Pest Megyi Hírlap, 1971. június (15. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-06 / 132. szám
HÁNY ÓRA? — Kettő, három, négy, öt: igen, ma épp ez volt az ötödik gyerek, aki igen illedelmesen és kíváncsian a pontos időt kérdezte tőlem. Miféle hadjárat ez? — Tessék szíves lenni megmondani, hány óra... íme, a hatodik. Kunye- rálón néz, s mikor mondom, elégedetten megköszöni, távozik. Nagy ég: talán már eny- nyire nyár, ennyire tanév vége volna, hogy órára mérik, mennyit kell még iskolába járni? PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLÉDI JÁRÁS ES CÉG XV. ÉVFOLYAM, 133. SZÄM 1971. JÚNIUS 6., VASÄRNAP Mi a legfontosabb? Az ember ne változzon... Lawersből: Plútó Szombat esténként és a nyári, vasárnapi össztáncok alkalmával átalakult együttes szórakoztatja zenéjével a közönséget a ceglédi Kossuth Művelődési Házban, A Lawers együttesből Plutó-trió lett, tagjai: Lugosi Tivadar basszus- gitáros és énekes, Vörös Sándor szólógitáros és énekes, Monori Tibor dobos. A trió „közönségcentrikus” zenét játszik, elsősorban azokat a számokat tűzik műsorukra, melyeket a fiatalok kedvelnek, valamint azokat, melyeket most szeretnének megismertetni velük, új külföldi együttesek műsorából. Igen és nem Aki nem tud arabusul... Beszédtechnikai tanácsok A Hazafias Népfront, a KISZ járási bizottsága és a járási hivatal tanácskozásra hívta össze a napokban a községek fiatal tanácstagjait. Eljött a járás két országgyűlési képviselője, Tóth Attiláné és Győré Sándor is. Juhász Róbert, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának osztályvezetője, a tanácsok munkájáról, a tanácstagok feladatairól, a Hazafias Népfronttal való együttműködéséről tartott előadást. Bevezetőjében a tanácsok népképviseleti, önkormányzati és államigazgatási jgjlegét hangsúlyozta, megállapítva, hogy az önkormányzat bővítése továbbra is napirenden marad. Sok jó, kis helyen Szorgalmasak a bedolgozók Otthon könnyebb — Átvevőhely kellene r Korán reggel jó a hangulat a Cegléd és Környéke Háziipari Szövetkezeinél, ’s feateoéfci úton. A berceli és az albertir- sai asszonyok — annak ellenére, hogy az átadási napon ugyancsak korán kelnek — jókedvűek. Különösen akkor, ha az átvett ruhákban a minőségi ellenőr semmi hibát sem talál, no és a piaci bevásárlás is jól sikerült. Kérésükre a szövetkezet pénteken is átveszi a ruhákat, hogy az asszonyok a munka leadása után a piacról se maradjanak le. A szövetkezet, az eddigi értékeléseik alapján, most is túlteljesíti féléves tervét. Ez az eredmény a bedolgozó asszonyok, lányok munkáját dicséri. Ezek az asszonyok sem unatkoznak otthon! Két-három gyerek ellátása, a háztartás vezetése mellett minden idejüket a varrógép mellett töltik. De — mint mondják — megéri, mert a „mellékes” közel ezer forintot hoz a konyhára. — Én már nem is tudnék meglenni varrás nélkül — mondja Tóth Jánosné, aki több mint hat éve dolgozik a szövetkezetnek. — Ki akarom húzni a nyugdíjig. De ha lehet, tovább szeretnék tagja lenni a varró részlegnek. Pedig nem könnyű neki, a lánya dolgozik, s a két unoka nevelése is rámarad. Czira Mihályné Albertirsáról jár be hetenként leadni a munkát. — Nemrégiben állandó munkát kaptam volna a faluban, de inkább vállalom a bejárást, szeretek itt dolgozni. Tizennégy hónapos kislányom van. Sem ő, sem a férjem nem nagyon érzi meg, hogy én is dolgozom ... csak amikor leszámolom a fizetést... így vélekedik sok asszony. A szövetkezet az évenkénti leltározás idején kényszerszabadságra küldi dolgozóit. A pihenés ugyan rájuk fér, de — mint mondják — hely. Ha tágasabb helyiségbe .köjtözhetn^neii, több bedolgozót ' foglálkoztáthatnának. Ez lenne a szövetkezet érdeke is. Jelenleg 170 bedolgozójuk van, de lenne még jelentkező. Csatári Ilona A volt szülőotthonba költözött a rendelő A Marx Károly utcában a héten megkezdték az új háztömb helyének kialakítását, s egyben a volt körzeti rendelő épületének bontását is. A 3-as és a 9-es körzet — dr. Szabó János és dr. Nagy Péter körzete — az egykori szülőotthon helyén, a Bocskai utcában kapott helyet. Az 1. és a 2. gyermekorvosi körzet, dr. Kerekes, Tamás körzete is ide költözött. Fontos a helyi önállóság növelése, a saját hatáskör szélesítése. Lényeges, hogy a helyi tanácsok jelentősebb bevételi forrásokkal rendelkezzenek, s ezek felhasználásáról szabadon dönthessenek. A tanácsoknak a korábbinál sokkal szélesebb tömegkapcsolatokra kell szert tenniük, és szorosan együttműködniük a Hazafias Népfronttal. Az előadó hasznos gyakorlati tanácsokat adott a fiataloknak. Felhívta a figyelmüket, hogy nemcsak a fiatalság, hanem az egész lakóterület érdekét kell képviselniük. Igent és nemet egyaránt tudni kell mondani, de mindkettőt meggondoltan. A fejlesztési tervek elkészítése előtt hasznos közvéleménykutatást tartani: a lakosság mit tart a legfontosabbnak? Ahhoz, hogy fontos ügyekben helyes döntés születhessen, tájékozottnak kell lenni a tanácstagságnak. A tanácstagi munka áldozatvállalással jár, de csak így lehet elismerést szerezni ennek a közéleti megbízatásnak. Nem elég csupán megjelenni a testületi üléseken. Elő kell készülni, informálódni és az egyes kérdésekben megismerni a lakosság véleményét. Juhász Róbert közvetlen hangú útmutatójában néhány további megszívlelhető jótanácsot adott. Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul: nem szégyen valamit nem tudni, de igyekezni kell kiegészíteni a hézagos ismereteket. Óva intette a fiatalokat a száraz, idegen szavaktól hemzsegő hivatali nyelv átvételétől, a körülményeskedő, semmitmondó beszédstílustól. Beszéljenek röviden, köz- | érthetően, mondják el bátran saját gondolataikat, lehetőleg papír nélkül. Magyar László, a KISZ járási bizottsága nevében szólt a fiatalokhoz. Győré Sándor képviselő arra bíztatta a fiatal tanácstagokat, bátran mondják el a maguk igazát, meggyőződését a különböző fórumokon s maradjanak meg ugyanolyan embernek, amilyenek megválasztásuk előtt voltak, hiszen csupán felelősséget és munkát vállaltak többet. Sziráki Péter,. a járási hivatal titkárságának vezetője, a többi között elmondotta, hogy a tanácstagok a testületi üléseken kérjék számon, hogyan halad a jóváhagyott tervek valóra váltása? A fiatal tanácstagok hozzászólásaikban örömüknek és elismerésüknek adtak hangot, hogy ilyen magvas gondolatok elmondásával segítik őket, amikor elindulnak a közéleti pályán. T. T. Vakáció Bernecebarátiban A szakmunkásképző intézet tanulói az idén Bernecebaráti festői környezetében tölthetik nyári vakációjuk egy részét. Az első turnus június 14-én kezdi meg a sok élményt, gazdag programot kínáló nyaralást. A tanulók közül többen építőtábori munkában vesznek részt a nyáron. Miről ír az „abonyiKakas“? A Népszabadság egyik, májusi számában „abonyi Kakas” néven említi a Ságvári Tsz híradóját. A legfrissebb „abonyi Kakas” a napokban látott jó lenne, ha ez fizetéses szabadság lenne. Hiszen ők is ledolgozzák a napi nyolc órát. A dolgozók panasza: kicsi az átvevőhelyiség, zsúfolt a műiy" 1 1 , Ifi 1 A Ceglédi Vasipari, Kerekek es deiektek Elektromos és Műszerész Ktsz Kossuth Ferenc utcai telepén gumijavító részleg is működik. A vontatók hatalmas gumijaitól a legkorszerűbb, tömlő nélküli gépkocsigumikig mindent megjavítanak. Ilyenkor, nyár elején, bőven akad beragasztásra váró gumimatrac és -labda is. Foto: Apáti-Tóth Sándor napvilágot. Elsőként köszöntik benne Győré Sándort, akit ismét országgyűlési képviselőnek választottak, valamint Kelemen Tibornét, aki az abo- nyiakat képviseli a megyei tanácsban. Gyászkeretes, szomorú oldal a következő: Kiss Béla, a termelőszövetkezet tagja üzemi baleset következtében életét vesztette. A nekrológot figyelmeztetés követi a balesetvédelmi rendszabályok szigorú betartására. A közgazdasági rovat az első negyedév eredményeivel foglalkozik. Az összegezésből kiderül, hogy a tsz gazdasági helyzete stabil. Minden kiadásukat saját pénzügyi forrásukból fedezik, és nem tartanak igényt még a szokásos évi üzemviteli hitelre sem. Eredményesen zárult a tsz- ben a pártoktatás — olvassuk a pártszervezet hírei között. A hallgatók nyolcvan százaléka rendszeresen részt vett az oktatáson. Aktív tevékenységéért 56 részvevőt jutalomban részesítettek. Sotbaállás: permetezőgépre Rafia, rézgálic - minden mennyiségben ÁSÓ - KAPA - GEREBLYE Nyár a növényvédöszer-bolt- ban. Mind több szőlő- és gyümölcsöstulajdonos érdeklődik a szükséges növényvédő szerek iránt. Az igények kielégítéséről így tájékoztattak bennünket: — Az idei ellátással nincs baj. Nagy mennyiségű növényvédő szer áll rendelkezésre. A szőlőkötözéshez szükséges rafia is megérkezett, és kapható a tavaly még hiánycikként szerepelt rézgálic is. Érdeklődésünkre a vasbolt szintén megnyugtató választ adott: a raktárban elegendő ásó, kapa, gereblye és egyéb kerti szerszám vár gazdára. A kölcsönző boltból permetezőgépek kölcsönözhetők. A bolt vezetője kérte: az érdekeltek igényüket időben jelentsék be, hogy a kért időpontra biztosíthassák a gépeket. Kávé - minden napszakban Kristálytiszta Kristály Reggelenként a munkába indulók közül sokan felkeresik a Kristály presszót. Reggel hattól kilenc áráig friss sütemény, kakaó, tejeskávé illata terjeng a helyiségben. Sok a reggeliző, és sokan itt fogyasztják el a napi első duplát. Délben ismét sokasodnak a vendégek a pultnál és az asztalok mellett. Ekkor már inkább a hidegkonyhai készítmények, a sütemények kapósak — és a kávé minden napszakban. A piacosok felfedezték a presszót, kedden és pénteken szép. számmal térnek be. Naponta átlag kétszáz duplát és 120—140 komplett reggelit adnak el. Tisztaság, gyors kiszolgálás jellemzi a Kristályt, ami talán már megszokottá vált és fel sem tűnik a rendszeresen betérőknek — de mindenképpen dicséretet érdemel. Kiállítás — az úttörőmozgalomól Az úttörőmozgalom fennállásának 25 éves évfordulója alkalmából kiállítás nyílt az abonyi művelődési házban. Fényképek és eredeti dokumentumok őrzik emlékét az eltelt évek eseményeinek, a •nagyközség három úttörőcsapata történetének. Képek örökítik meg az ünnepi mozzanatokat, az úttörőéletet, kulturális és sporttevékenységet. Rajzokon, kézimunkákon mutatja be a kiállítás a gyerekek alkotó kedvét, igyekezetét. A csapatok napiéiban . kronológiai sorrendben sorakoznak az események: az úttörők életével és egyúttal a nagyközség huszonöt eltelt évének történetével foglalkoznak. A kiállításon ott vannak azok az oklevelek, érmék, serlegek és más kitüntetések, melyeket a csapatok a jó munka elismeréséül kaptak. Paprikaszüret hat holdról A ceglédi Lenin Termelőszövetkezetben a hét elején megkezdték a paprika szüretelését. Hat. holdon terem Kegyes és tompa zöldpaprikájuk. Egy részét ceglédi elárusitóhelyüi* kön értékesítik, a többit Budapestre szállítják. A ceglédi piac zöldségellátásában is sokat segítenek a nyáron. 4 RETES A LEGKAPÓSABB A sütemény titka Felfalták a készletet EGY PULT, néhány asztalka, csöpp székek, duruzsoló hűtőgép, vanília- és süteményillat: ennyinek jut hely Jász- karajenőn Gresa János cukrászmester üzletében. Sok jó kis helyen is elfér — így hát minden rendben volna, mivel a mester üzletét messzi környéken épp a sok jóról ismerik. Tizenhat éve, hogy a község lakóit tortával, krémessel, pehelykönnyű leveles tésztákkal lepd meg nap mint nap Gresa János és felesége. Az örök mosolygós feleség most épp a piacos nap fáradalmait piheni ki. A mester az, aki az üzleti ügyeket is magára vállalta, elad, s közben kalkulál, készül a délutáni sütésre. Az üvegezett polcon üres tálcák tanúskodnak arról, hogy hányféle készítmény volt forgalomban, egyúttal ürességükkel jobban igazolnak, mint a legszigorúbb minőségi ellenőr. — Melyik sütemény a jász- karajenőiek kedvence? — Amelyikért a legtöbbet szidnak ... hogy miért nem készítek többet belőle — mondja huncutkodó hangon Gresa CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Kontírozókönyvelői munkakörbe képesítéssel és gyakorlattal rendelkező munkaerőt keres felvételre a Nívó Ruházati ■ Ktsz. Jelentkezés: Cegléd, Víz utca 2. sz. Tejipari Szállítási és Készletező Vállalat gépkocsivezetőt keres azonnali felvételre ceglédi telepére. Cím: Ceglédi Tejüzem. Háromszobás, összkomfortos, adómentes ház eladó. Víz u. 9/a. HIRDESSEN A CEGLÉDI HÍRLAPBAN I cukrászmester. — Ilyenkor nyáron a fagylalt és a krémes igen kelendő. Krémest azért árusíthatok, mert itt készítem, a szomszédos kis cukrászüzememben. — Mennyi fogy belőle? — Napi 150—200 dara... Mondom, szeretik a krémest. Fagylaltból mindig három-, négyfélét készítek. Három tejeset, egy gyümölcsöset. A gyümölcsösnek ételfesték segít a színpótlásban — nekem meg a feleségem a fagylaltmassza gyártásában. — Helyi specialitás van-e? — NEVEZZÜK KI annak a rétest: azt csak addig látom, míg fel nem szeletelem, azután köd előtte, köd utána. Pedig otthon is jókat sütnek az asszonyok — de azt mondják, ez más. Hát persze. Ahány ház, annyi szokás. En negyven éve tanultam a szakmát Pesten, Az akkori Párisi Aruház épületében volt egy nagy cukrászüzem. Ott megtanultam, hogy minden cukrásznak, szakácsnak megvan a maga titka a készítményeihez. Nos, én is őrzöm a magam titkait. Tovább csak úgy adom, süteménybe zárva! — Szereti a vevőit? — AZOKAT IGEN, de árusítani, azt nem. Feleségem ahhoz jobban ért, jobban tud a vevőkkel bánni. Én a tésztákat, krémeket készítem itt, a „színfalak” mögött, ő az üzletes. Persze, a sütéshez is nagyon ért. Délutánra visszavárom, most azért pihen. A piacosok mindent elvittek: holnapra frisset készítünk, lesz mivel fogadni a vendégeket! E. K.