Pest Megyi Hírlap, 1971. július (15. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-11 / 162. szám

1971. JÜLIUS 11., VASÁRNAP

“^ífrtop

9

Kiss Attila: Nyár

SZISZIFUSZ

Miklosovits László: Kakuk Marci

; A reszelő hosszú és í vastag, két kézzel kell fogni, í mint a gyalut. Józsi rádől,

; ütemesen előre-hátra tolja, a > fémpor kupacban halmozódik 'fa satupad lapján. Vállában kis í görcsös keményedést érez a : tegnapi evezéstől, hátát fel- í égette a nap.

í Leteszi a reszelőt, fekete S ronggyal törölgeti a csillogó ; tengelyt.

j — Átejtett a kis büdös —

\ mondja hangosan magának;

! egyedül van a műhelyben,

\ mindig egyedül. Ha kimozdul, í kulcsra zárja az ajtót. — Ki- i játszott a nyavalyás, í Félrehúzza az ajtóüvegen a : függönyt, kiles. A szabászok ! görbe késsel szabdalják a ci- ipőbőrt. Zsóka a nyelve hegyét | is kidugja, ahogy dolgozik, ha- ; ját széles kék szalag fogja : össze.

i — Na, megállj! — fenyege- I ti meg a lányt.

Zsóka felemeli a fejét. Józsi visszatolja a függönyt. Pár pillanat múlva újra kikukucskál. Zsóka akkor már nem néz arra. Megfogadja: soha többé nem hívja evezni, moziba se viszi. Törjön el a nyelve, ha mégegyszer hívja!

Csenget a telefon.

— Itt tmk — jelentkezik.

w\\\v\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\v

— Fehér szaki, mikorra számíthatunk az automatára?

— Készül, igazgató elvtárs

— feleli. — Azt hiszem, holnapra rendben lesz.

— Nagyszerű, Fehér szaki. A maga keze aranyat ér. — A készülék kikapcsol.

— Neked is csak a szád jár

— morogja, — az órabéremelést meg sajnálod tőlem. A hatvan fillér emelést.

Magához veszi a kis ládát, bezárja a műhelyt, határozott léptekkel megy a szabászok asztala között. Zsóka rámosolyog, de ő éppen csak a fejét biccenti meg.

— Haragszik? — szól utána halkan a lány.

A fiú visszanéz:

— Tessék?

— Ne haragudjon, Józsi.

— Nem érek rá — válaszol keményen, — dolgom van.

Kilép az udvarra. Egy

másik ajtón benyit a zajos falcolóba. A gépek zakatolWEÖRES SÁNDOR:

Lednyfurfang

Sárika sírsz: nálad szebb lányok hálra szorítnak.

Kell alakoskodnod, s gyűjtheted udvarodat; Színlelj kis szeleburdit, s könnyen elérni remélnek;

Mímelj titkos bút, mint ki vigaszra szorul; Sejtess gyenge szivet, s prédának nézik a gyengét — Ám aki változatid csapda-vasára futott,

Ahhoz büszke legyél: mit képzel uramfia rólam? Aztán választhatsz foglyaid ezreiből.

\\\\\V\\\\\\\\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\ft\\V

KERÉNYI GRÁCIA:

Koratavasz

Felhők vonulnak rom felett

váratlan jött a tavasz, nem fáj jégzöldből kékre vetkezett a Balaton, e tengeres táj

Árnyak borítják a füvet le se kopott, csak mi kopunk meg vajúdva sírnak a rügyek vágyott zene a mi fülünknek

Nézd, a kibomló ibolyák hogy összehúzzák gyenge válltik repülnek fennen a libák de holnap megnyesik a szárnyuk

Arcod bronzába belekap a kor, ráncot gyűr derekadra tiszta vagy, mint a madarak dalaim szivárványos atyja!

Nádfödeles szívembe te költöztél be, akár a fecskék, a teremtmények élete

! bennem repes, ha te szeretsz még

— Nem tehetem.

— Neeem? Ki tiltja meg?

— A lelkiismeretem.

— Magának az is van?

— Nem látja?

— Hol kéne látnom?

— Hát a kő...

— A kő?

— Persze. Az a lelkiismeretem. Ezt kell állandóan cipelnem. Mire felérek, visszagurul. Kezdhetem elölről.

— Es nehéz?

— Mi?

— A munka.

— Uram! Látom, maga mé( nem hallott rólam. Én vágyói

Sziszifusz.

— Ja! Persze! Szoktuk ií mondogatni: sziszifuszi munka... Akkor biztos nehéz..

— Nem, uram, nem a munka nehéz. A lelkiismeretem

A kő. Uram, a kő

__Tudja, c

kő

, az nagyon nehéz...

— Látja, ha abbahagyná, leesne ...

— A kő? Persze . .1

— A szívéről. Nagy kő esne le a szívéről.

— Nem lehet.

— Tudom. Elosztana a mítosz. Sziszifusz mítosza ...Na viszlát! Aztán ne törje magá annyira ... Néha lazítson! Ká vé, cigaretta, szóval tudja.. És vigyázzon a szívére! A ma ga korában... És hagyja az a követ. Legfeljebb legurul Mások is egész jól megvan nak nélküle... Lelkiisme rét... Végzet... Micsoda sza márság!...

Hirschler András

— Hallja! Maga ott! Mit csinál?

— Nem látja!? Görgetek.

— Megőrült? Ilyen melegében? Minek csinálja?

— Kell. Ez a végzetem.

i — Hallja barátom, maga nem normális ...És mit fizetnek?

— Semmit.

— Semmit? Hát mi ez? Társadalmi munka? ,

— Mondtam már: ez a végletem.

— A végzete? Csak nem azt i akarja mondani, hogy maga i teljesen ingyen dolgozik itt I egész nap ezzel a marha nagy ikővel... És mondja, SZTK-ja tvan?

I — Micsoda?

— Hát izé... társadalom- biztosítás ...

j — Itt nincs társadalom. Nem kell biztosítani. És hagyjon a hülye kérdéseivel. Megyek görgetni. j — Sokáig csinálja még?

' _ Nem. Csak az idők végezetéig. Azt már féllábon is Ikibírom.

j — És mit csinál, ha felér? i — Hová? f — Hát a csúcsra.

'! — Nem érek fel. Mindig ivisszagurul...

I — Micsoda?

J — Hát a kő. j — Es maga miért hagyja?

' — Mit?

— Hát hogy visszaguruljon. Egy ilyen marha nagy ember fél kézzel is eltartja azt a kavicsot ...

DÉKÁN)/ KÁLMÁN:

Rejtett hiba

nak. A ferdenyakú suszter babrál valamit a masináján. Józsi pulyka vörös lesz a méregtől. Tüstént ott terem.

— Már megint maga!

A suszter összerezzen, nem vette észre a belépő tmk-st.

— Nem akartam — hebegi

— nem akartam Fehér szakit zavarni.

— Hányszor mondjam még, hogy ne merjen senki a géphez nyúlni?! — kiabál Józsi.

— A gép nem a maguk szakmája. Gilicz szaktárs nem ért magyarul?

— Értek, kérem — feleli csendesen a ferdenyakú —, de nem lehet komoly baj, úgy gondoltam, előbb megpróbálom magam.

— Akkor csak csinálja! — Józsi felkapja a ládát.

— Jegyezze meg, nem vagyok hajlandó olyan gépet javítani, amihez hozzányúltak. Viselje maga a felelősséget!

— Fehér szaki kérem, csak ezt a kis csavart forgattam eL

! — Nem érdekel! Maga hoz»zányúlt. Nem tartotta a meg> állapodást.

í Gilicz a lábát váltogatva,

: sután álldogál. Józsi leteszi a : ládikát.

: — Álljon félre — mondja I eltolva a susztert. — Ez az ! utolsó figyelmeztetésem, meg- j értette? i — Igenis.

; •— Mi a panasz?

— Gyenge a leütés.

Józsi kis ideig gondolkozik, aztán igazít a szerkezeten. Leülteti Giliczet, hogy kipróbálja a gépet. Kifogástalanul működik.

Hátra megy az automatához. A múlt hét közepén romlott el, azóta javítja. Az igazgató be akarta szállíttatni a központi javítóba, ahogy elődei idejében megszokták. Ö eddig mindig megbirkózott ! vele, nagy kieséstől kímélte í meg a céget. Most makacsko- jdoít az automata. Nem boldo- igult vele. De most már nem [maradhat szégyenben. A dob- í tengelyt is megreszelte.

Gömbfrizurás lány lép a ! falcolóba, a tmk-st keresi. ! Többen utána fordulnak, í ahogy hátra megy.

: Józsi az automata előtt ; guggol, a tárcsát csattogtatja\ — Mi baj, Irmus? — pil\ lant a tűzőlányra.

’f — Törik a tű, folyton törik.

> Nem akarok a géphez nyúlom.

\ — Látja, ezt szeretem. Ha

Jbaj van, szólni kell, nem hoz- 'f zányulni.

í — Én mindig szólok magáié nak.

— Helyes. Maga rendes } lány, Irmus, a legrendesebb ! az egész cégnél.

j — Jön?- — Mindjárt. Maga csak

! menjen előre.

! — De ne soká jöjjön —

S mondja indulóban a lány.

! Józsi három perc múlva a ; tűzőteremben van.

; — Töri? — kérdezi a lány; ra pillantva.

! — Persze. Nem hiszi?

: — Dehogynem. — Józsi,

í csakúgy szokásból, a tűház- ! ra fúj. — Nagyon töri? f — Ajaj! Három tűt elpocsé- \ koltam.

\ — Aha. — Józsi kezdi visz! szaszerelni a tűházat, í — Maguk merre voltak? — í kérdezi a háttal álló fiútól a ! lány.

; — Mikor?

; — Tegnap, a Dunán.

; — Honnan tudja, hogy ott

! voltam?

\ — Maga mondta egyszer,

; hogy evezni szokott. Nem lát- S tam magukat, pedig megkerülS tűk az egész szigetet.

V

— Maga evez? — kérdezi Józsi.

— Igen. Nem hiszi?

— Ha maga mondja.

— Ha nem hiszi, kipróbálhatja.

— Kajak vagy kill?

— Mind a kettő, de a kajakot jobban szeretem.

— Én is.

— Tudom. A bátyámmal szoktunk túrázni — teszi hozzá a lány.

— Rendes dolog, hogy tud evezni. Kevés lány tud evezni. Csak kényeskedni tudnak.

— A bátyám azt mondta, nyugodtan beiratkozhatok az egyesületbe.

— A bátyja versenyző?

— Igen.

Józsi elkészült a szereléssel, a kezét törölgeti.

— Rám mindig lehet számítani — beszél sebesen Irmus

— megkérdezheti a bátyámat. Én nem kényeskedem, tudom mivel jár, ha egy lány evezni megy egy fiúval és sátrat is visznek. Á lánynak kötelessége végig kitartani, nem haza szökni.

Józsi legszívesebben felpofozná Zsókát. Nem elég, hogy kijátszotta, még el_ is hencegett. Nyelvével kipúposítja az arcát, szögre akasztja a törlőrongyot.

— Tegyen csak be egy tűt

— mondja aztán Irmusnak, aki úgy tesz, ahogy mondta.

— Most próbálja ki.

A lány bekapcsolja a tűzőgépet, berregve öltögeti a fonalat a cipőbőrbe.

— Rendesen viszi — mondja Józsi.

— Mert maga megcsinálta.

— Nem csináltam rajta semmit. Az égvilágon semmit.

Irmus elpirul, Józsi visszamegy az automatához a másik terembe. Figyeli, hogy működik. A tengely még mindig rángatja a dobot. Ideges lesz. Újra leszereli a dobot és a tengelyt, visszaviszi a műhelybe.

Lecsöngetik a műszakot,

a telefon is csörög. Az igazgató az automata iránt érdeklődik.

— Nincs kész — feleli mogorván a telefonba.

— Nem baj — mondta kedélyesen az igazgató, — fő, hogy holnapra elkészül.

— Holnapra se lesz kész! — válaszol élesen Józsi. — Letelt a munkaidő. Én is ember vagyok, igazgató elvtárs.

— Természetesen — hallatszik a telefonból.

— Értse meg, igazgató elvtárs, az én munkám nem sablonos, vannak dolgok, amikben nem lehet dirigálni.

— Én nem akarok dirigálni, Fehér szaktárs.

— Azt hittem, hogy sikerül

— magyarázkodik Józsi. — Valami rejtett hibája van.

— Jó, akkor beszállíttatom a központi javítóba.

— Fölösleges — mondja gyorsan Józsi, — újra szétszedtem a dobházat. Majd holnap folytatom.

Most ő teszi le a kagylót.

A hajába túr, le-föl járkál a műhelyben. Mindenki elment, csillapító a csend. Józsi az öklét morzsolja, hátán viszket a hámló bőr. Hátranyúlva megdörzsöli a hátát, aztán a satupadhoz áll. A tárcsában kicseréli a golyókat, reszel, kalapál. Késő este lett. A gépteremben felgyújtja a neont. Újra beszereli a dobházat, megindítja a motort.

A dob még mindig rángatva forog. Józsi fejébe száll a vér. Megrázza az automatát.

—Te dög! — morogja. — Nem fogsz ki rajtam.

Megtörli a homlokát. Kikapcsolja a motort, aztán újra munkába veszi a dobházat. Most már nem törődik az idővel, tart, ameddig tart. Holnapra ígérte. Holnapra mindent rendbehoz.

— Rajtam nem fogtok ki — hajtogatja a foga közt szűrve.

— Se te, se ő.

rom fordulót tettek a pályaudvari légótartályhoz, az meg nyél-!

te a ládákat, mint kacsa a nokedlit.

— S.-ből szöktem haza a feleségemmel. Üjra felszállhattam \ a buszra, kalauz lettem, szocialista brigádvezető, megkaptam \ a „kiváló dolgozó” kitüntetést, ha akarja, megmutatom, min-; denhez van nálam dokument. Látja, itt a szilánk a képemben j — mutatja a poros röntgenfelvételt.

D. O. megélte az ülőkalauz-rendszert, ő volt a szakma öreg-: je, áttették később pénzszállító kocsikra, három garázs ossz-! bevételét szállíthatta, bizalmi állás volt, régen elfeledkezett a; fejformákról, a háborúról, mikor kezébe került egy újság, ami-; ben a francia becsületrendet veszi át egy német nő, aki meg-; mentett nyolcvan franciát a haláltól.

Ekkor levelet írt S. városhoz, szerencséje volt, élt a kocka-: fejű civil, magasrangú köztisztviselőként ment nyugdíjba,: rögtön válaszolt neki, az épülettömb, ahol az aknák voltaic,: ma játékgyár, küldtek neki játékokat, meghívták S. városba! családjával együtt, kitüntetést kapott, mikor hazajött, névje-! gyet csináltatott, melyre rányomatta a kitüntetés címét, szer-; kesztőségekbe kopogott, íróknak ajánlkozott regény témául, \ minden könyvet elolvasott, a noteszében adatok sorakoznak,: mely szerint az „Akcióban az SS” című könyv 456. oldalán! ott a szám: S. városban, mikor megmentette, 563 deportált! volt elszállásolva — oroszok, lengyelek, franciák, zsidók —,! és ha hozzávesszük a polgári lakosságot, D. O. legalább ezer! embernek mentette meg az életét.

Kelenföldön i^ik egy konyha mögötti fél szobában fe-i leségével, a lakás két és fél szobás,'a fia a menyével és az! unokával a máik két szobában lakik, nem látja őket. A menye: szóba sem áll vele, a feleségét egyszer meg is verte, ő nemi tudta megvédeni. A fia szerelmes, nem csinált botrányt, hogy: megverték az anyját. D. O. is elhallgatott. Szereti a csendet, félti az egészségét, a cigarettát szuperfilttel szívja. Vékony, szikár ember, erőszakos arcvonásokkal. Az idő, mint egy selyempincsit a gazdája, karján vitte, külföldön csak a háborúban és S.-ben mint vendég volt, kartondobozokba osztályozza múltját, mindenről dokumentuma van, de ő csak néhány évről mesél. Amikor zúgtak a tankok, egy akna becsapódott elé,: szétnézett benne, az ajándéka ott van a képében, az ormyereg alatt, ott a szilánk, kórházba vitték, szájzára volt, mozdulni sem tudott. Mikorra kitelepítették a kórházat S.-be, talpra állt, és megmentett egy német várost a pusztulástól. Kesereg — tettét nem tudta aprópénzre váltani.

D. O.-ról már nem írnak regényt. i

— S. német városban állítottak talpra. Nálunk már béke volt, amikor ott megszólalt a Panczel-Alarm, öt percig szólt a sziréna április közepén, remegtünk, mint a kocsonya, ha már idáig megúsztam, nem akartam megdögleni, egyikünk sem akart megdögleni — húsz percre voltak a várostól az amcsi páncélosok, és mi elpatkolunk, úgy mondták, azokat nem érdekli semmi és senki, jönnek, lőnek, jönnek, lőnek, jobban, mint az oroszok.

D. O. a párnákat magasra stószolta a feje alatt, és újra nem osztályozta a fejformákat, mert egy cseppet sem unatkozott, egészséges volt, mégis izzadt, átnedvesedett a lepedője, a haja csomókban állt. Mikor felhívatták a kórházparancsnokhoz, négykézlábra ereszkedett, kereste a papucsát, mert valamelyik marha belerúgott, és átcsúszott a papucs a másik ágy alá. D. O. pizsamanadrágjának varrásához illesztette kezét, szabályosan jelentkezett, nem is vette észre, milyen hülyén lehet pizsamában tisztelegni.

— Ért maga az aknákhoz? — kérdezte csendesen a parancsnok. Mellette drótkeretes szemüvegben vékony dongájú, kockafejű pasas állt

Kezet a varráshoz. Papuccsal összecsapni a bokát

— Jelentem, keveset.

— Nem baj. Veszélyben vagyunk, segítenie kell. A német katonák aláaknázták a városközpontot. Ha felrobban, fasírt- nak sem leszünk jók. Elpusztul az egész város. Vigyen magával két embert, s menjen az úr után — és a kockafejre mutatott.

— Igenis!

D. O. lemondó volt, érzéketlen, fásult, nyugodt, olyan, mint amikor az ember elől hatodszorra veszik el az ételt, az agya, a gyomra legyint az egészre, minek kiabálni, futni, verekedni, elvették, kész.

Kiválasztott két egészséges katonát, elindultak a kockafejű pasas után, tomposán, ráérősen mentek, a pasas szólt is, „mi lesz már”, de ők csak méregették maguk alatt a koszos, törmelékkel teli járdát. D. O., mikor az épülettömb elé értek, egyedül ment be a házba. Felbattyogott az első emeletre, rögtön meglátta a ládák között rohangáló selyemvékony gyújtózsinórt, megint kutyául izzadt, átnedvesedett az utcai ruhája is, aztán rátalált a gyutacsra, remegtek a belső részei, ahogyan leszerelte. A két katona addigra a kockafejű civillel szerzett égy tovaskocsit, arra rámolták vígan a teli láda aknákat, há-