Pest Megyi Hírlap, 1971. július (15. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-02 / 154. szám

war» use I* *» e/6'Hnp 1971. JÜI IÜS 2., PÉNTEK Szcrccscnsirályok A szerecsensirályoJc, a Feke­te-tenger partvidékének és a görög szigeteknek jellegzetes lakói az ornitológusok megfi­gyelése szerint rendszeresen megjelennek a Szegeddel hatá­ros fehértói rezervációban; fészket raknak és utódokat ne­velnek. Pontosan nem lehet őket számba venni, mert csak annyiban különböznek a sok ezer dankasirálytól, hogy fejük nem barna, hanem koromfeke­te. Erre utal elnevezésük is. A Fehér-tóhoz való ragaszkodá­suk meglepő, mert olyankor térnek vissza, amikor harcias rokonaik, a ,dankák” már el­foglaltak minden helyet a vé­dett terület kis szigetén. így csak nagy üggyel-bajjal, ve­szekedés árán tudnak fészket rakni. Még ilyen küzdelmes letelepedési viszonyok között is a rezervátumban maradnak. Az utóbbi években valóságos törzsállomány alakult ki a szerecsensirályokból. JUBILÁLNAK A SZEGKOVÁCSOK Jobb sorsot érdemelnek Ez a ktsz eddig sehogy sem tudott ki vergődni a gondok­ból, bajokból. Vezetői mentek, a hibák maradtak — s alapí­tásuk huszadik évfordulója előtt leváltották a legutóbbi vezetőséget is. Most megint az lett az elnökük, aki volt itt 52-től 56-ig — akkor eltávolí­tották innen, most, kérésükre, ismét elvállalta a ktsz vezeté­sét. Azt mondják róla, 5. Re­ményi József kovácsolta össze annak idején őket. Ha megkérdezem Buresch Emilt, aki egy esztendeje a műszaki vezető itt, ez a szün­telenül lótó-futó, vibráló, tény­kedő ember látszólag leegysze­rűsíti a problémát: — Az volt a fő hiba, hogy nem azokkal törődtek, akikért ez a ktsz létrejött. Muzeális értékek a padláson? A z elmúlt héten Gyömrő új színfolttal gazdagodott. A kulturális napok keretében a Ságvári Endre úttörőházban megnyitották a Rákóczi-emlékszo- bát. Miután egy önálló gyömrői múzeum létesítése meg­oldhatatlan akadályokba ütközött, helyénvalónak lát­szott a történelmi hagyomány ápolása ebben a formá­ban. Pedig egy időben, szűkös körülmények között, de volt Gyomron falumúzeum. Sajnos, később megszűnt. A nagy értékű muzeális anyag egyik fele — szintén a múzeumbaráti kör gyűjtése, akár a Rákóczi-szoba anyagának — most jó helyen van Tápiószele múzeu­mában, megfelelően gondozzák. De hol van a többi? Monoron, a járási művelődési ház padlásán — koránt­sem megnyugtató körülmények között. Néhány éve szállították oda, mondván, hogy ez lesz az alapja egy, Monoron létesítendő múzeumnak. Nem lesz Monoron múzeum, ez eldöntött kérdés, a régiségek azonban a padláson felejtődtek. Miért? Meddig? Mi lesz a sorsuk? Kérdések, kérdések ... Sok szó esik mostanában Gyömrőn a művelődésért felelősök körében a Rákóczi-emlékszoba jövőjéről. Fi­gyelemre méltó dr. Bánkuti Imre tudományos kutató szava: véleménye szerint lehetőség lesz a jövőben arra, hogy az évenként megrendezendő múzeumi hónap ke­retében a Magyar Nemzeti Múzeum egy kamarakiállí­tást létesítsen az emlékszobában. Feltehetően a jelen­leginél sokkal gazdagabb anyaggal tudnák bemutatni Rákóczi korát. A javaslat megvalósításáért lépéseket kell tenni, ez azonban már a gyömrőiek feladata. Többen javasolták, hogy az új tanévben az iskolák néhány történelemórát az emlékszobában tartsanak meg. Nagyon jó javaslat! Megvalósítható, Budapesten a Petőfi Irodalmi Múzeumban a fővárosi iskolák már nem egy irodalomórát tartottak. Furuglyás Géza A szegkovács ktsz — amely ma a Pest megyei Lakatos és Kovács Ktsz elnevezést viseli — 1949-ben alakult, a belépők a maguk üllőjét, kalapácsát, fuj tatóját hozták be a kollek­tívába, hogy hagyományos, apáról fiúra öröklődő mester­ségüket együttesen folytassák. Azóta már a gyermekeik közül is jó páran a ktsz tagjaivá váltak. Kezdetben olyan pri­mitív gazdálkodásra kénysze­rítette őket az anyagi alapok hiánya, hogy amit megtermel­tek, nyomban eladták, hogy le­gyen miből új nyersanyagot venni. Most a sok gondot, vihart mggért ktsz ünnepi közgyűlé­sén, ahol átadták eredményeik alapján a megyei KISZÖV ser­legét, zászlaját, már egészen másfajta gondokról esett szó. A kis ktsz ebben az ötéves tervben mintegy harmincmil­liós értéket termel. Volt, ami­kor itt nagyon nehéz idők vol­tak, sokszor találkoztak súlyos körülmények között — de aki itt ma körülnéz, jólöltözött embereket lát, a kis kollektíva megerősödött, és akik elhagy­ták a ktsz-t a viharos időkben, azoknak 90 százaléka is visz- szatért ide. Általában minden­ki megtalálta a számítását, ia- vult az emberek szociális, munkahelyi helyzete, a ktsz különösen a legutóbbi időben sokat fejlődött- A szövetkezeti mozgalom ma már tisztességes megélhetést biztosít tagjainak — de az itteni szegkovácsok alacsony keresete rendezésre vár. A felmerülő problémákat mielőbb orvosolni kell. Ne­héz volt megmozgatni a szö­vetkezetét, de ma egyenesben vannak. A szövetkezet sok dol­gozója tanácstag, párttag, a sportban járási szinten is szép eredményeket ért el. Most a kommunális, szociális körül­mények további javítása szük­séges. Mert ezek az emberek rendkívül nehéz munkát vé­geznek, de akik közülük a leg- elviselheietlenebb munkakö­rülmények között dolgoznak, azok keresnek aránytalanul kevesebbet; annyira arányta­lanul, hogy ők, a csobánkai szegkovácsok a megye egyik legcsodálatosabb dombvidékén a legnyomorúságosabb viskók­ban szoronganak. A ktsz többi részlegeiben dolgozó cigányok Piliscsahán, Pomázon szép, gondozott, korszerűen fölsze­relt, saját maguk építette, tá­gas kertes családi házakban élnek. A különbség oka a bé­rezés szélsőséges és aligha in­dokolható, semmiképpen nem tartható aránytalansága. A Pest megyei Lakatos és Kovács Ktsz a nehéziparnál:, a szénbányászatnak, az építő­iparnak készít ácskapcsot, kis­vasúti sínszeget, rabicszeget, kampósszeget, falszeget, létra­kikötő szeget, csőbilincset. Nélkülözhetetlen cikkeket. 1959-ben a termelési érték 1 millió 800 ezer forint volt. 1970-ben már 14 millió — és ebből 7 millió 100 ezret a szeg­kovácsok termellek meg. Azt is bebizonyították, hogy mes­terségük művészei; amivel az ország másik szegkovács-szö- vetkezete nem tudott megbir­kózni: exportra is dolgoznak. Eredményeik adnak jogot ar­ra, hogy minden oldalról meg­kapják a szükséges támogatást. P. G. PEST MEGYEBE IS Raktárváros targoncával Ugyan járt-e már valaki az ing-utcában, a frottír-kerület- i ben, a táska-téren? Tréfásan így lehetne nevezni azokat az I óriási raktárrészlegeket, ame­lyek Budapesten, a XV. ke­rületben, a rákospalotai rak­tárkombinátban találhatóik. Az óriási, a modem Corvin áruházra megtévesztően ha­sonlító épület 36 ezer négyzetméter hasznos befogadóheilyel rendelkezik, s három vállalat közös tulaj­dona. Megtekintése valóban élmény. A 316 millió forintot érő készlet két emeleten he­lyezkedik el, s emelővillás targoncák, futószalagok és a Közép-Európában legmoder­nebbnek számító technológia biztosítja a folyamatos üze­melést. A központ és a rak­tár kapcsolatát, valamint a belső árumozgatást elektro­mos adatnyilvántartás köve­ti! • ördögien ügyes szerkeze­tek az emelővillás targoncák. Kék tréningruhás fiatal lány ül a vezérlőkosárban, külön­böző karokat mozgat és a gép surrogva engedelmeskedik. Hajókoffer nagyságú, áruval színültig megrakott vasketre­cek alá tolja két acéltalpát, és a nagy, súlyos darabokat emeletmagasan csúsztatja a helyükre. Nagy szükség volt a teljes gépesítésre, mert az itt dolgozók nagy része nő, akik semmikép­pen sem bírnák el a megerőltető kézi rakodást. A raktáros húszezerféle árujának 80 százaléka belföl­di, a többi import. 140 ter­melőüzemmel dolgoztatnak, Budapesten kívül Pest—Ko­márom—Nógrád és Fejér me­gye ellátásáról is gondoskod­nak. k. m. Szedik a meggyet A túrái Galgamcnte Ter­melőszövetkezet gyümölcsösé­ben több mint ötven diáklány szedi a meggyet a kertészeti munkások vezetésével. A le­szedett gyümölcsöt a tsz te­herautói szállítják közvetle­nül a budapesti üzletekbe. Ki­lójáért 9—12 forintot kap a közös gazdaság. (Foto: Urbán) KLAIPEDA UTCA A debreceni .városi tanács elfogadta %zt 'az előterjesztést, hogy a város központjában épülő lakónegyed első utcáját — amelyben házgyári elemek­ből épülnek az új lakások — Klaipeda utcának nevezzék eL Klaipeda a Litván Szocialista í Köztársaság 150 ezer lakosú ' városa, Debrecen testvérváro­sa. A múlt év őszén Klaipedá- , ban Debrecenről nevezték el j az ott épülő lakónegyed egyik I utcáját. Ö volt fehér ingben A gyerek látványa még az ünnepség után sem ment ki a fejéből. Ahogy illik, a töb­biek sötétkékben, feketében, jól szabott öltönyökben, va­kítóan fehér ingben, mutatós nyakkendőkkel. Senki nem mondaná meg, hogy kicsodák, lehetnek épp úgy ünnepségre összejött egyetemisták, mint akik valójában, szakmunkás­bizonyítványukat most át­vevő végzős ipari tanulók. A ruha már nem osztályozza az embereket — ma ez közhely. A gyárban jó néhányan bi­zonyítják a közhely igazát. Ruhájuk után akár mérnö­kök, akár munkások lehetnek, mindegy, nem számít. Nem ez számít. Talán ezért tűnt fel a gyerek, vagy azért, mert mesz- szire világított zakó nélküli fehér inge a többiek sötétlő tengeréből? Az emelvényről, ahol a vezérkar ült, különö­sen jól látszott az egyenes so­rokba fölállt gyerekseregből kirívó fehér inges srác. Nyur­ga, szőke hajú, az ilyeneknek mindig szeplős az arca, de persze ezt az emelvényről nem látni. Az arca vonásait sem. Csak a fehér ingét. Miért volt ez a gyerek ingben? Kiszólt Rozikának, hogy hívja fel neki Bartost, az iparitanuló-intézet igazgató­ját. Amikor meghallotta a telefonban a rekedtes hangot, hirtelen elbizonytalanodott. — Tulajdonképpen ... jól si­került az ünnepség ... szépen fcsináltátok, utána nem volt Időm megmondani, mert a vendégeket kellett dirigál­nom, most mentek el nemrég, ezért hívtalak, köszönöm ... Bartos, mint mindig, kész- ségeskedett: — Kérlek, igaz­gató elvtárs, nagyon kedves tőled, igazán kedves, hogy értékeled a munkánkat, az erőfeszítéseinket, persze, azért mi is segítünk a gyárnak, hi­szen évente száztíz-százhúsz gyerek csak valami ebben a munkaerőínséges világban, he­he ... Nem szerette Bartost, bár­hogy is magyarázta magának, hogy a vezető nem osztályoz­hat szeretem, nem szeretem alapon. Bartost mégsem szí­velhette. Pontosan az aláza­toskodása, a készségeskedése, ne finomkodjunk, a szerviliz- musa miatt. Minek csinálja? Hiszen tud dolgozni, jól vezeti az intézetet, akkor minek ez a cirkusz, „kérlek, igazgató elvtárs”, s így tovább ... Fél­beszakította: — Volt ott egy gyerek az ünnepségen, fehér ingben, azaz csak fehér ingben, zakó nélkül... — Ne mondd! Nem vettem észre. Nahát! Hiszen szigo­rúan kiadtuk, hogy megjele­nés kötelezően ... nem is ér­tem, hogyan történhetett, azonnal intézkedem ... — Várjál, várjál! Ne intéz­kedjél, csak annyit, hogy tudd meg, ki az a gyerek, s küldd fel hozzám. Bartos hallgatott a vonal túlsó végén. Mint aki nem érti. Hol követett el hibát ? Az igazgató maga akar rendet csi­nálni ebben a dologban? Vé­gül, már-már kínossá váló hallgatás után kinyögte: — Igen, ahogy parancsolod igaz­gató elvtárs, azonnal intézke­dem ... Teljesen reménytelen ez a Bartos — gondolta az igaz­gató, amikor letette a hallga­tót. Teljesen reménytelen. Be­lőle már soha nem lehet más embert faragni... Dolgozni kezdett, a kísérleti üzem ösz- szefoglaló jelentését vette elő, immár harmadszorra, mert egy sor dolgot egész egysze­rűen nem értett benne. Mit képzelnek ezek, újabb két­milliót kérnek egy olyan kí­sérletsorozatra, amilyet másutt egy hét alatt néhány emberrel elintéznek, itt meg külön „cél- brigádot” alakítanak... gi­gantománia, mindig is hajla­mosak voltak az ott dolgozók erre... Golyóstolla sűrűn mozdult, hogy felkiáltó- és kérdőjeleket írjon a papír szélére, a szöveg mellé. Any- nyira elmerült az anyag ta­nulmányozásában, hogy ami­kor Rozika beszólt, hirtelen nem értette. „Milyen fiú van itt?” — kérdezett vissza a te­lefonban, s hallotta, ahogy Rozika sustorog valamit a vá­rakozóval, majd azt mondja: — Igazgató elvtárs hivatta. Ö volt fehér ingben ... A fiú nem ijedten, de lát­ható megilletődöttséggel lé­pett be, s megállt rögtön az ajtó mellett: — Jónapot kívá­nok .— mondta —, hivatni tet­szett. Szőke volt valóban, erre jól emlékezett, s elmosolyo­dott, mert ahogy gondolta, szeplők világítottak az arcán. Nyurga, de nem nyápic fickó volt, a nem túl erős, de szívós fajtából. Az ing már lekerült róla, meg a nadrág is, az ola­jos kezes-lábasban semmi nem különböztette meg azok­tól, akikkel néhány órája a nagyteremben együtt állt. — Jó napot — mondta a fiúnak, s intett, jöjjön köze­lebb, üljön le. A srác feszen­gett egy kicsit, látszott, attól tart, hogy összekeni a fotelt, s óvatoskodva, a szélére tele­pedett. Hol is kezdje, mit mondjon? Miért hívta föl ezt a gyereket? Helyes, ha egy vezető enged a szeszélyeinek, a rögtönzéseinek? A szalma­szálba kapaszkodott: — Hogy hivják fiam? — Hevér András. — Most szabadult, ugye? — Igen — mondta túl gyor­san a gyerek, mint akit kita- nitottak arra, ha kérdezik, mit feleljen, — s Bartos igaz­gató úr mondta, hogy ... szó­val ő nem tehet róla, én is tudtam a körlevélről, fölolvas­ta az osztályfőnökünk, hogy az ünnepségre, dehát... Bartos! Meg kell fojtani azt az embert. Mondta neki, hogy egy szót sem, semmit sem, er­re tessék. Biztos előszedte ezt a gyereket, lehordta, fölza­varta hozzá... A gyerek lehorgasztott fej­jel ült a fotelben, nagy kezét igyekezett valahogy az ölében elhelyezni, de nem sikerült. Általában az zavarja az em­bert, amire egyébként min­denkor Szüksége van, a keze. Ha jaj, annak idején hányszor kínlódott, hányszor izzadt be­le, míg megtanulta, hógy az ilyen meg olyan fogadáson, üzleti tárgyaláson, a koktél­partikon mit csináljon a sze- rencsétlenkedő, már-már ön­álló életet élő kezével... Hir­telen hangot váltott, s vagy minden vagy semmi alapon kérdezte: — Andris, nem volt sötét ruhád, igaz? Hálás vigyorgás volt a fele­let, s szégyenlős vállhúzás: — Tetszik tudni, egy jó vastag zakóm van, kitart mór máso­dik éve, dehát olyan zöldes pepita ... akkor már inkább az ingben. Az van, fehér in­gem. Táncolni is csak nyáron tudok menni: Egy pillanatra nem a fiút, hanem magát figyelte. Most mozdul meg benne a beérke­zett undorító szánakozása, hogy: na, mik vannak az élet­ben, itt ez a szerencsétlen gye­rek ... Nem, nem szerencsét­len. Csak szegény. S az kettő! De mennyire az! Hevér And­rás, mintha csak kitalálta vol­na a gondolatát, kérdezés nél­kül mondta: — Tessék elhinni, édesapám meg édesanyám is nagyon sokat dolgozik, s maid most, én is keresni kezdek, könnyebb lesz ... én vagyok a legnagyobb gyerek, már na­gyon várták, hogy fölszabadul­jak, s rendes keresetem le­gyen ... — Hányán vagytok testvé­rek? — Kilencen. Ügy mondta, daccal, mint aki megszokta, hogy ilyenkor fölszisszennek az emberek, s rákezdik, ó, te szegény . .. Ki­lenc gyerek, ez a kölök a leg­nagyobb, két kereső ... Pilla­natok alatt az agy memória­rekeszeiből tények sokasága tolult elő: a nagycsaládosok helyzete a párt figyelmét egy pillanatra sem kerüli el... sokoldalú segítségre van szük­ség ... föl kell mérni gyá­runkban, hogy... a legutóbbi pártbizottsági ülésen tárgyal­tak erről, sorra hangzottak a felszólalások, javaslatok, elfo­gadták a határozati javasla­tot ... s akkor itt van ez a Hevér Andris, fehér ingben ... — Tudják ezt az intézetben rólad ? — Amikor fölvettek, három éve, beírták a többi adathoz ezt is. Azaz, akkor még csak nyolcat, mert Peti, a legkisebb öcsém azóta született... — Hol dolgozol? — A hatos szereidében. Hét hússzal kezdhetek. Azért kap­tam ennyit, mert jeles voltara elméletből is, meg tanműhely­gyakorlaton is ... Kilenc gyerek... jeles vol­tam . .. Peti, a legkisebb öcsém azóta született... beírták a többi adathoz, három éve... Érezte, hogy a szive táján el­indul a nyomás, mint mindig, amikor képtelen már csírájá­ban elfojtani az idegességét, pedig nem tesz jót, a koszorú­ér-szűkület ... Becsöngette Ro­zikát, aki kérdőjellé görbülve állt meg az ajtóban. — írjon egy papírt ennek a fiúnak ... kétezer forint so- ronkívüli igazgatói jutalom­ról... — Bakonyi elvtárstól, a fő­könyvelőtől ne kérdezzem meg, hogy ... — Ne kérdezzen semmit, ha azt mondtam, hogy írjon egy papírt...! Hevér András úgy ült a fo­telben, mint akit egyszerre lök­tek a földre, s emeltek fel on­nét. Mészáros Ottó f

Next

/
Thumbnails
Contents