Pest Megyi Hírlap, 1971. június (15. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-13 / 138. szám

12 MJT megyei 1971. JŰNTÜS 13.. VASÁRNAP Befejeződött a közgazdászok vándorgyűlése A X. — jubileumi — köz­gazdász-vándorgyűlés szom­baton Egerben befejezte há­romnapos munkáját. A Gár­donyi Géza Színházban meg­rendezett plenáris záróülé­sen jelen volt dr. Csikós Nagy Béla államtitkár az Or­szágos Anyag- és Árhivatal elnöke, a Magyar Közgazda- sági Társaság elnöke, dr. Ga~ ramvölgyi Károly, a pénz­ügyminiszter első helyettese, a Magyar Közgazdasági Tár­saság főtitkára. Vitazárót Drecin József, az Országos Tervhivatal elnök- helyettese, a MTESZ Szerve­zési és Vezetési Tudomá­nyos Társaság elnöke mon­dott. Ev végére viilanymozdormyal Szocialista szerződést kötöttek a szobi vasútvonal építői Gyorsan haladnak előre a szobi vasútvonal villamosítá­sán dogozó építők. A Nyugati pályaudvar és Szob közötti pályaszakasz villamosítása a IV. ötéves terv egyik legjelen­tősebb vasúti beruházása. A közreműködő vállalatok jobb együttműködés és zök­kenőmentes munka érdekében szocialista szerződést kötöttek egymással. Vállalták, hogy a nagy jelentőségű munkát az év végére befejezik. A szocia­lista szerződés résztvevői: a MÁV építővállalatai, továbbá a KISZ Pest megyei Bizottsá­ga, valamint a munkálatokban részt vevő egyetlen külföldi cég, a prágai Elelctrizáce Ze- leznic. HÍREK f HÍREK -|- HÍREK + HÍREK + HÍREK :'+ HÍREK + HÍREK4- HÍREK -{- HÍREK f HÍ! HÍREK -f.HÍREK+HÍREK + HÍREK-f HÍRES K+-HÍREKrHHÍRÉS -|- HÍREK + HÍREK f HÍ 1971- június 13., va- 1”*** sárnap, Antal napja. A nap kél: 3.46, nyugszik: 19.42 órakor. A hold kél: 22.52, nyug­szik: 8.18 órakor. HÓI NAP- 19n- június IlvLillfir. 14éj hétfő, Va­zul napja. A nap kél: 3.46, nyugszik: 19.42 órakor. A hold kél: 23.22, nyug­szik: 9.37 órakor. — Dr. Pénzes János me­gyei tanácselnök-helyettes hétfőn fogadóórát tart hiva­tali helyiségében. — Megkezdték az Erdei Termékeket Értékesítő és Feldolgozó Vállalat nagyma­rosi szörpüzemének rekonst­rukcióját. — Szocialista brigádveze­tők tanácskozása. Június 17-én a szentendrei József Attila Művelődési Központ­ban szocialista brigádveze­tők tanácskozására kerül sor. Török Iván, a TIT or­szágos központjának mun­katársa — a tanácskozás ke­retében — A szocialista bri­gádok és a szabad idő cím­mel tart előadást. — Restaurálják az isaszcgi templomot. Az Országos Mű­emléki Felügyelőség idén nagy összeget fordít a törté­nelmi nevezetesség felújítá­sára. Az egykori égetett zsindely helyett műanyag zsindelyt kap a templom, amelynek környékét az óbu­dai Aquincuméhoz hasonlóan képezik ki. — Több friss tej. A Buda­pest és vidéke Tejipari Vál­lalat váci üzeme június 15- től naponta kétszer szállít friss, műanyag tasakba cso­magolt tejet a járás boltjai­ba. — 140 ezer kisliba. A Nyír­egyházi Baromfikeltető Állo­máson a jövő héten befeje­zik a ludak keltetését. Az idei idényben 140 ezer liba­tojást keltettek ki, 20 ezer­rel többet, mint az elmúlt évben. — A Csepel Autó—Zágrá­bi Prvomjska nemzetközi birkózóversenyt ma délután 5 órakor rendezik meg a tö­köli kultúrházban. — 2400 hold termését dol­gozzák fel idén a Paksi Kon­zervgyárban. Jelenleg a má­sodvetésű borsó feldolgozása folyik az üzemben. — Halálos karambol. Ceg- lédbercelen Németh József 43 éves budapesti asztalos személygépkocsijával áttért a menetirány szerinti bal ol­dalra, s összeütközött a vele szembe jövő autóval, amely­• nek vezetője, Szemán István 35 éves kisvárdai lakos meg­halt. Németh József könnyű, utasai közül Kima László 55 éves nyugdíjas pedig súlyos sérülést szenvedett. A rend­őrség a felelősség megállapí­tására műszaki szakértő be­vonásával indított vizsgála­tot. J. C. Maxwell SZÁZNEGYVEN EVVEL EZELŐTT, 1831. június 13-án született James Clerk Maxwell, világhírű angol fizikus. Fö érdeme, hogy Fara- day-nelc az elektromosságra és mágnesességre vonatkozó tudo­mányos munkásságát egységes el­méletbe foglalta: ennek alapja a Maxwellről elnevezett egyenlet­rendszer. Nagy jelentőségű mun­kásságával megalapozta az elekt­romágneses fényelméletet. Clau­sius és Boltzmann mellett igen nagy érdemei vannak a kinetikus gázelmélet megalkotásában. Ez az első, a XIX. század közepén létrejött fizikai elmélet, amely­nek sikerült az anyag úgyneve­zett makroszkópikus tulajdonsá­gait az anyag atomos szerkeze­téhez visszavezetni. Az elmélet segítségével meghatározhatóvá vált a részecskék átlagos sebes­sége. valamint a részecskéknek az átlagostól eltérő sebességel­oszlásának törvényszerűsége (Maxwell-féle sebességeloszlás). .T. C. Maxwell 48 éves korában halt meg; nevét a tudomány nagyjai közt tartják számon. — ODOT. Nyolcvanöt Pest megyei gimnazista és szak­középiskolás vesz részt az Országjáró Diákok Országos Találkozóján. A holnap kez­dődő háromnapos táborozás színhelye Harkány. Keveset fizet a négyes A Lottó igazgatóság közli, hogy a 24. játékhéten öttalá- latos szelvény nem volt. Az egyes osztályokra jutó nyere­ményösszegek a nyeremény­illeték levonása után a követ­kezők: A négytalálatos szelvé­nyek száma 93 darab, a nye­remény egyenként 39 733 fo­rint. Három találatot 7002 fo­gadó ért el, nyereményük egyenként 264 forint. A kétta- lálatos szelvények száma: 162 490 darab, ezekre egyen­ként 14 forintot fizetnek. fiúm A Belügyminisztérium illetékes szervétől nyert értesülés szerint az a közlemény, amely szerint szemé­lyi igazolvánnyal lehet Jugoszlá­viába utazni, magyar állampolgá­rokra nem vonatkozik. Az ér­vényben levő jogszabályok alap­ján útlevéllel, illetve a személyi igazolványhoz rendszeresített útle­véllappal lehet külföldre — így Jugoszláviába is — utazni. BÚTOR, KORSÓ, ORSÓ Nemzetiségi néprajzkiállitás Budakalászon A meghívó röviden ennyiről tudósít: „Nemzetiségi néprajz- kiállítások, megnyitja dr. Kor­sós László, a Pest megyei Ta­nács vb Szentendrei Járási Hi­vatalának elnöke.” A kiállítás tegnap este 7 órakor nyitotta kapuit Buda­kalászon. Mindenekelőtt a kör­nyező vidéken élő nemzetisé­giek régi használati tárgyait, berendezéseit, ruházatát mu­tatja be. Magyar, német, szerb és szlovák szobát rendeztek be. Faragott ágyaktól a gyer­mek és felnőtt holmiig, kézi­munkáig, használati tárgyig és Műszaki klub a Csepel Autógyárban Sikeres kezdeményezés, ki­váló előkészítő munka gyü­mölcse érett be pénteken dél­után a Csepel Autógyár mű­szaki klubjának megalakulá­sával. Mintegy ötven gyári műszaki dolgozó, közgazdász jelenlétében került sor az ala­kuló közgyűlésre a művelődé­si központ épületében. Dobrot- ka Oszkár vezérigazgató-he­lyettes, műszaki igazgató meg­nyitójában a gyár vezetőségé­nek üdvözletét tolmácsolta és egyben ígéretet tett: a párt- és szakszervezet figyelemmel ki­Versenyző kirakatrendezők Bodócs Katalin Papírplasztikából készített, mosolygó, vidám úttörőfejek sorakoznak úttörőnyakkendők­ből alkotott lobogó tábortűz körül a nagykátai ÁFÉSZ áru­ház kirakatában. A szentmár- tonkátai iparcikkbolt ünnepi kirakatában két, papírból ké­szült úttörő tolja nagy buzga­lommal a fémhulladékkal telt targoncát. Ezenkívül a megyé­ben még nagyon sok kirakat hirdette az úttörőmozgalom 25 éves megalakulásának jubileu­mát. Az első kirakat készítője a 23 éves Bodócs Katalin, aki a kirakatrendező iskolát ezüst­koszorús jelvénnyel végezte s már másodszor nyeri el a Perlitzy Géza SZÖVOSZ fődiját. A második kirakatért a 22 éves Egri Ár- pádné nyerte el a megyei első helyezett címet. Az állami ke­reskedelem „színeiben” Per- litzy Géza kapta Nagykőrösről a Belkereskedelmi Miniszté­rium és a Magyar Úttörők Szövetsége Országos Elnöksége fődíját. Az eredményhirdetést szom­baton reggel tartották a MÉ­SZÖV nagytermében, ahol a díjakat Szíkszai Sándor, a MÉ­SZÖV elnöke nyújtotta át. Az első helyezettek sikerrel indulnak tovább az országos versenyre, amelynek a fődíja egy-egy külföldi társasutazá­son való részvétel. séri és támogatja a klub mun­káját. Ezt követően H. Kovács Jó­zsef fejlesztési mérnök — a klubnak a későbbiekben egy­hangúlag megválasztott elnöke — ismertette a főbb célkitűzé­seiket és feladatokat. A szinte hétről hétre gaz­dagodó ismeretanyaggal a ma mérnöke, műszaki dol­gozója csak gondos szelek­ció után képes megbir­kózni. A klub egyik feladata — mondotta — megkönnyíteni az eligazodást a nemcsak meninyi- ségiieg növekvő, de minőségi­leg is mind bonyolultabbá váló szakmai problémákban. A másik cél, ami a klub életre- hívóit vezérelte, az volt, hogy olyan fórumot teremtsenek, ahol a gyár műszaki és gazda­sági szakemberei kötetlen for­mában — megszabadulva a főnök—beosztott viszony szülte feszélyezettségtől — vitatják meg a közös gondokat, a tér melés, a gyár munkájának egyes kérdéseit. A főmérnök a továbbiakban ismertette: milyen eszközök állnak rendelkezésre a vázolt célok elérése érdekében. Terveznek szakmai film- bemutatókat, előadáso­kat, élménybeszámolókat, üzem- és vásárlátogatáso­kat. Az alakuló közgyűlés mun­kája az alapszabályzat elfoga­dásával és a vezetőség megvá­lasztásával ért véget. Jövő hé­ten kerül sor a klub első prog ramjára. Ennek keretében Já­noska Tibor, a MOGÜRT ve­vőszolgálat vezetője tart elő­adást Gyártmányaink a piac tükrében címmel. H. A. ANNA-BAL FÜREDEN A nyári balatoni program kiemelkedő eseménye, a 146 balatonfüredi Anna-bál iránt máris nagy az érdeklődés külföldön is. A július 24-én sorra kerülő bálra már sok jegyigénylő levelet kézbesítet­tek a rendezőséghez, a Veszp­rém megyei Tanács Idegenfor­galmi Hivatalához. Az első je­lentkezők azonban már ta­valy elküldték leveleiket, hogy biztosítsák belépőjegyü­ket a bálra. . kézi fonószerszámokig; korsó­tól orsóig minden megtalálha­tó itt. A gyűjtemény kilenc tanteremre való anyagot tar­talmaz. A kiállításnak már múltja, hagyománya van. Tavaly is Látunk hasonló rendezvényt, az idei anyag azonban sokkal bőségesebb. Egyre többen gyűjtenek, s bocsátják rendel­kezésre a szerzeményeket. Ké­sőbb ezekből szeretnének egy- egy szobát berendezni — ál­landó kiállításként — a kü­lönböző nemzetiségi települé­seken. A járási hivatal elnöke szerint ez a rendezvény a VII. szentendrei járási nemzetiségi találkozó egyik láncszeme. Több ennél. Gyöngyszeme. Ér­demes megnézni a gazdag anyagot. t. Pest megyében: 180 MILLIÓ FORINT TALAJJAVÍTÁSRA Pest megyében a mezőgaz­dasági művelésre alkalmas területek több mint egyhar- mada, csaknem 260 000 hold homok, s ennek is jelentős ré­sze gyenge húmusztartalmú, vagy hasznavehetetlen futó­homok. A megye északi ré­szén az erózió pusztít, a víz évente 5—6 millió köbméter termőtalajt mos le a lejtők­ről. Az alföldi síkságon vi­szont a belvíz okoz évente több tíz millió forintnyi kárt a mezőgazdaságnak. A negye­dik ötéves terv időszakában Pest megyében 180 millió fo­rintot költenek a természeti erők megzabolázására: 50 mil­lióval többet, mint az előző tervidőszakban. Jelenleg már 70 termelőszövetkezetben ké­szült el a talajjavítás, talaj- védelmi és vízrendezési terv, amelynek alapján több tíz­ezer holdon teszik majd gaz­daságosabbá a termelést. Művésztelep Velencén Művésztelepet létesített Ve­lencén a Fejér megyei Ta­nács. A festői környezetben az idén nyáron 25 amatőr festő- és szobrászművész tölt hosz- szabb-rövidebb időt. Népművészeti napok önálló pavilonnal vesz részt a vadászati kiállításon a Nép­művészeti és Háziipar Válla­lat. Erről és a nyári Népmű­vészeti napok programjáról tájékoztatták szombaton a Ma­gyar Sajtó Házában az újság­írókat. Elmondották, hogy több mint 500 féle népművé­szeti hímzés, szőttes, fazekas- munka, fafaragás, kovácsolt­vas tárgy készül a kiállításra. Ezek többsége sajátosan jele­níti meg a természet és az em­ber kapcsolatát, ezen belül a vadászat, a halászat szerepét. A legszebb munkákból alkal­mi kiállítást is láthatnak a sajtótájékoztató résztvevői. Várható időjárás vasárnap estig: feihőátvonulások, he­lyenként zivatar, élénk, időn­ként erős, viharos lökésekkel kísért északnyugati szél. Az évszakhoz képest hűvös idő. Várható legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet 7—12, legma­gasabb nappali hőmérséklet vasárnap: 15—20 fok között. Előrejelzés a Dunakanyarra A Meteorológiai Intézet elő­rejelzése a Dunakanyar terüle­tére vasárnap estig: Időnként megnövekvő felhőzet, átfutó eső lehet, élénk, időnként erős, viharos lökésekkel kísért északnyugati szél. Az évszak­hoz képest hűvös idő. A leg­magasabb nappali hőmérsék­let: 17—20 fok között, az esti hőmérséklet: 13—15 fok között lesz. HETEN MEGHALTAK MosszuUét okozta a ladányitragédiát Rendőrségi vizsgálat sze­rint a teherautó-vezető hirte­len rosszulléte okozta a püs­pökladányi országúti tragé­diát. A tömegszerencsétlenség péntek délután történt Püs­pökladányban : a Kisvárdai Szeszipari Vállalat IFA-teher- autója, amelyet az 50 éves Garai József vezetett, az or­szágúton nekirohant a szem­ben szabályosan haladó Wart­burgnak. A karambol követ­keztében a személygépkocsi vezetője, dr. Eszes Zoltán Ti­bor 26 éves debreceni orvos életét vesztette, s meghalt a kocsi valamennyi utasa is: dr. Eszes Zoltán Tiborné 26 éves tanárnő, Zoltán nevű, 1 éves kisfiúk, dr. Mándi István Jó­zsef orvos és asszisztensnő fe­lesége. A teherautóban lelte halálát Garai József gépkocsi- vezető és Kovács József 41 éves kazánfűtő. Az IFA utasai közül egyedül Gottfried Já­nos, a Kisvárdai Szeszipari Vállalat papi üzemének veze­tője maradt életben, akit sú­lyos sérülésekkel szállítottak kórházba. A két autóban több mint százezer forint kár ke­letkezett. A Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság a vizs­gálatba bevont orvosszakértő­ket is, akik megállapították: Garai Józs'.f szívbetegsége miatt vezetés köbben hirtelen rosszul lett, s ez idézte elő a hét halálos áldozatot követelő tragédiát., PEST MEGYE) HÍRLAP a Ma^vai Szocialista Munkáspárt Pest megvet Bizottsága ea a Pest megvet faoaca lapja. Mntratsnít OR. LOROS ZOLTÁN Föszerkesztrt-helvettes: SÁGI AGNES Kiadja a Hírlapkiadó vállalat Felelő* Kiadd: CSOLLANY FERENC Szerkesztősed: Budapest vili. Sotnogvi Be la a. a ll in, Levélcím: 8p. 40. Posta fiók 10. Kiadobivatan Budapest Fill. Blabs Loiza tér I. A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefon la: 343—100. 14?—820. Titkárság: 140—447. GiOaUitja: Szikra Lapnyomda. Budapest INDEX: 25 064 leiieazti a Magyar Posta, előfizet- tietó oarmeiy postabjvatatnai. a tezoesitokoei. a posta otriapuzle- .eiben se a Posta központi Hírlap irodánál (Bp_ V., József nádor let L «z.l. Előfizetést dl] | Dónapra M forint

Next

/
Thumbnails
Contents