Pest Megyi Hírlap, 1971. július (15. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-21 / 170. szám
1571. JÚLIUS 31., SZERDA 5 «ST MEGYEI Vecséssn van már a nyeremény Skoda 5 Örhegyi Éva hetedikes ve- csési kislány tegnap vette át a Merkur Vállalattól a MÉH hulladékgyűjtési kampány során nyert gépkocsiját, A kislány iskolás nővérével és két kisebb testvérével 25 kiló rongyot szedett össze és adott át a Pest—Bács—Nógrád megyei MÉH Vállalatnak. A begyűjtött rongyért összesen 5 sorsjegyet kaptak, ezek egyikére húzták ki a főnyereményt. : A Skoda S 100-as személy- gépkocsit Űrhegyi Éva és édesapja tegnap vették át a Merkur csepeli autóátadó telepén. AGRARNAPOK Egy hét a Galga mentén Augusztusban megrendezik a IV. Galga menti agrárnapokat. Az egyhetes rendezvény- sorozat első napján, 15-én Galgahévízen nyílik meg négy község általános iskoláinak gyermekrajz-kiállítása, Szekeres Erzsébet bemutatója, valamint az ÁFÉSZ termékösszeállítása mellett a mező- gazdasági gépkiállítás. Este a művelődési otthonban divatbemutatót rendeznek. Két nappal később Túrán találkoznak a termelőszövetkezeti szakemberek, s délután megkezdődik a tsz-dolgozók labdarúgó-bajnoksága. Augusztus 18-án Bagón ifECET AZ ORSZÁGÚTON júsági találkozót rendeznek, itt a vetélkedő befejezése után a járás legjobb tánczenekara húzza a talpalávalót. Csütörtökön újabb kiállítás nyílik Galgahévízen: az általános iskolában lesz a terménybemutató, majd a művelődési otthonban a mező- gazdasági vetélkedő kezdődik. Az alkotmány ünnepén felvonulás lesz, nagygyűléssel, melynek a műsoráról a Galga menti úttörők gondoskodnak. Ezen a napon rendezik meg a labdarúgó-bajnokság döntőjét, s a mérkőzés befejezése után több népi együttes mutatja be tudását. Az utolsó napon, augusztus 21-én Hévízgyörkön asszonytalálkozót rendeznek, s délután négy órakor — stílusosan — női labdarúgó-mérkőzés lesz az iskola udvarán. Végül a művelődési házban találkoznak a helyi népművészek, akik egy játékos vetélkedőn is részt vesznek. EMLEKEZES TARCSAY VILMOSRA Hetven évvel ezelőtt. 1901. július 22-én született Tarcsay Vilmos, aki a magyar nemzeti felkelés felszabadító bizottságának egyik vezetője volt, s 1944. decemberében, mint az ellenállási mozgalom részvevőjét, a Margit körúti fosházban kivégezték. Sírjánál a Kerepesi temetőben ma 15 órakor ko- szorúzási ünnepséget rendez a Magyar Partizán Szövetség és a Hazafias Népfront budapesti bizottsága. Magyar-kanadai kereskedelmi tárgyalások W. G. Pybus miniszteri tanácsos vezetésével kanadai kereskedelmi küldöttség érkezett Budapestre, hogy tárgyalásokat folytasson a magyar—kanadai kereskedelmi megállapodás meghosszabbításáról, valamint az új megállapodás megkötéséről. A megbeszélések a Külkereskedelmi Minisztériumban kezdődtek meg. Tsz-óvoda épül Tárnokon A tárnoki Lenin Mezőgazdasági Termelőszövetkezet ötmillió forintot fordít egy 50—50 személyes tsz-óvoda, illetve -bölcsőde építésére. A vezetőség és a pártszervezet ezzel kapcsolatos javaslatát a napokban hagyta jóvá a tsz- közgyűlés. A negyedik ötéves terv időszakára előirányzott építkezés meggyorsítására a tsz-tagok egy-egy napi társadalmi munkát is felajánlottak. Kötelező biztosítás a külföldi vadászoknak Az augusztus végén nyíló vadászati világkiállításra érkező külföldi vendégek közül igen sokan aktív vadászok, akik nemcsak a kiállított trófeákat akarják megtekinteni, hanem a hazai vadászati lehetőségekkel is meg akarnak ismerkedni. A vadászat azonban nem veszélytelen kedvtelés. Az E—5-ös út Budapestről kivezető szakaszán, leszakadt a vonóhorogról, majd felborult az XH 09—37 rendszámú, ecetsavat szállító pótkocsi. Az úttestet pillanatok alatt több száz liter ecetsav borította el. A helyszínre érkező tűzoltók gyors munkával, vegyszerrel semlegesítették, a kiömlött folyadékot, és felszabadították az utat a 2 óra hosszat várakozó több száz gépkocsi számára. § Tíz nap rendeletéiből Az elmúlt évben Magyarországon 601 lőfegyver okozta baleset történt, s ezek közül nem egyet külföldi vadászok okoztak. Mivel a világkiállítás idején megnövekszik a hazánkba érkező vendégvadászok száma, a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium elrendelte a 1 külföldi vadászok felelősség- biztosítását. A biztosítás alapján megtérülnek azok az esetleges személyi sérülésekből és vagyonrongálódásból eredő károk. amelyeket a külföldi vadászok okoznak. A vezetőképzés fejlesztéséről, a tanácsi dolgozók képesítéséről megjelent 1.023/1971., és az 1025/1971. Korm. hatáJÚLIUS 22-TÖL 28-IG CEGLÉD, 22-25: Hé barátom, itt van Sabata SZABADSÁG 26—28: A réztorony NAGYKOROS 22-23: Harc a fellegvárban 24-25: A réztorony 26—28: Hé barátom, itt van Sabata GODOLLO 22-25: Az, állatnak meg kell halnia*' 26-28: Kezdet SZENTENDRE, 22-23: A csendőr nősül KERT 24-26: A dél csillaga 27-28: Búcsú a pályától SZENTENDRE, 22-25: Ne várd a májust TEREM 26-28: Ezópus ABONY 22-23: A szicíliaiak klánja'- 24-25: Lépd át a küszöböt 26-27: Harc a fellegvárban BUDAKESZI 22-23: A halál erődje* 24-25: A kétarcú felderítő* 26—27: Zabriskie Point* BUDAÖRS 22-25: Zabriskie Point* 26-28: Nagykorúság DUNA22-23: Ha kedd van, akkor ez Belgium HARASZTI 24-25: Nagykorúság 26-27: A halál erődje* MONOR 22-23: Lépd át a küszöböt 24-25: A szicíliaiak klánja* 26-27: Ne várd a májust NAGYKATA 22-25: Vihar délen 26-28: Mici néni két élete VECSÉS 22—23: San Genaro kincse 24-25: Boldogság madara 26-28: Ha kedd van, akkor ez Belgium * Csak 16 éven felülieknek! Jó szórakozást kiván a PEST MEGYEI MOZIUZEMI VÁLLALAT rozatokat a Magyar Közlöny 46. száma tartalmazza. A munkások és alkalmazottak alapbérének megállapításáról szóló 7/1971. (IV. 1.) Mü.M. számú rendelet alkalmazásáról a 18/1971. ÉVM. számú rendelkezés intézkedik, amelyet a Magyar Közlöny 48. számából ismerhetünk meg. Ugyanitt találhatjuk a Munka Törvénykönyvének az építésügyi ágazatban kiadott végrehajtási utasítását, a 19/1971. ÉVM. számú rendeletet. A pedagógusok munkabérének megállapításáról, a fizethető óradíjakról, továbbá az oktatási intéméznyek (alsó- és középfokú) gazdasági, műszaki, adminisztratív és kisegítő munkakörben foglalkoztatott alkalmazottak munkabérének megállapítására vonatkozó rendelkezéseket — a 210/1971, a 211/1971, a 212/1971. MM.—Mü.M. számú utasításokat — a Munkaügyi Közlöny július 6-i száma teljes terjedelemben közli. Ugyanitt az említett bérrendezések végrehajtásához irányelveket is kaptak az oktatási intézmények Az oktató-nevelő munkát végző egyes dolgozók pótszabadságáról, a magasabb vezető állású dolgozók nyereség- prémiumáról, a raktári dolgozók leltárfelelősségéről közleményeket találnak az érdeklődők a Munkaügyi Közlöny 14. számában. IÍRER4 »ÍREK -EHÍREK -h iiíREK•+ HÍREí [Új A , 1971. július 21., szer- jja, Dániel napja. A nap kél: 4.07, nyugszik: 19.33 órakor. A hold kél: 2.36, nyugszik: 19.15 órakor. BURNS Kisebb felhőátvonulások, legfeljebb néhány helyen esővel. A helyenként erős északi, északkeleti szél fokozatosan mérséklődik. Legmagasabb nappali hőmérséklet 22—27 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál tegnap 21 fok volt. — Pest megye három és fél milliárdos fejlesztési alapjának több mint 57 százalékát, csaknem kétmilliárd forintot fordítanak a negyedik ötéves tervben lakásépítésre. A megyei beruházási vállalat az építkezések több mint 90 százalékára már megtalálta a kivitelezőt. — A IV. kunsági pásztor- és lovasnapok kulturális műsorában július 24—25-én részt vesz a tápiószecsői népi együttes, a Csepel Autógyár tánccsoportja, a kis- kunlacházi ÁFÉSZ zenekara és tánccsoportja, valamint a dömsödi művelődési ház tánccsoportja. Délelőtt-dél- után színvonalas előadással szórakoztatják majd a feltehetően nagy nézősereget. — Üzemorvost alkalmazott dolgozói egészségének védelmére a Soroksári Állami Gazdaság. A ráckevei járásban fekvő körzetek mindegyikében tartanak ma már orvosi rendelést, a betegeknek így nem kell órákat utazgatniuk ambuláns kezelésre. A rádió és a televízió mai műsora — Díjtalan cserekészüléket kölcsönöz a háztartási gépjavítások idejére ügyfeleinek a Pest megyei 1. sz. Szolgáltató, Karbantartó és Gyártó Szövetkezeti Közös Vállalat a ráckevei járás községeiben, A RAMOVILL- lal kötött szerződés a Gel'ká- hoz tartozó garanciális készülékekre nem vonatkozik. KOSSUTH RADIO 4.25: Rákóczi-induló. 4.30: Hírek. Idojárásjelentés. 4.33—7.59: Hajnaltól reggelig . . . Zenés műsor. Közben: 5.00: Hírek. Időjárásjelentés. 5.30: Reggeli krónika. 5.44: Falurádió. 5.59: Pontos időjelzés. 6*M): Hírek. Időjárásjelentés. Kb. 6.15: Rádióreklám. 6.30: Hírek. Idöjárásje- lentés. Kb. 6.40: Rádióreklám. Kb. 6.50: Hallgatóink figyelmébe! 6.59: Pontos időjelzés. 7.00: Reggeli krónika II. kiadása. Utána: Körzeti idojárásjelentés. Kb. 7.40: Üj könyvek. Kb. 7.45: Orvosi tanácsok. Kb. 7.50: Múzeumi híradó. 7.59: Pontos időjelzés. 8.00: Hírek. Idő- járásjelentés. 8.05: Műsorismertetés. Színházak és mozik műsora. 8.20: Magnóval a világ körül. 8.39: Fauré: G-moll szonáta. 9.00: A 22- es csapdája. Joseph Heller regénye folytatásokban. 9.20: Könnyűzene Moszkvából. 9.59: Pontos időjelzés. 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. 10.05: Zenekari muzsika. 11.30: A Szabó család (ism.). 11.59: Pontos időjelzés. 12.00: Harangszó. Utána: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben (élő). 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Népdalok. 13.40: Mezőgazdaságunk és a külkereskedelem. 14.00: Éneklő rajzok Szentesen. 14.25: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.40: Kórusmuzsika. 14.59: Pontos időjelzés. 15.00: Hírek. Idő járás jelentés. 15.10: Decsényi János: Melodias hominis. 15.23: Könnyűzene Gyulai Gaál Ferenc szerzeményeiből. 15.40: Művelődés és ingázás. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Az élő népdal. 16.15: Haydn: F-moll vonósnégyes. 16.38: Menyasszonyom a jobbszélső. Moldova György szatírája. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 16.59: Pontos időjelzés. 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Ilosfalvy Róbert énekel. 17.43: A műhelyben beszélik . . . Riport. 17.58: Töltsön egy órát kedvenceivel. 18.58: Hallgatóink figyelmébe. 18.59: Pontos időjelzés. 19.00: Esti krónika. 19.30: Párizsi zeneparádé. vn. rész. 20.00: A lengyel kultúra hete. 21.05: Hírek. 21.08: Gondolat. A Rádió irodalmi lapia. 21.48: Daróczl Bárdos Tamás: Csángó lakodalmas. 21.59: Pontos időjelzés. 22.00: Hírek. Idő^árásje- lentés. 22.15: Soortbírek. 22.20: Beethoven és Bartók zenei öröksége. 22.59: A lengyel kultúra hete. 23.20: A mikádó. Részletek Sullivan—Gilbert onerettiéből. 24.00: Hírek. Időjárás jelentés. 0.10: Magvar Néphadsereg Zenei Szak- középiskolájának r^zfúvós szextettje játs^k. 0 25: Himnusz. 0.30: Vízjelzőszolgálat. PETŐFI RADIO 6.20: Torna: 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: Andalúziái dallamok — n. rész. 8.28: Fúvós-keringők. 8.44: Genfi iratok — a Vietnam Archívum (isin.). 8.59: Találkozásaim híres muzsikusokkal. II. rész. 9.40: .Lakáshelyzet 1971-ben. Riport. 10.UO— 12.00: Zenés műsör üdülőknek. Közben: 10.30: Német nyelvű hírek. 11.00: Hírek. Idöjárasjeientés. 11.05: Angol nyelvű hírek. 11.30: Orosz nyelvű hírek. 11.45: Rádióreklám. 12.00: Válni akarók kíméljenek! Agatha Cristie regényének rádióváltozata. 12.24: Chopin: 24 prelüd. 13.00: Hírek. Időjárásjelentés. 13.03: Elisabeth Rethberg és Helge Roswaenge énekel. 13.40: Orvosi tanácsok. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig az aktualitások jegyében. 14.30: Hírek. Körzeti idojárásjelentés. 15.30: Hírek. 16.30: Hírek. 17.30.: Hírek. 18.30: Hírek. Időjárásjelentés. 18.10: Kis magyar néprajz. 18.15: Hangverseny a stúdióban (élő). 18.35: A Musza Dag negyven napja. Folytatásos rádiójáték I. rész. 19.52: Jó estét, gyerekek. Meseműsor. 19.59: Pontos időjelzés. 20.00: Esti krónika II. kiadás. 20.25: Üj könyvek (ism.). 20.28: Ifj. Sárközi Béni népi zenekara játszik. 20.58: Atlasz. Világgazdasági figyelő. 21.13: Egy barokk muzsikus a bécsi Burgbah. Gottlieb Muffat. 21.40: Az iskola és a társadalmi mobilitás. 22.00: Operafelvételek a század első feléből. 22.20: Made in Hungary. Könnyűzene, tánczene, dzsessz. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.15: A lengyel kultúra hete. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Műsorzárás. Utána: Idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. URH 18.00: Hírek. Idojárásjelentés. 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Láng István: Változatok és allegro. 19.07: Vladimir Askenazy zongorázik. 19.55: Mint oldott kéve. Jelenetek Sárközi György regényéből. 20.41: Hííek. 20.44: Beethoven: III. (Eroica) szimfónia. 21.38: Az Etna tűztörvényei. 21.53: A dzsessz ked- velőiiiek. 22.10: Tosca. Részletek Puccini operájából. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 9.30: ősz a moldvai Kárpátokban. Román kisfilm. (ism.). 9.40: Delta. Tudományos híradó (ism.). 10.10: A kegyelmes úr szárnysegédje. Magyarul beszélő szovjet filmsorozat. 1. rész (ism.). 18.25: Hírek. 17.30: Mindenki közlekedik ... Riportműsor. 18.15: Nemzetközi kaleidoszkóp. összeállítás a moszkvai televízió énekes vetélkedőjé- ből.18.35: Az orvosi gondolkodás története. II. Pasteur és kora- 19.05: Reklámmüsor. 19. t5: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sanzonról sanzonra. (A június 30-án elmaradt műsor.) 20.20: Lányok hálóterme. Magyarul beszélő francia film. 14 éven felülieknek! 21.55: Tv-hír- adó — 2. kiadás. SZÁZHETVENET évvel EZELŐTT, 1796. július 21-én halt meg — 37 éves korában — Robert Burns, a skótok legnagyobb nemzeti költője. Eleinte nagyrészt dél-skóciai tájnyeiven írt, majd később angolul. Egyszerű földműves családból származott, maga is sokáig kis földjén gazdálkodott, de tönkrement és adóhivatali írnokként tengődött. Burns legértékesebb versei a skót népköltészet hatását tükröző, a skót népet és földet meleg szeretettel ábrázoló elbeszélő költeményei. Ugyancsak híresek szerelmi dalai, valamint politikai radikalizmusáról és harcos antiklerikalizmusáról tanúskodó szatírái. Nagy rokonszenvvel fogadta a francia forradalmat. Európa-szer- te jelentős hatással volt a népi irányú költészetre, a magyarra is. Nálunk is népszerűek versei, amelyeket — többek közt — Arany János, Illyés Gyula és S^abó Lőrinc fordítottak magyarra. — Veterán—ifjúsági találkozó. Idén először kerül megrendezésre a fiataloknak s a gödi Fészekben egykor illegális munkát végző mozgalmi embereknek a találkozójára. Az első napon, augusztus 7-én Zelk Zoltán költő és Vészi Endre író beszélgetnek a fiatalokkal a múlt harcairól. A második napon sportbemutatók és versenyek lesznek. — A fénycsőgyújtó gyártásához kezdtek idén az Egyesült Izzó váci gyárában. Bár 100 dolgozónak kellett betanulnia az új munkafogásokat, a féléves tervet e terméknél is teljesítették. — Biztonságosabb közlekedés. A BKV (HÉV) Gödöllő—Budapest közötti szakaszán Szilasliget megállóhelynél as-zf alt járdát, korlátot és vágányelválasztó kerítést 'építtetett. E munkgla^- tokkal tették biztonságosabbá az utasok számára a közlekedést. — Hányán szereztek tudományos fokozatot? A tudományos minősítő bizottság összegezte a harmadik ötéves terv időszakában kiadott tudományos fokozatok adatait. Esizerint az elmúlt fél évtizedben 951-en szereztek tudományos minősítést. A növekedési ütem évente átlagosan 200 fő, ami 5,2 százaléknak felel meg. — Öszi-téli szezonra készül már a ruhaipar. A SZÖ- VOSZ — amely Pest megye szövetkezeti boltjait is ellátja áruval — július 27-én teljes kollekcióbemutatót tart Siófokon, az Európa szállóban. A bemutatón részt vesznek a megyei ruházati boltok vezetői. — Óvodabővítés Szentendrén. Megkezdték a III-as számú Vasút villasori óvoda bővítését. Az építkezéssel december 31-ig készül el a Városgazdálkodási Vállalat és az Építőipari Szövetkezet. Két csoport részére építenek foglalkoztatót, közel kétmillió forintos költséggel. — Saját üdülőjükben pihenhetnek ez évtől a kis- kunlacházi Kiskun Termelőszövetkezet tagjai. A tsz balatonszárszói üdülőjében őszig biztosítva van a „telt ház”. — Erdőlakó betörő. Betörők jártak minap éjszaka a piliscsabai „Tölgy” italboltban. Langihoffer Péter 21 éves büntetett előéletű gyári munkás és társa, Csuhaj István az ajtópánt lefeszíté- sével jutott be az üzletbe, ahonnan 4500 forint értékű itallal távoztak. Csuháit hamarosan letartóztatták, Langhofíert pedig erdei búvóhelyén fogták el a nyomozók. A „Lőwy Sándor’» Gépipari Technikum és Szakközépiskola esti és levelező tagozatán négyéves képzéssel szakközépiskolai első osztályt indít. Felvétel alsó korhatára: 17 év. Szakképzettséggel rendelkezők felvételi vizsga nélkül nyerhetnek felvételt. Érettségivel rendelkezők különbözeti vizsgával a technikum II. osztályába jelentkezhetnek. Jelentkezéseket augusztus 10-ig elfogadunk. Igazgatóság, (x)