Pest Megyi Hírlap, 1971. június (15. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-30 / 152. szám

M31 megyei éMírlap 1971. JÜNIUS 30., SZERDA Veszélyben a gólyák Az Alföldön „lakásproblé­mákkal” küzdenek a gólyák. Ez abból adódik, hogy fokoza­tosan átalakul a táj, fogynak a tanyák, a városokon kívül egyre kevesebb az olyan ma­gas kémény, ahol biztonság­ban érezhetik magukat a hosszú csörű madarak. Éppen ezért több helyen — mint például a Csongrád megyei Baks községben — villanyosz­lopokra építették a faágakból, rozséból összetákolt fészkei­ket. Ezek a szükséglakások a villanyvezetékhez olyan közel vannak, hogy nagyobb eső­zéskor, az átnedvesedés kö­vetkeztében, bármelyik pilla­natban áramütés érheti a gó­lyákat. Egyik-másik helyről ezért kitelepítették a madár­családokat. Kaputelefon (Zsoldos rajza) Pulikutya a pótmama A fővárosi Állatkertben a tibeti jakok kifutójában féltve őrzi anyja néhány he­tes kis jakborját. Melindának, a fiatal nőstényoroszlánnak kölykét nem az anyja, hanem — egyelőre az ápolói szobában — az állatkert egyik puliku­tyája neveli, szoptatja. UJ MAGYAR FILM REMÉNYKEDŐK A film alkotói — önhibá­jukon kívül — kissé lemarad­tak az időiben. Az idő ugyanis azóta néhány lakbérrendelet­tel megelőzte őket. Persze, a művész nem lehet látnok, aki előre érzi témája bizonyos változásait, s a film ettől még lehet érdekes. De miiben is reménykednek a „Reménykedők”? Dióhéj­ban: majd lebontják a házu­kat, s akkor mindnyájan szép, új lakáshoz jutnak. Ez a té­ma nem lenne időszerű? Hi­szen napról napra rombolják le az elavult épületeket, s adják át az új kulcsot a bol­dog beköltözőknek, drámai riportok leplezik le a szaná­lást előre kifürkészőivet, a kisajátítással manipulálókat, visszaélőket. Igen, ez a téma i aktuális. Inkább a stílus teszi avíttá 1 Az alkotók előre megfon­tolt szándéka volt, hogy víg­játékot csinálnak. A megfor­máláshoz — sok egyében kí­vül — két stílus kínálkozott: a szatíra vagy a kabarés bur- leszk. A filmesek az utóbbit választották, d j ezen belül a műfajnak nem a klasszikusai ihlették meg az alkotókat. (Nóti Károly vérbő helyzet­komikumait éreztem a legro­konabbnak — minden vérbő­ség nélkül.) Ha a burleszk nem eredeti, nem frappáns, nem pergő, akkor a film nem­csak élvezhetetlenül unal­massá, de teljességgel időt­Huszonhárom aranypénz Minden időkben lakott terü­let volt az Ipoly mente, a Börzsöny völgyvonulata. Ezt bizonyítja, hogy őskori, közép­kori és újkori leleteket ad vissza a föld az egész vidéken. A legújabb korból származó pénz azonban most került elő először, mégpedig Szobon, a községen átvezető útszakasz új nyomvonalának építése köz­ben. Minap egy ház kerítését kel­lett megbontani és áthelyezni az út miatt. Az egyik, ezzel foglalatoskodó munkás, az Esz­tergomból idejáró Vajgel Jó­zsef, miközben a kerítés egyik betonoszlopát eltávolította, fényesen csillogó pici tár­gyat fedezett fel a földön. Lehajolt érte, felemelte, mind­járt látta: aranyat talált Kí­váncsian tovább piszkálta a földet, és még több arany­érmét lelt, néhány perc alatt 23 darab aranypénzt. s Azonnal elvitte valameny- nyit a szobi Börzsöny Mú­zeumba, úgy vélte, nagyon ré­gi idők emlékeit hozta fel­színre, ott azoknak a helye. Laczus Géza múzeumigazgató megállapította, hogy 19 darab 20 frankos Napóleon-arany, egy pedig ugyancsak 20 fran­kos svájci pénz. A többi Fe­renc József arcmását viseli, két 20 és egy 10 koronás ma­gyar arany. Valamennyit ebben a szá­zadban verték, éppen ezért régész szemmel mérve nem drága lelet, bár mégis kincset ér. A talált aranyat be kell je­lenteni, ezzel tehát nem kése- delmeskedett az igazgató, de azt is közölte a Nemzeti Bank­kal, hogy ki a kincs megtaláló­ja. Hamar megjött a válasz: a megtalálót illető pénzjutalmat megküldték Vajgel Józsefnek. Hogyan kerültek az aranyak a kerítés betoncölöpje mellé a földbe, úgy látszik, öröik rej­tély marad. Szobnak ezen a környékén nem laktak soha aranyat gyűjtögető emberek. Még ezüstpénzt sem rakhattak élére, de a rézgarast, amihez hozzájutottak, azt is hamaro­san el kellett költeniük. Min­den bizonnyal a háború alatt kerülhetett a szobi aranylelet a földbe. Aki oda tette, annak nem volt ideje mély gödör ásására, meg­lehet, csak a kezével kapart lyukba rejtette a pénzeket. lenné válik. A gyenge „bohóc­kodás” bármelyik évben tör­ténhet, nincs kapocs, amely az időhöz, a mához kösse! A szatíra élezi ki úgy a szi­tuációkat, hogy a fintorok, fricskák tárgya időközeibe kerül. A görbe tükörben lá­tott jelenségeket szembesíte­ni lehet az aktuális kérdé­sekkel, s minden egyezés a film időszerűségét erősíti. Müller Péter író és Rényi Tamás rendező „Reményke- dők”-jében sok az üresjárat, az ismétlés. Zsombolyai Já­nos operatőr nem kapott bi­zonyított tehetségéhez méltó feladatot, hosszasan, színpad­szerű beállítások filmszerűt- len folografálására kénysze­rült. Az alkotók neves szí- nészgárdát vonultattak fel. Viszontláthatják a nézők Tol- nay Klárit, Kállai Ferencet, Garas Dezsőt, Bárdi Györgyöt, Pásztor Erzsit, a „Kitörés” cl mű filmből megismert Lend vai Katit. Kár, hogy a művé­szek csak önmaguk árnyékai voltak. Az alakok ábrázolat­lansága, a dialógusok vérsze­génysége nem teremtett lehe­tőséget még a komédiázásra sem. Fóti Péter BEMUTATKOZOTT A LOKOMOTIV GT A tengelykezű íélember Hosszú hónapok kemény elő­készületei után bemutatkozott a fővárosban is a Lokomotív GT. Nos, a várakozás rendkí­vül nagy volt: a Budai Park­színpadra minden jegy elkelt. A tizenévesek kíváncsian várták, milyen muzsikát szolgáltat a vezető beategyütteseink szét­robbanása után megalakult „szupergroup”. A zenekar tag­jai is láthatóan izgatottan lép­tek színpadra. Presser Gábor, Laux József, Frenreisz Károly és Barta Tamás azonban egy­aránt mindent megtett a sheer érdekében. Presser Gábor a koncert ele­jén így szólt a közönséghez: — Nagyon izgulunk, kezünk, lábunk remeg. Ezért kérünk benneteket arra, hogy annyit tapsoljatok nekünk, amennyit egy kezdő együttesnek szokás... És a fiatalok tapsoltak. Per­sze, ehhez olyan ragyogó szá­mok kellettek, mint amilyet a Lokomotív GT tagjai a rendel­kezésükre álló idő alatt kom­ponáltak. Rendkívül feszes rit­musú, a sóul és a blues határát súroló dalaik valóban minden elismerést megérdemeltek. A szövegíró Adamis Anna, a ze­Itt született Kossuth Űjabb emléktárgyakkal gazdagítva újjárendezték Mono­kon Kossuth Lajos szülőházában a sokak által látogatott Kos­suth Múzeumot. SZOKOLY ENDRE: Riport a riportról (26.) Éhségsztrájk a Gödiig Werke bányában Mindenkiben él a közlési vágy. Különösen kifejlett tulajdonsága ez az újságírónak, de mások között sem sok az olyan, aki vissza tudja fojtani, s nem mondja el azonnyom- ban, amit lát vagy megtud. Min­den esetre a közlékeny emberek nagy segítségére vannak az újság­írónak, sokszor komoly, nagy ese­ményeket tudunk meg tőlük. Néha még levelet írni sem restek, de fő­ként telefonálnak. Ez történik 1937. február 23-án, késő délután is. Felhív valaki és elmondja, pécsi bányászok bezár­kóztak az aknába, éhségsztrájkot folytatnak már egy napja. Felesé­geik, gyermekeik elindultak a vá­ros felé, csendőrök útjukat állták, közéjük lőttek, sok a halott, még több a sebesült. Ha igaz a hír, még komoly reggeli lapban is első oldalra kí­vánkozik. előbb azonban ellen­őrizni kell persze. — Mancikám, hívd sürgősen Pé­cset! — Hogy ottani tudósítónkat, mondani sem kell. tudja azt a szer­kesztőségi telefonközpont kisasszo­nya. Én meg tudom, az első vo­nattal indulok, be is jelentem mindjárt a főszerkesztőnek. Tudósítónk semmiről sem tud. majd utánanéz és telefonál. Fél óra múlva elmondja, hogy a ható­ságok titkolóznak, két órán belül azonban újra felhív, addigra meg­tud mindent, amit csak lehet. Tu- lósítását reggel már Pécsett ol- 'asom, a hivatalos jelentéssel együtt elenik meg és egyik a másiknak ,.iem mond ellent: Vasason, a Tho- men-aknába este leszállt az éjszakai műszak, de nem fogott munkába, telefonon közölte, ha éhenpusztul, akkor is lennmarad mind a kétszáz­nyolcvanegy ember, amíg a béreket fel nem emelik. Mintegy 300—400 vasasi bányász és bányászasszony másnap délután „előre kidolgozott haditerv szerint botokkal és kövek­kel felfegyverezve” elindult, hogy elfoglalja a mecsekszabolcsi Szent István aknát. Csendőrök útjukat állták, felszólították őket, oszolja­nak széjjel, ehelyett kőzáport zú­dítottak a csend békés őreire, akik erre fegyverüket használták. Egy ember meghalt, heten megsebesül­tek. Nagyon hamar kiderítem, az egész hivatalos jelentésből mindössze a sortűz igaz, s hogy a helyszínen egy ember halt meg, Keller János vá­jár, három árva maradt utána. De nincs benne a hatóság jelentésében, pedig mikorra megfogalmazták, a sebészeti klinikán sérüléseibe még két bányász meghalt, Hegedűs Mi­hály három, és Feitig Imre. öt gyermek apja. Az életbenmaradt se­besültek száma pedig tíz. A sortűzzel szétkergetett bányá­szok dehogy indultak aknát foglalni, Pécsre készültek a főispánhoz. Né­hány hónapja, amikor szintén sztrájkoltak, melléjük állt. most is a segítségét akarták kérni. Az is igaz, hogy néhány öreg botra tá­maszkodott a menetben, de a többi­nél nem volt se bot, se kő. Kimegyek Vasasra. Az utcán sá- nadt asszonvok. emberek haragos tekintettel mérnek végig, a taxiból kiszálló idegent. Hiába próbálko­zom. még a legbeszédesebb, az sem mond ennél többet: — Mi. ha nem sztrájkolunk, ak­kor is koplalunk. A riporthoz adatot végül is ott kapok, ahol nem számítok rá; a pa­rókián. Molnár József lel&ész, bá­nyász az apja, elkeseredetten buszéi az itteni emberek nyomorúságáról A legmagasabb havi kereset 60—70 pengő és ezt jóformán ennivalóra költik, mert mindegyiknek sok a gyereke. Hitelben vásárolnak a kan­tinban, tartozásukat levonják a bé­rükből, soha egy-két pengőnél töb­bet nem visznek haza. Most pedig az igazgatóság megtiltotta, hogy a sztrájkolok családjának hitelezze­nek. Eheziik az egész falu, nemcsak azok, akik a bányába temetkeztek. A bánya a Dunagőzhajózási Tár­saságé, eredetileg osztrák tulajdon, de az Anschluss óta a Göring Wer- kéhez tartozik, a birodalmi légi- marsall és porosz miniszterelnök va­gyonát gyarapítja. Megírhatom hát, hogy milyen szociális bánásmódban részesülnek a munkások ennél a nemzetiszocialista vállalatnál. Másnap reggel megjelenik első tudósításom, délben az időközben Pestről megérkező kollégák átadják a bányaigazgató üzenetét. Csodál­kozik, hogy nem keresem fel, s nem hallgatom meg a sztrájkról az ő vé­leményét is. Harmadnap a kollégák unszolására hát elmegyek és felfi­gyelek rendkívül érdekes bejelen­tésére az éhségsztrájkolókról: — Nem éheznek, a bányalovak zabját eszik — mondja az igazgató. Másnap reggel A Mai Nap első ol­dalát egész szélességében, nagy fe­kete betűikkel szedve, ez a mondat tölti be, miután Hegedűs Gyula a Magyarság szerkesztője tulajdonát képező A Mai Napot szintén én tu­dósítom a Pécs vidéki bányász- sztrájkról. Hogy ezért a címért az igazgató miért haragszik rám, iga­zán nem értem, hiszen szóról szóra az ő szavait adtam vissza. Három nap, négy éjszaka után éh­ségtől kóválygó fejjel, egymást tá­mogatva feljönnek a mélyből a bá­nyászok. Reggel van, délután el­mennek agyonlőtt társaik temeté­sére. Indul már a pap a három rava­talhoz. mindjárt odaér, a gyászoló nép''zúgására felkapja lehajtott fe­jét, meglát vagy harminc csendőrt a koporsók mögött. Megáll, merően néz a fegyveresekre. Egv idő múl­tán a kisbíró odaszalad hozzá: *— Azt kérdeztetik a csendőr urak, miért nem tetszik elkezdeni a fő­tisztelendő úmaik a temetést? Kikapja a pap az előtte álló mi- nistránsgyerek kezéből a feszületet, nagyot koppant vele a fagyos földre, aztán felel: — Mondja meg nekik, ítélet nap­jáig se mozdulok egy tapodtat sem innen, amíg egy kakastollat látok. A csendőrök elvonulnak a házak mögé, megkezdődik a szertartás. — De profundis... A mélységek­ből kiáltok fel hozzád uram... De hol van az az úr, aki a nyo­morúság ilyen nagy mélységéből a kiáltó szót meghallja? ★ Úgy emlékszem, a vasasi bányá­szokról szóló volt utolsó nagy ripor­tom a Magyarságban. Néhány hó­nappal később egy vasárnapi’ szám első oldalán megjelenik Pethő Sán­dor nyilasellenes vezércikke, a ké­pes mellékleten viszont Szálasi Fe­renc egész oldalt betöltő képe azzal az aláírással, hogy: „a nemzet ve­zére”. Virtsologi Rupprecht Olivér, a lap kiadótulajdonosa suba alatt, üz­leti alapon megegyezett a nyilasok­kal, a pénz, amit kap, guruló márka, Hitlertől származik. Hétfőn, Pethő Sándorral az élen, úgyszólván a Magyarság valameny- nyi munkatársa be sem megy a szerkesztőségbe, nem hajlandó Hit­lert szolgálni. Engem Hegedűs Gyu­la szerkesztő a saját lapjához, A Mai Naphoz szerződtet nyomban. (Az egész háború alatt ez az újság is bátran kiállt a nyilasokkal szem­ben.) Némelyek más lapok szer­kesztőségében találnak helyet, a legtöbben mágvárják, amíg Pethő Sándor hónapok múlva megindítja a Magyar Nemzetet, és harcol tovább bátran, keményen, de Hitler pusz­tulását már nem éri meg. Milotay viszont megéri. Jó néhány esztendeje itthoni újságban olvasom, hogy Svájcban, szegényházban fe­jezte be életét. Megtudom aztán, nem igazi szegényház az, hanem afféle öregek háza, ahol svájci frankban kell fizetni a bért. Hon­nan volt Milotaynak annyi valutá­ja? Ugyan már, aki oly dörgedelmes cikkekben kelt ki a vagyonukat kül­földre síbolók ellen, éppen a saját tetemes pengőkészletét ne mentette volna ki? (Következik: A Führer fizetővendége.) nét pedig Presser Gábor, Fren­reisz Károly és Barta Tamás szerezte. Véleményünk szerint különösen nagy sikerre számít­hatnak a következő szerzemé­nyek: A tengelykezű félember, a Boldog vagyok, Ha holnap nem jön a hajnal, a Kenyéren és vizen, a Royal-klub, vala­mint az Ordító arcok. Ez utób­bi Barta Tamás szerzeménye. Egészen bizonyos, hogy rövid időn belül felkerül valameny- nyi a slágerlistára. Mindent egybevetve: a Lo­komotív GT igazolta az előze­tes várakozást. Az egyénileg rendkívül képzett, tehetséges zenészekből alakult zenekar mindenképpen friss vérkerin­gést, új szint jelent az utóbbi időben kissé egy­helyben topogó hazai beat- világban. Az egyes dalok elő­adásában nagy szerep jut a szaxofonnak, amelyen Fren­reisz Károly játszik. A Lokomotív GT-vel egy műsorban lépett fel a Mini- együttes is. Érdekes, figyelem­re méltó muzsikát produkál­tak, ám érthető módon ezen a délutánon a közönség figyelme elsősorban a „szupergroup”. felé irányult... E heti nyerteseink: Kovács Márta (Főt, Kossuth utca 31.), Varga Gabriella (Szód, Dózsa Gy. út 42.), Tóth Julianna (Ráckeve, Petőfi S. u. 18.) SLÁGERLISTÁNK: Komolyzene: 1. (4) Bartók: Cso­dálatos mandarin. 2. (5) Orff: Car­mina Burana. 3. (2) Bach: D-moll toccata és fuga. 4. (1) Beethoven: Für Elise. 5. (3) Brahms: V. ma­gyar táncok. Tánczene: 1. (.9) Élünk és meg­halunk (Illés). 2. (1) Babérfa (Ex­press). 3. (8) A nagypapám egy nagy vagány (Máté P.). 4. (7) Ré­giségbolt (Bergendy). 5. (2) Kócos ördögök (Metró). 6. (5) A virág­nak kell a napfény (Karda Beáta). 7. (3) öcska láda (Zalatnay S.). 8. (6) Nem lehet (Zalatnay Sí). 9. (10) Láttám én egy osztrigát (Neo- ton). io. (—) Hűtlen barátok (Ome­ga). Sunyó—Falus—Tamás Vágja ki, töltse ki, tegye borí­tékba vagy ragassza levelezőlapra „Kedvenc lemezem” szelvényün­ket, s úgy küldje be szerkesztősé­günknek "(Pest megyei Hírlap, Bp. VIII., Somogyi Béla u. 6.). A borí­tékra ne feledje el felírni: „Ked­venc lemezem”. Szavazóink között minden héten kisorsolunk három lemezt, a Magyar Hanglemezgyár­tó Vállalat ajándékát. Festői környezetben kellemes pihenést nyújt Szentendrén A PAP-SZIGET! STRANDFÜRDŐ •vV^NX\XVV\»* Nyitva — kedd kivételével - 9-től 19 óráig.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents