Pest Megyi Hírlap, 1971. július (15. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-06 / 157. szám

A ""Mfírhm 1971. JÜLIUS 6., KEDD Virágárij a virágok között Muzsika a parkban A vácrátóti botanikus kort 52 holdas parkjában szombat este rendezett első, idei hang­verseny a Természet a zené­ben — zene a természetben címet kapta. A kedvezőtlen idő szinte emberfeletti teljesít­ményt követelt Operaházunk két kiváló énekesétől, Laczó Ildikótól és dr. Turpinszky Bélától: a más körülmények között bizonyára romantikus hangulatot árasztó lomtasu- sogás az erős szélben viharom zúgássá fokozódva teljes hangerőt követelt az éneke­sektől, s ez megnehezítette az előadott darabok lágyabb akkordjainak hűséges inter­pretációját. A szél a zenésze­ket is ki-kizökkentette játé­kukból, s csak dicséret illet­heti a Budapesti MÁV szim­fonikusok zenekarát, hogy ily mostoha körülmények kiűzött is igyekezett tudássá legjavát nyújtani. Kellőképpen nem is értékelhető érdeme ez Lukács Miklós karmesternek, aki szuggesztív erővel irányítot­ta, néha fegyelmezte zeneka­rát­Pedig a helyszín, a környe­zet ideális szabadtéri hang­versenyeit számára. Még ak­kor is az. ha — összehasonlít­va például Martonvásárral — akusztikája nem tökéletes. Helytelen természetesen akusztikáról beszélni: szabad­téren sohasem reprodukálha- tók*a terem adta lehetőségek. Itt azonban, az évszázados fák övezte nézőtéren, bár lehet: az erős szél okozta — a zeneka­ri hangzást sokszor szegé- I nyesnek éreztük. Legkevés­bé talán Mascagni Parasztbe- csületének inter mezzojám ál, itt — lévén csak vonós hang- szerelés — a fúvósok erősebb hangzása nem zavarta a har­móniát. A muzsikát kedvelők, s a zenehallgatás érdekében a fogvacogta tó hideget vállalók tehát végül is művészi élmé­nyekkel gazdagon térhettek haza. S egészen bizonyos, hogy a következő koncerten, ame- j lyen augusztus hetedikén Fe- | rencsik János dirigálja a Ma­gyar Állami Hangverseny- zenekar .Mozart-estjét, szűk­nek bizonyul majd a most is sebtében előkapott pótszékek­kel bővített nézőtér. Akár esik, akár fúj. Film és könyv 20 perces színes film készült Zalaegerszeg negyedszázados fejlődéséről, gazdasági és kul­turális életéről. A film gyor­san fejlődő, iparosodó megye- székhelyre kalauzolja a néző­ket, s bemutatja, hogyan lett modem város a földszintes te. lepülésből. A zalaegerszegi városi ta­nács 120 oldalas képeskönyvet jelentet meg a közeljövőben, az első jelentős magyarországi szabadtéri néprajzi gyűjte­mény, a Zalaegerszegen felál­lított göcseji falumúzeumról. A művészi kivitelű képes­könyv a száz évvel ezelőtti göcseji népéletet mutatja be színes és fekete-fehér fotókon. „Hangyaboly“ Fábri Zoltán befejezte a Kaffka Margit regénye alap­ján készült .„Hangyaboly” cí­mű legújabb alkotásának for­gatását, s most már az utó­munkálatokat végzi. A kitűnő rendezőnek jelenleg tíz filmjét játsszák az ország filmszínhá­zaiban, s ezeket bemutatásuk óta több mint 13 millióan néz­ték meg. 4CÖÖ éves szobrocska Tudományos szenzációnak számító leletre bukkanlak Esz­tergom határában. A Duna partján, Basaharcon folyamat­ban levő ásatásoknál egy bir­kát ábrázoló, mintegy négy­ezer éves szobrocska került elő csaknem teljes épségben. Az ásatások célja az ottani mint­egy négyezer éves rézkori te­mető teljes feltárása. Eddig 120 sírt térképeztek fel, s ebből kilencvenet már feltártaik. Csali hamvaisztóso- san temetkeztek. A halmos te­metkezésnek ez a legrégibb je­lentkezése Magyarországon. Pénteki műsorok. A Telema- i gazán változatos összeállítást adott a bűntelen Angela Da­vis sorsától a bűnöző fiatalok portréjáig. Máskor bosszankodunk a műsorváltozáson, most azon­ban csak helyeselni tudtunk annak az elhatározásnak, hogy az űrhajóstemetés napján vi­dám program helyett két lírai hangütésű szovjet filmet vetí­tettek. Közülük az első, az Üt Párizsba című gyermektörté­net a tiszta álmok' „szürrealis­ta” lebegésével ragadott meg: az apró dolgok* költészetének ez a rokonszenves ábrázolása máskor is helyet találhatna a képernyőn Utóhang Veszprémhez. A díjnyertes filmek újravetítése után a néző tömör összefog­lalót kapott a veszprémi „fegy- vervizsgáról”, amiből meggyő­zően derűit ki, hogy nem a gombamód elszaporodott fesz­tiválok' számát növelte, hanem alkalmat adott szakemberek, kritikusok. nézők számára, hogy kellemes ■ körülmények között áttekinthessék egy esz­tendő legjava termését. A na­pi munka sodrásában képte­lenség elmélyült eszmecserét folytatni, a, „hogyan tovább?” kérdéseiről tartalmasán eltű­nődni. E helyen nincs módunk a vi­ta részleteivel foglalkozni, ab­ban azonban feltétlenül igazat adunk Bíró Yrette-nek, hogy ez a seregszemle sokszínűsége ellenére sem tükrözte a tévé munkájának teljes színképét. Megfontolásra érdemes tehát a gondolat, hogy jövőre valami­lyen módon meg kellene te-1 remteni a műsorválaszték tel­jességét. Hisszük, hogy a ren­dezőség és a zsűri egyaránt szívesen vállalná a megnöve­kedett feladatok megoldását. A Forsyte Saga. Valljuk meg: derekai teljesítmény volt. Egyfelől dr. Márkus Éva szinkronrendező, valamint a színészek: Tomanek Nándor, Pap Éva, Harsányt Gábor és a többiek munkája — másfelől a néző teljesítménye, aki fél éven át csüggött a példátlan ívű családi krónika fordula­tain, a családtagolt sorsán. Szinte á törzsasztal, a baráti társaság szerepét töltötte be a folytatásos film. Elbúcsúztunk tőlük. Riporterek találtattak! Az országos fényvillogtaitást a ha­gyományokhoz híven fenntar­tották a riporterdöntőnek. A rádió és a televízió e kitűnő­en sikerült monstre vállalko­zásához a munkatárskeresés természetesen csak ürügyül szolgált; az alkalmasság eldön­tése lényegesen kevesebb költ­séggel és fáradsággal is meg­oldódhatott volna. Szerveztek viszont egy sokoldalú, mózgal- mas, egyes részleteiben ruti­---------------------- A Szent­| Az idu derüli. | endrére----------------------- igyekvők nem hisznek sem az időnek, sem a meteorológiának. Kar­jukon takarók, kabátok. Bá­tortalanul csöpög homlokukról az izzadtság, hunyorogva, néznek az égre, a nap a sze­mükbe süt, csendes szél su­sog a Duna-part fái fölött, a városbeliek trikóban fagy­laltot rágcsálnak. Nekik sza­bad. A budapestiek nem en­gedhetik meg maguknak, hogy lengén öltözzenek, reg­gel esett, este is biztosan fog, melegen öltözve kellett eljön­ni otthonról. A Teátrum ( furcsa világot teremt Szentendrén. Lakói részt vesznek a közélétben, kapuk alatt gyümölcsöt áru­sítanak, egres nyolc forint, a német turista vesz egy kilót, majd összerántja a száját, az nos riportereit teljesítményé­vel is felérő összetett műsort, melyből kiderült, hogy ez a fonna rendkívül alkalmas az új riportertehetségeit kivá­lasztására, mert hiszen nem­csak a döntőbe jutottak, ha­nem a korábban kiesettek kö­zött is figyelemre méltó ar­cokra bukkanhattunk. Egynémelyik riport — a ba­latoni például' — ráadásul iz­galmas társadalmi kérdésekre is rákaphatott, melyekkel nem ártana tovább foglalkozni. Mi­vel a korábbinál nehezebb, bo­nyolultabb feladatokat a ver­senyzők talpraesetten oldották me®, nem nehéz rre^ósolni: ígéretes pályának1 néznek elé­be — ha csakugyan ezt a pá­lyát választják... egres savanyú, tétován mé­regeti a tele zacskót, majd mi­kor senki nem nézi, bedobja a szomszéd kapu alá. Özvegy Vaderna Antalné — tudják, ott a híd után nem sokkal — már nem tudom hányadik pa­lacsintáját süti, mákosat, diósat, túrósat, ízeset, réte­sei is gőzölögnek, ki kell használni a szentendrei nya­rat.-—;--------------- is vasárnap I Mintha nem I lenne, öreg,--------------------- ezerráncú néni áll a tejbolt kirakata előtt, saját kikészítésű em­léktárgyaival, szálkás betűjű „Teátrum” felirattal, barnára pácolt korhadt fa, a színház jelképével, a síró, nevető ál­arccal. A Görög kancsó, a Kék Duna telve vendégekkel, de hisz várták is őket, az aszta­lokon még a térítők is tiszták. A díszletek a főtéren még falhoz támasztva sütkérez­nek, két színész jön, ' Basili- des Zoltán karambol Után git­téit Volkswagenjével, s Sza­bó Gyula Wartburg Turistján. Sietnek a lakásból átalakított öltözőbe, felveszik női kon­caikat, hogy a komédiás já­tékon — megelőzve a pro­dukciót — jót nevethessen á publikum. Női ruhában set­tenkednek a borharapó felé, ott már ismerik őket, nem is nevetnek öltözékükön, látták elégszer, kimérik a kadarkát, ők lehajtják, legyen nekik is kedvük a komédiázáshoz. A kapu alól behúzódik az egrest áruló asszony, üres a láda. Az öreg néninek van el­adó pmléke még, egy-két kül­földi turista kéne... De ott a konkurrencia — a hírlapbolt is nyitva van — tele színes, fekete-fehér képeslappal, bé­lyeggel, veszik, mint a cukrot.-------------------- a téren. Far­I Kis csoport | kas József,------------------- a galgamá­cs ai kultúrház igazgatója el­hozta az ifjúsági klub tag­jait, most osztja a jegyeket, közben megkezdődik a komé- diázás — kalapozás nélkül. Dalolnak a színinövendékek, Konrad Antal, Basilides Zol­tán, Szabó Gyula és Mádi- Szabó Gábor „szűzlányai” már nevettetik is az alkalmi kö­zönséget. Verseket faragnak, pikáns csattanóval, kelletik „bájaikat”, s ha sírnak, akkor is nevetnek. Aztán jön a ve­télkedő, hat embert citálnak a színpadra, tréfás kérdések­kel hozzák zavarba őket, per­sze aztán mind kivágja magát, mert itt szomorkodni nem le­het, 'felsülni sem, sőt ketten nyernek is — az egyik jegyet a teátrumra, a másik bable­vest füstölt csülökkel a Gö­rög kancsó vendéglőbe.-------—— Az idő de­| Mteiedik. | rült. A karo­----------------kon takarók, ka bátok. A színészek jóked- vűek. Nem kell végre fázniuk. A kották felett meggyulladnak a lámpák. Zene. Bemutatkoz­nak az első darab szereplői —* a botcsinálta bölcsek, s a sze­re1 mespár. Nyolc óra. Kezdődik a teát-? rum. t. e. Hirschler András SZOKOLY ENDRE: Riport a riportról (31.) Lakodalom Sőrcgpusztán Jó néhány esztendeig, hogy úgy mondjam, kényszerszabadságon vol­tam. Ma is fáj, hogy amikor nagyot fordult a magyar élet, nem lehet­tem krónikása a nagy fordulatnak, a kezdet küzdelmeinek és Sikerei­nek. De azután hivatalosan megálla­pították, hogy méltánytalanság ért, melyem van a magyar sajtóban. Vé­gül. így mégis tanúja lehettem, s írásban százszor, meg százszor te­hettem vallomást a Pest megyei Hírlap hasábjain az egyre szebbé és jobbá váló új világról. Eleinte nagy lelkesedéssel, és el­ismerem, túl gyakran, sőt, szinte himnikusan számoltam be a falusi járdák építéséről. Egy-két, mindig városi köveken, aszfalton járó kol­legám ki is csúfolt ezért. Nem is­merték azt a nagy sárfészket, ami a magyar falu volt. Szememben azonban betonlapok fektetése a ház­sorok elé, bizony forradalmi csele­kedet, mert éppoly gyökeresen meg­javítja a falvak lakóinak életét, akár a villanyvilágítás vagy a vízvezeték, noha talán mind együttvéve sem annyira, ahogy a földek közös műve­lése. Éveken át, ha semmi dolgom sincs Budaörsön, arra mentemben a ta­nácsháza előtt mindig megállók, be­térek legalább öt percre, egy kéz­szorításra, néhány szóra a tanács­elnökhöz. Feltűnik ez a gépkocsive- zétőnek, meg is kérdezi egyszer szó­ról szóra így: „Ugyan mit eszik ezen az emberen?” Válaszom az, hogy a koldússze- gény, süketnéma szülők fia kölyök- korában beszegődött kisbírónak fa­luja községházára, jegyzőgyereket dajkálni, söpörni irodát, lakast, do­bot verve közhírré tenni, amit tud­tára kell adni mindenkinek, és köz­ben a jegyző, mert észrevette, szép az írása és hogy eszes gyerek, még hivatali munkára is befogta. Aztán meg elvitték a háborúba, és mire onnan hazatért, fordult a világ, vég­legesen Íróasztalhoz ültették a négy- elemis ifjút Kemény .munkával, már felnőtten, továbbtanult, az egyetem­re is beiratkozott. Története nem egyedülálló, ezt persze tudom, csak­hogy nála mélyebbről kevesen in­dulhattak, és ha a változás nem egyengeti útját, nem jut előbbre, de saját akarata, tudni vágyása, szelle­mi ereje segítsége nélkül sem. Meghív, ott vagyok a doktorrá avatásán, eskütétel után, társai ne­vében ő, az évfolyam első köszönti az egyetem tanácsát és búcsúzik az Alma Matertől. „Kisbíróból doctor juris” — ezt a címet adom a riportnak, amiben doktor Dobsonyi Jánosról írva meg­próbálom megrajzolni sokaknak az övével szinte egyező életútját. Hányszor hallottam tépelődését községe ügyéről bajáról, és figyel­tem, mennyi igyekezettel akarja megszépíteni az ott lakók életét. Nem keveset tett Budaörsért, és még többet tehetett volna, ha végzete megengedd Életét azonban váratla­nul és nagyon hirtelen befejezte. ★ Amit lát, hall, olvas az ember, másokról, az is saját élménye. • Az újságíró mesterségét gyakorolva, so­kat lát, sokat hall, sok hát az élmé­nye. Pályámra visszatekintve most azt keresem, melyik volt a legszebb. Vagy négy esztendeje Tápi őszent- mártonban járok. Két termelőszö­vetkezete van a községnek, egyik gyengébb a másiknál, err"l kellene . írnom. Faludi Imre tanácselnök kér, ne -foglalkozzam a tsz-ekkel. Érthe­tő, nem örvendene, ’ ha falujáról kedvezőtlen képet kapnának me- gyeszerte az emberek. (Azóta a két tsz régen megerősödött.) Kössünk üzletet — javasolja derűsen a tanácselnök. — Ha nem ír a tsz-ekről. olyan riporttémát adok, hogy na! Kezembe nyom néhány levelet és mondhatom, üzletet én életemben sohasem kötöttem, de ezt az egyet, csak bepillantva a sorokba, boldo­gan és azonnal nyélbeütöm. Tápiószentmárton határához tar­tozik Sőregpuszta, ott laknak évti­zedek óta Koncz Sándorék, a hábo­rú is ott dübörgőit el a fejük fölött, és javában tombol még, amikor Konczné vajúdni kezd. A bába két­ségbeesetten tördeli kezét, egyedül tehetetlen, orvos kellene gyorsan, az anya élete veszélyben forog, nem tudja megszülni gyermekét. Közel- távolban keresnek orvost, hiába, egy sincs sehol. A férj végül is segít­ségért a közeli szovjet tábori kór­házba megy. Két gyerekarcú, egé­szen fiatal orvos mindjárt indul ve­le, nőgyógyászati műszer azonban nincs a tábori kórház felszerelésé­ben, tehát semmilyen műszert sem visznek magukkal. Látják azonban, perceken belül cselekedniük kell, borotvával hajtják hát végre a mű­tétet. Fiú született Sőregpusztán, most lesz a lakodalma, meg kellene hív­ni rá a két doktort, alti világra se­gítette. Tudják a nevüket, róluk ne­vezték el a fiút Koncz Sándor, Ben­jamin, Rudolfnak, de hát, amilyen hatalmas nagy a Szovjetunió, ho­gyan találhatnák meg dr. Szalgani- kot meg dr. Votjakovot? Azért csak megpróbálják. Azok ketten pedig, Szalganik Ben­jamin Novoszibirszkben, az akadé­mia városában, Votjakov Rudolf Minszkben, mindkettő professzor és az orvostudományok doktora húsz évnél régebben töpreng már azon, megmaradt-e a gyerek, és az anya ott, a nem tudják már micsoda ne- v ■ pusztán, valahol Szeged és Buda­pest között. A véletlen segít, szinte ugyanabban a pillanatban kölcsönö­sen megtudják egymás címét. Megy a meghívó, jöjjenek el május else­jére a Koncz fiú lakódalmára. És ott is vannak feleségestől, gyerme­kestől. de az újságíró sem hiányzik. Akik ott vagyunk, egyőnk szeme sem marad száraz, amikor annyi év után találkoznak, sírva-nevetve ösz- szeölelkeznek, örvendeznek a vi­szontlátásnak. Sehol a világon még ilyen május elseje, ünnepe az em- ber,testvériségnek, a bajban lévők megsegítésének! Csak látni, ahogy a két szovjet család, meg a magyar összefonódnak, s azután mindenki összevissza ölelkezik mindenkivel, már az is nagy élmény. De az* igazi gyönyörű élmény, hogy megírhattam ezt a történetet. ★ Elmondom még, kitüntetésként őr­zök egy levelet, Perőcsény község tanácselnöke, Cere József küldte ne­kem. Tudósít róla, elkészült a falu bekötő útja, ünnepélyesen fogadják az első autóbuszt, meghív erre az alkalomra, és egyben megköszöni, hogy az útépítést sürgetve, segítsé­gére voltam községének. Tagadhatatlan, többször is írtam Perőcsény úttalan állapotáról, és cikkeimet a Pest megyei Hírlap szer­kesztője mindannyiszor megjelen­tette. Örülök én is, hogy a munkába igyekvő perőcsényieknek most már nem kell az országúiig gyalogolniuk, bejen értük a busz a falujukba, ám, honnan tudnám azt lemérni, mennyi a szerepe ebben soraimnak. De, ha a Pest megyei Hírlap csak egy nap­pal is meggyorsította az útépítést, az is nagy dolog, van hát a sajtó­nak hatalma: segíteni tud. És fel­adataink sokaságában a segítségadás is fő helyet foglal el. Leginkább ta­lán ezért érdemes újságot írni. . Nem egészen epilógus Jó sokáig és hosszan verem nagy dobra, milyen régen gyakorlom mes­terségemet, hadd keseregjem el vé­gül, azt reméltem, valamelyik kol­légám rrfegragadja az alkalmat és nyilatkozatra kér fel, hogy aki any- nyi embert meginterjúvoltam, jubi­leumom alkalmából adhassak végre egyszer életemben interjút magam is. De nem jön senki, és most már tovább nem várok, felkérem a hoz­zám legeslegközelebb álló kollégát, intézzen válaszomra várva kérdése­ket hozzám. Egyszóval önkiszolgá­lom magamat. Tehát: — Ha szabad érdeklődnöm tisztelt magadat ünneplő, ugyan még med­dig akarsz lótni-futni riportok után? — Ameddig g magasabb hatalmak engedik. — Hm. Ezt bizonyára nem köz­lésre szánod, ilyet ma nem lehet le- • írni. — Ugyan, ugyan, hiszen, realitás minden szavam, csak földi, dolgok­ról beszélek és természetesen földi hatalmakról. — Az emberi kor legvégső határa ugyan kitolódott, mégis, éveid szá­mát tekintve nem mellőzhetem az ilyenkor elengedhetetlen, sablonos kérdést. Mi a hosszú élet titka? — A kíváncsiság — De hát az is megszűnik egy­szer. — Persze. Ha azonban megszűnik, az már a klinikai, sőt a biológiai ha­lálnál is valódibb halál. Mert amíg kíváncsi az élet dolgaira, az ember nem tovább, csak addig él. Éppen ezért, befejezve most mun­kásságom első ötven évéről szóló visszaemlékezéseimet, e percben még nem írhatom le, hogy (vége) Lcliolay-Horváth György Teátrum a teátrum előtt EMLÉKEK. EGRES, PALACSINTA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents