Pest Megyi Hírlap, 1971. május (15. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-26 / 122. szám
1971. MÄJtlS 26., SZERDA JMCCVCI &€Mnp illetékesek válaszolnak olvasóink panaszaira A Budapest-vidéki Postaigazgatóság szorgalmas volt, ! egyidejűleg három ügyben 'folytattak vizsgálatot, amelynek eredményét most közölték. Koós Pálnak Dunakesziről és Kocsi Lgjosnénak Gyömrőről szinte azonos volt a panasza: a kézbesítők rendszertelenül 'hordják az újságot, hol bedobják a postaládába, hol nem. Az előfizetői díjat sem tudják rendszeresen átadni és általában más postai küldeményekkel kapcsolatban is akad kifogásolnivalója. Nagy Béláné, az igazgatóság Vezetőjének aláírásával mindkét panasszal kapcsolatban most arról értesítenek, hogy jogosak voltak. Gyomron megállapították; ta hírlapkézbesítő több szabálytalanságot követett el és általában nem megfelelő hangnemet használ. Dunakeszin az egyes számú postahivatal vezetőjét utasították, hogy az előfizetési díjak elfogadása zavartalanul történjén. A harmadik, postával foglalkozó levelet március 18-án, a „Postabontás”-ban közöltük. Az aszódi aláírók azt kifogásolták, hogy a lakótelepen nem lehet a postásnak átadni a rádió—tv előfizetési díjakat, hanem csekken kell a központi postahivatalhoz befizetni. A postaigazgatóság tudomásunkra hozta, hogy a Falujárók utcai lakótelepen régóta nehéz az esedékes díjak beszedése. (Feltehetően a lakók napközben munkahelyükön tartózkodnak.) Az új rádió- és televíziószabályzat 13. paragrafusában foglaltak alapján a kézbesítő a rádióelőfizetési díj nyugtáját- a tárgynegyedév utolsó hónapja, a televízióelőfizetési díj nyugtáját pedig a tárgyhónap 1—15. napja között köteles bemutatni ki- egyenlítésre. Ha a lakástulajdonos nem tartózkodik otthon és a megjelölt szomszédnál sem hagyja ott a pénzt, sem a házfelügyelőnél, akkor sor kerülhet .értesítő — esetleg a befizetés megkönnyítése érdekében — postautalvány hátrahagyására. Az előfizetési díjak ily módon akár esedékesség előtt is, amikor idő van rá, be- fizethetők. A fenti rendelkezések nemcsak Aszódra, hanem országosan érvényesek. Az előfizetési díjak befizetése és beszedése a lakosság és a posta közös «kötelessége. Rehák Józsefné gázpanaszára a Tiszántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vállalat válaszolt. Rehákné kellő tájékozódás nélkül propán-bután gázpalackot vásárolt. A bolt eladója is félrevezette a tizenkilenc éves kismamát, ' amikor azt ígérte, hogy három héten belül megkapja a gázt, ha a készüléket megveszi. Köztudott, hogy a gázbekapcsolásra meglehetősen hosszú- ideig kell várakozni. A, TIGÁZ Reháknénak küldött levelében teljesen egyetért gondjával, miután ez lenne egyetlen főzési lehetősége. A gázhelyzet azonban nem teszi lehetővé az új bekapcsolások engedélyezését. Most csak a meglevő gázfogyasztók zavartalan ellátását tudják biztosítani. A vállalat már tavaly nyáron többször a sajtóban is közzé tette, hogy a készülék megvásárlása előtt mindig érdeklődjenek a területileg illetékes kirendeltségen: mikorra van mód a hálózatfoakapcso- lásra? A továbbiakban azt javasolják levélírónknak — miután Cegléden bevezetik a földgázt, keressen olyan családot, ahol már azt használják és nyilván a palackosgáz szükségtelenné válik. Ha az ilyen tulajdonos lemond a levélíró javára, a gond megoldódott, nem kell a kijelölt ideig várni. A kora tavaszon „Oszloptánc” címen Gólya József túrái olvasónk levele nyomán hosszabb cikk jelent meg a közvilágítás gondjáról, amelynek megoldását az Észak-? magyarországi Áramszolgáltató Vállalattól várták hónapokon át — hiába. A vállalat miskolci igazgatósága szerkesztőségünkhöz intézett levelében elismerte, hogy a cikk állításai igazak. A gyöngyösi üzemigazgatóság mulasztást követett él, amikor a túrái tanács által adott megrendelés alapján a közvilágítás bővítését időben nem végezte el. Utasították az üzemigazgatóságot, hogy a községi tanács rendelése alapján a munkálatokat soron kívül végezzék el. Komáromi Magda As- országban elsőnek, Ráckevén Kisdobos egészségügyi vetélkedő Lapunkban korábban megírtuk, hogy a ráckevei közép- iskolások nyerték a megyei Vöröskereszt-vetélkedőt. A siker arra ösztönözte a járás vöröskeresztes aktivistáit, hogy az országban elsőnek megrendezzék a kosdobosok egészségügyi vetélkedőjét is Ráckevén. A versenyre a járás tizenhárom iskolája nevezett be, csapatonként három-három kisdobossal. Ünnepélyes megnyitó és műsor után kezdődött a vetélkedő. A játékvezetői tisztet Prokop Gyuláné szakfelügyelő látta el és ő volt egyben a zsűri elnöke is. A legtöbb pontot a sziget- szentmiklősi II. számú általános iskola csapata, MaMÁJUS 27-TÖL JÚNIUS 2-IG CEGLÉD, 27-28-án: A medveember SZABADSÁG 29-30-án: Hárem a sivatagban 3Í-2-án: Bűntény a Via Veneton* NAGYKÖRÖS 27-30-án: Bűntény a Via Veneton* 31—2-án: Hárem a sivatagban GÖDÖLLŐ 27-28-án: Staféta 29-30-án: Az állatnak meg kell halnia* 31-2-án: A filatelista halála SZENTENDRE 27-30-án: Zabriskie Point* 31-2-án: Az állatnak meg kell halnia* ABONY 27-28-án: A homok asszonya* 29-30-án: Tájkép csata után 31—1-én: Kötéltánc 8L/DAIÍFS71 27-28-án: Felszabadítás 1-11. 29-30-án: Ha kedd van, akkor ez Belgium 31-1-én: Családi fészek “ BUDAÖRS 27-30-án: Családi fészek 30— 2-án: Bűn és bűnhődés I—II. DUNA- 27-28-án: A filatelista halála UADAC7TI 29-30-án: Sárga tengeralattjáró riAKAiAII 31-1-én: Kitörés* MOMOP 27-28-án: Tájkép csata után muivus 29-30-án: A homok asszonya* 31- 1-én: A medveember ■k|iif*vifATA 27-30-án: Az élethez túl sok* ” 31—2-án: Mérnök Veszélyes küldetésben VECSES 27-30-án: Kitörés* 31-2-án: Kezdet *Csak 16 éven felülieknek! Jó szórakozást kíván a PEST MEGYEI MOZIÜZEMI VALLALAT kád és Szigethalom kisdobosai szerezték. Jutalmul műanyag babát kaptak, amelyet ötödik osztályos korukban a csecsemőápolási tanfolyamon használhatnak. Valamennyi résztvevő műanyag játékot kapott és oklevéllel bizonyíthatja, hogy eredményesen szerepelt a vetélkedőn. * Nepirenden a bányászok bérezése Kedden ülést tartott a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének elnöksége. Az elnökség elé terjesztették a Nehézipari Minisztérium közgazda- sági főosztályának és a, szak- szervezet közgazdasági osztályának együttes jelentését a vállalatok 1970. évi bérgazdálkodásának tapasztalatairól és az idei bérpolitika» intézkedésekről. , A Nehézipari Minisztérium számításai szerint a bányászatban a személyi jövedelem ez évben átlagosan 2A százalékkal növekszik. Mintegy 1.4 százalékos kedvezményes bérfejlesztésére nyílik lehetőség, amennyiben a bányászok a tervezett létszámmal a felszínre hozzák az előirányzott a millió tonna szenet és a vállalatoknál legalább 5<3G millió forint nyereség képződik. A szakszervezet vélemáu ra szerint e feltételek teljesíthetők, s a jövedelemszint novelese reálisnak látszik. Vasutas-kollektív 250 ezren Kedden a MÁV Vezérigazgatóságának Székházában aláírta a vasutasok kollektív szerződését dr. Mészáros Károly közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes, a MÁV vezér- igazgatója és Szabó Antal, a Vasutas Szakszerr ezet főt'tká- ra. Ezzel életbe lépett a több mint 250 ezer dolgozót érintő, öt évre szóló kollektív szerződés. Az aláírást megelőzően a üzemigazgatóságain a dolgozók megvitatták a szerződésben foglaltakat, és több mint 11 ezren mondták el véleményüket, javaslataikat. Az észrevételek alapj in kiegészítették a szerződést, ugyanakkor több olya:: pontot elhagytak, amelyet a dolgozó^ kifo-j íásoltak. HÍREKHÍBEK -H HÍRE.K+ HÍREK+HÍREK •^fPEK + HÍREK^HÍREK 4 HÍREK+HH fgHÍRE REK-j- H ÍRÉ K 4 HIRE * K 4-HÍREK>HÍRÉT!HÍREK + KIREK 4-HI [Vf1971. május 26., szer- I. Fülöp napja. A nap kél 3.56 — nyugszik 19.26 órakor. A hold kél 4 56 — nyugszik 22.05 órakor. § Tíz nap rendeletéiből Az erdőművelési munkákról, finanszírozási és elszámolási rendjükről a 9/1971. (IV- 18.) MÉM—PM—ÁH. számú együttes rendelet intézkedik. Hatálya kiterjed a jogszabályban említett kivétellel valamennyi állami vállalat és szerv erdőművelési munkáira, továbbá a termelőszövetkezetek, az egyszerűbb mezőgazdasági szövetkezetek és a szövetkezetek •társulási körében bármilyen» erdőművelésre. (Magyar Közlöny, május 18.) A must és bor kezeléséhez és javításához felhasznált finomszesz után fizetendő termelési adóról, az adókötelezettségről, az adóvisszatérí télről a pénzügyminiszter 22/1971. (V. 18.) PM. számú rendeleté intézkedik. Többek között kimondja, hogy a termelési adó mértéke hektoliterfokonként 56,— Ft (Magyar Közlöny, május 18.) A hévízkutak kötelező időszakos műszeres felülvizsgálatáról és karbantartásáról a 2/1971. (V. 18.) OVH. számú rendelkezés intézkedik. (Magyar Közlöny, május 18.) A szanálásra kerülő lakások tulajdonosának szövetkezeti, lakáshoz juttatásáról 14/1971. ÉVM. szám alatt közlemény jelent meg. (Tanácsok Közlönye, május 20.) Az IBUSZ és más utazási irodák keretében szervezett csoportos és egyéni utazások elszámolásáról a 313/1971. PM. VIII. sz. közlemény intézkedik. (Megjelent a Tanácsok Közlönye, május 20.) A lakbérhozzájárulás nyilvántartásáról és könyvviteli elszámolásáról (a lakbérhozzájárulás csökkentéséről, folyósításáról) a 700/1971. PM. VI. számú számviteli közlemény rendelkezik, amely szintén a Tanácsok Közlönye május 20-1 számában található. A készpénzforgalom jogcímeire vonatkozó rendelkezések kiegészítését a 407/1971. MNB—MBB. közlemény tartalmazza ugyanitt A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 4.25: Rákóczi-induló. 4.30: Hírek. Idöjárásjelentés. 4.33—7.59: Hajnaltól reggelig... Közben: 5.00: Hírek. Idő járásjelentés. 5.30: Reggeli krónika. 5.44: Falurádió. 5.59: Pontos időjelzés. 6.00: Hírek. Időjárásjelentés. Kb. 6.15: Rádióreklám. 6.30: Hírek. Időjárásjelentés. Kb. 6.40: Rádióreklám. Kb. 6.50: Hallgatóink figyelmébe! 6.59: Pontos időjelzés. 7.00: Reggeli krónika U. kiadás. Utána: Körzeti időjárásje- jelentés. ,Kb. 7.30: Üj könyvek. Kb. 7.45: Orvosi tanácsok. Kb. ( 7.50: Múzeumi híradó. 7.59: Pontos^ időjelzés. 8.00: Hírek. Idő járás jelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: Kedvelt régi melódiák. 9.00: Elmegy az ember, hogy visszatérjen. 9.17: Szök- tetés a szerájból. 9.59: Pontos időjelzés. 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. 10.05: Iskolarádió. 1Ü.40: Két szimfonikus költemény. 11.30: A Szabó család. 11.59: Pontos időjelzés. 12.00: Harangszó. Utána: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? Í2.30: Tánczenei koktél. 13.15: Hanglemez. 13.18: Népi zene. 13.45: Az élelmiszergazdaság és a növényvédelem. 14.05: Régi hangszerek világa — V. rész. 14.25: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.0: Kóruspódium Sopronban — I. rész. 14.59: Pontos időjelzés. 15.00: Hírek. Időjárásje- lentés. 15.10: Fúvószene. 15.20: Iskolarádió. 16.00: A világgazdaság ihírei. 16.05: Verdi: Aida, részletek. 16.30: Kortársaink. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 16.59: Pontos időjelzés. 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Az új magyar zene hónapja. 17.47: BNV. 18.06: A Rádió Dalszínháza. Maya. Közben: Hallgatóink figyelmébe! 18.59: Pontos időjelzés. 19.00: Esti krónika. 19.30: A daljáték közvetítésének folytatása. 20.39: Hírek. 20.42: Gondolat. 21.22: Filmzene. 21.29: Az 1949. évi Edinborough-i Fesztiválon (hang- felvétel). 21.59: Pontos időjelzés. 22.00: Hírek. Időjárásielentés. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: Régi magyar dalok és táncok. 22.45: Üj fogalmak a modern filozófiában. 23.00: Tánczene öt országból. 24.00: Hírek. Időjárás jelentés. 0.10: Rácz Aladár cimbalmozik. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjelzőszolgálat. PETŐFI RADIO 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: A Stúdió 11 játszik. 8.20: Tatjana Nyikolájeva zongorázik. 8.45: Tallózás a világsajtóban (ism.). 9.00: Népdalcsokor. 9.40: Lakáshelyzet 1971-ben. 10.00— 12.00: Zenés műsor üdülőknek. Közben: 11.00—11.05: Hírek. Időjárásjelentés. 12.00: Néhány perc tudomány. 12.05: Dalok Közép-Afrikából. 12.25: Orvosi tanácsok (ism.). 12.30: Vera Soukupová és Georg Otsz énekel. 13.00: Hírek. Időjárás- jelentés. 13.03: Két versenymű. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig az aktualitások jegyében... 18.00: Hírek. Idő- járásjelentés. 18.10: Kis magyar néprajz. 18.15: A vallomás félbeszakad. 19.11: Népdalok. 19.27: Üj könyvek (ism.). 19.30: Jó estét, gyerekek! 19.35: Közvetítés a Zeneakadémia nagyterméből (élő). Közben: Kb. 20.25: Esti krónika II. kiadás. Kb. 20.45: A hangverseny- közvetítés folytatása. Kb. 21.30: BNV. Kb. 21.45: Nóták. 22.10: Hangverseny a stúdióban (élő). 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.15: Az új magyar zene hónapja. 23.33: De Falla: Éj a spanyol kertekben. 24.00: Hírek. Időjárás jelentés. 0.10: Műsorzárás. Utána: idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. URH 18.00: Hírek. Idő járás jelentés. 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Zenekari hangverseny. 19.10: Az új magyar zene hónapja. 20.30: Hírek. 20.33: Csajkovszkij-művek. 21.40: A dzsessz kedvelőinek (sztereo).’ 22.06: Musica Antiqua Bohemica — X. rész. 23.00: Hírek. Idöjárásje- lentés. Kb.. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 9.00: A Forsyte Saga. John Galsworthy regényének magyarul beszélő tévéfilmváltozata. 20. Csendes Vallomás (ism.). . 9.55: Ebédszünet. Balogh Mária riportműso- ra (ism.). 10.25: „Hollywood Palace” Diana Ross műsora. 15.10: Irány az egyetem! Előkészítő a felsőfokú felvételi vizsgákra. Analitikus geometria — II. rész. (Mate-' matika III. oszt.) 15.55: Telesport. MTK— Celik Zenice labdarúgó KK- mérkőzés közvetítése a Hungária útról. 17.50: KisfHmek. 18.30: Hírek. 18.35: Reklámműsor. 18.40: A csekanka mesterei. Lengyel kís- film egy népi ötvösművészeti ágról. 18.50: Reklámműsor. 18.55: Irány a BNV! Helyszíni közvetítés. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Hintaszék a kandallónál. Magyarul beszélő NSZK film. 21.20: Mi' újság? IV. rész. 21.40: Alkotók és ihletöik. Tavasz a muzsikában. 22.15: Tv-híradó — 2. kiadás. 22.25: Díjnyertes filmek. Bemutató a XII. miskolci filmfesztivál elsődíjas filmjeiből. Tamási Áron Időnként megnövekedő felhőzet, szórványosan előforduló záporral, zivatarral. Jelentősebb csapadékmennyiség csak egy-két helyen valószínű. Mérsékelt, napközben többfelé megélénkülő déli szél. Várnató legmagasabb nappali hőmérséklet: ZZ—Z6 fok között. ÖT ÉVVEL EZELŐTT, / 1966. május 26-án hunyt el 6S éves korában Tamási 'Áron író. Sokgyermekes földműves szülök gyermekeként Székely udvarhelyeit érettségizett, majd sn kolozsvári egyetem jogi karán és a Kereskedelmi Akadémián tanult. 1923-tól 1926-ig «az Egyesült Államokban élt, többnyire New Yorkban. Itt szerzett élményei ihlették legsikerültebb művét, az Abel a rengetegoen című regényét, amelynek humorát, ízességét a patriarchális székely világ találkozása adja az elgépiesedett modern kapitalizmussal. Visszatérése után Kolozsvárott telepedett le, az 1940-as évekig Erdélyben élt. Két ízben kapott; Baum* garten-díjat, 1954-ben pedig Kos- suth-díjat. A székely falvak világának kitűnő ábrázolója; látásmódja, stílusa, szókincse, egész művészi világa ebben gyökerezik. Müveiben magas színvonalon ábrázolja az erdélyi szegénység életét, az urakkal és a természettel folytatott küzdelmeit. — Magyarország helye a szocialista integrációban címmel tart előadást szerda délután 5-kor Ráckevén a járási hivatal nagytermében dr. Osiztrovszki György, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökhelyettese. — Közvélemény-kutatás. Huszonnégyezer turistát kérdez ki a Pilisi Erdőgazdaság közönségszolgálata, hogy á közönség véleményét hasznosíthassák szolgáltatásaiknál. — Az ipar és a tsz-ek kapcsolatáról, a melléküzem- ágakról tanácskoznak pénteken délután a Budapest környéki Tsz Szövetségben azoknak a vállalatoknak az igazgatói, akiknek szoros kapcsolatuk van a megyei szövetkezetekkel. — Társadalmi együttélés és a káros szenvedélyek címmel rendez ankétot' az alkoholellenes társadalmi bizottság június 4-én a megyei tanács 'dílztérméberi az egészségügyi osztály, a. Vöröskereszt megyei szervezete és az'SZMT részvételével, — Népművészeti estet rendeztek tegnap Galgamácsán, a község művelődési házában. A műsorban Vérseg, Kartal, Iklad, Domony és Galgamácsa együttesei léptek fel. — Mosolygó diplomácia címmel tart élménybeszámolót Cegléden Pálfíy József a Magyarország főszerkesztője ma este 8 órakor a Berda- kocsmában. — Az NDK sportmozgalmáról tart előadást ma délután a monori gimnáziumban a járási sportvezetők részére az NDK követségének munkatársa. — Sarkadi-emlékest Vácott. A Híradástechnikai Anyagok Gyára szakszervezeti bizottsága és könyvtára május 29-én délután 6 órai kezdettel emlékezik a tíz évvel ezelőtt tragikus körülmények között elhunyt Sarkadi Imre íróra. Az emlékesten Czi- ne Mihály irodalomtörténész tart előadást. Az író művedből Bárány Frigyes és Kállai Ilona színművészek, a Katona József Színház tagjai adnak elő. Fellép a váci Vox ( Humana vegyeskar- Kodály-, Halmois- és Udvardi-kórus- művekked. — Az elmúlt oktatási évet értékelik s a jövő feladatait vitatják meg az SZMT kul- túrbizottságának csütörtöki ülésén. — KlSZ-küldöttértekezleten választják meg az új vezetőséget pénteken az érdi MüM-intézet tanulói. — A korszerű olajtüzelésről rendez ankétot ma délelőtt az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület a Technika Házában. — Üj élelmiszerboltot létesít Pilis Kossuth-telepi részén az ÁFÉSZ. — Kirendeltséget létesít Érd-Parkvárosban és Sóskú- ton még ebben az évben az Érd és Vidéke Takarékszövetkezet. HaSáS az országúton Márkus János ráckevei lakos Moszkvics személygépkocsijával haladt Dunaharasz- tin — az 51-es főútvonalon, Budapest felől — 45—50 kilométeres sebeséggel, városi világítással. Későn vette észre, hogy az úton egy férfi fekszik. Megpróbálta balra rántani a kormányt, de a jobb első kerék így is átment az ittasan az úton fekvő férfin, aki a helyszínen meghalt. Az elsőfokú hatóság a vádlottat 1 év két hónapi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, amelyet tegnap megerősített Pest megyei Bíróság dr. Isztray József tanácsa. Váci ÁFÉSZ Nyomda női mun- Áaerőket keres könyvkötészetbe, nappali és délutáni műszakra. Fizetés: megegyezés szerint. Érdeklődni lehet: ÁFÉSZ Nyomda, Vác, Derecske-dűlő. Telefon: 601. Mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek ezúton fejezzük ki hálás köszönetünket, akik szerető férjem, édesapánk Varga László temetésén megjelentek, részvétüket nyilvánították, és sírjára koszorút, csokrot helyeztek, özv. Varga Lászlóné és gyermekei. EXTRA HÍR! Az EXTRA ÁRUHÁZBA leszállított áron, 310,— Ft-ért extra biéretű női orkánkabátok érkeztek. Most vegyen* amíg a készlet tart! EXTRA ÁRUHÁZ csak egy van. Budapest VII., Rákóczi út 4. sz. Postai utánvéttel is szállítunk.