Pest Megyi Hírlap, 1971. augusztus (15. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-11 / 188. szám
^JgQT/nEGrYEI HÍRLAP^ ICÚa. XV. ÉVFOLYAM, 188. SZÄM N KIADASA 1D71. AUGUSZTUS 11., SZEKDA ELŐ LELKIISMERET Mégis alakulnak szocialista címért küzdő brigádok Nem panaszkodhatnak a TRAKIS asszonyai, leányai. Remcsak a munkából veszik ki a részüket, zömmel Ők ülnek a munkapadoknál, a 202 doigozóból 155-en, de a vezetésben is kellően képviselik a női nemet. A pártaíapszervezet öt vezetőségi tagjaoói kettő nő. A ktsz különféle bizottságaiban is olt vannak az asszonyok. A pesti anyavállalat vezetőségében három nő a szószólója a körösi érdekeknek. De ott találni a nőket a szövetkezed bizottságban, az ellenőrző, a fegyelmi bizottságban is. A férfi vezetőségi tagok a nőbizottságot az „elő lelkiis- meret” bizottságának nevezik. E bizottság rendkívül aktív, és sokszor apró-cseprőnek tűnő, de fontos dolgokra is ráirányítja a figyelmei. Ebben a bizottságban is hárman vannak Nagykőrösről. A mozgalom, a vezetés különféle őrhelyem kívül a munkapadoknál is jól megállják az asszonyok a helyüket. A fiatal üzemben három csoportvezető nő, továbbá a főraktáros és az anyaggazdálkodó is a gyengébb nemből került ki. A jó szándék, a kellő politikai érzék azonban nem érvényesülhetett mindig. A kisipari termelőszövetkezetekben nemigen alakultak még szocialista brigádok. A TRAKIS nagykőrösi üzemében az idén a dolgozók kérésére három brigád benevezett a nemes vetélkedésbe a szocialista brigád cím elnyeréséért. A feltételek érettek voltak, és a dolgozók önkéntes felajánlása találkozott a mozgalmi szervek elképzelésével. Bármilyen furcsán hangzik, nem aratott sikert az elképzelés a TRAKIS időközben leváltott elnökénél. Megütközve vette tudomásul a lelkes felajánlást, amit aztán szépecskén meghalasztolt. A pártaíapszervezet és a szakszervezeti bizottság szinte hetekig nem ocsúdott föl az ellentmondást nem tűrő intézkedésre. A légkör, amely nyomasztólag hatott az emberekre, lehetővé tette, hogy ne történjen semmi. Ez az átmeneti állapot nem tartott sokáig. Mert sehol sem lehet olyan munkahelyen dolgozni, ahol ugyan minden simán megy, de az emberséges szó, a gondok megértése sehol sincs, vagy késik. Így került sor új vezetőség választására. Az új vezetőségben a körösiek is helyet kaptak. Az új vezetőség nem szólamokkal igyekszik magának tekintélyt szerezni, hanem reális felmérés alapján alakítja a termelést és a terveket. A jobb légkör, az emberséges hang most arra késztett az embereket, hogy az elsorvasztott vállalkozást feltámasszák, s megalakítsák a szocialista brigádokat. Csak két másodpercen múlott A MÁSODIK HELY SE ROSSZ — Kocsis János? — Igen. A versenyre kíváncsi? — Sikerült? — Igen. Igaz, hogy két másodperccel megelőzte csapatunkat a szekszárdi Volán, de így is a négyszázas fiúraj második helyezett lett az országos ti^zoltóversenyen. — Sokan nekivágtak? — 79 raj indult, különféle kategóriában. Pest megyéből négy raj, e négyből csali az ecseriek és a konzervgyáriak jutottak a dobogóra. — Más konzervgyáriak? — Az országrészi versenyeken még ott startoltak a testvér konzervgyárak rajai, de az országoson már csak a nagykőrösiek képviselték a ' konzervipart. — A dicsőségen túl, jutalom? — Lesz. Nemcsak szóbeli elismerést, pénzjutalmat is kapnak a résztvevők, továbbá, augusztus 21—22-én, két napot pihenhetnek a Balaton mellett. Nemcsak az országos II. helyezett kap ilyen elisZsupsz, a habokba! mérést, hanem mind a negyven résztvevő, aki a részversenyeken kiharcolta a döntőbe jutást. Síöz&letl ii* a tsinév * Hétfőn, augusztus 9-én, megkezdődtek az iskolai és óvodai napközikben a nyári foglalkozások. Hiába, közeledik az új tanév kezdete! Bál a Dózsában Szombaton este a Dózsa Termelőszövetkezet nőbizottsága bált rendez a Daróczi-tanyán. A mulatság este 7 órákor kezdődik, s hajnali 2 óráig tart. Kell, hogy legyen gaz! NYOMÁSPRÓBA - MÁSODSZORRA Még melegek az éjszakák, még szenvedünk a kánikulai hőségtől, azonban egyre több embernek jut eszébe, mi lesz a téli fűtéssel,, lesz-e gáz, amikorra ígérték? Filetóth Ferenc, a TIGÁZ- kirendeltség vezetője, tanácstalan. Csak azt mondja, hogy a fűtési szezonra kell gáznak lennie, legkésőbb október 15-re tehát. A munkák jelenleg a megszokott, lassú tempónál valamivel jobban haladnak. Egymás után mutatkozik ennek látható jele is: kevesebb a nyitott árok. A múlt hét végén, a Deák téri árok betemetését is megkezdték. A nyomáspróba, mely megelőzte az árkok betemetését, a Kossuth Lajos utcán, egészen a Deák térig, megtörtént, immár másodszorra, sikeresen. Az első próbánál ugyanis több helyen tapasztaltak hibákat a hegesztési varratok minőségében. Most azonban mindkét vezeték — a középnyomású ' gázt hozó, s a Deák. téri nyomásszabályzóból visszaágazó, a lakosságot ellátó kisnyomású — eme szakasza kész. Mit tehetünk mást. reménykedünk, hogy a fűtési szezon ra valóban lesz gáz. Hogy mennyire számítanak rá, bizonyítja, hogy a városi tanács épületében valamennyi cserépkályhát lebontották. Kell, hogy legyen gáz! Nagytakarítás — szünetel a könyvkölcsönzés Későbben kezdődik, és rö- videbb ideig tart az idén a nyári nagytakarítási szünet a városi könyvtárban. Ennek a könyvkölcsönzők nagyon örülnek, mert így csak augusztus 17-től 31-ig nem cserélhetik újra könyveiket. Az idei nagytakarítás sokkal alaposabb lesz, mint az eddigiek, hiszen ez idő alatt varázsolnak kölcsönzőhelyet a gyermekkönyvtár részére is. Sajnos, az új berendezés csak ideiglenes lesz, mindaddig, amíg a bejáratot ót nem helyezik, s az új bútorzat meg nem érkezik. A felnőttek kölcsönzési ideje szeptember elsejétől is vál tozatlan, a gyermekek azonban szerdán 9-től 18 óráig egyfolytában, szombaton 9-től 15 óráig kölcsönözhetnek. A gyermekkönyvtár bejárata az udvarról nyílik. KISEBB SIKERREL A Pest megyei Ruházati Boltok konfekció üzlete még mindig a tűzoltószertárban várja, hogy beköltözhessen a Szabadság térre. Az élet azonban addig sem áll meg. A szertárban is megtartják a nyári vásárt, csak kisebb sikerrel, mint tavaly, amikor még a méteráru bolt kölcsönzött üzlethelyiségében árusíthattak. Harminc féle. különböző színű és fazonú leányka-, csaknem annyi női és gyermek-, férfi- és fiúruhát árulnak, 30—40 százalékos engedménnyel. Csak a leértékelt árukból, 176 ezer forint értékűt árusítottak, a vásár hetében, s maradt még laszték erre a hétre is. első váMIT LATUNK MA A MOZIBAN? Zöld rakéták Szinkronizált szovjet ifjúsági kalandfilm. Kísérőműsor: Romeo és Júlia, Magyar híradó. Előadás kezdete: este 6 és 8 óra. Hétfőn: tanácsülés Augusztus 16-án reggel & órakor a művelődési központ emeleti tanácstermében összeül a városi tanács választott tagsága. Megvitatja a város ötéves népművelési tervét, a fejlesztési alap félévi felhasználását. Ezen a tanácsülésen adnak választ Galgóczi Tászióné tanácstagnak a múlt illésen «1- hangzott interpellációjára, és a NEB munkatervét is ismertetik a tanácstagokkal. Az első fecske Tus,. minden mennyiségben Még nem jellemző közös gazdaságainkra, de főleg a termelőszövetkezetekre nem, hogy szociális létesítményekről gondoskodnak. A Petőfi Termelőszövetkezet a példamutató városunkban, mert a tanyavilágban felépítette az első szociális épületet, a zuhanyozót. A villanybojlerrel felszerelt zuhanyozónak már az első percben nagy sikere volt. A tikkasztó melegben a tanyai emberek vidáman tusolnak, munka végeztével tisztán térnek otthonukba. A siker láttán most arról tanácskoznak, hogy az I-es üzemegységben is létesítenek zuhanyozót. Ott még indokoltabb is, mint a meggyes, illetve a hűtőház körül, mert ott van a termelőszövetkezet tehenészete. KIÁLLÍTÁS ÉS OLVASÓKLUB DÉLUTÁN 2-6-IG A nép- és iparművészeti kiállítás, valamint ifj. Baká- nyi Gyula képkiállítása minden délután 2—6 óráig tart nyitva. A művelődési otthon elő-: csarnokában, az újságolvasó klubba is ez idő alatt térhetnek be az érdeklődők, hétfő kivételével, amikor a kiállítás és az olvasóklub is zárva. A szünidőben, aki akar, jól kereshet a konzervgyárban. Egyszezonos Józsa Dénes is. Tetőtől talpig hófehér, akárcsak egy műtős a kórházban. — Miért éppen itt dolgozik? — tettem fel a kérdést. — Türelmetlen vagyok, gyorsan, sok pénz kell! Itt pedig munka is akad, pénz is jön. — Mikor kezdett? — Július közepén. — Kereset? — Körülbelül két és fél ezer forint. — Mit vesz? — Vásároltam egy kismo tort, azt szeretném teljesen kifizetni. Ruhát, inget, cipőt akarok még venni. Meg iskolaszereket. Ősszel ipari tanuló leszek, legalább azokra nem lesz gondom. — Végig dolgozik? — Nem. Kell egy kis sza badság is szeptemberig. Egy kis séta, zene, olvasás. Ez az utolsó igazi szünidőm. (Haraszti) Ebben a tikkasztó nyárban a gyerekeknek a legjobb. A konzervgyár házi strandján versenyt csúszkálnak, bele a hűs habokba. Foto: Varga Irén KOPA LÁSZLÓ: Ütött-kopott kocsi állt meg a piactéren, a sarkon. A keréktal- pakat több helyen dróttal kötötték a ráfhoz. A kocsi előtt pihent a ló. Fenn, a bakon, nagy bajuszú öreg ember ült. aki az ülés alól szép kis kutyát húzott elő. Pár hetes fekete puli volt, csak a lábai hegyén viselt pici, fehér kamás- likat. Okos. fekete szeme csakúgy ragyogott. Az öreg a térdére tette a kölyköt. Az lábacskáival kapaszkodott reá. A járókelők, megálltak a kocsi körül. — Eladó? — kérdezte egy csinos menyecske. — Az — mondta az öreg, s szeretettel simogatta a szőrpamacsot. — Mi az ára? — Tudják, ez fajkutya. Ha kiállításra vinném, ezreket fizetnének érte. De én odaadom száz forintért. — Sok — mondta a menyecske. Ekkor odalépett egy középkorú férfi, nyújtotta a százast és vitte a kutyát. A menyecske majdnem sír- vafdkadt. — No, ne búsuljon mán — szólt az öreg ■—, van még kettő. S előhúzott egyet a kocsi aljából. Az asszony felélénkült. • — Nyolcvanért megveszem — alkudozott. — Százért is ajándék — volt a válasz. — De jól van, legyen meg a kedve, nyolcvanért odaadom Aztán jól bánjon vele! A harmadik kutya hatvanért kelt el. Egy fiatal ember szorította magához az apró állatot. — Jó vásárt csinált? 1— kérdeztem a gazdát. — Szép jószágok. Méa többért is elmentek volna. .. Tudja, van nekem egy kedves ' kutyám, az ördög, minden esztendőben megajándékoz néhónn kiskutyával Jó kis nyugd f ikieg észtté s ez. kérem. .. Felült a kocsira, megnoszogatta a szürkét. A kocsitáblán ez állt: TATÁR PÉTER. S B P B O ■ R ■ T Javuló ifjúsági lövészeredmények Az MHSZ Nagykőrösi Konzervgyár I-es telepén működő lövészklub versenyzői a tormási lőtéren mérték össze tudásukat a Hungária Ifjúsági Kupa 4. fordulóján. Figyelemre méltó, hogy hárman is ezüstjelvényes szintű eredményt értek el. Fiúk. Standardpuska, 60 fekvő lövés: 1. Czeczon István 553 (ezüstjelvényes szint), 2. Bencéik János 538, 3. Tóth Albert 537, 4. G. Nagy Antal 524 kör- egységgel. Standardpuska, 60 összetett: 1. Tóth 462, 2. Cze- czon 440 körrel. Standardpisztoly 30+30 lövés: 1. Bagi Elek 533, 2. Janovics Tibor 533 kör. Gyorstüzelő pisztoly, 30 lövés: 1. Bagi 267, 2. Janovics 262 kör. Lányok. Standardpuska, 60 fekvő: 1. Papp Teréz 553 (ezüstjelvényes szint), 2. Csete Mária 515 kör. Csete Mária már másodszor lőtt ezüstszintes eredményt, s ezzel megvédte előző teljesítményét. Teher nemzetközi birkózósikerc A Német Demokratikus Köztársaság ifjúsági válogatottját Budapesten, a Sportcsarnokban látták vendégül hazánk legjobb hasonló korú versenyzői. Az egyik napon a magyar A-csapat 6,5:3,5 arányban legyőzte a vendégeket. Másnap került sor az NDK —Magyarország B ifjúsági válogatott . csapattalálkozóra, amely a németek 6.5:2,5-es győzelmével végződött. A nagyszerűen birkózó Fehér \ István (Nagykőrösi Kinizsi) a > 65 kilogrammos súlycsoportban legyőzte ellenfelét, Krugot két vállal. A körösi fiú balszerencséje, hogy éppen az ő súlycsoportjában szerepel Gyenge, a Csepel Autó sportolója, aki hazánk egyik legna. gyobb tudású ifjúsági birkózója. Vagy talán ez ösztönzi még jobb eredményekre a leEGYSZEZONOS Kutyavásár hetséges, nagyon szorgalmas körösi fiút? Fehér ifjúsági B-válogatott- ban való szereplése is bizonyíték, hogy néhány sportágban nemzetközi eseményen is hallatnák magáról városunk sportolói. Labdarúgás — barátságosan Nagykőrösi Volán—Szovjetek 3:3. A vendégek támadtak többet, de a Volán kevesebb támadását igen jól kihasználta. Mindhárom gólt Száraz János lőtte. Nagykőrösi Kinizsi II—Nagykőrösi Volán 8:2. Sokáig 0:0-ra állt a mérkőzés, de a sokat cserélő Kinizsi végül is biztosan nyert. A labdarúgás híreihez tartozik még, hogy az ősszel nem indul NB tartalékbajnokság, így valószínű, hogy a Kinizsi II is a járásban szerepel. Városi sportnap: augusztus 20-án Mint már hírt adtunk róla, ' az első nagykőrösi városi sportnapot augusztus 20-án rendezik. Tizenhárom üzem és intézmény nevezett a viadalra, amelynek legfőbb célja, hogy baráti vetélkedőn találkozzanak a dolgozók. A férfi és női kispályás labdarúgók, a kézi- és röpiabdások, a 4x100- as váltófutás résztvevői a Kinizsi sporttelepen mérik össze erejüket. A nagypályás labdarúgó- mérkőzésekre a Kinizsi- és a múzeumi pályán kerül sor, míg az asztaliteniszezők és a sakkozók az új élelmiszeripari szakközépiskolában vetélkednek. A délelőtti selejtezők és a délutáni döntőmérközések között a sportolók közös ebéden vesznek _ részt a konzervgyár ll-es telepén. ' ( A terv az, hogy a városi sportnapot ezentúl minden esztendőben megrendezik. S.Z.