Pest Megyi Hírlap, 1971. július (15. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-17 / 167. szám
2 ““iMlf/rlap 1971. JÜLIUS 17.. SZOMBAT A jordáníai légierő napalmbombákkal támadja a szabadságharcosokat A palesztinai gerillaszervezetek pénteki közleményei szerint folytatódik a harc a gerillák és a jordániai katonaság egységei között. Husszein király elrendelte a légierő bevetését is a gerillatáborok elten; a közleményen szerűn a katonaság az Ammantól északra fekvő körzetekben napalmbombákat is bevetett.A palesztinai felszabadítasi népi frontja ugyancsak közleményben jelentette be, hogy egységei kivonultak Dzseras- ból és Adzslunból, miután súlyos veszteségeket okoztak a királyi alakulatoknak. A harcok térségében óriási tüzek égnek; A katonaság még mindig nehéztüzérséggel lövi a gerillatáborokat. Damaszkuszi jelentések szerint a palesztinai harcosok egyre nehezebben tartják magukat, mivel a katonaság gyűrűje elzárta őket ivóvíz-utánpótlásuktól. Csütörtökön este szíriai katonai küldöttség érkezett a jordániai fővárosba, hogy közvetítsen a polgárháborúban szembenálló felek között. A szíriai hatóságok ugyanakkor megtiltották a ' palesztinai kommandóknak, hogy szíriai területről hadműveletekét indítsanak a Jordániában harcoló társaik megsegítésére. Szíria visszajuttatta Jordániának azt a 11 harckocsit, amelyet a gerillák a múlt év szeptemberi polgárháborúban zsákmányoltak a jordániai páncélosoktól. Amman ban hivatalos részről egyelőre nem hajlandók nyilatkozni a pénteki hadműveletekről. Az újságírókhak szigorúan megtiltották, hogy az or- I szág északi területeire utazza- I nak. Htisák Lilbcreclíeii A CSKP XIV. kongresszusával megkezdődött új szakasz fő feladataival foglalkozott libereci beszédében Gustáv Hxisák, a CSKP KB főtitkára. Szólott arról, hogy a lakosság körében még inkább el kell mélyíteni a politikai ne- velőmunkát, mivel a politika és a gazdaság kölcsönösen hatnak egymásra. Kifejtette, hogy a pártkongresszus következtetései nagy visszhangot keltettek az állampolgárok széles tömegei között, mintegy bizonyítva szocialista meggyőződésünket. Néhol azonban még mindig értetlenségbe, közömbösségbe ütközünk, ami parancsolóbbá teszi, hogy leküzdjük a múlt hibáit, s kritikusan vegyük szamügyre a legkülönfélébb fogyatékosságokat a gazdasági élet, valamint az emberek körében végzett munka területén. Ky káhítósmrcsempé Phil Brady, az NBC amerikai rádió- és televíziótársaság sai- gíwtí tudósítója csütörtök este a tv-híradóban azt. állította, hogy Thieu dél-viétnami elnök és Ky alelnök olyan össze gokban, amihez Ky, a légierő volt parancsnoka, áldását adta. Volt alárendeltjei a bevételek egy bizonyos százalékát át- adjájc neki. TILTAKOZÓ TÜNTETÉSEK AZ OLASZ ÚJFASISZTÁK ELLEN Luigi Longo, az Olasz KP főtitkára az OSZP Reggio Ca- labria-i székházánajt lerombolása és felgyújtása utáfn táviratban biztosította a kommunisták szolidaritásáról Giaco- Vno Mancinit, a szocialista párt főtitkárát. Az olasz alsóház és a szenár tus kommunista parlamenti csoportjainak elnökei; Ingrao és Terracini találkoztak Co-1 lombo miniszterelnökkel, s leleplezték a kormányhatóságok bűnös tétlenségét az újfasiszták . pusztító - tevékenységével szemben. A képviselőház csütörtök esti ülésén -— a fasiszták és a kereszténydemokraták kivételével — valamennyi parlamenti csoport hevesén vádolta Restivo belügyminisztert. Válasza még a kormányban részt vevő szocialista és szociáldemokrata párt képviáfelőit sem elégítette ki, s a keresztény- demokraták közt nem akadt senki, aki a belügyminisztert védelmébe vegye. A tiltakozó tüntetések folytatódnak, szerte Olaszországban. Köszönetnyilvánítás Pénteken Moszkvában közleményt adtak ki, amelyben a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa őszinte köszönetét fejezi ki mindazoknak a Szovjet párt-, tanácsi és társadalmi szervezeteknek, vállálati kollektíváknak, kolhozoknak', in- I tézményeknek és magánembereknek, 'valamint a testvéri marxista—leninista pártok központi bizottságának, a szocialista és más országok kormányainak, állami és, katonai személyiségeinek, a diplomáciai képviseleteknek, társadalmi szervezeteknek és magánszemélyeknek, akik részvétüket nyilvánították Georgij Dobrovolszkij, Vla- gyiszlav Volkov és Viktor Pacajev űrhajósoknak a Szojuz—1 visszatérésekor bekövetkezett hősi halála alkalmából. Amerikai bombák cs demilifarizáit övezetnél Pénteken B—52-es óriásbombázók több hullámban tár madták a felszabadító erők feltételezett állásait a demili- tarizált övezet közelében. Az amerikai repülőgépek 360 tonna bombát dobtak le a térségben. A fellángoló harcokban Kambodzsa és Dél-Vietnam területe felett — a saigoni amerikai főparancsnokság szerint — az elmúlt két nap során két amerikai helikoptert lelőttek. EzzelÄ az.'’ indokínai háború kezdete óta elpusztított ame-1 rikai gépek száma 7852-re emelkedett. •k A Felszabadulási hírügynökség hanoi jelentése szerint a dél-vietnami felszabadítási erők az elmúlt hat hónap során 151 000 ellenséges katonát tettek hárcképtelenné. Riad hazautazott bői finanszírozza választási kampányát, amelyek, illegális kábítószer-csempészetből származnak. Brady hangsúlyozta, hogy értesüléseit „igen megbízható forrásból” szerezte, s hozzátette, hogy dél-vietnami légihadsereg tevékenyen részt vesz kiábítászeíek szállításáA Biztonsági Tanács elítélte Portugáliát A Biztonsága Tanács négy- i napos vita után egyhangúlag J úgy döntött, hogy ténymegál- I lapító bizottságot küld a Por- j tugália elleni szenegáli panasz kivizsgálására. A BT határozatban ítélte el a szenegáli területek ellen 1963 Dr. Mahmud Riad egyiptomi miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter, pénteken Belgrádból elutazott Kairóba. Riad négynapos hivatalos jugoszláviai látogatása idején tárgyalásokat folytatott Tito elnökkel és Mirko Te- pavac külügyminiszterrel. . t) / • ^ Fiatal horgász a Tiberis partXCÓUlíll 11 Ytír ján. A háttérben a híres AnJ gyalvár (Castel Sant’ Angelo), Róma egyik legtöbbet fényképezett és legjobban ismert műemléke, a hozzá vezető híd a Ponte Sant’ Angelo, a tíz angyalszoborral. óta elkövetett portugál agressziókat. Az agressziót elítélő határozat megszavazásánál az Egyesült Államok és Nagy-Britannia tartózkodott. KRASSÓ-SZÖRÉNY Károm halálos ítélet Az Előre című lap szerint a krassó-szörényi megyei törvényszék rendkívül szigorú ítéleteket hozott nyolc sikkasztó perében, akik egy re- sicai élelmiszerüzletben 12 éven át csaknem 5 millió lejjel károsították meg a közvagyont. A törvényszék három személyt, köztük egy nőt halálbüntetéssel sújtott, kettőt 20—20, egy-egy vádlottat pedig 10, illetve ötévi börtönbüntetésre ítélt. A vádlottak kötelesek megtéríteni az okozott károkat. FRANCO HELYETTESE Franco rendeletet adott ki, amelynek értelmében Juan Carlos spanyol ■ trónörökös fogja betölteni az ő funkcióit betegsége vagy távolléte esetén. A spanyol diktátor decemberben lesz 79 éves. Mi vezérli a nőt? Egy nagy amerikai női divatáruüzlet megkérdezett egy pszichológust, milyen indítékok vezérlik a nőt vásárlása során. A következő választ kapták: „1. kihangsúlyozza az alakját; 2. senki más nem viseli; 3. mindenki viseli; 4. szomszédai nem elég tehetősek ahhoz, hogy megvásárolhassák; 5. mert eredeti; 6. mert a férj azt mondta, hogy ne vegye meg; 7. mert mióban szüksége■ van rá.” A JÖVŐ KÉRDŐJELEI Ha akárcsak egy esztendeje valaki azt jövendöli, hogy az amerikai és a kínai fővárosban egyidősen azonos tartalmú, összehangolt bejelentést tesznek, az illetőt, alighanem megmosolyogták vplna. Most pedig nemcsak sor került egy ilyen közös, egyidejű bejelentésre, hanem 1. azt az amerikai külpolitikának az elnök után legmagasabb rangú irányítója, dr. Kissinger beszélte meg Csou En-laj miniszterelnökkel és 2. a bejelentés tartalma Richard Nixon pekingi látogatásának publikálása. A Fehér Ház urának pekingi látogatása a meglepetés erejével hatott. Maga a folyamat persze nem új: a sokat emlegetett „pingpong-diplomácia” kaucsuk- labdája már régebben kattogott e két főváros, Washington és Peking között. A váratlan csak az, hogy Kína, amely nemcsak történelmi, hanem emberi mércével mérve is* csak az imént szakított a kulturális forradalom alatt követett elszigeteltségi politikájával, szinte átmenet nélkül jutott el a legerősebb imperialista hatalom első emberének meghivásáig. Ez azonban csak a tény regisztrálása és semmiképpen nem értékítélet, önmagában csak üdvözölni lehet az államközi kapcsolatok normalizálását, ennél többet mondani azonban pillanatnyilag tenyérjósíás lenne. Minden, — kivétel nélkül minden — attól függ, milyen célok szolgálatába állítják ezf a látványos közeledést Pekingben és Washingtonban, milyen eddig függő kérdéseket old meg ez a közeledés — és milyen áron. A lépésnek ugyanis már első pillantásra is rengeteg vonatkozása van. Mit jelent ez az indokínai rendezés szempontjából,? Megszünteti-e Washington a kínai ENSZ-tagsággal kapcsolatos eddigi magatartását? Követi-e a Washington felé tett jelentős pekingi gesztust a szovjet-kínai kapcsolatok javítására irányuló kínai törekvés, vagy továbbra is a szovjet- ellenesség marad Peking vonalvezetése? A pekingi és a washingtohi bejelentés mögött kérdőjelek erdeje sorakozik. Az esemény jelentőségével, sőt jellegével kapcsolatos kérdésekre csak a jövő adhat választ. Külföldi ajánlatok BELFAST Urániumdúsító Japánbun? Elraboltak egy katolikus Japán félhivatalos francia javaslatot kapott a Csendesóceán térségében létesítendő urániumdúsító üzem közös létesítésére. Az egyelőre ismeretlen féltől érkező javaslat a francia gázdiffúziós urániumdúsító eljárás alkalmazására irányul. Egy japán szóvivő szerint Japán más javaslatokat is kapott Ausztráliától és Kanadától urániumdúsító üzemek létesítésére, és az angol a nyugatnémet—-holland csoport által kifejlesztett centrifugális eljárás iránt is érdeklődik. agitátort öt fegyveres péntek-reggel elrabolta egy belfasti kórházból Stuart Fitzgerald katolikus agitátort, akit brit katonák a hét elején egy tüntetés során sebesítettek meg és fogtak el. Az egyik fegyveres orvosnak öltözve hatolt be a kórterembe és miután társai segítségével ártalmatlanná tette a foglyot őrző két rendőrt, a beteggel együtt elmenekült. ÚJ SZOVJET GÉPKOCSI A ZIL—117 típusú új szovjet személygépkocsi. A KORSZERŰ KÖZLEKEDÉSHEZ HOZZÁ TARTOZIK AZ UTASBIZTOSÍTÁS. AZ UTASBIZTOSÍTÁST A PÉNZTÁRAK ÉS UTAZÁSI IRODÁK BIZTOSÍTÁSI SZELVÉNNYEL VAGY BÉLYEGGEL ELLÁTOTT MENETJEGGYEL SZOLGÁLTATJÁK KI AZ UTASBIZTOSÍTÁS ÖNKÉNTES AZ UTASBIZTOSÍTÁS SZÜKSÉGES