Pest Megyi Hírlap, 1971. június (15. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-04 / 130. szám

res? Ml U. &Ciriap 1971. JCNTCS 4., PÉNTEK Robbanás Lisszabonban Felvétel Lisszabonból, a NATO miniszteri tanácsüléséről. Balról jobbra: Harmel (Bel­gium), Sharp (Kanada), Härtling (Dánia), Schumann (Franciaország), Scheel (NSZK), Palmasz (Görögország), Jonsson (Izlandi. Thorp (Luxemburg). Luns (Hollandia), Cappelcn (Norvégia), Patricio (Portugália), Olday (Törökország) Dou glas-Home (Anglia) és Rogers (USA). Szabotázs történt, vagy bal­eset? A NATO miniszteri ta­nácsülésének előestéjén bom­ba robbant a lisszaboni táv­közlési központban. A por­tugál főváros hosszú órákra el volt zárva a külvilágtól, a NATO-tanácskozás megkez­dődött anélkül, hogy az oda- eereglett tudósítók bármelyi­ke is jelentést adhatott vol­na róla. Csak nagysokára sikerült — ha a telex- cs telefon­összeköttetést nem is, de legalább — a rádiókap eso- latot helyreállítani. A rendőrség cáfolja a sza­botázsakciót, szerinte baleset történt egy gázvezeték hibá­ja miatt. Érthető a magya­rázkodás : óriási biztonsági intézkedéseket tettek a kül­földi diplomaták érkezése előtt, a portugál rendőrség blamázsa lenne, ha ennek el­lenére sikerül egy ilyen nagyszabású szabotázsakció. Ugyanakkor tény, hogy kor­mányellenes gerillacsoportok a közelmúltban több hasonló, robbantásos akciót hajtottak végre s ezért a friss robbaná­sért is vállalják a felelőssé­get. Dehát jelen pillanatban nem is annyira a lisszaboni táv­közlési központban történtek az érdekesek: inkább az, ami a tanácskozóteremben törté­nik. Ott, persze, a szó átvitt értelmében sem várható rob­banás. Senki nem képzeli, hogy a NATO, amely már évek óta köntörfalazással sza­botálja, halasztja az eu­rópai biztonsági konfe­rencia javaslatára adan­dó pozitív választ, mGSt egyszerűen 180 'okos for­dulatot vesz és igent mond. Valamit azonban mondania kell: a szocialista tábor fel­adta a leckét s a világ közvé­leménye választ vár. És nem is csak az európai biztonsági értekezletről van szó, hanem a legújabb szovjet javaslat­ról is, amelyet Brezsnyev terjesztett elő grúziai beszé­dében: a katonai erők köl­csönös csökkentéséről. Még a tőkés köröket, a francia üzleti Jamsgucsi gyerekek Japán szociológusok Ja- maguesi prefektúrában végzett kutatásaik kiérté­kelésekor arra a következ­tetésre jutottak, hogy a prefektúrában élő gyere­kek a többi japán gyerek­hez képest a fejlődésben jóval visszamaradtak, s egészségi állapotuk is gyengébb. Nem csoda, hisz szüleik szervezetét megfer­tőzték a Hirosimára és Na- gaszakira (a két város a prefektúra közelében van) ledobott atombombák. Jamagucsi fiatal lakói már gyerekkorukban vese- bántalmakban és tüdőbe­tegségekben, vérszegény­ségben szenvednek, korán kihullik a hajuk és köny nyen áldozatul esnek egyéb ártalmaknak is. világot képviselő Les Echos című párizsi lap is azt írja: a NATO-konferencián választ kell adni Brezsnyevnek javas­latára. Várható persze, hogy — el­sősorban amerikai és nyugat­német nyomásra — inkább két másik kérdéssel foglalkoz­nak majd Lisszabonban: O azzal, hogy pénzügyileg és a csapatok létszámát tekintve, hogyan osszák fel egymás közt újra a terheket; azzal, hogy az európai biztonsági konferencia kérdését, de feltehetően a Brezsnyev-javaslatot is, ösz- szekapcsolják a nyugat-ber­lini rendezéssel. Csakhogy még nyugati tő­kés körökben is erősödik a felismerés, hogy — ismét a Les Echost idézzük — ,3 párbeszédet a Kelettel folytatni kell... s még a nyár folyamán döntést kell hozni: vállalkozni kell az eddigi pél­da nélkül álló kísérletre, hogy milyen messzire lehet elmenni az európai enyhülés terén”. CSAK RÖVIDEN A PAKISZTÁNI HADSE­REG szerdán heves tüzérsé­gi tüzet zúdított Assam indiai állam határa mentén az in­diai megerősített állásokra — közölte csütörtökön a PTI in­diai hírügynökségre hivatkoz­va az AFP. A tüzérségi tá­madások sorozata reggeltől a késő délutáni órákig tartott. Az indiai határőrség viszo­nozta a tüzet. NYOLCVANNÉGY esztendős korában Zaragózában elhunyt Miguel Maura, a második spa­nyol köztársaság 1931 áprili­sában alakított ideiglenes kor­mányának utolsó, még életben levő tagja. PRÁGÁBA érkezett Adam Malik indonéz külügyminisz­ter. JÚNIUS 1-1 hivatalos ada tok szerint Kanada lélekszá- ma 21 688 243. A lakosság szá­ma egy év alatt 317 ezerrel növekedett. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK­BÓL atomtöltettel ellátható „Honest John” rakéták, ha­gyományos tüzérségi fegyve­rek és tankok érkeztek Dél- Koreába, a szöuli bábrendszer hadseregének „korszerűsíté­sére”. PEKING Ceausescut fogadta Mao és Lin Piao Csütörtökön délelőtt Mao Ca-tung, a KKP Központi Bi­zottságának elnöke és Lin Piao, a központi bizottság el­nökhelyettese fogadta Nico- lae Ceausescut, az RKP fő­titkárát, az államtanács el­nökét, feleségét és az általa vezetett römán párt- és kor­mányküldöttséget. A találko­zó az Üj Kína jelentése sze­rint rendkívül szívélyes lég­körben zajlott le, a felek biz­tosították egymást a két párt a két ország és a két nép harci egységéről. Kínai rész­ről jelen volt még egyebek között Csou En-laj, Kang Seng, Huang Jung-seng és Li Hszien-nien. Pepino Heves tűzharc­ban sikerült meg­sebesíteni és el­fogni Szardínia el­ső számú körö­zöttjét, Pepino Campanát, akit, f mint képünk mu­tatja, hordágyon szállítanak kór­házba. Phu Q NYOLCVANNÉGYEZER FONTOS rekord áron kelt el egy angliai árverésen egy Stradivári-hegedű. A hang­szer több mint 100 évig egy spanyol ház padlásán poroso­dott. A JAPÁN ÉS HABA­ROVSZK közötti repülőjárat megindulásaként egy „Boeing 727” típusú sugárhajtású re­pülőgép repült Tokióból Ha­barovszkba. EZEN A HÉTEN adják át a forgalomnak Warnemündé- bsn a 19 emeletes, 715 ágyas „Neptun” nevű szállodát amely saját hullámfürdővel rendelkezik. Ennek úszóme­dencéje olimpiai szabvány szerint épült. Az amerikaiak és bábjaik Dél-Vietnamban elkövetett há­borús bűneik leleplezésére vizsgálatokat folytató bizottság legutóbbi nyilatkozata a világ közvéleménye elé tárja azt a szörnyű bánásmódot, amelyet a dél-vietnami Cay Dua-1 in- temáiéközpontban fogva tartott személyek tízezreivel szem­ben alkalmaztak. Ezt a tábort egy, hajdan kókuszfákkal beültetett, kis fö­lényes síkságon létesítették Phu Quoc szigetének déli csücs­kén, a thaiföldi tengeröbölben, közel Kambodzsa felségvizei­hez, és mintegy 70 km-re a vietnami partoktól. Alapításának éve: 1966. 1967 elején. 2000 hazafi volt itt internálva. Számuk az év végére elérte a 15 000-t, majd 1970 októberében a 28 000-t. A tábor 20 telephelyből álló 10 kerületre oszlik. Mind­egyik telephez tizennyolc 5x18 m-es barakképület tartozik, amelyeket 4 m-es közlekedőfolyosó választ el egymástól... A tábor védelmi erői és a foglyokkal szembeni megtorló erők 8 saigoni zászlóaljat, köztük 4 katonai rendfenntartó zászlóaljat foglalnak magukban; ez utóbbiak a „belső rend” fenntartására vannak külön kiképezve. A tábor főfelügyelője egy Phuoc nevű alezredes. Az ellátás napi két étkezésből áll, amikor is romlott rizst és megpenészedett, szárított halat osztanak ki elégtelen meny- nyiségben. A napi vízfejadag fél liter személyenként. Mosa­kodáshoz meg kell várni az esőt, ha az ember nem akar­ja megrövidíteni magát a kiadagolt vízzel. Minden internált büntetése egész időtartamára csupán egy öltözet ruhát kap, amely ingből és térdig érő, rövid nad­rágból áll. A nehéz testi munka és a kíméletlen bánásmód, rövid idő alalt ronggyá változtatja ezt az öltözéket. Sok fogoly kénytelen hát rizstárolásra használt jutazsákdarabokkal ta­karni testét. Az orvosi ellátás jelképes, s a legritkább esetben kerül sor gyógyszer kiosztására. Es ami még rosszabb; gyakran kell a betegeknek botbüntetést elszenvedni azért, mert „betegség szimulálásával” vádolják meg őket. — 1969 márciusában több szakaszból álló, s 4 géppuská­val felfegyverzett katonai rendfenntartó egység véres meg­torlást hajtott végre a 6. kerületben, amelynek 24 halottja és 30 sebesültje volt az internáltak között. — 1969 augusztusában a D8. kerület 12 foglyát kegyetlen kínvallatás után „tigrisketrecbe” zárták; nyolcán közülük be­lehaltak az elszenvedett gyötrelmekbe. — 1969. novemberében egy Long nevű kerületi pa­rancsnok. 10 cm-es szeget veretett be az A5. telep egyik fog­lyának lábába, akit engedetlenséggel vádoltak. A szerencsét­len egyórai szenvedés után meghalt. Ugyanebben a hónapban, az A6. telepen az internáltak 9 képviselőjét zárták „tigrisket­recbe”. A foglyok tiltakozására a fegyőrök tüzet nyitottak, s 35 személyt megöltek, 27-et pedig megsebesítettek. — 1970. május 19-én 7 haláleset és mintegy 150 sebesü­lés történt az 1. telepen, annak a véres megtorlásnak követ­keztében. amelynek során gépfegyvert és általános gumiboto- zást alkalmaztak az elítéltekkel szemben. — 1970 szeptember 13-án, reggel 8 órakor 4 fogoly balt meg és 26 megsebesült; géppuskával kaszálták le őket a D3. telepen. — 1970. szeptember 19-én, a fegyőrök tüzet nyitottak a 8. telepre: 1 fogoly meghalt, 1 pedig megsebesült Ezt követte a rendfenntartók gumibotozása, újabb 20 személyt sebesítve meg. Majd Doung felügyelő és Tong, a tábor helyettes vezető­je, három foglyot jutazsákba húzva, élve elégettetett. Három másik elítéltet forró vízzel teli medencébe dobtak; akik közül ketten életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos égési se­beket szenvedett. A Cay Dua-i tábor internáltjai között szakadatlanul nő a halottak száma. A fogolytemetőben 1970 elején hét, egyenként mintegy 200 sírból álló parcellát tartottak nyilván. Csak 1969-ben 630 halálesetet jegyeztek be, nem számítva azokat, akiket titokban likvidált az ellenség. A Brandt-Schiller páros Az utóbbi hetekben a nyu­gat-európai politikusok figyel­me mindenekelőtt a nyugatné­met márkára és a frankfurti tőzsdére irányult. Párizsban, Londonban és más fővárosok­ban ma is óráról órára feszült érdeklődéssel szemlélik: mer­re „lebeg” a márka árfolyama és milyen hatással lehet ez a vezető nyugat-európai orszá­gok gazdasági helyzetére. Ez a „márka-központúság” egy ideig elterelte a figyelmet a nyugatnémet politika válto­zásairól. Az „ébredés” akkor következett be, amikor „kilőt­ték” a kormányból Möller pénzügyminisztert, Schiller gazdasági miniszter legna­gyobb ellenfelét. Nyomban utána Brandt kancellár beje­lentette, hogy Schiller kezébe teszi az egyesített pénz. és gazdasági ügyek intézését. Schiller ezzel nemcsak „gaz­dasági csúcsminiszterré” vált. Ezen túlmenően politikai érte­lemben is új szerepet kapott a nyugatnémet kabinetben, s ő lett Brandt kancellár legfőbb politikai partnere az ország belpolitikai vonalvezetésének kidolgozásában. Nem túlzás azt állítani, hogy a bonni bel­politikai kurzus irányát ezen­túl a Brandt—Schiller páros csaknem azonos súllyal együt­tesen határozza meg. Ami ezt az irányvonalat il­leti, máris történtek jelentős eltolódások. A hangsúlyválto­zást a következőképpen lehet összefoglalni: Brandt politiká­jában eddig a külpolitikai vo­nalvezetésnek, s ezen belül az ismeretes „keleti politikának” jutott a főszerep. A kancellár ma is hangsúlyozza persze, hogy folytatni kívánja azt a politikai irányvonalat, amely­nek során realista meggondo­lások alapján módosította elő­deinek politikáját. A kancellár nyilatkozataiból azonban kide­rül, hogy a nyugat-berlini kér­dés Bonn elgondolásai szerin­ti megoldását továbbra is az európai előrehaladás feltéte­lének tekinti. Természetesen maga Brandt is tisztában van azzal, hogy a diktátum politi­kájának kora lejárt. Ha tehát ragaszkodik ehhez a feltétel­hez, akkor számolnia kell az­zal. hogy a „keleti politika” üteme lelassul. A legújabb je­lek arra mutatnak, hogy Brandt ebben a viszonylatban legalábbis a közeljövőben ke­vésbé lesz kezdeményező, mint eddig. A hamburgi Spiegelnek adott interjújában nyíltan megmondotta: véleménye sze­rint az 1973-ban tartandó nyu­gatnémet választásokat a bel­politikai problémák fogják el­dönteni 1 A hangsúlyeltolódás első alapvető jellegzetessége tehát a külpolitikai kezdeményezé­sek háttérbe szorulása a bel- poHtikaiakkal szemben. A második változás magá­ban a belpolitikai (s ezen be­lül mindenekelőtt a gazdaság- i politikai) irányvonalban ta- j pasztaiható. Amikor a szociál­demokrata vezetésű koalíció hatalomra került, Brandt párt­ja a teljes foglalkoztatottságra, valamint a különböző gazda­ságpolitikai reformtervekre helyezte a fősúlyt. Ilyen volt a szakszervezetek üzemigazgatá­si „beleszólási jogának”, vala­mint egy új progresszív adó­reform gondolatának a felve­tése. Az új helyzetben a Brandt—Schiller páros vilá­gossá teszi, hogy az elsődleges cél a gazdasági stabilitás, te­hát lényegében az inflációel­lenes harc. Ennek során szá­mítani lehet arra, hogy az egyes szakminisztériumokat különböző takarékossági intéz­kedésekre kényszerítik. Köz­vetlenül a dollárválság után Brandt félreérthetetlenül meg­mondotta a parlamentben: a stabilitás előbbre való, mint a reform. A belpolitikai irányvonalon belüli változások azt jelzik, hogy az 1973-as választások közeledtével a Brandt-kor- mány, lassan, de fokozatosan a korábbinál konzervatívabb irányba fordul. A külpolitikai kezdeményezések „elhalványí- tása” és a stabilitás kiemelése a reformok háttérbe szorításá­val- egyaránt a középpolgár­ság „megnyugtatását”, illetve támogatásának megszerzését célozza. A különböző tartomá­nyi választások, amelyeken az elmúlt hónapokban a szociál­demokraták sorra érzékeny veszteségeket szenvedtek, nyil­vánvalóan szerepet játszottak ennek az új . irányvonalnak a kialakításában. A jelenlegi taktikai elgondolás a jelek sze­rint az, hogy 1971-tíen és 1972- ben a konjunktúrát lehű­tő, erőteljesen stabilizáló és inflációellenes politikát foly­tatnak — majd közvetlenül az 1973- as választások előtti idő­szakban újabb „pénzügyi in­jekciókat” adnak a gazdaság­nak, hogy a választás már egy erőteljes fellendülés légír őré­ben mehessen végbe! Ma még természetesen nem lehet megjósolni ennek a ki­bontakozó új irányvonalnak a nemzetközi és belpolitikai kö­vetkezményeit. Egyelőre csalt az látszik bizonyosnak, hogy a Brandt—Schiller kettős új kur­zusa erőteljes elutasításra ta­lálhat a szociáldemokrata párt balszámyán, mindenekelőtt a szakszervezetek körében. Ed­dig a szociláldemokrata bal­szárny támadásainak közép­pontjában Schmidt hadügymi­niszter állott. Ügy látszik, most Schiller és Brandt is ké­szek vállalni ezt a szerepet, abban a reményben, hogy ez­zel előkészítik az 1973-as vá­lasztási győzelmet. Lapzártakor érkezett Bonnban nagy hullámokat vert fel egy cikk, amely a „Li­beral” című, a Szabad Demok­rata Párthoz közelálló folyó­iratban jelent meg. A cikk szerzője a „Wieland Deutsch” álnevet használta, azonban jól informált körök szerint a szer­ző Rüdiger von Wechmar, a bonni kormány helyettes szó­vivője. A cikk és az interjú azt ja­vasolja a bonni kormánynak, hogy térjen el eddigi jogi fel­fogásától a nyugat-berlini kér­désben, s törekedjen inkább gyakorlati problémák megol­dására. Nincs értelme — han­goztatta —, hogy Bonn. a nyu­gati hatalmakkal 1949 óta fennálló nézeteltérését tovább folytassa. A nyugati hatalmak sohasem ismerték el a Bun­destag és a Bundesrat jogát, hogy Nyugat-Berlinben ülésez­zen, s hogy a köztársasági el­nök vagy a nyugatnémet kor­mány formális tevékenységet 'fejtsen ki ott. A CDU/CSU élesen reagált a cikkre és az interjúra, azt ál­lítva, hogy mögöttük Brandt áll, s hogy a kancellár most feladta Bonn pozícióját a nyu­gat-berlini kérdésben. A dolognak különös jelentő­séget adott, hogy Ahlers kor­mányszóvivő csütörtöki sajtó­értekezletén kijelentette: „Wie­land Deutsch értékes hozzájá­rulás a közvélemény objektív informálásához.” Ahlers hoz, záfűzte, a szerző nevét hivata­losan nem árulhatja el, de ,i szerző „jól ismeri a hivatalos álláspontot”. Ezzel többé-ke- vésbé megerősítést nyert, hogy a cikket valóban Wechmar ír­ta.- - ...»MM— illj 'ly-- . ■ •

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents