Pest Megyi Hírlap, 1971. július (15. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-29 / 177. szám
MCOE v. 'JCsrlap 1971. JÜLIUS 29.. CSÜTÖRTÖK A magyar nép követeli, vessenek véget a terrornak Szudánban A Magyar Távirati Irodát illetékes helyen felhatalmazták a következők közlésére: A magyar közvélemény mély megaöbbenéssel és fájdalommal értesült arról, hogy Szudánban üldözik és sorozatosan gyilkolják a kommunistákat és más hazafiakat. Kivégezték Abdel Khaled Mákgubót, a Szudáni Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkárát, Safieh Ahmed ISI sejket, a Szudáni Szakszervezeti Szövetség főtitkárát, a Szakszervezeti Világszövetség nemzetközi Lenin-békedíjas alelnökét és több más hazafit, veszély fenyegeti a szudáni nép függetlensége számos harcosának életét. Szudán belügye kizárólag kormányára tartozik és a nemzetközi jogot tiszteletben tartó egyetlen kormány sem formálhat jogot arra, hogy beavatkozzék Szudán belü- gyeibe. A haladó erők kegyetlen megtizedelése azonoan olyan esemény, amely súlyos kárt ókoz a nemzeti felszabadulás, a haladás ügyének és az imperializmus elleni harcnak — mondja a közlemény, majd többek között így folytatódik: a szudáni terrorhadjárat valójában az imperialisták és az izraeli agresszorok kezére játszik, mert azokat gyengíti, akik a Közel-Keleten az arab népek igazságos ügyéért szállnak síkra. A magyar nép határozottan elítéli a szudáni kommunisták és más hazafiak meghurcolá- sát és kivégzését. Az imperializmus elleni közös harc és az emberiesség nevében követeli, haladéktalanul vessenek véget a vészes cselekményeknek. ★ Négy arab kommunista párt felszólította a világ demokratikus erőit, hogy ítéljék el és bélyegezzék meg a szudáni haladó erők legyilkolását: A felhívást Jordánia, Szíria, Irak és Libanon kommunista pártjai hozták nyilvánosságra közös közleményükben. ★ A haladó erők az _gész világon felháborodásuknak adnak kifejezést és elítélik a Nimeri irányításával folyó véres szudáni terrort. Jozef Cziran- kiewicz, a lengyel államtanács elnöke, Ludvik Svoboda, a csehszlovák köztársasági elnök, közvetlenül Nimerihez küldtek üzenetet. A Béke-vi- lágtanács, a román szakszervezetek, az Osztrák, a német kommunista párt nyilatkozatokban ítélik el a szudáni véres megtorlásokat. A saigoni bábhadsereg támadása Kambodzsában Szerdán hajnalban saigoni egységek újabb offenzívát indítottak a Kambodzsa délkeleti körzeteiben harcoló hazafias erők ellen. A dél-vietnami bábhadsereg 3200 katonája 80 harckocsi támogatásával a Phnom Penht Saigonnal ösz- szekötő főútvonalon tört be kambodzsai területre. LiMiILi' nyolchónapos szakipari müvezetóképzö tanfolyamra ti jelentkezhetnek szobafestő-mózoló szakmunkások, MAGASÉPITÖ-IPARI MÜVEZETÓKÉPZÖ TANFOLYAMRA pedig kőműves, ács-állványozó és vasbetonszerelő szakmunkások, legalább négyéves szakmai gyakorlattal. Tizhónapos VASBETONSZERELŐ ES SZOBAFESTŐ SZAKMUNKÁSKÉPZŐ TANFOLYAMRA betanított segédmunkásokat- legalább hároméves szakmai gyakorlattal lelveszünk. Hathónapos építőipari GEPKEZELÖKÉPZÖ TANFOLYAMRA 18-45 éves segédmunkások, betonozok és kubikosok jelentkezhetnek. A tanfolyamok kezdete: CEGLÉDEÍ magasépitőipari művezetőképző és építőipari gépkezelöképző: szeptember 1-én; KECSKEMÉTEN az összes tanfolyam augusztus 16-án és 30-án. A tanfolyamok elvégzése után kötelező szakmai gyakorlat nincs. A tanfolyam idején jó kereseti lehetőség. Munkásszállást és ebédet adunk. Otiköltség-hozzájárulást fizetünk. Az érdeklődők levélben kérjenek tájékoztatót. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat Kecskemét, Klapka u. 34. MA ÖSSZEÜL AZ ARAB CSÚCS Az egyiptomi hírügynökség szerda esti gyors híre eloszlatta az arab csúcstalálkozó megtartásával kapcsolatos kételyeket. Anvar Szadat elnök csütörtökön Líbia fővárosába, Tri- poliba utazik, hogy részt vegyen az arab csúcsértekezleten — jelentette a Mena közel-keleti hírügynökség. SAN RAFAEL Äragela önmaga védője A kaliforniai San Rafaelben Arnason bíró szeptember 27-re tűzte ki i Angela Davis perének megkezdését. A keddi tárgyaláson felolvasták a néger polgárjogi harcos elleni vádakat. Angela Davis a gyilkosság, emberrablás és összeesküvés vádjaira így válaszolt: „ártatlan vagyok”. A bíró hozzájárult, hogy Davis saját ügyvédjeként is szerepeljen a perben. LONDON: Ä Munkáspárt választ a Közös Piac kérdésében A SZAKSZERVEZETI TANÁCS A BELÉPÉS ELLEN DÖNTÖTT A brit Munkáspárt végrehajtó bizottsága és a szakszervezeti főtanács szerdán külön- külön, de csaknem egyidejűleg úgy döntött, hogy ellenzik Nagy-Britannia közös piaci belépését a , Heath-kormány feltételei alapján. A Munkáspárt végrehajtó bizottsága 1 ti szavazattal 6 ellenében, a TUC 15 szavazattal 11 ellen hozta meg a döntését. A Labour Party Wilson, pártvezér határozattervezetét fogadta el. Ez elítéli a Heath- kormányt azért, mert a Fehér könyvben nem eléggé részletesen ismertette a csatlakozás várható hátrányos következményeit. követeli, hogy Heath írjon ki általános választásokat a Közös Piac kérdésében. majd felhívja a Munkáspárt képviselőit, hogy a parlamentben szavazzanak a csatlakozás ellen. Tanácskozik a jugoszláv parlament Ma választják az új államfői testületet A jugoszláv fővárosban szerdán délelőtt ülést tartott a JKSZ elnöksége. Megvitatták a kommunista szövetség ősszel APOLLO-IS Az űrhajósok harmadik munkanapja Szerdán 14.34-kor az Apollo —15 három űrhajósával 294 000' km távolságra volt a Földtől, és 130 000 km választotta el a Holdtól. Az űrhajó óránként 3950 km-es sebességgel száguldott ekkor célja felé. Az űrajósok kicsivel tovább aludtak, mint ahogy a programban szerepelt: a földi irányítóközpont 70 perccel meghosszabbította pihenésüket, így magyar idő szerint valamivel délután négy óra előtt ébredtek fel. Azonnal megkezdték harmadik munkanapjukat. Az űrrepülés egyébként a tervezettnek megfelelően, rendben folyik. Egyetlen kisebbfajta zavaró mozzanat akadt eddig: ismeretlen ok következtében eltört a hold- I komp magassá ffmérő műszerének védöiivege. Erre a műszerre mind a Holdra szálláskor, mind a holdkomp és az űrhajó találkozásakor szükség lesz: szerencsére van másik is belőle, a másodpilóta műszerfalán elhelyezve. Nagyobb aggodalmat okoznak a szétszóródott üvegszilánkok. Scott és Irwin feladatul is kapták, hogy szerdán éjszaka, amikor a program szerint egy második ellenőrzést végeznek a holdkomp berendezésein, próbálják meg összeszedni a szilánkokat, mivel félő, hogy egyes darabkák a hermetikusan záró ajtó réseibe kerülve zavart okozhatnak az űrhajó hermetizálásában Ilyen a rajzlapon David Scott és James Irwin holdbéli autója. A háttérben a holdkomp, az előtérben a két űrhajós a terepjáró a. Ismeretlen, valószínűleg őrült merénylő hatolt be a nyugat-németországi Hamm városának kórházába és a csecsemőosztályon karate-ütésekkel be- horpasztotta ,négy csecsemő koponyáját, négy másiknak pedig eltörte a karját. Az embertelen bűntény valószínűleg szombat éjszaka történt, amikor az ügyeletes nővért egy koraszüléshez hívták. így csak a vasárnapi ügyeletes figyelt fel arra, hogy a csecsemők a szokásosnál is többet sírnak — Őrült merénylő ez volt az egyetlen jel, mivel a nyilvánvalóan nem épelméjű ütései nem hagytak külső nyomot. A támadás áldozatául esett csecsemők közül a legidősebb mindössze tíznapos, a legfiatalabb négyórás volt. Az ütések nem okoztak halált, de a csecsemők egyike valószínűleg élete végéig viselni fogja a merénylet okozta agysérülések következményeit. Megvizsgáltak még három kisgyereket, akiket szüleik már korábban kivittek a kórházból és megállapították, hogy az ő koponyájukat is betörték. A merénylet óta a kórház gyermekosztályát erősen őrzik, nehogy a tettes újabb merénylettel próbálkozzon. A nyomravezető információt szolgáltató személynek 3000 márka jutalmat ígértek. megtartásra kerülő második választmányi ülésének politikai előkészítését, tanulmányozták az ország gazdasági helyzetét és foglalkoztak a JKSZ előtt álló feladatokkal. Ugyancsak szerdán kezdte meg háromnapos tanácskozását a jugoszláv parlament: a szövetségi képviselőház valamennyi tanácsa. Csütörtökön valamennyi tanács együttes ülésén — a július 1-én életbe lépett alkotmányreform előírásainak megfelelően — megválasztják a köztársaság elnökét, a szövetségi képviselőház elnökét és az új kollektív államfői testületnek, az elnökségnek a tagjait. A parlamenti ülésszak végén kerül sor az új szövetségi végrehajtó tanács megválasztására. MOSZKVA Orosz föderáció ülésszak Szerdán a Kremlben megkezdte munkáját az oroszországi föderáció másfél hónappal ezelőtt megválasztott legfelsőbb tanácsának ülésszaka. Az ülésszak munkájában részt vesz Leonyid Brezsnyev, Nyikolaj Podgornij és több más szovjet vezető. Az oroszországi föderáció (OSZSZSZK) minisztertanácsának elnökévé nevezték ki Mihail Szolomencevet, az SZKP Központi Bizottságának titkárát. Szöul. Szöulból mentőosztagokat, élelmiszer- és gyógyszerszállítmányokat irányító t- tak Dél-Korea központi és nyugati körzeteibe, ahol a két napja tartó esőzések falvakat sodornak el. Az eddigi jelentések szerint a természeti csapás 64 személy életét követelte. Több mint cser Seteartóstatmtt (Folytatás az 1. oldalról.) általi halálra ítélte és a döntést Nimeri elnök jóváhagyta. Az ítéletet nem sakkal a kihirdetést követően, közvetlenül éjfél után, végrehajtották. Ugyanakkor Nimeri elnök utasítást adott az eljárás meggyorsítására. A bosszúra éhes szudáni katonai rendszer szerdán mindenfelé közzétette négy üldözött kommunista, közitük a párt karlhúmi titkárának, valamint a KB ideológiai kérdésekkel foglalkozó titkárának a fényképét, és óva intette a lakosságot attól, hogy menedéket nyújtson ezeknek az embereknek. Omar Hadzs Musza, Nimeri tájékoztatásügyi minisztere szerdai sajtóértekezletén ezerre becsülte azoknak a polgári személyeknek a számát, akiket letartóztattak, s akik ellen eljárást indítottak, s negyvenre azokét, akik még szökésben vannak. Az arab ügyekben rendkívül jói értesült bejrúti An-Nahar ugyanakkor több ezer üldözöttről tud, s értesülése szerint a rögtönítélő bíróságoknak olyan sok a munkájuk, hogy számukat négyről hatra kellett emelni. Szénilegyek, bezárt bányák Tovább sztrájkolnak az amerikai vasutasok Az amerikai szénbányatulajdonosok „haladéktalan elnöki intézkedéseket” sürgetnek Ni- xonnál az immár csaknem két hete tartó vasutassztrájk megszüntetése érdekében. Nyugtalanságuk érthető; a rakodótereken már valóságos szénhegyek emelkednek, s egy- re-másra zárnak be az Appa- lache hegység bányái. Még a munkaügyi minisztérium is beismerte, hogy a munkabeszüntetés komoly gazdasági nehézségeket okozott az ország több részén. Hodgson munkaügyi miniszter döntőbíróság felállítását javasolta a rendezés érdekében. A vasutasszakszervezet elvetette a javaslatot és rámutatott, hogy a kormány által kinevezendő bizottság nyilvánvalóan a vállalkozók érdekeit szolgálná és korántsem lenne elfogulatlan. SANTIAGO Földbirfokkisojátitás A chilei kormány határozatot hozott újabb száz földbirtok kisajátításáról. E földbirtok együttes területe meghaladja az 50 000 hektárt. Jacgues Chonchol Chait chilei földművelésügyi miniszter kijelentette, hogy azok a parasztok, akik között a kisajátított földet felosztják, a műveléshez szükséges más segítséget is kapnak. NICOSIA Riadókészültség Cipruson Riadókészültségbe helyezték kedd este a Cipruson állomásozó ENSZ-rendfenntartó egységeket. Az intézkedésre azért került sor, mert erősen megromlott a viszony a sziget görög és török közösségei között. Megbízható források szerint az ENSZ haderő vezetőit aggasztják a sziget különböző területein mindkét közösség részéről végrehajtott megmagyarázhatatlan katonai akciók.