Pest Megyi Hírlap, 1971. június (15. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-16 / 140. szám
8 PEST HEGYEI K^íivhxp 1971. JÜNIUS 16., SZERDA Milyen pontosak a vonatok? Mint a MÁV szakemberei elmondták, az előző évekhez képest javult a vonatok pontossága. Míg tavaly 95,2 százalékos volt a menetrendszerűség, idén, az eltelt öt hónap alatt 96,5—97 százalékig pontosak a vonatok. Ez azt jelenti, hogy 100-ból 96—97 vonat pontosan ér a végállomásra (bár előfordulhat, hogy a közbeeső megállókba késve érkeznek, a végállomásig azonban pótolják a lemaradást). Az egyes vonatoknak már a menetrendben is kétféle sebességet írnak elő, időveszteség esetén gyorsabban köteles közlekedni a mozdonyvezető. 5 év — űj arculat Kevésből többet - társulással Lakás- és vízprogram — Verseny kell o szolgáltatásban Üj arculatot kapott a vidék a lezárult 5 éves terv ideje alatt, állapították meg többek között tegnap a Hazafias Népfront nagykátai járási elnökségének ülésén. Kiss Tibor, a járási hivatal elnökhelyettese ismertette a III. 5 éves terv eredményeit, és a IV. 5 éves terv feladatait. A lepergett 5 esztendő alatt ipari jellegű arculatot kapott a környék. 1974: VILÁGNÉPESEDÉSI ÉV Milos Macura, az ENSZ népesedési főosztályának igazgatója kedden tájékoztatta a sajtó képviselőit a fejlődő országok termékenységi adatainak elemzési módszereivel foglalkozó budapesti értekezletéről, amelyre 25 országból érkeztek ENSZ-szakértők. Elmondotta, hogy az 1970-es statisztikai adatok szerint a világon összesen 3632 millió ember él, 70 százalékuk a fejlődő országokban, melyekben a népszaporulat több mint kétszerese a fejlett országokénak. Az évenkénti 2,4 százalékos lakosságnövekedés ezekben az országokban az életszínvonalnövekedés gátjává válhat. Ennek kiegyensúlyozására az ENSZ segítséget nyújt a családtervezéshez. Tanácsadással, oktató és kutató munkával. Az ENSZ e célra anyagi alappal is rendelkezik. A tanácsadó és kutató munka serkentésére, gyorsítására az ENSZ határozata alapján 1974-et világnépesedési évnek nyilvánítják. Szalagon az ugartyúkok hangja A háborítatlan Duna—Tisza közi homokbuckák jellegzetes madárlakóinak, az ugartyúkoknak sok megfigyelője akad mostanában. A földön fészkelő, mindinkább ritkuló homoki madárnak egyre szűkül a költőhelye, ezért is került az érdeklődés előterébe. A kölPEPITA ÚJDONSÁGOK ZALATNAY SAROLTA ÉNEKEL Közreműködik: Brunner Győző, Fogorosi János, Frenreisz Károly, Laux József, Móricz Mihály, Presser Gábor, Sztevanovity Dusán, Sztevanovity Zorán,, Tolcsvay Béla, Tolcsvay László. LPX 17426 Ára: 70 Ft ★ TŰZVESZÉLYES! A Hungária együttes nagylemeze LPX 17424 Ára: 66 Ft ★ JÖJJÖN VISSZA JOSEPHINE Heiligh-Huszár NINCS SEGÍTSÉG Victor—Fodor POOR PÉTER SP 831 Ára: 22 Ft ★ SAN REMO’ 1971 ROZSAK A SÖTÉTBEN Panzori—Pilát— Pace—Vándor K. MIT REMÉLSZ Migliacci—Fontana—Vándor K. KOVÁCS KATI SP 829 Ára: 22 Ft tés idején hazai és külföldi ornitológusok figyelik, tanulmányozzák életkörülményeit, megörökítik hangját. A napokban egy NSZK-beli ornitológus vette magnetofonszalagra az ugartyúkok „beszélgetését”. A csíkos tollú, hosszú lábú, a talaj színével azonosuló madarak az esti szürkületkor és hajnalban élednek, ilyenkor szerzik táplálékukat, élik nászukat. Kellemesen trillázó hangjukat is ilyenkor hallatják, s különösen a költés idején „beszédesek”. Különleges magnetofonnal — amely minden más hangot kiszűr — dolgoznak a madárkutatók, s gyakran a fészekig vezetik a mikrofont. Közel 400 milliós beruházással a székhelyen telefongyár, Táp i ószel én a Kohászati Gyárépítő Vállalat üzeme és az Állami Pénzverő jel vény üzeme, Szentmártonkán a Klíma Ktsz és Tápiószecsőn egy szövőüzem látott munkához, hogy csak a jelentősebbeket említsük. Míg korábban több mint 17 ezren jártak munkába a fővárosba és máshová, most 14 ezerre becsülik a bejárók seregét. Ez a változás meghatározta a IV. 5 éves terv alatt végrehajtandó teendőket is. Ahogy az előadás során megfogalmazták, „lakás- és víz- műcentrikus”-terv készült. A költségvetés javarésze, mintegy 70 százaléka ennek a szolgálatában áll. öt esztendő alatt 126 lakás épül a járásban állami pénzen és ezernél jóval több saját erőből. Csatornázásra, közművesítésre, vízműépítésre 20 milliót szádnak, öt községben törpe vízmű épül. Mindez igen jelentős, annál kevesebb jut járda- és útépítésre, közművelődési célokra, egészségügyi fejlesztésre. Ezért az elnökség a tegnapi ülésen indítványozta, hogy ha már ilyen kevés pénz áll rendelkezésre például az iskola, óvoda, bölcsőde bővítésére, építésére és népművelődési célokra, akkor társulással segítenek a gondokon. Az üzemek, vállalatok, szövetkezetek a települések vezetőivel és a lakosság közreműködésével már jelentős létesítményeket is tető alá hozhatnak. A működő vagy építendő művelődési házakat is közösen tarthatnák fenn. Külön foglalkoztak az elnökségi ülésen a szolgáltatásokkal, megállapítva, hogy itt is szükséges a verseny, a kon- kurrencia, ezért a szolgáltatásban most érdekelt ktsz-ek mellett más vállalkozót vagy vállalkozókat is kell keresni. A második napirendi pont az országgyűlési képviselője választókerületi programjának kialakításáról szólt. A fogadóóráié és beszámolók mellett kerekasztal vitákon is találkozzanak majd a képviselők a választókkal. Ennek érdekében programot dolgoznak k.i, amely lehetővé teszi a rendszeres eszmecserét, a jó tájékoztatást és a választók igényeinek pontos megismerését is. T. GY. Olcsó, gyors, gazdaságos Könnyűszerkezetes épületek AGIIOTERV.SAJTÓTÁJEKOZTATÖ Az ötvenmillió forintért tavaly felépült új székházban tegnap sajtótájékoztatót tartott Jakus Vendel, az AGROTERV vezérigazgatója. A tavalyi eredmények: megépült hatezer szarvasmarha-férőhely és 38 ezer hízósertést befogadó telep, átadás előtt áll az alagi és a szolnoki állami gazdaságban az új takarmányozási rendszerrel, fejőtermekkel tervezett korszerű tehenészeti telep. 1970-ben 2 ezer vagon kapacitású hűtött tároló készült. Az AGROTERV azonban legnagyobb jelentőségűnek a könnyűszerkezetes építési mód területén elért eredményeit tekinti. Az így épült létesítmények előnyei: az üzemi előre- gyártás biztosított, az elemek könnyen szállíthatók, nem rozsdásodnak, az épület Magyar kiállítók Kinshasáhan A Hungexpo szervezésében magyar kiállítók 600 négyzet- méteres Információs irodával vesznek részt a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában, Kinshasáhan június 24-e és július 15-e között sorra kerülő nemzetközi vásáron. Az információs iroda néhány áru bemutatásával, filmvetítéssel kívánja propagálni, megismertetni a magyar exMéteres angolnák is megnyugszanak a papíron Az idei szezonban, a balatoni horgászok mindnagyobb számban fognak ki a tóból angolnákat. A néhány éve betelepített hal kitűnően fejlődik, s ma már nem ritkaság az egy méter körüli példány. Az angolnafogásnak speciális módszerei alakultak ki. A halászok a Sió-zsilipnél elheA Forte a pozsonyi vásárra késziii 18 ország több mint 300 kiállító ja nevezett be A Hungexpo már elküldte Pozsonyba a szakmai találkozón és kiállításon szereplő magyar áruk kollekcióját, amelyet öt külkereskedelmi vállalat 13 üzemének készítményeiből állított össze. Bemutatják többek között a Forte fotócikkeket, a Graboplast gyár műbőreit, a Tiszai Vegyikombinát és a Borsodi Vegyiművek, a nitrokémia ipartelepek, a Reanal Finomvegyszergyár, a Budalakk, a Kozmetikai és Háztartásvegyipari Vállalat, valamint az Országos Növényolaj- és Mosószergyártó Vállalat legújabb termékeit. A Lampart elküldte a vegyipari gépek, berendezések egész sorát, amelyek között megtalálható a mág- neskeverős autokláv is. Megyefilmek, városfilmek Mind több megye, város tanácsa készíttet dokumentumfilmet területének múltjáról és a máról, a megyék, városok fejlődő, változó életéről. A MAFILM 8-as stúdiója a megrendelések nyomán 1975- ig valósággal feltérképezi az országot a kamerák segítségével, a mai közönség és a jövő nemzedék számára. Békés, Szolnok, Fejér és Zala megye életét már filmre vitték, az idén Győr-Sopron és Heves megye, valamint Pécs, Tata, Nagykanizsa és Zalaegerszeg „filmkrónikájának” elkészítése szerepel a programban. A sorozat a következő évben — egyebek közt — Székesfehérvárral, Szolnokkal, illetve Csongrád megyével folytatódik. VÍZIRIGÓK A Bükk hegység gazdag állatvilágának kevesek által ismert, ritkán látott lakója a barnafejű, fehér „mellényes”, féké tecsörű vízirigó. A Szinva és a Ga- radna sebesfolyású patakok mentén levő sziklahasadékokban, a nehezen megközelíthető partolda- lakban mohából, gallyakból építi fészkét. Táplálékát a patakok medrében élő rákokból, szitakötők lárváiból és egyéb rovarokból gyűjti össze, a víz alá bukva, mint a búvármadár. A korábbi években megcsappant a vízirigók száma a Szinva és Ga- radna vízfolyása mentén. Most ismét több helyen felbukkant. Űjra fészket vert például a lillafüredi Palota Szálló melletti vízmosás védelme alatt a Ga- radna patak középső folyása mentén ... lyezett csapdában fogják a vándorlásra hajlamos kígyóalakú halakat. A horgászok, akik sokáig idegenkedtek ettől a fajtától, mert nehéz volt a horog végéről leszedni, ma már érdekes módszerrel dolgoznak. Legtöbben újságpapírra fektetik a halat, mert ezen „megszelídül”, szinte megbénul. Hasonló hatása van a se- lyempapímak is. A különös módszerre még nincs tudományos magyarázat, a gyakorlatban mindenesetre jól bevált. portajánlatot. Eddig a magyar vállalatok közül a Chemolim- pex, a Hungarotex és a Tann- impex vette fel a kapcsolatot a kongói üzleti körökkel, és vegyi cikkeket, textíliákat és műszereket szállítottak a Kongói Demokratikus Köztársaságba. Most feliratkozott a kiállítók közé a Mogürt, a Geominca, a Ganz-MÁVAG, a Medicor Müvek és a Medim- pex is, s egyebek közt teherautókat, geológiai, laboratóriumi műszereket népszerűsítenek az afrikai országban. Saját „kotróflotta ” Folyami kavicskotró „flottát” vásárolt a Tolna megyei Építőanyag-ipari Vállalat. A nagy teljesítményű kirakodó berendezéssel, szállítószalagrendszerrel felszerelt kotróegység három vontatóhajóból, öt uszályból és egy műhelyhajóból áll. A „flotta” évente 200 ezer köbméter dunai kavics kikotrására képes, és elsősorban a betontermékeket gyártó vállalatokat és a Tolna megyei építkezéseket látja el sóderrel. ÚJABB SZIVATTYÚ Mint megírtuk: kedvező eredményt értek el a vízbetöréssel sújtott tatabányai 12/a akna mentési munkálatainál. A jelenlegi helyzet szerint már remény van arra, hogy sikerül megmenteni a kitűnő minőségű szenet adó, nagy kapacitású bányát az elöntéstől. A képen: Üjabb szivattyút szállítanak le a bánya mélyére. gyorsan felépíthető, gazdaságos és ideális mind az állattenyésztés, mind a tárolás szempontjából. Idén közel 2 millió állatnak biztosítanak férőhelyet ezzel a módszerrel, s a jövőben a vállalat kapacitásának 60%-át fogja az ilyen tervek kidolgozására és a megoldások fejlesztésére fordítani. Képünkön a könnyűszerkezetes épületek vázszerkezete látható; a nemzetközi elismerést szerzett takaréküreges váz. Az új építkezési forma térhódítását bizonyítja, hogy még lakótelepi ABC áruház is készült így. Az AGROTERV vezérigazgatója kifejtette, hogy a köny- nyűszerkezetes építés sikerét nagymértékben befolyásolhatja az a körülmény, hogy biztosítják-e a tervezővállalatok érdekeltségét. Ugyanis ma a típus- és sorozattervek díjazása egyáltalán nincs arányban azzal, hogy a terveket hányszor és hány évig alkalmazzák, a vállalatnak hány évig kell egy korábbi tervezéssel foglalkoznia. T. E. Átmenetileg olcsóbb íz műtrágya A kereskedelemben jól bevált formát, az időszakos árleszállítást, a mezőgazdaságban felhasznált ipari eredetű anyagok kereskedelmével foglalkozó vállalatok is alkalmazzák; az Agrotröszt vállalatai július 1-ig 15 százalékos árengedménnyel kínálják a nitrogén műtrágyát. PINCE SZÍNHÁZ: NÉGY BEMUTATÓ Sikeres évadot zárt a Budapesti Ifjúsági Színpad, népszerűbb néven a Pince Színház: az elmúlt idényben, négy bemutatót tartottak, s negyven előadásukat több mint ötezren tekintették meg. PES1 MEGYEI HÍRLAP 4 Masvai Szocialista MunBaspart Pest meevei Bizottsága es a Pest megvet raoacs lapja. Pöster Resetőt OR LOROS ZOLTÁN Főszerkesztő-hetvenes: SÁGI AGNES Kiadja s BirlapSladő Vállalat Felelős Ktadő: CSOLLANY FERENC Szerkesztőséé: Budapest. «'•U.. somonV, Béla o í IL un, Levélcím; Bp. Jő. PoslaHOk itt. Kiadóhivatal: Budapest. Vili- Blabs Lujza tér t, a szerkesztősé; és ■ kiadóhivatal központi telefonta: 313—100. 14?—«0. Titkárság: Hő—447. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. INDEX: 25 064 • erjeszti a Magyar Posta. Előfizettem oarmeiji posta híva tatnak a cezoesttoKoei. • posta oirtapiiale- •eiben ejr a Posta Központi Hírlap irodánál IBP« V.. Jőzset nádor tér L ».I. előfizetési díj | nőnapra M forint.