Pest Megyi Hírlap, 1971. július (15. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-02 / 154. szám

«f serei 1971. JÜLIUS 2., PENTEK Román kori kápolna A Pécshez tartozó Málomi temetőben — tatarozás során — román kori kápolna falai tárultak fel. A temetőkápolna déli faláról lebontották a va­kolatot és ekkor előtűnt az eredeti román kori bejárat, ablak s egy gótikus kapuív. Százezer dolgozatot javítanak Befejeződlek az egyetemi, főiskolai Írásbeli felvételi vizsgák Csütörtökön befejeződött az iskolai felvételi országszerte egyetemi, fő­vizsgák első Ernest Hemingway Ma tíz esztendeje dördült el « fegyver s oltotta ki a ma már klasszikusnak számító író, az új amerikai regény kiemel­kedő alakjának, Ernest He- mingwaynek életét. A nagy lá­zadó és útkereső kalandos éle­te nyitott könyv azok számára is, akik csupán műveit isme­rik: életrajzának legfontosabb adatai benne foglaltatnak no­velláiban és regényeiben. Orvos apja orvost akart ne­velni belőle, de megszökött a szülői háztól, amelyről legin­kább csak a michigani nyara­lások emlékét őrizte meg (Nick-novellák). Párizsban rö­vid tanulmányt folytat, majd újságírógyakornok a Star cí­mű lapnál Kansas Cityben. Az első világháború már Olasz­országban találja egy katonai mentőautó sofőrjeként, aztán a gyalogosoknál szolgál sebe­süléséig (Búcsú a fegyverek­től). A háború után közel-ke­leti tudósító, később Párizsban telepszik le, s jelenteti meg első könyvét, a Fiestát. Nyu­galma azonban csak időleges: a spanyol polgárháború Mad­ridban találja haditudósító­ként (Akiért a harang szól). Utána Kínából küldi jelenté­seit, majd az amerikai hadse­reg kötelékében szolgál a má­sodik világháborúban (A fo­lyón át a fák közé). Életének hatvanhárom esz­tendejében sok mindent meg­ért: sikert egészen a Nobel- dijig, meg nem értést és vad támadásokat. S bár többször bebolyongta a világot, helyét nem lelte — akárcsak tragikus sorsú hősei. A Búcsú a fegy­verektől hőse, Fred Henry is hiába menekül el a háború jmsztító világából, a háború­ból semmilyen felszabadító be­fejezés nem következhet. Az Akiért a harang szól hőse, Ro­bert Jordan számára sincs re­mény az életben maradásra, mert az író — akárcsak ön- rmga számára — még nem tudja felvázolni egy más, em­beribb, teljesebb világ képét. S ami nem sikerült, mert nem sikerülhetett Fred Henrynek és Robert Jordánnak, nem si­kerül Cantwell ezredesnek, A folyón át a fák közé hősének sem. De egyetlen Hemingway- műből sem csendül ki annyira az emberi élet és a küzdés ér­telme és szükségszerűsége, mint az 1954-ben megjelent s Nobel-díjjal kitüntetett kisre­gény, Az öreg halász és a ten­ger című művéből. „Az embert el lehet pusztítani, de legyőz­ni nem lehet soha” — ez San- tiagónak, az öreg halásznak, s egyben az írónak is végső hit­vallása. S bár a regényben cél­talannak tűnik az öreg ember­telen küzdelme a nagy hallal és az elemekkel: mire elejti és partra vontatja, a zsákmány­nak már csak a csontváza ma­rad meg. A regény kicsengése mégis csak az: bármilyen cél­talannak látszik is az ember küzdelme a közönyös és ellen­séges külvilággal, egy maga­sabb, humánusabb szempont­ból mélységes értelme van a megfeszített harcnak az ele­mekkel, az élettel, mert ez a harc az emberért folyik, az emberibb életért. Ez a gondo­lat a páratlanul gazdag He- mingway-életmű legfőbb ta­nulsága. P.P. szakasza: a nappali, esti és le­velező tagozatokra pályázó mintegy 55 000 jelölt írta meg június 26 és július 1 között felvételi dolgozatát, illetve vá­laszolt a tesztkérdésekre. Ál­talában két tárgyból — ritkáb­ban háromból — írásbeliztek, s az így elkészült több mint 100 ezer dolgozatot máris folyamatosan értékelik. A sikeres írásbelizők néhány napon belül megkezdhetik a „második fordulót”, a szóbeliz- ! tető felvételi bizottságok előtt. A felvételi vizsgákat várha­tóan valamennyi tagozaton jú­lius közepéig, de legkésőbb 31- ig befejezik. A felvételi bizottságok jú­lius végén, augusztus elején írásban értesítik határozatuk­ról a jelentkezőket. Az elutasí­tótokkal a bizottság közli a vizsgán elért pontszámot, a döntés okát és a fellebbezés lehetőségét is. A sikeresen vizsgázott, de elutasított pá­lyázók a bizottság elutasító határozata ellen — a határo­zat kézbesítésétől számított nyolc napon belül — az illetékes miniszterhez címezve fellebbezhetnek. A kérelmeket a felsőoktatási intézmény vezetőjéhez kell be­nyújtani. KLUBAVATÖ Június közepén új Klub ala­kult a Csepel Autógyárban. Tagjai zömmel műszakiak, hi­szen a klub neve: Műszaki Klub. Jelentősége abban rejlik, hogy a gyár műszaki gárdája között is kialakulhat egy olyan törzs, melynek tagjai közel állnak egymáshoz, a klub ke­retében jobban megismerhetik egymás munkáját, problémáit H. Kovács József, a Csepel Autógyár fejlesztési főmérnö­ke: — A műszaki életben a fej­lődés annyira gyors, hogy a Speciális szakmai ismeretek el­évülése néhány évre rövidült. Ezzel kíván lépést tartani mű­szaki klubunk. A nyolcvan „alapító” tag előadásokat hall­gathat például a kiegészítő automatizálásról, annak pneu­matikus megoldásairól és több aktuális, érdekes műszaki problémáról ismert szakembe­rektől. Klubgyűléséket minden héten tartunk, reméljük, si­kerrel. Szentendre Teátruma Ma este Szentendre főterén ünnepélyes díszbemutatóval megkezdődik a Teátrum harmadik évadja. Jó ilyenkor egy pillanatra felidézni a közelmúltat, amikor még csak gondolat volt mindaz, ami ma már ország-világ előtt sikeres valóság. Mert a Teátrum több lett egy szabadtéri színháznál, egy nyári színházi eseménysorozatnál. Egy a várossal, amelyből fogant- Hogy mindez kiknek az érdeme, nehéz lenne felsorolni. Bé­kés Istváné és Békés Andrásé, akik az ötletet adták? A me- megyei tanács vezetőié, akik az ötletet felkarolták és megte­remtették létrejöttének anyagi feltételeit? De talán nem is en­nek eldöntése a legfontosabb, hanem a tény: a Teátrum léte. Erről beszélgettünk Maróthy Lászlóval, a városi pártbizottság titkárával, Hidas Pállal, a városi tanács elnökével és dr. Ber­talan Ferenc vb-titkárral. — Hogy mit jelent váro­sunknak a Teátrum? — gon­dolkodik hangosan Maróthy László. — Nagyon sokat. Nem­csak abban segít, hogy új szint és pezsgést hozott a város vérkeringésébe, hanem abban is, hogy részévé vált annak a nagyszabású programnak, amely Szentendrét, a festők városát a művészetek városá­vá hivatott emelni. Városunk már eddig is sokakat vonzott: sok színű történelme, műem­lékjellege, gazdag képzőmű­vészeti hagyománya, a szerb kultúra kincsesháza egyre több ember érdeklődését keltik fel az országban, s a határokon túl is. A Teátrum létrejötte szerencsésen kapcsolódott a már hagyományos vonzáspon­tokhoz: barokk színház barokk városban, méghozzá olyan egyedülálló körülmények kö­zött, amikor a város együtt játszik a színészekkel és a né­zőkkel egyaránt. Sőt, a nézők minden rétegével s ez ma nem kis dolog! A Teátrum nem va­lamiféle elit színházzá vált: a lelkesen és önfeledten szóra­koztatás műfaját sikerült meg­teremtenie. S a további tervek is ezt erősítik. — Ma már elmondhatjuk — folytatja a hangosan gondolko­Pedig az első esztendőben még nagyon sok ellenzője akadt, nemcsak a lakosság kö­rében, hanem hivatalos fóru­mokon is. „Zavarja az embe­rek nyugalmát” mondták egye­sek. „Az útelzárások sok ké­nyelmetlenség forrásai” han­goztatták mások. „Ne költsük a város pénzét bizonytalan si­kerű színházi vállalkozásra addig, amíg a járdagondjain­kat sem tudjuk megoldani” ezt hivatalos fórumon fogal­mazták meg. És így tovább. Valóban, három esztendővel ezelőtt még alig látta valaki előre, hogy a Teátrum ilyen sikeres lesz és a város híme­Vásári mulatságok. dóst dr. Bertalan Ferenc —; hogy a szentendrei emberek teljességében magukénak vall­ják szabadtéri színházukat. Jelenet a Botcsinálta bölcsekből. Foto: Gárdos SZOKOLY ENDRE: * Riport a riportról (28.) Intermezzo a zenefejedclem városában Bayreuth még a nácizmus idején is mindig Wagnerből él, muzsikája az ünnepi játékok idején ide csábít­ja rajongóit az egész világról. Eltel­nek dallamaival, de persze esznek is, úgy látszik, szintén nagy műélve­zettel, a töméntelen vendéglő leg­alábbis erre vall a városban, a sok között azonban akkora talán még sincs több, mint ahol a sajtóhadi- szállás vacsorázik, az általa lefoglalt szállodában. De a szinte beláthatat­lan tágasságé terem nem ezért zsú­folt. Az újságírók civil öltönyt viselő csoportja szinte elvész az uniformi­sok nagy tömegében. Itt vacsoráznak a magasabb parancsnokságok tisztjei is, Reichswehrgenerálisok és vezér­kariak mellett a hadosztályokba szervezett Waffen SS fekete egyen­ruhás vezetői is. A sajtóhadiszállás parancsnoka és négy tisztié együtt ülnek asztalhoz és — mekkora megtiszteltetés! — egyedül a jelenlevő két magyar új­ságírót invitálják maguk mellé. Kol­légám, a 8 Órai Üjság munkatársa, lapja, mióta Bethlen kivonult az Egységes Pártból, a kormánnyal szemben szintén élesen ellenzéki. Gábor Áronnak hívják, és úgy tu­dom, leszármazottja annak a Gábor Áronnak, aki a szabadságharc ide­ién ágyúkat öntött Erdélyben a hon­védseregnek. Hogy él-e még, s ha Igen, merre, nem tudom, régen nem hallottam felőle. Vacsora közben a szállodaportás telefonhoz hívja Gábort, Pestről ke­resi a lapja. Alig áll fel, az alezredes hozzám fordul: — Mondja, nem zsidó a kollégája? — Miért lenne az? — kérdem éles hangon. — Hát az előneve miatt, merthogy Áron. — Nálunk, aki bibliai nevet visel, legyen Jakab, Mózes vagy akár Jor­dán, biztosan nem zsidó. — Hát akkor maguknál milyen nevük van? — Adolf és Hermann — hiába, ha elönt a méreg, nem tudok uralkodni magamon soha. Igazat mondok kü­lönben, a magyar zsidók akkori idő­sebb nemzedékének több tagja va­lóban ilyen ősgermán neveket hord. Hogy a két keresztnevet, Hitlerét, meg Göringét kimondom, az asztal­nál feszült csend, fejemben pedig olyan gondolat támad, hogy aligha látom viszont egyhamar szép magyar hazámat. Az alezredes kirúgja maga alól a széket, azt hiszem, most sújt le rám a végzet, de hahotázva végigszalad a termen, minden asztalnál elmeséli, hogy kérdésére mit feleltem. Kacaj­orkántól reszketnek a falak, vigyor- gó arcok fordulnak felém és magas­ba emelt söröskorsók. A Reichs- wehr-tisztek szemmelláthatóan őszintén, az SS-ek kényszeredetten derülnek, de közülük, bár néhány pillanatnyi késedelemmel még azok is rámkoccintanak, akiknek zub­bonykézelőjén ezüst sújtással kivarr- va díszük Adolf Hitler névaláírása. A Führer gárdistái. Ilyen hatásra igazán nem gondolhattam, de ezzel nincs még vége. Göbbels propagandaminisztériu­mának mellénk delegált tisztviselője hozzám lép, közli velem, hogy reg­gel, amint annak idején Bécsbe, most a Szudéta-föld fővárosába, Égerbe, szintén a csapatokkal együtt vonul be Hitler és felhatalmaz, hogy ezt a hírt lapomban előre közölhe­tem. Megkérdezi még tőlem, vajon láttam-e már a Führert? Udvarias is tudok lenni, mondom tehát, még nem volt szerencsém. — Kíváncsi vagyok, milyen benyo­mást tesz önre? Az alezredesnek is van közlendője: — Mint jövendőbeli fegyvertársa­kat, önöket kettőjüket, magyarokat meghívom az autómba. Viszolyogva fogadott szavaiból mondata befejező részét nagy meg­elégedéssel vesszük tudomásul. Azon töprengtünk eddig, miből fizetjük az autószámlánkat. Hitel nincs és mire lapjaink a Nemzeti Bankon keresz­tül pénzt átutalhatnának, vége lesz ennek az egész cécónak. Kora reggel hatalmas Benz-Mer- cedes röpít Éger felé bennünket. A volánnál vén közkatona ül, 72 éves hadiönkéntes, aki saját kocsijával vonult be. A Benz autógyár berlini vezérképviselője máskülönben, így hát gazdag, független ember, de egész lénye sugárzik a boldogságtól, hogy kemény parancsszavaknak en­gedelmeskedhet, haptákba állhat, tiszteleghet — vérbeli pifke. így mondom, ahogy a poroszokat gú­nyolják. Égerben emberekkel túlzsúfolt ha­talmas téren állunk meg. Színpad­szerű dobogót ácsoltak a végébe, ar­ra felvezetnek minket, ha megjön, innen beszél a néphez Hitler. Kisvártatva megérkezik, ott megy el szorosan mellettünk. Gábor fü­lembe súgja, ezt aztán hallgassuk el otthon, mert még minket vernek agyon, hogy ilyen közel volt hozzánk és mégsem ütöttük le. A magam ré­széről mindenesetre kötelességemnek tartom alaposan szemügyre venni, ha megkérdi a náci propagandista, hát tudjak neki felelni, megmond­hassam, hogyan tetszik nekem a ve­zére. Nehogy alacsony növése feltűnjön, senki sem áll közvetlen közelébe, s talán zsámolyt is tettek a lába alá hogy a tisztes három lépés távolság­ban körülötte nyüzsgő germán óriá­sok, ily tengernyi sok újdonatúj alattvalója előtt ne hozzanak szé­gyent a termetére. Szürkés barna arcszíne ijesztő, apróra nyirbált baj­sza viszont nevetséges, és a fényké­pen is észrevehető, harcias szigort és elszántságot erőltető tekintete szintén komikus. Már csak ezért is érthetetlen, hogy láttára, odalent a téren az összesereglett sokezernyi ember hatalmas üdvrivalgásba tör ki. A valóságnak tartozom vele, el nem hallgathatom, tombolóbb lelke­sedést én még nem láttam, úgy fo­gadja és ünnepli Hitlert Égerben a tömeg. Legalább tíz percig nem jut szóhoz, csak áll mereven magasba emelt karral, aztán nagy nehezen mégis beszélni kezd, pardon, nem is beszél, ordít, haragtól szikrázó szemmel. Néhány mondat után ab­ba is hagyja, és szűnni nem akaró éljenzés közben elmegy. Hozzám meg odajön a Göbbels- fióka, mondjam meg, hogy tetszik nekem a Führer? Mit tegyek, vala­mit csak mondanom kell: — Egyszerűen nem értem. Hogy miért nem? Hát nézze csak, kész háborút indítani ezért a területért, aztán megkapja egy csepp kiontott vér nélkül, idejön, kimondhatatlan lelkesedéssel fogadják és erre rákia­bál a népre. — Hja. ő már ilyen katonás. De hát mit is várt tőle? — Talán valami emberit... Elgondolkozik a propaganda em­ber, meglehet, tel jesíth eteti ennek ta­lálja kívánságomat. Vagy talán mégsem? A szeméből látom, kisütött valamit, csak elképzelni sem tudom, hogy mit. Kiderül azonban másnap. Akit érdekel, legyen türelemmel, várjon egy napot, majd holnap el­beszélem. (Következik: A könnyeit Führer) ontó vét gazdagítja majd. Hogy bi­zonyos fajta kényelmetlensé­geket és gondokat okoz ma is? Ezt senki nem vitatja, de már nem is szólnak ellene. Egy jó ügyért olykor áldozatokat is kell vállalnia az embereknek. De ha valóban jó az ügy — ez pedig az —, akkor hamar megértik ezt. Mert a kényel­metlenségek, kisebb-nagyobb áldozatvállalások nem haszon­talanok, visszatérülnek több­szörösen. Nemcsak a város rangja és hírneve nőtt az el­múlt három esztendő alatt, meggyorsult fejlődése is. Sok példát mondhatnék ezzel kap­csolatban: a Teátrum étterem nyolcesztendős huzavona után épült meg végül is es ebben szerepe volt a színház létének. De jelentősen nőtt a város nyári idegenforgalma, ami fo­rintokban is realizálható. — A Teátrum léte kétségte­lenül visszahatott a város köz­művelődésére is — egészíti ki a megkezdett gondolatsort Hi­das Pál. — Korábban itt is az a szemlélet uralkodott: a nyár a népművelés holtidénye, mert sem közreműködőket szerezni, sem közönséget toborozni a nyári hónapok alatt nem lehet. Ezért is rendezték meg a ha­gyományos szentendrei kultu­rális heteket az őszi idényben. Tavaly óta már nem így van. Az őszi szentendrei kulturális hetekből sokkal gazdagabb, tartalmasabb nyári program- sorozat lett, amely szervesen kapcsolódik a Teátrum előadá­saihoz. Országos műemlékvé­delmi tanácskozás, virágkiállí­tás, Vas István szerzői estje, hangverseny, az Építéstudomá­nyi Intézet kiállítása, a szent­endrei festők tárlata mellé so­rakozik fel a Teátrum két új bemutatója és két korábbi produkciójának megismétlése. Mindez ugyanakkor tovább erősíti városunk művészeti és idegenforgalmi jellegét. Tény: ennek a különleges hangulatú Duna menti kisvá­rosnak a vezetőit az a meg­győződés vezeti, hogy mindaz, ami Szentendrén és kör­nyékén jelen van — legyen az természetadta szépség vagy a történelem és a művészet fel­halmozott értékeinek gyűjte­ménye — ne maradjon csupán a városé, hanem egy egész or­szág közkincsévé váljon. Ma este ennek a gondolatnak a je­gyében nyitják meg a Szent­endrei Teátrum idei, immár harmadik évadját. Prukner PáJ NÉPITÁNC-FESZTIVAL Nagy érdeklődés előzi meg a harmadik Duna menti népi- tánc-fesztivált. A háromnapos eseményre — augusztus 19, 20, 21 — több mint 2000 vendéget várnak. Huszonhárom hazai i népművészeti együttes készül1 a találkozóra, ezenkívül tizen­egy ország népi táncosai ne^- veztek be a folklórfesztiválrá.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents