Pest Megyi Hírlap, 1971. június (15. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-22 / 145. szám
Emléktábla és kiállítás Nagy előkészületek folynak « júliusi vasutasnak váci eseményeivel kapcsolatban, a Közlekedési Múzeum, a Hazafias Népfront megyei szervezete és a váci Vek Bottyán Múzeum szervezésében. Az ünnepségsorozat keretében kiállítás nyílik majd a múzeumban, és emléktáblát avatnak az állomás épületén a Budapest—Vác vasútvonal megnyitásának 125. évfordulója alkalmából. Ezen belül emlékeznek meg a Kandó-féle villamos vontatás kezdetéről és a váci vasútvonal jelenlegi villamosításáról is. KITTENBERGER KÁLMÁN EMLÉKÉRE A Dunakanyar Intéző Bizottság, a nagyközségi tanács és a vadásztársaság emlék- bizottságot hozott az elmúlt héten i létre Nagymaroson, a híres vadász lakóházának és trófeáinak megóvása érdekében. A nyár végi budapesti Vadászati Világkiállítással egy időben kerül sor a nagymarosi vadászkiállításra, a Kittenberger-házban, a megmaradt afrikai trófeák és a Börzsönyben folyó vadgazdálkodás eredményeinek, és legszebb trófeáinak bemutatására. Ezzel egy időben avatják fel a nagy vadász mellszobrát a hajóállomás előtti, fenyőfákkal övezett térségen. Jövő vasárnap Vásár a Rádi úton A városi tanács kereskedelmi csoportja szétküldte az értesítést a környékbeli községekbe. Eszerint június 27-én. vasárnap országos állat- és kirakodóvásár lesz Vácott, a Rádi úti nagy téren. A PEST MEéYfJ HÍRt AP kOiÖ'NKIACÁSa XV. ÉVFOLYAM, 145. SZÁM 1971. JŰNXUS 22., KEDD Mind magasabb a társadalmi munka értéke 75 tagú lakáselosztó bizottság Vácott Múlt hét végén .ülést tartott a városi tanács végrehajtó bizottsága. Szeidl József tervosztályvezető itt tájékoztatta a vb tagjait az 1971. évi társadalmi munkák állásáról. Örvendetes, hogy a lakosság részéről önzetlenül, ellenszolgáltatás nélkül végzett munka értéke évről évre nagyobb. A II. ötéves terv idején a város dolgozói három és fél millió forint; a III. ötéves terv időszakában kilenc és fél millió forint értékű társadalmi munkát végeztek. A IV. ötéves terv időszakában várospolitikai tervünk 15 millió forint értékű társadalmi munkával számol. Továbbra is szükséges, hogy a szervezést, a munkák irányítását időben és pontosan végezzék s a szükséges Szerszámokat, esetleges anyagot időben biztosítsák. A szakosztályok, igényét már felmérték. Az építési és közlekedési osztály főleg a városban épülő, illetve már meglevő út-, járda-, park-köz- művesítésekhez igényelte a lakosság segítségét. Az új művelődési központ megvalósításához a város üzemei, vállalatai eddig 20 millió forint értékű hozzájárulást vállaltak s a dolgozók több mint egymillió 600 ezer forint értékű munkát ajánlottak fel. A társadalmi munkák szervezésébe bevonják a Hazafias Népfront aktíváit, a tanácsta- 1 gokat, a vállalatok, szövetkezetek és egyéb szervek vezetőit, az iskolák ifjúságát, a kisiparosokat. A város szépítését és a tisztasági mozgalmat a Vöröskereszt szervei segítik. A pénteki végrehajtó bizottsági ülésen dr. Szamosvölgyi Alfréd igazgatási osztályvezető előterjesztést tett 15 tagú lakáselosztási bizottság létesítésére. Éz a bizottság e héten tartja alakuló ülését. (P. R.) Szép magyar muzsika Előadások a munkásszállásokon Sokszor visszatérő probléma volt Vácott ez idáig, hogy a pezsgő kulturális élet, a kiállítások és hangversenyek zöme csaik egy szűk réteg érdeklődésére tarthat számot. A nagy tömegekhez, különösen a perifériákon lakókhoz ez a kultúra már nem is jut el. E „hagyománynak” üzentek ARANYÉRMESEK Brigádháza sság Látogatóban íTyeresUováéknál ' Milyen is égy jó közösség, s mitől lesz azzá? Vegyük például a családot. Itt a legnagyobb az esély, hogy jó közösséget sikerül kialakítani. És mégis milyen ritka a tökéletes harmónia. Mennyivel nehezebb a Beton- és Vasbetonipari Művek váci gyárában a Tyereskova brigádnak. Férfiak, nők, idősebbek és fiatalok véletlenül kerültek egy munkahelyre, érdeklődésben is különböznek. Az együtt töltött évek alatt köttetett ugyan a brigádon belül néhány házasság (bár, ez sem biztosítéka a megértésnek), de éppen a brigádvezető megrögzött agglegény, már a nősülés szó hallatára is mérges lesz. (Ugratják is éppen eleget érte az asszonyok.) Naponta nyolc, de sokszor 10—12 órát dolgoznak-. A gyár kis lakásokhoz gyárt különböző betonárukat, s ezekhez a váz Tyereskováéktól kerül ki. Először darabolják a különböző vastagságú huzalokat, a méteres darabokat aztán hajtogatják, s végül vékony dróttal kötözik össze. Mutatják a tenyerüket. Ezernyi apró vágás, az ujjak végén ygdőgumi. Mégis van, aki már közel húsz éve végzi ezt a munkát. Péteri Bélának hívják. (Ö a megrögzött agglegény.) Tizennyolc évvel ezelőtt az elsők között került az új üzembe, azóta megszakítás nélkül itt dolgozik. Tíz éve alakított először brigádot. A régiek közül ma már csak öten dolgoznak. Pintér János művezető mesélte a brigád legfiatalabb tagjáról, az igencsak csinos Kenyeres Oszkárnéról. Kapusnak vették fel a vállalathoz, keveset keresett, ezért helyezték át ide a „vasasokhoz.” Bizony, mindent hallott a művezető, csak köszönetét nem. Óránként ezer hajlítás a vason, a rengeteg apró sérülés kimerítette, elkeserítette a kislányt. (Akkor még nem volt férjnél.) Ma már el se lehetne küldeni a brigádból. A túlórákkal együtt két és fél ezer forintot keres, jól érzi magát. Sok mindent kellene még elmondani a Tyereskova brigádról. Azt, hogy szívesen vállalják a túlmunkát, ha máshol megakad a termelés. Ókat hívják, s ellenvetés hélkül segítenek. A brigád törzsgárda- tagjairól, a kiváló dolgozókról, a jól sikerült közös kirándulásokról kellene szót ejteni. Vagy arról, hogy a munkaversenyekben mindig az elsők között végeznek. A legutóbbin a vállalat 30 brigádja közül lettek az elsők. A legfontosabbról: az idén ötödször nyerték el a szocialista brigád címet, s az ezzel járó aranyérmet. De hát ez éppen az előbbiek következménye. Cs. A. hadat Marton Klára, Szebé- nyi Judit és Mányi Erzsébet zeneiskolai tanárok, kik nem törődve a mostoha körülményekkel, nyolc alkalommal keresték fel az építőipari munkásszállások lakóit, hogy a Szép magyar muzsika című sorozat keretében a komolyzene alapjaira hívja' fel az érdeklődők figyelmét. S a közismert népdalok közös éneklésétől fokozatosan jutottak el egy-egy klasszikus mű részleteinek bemutatásához, és meg- kedveltetéséhez is. Ki akar továbbtanulni? A Váci Közgazdasági Szak- középiskola igazgatósága felvételt hirdet érettségizettek, vagy azzal egyenértékű képe- sítésűek részére kiegészítő levelező tagozatra. A tanulmányi idő két év. A végzettek képesített könyvelő, vállalati tervéző, statisztikus közgazda- sági érettségi bizonyítványt szereznek. A felvételnél Igazolni kell, hogy legalább egy évet eltöltőitek adminisztratív munkakörben. Jelentkezési határidő: június 30. ß izony eljárt felettem az idő, s erre akkor jöttem rá, amikor elmentem egy fóti bálba. BéZzeg akkor, amikor még nem huszonhárom, hanem csak tizenéves voltam, kiálltam a placcra, s a tánc sűrűjébe dobtam magam akár több estére is. Akkor volt bennem tartás. Szép hosszú hajam a váltamig ért, tánc közben beárnyékolta arcomat. Elegáns cilinderkalapban jártam, piros cipőben — és ami nagyon fontos: szent ereklyeként a nyakamban függött piros zsinóron egy táncversenyen nyert aranyérem. Természetesen akkor más volt a szöveg is. Beszélni kellett és vigyázni a hangsúlyos tálalásra, nem úgy mint most. Egyszóval, hol vannak már azok a szép idők?! Kemény, töretlen tartással felkérek egy semmibe-néző lányt, megállók mellette nyolcvanfokos szögben, füleimet betájolom a hangfal irányába és várom a zenét. A zene jön is, elindul, felharsan, vastag áradó dallama átöleli a termet, bilincsként rászorul a torkokra és mozgásba hozza a testet. P artnerem arányos felépítésű, meg kell mondanom, igen jó mozgású, no és természetesen jól öltözött. Formás testéhez színes, kék és vörös tulipánokkal kivert bőrbekecs feszül, alatta pedig piros „forró”. Ha jól emlékszem, cipő is volt rajta még a kezdet kezdetén, de most leARANYERMES VOLTAM... pillantva a „betonra”, átváltott mezítlábasra. Csodálatomban kerekre tágulnak a szemeim, hiszen amit betonnak nevezek, nem más mint olajos, szálkás padló. De hát semmi baj, a lány érti a módját annak, hogyan kell elkerülni a szálkákat. Szünet. Részletesen ecsetelem hawaii élményeimet, megemlítve, hogy emberevők fogságába kerültem, ahonnét a nők szabadítottak ki. A szőke ellágyul a finom történettől, melegen rámpillant, megszorítja a kezemet, s int, hogy vegyem le a cipőmet. Habozás nélküt megteszem, csak a zokninál vagyok tanácstalan — de nem sokáig. Ismét beindul a zene malma. Felcsatolom a fülvédőket és elindulok szótlan ismerősömmel, csak úgy — me- zítlábosan táncolni. Gyerekkoromban sokat jártam, futkostam a tarlón, s így van némi gyakorlatom a szálkák elkerülésében. Emelgetem a lábaimat akár egy kanalas gém, de bizony elég gyakran rosszul. Kiesek a ritmusból, domború homlokomon a kétségbeesés és a fájdalom fénylik. Am szép reménnyel folytatom a táncot. Amíg a kisuj- jamon erős fájdalmat nem érzek. A mellettem libegő finn patkós csizma van, s az egyik kanyarban megtapossa a lábamat. ■jyjincs más választásom . — ii aranyérmes létemre — szégyenszemre el kell hagynom a pályát. Megindulok a kijárat felé, partnerem gúnyosan végigmér, majd ártatlanul megjegyzi: „nem vagy te már jó a hippibálban”. A kezével int és táncolni megy. Nyári Ferenc NAGYMAROS Jól sikerülikó a szövetkezeli napon A júniusi nagymarosi szövetkezeti dalostalálkozóknak már hagyománya van. Az idén mégis jelentősebb eseménynek lehettünk szem- és fültanúi, hiszen a Vasipari Ktsz 20 éves fennállása alkalmából a dalostalálkozót szövetkezeti nappal kötötték össze. A kétnapos program szombaton délután a Pest megyéi KISZÖV elnökének, Boros Gyuláné köszöntőjével kezdődött este a nagyszabású kórushangversenyen. Nagymaros vendége volt a Budai Járási Háziipari Szövetkezet együttese, a nagykőrösi művelődési ház férfikara és a gyömrői szövetkezeti kórus. . Bemutatkozásuk a műsor első felében rokonszenves volt. Az igazi élményt azonban a pécsi, a káli, a várpalotai és a vendéglátó nagymarosi férfikórus műsora jelentette. Elsősorban hazai szerzők, Bartók, Kodály és Bárdos műveit szólaltatták meg. A nagymarosiak műsorában nagy sikert arattak •Lehotka Gábor bemutatott darabjai is. Népért, hazáért című szerzeményét és Svesnyi- kov Künn a réten című kó-. rusdarabját visszatapsolta a közönség. A vendégszsreplő együttesek a szövetkezeti napok rendezői figyelmességeként Béke Márton Duna-kanyart ábrázoló plakettjét kapták emlékül. A vendégkórusok a műsor után' felszabadult hangulatban közösen folytatták az éneklést A vasárnapi program délelőtt 10 órakor juniáiissal kezdődött. A sportpályán különböző szövetkezeti csapatok versenyeztek a szövetkezeti napok kupájáért. Este 7 órakor zenés műsoros estet tartottak. s a kétnapos esemény- sorozatot éjfélig tartó bál fejezte be. Cs. A. MARGIT NÉNI A Váci Állami Zeneiskolában kissé megkésve tartották a pedagógusnapot. Csak szombaton délután nyílt alkalom ar- ra, hogy köszöntsék azokat a tanárokat, akik tíz hónapon keresztül fáradoztak azért, hogy a gyermekek százait bevezessék a zene csodálatos birodalmába. A szülői munkaközösség a Pokol-csárda magyaros termében vendégül látta a zeneiskola tantestületét. Különösen kijutott az ünneplésből Rostetter Jenőnének, a zeneiskolások Margit nénijének, aki sok éves, lelki- ismeretes tevékenységéért kiváló dolgozó ' kitüntetésben _ részesült az elmúlt napokban. A kitüntetett 1962 óta munkálkodik a zeneiskolában. Egy éven keresztül igazgató- helyettes is volt _ s az 1964—65. tanévtől gazdasági vezető. Mindenki bizalommal fordulhat hozzá; mindent tud és — mindent elintéz. Az önálló pénzügyi gazdálkodás bevezetése óta megnövpkedett a munkája, ő sokszor reggel nyolctól este nyolcig ott található az emeleti szoba íróasztala mellett. Kilenc év óta vezeti a zeneoktatók munkaközösségét. Szorgos, megbecsült személye egybeforrt a váci zeneoktatás évtizedes történetével. Pesten szerepelt a Váci Híradás immár NB II-s csapata, és a Dutra ellen Ozsvári góljával 1:0 arányban győzött. Helyenként klasszis játékot mutattak be a gyér számú traktoros- nézőknek. Drajkó tizenegyest védett. Képünkön Pálinkást fogták gyűrűbe. Foto: Gyimesi KÉZILABDA Javuló játékkal biztos a győzelem Váci Spartacus—Galgahévíz 31:16 (13:9). Vác, 150 néző. Váci Spartacus: Seres, Sasvári (3), Székely, Boczkó (9), Együd (2), Hornyák (3), Ber- czelly 9. Cserejátákban: Soós, Tóth (1), .Adamosek (3), Pálinkás (1), Beliányi. A késve érkező és tartalékos Galgahévíz durva szabálytalanságokkal próbálta megállítani a Spartacus-roha- mokat, ami az első félidőben sikerült is. A hazaiak játéka ebben az időszakban csapkodó és tervszerűtlen volt, rengeteg „ziccer” maradt ki. A második játékrészben kidomborodott a listavezető fölénye, gyors indításokkal valósággal lerohanta ellenfelét. Javuló játékkal csak a második félidőben nyújtotta a hazai csapat a tőle megszokott fegyelmezett kombinációs játékot. Az ifjúsági csapat rangadót játszott a bajnok aspiráns galgahévízi ifikkel. A tartalékos hazai csapat remek játékkal rukkolt ki, biztosan győzött, és ezzel átvette a vezetést a megyei ifjúsági bajnokságban. Góllövők: Süveg (6), Rácz (5), Németh—Völgyi (2—2), Petre (1). A csapat minden játékosa dicséretet érdemel. B. Cs. A Közép-magyarországi Közmü- és Mélyépítő Vállalat (Vác, Derecske dűlői telephelyére) kubikosokat és éjjeliőröket azonnali belépéssel felvételre keres. Jelentkezés: a Kötöttárugyár területén levő felvételi irodában. I 1:0