Pest Megyi Hírlap, 1971. július (15. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-10 / 161. szám
8 rtai megyei 1971. JÚLIUS 10., SZOMBAT ÚJ ORVOSI RENDELŐK Abonyban elkészült az új orvosi lakás és rendelő, az épület műszaki átadása is befejeződött. Ikladon befejezés előtt áll ez új orvosi lakás és refldelő, Bagón pedig még ebben az évben megépül, hogy otthont adjon a község új, második körzeti orvosának. Jászkara- jenőn még a nyár folyamán hozzáfognak az új orvosi lakás és rendelő építéséhez. Kakucson az egészségügyi kombinát alapozási munkálatai rövidesen végetérnek. Remélhető, hogy néhány hónap múlva az egész épület elkészül. Ebben lesz az új egász- ségház, továbbá a korszerű orvoslakás és rendelő mellett a fogorvosi rendelő is. Dekázzák a halakat Próbahalászatokon ellenőrzik a tavasszal kihelyezett halak fejlődését a tógazdaságokban. Napok óta járják a vizeket a halászok, s „dekázzák” a kifogott halakat. Vasárnap újra: „Arccal a vasút felé!" Ot év alatt 30 milliárd forintos MÁV-fejlesztés Magfogás Az ország legnagyobb vi- rágmagtermelő telepén — Békésen — húsz holdon pompáznak a szivárvány minden színében a magfogásra szánt virágok. A legkorábbi fajták már be is értek, s megkezdődött az „aratás”. Elsőnek a fátyolvirág magját gyűjtik össze. A virágmag az idén meny- nyiségre és minőségre is felülmúlja a sokévi átlagot. A vasút kettős ünnepe alkalmából dr. Mészáros Károly miniszterhelyettes, a MÁV vezérigazgatója saj tótáj ékoztatót tartott. Az első harminchat kilométeres vágányszakasz 125 éve készült el Budapest és Vác között. A vasútépítési láz tovább tartott a századfordulóig, s közben 1368-ban megalakult a MÁV. A vasútépítés főszervezője Baross Gábor volt. Szobrát halála után hat évvel, 1398-ban avatták föl a Keleti pályaudvar előtt, s ma újra felállítják. Ezzel az ünnepséggel fejeződik be hivatalosan Budapesten a Baross tér évekig tartó átépítése. Hazánkban a vasúti közlekedésnek mindig meghatározó szerepe volt. Ma is az áruk 75, és az utasok 70 százalékát a vonatok juttatják el céljukhoz. Az 1945-ös hőskorszak után — amikor a vasutasok éjjel-nappali rohammunkával helyreállítótták a vágányokat, s kijavítottak 500 mozdonyt, s tízezer vasúti kocsit — nagyobb ütemű rekonstrukció csak a hatvanas évek közepén kezdődhetett el. A következő öt évben a MÁV több, mint 30 milliárd forintot költ fejlesztésre. Ez idő alatt 280 kilométernyi pályaszakaszt villamosítanak, gépesítik a pályaépítés és karbantartás munkálatait. Ismeretes: ez év végén átadják a villamosított budapest—szobi vonalat. Az áruszállítás gondjain enyhít az a négyezerötszáz új teherkocsi, amelyet az idén állítanak forgalomba. Holnap lesz a 21. vasutasnap. Ekkor helyezik üzembe a Mezőzombor—Nyíregyháza közötti, távvezérléssel működő központi forgalomirányító berendezést. A vonalon lévő hat állomást, illetve a sorompók és vágányok váltását egyetlen ember irányítja a debreceni állomásról. Hazánkban ez az első távirányítási központ. A mozdony- és kocsipark karbantartásáról 8 vasúti járműjavító üzem 1G ezer dolgozója gondoskodik. Ezeknek az üzemeknek a fejlesztésére — köztük a dunakeszi járműjavítóra — több, mint egymil- liárd forintot irányoztak elő. Igyekeznek a vasutasok kulturális és szociális ellátását javítani. Megújul a budapesti Központi MÁV Rendelőintézet, modernizálása 43 millió forintba kerül. A következő öt évben egész sor szociális és kommunális beruházást valósítanak meg, Cegléden például hat millió forintot költenek e célra. T anácstörvény és kereskedelempolitika Pénteken a Parlament gobelintermében dr. Papp Lajos államtitkárnak, a Minisztertanács Tanácsi Hivatal elnökének vezetésével értekezletet tartottak a fővárosi, illetve a megyei és megyei-városi tanácsok elnökei. A kereskedelempolitika és a tanácstörvény összefüggésedről Szurdi István, belkereskedelmi miniszter tájékoztatta az értekezlet részvevőit. A miniszter kiemelte, hogy a tanácsok a bolthálózat gazdasági tevékenységének irányítói és ellenőrzői, s fontos feladatuk az árpolitika ellenőrzése. Bejelentette, hogy egymilliárd forinttal tudják támogatná a bolthálózat bővítését. A továbbiakban nyomatékosan felhívta a figyelmet a fogyasztók érdekvédelmére, a választék növelésére. Az előadást élénk vita követte, melynek során kifejtette véleményét dr. Sághy Vilmos, a belkereskedelmi miniszter első helyettese és dr. Mondok Pál, a Pest megyei Tanács elnöke is. EVM-RENDELET A vevő is ellenőrizheti az építőanyagok minőségét Hiánycikk volt Az ikladi termelőszövetkezetben hasznos melléküzemágat választottak. A fejőgépekhez készítenek különböző gumialkatrészeket. Az asszonyok szívesen végzik ezt a munkát, hiszen állandó elfoglaltságot biztosít. Az eddig hiánycikként számontartott alkatrészek ma már megtalálhatók a kereskedelemben. Az építésügyi és városfejlesztési miniszter rendaletet adott ki az építőanyagipari, a beton- és vasbetonipari, valamint az épületasztalosipari termékek minőségének tanúsításáról. A rendelet az 1963 végén megjelent kormányrendelet alkalmazását szabályozza, a vállalatoknál és szövetkezeteiméi. A felhasználó, illetve a vásárló a jövőben nemcsak a számla alapján, hanem közvetlenül is megbizonyosodhat arról; milyen minőségű árut kapott. A szállító üzem köteles minőségi bizonyítványt adni a megrendelőnek. A további forgalmazó, vagyis a kereskedelmi vállalatok, ennek alapján kötelesek erről másolatot adni a közvetlen vásárlóknak, a magánépítőknek is. Az ellenőrzést az Építésügyi Minőségellenőrző Intézet és annak állomásai látják el. Az építtetők védelmében szúrópróbaszerűen ellenőrizhetik az építőanyag gyártását és azok felhasználását is. 36 lakáskulcs Harminchat lakáskulcsot nyújtott át Székesfehérvárott Kiss József, a Fejér megyei Állami Építőipari Vállalat igazgatója a boldog tulajdonosoknak. Valamennyien a vállalat dolgozói. A 36 lakásos társasházat a vállalat az OTP segítségével építette. A harminchat építőmunkás megkezdte a beköltözést. Permetezik a kötényeket Fonó anticiklon borítja be Európát — tartós less a kánikula A DUNAKANYAR A HARMADIK HELYEN Ki, hol töltené a hét végét? 1600 vasas véleménye A vasasszakszervezet az IBUSZ-szal közös közvélemény-kutatást rendezett, amelyben felmérték, hogy a szabad szombatokat kihasználva kik és hova szeretnének utazni. Az 1600 válaszadó közül több mint ezren kétnapos utazást választottak a hét végére, és a nagyobb hányad — 946-an — a családdal utazik szívesebben, ötszáz vasasdolgozó a balatoni, 492 a hegyvidéki túrát választja, 334-en a Dunakanyarba kívánnak utazni. Sokan jelöltek meg úticélul különböző gyógyfürdőket. Az érdeklődés mindenekelőtt a nyári, majd a tavaszi és az őszi túrák iránt a legnagyobb. Igen kevesen érdeklődnek téli utazások iránt, mindössze 58-an. Az egynapos utazásokra a legtöbben 50—60 forintot szánnak. 120—150 forintot az 1600- ból mindössze 15 vasasdolgozó fordítana egynapos hétvégi utazásra. A közvéleménykutatás adatai alapján az IBUSZ már az idén nyáron több túrát szervez a vasasdolgozóknak. PUSZIUL A BEREK „Piacról" élnek a madarak A kis-balatoni madárrezervátumot megkülönböztetett gonddal kezeli az Országos Természetvédelmi Hivatal. A Zala folyó szabályozása óta a vízutánpótlás gyengébb lett, ezért fokozatosan pusztul a hajdan nagy kiterjedésű berek: a nyílt vizek két nagyobb foltja már alig néhány hektárt tesz ki. A vízterület csökkenésével együttjár a halállomány elszegényedése is, szűkül a madarak táplálkozási lehetősége. A táplálékgond megoldására az elmúlt években — a vásárolt ivadékok telepítésén kívül — nagy mennyiségű ikrát keltetnek ki rendszeresen a vízterület védettebb helyein. A falánk kormo- ránok igényét még a „piaci többlettel” sem tudták kielégíteni: ezért a jövőben a Zala folyóból kell majd biztosítani az itt létszükségletnek számító bőségesebb vízutánpótlást. Itt az igazi nyár! „Autócsordák” vágtatnak a vizekhez, tömve vannak a buszok, a vonatok — soha nem látott méreteket öltött a külföldi és hazai turizmus. A Dunakanyar és Balaton kempingéiben már összeérnek a sátrakat rögzítő zsinegeit, s a szállodákban nem lehet szobát kapni. A tegnapi kánikula tízezreket vonzott a strandokra. Vártuk már, nagyon vártuk a meleget, de rá kell jönnünk, ez sem mindig kellemes. A budapesti Hármashatárhe- gyen például hirtelenében megszűnt a vízellátás, s a Köz- tisztasági Hivatal kénytelen volt négy tartálykocsival vizet vinni a szomjazó városrészbe. Az állatok sem bírják a hőséget. Az Állatkert bölényeit naponta többször fürdetik permetezőgépekkel, az örökösen fürdő jegesmedvék vizát folyamatosan hidegre cserélik. Meddig tart a kánikula? Pillanatnyilag az a hatalmas anticiklon „adja” a meleget, az határozza meg időjárásunkat, amely az Atlanti-óceántól az Uraiig; a Skandináv-fél- szigettől a Földközi-tengerig terjed, vagyis egész Európát beborítja. A meteorológusok szerint nem kell tartanunk hirtelen időváltozástól, semmi. okunk kételkedni az óriás anticiklon hosszú életében. Ezek szerint, a hét végén is meleg, strandidő lesz, s a hőmérő skáláján a 30 fokot is „veri” a meleg. Így tehát továbbra is legkedvesebb öltözékünk lesz a fürdőruha. Aki a szabad szombat örömét akarja élvezni, máris útra kelhet; a Dunakanyar és a Ráckevei-Duna megannyi árnyas ligettel, hűs vízzel, kellemes élményekkel várja a kirándulókat. A hideg sört és colát a vendéglátók nem tudják ugyan mindenütt és mindes mennyiségben garantálni, de más üdítő ital talán akad. P. jVárható | Derült, száraz, meleg idő. Gyenge, napközben kissé megélénkülő, változó irányú szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet 27—32 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál tegnap 22 fok volt. Nádi ágat dobéit, fenyegetett a botrányhős testvérpár Italozással kezdődött, bírói ítélettel végződött két testvér garázda duhajkodása Kocsé- ron. F. Hegedűs Gergely 27 éves segédmunkás és öccse, F. Hegedűs József 21 éves alkalmi munkás egyik ismerősükkel alaposan a garatra öntött egy italboltban, majd mindhárman felkászálódtak egy motorra. Útközben megálltak, hogy húzzanak egyet a magukkal vitt boros üvegből. Az útsaéli italozás alatt azonban valami miatt hajba kaptak ivócimborájukkal, K. Imrével, aki, a veréstől félve, felpattant motorjára, s meg sem állt rokona házáig. Ott elbújt a fásszínben. A két testvér is betoppant a portára, letépték az ajtóról a szúnyoghálót, s hangosan fenyegetve a rokont követelték, adja ki K. Imrét. A rokon egy lécet ragadva elkergette őket, de a testvérek nem tágítottak. F. Hegedűs Gergely továbbra is agyonszűrással fenyegette a házigazdát és a segítségül siető szomszédokat, majd levette s bedobta az udvarra szakadt nadrágját, követelve: varrják meg... A botrányhősöket garázdaságért bíróság elé állították, amely F. Hegedűs Gergelyt 8 hónapi, testvérét pedig 6 hónapi szabadságvesztésre ítélte. NEM FIZETTE A TARTÁSOMAT - ELÍTÉLTÉK Sándor Gusztáv Kazincbarcikai lakos — akinek három gyermek eltartásáról kellene gondoskodnia — „elfelejtette a tartásdíj összegét gyermekei anyjának' eljuttatni. Alig egy év alatt hatszor változtatott munkahelyet, hogy a tartásdíjat ne tudják levonni keresetéből, és így ötezer forinttal maradt adós. A miskolci járásbíróság Sándor Gusztávot hathónapi szabadságvesztésre ítélte. Az elítélt enyhítésért fellebbezett. Lassú apadás a Tiszán és a Bodrogon Péntek reggel a Felső-Tiszá- ról és a Bodrogról már lassú apadást jelentettek. A csapadékmentes, meleg időjárás visszafogta a folyók nagyobb vízutánpótlását és a tiszalöki duzzasztómű zsilipkapuinak megnyitásával jelentősen meggyorsult az áradat levonulása — amely Dél-Borsodban szinte „üres medret” talált. A folyók csak a mélyebben fekvő vagy a nyári gátakkal nem védett hullámtereket öntötték el. Ezekről a helyekről nagyobbrészt sikerült idejében kimenteni a mezőgazdasági terményeket. PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: OB. LOKÜS ZOLTÁN \ Főszerkesztő-helyettes: SÁGI AGNES Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest. Vili., Somogyi Béla u. G. II. em. Levélcím: Bp. ;o. Postafíók 10. Kiadóhivatal: Budapest, VIII.. Blaha Lujza tér 3. A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343—100, 142—220. Titkárság: 140—447. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. INDEX: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál <Bp.. V., József nádor tér l. sz.l. Előfizetési díl 1 hónapra 30 forint.