Pest Megyi Hírlap, 1971. augusztus (15. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-01 / 180. szám

12 ;TÄ?il«fdD 1971. AUGUSZTUS 1., VASÁRNAP Ezentúl háromévenként Véget ért az ifjú vöröskeresztesek találkozója Szombaton véget ért az eu­rópai ifjúsági vöröskeresztes találkozó és elsősegélynyújtó olimpia, amelyen 21 európai ország egészségügyi szerveze­tének több mint 100 képvise­lője és ifjú vöröskeresztese vett részt. A július 17 és 31 között rendezett nemzetközi találkozót a magyar ifjúsági vöröskereszt fennállásának 50. évfordulója alkalmával hívták össze. A résztvevő de­legációk egybehangzóan java­solták, hogy Európa ifjú vö­röskeresztesei ezentúl három- évenként rendszeresen adja­nak számot felkészültségük­ről. A delegációk tagjai szomba­ton elutaztak hazánkból. Vízi parádé az alkotmány napján Műrepülők a Duna felett Az alkotmány ünnepe alkal­mából az MHSZ budapesti ve­zetősége az idén is megrendezi az immár több mint tízéves múltra visszatekintő budapes­ti honvédelmi napot, illetve annak keretében az igen nép­szerű vízi- és légiparádét. A nagyszabású, változatos program délelőtt 11 órakor kezdődik és több mint másfél órán át tart. Most mutatkozik be első íz­ben a nagy nyilvánosság előtt egy fiatalokból álló négyes motoros műrepülő-kötelék, de a vitorlázó repülők sem marad­nak ki a programból. Szerepel­nek a műsorban néphadsere­günk vadászrepülői, korszerű sugárhajtóműves gépeikkel és „közreműködnek” kü­lönböző típusú helikopte­rek, kétéltű harci jármű­vek is. Kajakokkal, kenukkal, csó­nakokkal ugyancsak helyet kapnak a bemutató részvevői­nek soraiban az MTS vízi­sportolói, zömmel a Központi Sportiskola növendékei. A gazdag, változatos prog­ram összes szereplőinek szá­ma megközelíti az ezret. Mini konzervgyár Dánszentmiklóson MA, 1971. augusztus 1„ l'i/A. vasárnap, Péter nap- [ ja. t A nap kél: 4.21, nyugszik: 19.19 órakor. t A hold kél: 15.12, nyug- i 6zik: 23.10 órakor. HOLNAP; iSVTEK Lehel napja. A nap kél: 4.22, nyugszik: 19.18 órakor. I A hold kél: 16.18, nyug­szik: 23.57 órakor. f" — Tanácsülés. Kedden [ délelőtt ülést tart a Pest | megyei Tanács. A légna- I gyobb érdeklődéssel vártna- 1 pirend: a megye 15 éves közlekedésfejlesztésének koncepciója. — Arany István, a megyei tanács vb-titkára hétfőn 9— j 11 óráig a hivatali helyisé­gében fogadóórát tart. — Túl a százon. A Barát­ság II. olajvezeték építői jú­liusban elérték a századik kilométert. Az országhatár­tól Százhalombattáig tartó vezeték építését súlyos cső­hiány gátolta, de sikerült pótolni a kiesést és 1972. november 7-én átadják az új vezetéket. — Üj lakók az Állatkert­ben. A Budapesti Állatkert legértékesebb szaporulata a Lipcséből érkezett két fiatal szibériai tigris. — Üj szarvasmarha-telep. Augusztus 12-én adják át a dömsödi Dózsa Tsz-ben az új, 500 férőhelyes szakosított szarvasmarha-telepet. Petőfire emlékeztek Petőfi Sándorra emlékeztek szombaton délután Kiskunfél­egyházán, a költő szobránál, halálának 122. évfordulója al­kalmából. Az emlékünnepsé­gen Adorján Mihály, a kiskun­félegyházi városi KÍSZ-bizott- ság titkára mondott beszédet. A Petőfi-szobor talapzatán ko­szorút helyeztek el a város, valamint a szomszédos Petőfi- szállás község küldöttei, to­vábbá a költő nevét viselő kis­kunfélegyházi intézmények és szocialista brigádok képviselői. Nincs ötös LOTTÓMENETREND . A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 31. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 58 fogadó ért el, nye­reményük egyenként 62 987 forint, 3 találata 5282 fogadó­nak volt, nyereményük 346 forint. A 2 találatos szelvé­nyek száma 137 528 darab, 17 forintos egyenkénti nyere­ménnyel. A nyereményössze­gek a nyereményilleték levo­nása után értendők. Az igazgatóság közölte, hogy augusztus 6-án Siófokon, 13-án Esztergomban, 20-án Balatonfüredcn és 27-én Har­kányban húzzák a lottó nyerő­számokat. A „L5\vy Sándor” Gépipari Technikum és Szakközépiskola esti és levelező tagozatán négyéves képzéssel szakközépiskolai első Osztályt indít. Felvétel alsó kor- liatára 17 év. Szakképzettséggel Rendelkezők felvételi vizsga nél- fitil nyerhetnek felvételt. Érettsé- ; pvel rendelkezők különbözeti vizs- ! iával a technikum II. osztályába jelentkezhetnek. Jelentkezéseket lugusztus lC-ig elfogadunk. Ignz- latóság. (x) — Óvoda. A tököli sport­telep szomszédságában épül az új óvoda, ahol hetvenöt kisgyermeket gondoznak majd. A kivitelezési munká­kat a tököli 3. számú tsz építkezési társulat vállalta. — Hétfőn temetik Főnyi Gézát. A 72 éves korában el­hunyt Főnyi Géza Kossuth- díjas festőművésznek, a Ma­gyar Népköztársaság kiváló művészének, a Magyar Kép­zőművészeti Főiskola rendes tanárának a temetése au­gusztus 2-án, hétfőn délután 3 órakor lesz a Farkasréti temetőben. — öntözés. 49 ezer hol­dat öntöznek a megyében a meglevő berendezésekkel. Az utóbbi idők legszárazabb esztendője az 1964-es volt, ekkor ugyanis az öntözőbe­rendezéseket 82 százalékban kihasználták. Ha az időjá­rás nem változik, idén is hasonló kapacitáskihaszná­lás várható. — A Dunába fulladt. A Ráckevéhez tartozó Kerek­zátony szigetnél tiltott he­lyen fürdőit a Dunában Bottyán László 24 éves bu­dapesti segédmunkás és a vízbe fulladt. kilenc gazdaság? A termelőszövetkezetek és állami gazdaságok az aratás időszakában is gondolnak az elkövetkezendő időszak fel­adataira. Szigetcsépen például a Kertészeti Egyetem tangaz­daságában kilenc mezőgazda- sági üzem borászai és kerté­szei találkoztak, ahol az eset­leges kooperáció lehetőségeiről tárgyaltak. A homoki szőlőter­més jelenleg nem gazdaságos mezőgazdasági ágazat. A száz-kétszáz holdnyi szőlő mellé nem is érde­mes nagy kapacitású, drá­ga feldolgozó üzemet, tá­rolókat építenL De több gazdaságnak már ki- fizedődő a beruházás. Az ösz- szejövetelen nem született ugyan konkrét megállapodás, de gazdag tapaszitalatoikkal tértek haza a kertészek és sző­lészek, amelyeket otthon meg­vitatnak. A viták alapján dön­tenek az esetleges együttmű­ködésről. Ünnepi eseményre készül a dánszentmiklósi Micsurin Ter­melőszövetkezet. A jövő héten kezdik a próbaüzemelést az újon­nan felépült mini konzerv­gyárukban, ahol paradi­csomsűrítéssel és mustsű­rítéssel foglalkoznak majd. Az üzem nyersanyagszükség­letét a gazdaságban termelik, s így nemcsak az alapanyag, hanem a feldolgozás nyeresége is a tsz-é. ÚJ ÜZEMCSARNOK Törpe naoSerok — nagy szériában 20, 30, 40 százalékos kedvezmény ai gusztus 2—14: nyári vásár Húszmilliót érő készlet várja a Pest megyeieket Az idei, augusztus 2-án kez­dődő és két héten át tartó szezon végi nyári vásárról tar­tott szombaton délelőtt tájé­koztatót a Belkereskedelmi Minisztériumban Lautlián Fe­renc, a ruházati kereskedelmi főosztály vezetője. Megállapította, hogy a ke­reskedelem felikészülése a ta­vaszi-nyári forgalomra idén sikeresebb volt, mint előzőleg. A raktárban sorakozó nyári áru mellett új cikkek is je­lentkeztek, a szintetikus jersey és a nylprint. Meleg idő a Dunakanyarban Ha minden jól megy, ma Igazi nyári időnek örülhetnek azok, akik a Dunakanyarban töltik a vasárnapot Ezt a megállapítást a Meteorológiai Intézetnek a Dunakanyar tér­ségére vonatkozó előrejelzésé­re alapozzuk. De nézzük magát a prog­nózist: A Dunakanyarban vasárnap estig meleg idő várható. A több órás napsütést időnként kisebb felhősödés váltja fel, eső azonban nem valószínű. Mérsékelt, napközben kissé megélénkülő délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 30 fok körül lesz, az es­ti 20—23 fok között váltako­zik. Várható időjárás vasárnap estig: nyugaton is csökkenő felhőzet, egy-két helyen át­futó esővel, zivatarral. Mér­sékelt, napközben kissé meg­élénkülő délkeleti, keleti szél. Meleg idő. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet: 30 fok körül. ERCSI ES SZIGETUJFALU KOZOTT Napi harminc forduló — Mi okozza a legnagyobb örömet munka közben a du­nai révészeknek? — Induláskor az, ha sikerül elhagynunk a partot, érkezés­kor pedig ha szerencsésen el­érjük a kikötőt... — mondja nevetve a három „dunász”: Csizmánk Sándor állomásve­zető, Bobovácz Nándor hajó­vezető és Szántó Antal mat­róz. A Tiborc motoros naponta tizenkétszer teszi meg Ercsi és Szigetújfalu között, hivata­losan, az utat, ám valójában a különjáratok miatt harminc­szor is útrakel. — Nehéz a munka? — Télen nagyon. Igaz. az idén még a leghidegebb na­pokon sem álltunk, mert nem fagyott be annyira a Duna. Nyáron sem könnyű persze, de ilyenkor kényelmesebb, s érdekesebb is. A hajóséletnek csak a mítosza nagy... Való­jában nem szívesen jönnek a fiatalok ide dolgozni: sok a munka, kevés a szabad idő — ezt pedig csalt az szokja meg, aki nagyon szereti a vizet. M. S. Foto: Gárdos Teljesen felszámolták a csecsemőkelengye és a kisméretű gyermekruha- hiányt. A választék igen széles körű, az olcsóbb árukból is van ele­gendő, azonban a vásárlók szebb, divatosabb darabokat várnak ebben a kategóriában. A vásár árualapja megköze­líti a 600 millió forintot; ez a múlt évinél 35 százalékkal na­gyobb. Az összes árualapból közel 190 millió forintnyi Bu­dapesten kerül kiárusításra. Az engedmény mértéke 20, 30, 40 százalék, amelynek átlaga alapján a lakosság megtakarí­tása 220 millió forint körül várható. Az árusításra kerülő dara­bok között nincs sem divatjamúlt, sem leérté­kelt. Nemcsak az első na­pokban, hanem később is bőséges lesz a választék. A kiárusításra kerülő cikkek körét és az engedmény mér­tékét az érintett kereskedelmi vállalatok határozzák meg. Pest megye a kiárusításból húszmillió forinttal veszi ki a részét, s ez a lakosságnak 6 millió forintos megtakarítást jelent. A Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat boltjaiban 9 millió forin­tos árukészlet várja a ve­vőket, a többit az ÁFÉSZ hozza forgalomba. Különösen gazdagok a készle­tek a pamut és selyem méter­áruban, nyári divatcipőkben, valamint konfekcionált felső­ruhákban. k. m. Kedvezőbb feltételek Változások az áruhitel-akció cikklistájában Módosították az áruhitel­akcióban árusítható cikkeit jegyzékét. Augusztus 2-től jövő év márciusáig hitelle­vélre vásárolhatók a 125, 175, a 250 köbcentis és az ennél nagyobb motorkerékpárok, továbbá az 1500 forintnál drá­gább vezetékes háztartási gáztűzhelyek és a hazai gyárt­mányú propán-bután gáztűz­helyek. Ugyancsak augusztus 2-től márciusig kedvezőbb fizeté­si feltételeket áUapítottak meg néhány cikknél. A mosó­gépeket 5000 forintig 10 szá­zalékos, azon felül 20 százalé­kos előleggel árusítják. Év végéig 10 százalékos előleg­gel kapható mindenféle tele­vízió, és 5000 forintig különfé­le rádiók, magnetofonok, var­rógépek. Az Egyesült Villamosgép- gyár 1963-ban önálló gyárak összevonásából született. Ek­kor a ceglédi villamosipari gyár Is az ÉVIG egyik gyára lett. Azóta termelési értékük több mint négyszeresére nőtt: százmillió forintra. Évente 50 ezer villamos kéziszerszámot készítenek — csavarhúzó- és fúrócsaládokat. Jövőre kezdik meg a VZ—80-as törpemoto­rok gyártását, ezekből majd évenként 60—70 ezer darabot állítanak elő Cegléden. Ezt a típust eddig a budapesti 4-es gyáregységben gyártották, Cegléd tehermentesíti őket, mivel jövőre itt is meg­kezdődik a gyár rekonst­rukciója. A VZ—80-asból egyébként im­portra szorulunk, idén 20—30 ezer törpemotort szállítanak külföldről. Az egyesüléskor a ceglédiek roskatag, öreg csarnokban dol­goztak. 1967-ben kezdték meg a gyár fejlesztését. Két év múlva átadták az első modern üzemcsarnokot, az irodaépüle­tet és a raktárt — negyven millió forintért. A beruházás második lépcsőiéként év végé­re elkészül a 3600 négyzetmé­teres üzemcsarnok, melyben a legmodernebb technológiával gyártják majd a törpemotoro­kat. 64 millió forintért vásárol­tak gépeket a Szovjetunióból, Csehszlovákiából, az NDK-ból, az NSZK-ból Angliából Svájcból és Olaszországból. A szociális épület jövőre készül el, itt kapnak helyet az öltö­zők, a mosdók és az ebédlő is. Az új csarnok üzembeál­lításával a jelenlegi kapa­citás megduplázódik, s mivel a nagy fokú gépesítés kevés fizikai munkát igényel, a gyár vezetői csak kétszáz­zal több munkással számol­nak. Az új munkaerőt Cegléd környékéről szeretnék toboroz­ni úgy, hogy az eddig csak Törteiig közlekedő buszjáratot Vezsenyig meghosszabbítják. T. E. Foto: Urbán — 11 ezer hektoliteres bortároló. 2,2 millió forin­tért egy 11 ezer hektoliteres bortárolót épít az inárcs— kakucsi tsz-társulás. Jelen­leg a betonhordók hitelesí­tését végzik, ősszel már itt tárolják az új bort. PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: DR. LÖKÖS ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettes: SÁGI AGNES Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, VIII., Somogyi Béla u. tí. II. em. Levélcím: Bp. 70. Postafiók 10. Kiadóhivatal: Budapest, VIII., Blaha Lujza tér 3. A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343—100, 142—220. Titkárság: 140—447. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. INDEX: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp., V., József nádor tér 1. sz.). Előfizetési díj 1 hónapra 20 forint.

Next

/
Thumbnails
Contents