Pest Megyi Hírlap, 1971. május (15. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-27 / 123. szám
1971. MÁJUS 27.. CSÜTÖRTÖK jicctci MjUrlap Társadalombiztosítás Nem segítik az ellenőröket Petró József vezetésével ta-t nácskozott tegnap az SZMT Társadalombiztosítási Bizottsága. Az ülésen részt vett Sófalvi Zoltánná, az SZMT titkára. Gábriel Győzőné, a ceglédi társadalombiztosítási albizottság vezetője, elmondta, hogy az ő hatáskörükbe tartozik minden, alapvetően a társadalombiztosítási szolgáltatással összeffiiggő felszólalási, fellebbezési ügy, a kérelmek elbírálása. Az elmúlt évben is számtalanszor kellett állást foglalniuk. Negyvenegyen kértek rendkívüli segélyt, míg kétszázharmincheten betegségük miatt fordultak hozzájuk. A vita során többen elmondták, hogy a kisebb üzemek albizottságai nem ismerik kellően feladatukat. Másutt nem segítik a társadalmi ellenőrök munkáját. A felszólalók egy .része kifejtette: a társadalmi ellenőrök gyakran kevésbé is- ínerik azt a területet — például az üzemi kifizetőhelyek munkásságát — mint, akik rendszeresen ott dolgoznak. Ebből visszás helyzetek adódhatnak. Általában, ezen a területen elég sok ellentétes rendelet van forgalomban. Négyszer adtak ki újabb és újabb utasításokat, ugyanakkor még 1929-ben hozott rendeletek is érvényben vannak. OSTABONTAS Kigyúkak a fények A napokban megjelent a lapban, hogy Gólya József tudósító a jövőben még nagyobb figyelemmel kíséri községe fejlődését. Igyekszem én is ezt tenni. Ennek során örömmel számolhatok be arról. hogy a Kossuth Lajos utcában kicserélték a közvilágítást ötven új lámpa szórja a fényt. Negyvenezer forintot fordítottunk ' erre, de megéri. Az út három falurészt köt össze. A szerelésen dolgozó munkásoknak és a vezetőknek ezúton mondok köszönetét a falu lakosai nevében is. Bodor Tibor Örkény Százhalombattai válaszok Kaposvári Béla százhalombattai levelezőnk — többek között —.arról írt legutóbbi tA boldogságért Szúrkált az elhagyott fér] Szőke János 38 éves orosházi lakos, rablás és emberölés bűntettével vádoltan, június ll-én áll a Pest megyei Bíróság dr. Korpássy Gyula, tanácsa elé. Szőke házassága nem sikerült: felesége 1970 májusában — gyermekével együtt — elhagyta. Szőke még ebben a hónapban felkereste Sziget- csépre költözött feleségét. Különböző használati tárgyakat követelt tőle, majd veszekedésre, tetlegeSségre került sor. Júniusban ismét zaklatta •feleségét, s a vele közös háztartásban élő B. Tóth Sándort. Kést rántott elő, s így akarta hazatérésre kényszeríteni az asszonyt — szerencsére azonban még időben lefogták. Ám Szőke Jánosnak még ez sem volt elég. Június végén öccsével és annak feleségével ismét felkereste az asszonyt, s újból fenyegetőzött. Az asz- szony ismét megtagadta a hazatérést Erre Szőke egy karóval bezúzta a szoba ablakát, s fejbe vágta vele feleségét és B. Tóth Sándort is. Ezután a ruhaszekrényből — 1600 forint értékben — különböző vagyontárgyakat vett magához. Tavaly, november 30-án Szőke ismét elment feleségéhez — aki ekkor már élettársával együtt, Cegléden lakott Az asszony ismét megtagadta a hazatérést, ekkor Szőke előhúzta nyitott zsebkését. Amikor mindezt B. Tóth Sándor meglátta, felkapta a közelében levő farudat, s Szőke kezére sújtott. A farúd kettétört. Amikor B. Tóth lehajolt érte. Szőke hirtelen hasba •szúrta. Szókéné élettársa védelmére kelt. Dulakodás közben — amelyben részt vett a sebesült férfi is — Szőke még többször megszúrta B. Tóthot. Az elmeorvosi szakértő véleménye szerint Szőke János gyenge elméjű, nem szenved azonban elmebetegségben, így felelősségre vonható. Az ügyet első fokon tárgyalja a Pest megyei Bíróság. F. G. Az ÉVIG Kisgépgyár (Cegléd) FELVÉTELRE KERES géplakatos, esztergályos szakmunkásokat, valamint női munkavállalókat könnyű, betanított munkára. Bérezés a kollektív szerződés alapján. Jelentkezni lehet a következő címen: Cegléd, Külső Törteti út 12. Munkaügyi osztály. levelében, hogy az óváros/ kutak fertőzött vize jóformán még mosásra sem használható. Kérte, hogy a városi tanács foglalkozzon a lakosság panaszával. A továbbiakban azit kifogásolta, hogy miért nem fizetnek városfejlesztési adót azok, akik az új lakótelep szép lakásaiban laknak. Igazságtalannak érzik, hogy a terheket csak a régi falunak kell viselnie. ★ Kérésünkre Ferenczi Illés tanácselnök-helyettes a következő írásbeli választ adta: „Tudunk róla, hogy az óvárosi kutak vizf fertőzött és emberi fogyasztásra semmiképpen sem alkalmasak. A vezetékes ivóvíz- ellátás tanulmányterve már elkészült, s ennek alapján a kivitelezési terveken munkálkodnak. Ez év második felében tárják a testület elé. Felkérjük a lakosságot, alakítsanak ivóvíz-társulatot, amelynek feladata lesz a hálózat beruházásának szervezése, bonyolítása. A városi tanács a tervezési költségeken túl a negyedik ötéves terv időszakára csaknem kétmillió forinttal támogatja majd a társulatot. Az állami támogatás ősz- szege nem haladhatja meg a teljes beruházás 30 szá- zalélcát, ezért a fennmaradó összeget a lakosságnak kell a társulat útján összegyűjtenie. A társulás létrejötte teljesen önkéntes. Ha a lakosság 51 százaléka igényli megalakítását, a beruházási költségeket a többiekre is arányosan elosztva kötelezően ki lehet vetni. Ami a második kérdést illeti: az 1967-es évi 28. számú törvényerejű rendelet első paragrafusa értelmében község-, illetve városfejlesztési hozzájárulás fizetésére csak azok kötelezettek, akik általános jövedelemadót, mezőgazda- sági lakossági jövedelem- adót, vagy házadót fizetnek. Azok, akik ilyen címen nem adóznak, fejlesztési hozzájárulást sem kötelesek fizetni. Tehát az új lakótelepen csak azokra vethető ki városfejlesztési adó, akik a felsoroltak közül valamilyen címen már adóznak. Csak egy ventillátor A vecsési 102-es bolttal elégedettek vagyunk. Két asz- szony szolgál ki a szűk, korszerűtlen kis üzletben. Mindig udvariasak, szolgálatkészek, akármekkora a tolongás, megőrzik nyugalmukat. Hanem még nézni is rossz, mit szenvednek eladók és vevők a levegőtlen kis helyiségben a nagy hőség miatt. Megkérjük a vezetőket; legalább egy ventillátort szereljenek fel! Komjáthy Józsefné Vecsés Búcsú A rádió a tavasszal még azt tervezte, hogy riportot készít Erdei Ferencről, családja szi- getszentmiklósi múltjáról, kapcsolatairól „Séta második otthonom körül” címmel. Ennek során — a velük közeli kapcsolatba került — két Kincse-család is elmondta volna emlékeit. A műsor elmaradt ... Szegényebbek lettünk egy melegszívű, faluját-népét any- nyira szerető sokoldalú emberrel, a nagy tudóssal. Reméljük és várjuk: rövidesen valaki összegyűjti az Erdei Ferenccel kapcsolatos mondanivalókat: hogyan segített a teljesen rombadőlt falu talp- raállításában, hogyan szerzett teheneket a közjóléti szövetkezettől a miklósi gyerekek, a betegek és az öregek táplálására. Kincse József Szigetszentmiklós Amikor nem kell a Hypo Édesanyámmal május 14-én betértünk Cegléden a Rákóczi úti háztartási boltba. Hypót is akartunk venni. Sorra néztük az üvegeket. A zárókupakja egyiknek se működött kifogástalanul, többen szidták, mert válogatás közben vegyszeres lett a kezük. Valaki a nagy próbálgatásban szertefröcskölte a maró folyadékot, s édesanyám ruhája fehér foltos lett tőle. Az illető a nagy tömegben eltűnt. Két kérésem van: készítsenek jobban illeszkedő kupakot az üvegre, de ha valaki feltehetően akaratán kívül mégis bajt okozott, legalább ne oldjon kereket. Oláh Károlyné Cegléd, VI., Csónak u. X. Duplán ad, aki gyorsan ad Május 6-án megírták a Postabontásban, hogy sehol nem kapok kerékpáromhoz pedálalátétet. Nagy meglepetésemre a napokban a Csepel Kerékpár és Motorkerékpár Nagykereskedelmi Vállalattól díjtalanul elküldték a régóta keresett és sehol nem talált kis alkatrészt. Irházi Mária Veresegyház HÍREK-F HÍREK -fiHÍRE£ + HÍRÉK4-HÍREK •>' 'J-'' •, >>‘•4 • •. »ttnriTT I IJT1 HíREK+.HÍREK +• Ä HÍREK 4 HÍ RE * v j- UTor ír j-híppR--4- TJTRFK4-HÍREK 4 HÍ B/J \ , május 27., csütörtök, *'■**»• Hella napja. A nap kél: 3.56, nyugszik: 19,27 órakor. A hold kél: 6.01, nyugszik: 22.41 órakor. Időnként megnövekvő felhőzet, többfelé záporeső, zivatar. Élénk délnyugati, nyugati, a zivatar idején átmenetileg megerősödő és északnyugatira forduló szél. A nappali felmelegedés nyugaton kissé gyengül, máshol alig változik. Legmagasabb nappali hőmérséklet: 21—26 fok között. — Dr. Pénzes János, a Pest megyei Tanács általános elnökhelyettese tart előadást ma délelőtt a gödöllői tsz-szövetségben a jogászok szakmai megbeszélésén. — Hetvenkét brigád nyerte el a kilencvenhat .közül a szocialista címet az Egyesült Izzó váci gyárában. — Szervizállomást létesít a Gelka Dabason, a vasútállomás környékén. — Az emberismeret művészete címmel tart előadást ma délután fél 3-kor Király József pszichológus a Szentendrei Művelődési Központban a vezetők akadémiája hallgatóinak. — A Bűn és bűnhődés című szovjet filmet vetítik csütörtökön a Csepel Autógyár szakszervezeti művelődési központjában, — Szövetkezeti ABC-áru- ház nyílt Monoron. Az üzletet a hernádi Március 15. Tsz Látja el házias ízű töltelékáruval. — Tájékoztatót és vitát rendez a megyei köinyvbarát- bizottság május 31-én a Kossuth Klubban. A megnyitót S. Hegedűs László, a HNF megyei titkára tartja. KOSSUTH RADIO 4.25: Rákóczi induló, 4.30: Hírek, idöjárásjelentés, 4.33—7.59: Hajnaltól reggelig... közben: 5.00: Hírek, idöjárásjelentés, 5.30: Reggeli krónika, 5.44: Falurádió, 5.59: Pontos időjelzés, 6.00: Hírek, időjárás- jelentés, kb. 6.15: Rádióreklám, 6.30: Hírek, idöjárásjelentés, kb. 6.40: Rádióreklám, kb. 6.15: Hallgatóink figyelmébe, 6.59: Pontos időjelzés, 7.00: Reggeli krónika II. kiadás, utána kb. 7.30: Üj könyvek, 7.59: Pontos időjelzés, 8.00: Hírek, időjárásjelentés, 8.05: Műsorismertetés. 8.20: Zenekari muzsika, 9.00: Az élei határai, 9.26: Dallal, tánccal a világ körül, 9.59: Pontos időjelzés, 10.00: Hírek, időjárásjelentés, 10.05: Rádióegyetem, 10.35—11.59: A hét műsorából, 11.59: Pontos időjelzés, 12.00: Harangszó, utána déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Melódiákoktól, 13.40: Szentendrei pillanatfelvételek, 14.00: Sziklai Erika énekel, zong. kísér: Dubro- vay László, 14.18: Nóták, 14.40: Pe- terdi Andor emlékezete, 14.59: Pontos időjelzés, 15.00 Hírek, időjárásjelentés, 15.10: Kóruspódium Sopronban — II. rész, 15.30: Lily Pons és Paolo Silveri énekel, 16.00: A világazdaság hírei, 16.05: Musicalslágerek, 16.18: Egy nap a művelődési autóval, 16,38: Az új magyar zene hónapja, 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 16.59: Pontos időjelzés, 17.00: Hírek, időjárás jelentés, 17.05: Időszerű nemzetközi kérdések, 17.15: Halló, Berlin! — Halló, Budapest! 18.25: A pedagógusok jobb életkörülményeiről, 18.48: Népi zene, 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 18.59: Pontos időjelzés, 19.00: Esti krónika». 19.30: Radnóti Miklós versei, 19.35: Közvetítés a Zene- akadémia nagyterméből, közben: Láttuk, hallottuk... kb. 20.37: Hírek, kb. 20.40: A hangversenyköz- vetítés folytatása, kb. 21.40: Nóták, 21.59: Pontos időjelzés, 22.00: Hírek, időjárásjelentés, kb. 22.15: Sporthírek, 22.20: Richard Strauss: Ariadne Naxos szigetén — záró jelenet, 22.45: Tudja minden az útját, versek, 23.00: Tánczene, 23.30: Debussy és Ravel műveiből, 21.00: Hírek, idöjárásjelentés, 0.10: Majd a Kati, operettrészletek, 0.25: Himnusz, 0.30: Víz jelzőszolgálat. PETŐFI RADIO 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával, 8.05: Johann Strauss: A királyné cslpkekendője, részletek, 8.45: Külpolitikai figyelő (ism.), 9.00: Csajkovszkij operáiból, 9.30: Hogyan csinálták a rómaiak? 10.00—12.00: Zenés műsor üdülőknek, 11.00—11.05: Hírek, idő járás jelentés, 11.45—11.50: Útikalauz üdülőknek, 12.00: Könnyűzenei híradó (ism.), 12.30: Magánvélemény közügyben, 12.40: Beethoven: Kilenc menüett (szimf. zene), 13.00: Hírek, időjárásjelentés, 13.03: Miskolci stúdiónk jelentkezik, 13.20: Yehudi Menuhin hegedül, 13.45: Időjáráséi vízállásjelentés, 14.00: Kettőtől hatig ... 18.00: Hírek, időjárás jelentés, 18.10: Rádióegyetem, 18.40: Rádióhangversenyekről, 19.10: Népdalok, 19.29: Frankel Leó hadbíró- sági ügye, 19.54: Jó estét, gyerekek! 19.59: Pontos időjelzés, 20.00: Esti krónika H. kiadás, 20.25: Üj könyvek (ism.), 20.28: Az Ifjúsági Rádió Vidámszínpada, 21.28: Lehár Ferenc: Paganini, részletek, 21.42: Az új magyar zene hónapja, 22.00: Hangleinezgyűjtők húszperce, 22.?0: Nagy magyar orvosok, id. Imre József, 22.30: Népi muzsika, 23.00: tíírek, időjárás jelentés, 23.15: Hangversenynaptár, 23.30: Köny- nyözene Moszkvából és Varsóból, 24.00: Hírek, időjárásjelentés, 0;10: Műsorzárás, utána: idegennyelvű víz jelzőszolgálat. URH 18.00:* Hírek, idöjárásjelentés, 18.10: Hanglemezparádé, 19.00: Az új magyar zene hónapja, 19.12: Közvetítés a Zeneakadémiáról, 20.50: Hírek, 20.53: Kilátó, 21.49: A dzsessz kedvelőinek, 22.05: Mu- sica Antiqua Bohemica — XI. rész, 23.00: Hírek, időjárásjelentés, kb. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 8.10: Iskola-tv. Földrajz (ált. isk. 5. oszt.): Magyarország és a szomszédos államok összefoglalása, 9.00: Környezetismeret (ált. isk. 4. oszt.): összefoglalás a nyersanyagokról és az ipari munkáról tanultakból, 11.05: Kémia (ált. isk. 8. oszt.): Az általános iskolában tanult kémiai ismeretek összefoglalása, 11.55: Földrajz (ált. isk. 7. oszt.): A Föld és az ember: a mérsékelt éghajlati öv és a sarkvidék világa, 13.10: Földrajz (ism.): 14.00: Környezetismeret (ism.): 15.50: kémia (ism.), 16.40: Földrajz (ism.), 17.18: Hírek, 17.25: Reklámmüsor, 17.30: Felelj, ha tudsz! Művészeti vetélkedő. Az anya. 18.40: Reklámműsor, 18.50: Irány a BNV! Riportfilm, 19.10: Esti mese, 19.30: Tv-híradó, 20.00: Minden kilométerkőnél, magyarul beszélő bolgár filmsorozat, 8. A lovagkereszt, 20.55: Tavaszi zsongás, a Stúdió 11 műsora, 21.20: Telegroteszk, Mészáros András, 21.45: Tv-híradó — 2. kiadás, 21.55: Díjnyertes filmek. Bemutató a XII. Miskolci Filmfesztivál második díjas filmjeiből. PELLEGRINO TIBALDI 375 ÉVVEL EZELŐTT, 1596. május 27-én halt meg — 69 éves korában — Pellegrino Ti- baldi, olasz építész es festő, a késő reneszánsz egyik legjelentősebb mestere. Képein Michelangelo plasztikus formáinak hatása, az emberi test monumentális kezelése érvényesül. Az 1560-as évektől kezdve főképpen építészként tevékenykedett; ő lett 1567- ben a milánói dóm építőmestere. Ott — szakítva a gótikával — korának stílusát érvényesítette.. Az általa készített homlokzati terviből azonban csak az alsó rész valósult meg; az ő elképzelései szerint készült el a baplLsterium, a kripta, az oltár, stb. A Palazzo Dúcaié belső kiképzését is Ti- baldi végezte, s több palotát, valamint templomot épített Milanóban. II. Fülöp király meghívására 1587-ben Spanyolországba utazott, ahol freskókkal díszítette az Escorialt. Csak 1596-ban tért vissza Milanóba, s csakhamar meghalt. Műveit az elgondolás nagysága, az archilektönikus tagok világos elrendezése, a formák szépsége, a részletek harmóniája jellemzi. A rádió és a televízió mai műsora — Elhunyt Cuczor János a párt és munkásmozgalom régi harcosa, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje. Temetése pénteken 15 órakor lesz a nagykovácsi temető ravatalozójából. MSZMP budai járási bizottsága. — A szocialista törvényesség szerepe és hatása a szocialista demokrácia továbbfejlesztésében címmel tart előadást ma délután 4 órakor Ráckevén a- járási pártbizottság tanácstermében dr. Szép György. — A megyei véradó alközpontot június 4-én avatják Gödöllőn. — Barlay Béla rajztanár kiállítását vasárnap délelőtt 11 órakor nyitják meg az aszódi művelődési házban. — 24 ezer forinttal jutalmazzák a Ganz Műszer Művek Gödöllői Árammérőgyárában azokat a műhelyeket, ahol a legkevesebb a baleset. — Ma véradónapot tartanak Sülysápon. A donorokat a volt tápiósápi tanácsházán, illetve a sóilyi művelődési otthonban várják. — Elmarad az aszódi vásár. Az Aszódon május 28-ra hirdetett országos állat- és kirakodóvásár elmarad. — Tűzből gyermekhalál. Nikolícs Gábor ötéves kisfiú Érden, a házuk melletti fásszínben gyufával játszott és tüzet gyújtott. Mire kimentették, a füstmérgezésbe és égési sebeibe belehalt. Előzés — tülkölés nélkül Asizód lakott területén, az egyik mellékútvonalon haladt az a pótkocsis tehergépkocsi. amelyet Janóta Gábor vezetett. Egy aszódd kisfiú, a 11 éves Kárász István, a teherautó előtt a vázon kerékpározott — s meglehetősen bizonytalanul haladt. A gépkocsivezető figyelmetlenül, kürtjelzés használata nélkül előzött A gyermek a pótkocsinak ütközött, és belső vérzés következtében meghalt. A Pestvidéki Járásbíróság, elsőfokon, Janóta Gábort 1 év kéthónapi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. Az ügyész súlyosbításért fellebe- zett A Pest megyei Bíróság dr. Isztray József tanácsa másodfokon tárgyalta az ügyet Helyt adott az ügyész kérésének, s eltörölte a büntetés felfügg Tztését, elrendelte a gondtalan gépkocsivezetővel szemben a szabadságvesztés letöltését. EXTRA HÍR! Az EXTRA ÁRU HAZBA leszállított áron. 310.- Ft-ért extra méretű női orkán kabátok érkeztek. Most vegyer amíg a készlet tart! EXTR; ÁRUHÁZ csak egy van. Buda pest VII., Rákóczi út 4. sz. Posta utánvéttel Is szállítunk. Váci A FESZ-nyom da női munkaerőket keres könyvkötészetbe, nappali és délutáni műszakra. Fizetés: megegyezés szerint. Érdeklődni lehet: AFÉSZ-Nyomda, Vác, Derecske dűlő. Telelőn: 601.