Pest Megyi Hírlap, 1971. május (15. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-26 / 122. szám
PEST MEGYEI Wit PftOtElAWAI, EGYBÜUETEK1 A7. MSZMP PEST MEGYEI BÍZOTTSÁGA* ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA PRÁGA Megnyílt a CSKP XIV. kongresszusa RYUGAT-BERLIN ÓVATOS DERŰLÁTÁS Podgornij Kairóban XV. ÉVFOLYAM, 122. SZÁM ÁBM SO E IS.a.Ót 1971. MÁJUS 26., SZERDA A Szovjetunió berlini és az Egyesült Államok, Nagy-Bri- tannia, és Franciaország bonni nagykövete több mint három óra hosszat tárgyalt kedden Nyugat-Berlinben. A kiadott hivatalos közlemény szerint tárgyszerű megbeszélést folytattak a napirenden lévő kérdésekről. Legközelebb június 7-én találkoznak ismét, a közbeeső időben szakértői szinten folytatják a megbeszéléseket. A nagyköveteknek a tanácskozás után adott rövid nyilatkozatai alátámasztották a politikai megfigyelők óvatos derűlátását. Nyikolaj Podgornij, az SZKP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke kedden Anvar Szadatnak, az EAK elnökének, az Arab Szocialista Unió elnökének* meghívására Kairóba érkezett. A szovjet államfő kíséretében van Andrej Gromiko külügyminiszter, I van Pavlovszkij hadseregtábornok, honvédelmi miniszterhelyettes és Borisz Ponomarjov, az SZKP Központi Bizottságának titkára. A szovjet küldöttség különA legújabb villanytűzhely — két hónap múlva nagy sorozatban gyártja az ikladi Ipari Műszergyár. Sok hasznos információt beszerezhet az érdeklődő a váci FORTE kiállításán... Részletes vásári» összefoglalónk a 8. oldalon. (Foto: Gárdos—Gábor) A Pest megyei Faipari Vállalat solymári üzeme készítette ezt a festett gyermekbútort. A piros-fehér színű garnitúra rendkívül praktikus. A két heverő, a játszó-tanuló asztalok és a székek egyaránt szabályozhatók, mondhatnánk úgy is: együtt nőnek a gyermekkel. repülőgépe délután háromkor szállt le a kairói repülőtérre, ahol Anvar Szadat elnök, Mohammed Favzi miniszter- elnök és legközelebbi munkatársaik fogadták, az érkezőket. Bár a szovjet államfő nem hivatalos baráti látogatást tesz ezúttal az EAK-ban, a vendéglátók lobogókkal, díszlövésekkel és díszszázaddal — a magas rangú hivatalos személyiségnek kijáró pompával fogadták Podgornijt és kíséretét. Kairó lakosai is nagy számban vonultak ki a repülőtérre a küldöttség fogadására. Podgornij és Szadat első kézfogását a tömeg hatalmas éljenzéssel fogadta. A fogadási ünnepség után Podgornij és kísérete egyenesen az elhunyt Nasszer elnök sírjához hajtatott, ahol a szovjet államfő koszorút helyezett el. Innen a szovjet küldöttség a Kubbeh-palota felé folytatta útját, kijelölt szálláshelyére. Ugyancsak a Kubbeh-palotában, az elnöki rezidencián "kezdőditek rneg kedden este a szovjet—egyiptomi tárgyalások. Kedden délelőtt a prágai Julius Fucik park ünnepélyesen feldíszített kongresszusi palotájában megkezdődött Csehszlovákia Kommunista Pártjának XIV. kongresszusa. A csehszlovák kommunisták tanácskozásán 1200 delegátus vesz részt szavazati joggal, rajtuk kívül pedig jelen van az állami, párt-, gazdasági és kulturális szervek képviseletében több száz delegátus tanácskozási joggal: A teremben nagy taps köszöntötte a testvéri kommunista és munkáspártok küldöttségeit, közöttük az SZKP Leonyid Brezsnyev, az MSZMP Kádár János, az ENSZEP Erich Honecker, a LEMP Edward Gierek és a BKP Todor Zsivkov vezette delegációját. Gustav Husák beszámolója Ludvik Svobodának, a CSKP KB elnöksége tagjának, köz- társasági elnöknek ünnepi megnyitó szavai után Gustáv Husák, a CSKP első titkára terjesztette elő a központi bizottság jelentését 5 pártnak a XIII. kongresszus óta kifejtett tevékenységéről, a társadalomban végbement fejlődésről, valamint a CSKP további feladatairól. Mindenekelőtt megállapítotí'LH AT ÁS ELŐTT Minden kombájnt kijavítottak Megvettek 600 traktort - Fűkasza Hollandiából Évek óta szünet nélkül arról írtunk, hogy rossz a mezőgazdasági alkatrészellátás, a hiánycikkek miatt erő- és munkagépek százai hosszú napokat így állnak. Ismét mezőgazdasági munkacsúcs következik — készülünk az aratásra —, amikor a gépek leállása sok százezer forintos veszteségeket jelenthet. Milyen most . az alkatrész-ellátás? Erről kérdeztük a Pest —Nógrád—Komárom megyei AGROKER igazgatóhelyettesét, Polgár Istvánt. — Örömmel jelenthetjük, hogy kevesebb alkatrész hiányzik, mint az elmúlt esztendőben. Készletünk hatvan százalékkal nagyobb, mint tavaly az első félévben volt. Május 20-ig 127,5 millió forint értékű alkatrészt adtunk el a termelőszövetkezeteknek. Nemcsak a mennyiség, cfe a választék is nagyobb. Egyetlen megoldhatatlannak látszó problémánk van; a lánctalpas erőgépekhez a MEGÉV nem tud elegendő alkatrészt szerezni. — Hogyan készültek fel az aratásra? — Pest megyében valamennyi kombájnt kijavítottak már a termelőszövetkezetek, egyetlen bstakarítógép sem áll alkatrészhiány miatt. Emellett nyolcvan darab új kombájnt rendeltek a termelőszövetkezetek. . Hatvan már a gazdaságokban van, a többit két-három héten belül szállítjuk. Az aratás kezdetére — június 20-ra — valamennyi a termelőszövetkezetekben várja a munkát. — Megyeszjerte tart a lucerna kaszálása. Megszüntették-« aa évek óta húzódó fűkaszahiányt? — Ebben az esztendőben több ezer holland és osztrák gyártmányú fűkaszát vásárolt az AGROTRÖSZT. Bőven jutott a Pest megyei mezőgazdasági üzemeknek is. Az alkatrészhiányt az is enyhíti, hogy a termelőszövetkezetek több új gépet vásárolnak, s a mindennap javításra szoruló matuzsálemeket nem használják. Az új gépvásárlásra jellemző, hogy tavaly május 20- ig csupán 270 traktor kelt el, idén majdnem 600. Sajnos, a Vörös Csillag Traktorgyár UE 28-as erőgépéről le kellett mondaniuk a vásárlóknak, mivel a gyár megszüntette ezt a típust. Az UE—50-es traktorból is csak néhány érkezik. — Köztudott, hogy Igen sok külföldi gyártmányú gép alkatrészét kezdte gyártani a ME- GEV. A gazdaságok vezetői attól tartottak, drágábbak lesznek az itthon gyártott alkatrészek ... — Az előállítás esetleges többletköltségét a gyártóképpen úgy nem hárítják a Vásárlóra, mint azokat a plusz kiadásokat, amelyeket külföldi partnereiknek fizetnek sürgősségi felárként. Az AGROKER igazgatóhe- lyettesénék nyilatkozata bíztató. Reméljük, az aratás idején nem kell arról beszámolnunk, hogy a termelőszövetkezetek betakarítógépei alkatrészhiány miatt • állnak. Megtudtuk ugyanis, hogy nemcsak a gépek kijavításához biztosított az AGROKER megfelelő választékot, hanem a raktárakban is elegendő alkatrészt tároltak. m. k. a. ta, hogy ebben az időszakban sikerült az ellenforradalmi erőket visszavetni és a szocialista társadalmi rendszert megoltalmazni. Csehszlovákia Kommunista Pártjának politikai irányvonalával és gyakorlati eredményeivel egyre inkább megszer. zi a munkásosztály, valamint a többi dolgozó réteg bizalmát és támogatását, szocialista társadalmunknak ismét vezető erejévé, a nemzetközi kommunista mozgalomnak pedig szilárd alkotórészévé vált. Gustáv Husák visszapillantott a CSKP fél évszázados történetére. A párt valameny- nyi történelmi győzelme — mondotta — elválaszthatatlan a marxizmus—leninizmus iránti hűségtől, a marxizmus— leninizmus alkotó érvényesítésétől a mi viszonyaink között, valamint a revizionista és az opportunista- torzítások elleni kérlelhetetlen harctól. Megállapította,' hogy a szocialista építés során hibák és súlyos tévedések történtek. Ezek egy része objektív eredetű, más részük azonban az emberekben rejlő, elkerülhetetlenül szubjektív ok okfa vezethető vissza. A lényeg — mondotta — a hibák és a tévedések felismerése és gyors helyrehozása. Sikertelenség és vereségek ellenére az elmúlt_ 50 évet joggal minősíthetjük * az áldozatos munka és a sikeres küzdelmek esztendeinek, győzelmes útnak — hangoztatta a CSKP első titkára. Vágyak és a valóság A XIII. kongresszus óta a vitathatatlan sikerek ellenére az akkori vezetés nem tartotta tiszteletben azt a gyakorlati tapasztalatot és lenini gondolatot, hogy a kommunista pártnak, mint a társadalom vezető erejének fokozott igényességgel és felelős(Folytatás a 2. oldalon.) TU—144 és a Concorde Szuperszonikusok Kedden a kora délutáni órákban megérkezett a párizsi Le Bourget repülőtérre a TV—144-es szovjet szuperszonikus utasszállító. A repülőgépet, amely Andrej Tupoljev repülőgép- tervező intézetében készült a híres konstruktőr fia, Alekszej műszaki irányításával, bemutatják a 29. nemzetközi légiszalomon. A repülőgép-kiállításon Gye- mentyev repülőgépipari miniszter vezetésével szovjet küldöttség vesz részt. Közben a „Concorde” szuperszonikus utasszállító repülőgép francia prototípusa kedden megtette első interkontinentális útját a Toulouse—Dakar közötti 4500 kilométeres útvonalon. Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára kedden Londonban megbeszélést folytatott Victor Featherrel, a Brit Szak- szervezeti Főtanács főtitkárával. Délután Gáspár Sándor a brit parlamentbe látogatott, ahol Gilbert Longden képviselő kalauzolta. Este drt Házi Vencel, hazánk londoni nagykövete fogadást adott Gáspár Sándor tiszteletére. A fogadáson megjelentek a brit szak- szervezetek, a Munkáspárt, valamint Nagy-Britannia Kommunista Pártjának vezetői. ★ Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára kedden látogatást tett a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára kedden látogatást tett az Autófenntartó Ipari Trösztnél. Romes Csandra, a Béke-vi- lágtanács főtitkára kedden felkereste dr. Sik Endrét, az Országos Béketanács elnökét. A BVT elnöksége nevében köszönetét tolmácsolt a magyar békemozgalom munkásainak a nemzetközi békemozgalom budapesti közgyűlése kapcsán kifejtett sokoldalú, eredményes, tartalmi és szervezési tevékenységükért. ★ Mit ja Ribicsics, a Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács (kormány) elnöke kedden fogadta a hivatalos látogatáson Jugoszláviában tartózkodó dr. Csanádi György akadémikus, közlékedés- és postaügyi -minisztert. Dr. Csanádi György találkozott Milenko Bojanics- csal, a Szerb Köztársasági kormány elnökével is. ★ Szurdi István belkereskedelmi miniszter vezetésével kedden reggel a Ferihegyi re- oülőtérről belkereskedelmi küldöttség utazott Moszkvába, a május 26-án nyíló Intorgmas 71 kiállításra. Pest megye a BNV-n