Pest Megyi Hírlap, 1971. május (15. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-30 / 126. szám
KEDDEN: író—olvasó találkozó Kedden, június 1-én este fél nyolc órakor kezdődik Cegléden, a Kossuth Művelődési Házban az ünnepi könyvhét író—olvasó találkozója. A város íróvendége ezúttal Palotai Boris lesz. A vendéget Vasy Géza egyetemi tanársegéd mutatja be a közönségnek. A művelődési házban a találkozó idején bemutatót és vásárt tartanak a könyvheti kiadványokból, az írónő pedig dedikálja saját köteteit. Több mint egymiH'ó forinttal járul hozzá a következő öt év új abonyi beruházásaihoz a helyi Ságvári Endre Tsz. A befizetett összeg ellenértékéként a nagyközségi tanácstól 20 óvodai férőhelyet és két összkomfortos lakást kap a termelőszövetkezet. PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLÉDI JÁRÁS E3 XV. ÉVFOLYAM, 126. SZÄM 1971. MÁJUS 30., VASÁRNAP VALÓRA VALÓ TERVEK Panelházak beépített bútorokkal A közművesítésről sem felejtkeznek el — Mozog a város — állapíthatják meg mostanában Ceglédről. A főútvonalakon Kecskére bíztak a káposztát... Pénztárcának képzelte a postástáskát Társadalmi tulajdont károsító sikkasztás miatt indult eljárás a ceglédi, 20 éves Bozsik 1. János vállalati segédmunkás ellen. A fiatalember büntetett előéletű, lopás, csalás, tiltott határátlépés miatt a Pest megyei Bíróság 1969-ben másfél évi börtönre ítélte, de kegyelmi rendelet folytán felére csökkent ez a büntetés. Bozsik István tavaly nyártól, a Budai úti postafiók alkalmazottja. volt. Feladatai közé tartozott többek között a pénzküldemények kézbestése, a televízió-, rádiódíjak beszedése, totó-lottó szelvények árusítása is. Bozsik egy kis idő múlva már Csaját céljaira is felhasználta a beszedett összegeket. Amikor felszólították, hogy számoljon el, több mint 2 ezer forint hollétéről nem tudott számot adni. Azzal védekezett, hogy a pénzt elvesztette. A bíróság nem fogadta el a védekezést. Ítélethozatalnál súlyosbító körülményként értékelték, hogy folyamatosan sikkasztott, enyhítőként a kár alacsony voltát. Az ítélet: másfél évi börtönböntetés, de le kell töltenie azt az időt is, melyet a közkegyelem elengedett legutóbbi büntetéséből. Az ítélet nem jogerős. INNEN - ONNAN Munka, diákoknak A városi tanács munkaügyi osztályára eddig beérkezett igények szerint, az idén 800 vakációzó diákot várnak idénymunkára a város termelőszövetkezeteibe, a MÉK és a Nagykőrösi Konzervgyár ceglédi telepére. Vasutas juniális Június első vasárnapján tartják hagyományos juniáli- sukat a ceglédi vasutasok a Putri-sarki erdőben. A vidámság jegyében rendezett kiránduláson most sem marad A Ceglédi Városgazdálkodási Vállalat FELVÉTELRE KERES kertészei' szakmunkásokat és segédmunkásokat, kőműveseket, építőipni segédmunkásokat, kubikosokat, útkövezőket, építőipari technikusokat, vizsgázott művezetőket ceglédi munkahelyié. lefentkezés a Városi fanácsházán, II. emelet, Munkaügy. el a lepényevés, zsákbanfutás és a kötélhúzás. Okleveles mesterek A KIOSZ helyi csoportja által szervezett mestervizsgaelőkészítő tanfolyamon a város kisiparosai közül negyvenhetén vettek részt, illetve szerezték meg a mesteri oklevelet Napfényt, vizet „bérelnek" A korán beköszöntő nyári meleg hatására az idén a tavalyinál korábban kezdték árusítani a strandbérleteket: eddig ölven bérletet vásároltak meg a víz- és a nap kedvelői. Épül a szárítóüzem Az abonyi Ady Endre Termelőszövetkezetben megkezdték a szárítóüzem építését. A berendezés június végéig megérkezik és fel is szerelik. Betakarításkor szeretnék a gépeket munkába állítani, hiszen nedves időben is száríthatják így gabonájukat. A szárítót ősszel a kukorica betakarításakor is alkalmazzák. Több mint tavaly Egy hét múlva megkezdik a szamóca feldolgozását a Nagykőrösi Konzervgyár ceglédi telepén. A szakemberek szerint az idén nagyobb termés várható mint tavaly. Az időjárás kedvezett az év első gyümölcsének. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Kontírozó, könyvelői munkakörbe képesítéssel és gyakorlattal rendelkező munkaerőt keres felvételre a Nívó Ruházati Ktsz. Jelentkezés: Cegléd, Víz u. 2. sz. 146 n.-öl porta eladó. Érdeklődni: Malom tér 3. 1700-as Opel Olimpia Caraván elacó. Lábbelikészítő Ktsz. Cegléd, Rákóczi út 3. sz. 4x2,5 méte-es szétszedhető garázs eladó. Cegléd, Pesti út 42. A CegledS Vasipari Ktsz.. Cegléd. Déli út 23. sz. aiatti részlegébe felveszünk horizont- és vasesztergályos szakmunkásokat. Jelentkezés a részlegben. fizetés megegyezés szerint. Építőipari technikust, raktárost, művezetőt, kőművest, vízvezetékszerelőt, segédmunkást, villanyszerelőt felvesz a ceglédi Vörös Csillag Mg. Tsz. építésvezetősége, Cegléd, XIII. kér. Jászberényi utca 408. néha hosszú sorban haladnak a földet hordó dömperek, építőanyagot szállító teherautók, és szinte mindenütt látni az építkezést, bontást, területrendezést — szóval mindazt, ami a város ötéves tervének első évi munkaterviben szerepeli. A következő években 494 bérlakás, 340 szövetkezeti lakás és száznál több, egyéb állami lakás épül. OTP-társasházban 366 család jut korszerű, új otthonhoz saját erejéből és az OTP-segítséggel. Földszintes családi ház 450 épül a városban, s ezeken kívül — magánerőből — még 50 lakás készül. A tanácsi bér- és szövetkezeti lakásokat lakótelep- szerűen helyezik el. A paneles építkezést a Bács megyei Építőipari Vállalat, a hagyományosat a Ceglédi Építőipari Vállalat végzi. A lakások legtöbbje kétszobás lesz, a többi másfél, illetve háromszobás. A legtöbb új családi otthont már beépített bútorzattal készítik és adják át tulajdonosainak. 98 százalékuk gázfűtéses lesz. A lakótelepi házak távfűtést kapnak. Az építkezéseknek megfelelően gondot fordítanak a közművesítés fokozatos korszerűsítésére. Bővül a vízmű, és elkészül a szennyvízderítő II. üteme, amire igen nagy szüksége van a városnak. Az új vízműtelep kivitelezőjével már megkezdték az előzetes tárgyalásokat. A város fürdőjének tanulmányterve szintén készen áll. Régi igény ez, és megvalósítása sokat javítana Cegléd városképén, mivel a fürdő és a strand éppen a vasútállomástól a város centruma felé vivő út mentén van, az új lakótelepek és a következő években készülő diákotthon, ABC áruház szomszédságában. A külpolitika margóján Derűs est Pálfy Józseffel A minap a ceglédi Berda kocsmába látogatott Pálfy , József, a Magyarország főszerkesztője, a televízió közismert külpolitikai kommentátora. A vendégről már Huszár Károly kocsmáros bevezető szavaiból kiderült, hogy nemcsak újságíró és tévés, hanem színész is. Debrecenben ő volt a híres Dongó együttes egyik életre hívója. A fővárosban a Thália Színházban játszották a Magyar kérdés című darabját, amelyben az újságíró szerepét ő alakította. Fellépett már a Mikroszkóp színpadon is. Tv-beli ismerősünk új arcát ismerhettük meg. Újabb rokonszenves vonásokkal gazdagodott a róla kialakult kép. Szereti és szívesen gyártja a gyilkos szóvicceket, hallgatóit derűs történetekkel ajándékozta meg. Sajnálhatja, aki nem jött el ezen az estén ,,kocsmázni”, sajnos, üresen maradt néhány vendégváró szék a Berda kocsmában, ez. azonban egyáltalán nem kisebbíti Pálfy József érdekes előadásának sikerét. Inkább másféle gondolatokat sugall... T. T. Pártnapok CEGLED VI. 1. 14.30 ó, MEZŐGÉP (Gép- Jav. AU.), megyei előadó; 3. 14 ö, Kórház, ur. Peuio György; 4. 16 ó, Városi Tanács -j- peuagogusok, dr. Adáin Mihály. VI. 1. 15 o, Vízkutató és Fúró V., Kadványi N. József; 16 o, DE- MASZ, Botn Ferenc; 14.30 6, KÖZGÉP I., Bartus Szilárd; 14.30 ó, ÉVIG I., Kincses József; 16 ó, Téglagyár, Fülöp Gyula; 13.45 ó, Május 1 Kgy. I., Kürti András; 16 ó, Gabonaíelvásárló V., Pénzes Sándor; 16 o, Tejüzem, Tóth László. VI. 2. 14.30 ó, KÖZGÉP II., Balogh György; 15 ó, Zöldségfeldolgozó V., dr. Szentpéteri Kálmán; 15 ó, Sütőipari V., dr. Lakatos József; 16 ó, városgazdálkodási V., Szabó Alfréd; 15 ó, Cipőipari V., Sipos Bálint; 16 ó, PEVDI, Erős Jánosné; 16 ó, Tan. Építőipari V., Kovács Ferenc; 16 ó, Építőipari KTSZ, Csizmazia Pál; 16 ó, MÁV Állomás, Nagy I. Sándor; 15 ó, MÁV Pft., Nagy n. Sándor; 16 ó, MÁV Vontatás, Bolcsó János; 16 ó, Tangazd. Ceglédi kerület, Pesti József; 16 ó, Posta, Győré Sándor; 16 ó, VOLÁN, Kelényi Jenőné. VI. 3. 14.30 ó, KÖZGÉP Hl., Sági Ferenc; 16 ó, Tangazd. Kecskéscs. kér., T. Tóth János; 11 ó, MSZB Tsz Központ, Skultéty József; 11 ó, Kossuth Tsz-központ, Giba László; 11 ó, Alkotmány Tsz, Habony István; 16 ó, Lenin Tsz, Szabó Ferenc; 15 ó, Vörös Csillag Tsz, Bene József; 11 ó, Kossuth Tsz IV. Ue., Tokaji András; 15 ó, Textilfeld. KTSZ, Szabó János; 16 ó, Vasipari KTSZ, Lédeczi Béla; 11 ó, Vendéglátóipari V., Fekete Lajos; 16 6, MÉK, Nemes György; 11 ó, ÁFÉSZ. Balog Ferenc; 15 ó, Tangazd. Központ, Csöbönyei István. VI. 3. 16 ó, Kert. Kutató Intézet. Ébert József; 14 ó, MA VAUT, Rá- tóti István. VI. 4. 15 ó, Tangazd. Cifraker- ker., Grist Adám; 15 ó, Talajjavító V., Kováts Zoltán; 16 ó, MNB, Ocsai István; 16 ó, SZTK, dr. Kerekes Tamás: 15 ó, Rendőrőrs, Közi. Aló.. Erős János; 16 6, Fa- ioari KTSZ, Rátóti István; 01 ó, PENOMAH, Giba László; 16 ó, Éleim. Kisker V., dr. Hajdú Endre; 16 ó, Kossuth Tsz I. üe.. Tóth Ferenc: 11 6. Vörös Csillag Tsz Ugver. Lukács Ii~re; 11 ó, Kossuth Tsz II. üe.. Körösi Gyula: 11 ó. MSZB Tsz n. üe.. Pásztor István: 16 ó. Tangazd. Újszilvás. Sze- leczki Mihály: 16 ó, Oerje-Perje Vízgazd. V.. Dinvák Béla: 16 ó, Tangazd. I. szelei kér. Radosza Miklós. VI. 8. 13.45 ó, Május 1 Egy. II., Milus István. CEGLÉDI JÁRÁS Abony: VI. 1. 6.30 ó, József A. szerelőm., Kovács István; VI 1. 12 ó, Téglagyár, Juhász István; VI. 2. 17 ó, Községi tanács, dr. Pénzes János megyei előadó; VI. 2. 18 ó, Posta, Palásti László; VI. 2. 18 ó, ÁFÉSZ, Földi Sándorné; VI. 3. 12 ó, József A. szőlészet, Kovács István; VI. 3. 18 ó, ÁFÉSZ, Pusztai Dezsuné; VI. 4. 6.30 ó, József A. Vörös Cs. üe., Kovács István; VI. 4. 15 ó, Vasipari KTSZ, Reich László; VI. 8. 14 ó, Mech. Művek, Bállá János; VI. 8. 17,30 ó, Ságvári E. Kossuth üe., Gyigor József; VI. 9. 17.30 ó, Ságvári Lenin üe. Bugány István; VI. 10. 17 ó, Építőipari KTSZ, Szűcs László; VI. 11. 18 ó, Területi pártszerv., Lugosi Károly; VI. 16. 17 ó, Újvilág Tsz, Dóra János. Albertirsa: VI. 3. 18 ó, Községi Pártház, dr. Dikó István megyei előadó; VI. 4. 13 ó, Dimitrov Tsz közp., Farkas Pál; VI. 11. 14 ó, Toliüzem, Radeczky László; VI. 11. 15 ó, Dimitrov Tsz sertéstelep, Halmi József; VI. 14. 16 ó, Költségvetési üzem, Márkus János; VI. 17. 16 ó, Szabadság Tsz köíp., Radeczky László; VI. 18. 18 ó, Községi Pártház, Mátékovits István. Ceglédbercel: VI. 1. 6 ó, Egyetértés I. üe., Adori Károly; VI. 1. 8 ó, Egyetértés I. üe., Szilágyi Lajos; VI. 1. 13 ó, ÁFÉSZ, Kárpáti Antal; VT. 1. 14 ó, Egyetértés I. üe., Máté Gyula; VI. 3. 14 ó, Községi Tanács, dr. Hegedűs András; VI. 9. 8 ó, Pedag. pártszervezet, Máté Gyulá- né; VI. 15. 9 ó, Egyetértés Tsz közp., Fekete Antal; VI 16. 15.30 ó, Háziipari szövetk., Szép Ferenc. Csemő: VI. 8. 6.30 ó, Üjélet Tsz. Alexi telep, Berényi János; VI. 9. 6 ó. Rákóczi Tsz Váradi tanya. Szabó László; VI. 9. 6.30 ó, Üjélet Tsz Sasi tanya, Berényi János; VE 9. 13 ó, Üjélet Tsz Czakó tanya, Berényi János; VI. 10. 7.30 ó, Üjélet Tsz központ, Berényi János; VI. 10. 6 ó, Rákóczi Tsz Dobi tanya, Szabó László; VI. 11. 8.30 ó, Községi Tanács, Boda János; VT. 11. 14 ó, Rákóczi Tsz központ, Szabó László; VI. 12. 6 ó, Szabadföld Tsz közp., Boda János; VI. 14. 6 ó, Szabadföld Állattenyésztés, Boda János; VI. 14. 14 ó, Szabadföld Kertészet, Boda János. Dánszentmiklós: VI. 7. 18 6, Községi Tanács, Ménesi Árpád; VI. 8. 6 ó, Micsurin Tsz közp., Ménesi Árpád; VI. 9. 6 ó, Micsurin Tsz Vekerle telep, Ménesi Árpád; VI. 10. 6 ó, Micsurin Füle major. Ménesi Árpád; VI. 14. 6.30 ó, AG. központ, Székely Kázmér; VI. 15. 6.30 ó, ÁG. Pusztavacs Antónia major. Székely Kázmér. Jászkarajenő: VI. 3. 6 ó, Üjba- rázda Tsz Gépműhely, Matkovics József; VI. 4. 6 ó, Üjbarázda 4-es brigád, Matkovics József; VI. 5. 7 ó. Üjbarázda Allatteny., Matkovics József; VI. 17. 17 ó, Művelődési Ház, Jakus Béla; VI. 18. 6 ó, Lenin Tsz Gépműhely, Molnár Mihály; VI. 18. 16 ó, Lenin Tsz Központ, Molnár Mihály; VI. 19. 7 ó, Lenin Tsz Petőfi telep, Molnár Mihály. Kőröstetétlen; VI. 8. 7 ó, Vörös Cs. Tsz Szűcs t., Varga János; VI. 10. 7 ó, Vörös Cs. 2-es üe., Varga János; VI. 11. 18 ó. Pártház, Varga János; VI. 18. 16 ó, AG. központ, Jakus Béla. Kocsér: VI. 7. 18 6, Üjélet Tsz Kultúrterem, Molnár Nándor; VL 9. 15 ó, Petőfi Tsz Árpád iskola, Király Kálmán; VI. 16. 18 ó, Községi Pártház, Baky Nándor. Nyársapát; VI. 14. 16 ó, Aranyhomok Tsz gépműhely, Fajka János ; VI. 14. 16 ó, Aranyhomok Baromfit., Gödöny Mihály; VI. 15. 7 ó, Aranyhomok Ipartelep, dr. Halász Mihály; VI. 15. 13 ó, Aranyhomok Központ, dr. Kalász Mihály; VÍ. 15. 6 ó. Haladás Tsz Szarka major, Sivók László; VT. 16. 6 ó, Haladás Tsz kertészet Csáíor István; VI. 18. 16 ó, AG. és Pincc- gazd. közp., Fajka János. Kéthetenként Nővédelmi tanácsadó Nemrég országszerte nővédelmi tanácsadókat szerveztek. Ha késéssel ugyan, de Cegléden is megkezdi működését a Kossuth Művelődési Házban ez a tanácsadó. Kéthetenként, minden páros hét keddjén, délután öt órától este hét óráig dr. Bencsik Erzsébet orvosnő díjmentesen ad tanácsokat a hozzá fordulóknak. A szexuális élettel, családtervezéssel és más hasonló témákkal kapcsolatos kérdésekre az orvosnő négyszemközti beszélgetésen válaszol. Édes vizsgamunka Hétfőn délután tartották félévi vizsgájukat a cukrászipari tanulók. A leendő mesterek jó felkészülését bizonyította : jó bizonyítványt kaptak tortáik és süteményeik. Gyomirtás helikopterről Az abonyi Ságvári Endre Termelőszövetkezet mintegy 2 ezer holdnyi területén „égből hullt vegyszer” irtotta a gyomot ezen a tavaszon. A tsz-be- liek kiszámították, hogy ha legalább húsz kilogrammal több lesz holdanként a termésük, akkor is kifizetődő ez a vállalkozás, mivel a területet nem tapossa sem gép, sem ember. Mindennapi kenyerünkért űondok, tervek - péklapáton ASZTALUNKRA KERÜLT a friss, jó illatú kenyér — ezúttal beszélgetési témaként. Akik „szelnek” belőle hozzászólásaikkal: Menczel László, a ceglédi Sütőipari Vállalat igazgatója, Zakar József párttitkár és Csorna Fe- rencné KISZ-titkár. Hamarosan kiderül, hogy amit ők megsütöttek, azt szívesen fogyasztják. Termékeik híresek jó minőségükről. A vállalatnak két járás területén, két városban és tizenhárom községben összesen 23 üzeme és 16 kenyérboltja van. Munkájuk eredményéről naponta meggyőződhetünk. Állandó, szigorú kritika kíséri tevékenységüket, hiszen a vásárló igényesen válogat a kenyerekből és péksüteményekből. Nagy dolog tehát ebben a szakmában elismerést szerezni. A ceglédieknek sikerült. Az ország 47 sütő- ijyari vállalatának versenyében évek óta a legjobb három között vannak. A megyében ők az elsők. Büszkén őrzik a megyei tanács és a szakszervezetek vándorzászlaját. Most másodszor került hozzájuk. A kongresszusi versenyben is jól szerepeltek, bizonyítja ezt a kitüntető zászló. A dicsérő szavak közé panaszosak is keverednek. Az irányítást nehezítik a kedvezőtlen munkakörülmények. A párt, a szakszervezet és a KISZ például az igazgatói irodában tud csak értekezletet tartani. Harmincán dolgoznak itt a központban, legtöbbjük nő, és — nincs mosdó. A vállalatnak új irodaházra lenne szüksége. Szomorúan állapítják meg, hogy a szakma elöregedett. Kevés az ipari tanuló, nincs utánpótlás. Manapság a pékmesterség nem divatos. A kereset ugyan megfelelő, de az éjszakai munka, az állandó nagy iram (itt nem lehet raktárra termelni...) elriasztja a fiatalokat. A gépesítés jó ütemben halad, de a kétkezi munkát még nem nélkülözhetik. A szakma iránti kedv felkeltése érdekében sokat foglalkozik a vállalat az ifjú dolgozók helyzetével. Legutóbb megvizsgálták bérezésüket. A fiatalok elégedettek. Lakásépítési akciót indítanak számukra. A vállalat 30 ezer forint kölcsönt ad kamatmentesen. A nyereség növekedésével felemelik ezt az összeget. Az ipari tanulók szerződtetését megkönnyítené az ösztöndíjrendszer bevezetése. Biztosítani akarják a szabad idő hasznos eltöltését. Jelenleg a helyiséghány miatt a legalapvetőbb kulturális igényeket sem tudják kielégíteni. VAN GOND, lesz tehát mit kisütni a jövőben. Érdekes, hogy a nehéz körülmények ellenére a vállalat kitűnő eredményeket ér el. Mi az oka? Az igazgató három tényezővel magyarázza. Jó a bérezési rendszerük, nagy a törzsgárdatagok száma és minden dolgozóban él a szakma szeretete. A vállalat vezetői ezután arról beszéltek, hogyan születik meg a holnap kenyere. A IV. ötéves terv gazdag programot tartalmaz. A kenyérgyárat 3,5 miliő forintos beruházással bővítik. Az új épület szociális és kulturális helyzetükön segít. Tartósító raktár, laboratórium, zuhanyozó, öltöző és kultúrterem kap itt helyet. Az építkezést június végére befejezik. Kevés a felsőfokú képzettséggel rendelkező vezetők száma. Emelni kell a műszaki gárda színvonalát is. Hasznos ötlet az önálló gép- kocsiszervíz felállítása. Négy új üzem épül: Altertirsán, Abonyban, Nagykőrösön és Tápiószecsőn. Ez napi 37,7 torma termelésnövekedést jelent majd. Az összberuhá- zás értéke 31 millió fórint Cegléden, Törteién és Nagy- kátán üzemrekonstrukciót hajtanak végre: 17 millió forint költséggel. Jászkarajenön és Nagykőrösön új szakboltot nyitnak. A kenyérboltokat fokozatosan átalakítják tej, tejtermék és élelmiszerek árusítására. A IV. ötéves ten! végére 30 millió forint bevételt remélnek. A JÖVŐBEN tehát még jobb ízű kenyér kerül az asztalunkra. Akár esszük, akár beszélünk róla. Kohlmayer Adám \