Pest Megyi Hírlap, 1971. július (15. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-30 / 178. szám

1971. JÚLIUS 30., PÉNTEK :%<&Cís4ap FELSŐ KÉPÜNK: A fotoriporter csak fény- kepédéit. Csali odament, csak kattintottá a gépét, csak megismételte a felvé­teli. Csak ... és ez így ment napokig. És minden nap alig várta, hogy beérjen a szerkesztőségbe, a „mind­össze” 36 fokos laborba. ELSŐ OLDALI KÉPÜNK: A tűzsaekrénybeai 1400 fokon izzik a szén. Hőjé­nek egy részét munkává alakítja át a gép, ez repíti a mozdonyt, másik része iz- zasztja a mozdonyvezetőt, s a fűtőt. Hajnics Imre a vá­ci vontatási főnökség moz- donyffitője egy műszak alatt 130 mázsa szenet dob a ka­zánba. Legnehezebb mun­kája a salaktisztítás, néha egészen künyékig be ke;l nyúlnia, azbasztkeszíyűvel borított kezével a tűzíérbe. Sok vizet iszik a kazán mellett, egy 18 órás műszak alatt háromszor is megtölti a kannát. Régebben kaptak sózott kekszet, most szóda­vizet sem ihatnak, mert az Utasellátó nem cseréli az üveget. Jól van ez így? gozni kell. Tehergépkocsik sorakoznak a csarnok ajtajá­nál, vinnék a téglát. Hajtás, hajtás! Ott a törülköző a téglahegyen, ha kell, egy fél - mozdulattal . beletemetik ar­cukat, vigye á verítékét. —t Katika — kiált Dékány Zsuzsa, aki két nap óta igaz­gatja a gyárat —, s az odahí­vott Körmendi Lászlónénak szinte szava sincs a hőségről. Csak ránk' kell nézni — mondja. De ki néz rájuk? Mindenki szenved a meleg­től, s mindenki tudja, hogy vannak különösen meleg munkahelyek — csak télen irigylik őket. A kemencék,- a tüzek embereit, akik mindig is helytállnak. Vlsszaúton tűnődöm már ezen, s míg az írógép billen­tyűit verem, mindvégig ér­zem én is a kánikula fojto­gató ölelését, látom az abla­kon a nap kérlelhetetlen su­gárzását, cserepes lesz a szám. Imitt-amott felhők vitorláz­nak valami magas szél hátán. Felhők, esőt hozzatok! Csevegés — 34 fokon Fehér a nap, izzik, ontja a tüzet, az ut­cán elvakulnak az emberek, egész testükön patakzik a verejték, fuldokolnak, örülnek, ha leszállnak a buszról, a vonatról; hiába, be­térnek egy házba, egy műhelybe, ahol dol­goznak, fújtatnak, isszák a szódavizet, titok­ban levetik az alsóruhát, testükre tapad a felső, dolgoznak, végigrohanják a napot — és este hiába dőlnek ágyba, fullaszt a hőség, éget a lepedő, s reggel fáradtan ébredünk: kánikula! Árnyékban 34 fok. Mondják, mi­kor lesz vége? Télen, a 20 fokos hidegben, hogy vártuk azt a napot, amikor meleg lesz, és fehéren vakít a nap! A kelekótya nyár vastag, nehéz sza­kaszokra bontja a meleget, úgy osztja: néha sok, máskor kevés. Egész héten tüzet szórt. A meteorológusok térképeikre hajoltak, hom­lokuk cseppjei furcsa foltokat ejtettek Európa hőerővonalain. Jön a lehűlés? Jön a hideg vagy csak a hidegebb vagy legalábbis egy kis enyhülést jelentő levegő? Tegnap még lehetett kánikulai riportot írni. most háromig maradnak, de nem egyszer ötig, ahogy a munka kívánja, ahogy a bol­tok rendelik az árut. Elszí­vó nincs, bár a tervezők ventillátor mellett dolgozták ki az új kenyérgyár terveit, nem jutott eszükbe a hőség, nem baj, mondják a régiek, Teleki László, örökifjú mes­ter is, nincs o:yan meleg, mint a régi pékségekben, ott nem lenetett megállni a . „lábgödörben”, a lapáttal ki­húzták a meleget is, s a le- csurgó izzadtságtól el lehe­tett csúszni a kövön. Most alig 40 fok a meleg. Jó, jó, mesterség ez, szép szakma, de a jó pék nem a pénzt nézi, hanem a kenyeret, nem szakma ez, de ki mer­né mondani, hogy művészet? A pék lelke pedig a ke­nyér. Menjünk tovább: miből lesz a kenyér? Aratnak szer­te Pest megyében. Megállunk az úton, megáll a kombájn is, rövid időre, esőre áll, mond­ja a gazdája, igazat szólt, rögtön megered. El is áll, ki­süt megint, kedvezni akar a betakarításnak ? Hogy bírja a kombájnos? Ügy, hogy bír­ni kell. Kiss Béla kaszával kezdte, úgy vágta, régen a rendet, pengéjéről minden pillanatban visszahőkölt a nap, hogy újra villogjon raj­ta — minden lendületre. Így ment hajnaltól holdvilágig. Forrás vizét hozták a lányok; hús volt, szája szélén szét- csurgott a korsóból, rá a mellére: annyi volt a bol­dogsága. Más a gép: jobban száll a por, inni kell azt is, ám ha elhallgat a motor, ott a tábla szélén étel-ital várja. Árnyékba áll egy időre, me­leg a fű is, ha leheveredik, a nyár mindig nyár marad. Ő a nyarat szereti. Törökbálint, téglagyár. Ke­vés a házhozvaló, dolgoznak pedig, .istenigazában. Két éve sincs, hogy munkába álltak az új gépsorok, automaták uralkodnak itt, de ember nél­kül azért automata sincs: uralkodni kell rajtuk. Foto- cellás présgép — ember el­lenőrzi. A hatalmas kocsikat központi vezérlő teremből irányítják — de a kocsikról: kézzel kell leszedni a kiégett téglát. Az óriás csarnok be­tonja átizzik, délidőben itt is mindennapos vendég a 40— 45 fok. Ki méri? Senki. Dol­Aki néhány nap alatt há­rom-négy kilót akar fogyni, annak nyugodtan ajánlja munkahelyét, a ráckevei Rákóczi Termelőszövetkezet gumi üzemét Dobos Endre és Lukács Zoltán. Az új üzemcsarnokban orrfacsa­ró gumiillat terjeng. Itt ké­szülnek a Pannónia motor- kerékpárok térdpárnái, láb- tartói. A sajtológépek 130 —"00 fokon dolgoznak. Itt valóban hősiesség a hőség­ben való helytállás. KÖZÉPSŐ KÉPÜNK: Bodor János öntő a Váci Könnyűipari Vállalat öntö­déjében mindennap ponto­san két órakor kezdi el a csapolást. Folyik a fém, szállnak a szikrák, a kis tűztük belemarnak az em­ber bőrébe. Bodor János­nak és társainak alig van idejük letörölni homlokuk­ról a verítéket. ALSÓ KÉPÜNK: Útépítőkkel szinte min­denütt találkozik az ember. A forró bitumentől szinte feketévé válik a bőrük. Gyorsan kell dolgozniuk, hiszen hamar köt az anyag. A sokat izzadó munkások nagyon várják a vízhordó fiút. LEGALSÓ KÉPÜNK: A regisztráló szerkezet irónja 38 foknál karcolja a papírt, a nedvességmérő' 45 százalékot mutat. A Kistar- csai Textilgyár merino fo­nodájában 50 nő dolgozik három műszakban a száraz forróságban. Napjában 300 liter szóda is elfogy. Az üzem kinőtte már a klíma- berendezést — mondta Ku­bai ok Sándor gyártásvezető technológus, őszre azonban elkészül az új, modem klí- matizáló. Akkor a legmele­gebb napokon is az ideális 20—21 fokot és a 60—70 százalékos relatív nedves­ségtartalmat biztosítjuk. A diósdi csapágygyár esz­tergályosai forrón veszik ki a gyűrűt a gépből: a hűtő­víz is felmelegedett. Az ed­zőben van a legmelegebb: *0—45 fok. Generátorgázzal fűtik az edzőkemencét, a diónagyságú görgőket lapát­tal szórják az asszonyok a kemence véget nem érő sza­lagjára, hogy fehérre hevül- jön a vas. Kék köpeny ükkel legyeznek, nagyokat kor­tyolnak a szódavízből. Iz­zadnak. A szódától csak iz­zadni lehet. Izzad a vas is a tűzben, megedződik. Ezüst színű kazán a szom­szédban, 1200 fokon ég a gáz, minden sugara egy tű­szúrás, a szűk helyiségben 40 percet töltöttek a szerelők, mert dugulás volt, gázgene­rátor nélkül pedig meghal a munka, nem lehet dolgozni, mire megjavították, szemü­ket kimarta az izzadság só­ja, nem láttak a napon, s benn a hőmérő megakadt, elaludt 55 fokon. S a pékek hogyan bírják? Erden egy 45 kilós legényke 72 mázsát emelt tegnap, 1500-szor dugta be a három­méteres lapátot a kemencé­be, hogy kiszedje a kenye­ret Soványak mind, hájnak nyoma se, izmosak, erősek, fehér „forró nadrág” rajtuk, alig látni, hiszen fehér egész testük, víz helyett liszt ra­kódik rá, nem is érzik — dolgoznak. Gulyás Mihály az alsó kemencéből szedi ki a félig sült kenyeret, 260 fo­kos ott a levegő, ott képző­dik a héj, ifjabb társa át­rakja a másik lapátra, be a felső kemencébe, 170 fokra, nézik a műszert, ott sül meg a bél, így lesz kenyér a kenyér. Fél ötkor kezdték reggel, időjárás Változóan felhős idő, több­felé ismétlődő záporral, ziva­tarral. Mérsékelt, időnként ilénk, keleti, délkeleti, majd északnyugatira forduló szél. Zivatar idején átmeneti szél- erősödés. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet: 26 —30 fok között. Szöveg: Paládi József t Foto: Urbán Tamás T

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents