődik Kovács Lóránt fuvolaművész és Sebestyén János csembalóművész hangversenye a főtéri bemutatóteremben (a volt görög templomban.) Műsoruk: 1. Vivaldi: G-dur szonáta, 2. Händel: a-moll szonáta, 3. J. S. Bach: h-moll szonáta és 4. J. S. Bach: Esz- dur szonáta. A vári gyárak ontják a hulladékpapirost. Az Izzó naponta átad másfél vagonra valót. Nagy mennyiség érkezik a DCM-ből, a textilgyárakból is. Még nagyobb forgalmat tudnának lebonyolítani, ha a munkát nem akadályozná olykor a vagonhiány. Vontató gördül be a kapun. A szód'i termelőszövetkezet visz nagy mennyiségű szögvasat. Kerítés készül belőle a segédüzemben. Még egy jó hír az alsó városi MÉH-telepről: befejezéshez közeledik a négymillió forintos költséggel létesített irodaház építése. Tavaly kezdték meg az alapozást az építők, és rövidesen meglesz az átadás. A tágas, világos irodahelyiségek mellett szociális létesítmények: öltöző, mosdó, fürdő biztosít thzlálkodás.i lehetőséget a MÉII-telep dolgozóinak. A központi fűtés is kényelmet, tisztaságot jelent majd a téli hónapokban. S a Lenin úti kistelep? Nem a legszebb látvány a főútvonalon, de szükséges a kis meny- nyiségek gyors átvételére. Most kapott új vezetőt. Szeptember, tői fogadja a púpozott kiskocsival érkező diákokat vagy a „gyors segélyt” remélő felnőttekéit (P.) A KÁNIKULA HŐSEI A hőmérő higanyszála 30 fok felett jár, tűz a nap, forró a levegő, de az aszfaltozóbrigád fáradhatatlanul dolgozik, hogy jobbak legyenek útjaink, s eltűnjenek a járdák, úttestek lelket is kirázó gödrei. (Gyimesi Sándor felvétele) Megalakult 2 megyei tanácstagok járási cscportja Augusztus 9-én megalakult a megyei tanácstagok járási csoportja. Az alakuló ülésen a járás fejlesztési elképzeléseiről, célkitűzéseiről és tennivalóiról Balogh László, az MSZMP Váci Járási Bizottságának első titkára tartott tájékoztatót. A járási csoport elnökének Kalácska Lászlóné kemencéi tanácstagot választották meg. A csoport legközelebbi ülését szeptember 2*-én Dunakeszin tartja, ahol a járás közművelődési helyzetéről tárgyalnak. Megyei tanácstagi fogadóóra Pénteken délután a Híradás- technikai Anyagok Gyárában Kovács Jánosné megyei tanácstag délután öt és hét óra között fogadóórát tart. Újjászületett a 72-es Az alsóvárosi asszonyok örömmel vették tudomásul az elmúlt napokban a Diadal-tér sarkán levő 72-es élelmiszer- bolt felújítását. Norvég hűtőpult, új állványzat, tetszetős dekoráció található az újjászületett boltban. Szili Gyula kapott megbízást a továbbra is két műszakban nyitva tartó üzlet vezetésére. Bori elégedett A varrodában Kétszer két sorban állnak a gépek. Az egyiken halványkék kelméből nadrágok készülnek, a többin változatos színű, narancssárga, fehér, piros és mintás frottírból szabott ruharészek utaznak a ládákban a gépek között mindig mozgó szalagon. • A gépsor elején korosabb asszony dolgozik. Ujjai mintha maguktól tennék a mozdulatokat. Bal keze alól előveszi a két nadrágszárat, gyorsan beleilleszti a spiccet, ide egy elejebélés, oda egy bokapánt, nagyság- és mosási jelzés, s lám, alig telt el néhány mondatnyi idő, elkészült egy nadrág. — Mennyit kereshet itt egy jó varrónő? — gondolom magamban, ahogy hallgatom a kintről jött számára idegesítő, monoton zakatolást. Meg is kérdezem. — Egy jó átlagos 1500—1600 forintot, a legügyesebbek kétezer körül — hangzik a válasz. Egy hónapja tizenhat, júniusban végzett ipari tanuló került a varrodába. Köztük Hernyik Borbála, akiről azt mondták a varroda vezetői: jó átlagos. Öt kértem meg, hogy néhány percre álljon fel a gép mellől, sétáljunk ki a terem elé. ahova már nem hallatszik a kattogás. (A gyárban azt rebesgetik, „valami van” a most végzett tanulók között. Egy gépre tették ókét váltótársnak, elrontják egymásnak a gépet, a dél- utánosoknak ezért nehezebben megy a munka, kedvüket vesztették, nem akarnak itt maradni.) Vajon igy igaz-e? Ez után puhatolózom Borinál. Csendes szavú lány. Jól nevelt iskolás módjára felelget, de közben legszívesebben itthagyna, s rohanna vissza a géphez, nehogy lemaradjon. Az első hónapban átlagfizetést kaptak a lányok. Augusztusban már maguk számítják ki, hogy mi jár az aznap megvarrt darabokért. Bori füzetében 40 és 48 forint között mozog a napi kereset. —. Mindenki füzetet vezet, hogy tudja, mit keresett — magyarázza Biró Ádámné teremmester. — A most idekerült lányok egymást váltják a gépen? — Nem. A fiatalok nem kerültek egy gépre. — Igaz, hogy a délutánosok- nak nehezebb a munkájuk? — Váltáskor ki-ki letakarítja a gépet, úgy adja át. De a karbantartás nem a varrónők feladata. Vannak éjszakás karbantartók. Reggelre minden gép jó. Ha napközben elromlik valamelyik, azonnal jön a műszerész, és megjavítja. Az első gépsor mellett csupa kék kelme. Bori is ilyenből varr. Unalmas munkának látszik. — Nem szeretne a másik szalagon dolgozni? — Nem. Igaz, ott gyakrabban változik a varrnivaló, élénkebbek a színek is. Ez talán előny. De minden új cikkel új fogások is járnak. Itt. a mi szalagunkon, ha az ember begyakorolja magát — egvre többet varr. Ott mire valaki beleiön, kezdheti elölről egy másik darabon. Én szeretek itt lenni. — S a többiek? — Azt mondják, ők is. Mozdulataikon még látszik, hogy nem régen dolgoznak normában. A sok fogás még nem olvadt össze egyetlen lendületbe. De megy még ez jobban is, Borinak is, a többieknek is. B. H. PIRAMIS Egy kedves rokonommal jártam Vácot. Végignéztük a múzeumot, a két kiállítótermet, az igazán szép látnivalókat. Gyönyörködve néztük a Hegyest, s közben a város régmúltjáról beszéltem, ő a szépen rendbehozott sétányt dicsérte. A rév kikötőjénél felkiáltott a rokon: — Ni-ni! Milyen ügyes kis piramis! Bosszankodva néztem csodálkozása tárgyát — a három méter magasságú csonkakúpra emelt ostornyeles lámpaoszlopot. Csodálkozni lehet ugyan e nagyszerű tákolmányon, ám kivitelezése ilyen formáját nem tudom megmagyarázni. A sétány finom vonalát megtöri, hangulatát rontja — szóval: csúnya, de nagyon! Műszakilag sem indokolt, ugyanis már építése során láttuk, hogy a világítótest alapozása is mély, — háromméteres be- tontuskója van a föld alatt. Cs. SPORT Fonó-győzelem Cegléd ellen A kézilabda NB II őszi fordulójának első mérkőzése mindjárt megyei rangadó volt. A Váci Fonó otthonában fogadta a Ceglédi Építőket. Mint várható volt, nagyon kemény mérkőzést vívott egymással a két csapat, és a játék színvonala is kielégítő volt Ceglédiek értél: el az első két gólt. Később a hazaiak kiegyenlítettek. Megszerezték a vezetést, s azt már ki sem engedték a kezükből. A félidő 9:7-re végződött. A második játékrészben egyik-másik ceglédi játékos indokolatlanul durva volt. Kiállitásokra is sor került. Ezt kihasználta a Fonó, s a mérkőzés vége felé ötgólos előnyre tett szert Cegléd szépített, s a végeredmény 20:13 lett a hazaiak javára. A Fonó góllövői: Török G. (5), Baracsi, Oroszki, Lakatos (4—4), Petrányi (2) és Toldi (1). Jók: Török Gábor, Török Sándor, Petrányi, Baracsi és Oroszki. Jó volt a rajt Dunakeszin Nagyszerűen vette a Dunakeszi Vasutas az NB I/B őszi rajtját. 25:19 arányban nyert a Miskolci Bányász ellen. A legtöbb gólt Zsiga lőtte — hatot A megyei bajnokság ‘ őszi rajtjánál a Spartacus mindkét csapata itthon szerepel. A női mérkőzésen a lányok fekete karszolaggal játszottak, mert Szepesi Teréz 17 éves fóti kislány, az egyesület tagja, a Dunába fulladt. Most játszott volna először a dunakeszi csapatban. Szigetszentmiklós—Dunakeszi Spartacus 12:11 (5:6). Dunakeszi: Bán, Mudrik (4), Hell, Gubacsi (2), Dóka, Varga (5), Hlatki, Garamvölgyi, Kovács. A hazai csapat nagyszerűen kezdett és előnnyel fordult A fordulás után a vendégek mindjobban belelendültek, és a hajrát ők bírták jobban. Váci Híradás—Dunakeszi Spartacus 23:20 (9:9). Vác: Varga, Harsághy, Kohlmann (10), Fenyő (4), Lányi, Kiss (3), Budavári (3), Gulyás (3), Gogola, Váli. Dunakeszi: Andok, Pintér, Darvasi, Dőry, Nagy (3), Fe- rencz (1), Lőrincz (12), Tomka (4), Kalla, Bán. A hazaiak nagyszerűen kezdtek itt is, és a félidőt jóit zárták. A fordulás után kö-' vetkező tíz percben elhúzott a váci csapat, és előnyét végig tartani tudta. (solymosi) ALKOTMÁNYÜNNEP VÁCOTT Ünnepi nagygyűlés a Híradástechnikáiban Térzene — Tárlat — Sportesemények