Pest Megyi Hírlap, 1971. július (15. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-29 / 177. szám
«ST UEcre i ^firfap 1971. JULIUS 29., CSÜTÖRTÖK Közmondások, tréfás mesék Hagyományaihoz híven a Magyar Rádió az idén is megrendezi augusztus 16. és 22. között a magyar népköltészet hetét. A tíz-tizenöt perces adások szinte valamennyi népies műfajt bemutatják majd. Első alkalommal a közmondások világába kalauzolják az érdeklődőket. A következő összeállítás a tréfás meséket mutatja be. Nem hiányzik a válogatásból a népi szerelmes levelek különleges atmoszférája sem. Vallomás a népdalról címmel írók, költők, művészek nyilatkoznak a folklór hatásáról, értékeiről. Riportfilm Székesfehérvárról Riportfilm forgatását kezdte meg Székesfehérvárott a Magyar Filmhíradó. Az egy év híján ezeréves város régi arcát mutatják be ezúttal a nézőknek. A hajdani királyi székhely műemlékeit, hangulatos öreg utcáit, a romkertet és az ott folyó ásatásokat veszik filmszalagra. A filmet hamarosan vetítik a híradóban. VEGYES ÉLETKORÚ ALAPSZERVEZETEK Kísérlet két iskolában Pozitív osztálypatriotizmus — Hasznosak az érdeklődési körök Szükségessé vált a középiskolai KISZ-munkában új szervezeti formák, keretek kialakítása. Az alapvető célkitűzések: megjavítani a KISZ tartalmi tevékenységét, elsősorban az eszmei-politikai nevelőmunkát, biztosítani az érdeklődésnek megfelelő foglalkoztatottságot, és létrehozni az osztályszintű diákönkormányzatot, amely az állami jellegű feladatok elvégzésével csökkenti a KISZ-tagok megterhelését és fokozott figyelemmel tud foglalkozni az ifjúsági szövetségen kívüliekkel. Pest megyében a monori József Attila Gimnázium és a ceglédi Mezőgazdasági Technikum KISZ-szervezete vesz részt a KISZ-tevéken.vség továbbfejlesztését szolgáló kísérletekben. Szentgyörgyvári Istvánnal, a KISZ Pest megyei Bizottságának középiskolai felelősével, az elmúlt tanévben szerzett tapasztalatokról beszélgetünk. — Miért maradt el a középiskolai KISZ-munka színvonala, szervezeti élete a kívánalmaktól? Elsősorban azért, mert az ifjúsági szövetség munkája Így törődik Törtei a közművelődéssel Az ötezer lakosú Törteién jó benyomást nyer a látogató. A tiszte, virágos, lombos, árnyas utcákban a viszonylag szerény, de új vagy szépen rendbentar- tott régi épületekben, vagy látván a mozit, eszpresszót, tűzoltószertárat, gyógyszertárt és sok üzletet. Művelődési házukat két és fél millió forintért — ebből a község 800 ezer forintot fedezett — öt éve újította fel a tanács akkori építőbrigádja. A kulfcúrház régebben egy helyiségből állt. Most a mintaszerűen karbantartott, barátságos, tiszta épületben 280 ülőhelyes színháztermet, ifjúsági klubot — amelynek felszerelésére tavaly 25 ezer forintot kaptak a Művelődésügyi Minisztériumból — könyvtárat, klubszobákat, s a helyi ÁFÉSZ által üzemeltetett büfét, gondnoki lakást találunk. A Törteli Déryné Művelődési Ház évi költségvetése 240 ezer forint. A községi tanács felújításra, festésre, különböző berendezési tárgyakra évente 50 ezer forintot biztosít számukra, és külön évi húszezer forintot könyvtáruknak. A két termelőszövetkezet évente 10— 10 ezer forintot ad. Mivel a könyvtárhelyiségben már nehezen fér el a 11 ezer kötet, a törteli tanács ez évre 300 ezer forintot tervezett könyvtárépület vásárlására. A közművelődésre fordított összeg meghozza gyümölcsét. Eredmények bizonyítják ezt. Ezer olvasót számláló könyvtáruk három termelőszövetkezeti munkahelyen fiókkönyvtárát létesített, mint ahogy a termelőszövetkezetekben tartják a műszakok végén a nők akadémiája előadásait is. Színháztermükben legutóbb az Állami Népi Együttes telt ház előtt szerepelt. Ifjúsági klubjukban a legnagyobb gond, hogy túl sokan vannak, már nem férnek el helyiségeikben. Rajtuk kívül hat szakkör működik a művelődési házban. Az idén eddig 50 TIT-előadást tartottak. Ilyen eredményeket — helyi anyagi támogatás nélkül — nem tudtak volna elérni. p. a. Ceglédi Ősz '71 Az idén szeptemberben kezdődik a már hagyományos Ceglédi Ősz, amelyről a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetőjével, Győré Sándorral beszélgettünk. — Milyen programokat szerveznek? — Szeptember 27-én és 28-án termékbemutatóval, borversennyel egybekötött mezőgazdasági tudományos tanácskozást rendez a Kossuth művelődési házban a Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége. Ugyancsak szeptemberben az Eötvös Loránd Tudományegyetem munkatársainak előadásán Dél-Pest megyei népművelők találkoznak. Sor kerül a Dél-Pest megyei ifjúsági klubvezetők találkozójára, és az irodalmi színpadok bemutatójára is. A városi kórház szervezésében orvosok, pedagógusok, pszichológusok a fiatalok szexuális neveléséről tanácskoznak. A művelődési központ író—olvasó találkozót rendez Nagy László költővel és Czine Mihály irodalomtörténésszel. Kohán György gyulai festőművész hagyatékából kiállítás nyílik a Kossuth Múzeumban. A három termelőszövetkezet ceglédi szüreten várja vendégeit. Művelődési központunk és zeneiskolánk Cegléd, bölcsöm helye címmel a városból származott hírességeket szólaltat meg november utolsó vasárnapján — ezzel zárul a Ceglédi Ősz ’71. P. A. és az iskola nagymértékben azonosult. Aránytalanul megsokasodtak a mechanikus „állami” feladatok, a közéleti tevékenység szűkebb lett, a KISZ nem tudott konkrét tevékenységi területet nyújtani a tagságnak és a fiatalok sokirányú érdeklődését sem tudta kielégíteni. A két „kísérleti” iskolában tavaly ősszel kialakították a vegyes életkorú alapszervezeteket, az osztálybizottságokat, létrehozták az érdeklődési köröknek megfelelő tevékenységi formákat, az iskolai KISZ-vezetőséget és a párttagokból álló patronálói rendszert. — Mik a tapasztalatok az új alapszervezeteknél? — A kezdeti időszakban az alapszervezeti taggyűléseken még érezhető volt, hogy nincs igazán összekovácsolódva a közösség, azonban a forradalmi ifjúsági napok eseménysorozata idején már minden ment. A taggyűléseken foglalkoztak politikai témákkal és meglepően megnőtt a tagok aktivitása. Ennek okai: az osztályközösségekből hozott másmás felfogás, a párttag-patro- náló tanárok előkészítő munkája és a helyes értelemben vett „osztálypatriotizmus”. A vertikális szervezés eredménye, hogy a tanulók tanulmányi és társadalmi munkája, ami eddig osztálymunkának számított, politikai jelleget kapott. Javult a tagfelvételi munka is. Természetesen a kísérlet során problémák is akadtak, amelyeket igyekszünk a jövőben megoldani. Elsősorban a programok egyeztetése körül voltak gondok, de jelentős mértékben növekedett a KISZ-vezetők mozgalmi megterhelése is. Egyes pedagógusok — mivel párttag- patronálók vannak —, nem tekintik feladatuknak a KISZ- munka segítését. Még sürgetőbben jelentkezik a „házi vezetőképzés” mechanizmusának központi kidolgozása és a megfelelő segédanyagok elkészítése. — Az iskolát átfoj.X vegyes életkorú alapszervezetek nem rontják az osztályközösségek munkáját? — Éppen, hogy javítják, hiszen ezzel párhuzamossan az osztálykeretek között alakultak meg az osztály diákbizottságok. Ez nagymértékben tehermentesítette az ifjúsági szövetséget, hiszen a bizottságok feladatkörébe került a késések ellenőrzése, a hetesi ügyelet biztosítása, az osztályprogramok megszervezése. A diákbizottságok tehát az „állami feladatok” osztályszintű lebonyolítását végzik. Politikai irányításukat az iskolai KISZ- vezetőség intézi. — Hogyan működtek az érdeklődési körök? — Bebizonyosodott, hogy a tanulók sokirányú érdeklődésének kielégítésére ez a rendszer széles körű lehetőséget nyújt. A monori gimnáziumban a speciális ismereteken kívül a fiatalok megismerkedSZÖ VETKEZETI JAVÍTÓSZOLGÁLAT BÁRMILYEN TÍPUSÚ SZEMÉLY- ES TEHERGEPKOCSI kis- és nagyjavítását, szerviz (Ceglédi út 8.) HÁZTARTÁSI KISGÉP ÉS VILLANYMOTOR (Tormás, Németh u. 3. Szolgáltatóház) MOTORKERÉKPÁR ÉS KERÉKPÁR (Ceglédi út 6.) HÍRADÁSTECHNIKAI ESZKÖZ (Szolnoki út 1.) garanciális és garanciaidőn túli javítását vállalja a Nagykőrösi Gépjavító és Faipari Ktsi tek a materializmus alapvető kérdéseivel és a munkás- mozgalom történetével. Cegléden megtartották a KISZ-ok- tatás előző formáját is, a jövő tanévben azonban ez itt is megszűnik. Tervezzük a megyében, hogy a középfokú tanintézetekben több érdeklődési csoportot hozunk létre, mivel jelentőségük a szabad idő eltöltésében nagy. — Hogyan segítették a két iskolában a pártcsoportok, a tantestületek a kísérletet? — Meg kell mondani, hogy a vertikális szervezés pillanatnyilag alkalmazott formájában a tantestület tagjai a korábbinál sokkal kisebb mértékben vesznek részt. Ezen úgy kívánunk segíteni, hogy a diákbizottságok munkáját, feladatait egyértelműbben határozzuk meg. Összességében azonban a kísérleti tapasztalatok azt mutatják, hogy az alapvető kérdésekben előrehaladást hozott az új szervezeti forma, s jelzi a lehetőségét annak, hogy jövőre dönteni lehet a középiskolai KISZ-munka általános átszervezéséről. T. E. A napokban került a múzeumok és kiállítások pénztáraiba, valamint az újságárusokhoz a negyedévenként meg. jelenő Múzsák című jubileumi magazin idei második száma. A lap, mint arra alcíme is utal, nemcsak a múzeumok éppen megrendezett kiállításaival foglalkozik, hanem igyekszik színvonalasan népszerű, általános érdeklődésű művészeti és tudományos folyóirattá is lenni, és az ország határain túl is kitekinteni. A legújabb számot A Duna századai című cikksorozat vezeti be. Ebben a Duna vidékének történelmével, műemlékeivel, kulturális hagyományaival ismerteti meg az olvasót, egyes részeiben külön nyomatékkal foglalkozva Győr, Pannonhalma, Esztergom, Vi- segrád, Leányfalu, Szentendre, Ráckeve és a dél-magyarországi Duna-szakasz múltjával, jelenével, érdekes látnivalóival. Ezenkívül a gyöngyösi Mátra Múzeum, a Ganz-gyár öntödei múzeuma, a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum rövid, szakszerű ismertetését találjuk a lapban. Mai magyar írók érdekes portréfotói, Fenyő Iván cikke Dürerről, Passuth László írása; személyes találkozása Esőistennel, vagyis a mexikói kultúra emlékeivel színesítik a magazint Érdekes cikket olvashatunk arról is, mit tesz az UNESCO múem- lékbizottsága azért, hogy világszerte mentse a levegő, szennyeződéstől romiad ózó műemlékeket. Könyvszemle, romániai múzeumi krónika, és főleg a sok fényképillusztráció teszik érdekessé a Múzsák legújabb számát. Balett Janus Pannoniusrői Pécsett jövőre nagyszabású ünnepség keretében emlékeznek meg Janus Pannonius ha. látónak 500. évfordulójáról. A rendezvénysorozatba kapcsolódik a Pécsi Balett is. Eck Imre, az együttes művészeti vezetője a városi tanács megbízásából balettet tervez Pécs híres püspökéről. A Janus Pannoniusrői szóló balettet 1972. március 27-én, az évforduló napján mutatja be a Pécsi Nemzeti Színház. Dingo, medve, majom Hol vannak az oroszlánok? Azért a tevéket fényképez tűk, mert az oroszlánok.. MÁR MESSZIRŐL meglátjuk Nagykőrös határában a cirkuszossátrat. A kívülállóknak mindig izgalmas a cirkusz világa. Ugyan mit csinálhatnak ilyenkor, délután 2 óra tájban? A nagy sátorból ostorpat- togtatás hallatszik: bemerészkedjünk? Hátha most gyakorolnak az oroszlánok? Vállaljuk a kockázatot... Micsoda csalódás! Póni lovak izzadnak a vezényszavakra. De, hol vannak az oroszlánok? Ács Sándor, a Probst cirkusz magyar igazgatója szívesen kalauzol, s közben elmondja, hogy nagy sikerük van Probstéknak, mert a magyar közönség szereti az állatszámokat. Őszig bejárják az egész országot, többször szerepelnek a megyében is. A KOCSIK KÖZÖTT szárítókötelek feszülnek, asszonyok, gyerekek jönnek-mennek. Láthatóan a pihenés ideje ez. Csak az egyik kocsinál gyakorolja a kézen állást egy tízéves kisfiú. Könyörtelenül tűz a nap, ám apja nem enged egy perc szünetet sem. Mindig féltem a kutyáktól, most is käs híja, hogy egy korcs el nem kapja a lábam. Ács Sándor németül visszaparancsolja: — Csak a kicsinyei miatt ilyen harcias — mondja. — Jöjjenek, nézzék meg a dingó .kutyákat, ezektől még én is félek. A ketrecekben egymás mellett a dingó kutya, a barna- medve és a kis nyúl. Közelebb mennénk, de kísérőnk óva int a majmoktól: az a .félkezű olyan szemtelen, hogy mindig kivágja a ketrectől a szemetet, ha közelítenek hozzá. ’ AZ UDVARON gebék legelésznek: ugyan mitől ilyen soványak? Ök a háztáji tartozékai: húsukkal a vadállatokat táplálják. A bivaly, a tulok, a teve istállóban pilled. Nem sokáig. Jönnek a Probst-gyerekek — hárman vannak —, kiparanosolják őket, kell egy kis mozgás. Előkerül a tulajdonos is: Rudolf Probst. Négyszer járt Magyarországon, mindig szívesen jön. Jól érzi magát, Foto: Gárdos máris kihízta minden ruháját, újakat kellett vásárolnia. Invitál, nézzük meg áz esti előadást, fellép a híres spanyol idomár — Francisco Capri is. SAJNOS, az idő 6ürget, tovább kell mennünk. Már csak az oroszlánokat szeretnénk látni. Egész stáb kísér bennünket a találkozásra. A három oroszlán békésen szunyókál — tudomást sem vesz rólunk. s. L MIT MOND A TUDÓS? A fogamzásgátló növeli a vér A-vitamintartalmát Isabel Gal újabb vizsgálatai során bebizonyította, hogy a fogamzásgátló pirula növeli a vér A-vitamintartalmát. Gál doktornő és kollégája, Christine Parkinson vérmintát vett 22 olyan nőtől, aki rendszeresen szed fogamzás- gátló pirulát, valamint. húsz másiktól, akik semmiféle orális fogamzásgátlószert nem alkalmaznak. A vizsgálat során kiderült, hogy a fogamzásgátló pirulát szedő nők vérében az A-vitamin szintje magasabb. Bár a vér A-vitamintartal- ma általában táplálkozás függvénye, ez a vizsgálat mégis fényt derített arra, hogy az A-vitamin szintjét szteroid hormonokkal befolyásolni lehet. Isabel Gal most azt kutatja, vajon meddig marad fenn a fogamzásgátló tabletta negatív hatása. Nem szorul különösebb magyarázatra, milyen jelentősége van ennek a vizsgálatnak azoknak a nőknek a szempontjából, akik a tabletta rendszeres használata közben egyszerre úgy döntenek, hogy mégis gyermeket szeretnének. Azt mindenesetre le kell szögeznünk, hogy a Gál doktornő által felfedezett A-vitamintarta- lom egyetlen nő vérében sem ért el veszélyes szintet, és mind a mai napig nincs bizonyíték arra, hogy a fogamzásgátló tabletta káros befolyást gyakorolna a magzatra. A Duna századai Megjelent a Múzsák új száma