Pest Megyi Hírlap, 1971. június (15. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-10 / 135. szám

1371. JÜNIUS 10., CSÜTÖRTÖK ““sbftíriap 3 Szakszervezetek napirendjén a politikai oktatás és a továbbtanulás Propagandisták és pedagó­gusok részvételével, konfe­renciát tartott tegnap dél­előtt a szakszervezetek me­gyei tanácsa a Közlekedési i Dolgozók Szakszervezetének Metró-klubjában. Sófalvi Zoltánná, az Si5J.1T titkára beszámolójában el­mondta: az elmúlt időszak­ban a megyei szakszervezeti alapszervezetekben tartalmát és színvonalát tekintve is fej­lődött a politikai oktatás, amely mind népszerűbb a dol­gozók körében, s hatékony eszköze az eszmei, politikai ns- velőmunkának. Hasonló jó eredmények jellemzik a tehet­séges munkás-paraszt szár­mazású gyerekek továbbtanu­lását elősegítő szakkörök te­vékenységét: az elmúlt tan­évben -több megyei iskola - I ban, 46 tanfolyam és szakkör keretében, összesen 750 ta­nulóval foglalkoztak ä peda­gógusok. A konferencián — amelyen részt vett Hargitai Károly, a Pest megyei Tanács művelő­désügyi . osztályánál! vezetője és Földes János, a megyei pártbizottság munkatársa — az SZMT és a szakmai me­gyebizottságok megjutalmaz­ták a legjobb munkát végző propagandistákat és pedagó­gusokat. Megkezdődött az Intermetall- tanácskozás Budapesten szerdán meg­kezdődött az Intermetall Vas- kohászati Együttműködési Szervezet tanácsának 13. ülé­se. Ezen részt vesznek a tag­országok — Bulgária, Cseh­szlovákia, Lengyelország, Ma­gyarország, az NDK és a Szov­jetunió — küldöttségei. A tanácsülésen értékelik az Intermetall 1970. évi munká­ját, és megtárgyalják külön­böző kohászati termelőkapaci­tások közös létesítésével kap­csolatos javaslatokat." BONYODALOM EGY VENDÉGLŐ KÖRÜL Zenés gondok Grálon — Na, ez nem valami sze­rencsés válogatás volt — ol­vassa mosolyogva Kiscsák Ró­berttá, a gyáli tanács vb-tit- kára az eléje tett listát. Ugyanis a szerkesztőség kö­zel kilencven aláírással ka­pott levelet, amelyben a gyá- liak zenés kisvendéglőt kér­nek. — Nézze csak, elnök elvtárs — fut végig az eléje tett név­soron. — Ezeket itt kitiltot­ták a tizennyolcadik kerü­leti szórakozóhelyekről... Ez itt a részeges M. néni, a fiai­val ... Ez és ez a család itt összeférhetetlenség miatt nyil­vántartott ... Ezt az urat jó­zanul még nem látták... Na­hát, ez a bácsi itt községi szo­ciális segélyből él... © ' Mindez nem változtat a té­nyen, hogy Gyálnak; az* óriási agglomerációs községnek nincs egyetlen étkezdéje, megfelelő zenés vendéglője. Az ócsai ÁFÉSZ az ősszel, az enyhén szólva kétesnek bélyegzett Otthon talponállót családias, megfelelő harmadosztályú kis­vendéglővé kívánta átalakíta­ni. Pénzt áldoztak, tataroztak, s egy meglepően jó külsejű, kerthelyiséges éttermet te­remtettek a régi helyén. A vendéglő vezetésére fiatal, mozgékony szakembert állí­tottak. Az októberi nyitás után még voltak hangos je­lenetek, bár ők ma is igyekez­nek mindent megtenni a kon­szolidálásra. Azonban a törzs­vendégeket, a jó fogyasztó­kat nem tilthatják ki — talán nem is nagyon akarják. Május elején a vendéglő ve­zetője kérvényt adott be a községi tanácshoz, hogy sze­retnének esténként zenét is szolgáltatni. Megérkezett a ze­nekar, napi tízezer forintra emelkedett a bevétel. A ta­nács kereskedelmi előadója azonban visszaadta a kér­vényt: csak rendőrségi bele­egyezéssel fogadhatja el. A rendőrségnek más volt a vé­leménye. Gyál tizenkétezer lakosa meglehetősen vegyes összetételű. A zenés szórako­zóhely mágnesként vonzza a botrányokozókat, a verekedő­ket. Volt már rá példa, éppen Gyálon, csúnya tömegvere­kedés egy másik, akkor még zenés szórakozóhelyen. © — így állnak most a dolgok *— fűzi tovább a szót Domna- nits Ferenc tanácselnök. — A rendőrség okait teljesen meg­értjük, mégis szeretnénk, ha valami elfogadható hely áll­na a lakosság rendelkezésére. Az Otthon és vezetői ellen egyébként semmi kifogásunk. Javasoltuk már Dobrovolni Sándornak, az Ócsa és Vidéke ÁFÉSZ vezetőjének, alakít­sák át az Otthont, legyen tel­jesen különálló sön lésük s a másik helyiség terítékes ven­déglő, ahol esténként zenét Is adhatnának. Akkor a zár­órát is meghosszabbíthatnánk este nyolc helyett tízig, ün­nepen, hétvégén tizenegyig. © — Mit szólnak a tanács fel­tételeihez? — kérdem Rozsár Gábort és Veklyuk Gábort, a vendéglő és az amelleti presz- szó vezetőit. — Teljesen egyetértünk.— Maradt itt a házban egy al­bérlő a régi háztulajdonos ha­lála után, de sem lakbért, se villanydíjat nem fizet. Már bíróság előtt volt az ügy. Ha végre kitehetnénk — lakást is I 1. Kazbeket szívunk, gyenge aromájú, hosszú szárú ciga­rettát. Tizenkét kopejkáért adják a kantinban, ez az egyik legkeresettebb árucikk az oázisban. A cigarettaszívás lassú művelete jelenleg az egyetlen tevékenység, amihez a tikkasztó hőségben még ked­vünk van. — Mintha egy meleg kály­hában állnánk — jellemzi a helyzetet K. őrnagy, és zsebé­ben újabb zsebkendőt keres, ami errefelé jobbára csak homloktörlés céljára szolgál. Az oázis szálén álló ház erkélyéről a látóhatárig csu­pán tenyérnyi területet fog­hat be a szem az előttünk száz és száz kilométerre húzódó homoktengerből. A ház előtt még megpihenhet a tekintet néhány fa zöld lombján, az­tán egy aszfaltúton túl már csak néhány centiméter ma­gasságra zsugorodik a ho­mokdombok oldalán megka­paszkodó gyér növényzet. Si­vatag. Kietlen, különös világ. Végtelensége a szabadság és a magány érzetét egyszerre kelti a szemlélőben. Tiszta kék az ég, ömlik a napfény. A délutáni sugarakat vakít­va verik vissza a messzeség­be vesző vöröses színű ho­mokdűnék. A hőmérő jelző­szála a 43. fokon áll. Hosszú volt az út Magyar- országról idáig. A kilométe­reket ezrekben számoltuk a vonaton, a Szovjetunió e tá­voli vidékére siető, csattogó kerekű szállodánkban. Hosszú volt az út, de jó al­kalom arra, hogy megismer­kedjünk azokkal, akiknek nyomába szegődtünk. Úti tár­saink: légvédelmi rakétás al­adnánk —, ott rendeznénk be a presszót, a presszó helyén alakítanánk ki a kért söntést. Akkor gondoskodhatnánk az éttermi közönség szelektálá- sáróL Addig azonban? ★ A kérdés teljesen jogos. Adott a nagy falu, amiben itt-ott van egy-egy cukrászda, talponálló. Művelődési ház nincs. Szorgalmas, becsületes emberek ezrei, dolgozó fiata­lok nem találnak helyben egyetlen kultúrált szórakozó­helyet sem. Végeredményben ők bűnhődnek a falu huligán­egységek katonái. Rohant a vonat, az ablakok előtt el­szaladtak a tájak, s a hamar született barátságok oldott légkörében, a szüntelenül főtt teák mellett, éjszakákba nyúltak a beszélgetések. Ke­véssé Ismert, zárt világ a ra- kétásoké. Emlékek, élmé­nyek nemigen fűződnek hoz­zájuk: díszszemlék parádés felvonulásai csak sejtetni en­gedik, milyen apparátus, mi­lyen eszközök birtokában működnek, az ország légvé­delmi rendszerének fontos ré­szeként. Beszélgettünk tisz­tekkel, akilk hosszú évek ta­nulása után, kemény szolgá­latban edződve lettek elismert szakemberei e félelmetes ha­tású haditechnikának. Be­szélgettünk diplomásokkal, akikben egy percre sem ve­tődött fel a „vidékre nem megyek” gondolata: ott vál­lalnak szolgálatot, ahová a parancs szólít, s mindenüvé követi őket a család. — Mi vagyunk a láthatat­lan légió — jegyezte meg egy alezredes. Tréfásan mondta, de nem ok nélkül. Munka­helyeik, távol lakott terü­letektől, rejtve maradnak az idegen előtt. S ezeken a mun­kahelyeken éjjel és nappal műszerek szemeivel” figye­lik országunk légterét. Ál­landó harckészültségben, csak másodpercekben mérhető idő alatt „élesítve” ezüst színű, karcsú testű fegyvereiket, be­tolakodók, támadók ellen, vé­delemre készen. „ S beszélgettünk sorkatonák­kal. Másfél éve vagy csak né­hány hónapja bevonult hu­szonévesekkel, munkára és mókára mindig kész srácokkal. A szolgálat alatt nem tanul­jál miatt. Komáromi Magda A DCM TAPASZTALATAINAK FELHASZNÁLÁSÁVAL épül a cementprogram második nagy állomása Szerelik a bercmendi cementgyár forgókemencéit. (Erb János felv.) Csaknem három esztendeje már, hogy a Dél-Dunántúl va­lamikor legeldugottabbnaik te­kintett térségében; a bere­mend—nagyharsány—kis- tapolcai háromszögben nagy­szabású munkálatok kezdődtek el. Akik járatosak a ml Duna­kanyarunkban, azoknak isme­rős kép tárol most e vidéken szemük elé, hiszen ugyanan­nak a jelentős programnak az új állomásáról van szó, amely­nek első szülötteként Vácott létrejött a Dunai Cement- és Mészmű. Most itt, a Gazdasági Bizottságnak a hazai építő­anyag- és azon belül a ce­mentipar fejlesztéséről szóló döntése értelmében épül az új gyáróriás, a Beremendi Ce­mentművek. A DCM után a BCM, hogy végül is e hosszú Időre meghatározott cement­program majd a hejőcsabai ce­mentgyárak megépítésével tel­jesedjék igazán ki. Fo!/amatos program Keil-e magyarázni é prog­ram jelentőségét, amikor az egyik legközismertebb problé­ma az immár krónikus ce­menthiány nemcsak hazánk­ban, hanem a legfejlettebb or­szágokban is? Közismert az is, hogy előfordult: a beruházások egy jelentős részét éppen a ce­nak kevesebbet, mint egy is­kolában, s a laikusnak nehe­zen áttekinthető, bonyolult technika kezelése, számukra ezernyi pontosan beidegzett mozdulat. „Néha nem árt egy kicsit fegyelmezni őket — mondta egyik parancsnokuk —, de ha munkáról van szó, olyanok, mint az ördögök.. Legendákat mesélnek ezekről a fiúkról. Egyszer előadást tar­tottak egy laktanya. kultúrter­mében, amikor megszólalt a gyakorlatra riasztó sziréna. A civil előadó be akarta fejezni a már megkezdett mondatot. De nem volt kinek. A mondat végére a zsúfolt terem, üresen kongott, s csak egy-két ablak­üveg cserepei jelezték, az aj­tón kívül hol találtak még gyors „vészkijáratot” a raké­taállásokhoz rohanó fiúit. Egy tizedes mesélte: szabadsága alatt otthonában szundikált, amikor ágya mellett megszó­lalt a vekker. Felugrott — és nekiment a falnak. Abba az irányba szokott ugyanis leug­rani az emeletes ágyáról, ha a körletben felberreg a riasz­tócsengő ... Rakétásnak lenni — életmód. De bármiről, is beszélget­tünk, a szavaik vonala vissza­visszakanyarodott úti célunk­hoz. Gyakorlat a sivatagban. Két alegység tisztikarának, sorkatonáinak gyakorlata a technika kezeléséből, „néma lövészetből”. S egy rendkívüli feladat, amely a mi országunk kis területén nem, csak e tá­voli hatalmas területen, szov­jet vendéglátók segítségével bonyolítható le. Rakéta-éleslö- vészet — robötpilótás célgé­pekre ... Délután van, 43 fok. A si­vatag ölelésében zöldellő oázison, a fák árnyékába hú­zódó házakban elhelyezkedett a magyar csapat. A távolban lokátorok forgatják antenna- fejüket, ott húzódnák a raké­taállások, katonáink holnapi gyakorlóhelyei. Erkélyszom­szédomnak, K. őrnagynak is, áld egyébként a monori járás egyik községében lakik, s régi előfizetője lapunknak. Nagy a sivatag, de kicsi a világ — nyugtázzuk, s megiszunk egy forró teát, amit a figyelmes hadtápfőnök küldött — hűsí­tőnek. Szitnyai Jenő (Folytatása következik.) menthiány következtében nem tudtak átadni. Sürgetően fon­tos népgazdasági érdek tehát a cementprogram mielőbbi meg­valósítása, a DCM utáni má­sodik lépcső, a BCM felépítése. De vajon pusztán csak soron- következő állomásról van-e szó vagy a BCM csakugyan bizo­nyos mértékig közvetlen foly­tatása is Pest megye egyik ipari büszkeségének, a DCM- nek? s Ismét összejöttek Erre a kérdésre is feleletet kaptunk a minap a beremendi építkezések színhelyén^ ahol az ország valamennyi megyei napilapjának vezetői sajtótájé­koztatón ismerkedtek a IV. öt­éves terv e kiemelt beruházá­sával. A létesülő gyár vezetői: Szikszai Tibor igazgató, Mar­tin Antal műszaki igazgató- helyettes, Anfirejkó Gyula ter­melési főmérnök és mások ve­zették végig az impozáns lát­ványt nyújtó építkezés, terüle­tén, amelyen a gyár — kő­bánya nélkül — mintegy negy­ven hektárnyi területet foglal majd el. Az előbbi kérdésre elmondották, hogy a beremen­di tervezésnek, illetve a beru­házás vitelének magja gyakor­latban a DCM-ben alakult ki. — Az a szakembergárda — mondotta Martin Antal —, amely a DCM kivitelezésén, üzembe helyezésén dolgozott, tulajdonképpen szétszóródott és különböző vállalatoknál he­lyezkedett el. Amikor azonban a beremendi munkálatok meg­kezdődtek, ismét összejött, s jelenleg is az ott nagy tapasz­talatot szerzett szakemberek képezik itt a gerincet. Ennek részben személyi magyarázata is van. A DCM építkezésének egykori kormánybiztosa, dr. Talabér József most a Szilikát­ipari Központi Kutató és Ter­vező Intézet (SZ1KKTI) igaz­gatója, s ez az intézet bonyo­lítja a beruházást Beremen- den mint generáltervező. Így az igazgatónak szívügye volt, hogy összeszedje kipróbált szakembereit, akik most ki­válóan hasznosítják a DCM tapasztalatait. A sok-sok jó, de a rossz tapasztalat tanulsá­gait is. Évi J,1 millió tonna A munka nehezén már túl vannak, hiszen az első eszten­dő volt a legnehezebb. Most már befejeződött a felvonulás, kiépültek a közművek, a gyár- terület bekapcsolódott az or­szágos közlekedési hálózatba, megépült a nagyharsány—kis- tapolcai út, illetve a Villány— kistapolcái vasút, amely az egyetlen új vasútszakasz ha­zánkban az utolsó évtizedben. Már 1969 végére elkészült a leendő gyár valamennyi vég­leges épületének az alapozása is, s az idei esztendőre már igazi látványosságokkal talál­kozhat a látogató. Megcsodál­tuk mi is a hatalmas silókat, tároló- és gyártócsarnokokat, s széttekintettünk a megválto­zott táj képén, a néhány év előtti gabona- és kukoricatáb­lák helyén „betongyökereket” eresztett épületsokaságon a gyár legmagasabb objektumá­nak, a 67 és fél méter magas hőkicserélő toronynak a tete­jéről. A magasból talán még szem­betűnőbb az itt folyó hatal­mas munka, amelynek ered­ményeként a felépülő BCM teljes termelési kapacitással 1,1 millió tonna cementet ad majd évente népgazdaságunk­nak. Másfél , ezer építő- és sze­relőmunkás dolgozik most, s már megkezdődött a termelés­hez szükséges munkáslétszám biztosítása is a környező köz­ségekből. Vasúti megállót he­lyeztek át, autóbuszvonalat hosszabbítanák meg, sőt új lakásokat építenek. (Beremen- den' 140, Siklóson 210) mind­ennek érdekében. A gyárépí­tés sikerét ötven magyar vál­lalat segíti elő, s a nemzetközi kooperációban szovjet, NDK-, csehszlovák, lengyel, NSZK-, francia berendezéseket építe­nek a nagy gyáróriásba. Egy évvei hamarabb Megkapó a fentről látott kép, amelynek mozgalmassá­gában mindez megmutatkozik. De az igazi mozgatóerőt csak közvetlen közelről lehet meg­ismerni. A gyár építőit: a munkást, a technikust, a mér­nököt, a sokféle szakembert. Akik összességükben és kü- lön-külön is szívükön viselik, hogy e nagy anyagi és fizikai, szellemi energiát igénylő vál­lalkozás mihamarabb meg­hozza a gyümölcsét. Ezért megértéssel fogadták az Épí­tésügyi és Városfejlesztési Mi­nisztérium kezdeményezését, hogy tegyék lehetővé: a gyár mielőbb megkezdhesse a ter­melést. Az eredeti határidő 1973. június 30. volt, s azt vál­lalták, hogy 1972. április 5-én már munkához láthat az első gyártósor, a második pedig 1972. augusztus 21-én. A vál­lalkozás az eddigiekben siker­rel kecsegtet, és akkor ezzel 1972—1973-ban 450 ezer ton­nával több cementet adhatnak majd a népgazdaságnak. Ez már csak azért sem lebecsü­lendő, mert a IV. ötéves terv beruházási programjában már több olyan létesítmény szere­pel, amelyet az itt készülő ce­menttel kell megvalósítani. S akkor új családi otthonok, új üzemek, munkahelyek gyorsabban magasodó falai is jelzik majd a megértő, odaadó munka dicséretét. L. Z.

Next

/
Thumbnails
Contents