Pest Megyi Hírlap, 1971. június (15. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-22 / 145. szám

4 stíriai) 1971. JÜNIUS 22., KEDD » „Több nyelven, egy akarattal“ Nemzetiségi találkozó Budakalászon Sokác lakodalmas Vers a képernyőn. A vers nem dráma a szó színpadi ér­telmében. Ha mégis annak te­kintjük, akkor egyetlen ember által közvetített drámának, mely látható formájában is az emberi szóra irányítja a fi­gyelmet Mellette minden egyéb — díszlet, kameramoz­gás — csak hangulatkeltő se­gédeszköz, melynek a költői szót pillanatra sem szabad be­árnyékolnia. Ezt értik meg egyre inkább a televízióban, jelen esetben Csernus Mariann műsorában. Az előadó ..tiszta szigorúságot” sugalló hangja s maga a líra volt a főszereplő — Kecskés András lantszava, Szilágyi Virgil operatőri, Eck T. Imre rendezői munkája az érzékenyen megkomponált hátteret szolgáltatta. Csernus Mariann életünk fontos Kérdéseit és a rímjátek örömét egyaránt megszólaltat­ta, pihenőül kitünően megvá­lasztott népdalokat iktatva műsorába. Orom és fájdalom villódzásában hatásosan érvé­nyesültek Radnóti, József At­tila, Weöres, Somlyó György s a nálunk kevéssé ismert Kir­by Doyle művei; arányos ösz- szeállítást, egyenletes színvo­nalat élvezhettünk. Mintha fordulat készülődnék egy vers­mondói pályán: a klasszikusan zárt keménység táncos köny- nyedségre látszik sóvárogni, lágyább, moll-hatásokkal kész elegyedni, ami Csernus Ma­riann esetében nem enged­mény, hanem kitárulkozás az érzelmi gazdagodásnak, egy „nőibb” princípium hívásának. A doveri út. A. A. Milne ne­ve óhatatlanul mosolyra derít mindnyájunkat. Ki ne emlé­keznék Micimackó és társai bájos kalandjaira, arra a kü­lönös-játszi nyelvezetre, mely a zseniális magyar fordító, Karinthy Figyes jóvoltából szinte vérünkbe ivódott, s egy­némely fordulata már a szálló­igék örökéletét éli. A játékos­ság szelleme ott lebeg a most bemutatott színdarabja fölött is, melyet Vitray Tamás dol­gozott át képernyőre, és Hor­váth Ádám rendezett kellemes mulatsággá. Milne nem er­kölcsbíró, és nem prédikátor, s jóllehet a korabeli Angliá­ban kényes témát — házassá­got vagy magányt unt embe­rek szerelmi szökését — dol­gozza fel, az eseményeket ösz- szekavaró, majd hőseit magá­ra hagyó játékvezetője, Lati­mer úr maga is csudabogár, különösebb erkölcsi súly nél­kül, véleménye tehát „nem ér­vényes”. Mi azonban kitűnően szórakozunk ebben az elmésen felépített elvarázsolt kastély­ban, ahol a színészek is vidá­man bolyonganak velünk együtt. Az egyre színesebbé váló Somogyvári Rudolf és a hajmeresztő kedvességében ki­bírhatatlan Váradi Hédi járt az élen, de Piros Ildikó, Löte Attila, Huszti Péter és Inke László is megtette a magáét. Húszezer mérföld. Erre a vonzó és érdekes magyar úti- film-sorozat,ra is rámondhat­nánk: lebilincsel változatossá­gával. A világlátás tevékeny gyönyörűsége viszont minden­ki előtte nyitva áll, ha nem is ilyen mértékben. A sorozat megvesztegető tá­lalásban csalogatja magával a nézőt. Magam bizony igencsak kedvet éreztem, hogy a nyílt tengeren jégbe fagyott, óriás rozmárra emlékeztető Buda­pest hajót sajátlábúlag körbe­járjam. A fagyos tájakon is hozzánk szóló közvetlenség melege ütött át Félix László rendező és Molnár Mihály operatőr munkáján, mely a Az elmúlt esztendőben 1200 ifjúsági és 800 felhőit énekkar bemutatói tanúskodtak arról, hogy a hazai kórusmozgalom bőséges tudásanyaggal ren­delkezik — állapították meg a Kórusok Országos Tanácsá­nak a Fészek klubban megtar­tott hétfői közgyűlésén, ame­lyen az egy esztendővel ez­előtt megalakított szervezet tevékenységéről, a dalkultúra továbbfejlesztésének lehető­ségeiről tárgyaltak. Dr. Kiss Kálmán, a KÓTA elnöke, a Magyar Rádió és Te­levízió elnökhelyettese egye­bek közt elmondotta: az együttesek repertoárjából szinte mindenütt hiányzik a magyar munkásmozgalom dal- hagyománya. Ezért a KÖTA idén több pályázatkiírással serkenti zeneszerzőinket ilyen jellegű kórusmű-feldolgozások megírására. Ehhez jó segítsé­get nyújt a Magyar Tudomá­nyos Akadémia Zenetudomá­nyi Intézetében összegyűjtött tízezernyi dal, amelyek nép­szerűsítését még az idén meg­kezdik. Az országban működő több száz öntevékeny paraszt­énekkar munkájának színvo­nalát a jövőben szakmai tá­mogatással akarják magasabb szintre emelni. Ennek érdeké­ben még az idén megalakul a KÓTA paraszténekkari bi­zottsága, amely szakmai ta­nácsadással és egyéb módon is elősegíti, hogy a kórusok mi­szó legjobb értelmében ösztö­nöz a vállalkozó szellemű, cse­lekvő életvitelre — de nem valami hazug romantika nevé­ben, sosem tagadva a kemény munkát, mely a hajósélet ve­lejárója. A hét programjának politi­kai eseménye a szerdai és csü­törtöki jelentkezés az Ország­házból. Csütörtök este a nem­rég elhunyt nagy tudósra, Lu­kács Györgyre emlékezik a televízió, Kovács Andrásnak egy évvel ezelőtt készült inter­jújából sugározva néhány részletet. Kedden a Nyitott könyv Galambos Lajos Azok az álmok című könyvét ismer­teti, szerdán Rátonyi József fiatal szobrász mutatkozik be. Filmcsemegének ígérkezik a híres regényből készült Moby Dick és a Louis Malle rendez­te Magánélet. Lehotay-Horváth György nél többet merítsenek az ősi magyar dalkúltúra és más né­pek népdalhagyományainak legszebb műveiből. Lengyel grafikusmüvésznő kiállítása A Lengyel Kultúra budapes­ti helyiségében dr. Stanislaw A. SSochacki, a Lengyel Kul­túra igazgatója ünnepélyesen nyitotta meg Ewa Wieczorek grafikai kiállítását. A megnyitón megjelent Ta- deusz Hanuszek, a Lengyel Népköztársaság magyarorszá­gi nagykövete is. A kiállított anyag híven tük­rözi a fiatal lengyel képzőmű­vésznő fantáziadús alkotókész­ségét. Képei egyrészt a gyer­meki világ élményét, más­részt a jelenkor problémáit ábrázolják eredeti megfogal­mazásban. A kiállítás július 3-ig tekint­hető meg, naponta 11—19 óra között a Nagymező utcai kdál- lítóteremben. Vasárnap Budakalászon ke­rült sor a VII. szentendrei já­rási nemzeti találkozó záró­napjára. Már a kora délelőtti órák­ban sok nézője akadt a nép­rajzi kiállításnak. Délelőtt tíz órakor az általános iskola ud­varán magyar, német, szlovák és szerb népviseletbe öltözött úttörők hada sorakozott fel. Karsai Miklós, a vendéglátó budakalászi nagyközségi ta­nács elnöke köszöntötte a ven­dégeket, köztük Máté Zoltánt, a járási pártbizottság titkárát, Csala Lászlót, a Hazafias Nép­front megyei bizottsága elnö­két, dr. Kővágó Lászlót, a Mű­velődésügyi Minisztérium nemzetiségi osztályának veze­tőjét, dr. Korsós Lászlót, a já­rási hivatal vezetőjét és Jenei •Tibort, a Hazafias Népfront járási titkárát. Mosonyi Árpád járási KISZ- titkár azzal a kívánsággal nyi­totta meg az úttörő nemzeti­ségi együttesek bemutatóját, hogy remélhetőleg, az iskolá­ból kikerülve is együtt ma­radnak, és néhány év múltán nemzetiségi KlSZ-együttes- ként üdvözölhetik őket. A pilisvörösvári, a sződi, a budakalászi, a pomázi, a du- nabogdányl, a tahitótfalui és a pilisi hegyi falvak gyerme­kei magyarul és anyanyelvü­kön adták elő énekszámaikat, mesejátékaikat a nézősereg lelkes tetszésnyilvánítása mel­lett. A találkozó délután három órakor a felnőtt nemzetiségi együttesek fellépésével folyta­tódott. Császár Ferenc, a szentendrei járási pártbizott­ság első titkára mondott ün­nepi beszédet, majd dr. Wild Frigyes, a Magyarországi Né­met Dolgozók Demokratikus Szövetsége, Such János, a Ma­gyarországi Szlovákok Demok­A műsort a pilisvörösváriak magyar táncával nyitották, majd a dunabogdányi fúvós­zenekar muzsikált. A sződi énekkar szlovák és magyar nó­tákat adott elő, a pomáziak szerb női táncukkal arattak nagy sikert. A pilisszántói A budakalászi úttörők kórusa ratikus Szövetsége és Szteva- novity Milutin, a Magyaror­szági Délszlávok Demokrati­kus Szövetsége nevében anya­nyelvükön és magyarul üd­vözölte a megjelenteket. Foto: Gábor szlovák énekkárt követte a késő délutáni órákig a többi nemzetiségi együttes, a fúvós- és tambura-zenekarok. A Köz­ponti Nemzetiségi Táncegyüt­tes sokác lakodalmast adott elő. Paraszténekkari bizottság, pályázat kórusművekre A Kórusok Országos Tanácsának közgyűlése SZOKOLY ENDRE: Riport a riportról (19.) Nem minden tanú jó tanú A csalással, okirathamisítással, megvesztegetéssel vádolt Vay Káz- mér és társai bűnügyének főtárgya­lását kitűzi a törvényszék. Vagy két héttel a határnap előtt sürgősen be­szélni akar velem az ügyész. El­mondja, Vay védője beadványában három tanú kihallgatását kéri a tör­vényszéktől annak bizonyítására, hogy hamis tanúzásra bírtam rá tit­kárát, Szelechényi Andort. — Prioráltasd le azonnal mind a hármat, holnap pedig adj mellém detektívet, segítsen nekem a környe­zettanulmányban — ennyit mondok csak az ügyésznek. A priorálás meglepő eredménnyel jár. Két tanúval szemben nincs is szükség több nyomozásra. A Wes­tend kávéház hangfogóval vastagon bélelt telefonfülkéjébe azért beme­gyek, kiabálok, bent, a detektív meg kint fülel, de szófoszlányoknál töb­bet nem hall. Aztán elmegyünk az Angyalföldi Elmegyógyintézetbe, és az irodában elkérjük Lovas Sándor újságíró, az Esti Kurír munkatársának ottartóz- kodására vonatkozó iratokat. A de­tektív nem meri kezébe venni, az orvosi titkot védi a törvény, én vi­szont magamat védem és a törvény­szegéstől sem riadok vissza. Lovas azt állítja, a” kávéházban a szomszéd asztalnál ült és kihallgat­ta beszélgetésemet Szelechényivel, onnan tudja, letartóztatással fenye­gettem, biztattam valljon Vay ellen. Ha ott volt a kávéházban, látnom kellett volna, hiszen ismerem, s ha láttam volna, azt el nem felejtem. Nem felejtettem el viszont, hogy annyi sok halált kereső után, nem­rég Lovas is felmászott a mai Sza­badság, akkor Ferenc József-híd tu­rulmadarára, nem öngyilkossági, csak riportírási szándékkal, beszed­ték a tűzoltók, a mentők pedig, mint más hídramászó közönséges öngyil­kosjelöltet, bevitték a bolondok há­zába. Ott a szokásos értelmi vizs­gálat során, a jegyzőkönyvből olva­som, badarságokat válaszol sok kér­désre, rendkívüli műveletlenségről és tudatlanságról tesz bizonyságot. Ma­gyarország államformája iránti ér­deklődésre például azt mondja, hogy köztársaság. Rassay Károly főszer­kesztő, országgyűlési képviselő sze­mélyes közbenjárására csak tíz nap múlva engedik ki, foghat a riport megírásához. A főtárgyaláson az ügyész kérde­zi tőle: milyen az államforma ná­lunk? — Kormányzóság, — feleli óriási derültséget keltve, holott nemde, bár Horthy az államfő, habár Magyar- ország alkotmányos királyság. Vála­sza tehát mégsem egészen olyan va­lótlan, mint a vallomása. A kávéház telefonosa arra tanú, hogyan fenyegettem Szelechényit te­lefonon keresztül. Kiderül azonban a halkan feltett kérdések alapján a főtárgyaláson róla, hogy földsüket, s nyilván a törvényszéki elnök kérdé­sére csak ezért vallja magát bün­tetlen előéletűnek, noha eddig há­romszor is meggyűlt a baja a tör­vénnyel, hol sikkasztás, hol lopás miatt biztosított neki ideiglenes la­kóhelyet a bíróság. A harmadik tanú pincér. Nem ta­gadja, hogy lopásért, sőt hamis tanú­zásért is megbüntették már. Tudja jól az ügyész, mégis megkérdezi tő­le, milyen kereső foglalkozást űz ve­le egy lakásban együtt élő felesége? Bevallja, hogy a főkapitányság er­kölcsrendészeti osztályának jelenleg is érvényben lévő, nem erkölcsös élet gyakorlására felhatalmazó iga­zolvánnyal rendelkezik az asszony. Ezzel a három tanúval nem is szem­besít a bíróság, csak Szelechényivel, aki jelenlétemben is zavartan meg­ismétli vallomását, hogy az én rá­beszélésemre vallott valótlanságot az ügyész előtt Vay ellen. Ezt aztán, mert nem igaz, jogosan tagadom. — Emlékszem azonban, hogy va­lami ajándékkosarat emlegetett — mondom neki a törvényszék előtt. — Emiatt félt eleget tenni az ügyész tanúidézésének. Biztattam, menjen csak el, legyen nyugodt, mondjon el mindent, amit tud, ha igazat vall, abból nem lehet baja. Így volt? — Igen —' rebegi megsemmisültem rajta kívül magába roskad Vay meg a védője is. A törvényszék en­gem megesket vallomásomra, nem sikerült az ügyvédi fogás. Vay Kázmér és a vele együtt vá­dolt kilenc vagy tíz építési vállalko­zó évekre börtönbe kerül. Az egyik elítélt építésszel húsz esztendőnél is több idő után, az öt­venes években véletlenül találko­zom. Messziről mosolyogva jön fe­lém, nyújtja a kezét. — Szervusz, de régen láttalak — így örvendezik nekem, pedig sohase beszéltünk, tegeződtünk egymással. — Mondd csak, hol is találkoztunk utoljára? • — Hagyjuk. Kellemetlen emlék. Nem tágít azonban, mondjam meg legalább, mi a nevem. A nevemet aztán többször is elgondolkozva han­gosan megismétli, látszik rajta, nem tudja hová tegyen. Foglalkozásom? Hát azt is megmondom. — Mi dolgom volt nekem újság­íróval? Erre már meg nem állom, fülébe súgom: — Vay-ügy. — Hja, te voltál az?! Hej, édes ba­rátom, azok voltak a szép idők — és megölel, szeretettel lapogatja a há­tamat. Biztosan nem tudom, de meglehet, nagyon öregen még él a Dunakanyar egyik községében. Az viszont egé­szen bizonyos, hogy községének fej­lesztésében még néhány éve tevéke­nyen részt vett, épületeket, vízveze­téket tervez, irányít építkezéseket teljesen díjtalanul, társadalmi mun­kában. Az emberek, idejükből, ha futja, nagyon megváltoznak, jobbak lesznek. Ugyan nem mind, de sokan. (Következik: Botrány a vasas­szakszervezetben?) A jól sikerült találkozó este a Hársfa borozó kerthelyisé­gében nemzetiségi bállal feje­ződött be. k. m. Nemzetiségi pedagógusok továbbképzése Az Országod Pedagógiai In­tézet és a Művelődésügyi Mi­nisztérium nemzetiségi osztá­lya az idén ismét Békés me­gyében rendezte meg a nem­zetiségi pedagógusok nyári to­vábbképző szaktanfolyamát. A román nyelven oktató pedagó­gusok számára Gyulán, a szlo­vák nyelvűek számára pedig Békéscsabán nyílt meg hétfőn a kéthetes tanfolyam. Az or­szág minden tájáról összesen 82 román, illetve szlovák nyel­ven oktató pedagógus érkezett Békés megyébe. Négy román és ugyanannyi szlovák ven­dégtanár segíti a szakmai to­vábbképzést. — Tápiószecsőiek Mezőke­resztesen. A szecsói népi együttes vasárnap a Borsod megyei Mezőkeresztesen lé­pett fel az Aranykalász Ter­melőszövetkezetben. Műso­rukkal nagy sikert arattak.

Next

/
Thumbnails
Contents