Pest Megyi Hírlap, 1971. május (15. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-08 / 107. szám

1911. MÄJÜS 8., SZOMBAT

;“iaJűrtap

3

Fock Jenő beszéde

a szakszervezetek kongresszusán

(Folytatás az 1. oldalról.)

meg kell újhodnunk. Munkánknak állandóan korszerűnek kell lennie, mert lehetnek kérdések, amelyekre a két év előtt helyes válaszok ma dogmatikusnak, túlhaladottnak, ásatagnak bizonyulhatnak.

Népünk boldogulásáért akarunk dolgozni — mondotta —, abban a tudatban, hogy munkánkért felelősséggel tartozunk a munkásmozgalom előtt is. Ez az elv a kormány tevékenységében úgy jut kifejezésre, hogy a legszorosabban a szocialista testvérországokkal működünk együtt.

őszinte barátai vagyunk elsősorban a Szovjetuniónak, nemcsak észokokból, jól felfogott érdekeinkből adódik,

hanem azért, mert a vérünkben, a szívünkben van a Szovjetunió iránti barátság érzése.

— Itthon és külföldön sokan képtelenek vagy nem akarják megérteni: ha ez így van, akkor mivel magyarázható, hogy magyar állami vezetők különböző nyugati országokban tesznek látogatásokat, hogy külügyminiszterünket, aki nemrég Olaszországban járt, magánkihallgatáson fogadta a pápa is, és barátságos beszélgetést folytattak, aminek valószínűleg lesz is némi eredménye az állam és egyház kapcsolatában. Felmerül az is, hogy ideológiai ellentétben vagyunk Kínával, ugyanakkor külkereskedelmi miniszterünk Kínában járt.

• •

Összefogás a szocialista országokkal — kapcsolat minden országgal

— Az emberek nem mindig tudják, hogyan ítéljék meg ezeket a dolgokat, nehezen igazodnak el rajtuk. Pedig nézetem szerint ezek egyszerű dolgok. Amellett, hogy a szocialista országokkal összefogunk, a világ minden más országával is kapcsolatokat igyekszünk kiépíteni, olyan szinten, ahogy erre lehetőség adódik.

Nekünk, az SZVSZ tagjainak, magyar szervezett dolgozóknak nem szabad örök időkre lemondanunk a szakszervezeti világmozgalom egységének megteremtéséről. Egyáltalán nem lehetetlen, hogy akcióegységet tudunk létrehozni azokkal az osztálytestvéreinkkel is, akik nem tartoznak a

Szakszervezeti Világszövetséghez. Ilyen akcióegység lehetséges például az indokínai háború elítélésében. Európában az európai biztonsági konferencia létrehozásáért kell lépéseket tenniük a szakszervezeteknek.

Fock Jenő ezután a kormány és a szakszervezetek közötti együttműködésről beszélt Utalt arra, hogy a SZOT vezetői és a kormány tagjai — félévenként — rendszeresen tanácskoznak. A Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára rendszeresen részt vesz a kormány ülésein. Helyeselte a kormány elnöke azt a javaslatot, hogy a kormányzati munkába vonják be az eddiginél jobban az egyes iparági szakszervezetek vezetőit is.

Normarendezés — folyamatosan

A normarendezésről is szólt Fock Jenő, arról, hogy szükség van a normák rendezésére, mégpedig folyamatosain, de

semmi esetre sem úgy, amint az egy sor üzemben mostanában történt, hogy néhány ember összedugta a fejét, és nem tárgyalva se pártszervezettel, se szakszervezettel, egyszerűen átirkálták a normákat. Az

ilyen módszer elítélendő, ez az eljárás a szakszervezet semmibevételét jelenti.

— Egyetértés van a kormány és a szakszervezetek között abban is, hogy a megtermelendő nemzeti jövedelmet úgy osszuk el: több mint háromnegyed rész jusson fogyasztásra, és valamivel kevesebb, mint negyed részt fordítsunk beruházásra, felhalmozásra.

A továbbiakban a munkaerőmozgásról, a törzsgárdatagok nagyobb megbecsüléséről, a szocialista brigádmozgalomról beszélt, majd a káderpolitikáról szólva a többi között ezeket mondta:

— Megesik, hogy éveikig tartó túlzott türelemmel elnézzük az egy-egy vállalatot már túlhaladott módszerekkel vezető igazgató működését, olyan vezetőét, aki nem törődik sem az üzemi demokráciával, sem önmaga továbbképzésével, de azzal sem, hogy körülötte új káderek nevelődjenek, pedig látjuk, hogy felnőnek mellette rátermettebb, hozzá képest fejjel kimagas- lóbb káderek. Ezzel a problémával is meg kell birkózni, bátran alkalmazva a káderpolitika helyes elveit.

A nyugdíjasok és a nők

Szociális kérdésekkel foglalkozva elmondta: ezen a területen gördülékenyebb a kormány és a szakszervezetek együttműködése. A feladatok között utalt arra, hogy már ez év ,végéig rendezni kellene azoknak a nyugdíjkorhatárt elérőknek a helyzetét, akik még jó egészségnek örvendenek, bírják a munkát. Változtatni lehetne a jelenlegi előíráson, miszerint a nyugdíjösszeg felső határa az eredeti kereset 75 százaléka. Ezt fel kellene emelni 80—85 vagy 90 százalékba, olyan formán, hogy a nyugdíjkorhatár után munkában töltött további évek kétszeresen vagy háromszorosan számítsanak. Azon is gondolkodnunk kell, hogy kiterjesszük a nyugdíjasok egyes területeken már tíz-, illetve tizenkétezer forintban megállapított, az évi hatezer forinthoz képest már jóval felemelt

kereseti lehetőségét. Ennek kidolgozásában van még tennivalónk.

— Sok szó esett a kongresz- szuson a nők helyzeténeit javításáról. Természetesen gyökeresen a kormányzat akkor tudna javítani, ha az anyagi lehetőségek ezt jobban megengednék. A kezdeti lépés már megtörtént azzal, hogy számos üzem — saját elhatározásából — megszüntette az anyák beosztását éjszakai műszakra. E helyről is kérjük, kövessék mások is a példát.

Következő témaként a készülő ifjúsági törvénnyel foglalkozott, majd a továbbiakban arról szólt, hogy a negyedik ötéves tervben meghatározott 400 ezer lakás felépítésével kapcsolatban semmiféle alkunak, vitának helye nincs, mert csak ennek a vállalásnak a teljesítésével tudjuk majd a 15 éves lakásépítési programunkat is megvalósítani.

Véleménykülönbségek

Említett olyan témákat is, amelyekben felmerülhetnek véleménykülönbségek a kormány és a szakszervezetek között, de érdemi eszmecserékkel itt is lehet jó határozatokat hozni.

Egyes üzemek ugyanis felfuttatják majd termelésüket, s

ehhez új munkaerőre lesz

szükségük, amit máshonnan

szereznek meg. Tehát a gazdaságosan termelő, távlatban is jó piaccal rendelkező üzemek sorsabban fejlődhetnek. Más üzemeltnél viszont — olyanoknál, amelyek elavult gyártmányokat készítenek, s ezekhez Is

nehezen tudnak piacot találni — meg kell vonni az állami támogatást. Ezeknél az üzemeknél tehát miurikaerőcsök- kentésről, egyes ésetekben az üzem bezárásáról is szó lehet. Természetesen ez magával hoz különféle olyan emberi problémákat, amelyek kapcsán a szakszervezeteknek sarkukra kell állniuk a kormánynál.

E problémák kapcsán Fock Jenő hangsúlyozta: azok az üzemek, amelyek az államközi egyezmények alapján szállítandó gyártmányokat készítik, semmiképpen sem hivatkozhatnak a gazdaságirányítási rendszerre, arra, hogy ez számukra gazdaságosabb termékek előállítására ösztönzi őket. Egyébként ezeket a vállalatokat már az államközi szerződések előkészítésébe is bevonják, s ha a szerződések megkötése után kiderül, hogy az üzem más terméket mégis gazdaságosabban tudna gyártani, a kormány a segítségükre siet

A sokat vitatott árkérdésröl

— A kormánynak — hangsúlyozta Fock Jenő — az az álláspontja, hogy fokozni kell a reform hatékonyságát. Az adottságainknak mind jobban megfelelő struktúra kialakítása rendkívül fontos kérdése népgazdaságunknak. E tekintetben szintén szükség van arra, hogy a kormányzat konzultáljon és szét értsen a szak- szervezeti vezetéssel.

— Azt hiszem, lesz egy terület — mondotta —, ahol sokat vitatkozunk majd: ez pedig az árkérdés. Tudom, hogy ezen a területen nincs minden rendben. Ugyanakkor szeretném, ha elhinnék, hogy a statisztikai hivatal nem szépíti az adatokat, amikor kimutatja — hiszen ezt az ENSZ statisztikája is megerősíti —, hogy az elmúlt 3 évben évente 1—2 százaléknál nagyobb mértékben soha nem emelkedett az árszínvonal Magyarországon.

Jól tudom, hogy önök Is velem együtt tudnak példákat mondani arról, hogy egyes árucikkek ára nem 1—2, nem is 5—6 százalékkal, hanem ennél nagyobb mértékben emelkedett, az árak összességét figyelembe véve azonban az árszínvonal emelkedése minden évben 1—2 százalékon belül maradt, s a két százalékot várhatóan az idén sem fogja elérni.

De van itt egy nagyobb kérdés is — folytatta — a reform bevezetésekor állást foglaltunk abban, hogy a fogyasztói árakat is úgy kell alakítani, hogy azok megfeleljenek a ráfordított értéknek. Nem spkkal később rájöttünk, hogy ezt a feladatot csak nagyon lassan lehet végrehajtani. Ha az árintézkedés áremelést jelent a lakosságot érzékenyen érintő területeken, ha például a hús árának emelésére kerülne sor, akkor ezt ne csak árcsökkentéssel ellensúlyozzuk, főleg ne csak olyan árcsökkentéssel, amely a dolgozók sokkal szű- kebb rétegét érinti, hanem egyben béremelésekkel, a családi pótlék és a nyugdíj növelésével is ellensúlyozzuk. Tehát adjunk többet, mint amennyit az áremelkedések formájában elveszünk. A kormánynak ilyen szempontból is meg kell gondolnia, hogy mikor milyen mértékben és milyen területen hajt végre áremelést. Rögtön hozzáfűzném, hogy a kormány ebben az évben nem tervez semmiféle központi áremelést, sem a húsét, sem másét, de valamikor hozzá kell kezdenünk ehhez. Előre jelzem, hogy ha ennek az ideje eljön, akkor a szakszervezetekkel alaposan megvitatjuk. Most csak azt kérem, hogy az értékarányos árakhoz való közelítés elvét, amit annak idején közösen alakítottunk ki, továbbra is valljuk magunkénak, és találjuk meg a megfelelő időt, amikor komolyabb lépést tehetünk ebben az irányban.

A munkaidő-csökkentés problémái

Komoly vitákkal kell előkészítenünk a helyesebb bérarányok kialaikítását és a munkaidő további csökkentését azokon a területeken, ahol ez még nem történt meg.

Fock Jenő emlékeztetett arra, hogy kétmillió ember munkaideje már csökkent, s hozzáfűzte: az Ipari és építőipari dolgozók munkaidejének csökkentését a második szakaszban már gyorsított tempóban hajtották végre, s ebből hibák, népgazdasági károk származtak.

— Ezzel kapcsolatban mondom el, de sok más területen is megszívlelendő az a sokszoros tapasztalat, hogy semmi olyat ne tegyünk, amit később vissza kell vonnunk. Ne hozzunk olyan ár- vagy bérintézkedést, munliaidőcsökkentési vagy egyéb tetszetős és „tapsvihart" kiváltó rendelkezést, amit nincs erőnk végrehajtani. Tizennégy év óta mi ebben a szellemben dolgozunk, akkor teszünk népszerű intézkedéseket, amikor azok feltételei megértek, de olyasmibe nem vágunk bele, amit nem tudunk végrehajtani.

A mostani tanácskozást teljes joggal úgy foghatom fel, mint munkásosztályunk parlamentjének ülésszakát, és ahogyan a parlamentben a kormány odafigyel minden felszólalásra — s nemcsak a miniszterekhez szóló közvetlen interpellációkra —, ugyanúgy ígérhetem, hogy az itteni kongresszuson elhangzott valamennyi felszólalást a jegyzőkönyvek alapján átvizsgálunk. E kérdésekre a SZOT vezetőivel történó tanácskozásainkon vissza fogunk térni.

Fock Jenő nagy tapssal fogadott beszéde után több külföldi testvérszakszervezet delegációjának vezetője kapott szót.

A kongresszus ma folytatja munkáját.

Tízezerszer

A zsámb.oki határban Baj- nóczi Jánosné asszonybrigádja naponta 1400 négyszögölre ülteti ki az üvegházban megerősödött uborkapalántákat. Ez azt jelenti, naponta 10—12 ezerszer hajolnak meg a fáradhatatlan asszonyderekak.

KARDLAP ÉS VÍZSUGÁR

EG Y MUNKÁS TÜNTETÉS CENTENÁRIUMÁN

„Veszély fenyegeti a tavaszi ruhákat, strikolnak a szabók” — kongatta meg a vészharangot 1871. máj. 4-i számában a Hon című napilap. Pedig ez az újság eléggé haladó szellemű volt, hiszen Jókai szerkesztette, aki akkor mint képviselő, a liberális ellenzékhez tartozott, és maga is megpróbált munkásszervezetet létrehozni, persze amolyan népművelő jelleggel és polgári vezetéssel.

Valóban veszély fenyegette a derék urak és asz- szonyságok, sőt a méltósá- gos urak és méltóságos asz- szonyok tavaszi öltözékét (már aki közülük Pesten varratott), de a szabómunkásoknak nem a ruháját — hanem az életét fenyegette veszély. És ez nem költői túlzás. Piszkos, zsúfolt műhelyek, korlátlan munkaidő, alacsony bérek — nem csoda, ha az újságok halálozási rovatában az 50 évesnél idősebb munkás ritka volt, mint a fehér holló.

Ezért léptek sztrájkba május 1-én. Helyzetüket tükröd főnökeiknek átadott követeléseik: A munkaidő reggel héttől este hétig tartson, másfél órás ebédszünettel, a béreket, tekintettel a drágaságra, 25%-kal emeljék, és — „sem a munkást senkinek, sem a munkásnak senkit bántani nem szabad”.

A kormány válasza: a sztrájk vezetői közül több mint ötvenet lefognak. (Bár Jekelfalussy Lajos, a belügyminisztérium főosztályvezetője úgy nyilatkozott, hogy a kormány sem a munkás, sem a tőkés oldalán nem áll, csupán az igazság oldalán, de — milyen csodálatos -f- mégsem a főnököket zárták börtönbe...)

Lefogott vezetőik szaba- donbocsátását követelve a munkások egy petíciót szerettek volna eljuttatni az országgyűlésnek, de nem akadt képviselő, aki ezt vállalta volna. Ezért azután 1871. május 8-án 3000 munkás vonult a parlament akkori épülete elé, a Sándor (ma Bródy Sándor) utcába. A korabeli tudósító

szerint ......tele volt velük

az utca és a Nemzeti Múzeum előtti tér". Lett erre nagy riadalom a honatyák között, riadóztatták a fegyveres erőket, megérkezésükig pedig — a vízvezetékre szerelt öntözőcsővel próbálták távoltartani a tüntetőket. (Lehet, hogy ez a „találmány” — a munkáskérdés megoldására — magyar eredetű?)

Végre megérkezett két század katona, és most már kardlappal, vízzel és azzal az ígérettel, hogy kiengedik a bebörtönzöfcteket — próbálták szétoszlatni a tüntetést.

A szabók után a péklegények is abbahagyták a munkát. Az ő helyzetük talán még rosszabb volt, mint a szabósegédeké.

Mert ezekben a hónapokban már nemcsak a nagyobb darab kenyérért, rö- videbb munkaidőért folyt a harc, hanem az emberibb életért is. A szocializmus eszméi törtek be diadalmasan Magyarországra is. A szabósegédek, amikor 1871 márciusában kimondták egyletük csatlakozását az Általános Munkásegylethez, felhívásukban már a „szociáldemokrata elvek elismeréséről” beszéltek. Az ezt kimondó közgyűlés után ünnepélyesen vonult a többszáz részvevő az Általános Munkásegylet Mária utcai egyleti helyisége elé, ahol a házon ott lobogott a nagy vörös zászló. Ezt a sztrájk napjaiban is kitűzték, rémisztve a jámbor polgárokat. Hofman Éva

Lenin — könyvekről, könyvtárakról

Lenin számára a könyvtárügy állapota az egész kultúra megítélésének fontos fokmérője volt — ezt állapíthatjuk meg abból a válogatásból, amelyeket Lenin — könyvekről, könyvtárakról címmel jelentetett meg a Kossuth Könyvkiadó. Életének nincs olyan szakasza, amely könyvek nélkül telne. Bebörtönzése, száműzetése idején épp úgy, mint külföldön, majd a népbiztosok tanácsának elnökeként, könyvek garmadájának olvasója, könyvtárak regimentjének használója. S mennyire fegyelmezett olvasó! A népbiztosok tanácsának elnöke, de haragos levélben rója meg egyik munkatársát, amiért vele kivételt tettek, s olyan könyvet bocsátottak rendelkezésére, amelyet tilos a könyvtárból elvinni... A kapitalizmus fejlődése Oroszországban című munkájának megírásához 583

könyvet használt fel... Rendeletek sokaságát írta álá, javította azok szövegét, hogy a fiatal szovjethatalom mielőbb megszervezhesse a nyilvános könyvtárak egész országra kiterjedő hálózatát... Felháborodott táviratot küldött, azonnali rendcsinálást követelve, mert arról értesült, hogy az egyik nagy könyvtárat fosztogatják, el- prédálják a benne összegyűjtött műveket...

A válogatás — amely a hasonló tematikájú, orosz nyelven megjelent összeállításra támaszkodik — ésszerű csoportosításban, bőséges jegyzetanyaggal, névmutatóval, tárgy-mutatóval kiegészítve ad képet arról, hogy Lenin tevékenysége hányféle módon kapcsolódott a könyvekhez, könyvtárakhoz, s arról is, hogy milyen politikai megfontolások alapján tulajdonított különleges jelentőséget a könyvtárügynek.

Foto: Gárdos