Pest Megyi Hírlap, 1971. május (15. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-23 / 120. szám
XIII. ÉVFOLYAM, 120. SZÄM ISII. MÄJUS 23., VASÄRNAP A héten történt Nőkről, nőknek Hétfőn Magócsi Károlyné, a járási pártbizottság munkatársa nagy sikerű előadást tartott a Monori Járási Szolgáltató Ktsz gyomrod központjában, a ktsz nődolgozóinak. Az MSZMP KB nőkről szóló határozatát, illetve az ezzel kapcsolatos járási tapasztalatokat ismertette. Küldöttközgyűlést tartott a héten a Monori Járási Szolgáltató Ktsz Gyomron. Értékelték a ktsz, illetve részlegei első negyedévi tervtel- jesitését, majd megjutalmazták az ercsi lakatosrészleg szocialista brigádját jó munkájáért. Nagyüzem a tűzoltóknál Szorgalmas, kemény edzésekkel készülnek csaknem valamennyi község úttörő- és felnőtt tűzoltói a hónap* végén megrendezésre kerülő járási tűzoltóversenyre. Monoron hétfő reggel 8 órától szombat este 6 óráig csaknem megszakítás nélkül váltották egymást a csapatok, a járási tűzrendészet! kirendeltség szakemberéitől elméleti és gyakorlati felkészítést kaptak. B. M. II ISO ss MOZIK Eeser: Erik a fény. Gomba: Az Angyal vérbosszúja. Gyömrő: A lovag végakarata. H: Kaleidoszkóp. Maglód: Halálos tévedés. H: Banditák hálójában. Mende: Banditák hálójában. H: Halálos tévedés. Monor: Idegen a cowboyok között r—II. Nyáregyháza: Én vagyok. Jeromos. H: Effi Briest. Péteri: Két úr, esernyő nélkül. Pilis: Folytassa* doktor. H: A medveember. Tápiósáp: Szerelmi álmok I—II. Tápiósüly: Sárika, drágám. Űri: A lovag végakarata. Üllő: Az ernír kincse. H: Idegen a cowboyok között I—II. Vasad: Romeo és Julia I—II. Veosés: A hét mesterlövész. Matiné: Szakadék felett. H: A cigány. Vftséii (érvek Már állnak a kenyérgyár Salai Évente 100 lakás - Iskola gond - Öregek napközije nyf.il Milyen tervei, feladatai vannak az újonnan megválasztott vecsási nagyközségi tanácsnak az elkövetkező évekre? — erre kerestünk választ Somogyi Lajos vecsési tanácselnöknél. — Az idén kezdjük el a Kun Béla téri új, százférőhelyes óvoda építését. Az épület 2.5 millióba kerül, és a jövő év őszén szeretnénk átadni. Egy másik nagy feladatunk: a negyedik ötéves terv végére készül el a 492 lakásos, új lakótelep, melyet az OTP építtet. Évente mintegy száz lakás épül meg belőle, ezek tehát folyamatosan kerülnek eladásra, beköltözésre. Az új lakótelepen, az építkezésekkel párhuzamosan a nagyközségi tanács, végzi majd a teljes közművesítést, vagyis a víz, gáz bevezetését, a csatornázást. Mintegy kétezer ember költözhet be ezekbe a lakásokba, ez tehát egy teljes orvosi körzetet jelent, óvoda, iskola, napközi is kell majd ide és persze, bolthálózat, vendéglátóegységek. — Emellett tovább építjük a járdáinkat, tovább fejlesztjük az egész községben az üzlethálózatot. A kenyérgyár falai már álnak, a helyszínen vannak a födémszerkezetek. Ha elkészül az új kenyérgyár, bizonyára el tudjuk látni az addig feltehetően megnöveke- , dett létszámú nagyközséget megfelelő minőségű és meny- nyiségű kenyérrel, pékáruval. — A 4-es műú . korszerűsítésével egyidőben neonvilágítást kap a községen keresztül vezető útszakasz: Ugyanakkor felhívNépdalilluszlráció Tegnap zárt a Dél-Pest megyei képzőművészek Ijgt y István Csopakja kiállítása a fővárosban. A csoport munkájában részt vesz Unyi István gyömrői festőművész is. Képeivel nem találkoztunk a kiállításon. Miért? — Naponta bejárok a fővárosba dolgozni, az egyik katonai alakulatnál vagyok dekoratőr — mondja a művész. — Rendkívül kevés időm jut a festészetre, bevallom, még arra sem jutott időm, hogy képeket kiválogassak. Kevés szabad időmben azért persze festek. Kedvelt műfajom az akvarell, no meg egy-egy akvarell elkészítéséhez viszonylag kevesebb idő is kell... Jó néhányat készítettem belőlük az elmúlt hőnaookban. Elkészült néhány új olajfestményem is. többségükön gyömrői tájak, szentendrei utca. részletek elevenednek meg. — Régóta készülök egy önálló kiállításomra, amit Gvömrón. a művelődési házban szeretnék megrendezni. Szó van arról is, hogy juk az ottani lakosokat, hogy lehetőségeikhez mérten renoválják házaikat. Van azonban egy szinte megoldhatatlannak látszó gon- du.nk: a Kun Béla téri iskola helyzete. Vecsésen az utóbbi években olyan nagyfokú volt a bevándorlás, hogy a I-Ialmy- telepről ebbe az iskolába már eddig 87 elsős iratkozott be. Ugyanakkor egy tantermünk van az elsősök számára. Csak a Monori Járási Hivatal vagy a Pest megyéi Tanács segíthet, hogy szeptemberre legalább még egy tanteremmel bővít- hessük az iskolát. — Még egy közeli, megvalósítandó tervünk: a vecsési öregek napközije, A szervezés folyik, a tanács egészségügyi állandó bizottsága első ülésére tűzte napirendre ezt a témát. A tervek szerint a művelődési házban rendeznénk be a napközit, mintegy 20—25 idős ember számára. Ügy számítjuk, hogy augusztusra, legkésőbb szeptemberre meg tudjuk nyitni. Kézilabda Területi bajnokság, férfiak: Budakeszi—Gyömrő 31:13, nők: Mende—Gyömrő 3:5. Telex Bényétől Vecsésig Monori gimnazisták az egri diáknapokon Két évenként rendezik meg Egerben a diáknapokat, s ezeken rendszeresen részt vesznek a monori József Attila Gimnázium képviselői is. Legutóbb c. irodalmi színpad műsoráért aranyplakettett kapott. Az idén is indulnak a bemutatón, remélhetőleg ismét sikerrel. Rajtuk, s a kísérő tanárokon kívül öt iskolai KISZ-vezeiő és a IV. osztályos Pilinyi Márta utazik még Egerbe. A KISZ-vezetők részt vesznek a diáknapok politikai vítadélutánjain, Pilinyi Márta pedig mint a képzőművészeti pályázat nyertese képviseli a monori iskolát. A monoriak különben 45 irodalmi, főleg műfordítás, képzőművészeti pályázatokra, képzőművészeti és fotópályamunkát küldtek el a meghirdetett pályázatokra, ebből eddig csak a képzőművészeti pályázat eredménye ismeretes. A 25 tagú küldöttség ma délben indul Monorról. Megjeleíít a süiysápi paprika A sülysápi Virágzó Tsz vas- útállomás melletti és Fő utcai zöldségboltjában a hét elején megjelent a zöldpaprika. Hamvas volt, csillogó volt, maga volt az élet. A friss áru — érthetően — megnyerte a vevők tetszését. A tsz kertészei öt, hatalmas fóliasátor alatt kora tavasz óta termesztik, gondozzák, locsolják. A kertészek Ígérete szerint a tsz mindkét boltját folyamatosan el tudják, el fogják látni mindennap friss paprikával. Gyömrőre is ellátogat hamarosan a neves fővárosi Tüz- kerék beategyüttes. Az együttesről annyit, hogy a hírek szerint június elején ők is átalakulnak, s minden valószínűség szerint Gyomron lépnek fel utoljára jelenlegi összeállításukban. ICct kilométer hosszú járdát építenek Nyáregyházán a Diófasor utcában. Ilyen hosszú járda építésére a községben még nem volt példa: 500 köbméter sóder, 500 mázsa cement kell a munkákhoz, amit az utca lakói társadalmi munkában végeznek majd cl. Hogy a tanács könnyítsen a munkájukon, keverőgépet vásárol. Befejezték a sülysápi Virágzó Tsz-hez tartozó sűrűpusztán 12 holdon a dinnye, 3 holdon pedig az uborka palántázását. A kilátások biztatóak, az időjárás kedvez mindkét növénynek. Ügyeletes orvos Monoron, Gombán, Bényén és Káván: dr. Rados Mária (Monor, Petőfi u.), Monori-erdőn, Nyáregyházán, Csévharaszton és Vasadon: dr. Csanálosi József (Vasad), Pilisen: dr. Czin- der Bálint, Üllőn: dr. Leyrer Lóránt, Vecsésen: dr. Fekete Károly tart ügyeletet vasárnap. — Ügyeletes gyógyszer- tár Monoron a főtéri, Vecsésen a János utcai. Vasad takarékbetét-állománya a napokban elérte az 5 millió forintot. A fejlődésre jellemző, hogy a múlt év végén 4 millió 500 ezer forint volt takarékban. Nagy eredmény ez egy kis községtől, átlagban minden vasadinak több mint 3 ezer forint megtakarított pénze van. TOTÓTIPPEK A ceglédi vonal r Életbe lépett az új menetrend két budapesti tárlaton is részt veszek. S szeretnék többet rajzolni, festeni. Remélem, sikerül. G. J. A május 22-ről 23-ra hajló éjszaka életbe lépett az új menetrend. Kárpáti Lászlót, a monori vasútállomás főnökét kérdeztük meg: milyen változások lesznek? Bár az új menetrendet már kifüggesztették, nem árt felsorolni a fontosabb járatokat. Budapest felől Az irsai vonat, amelyik eddig 14.12-kor indult a Nyugatiból, s 15.00-kor érkezett Mo- norra, most néhány perccel korábban indul, s 15.04-kor érkezik. Csak Monorig közlekedik, munkaszünetes napokon azonban lemegy Irsára. A biharkeresztesi járat idejében az irsai vonat közlekedik, és Monorra 15.21-kor érkezik, Pilisen 15,28-kor áll meg. A „biharos” pontosan 15-kor indul a Nyugatiból, Lőrinctől Monorig nem áll meg, Monorra érkezik 15.44-kor, s Ceglédig újra nem áil meg sehol. Van egy új vonat: a záhonyi. 15.25-kor indul a Nyugatiból, Kőbánya-alsótól Monorig nem áll meg. Negyven perc alatt ér Monorra, s innen Ceglédig nem áll meg. Üj vonat a Nyugatiból induló 15.43-as is. Lőrinctől Monorig nem áll meg, Pilisre 16.31-kor érkezik. Az utolsó vonat Budapestről a 0.10-es. Budapest felé Az első vonat — mint eddig is — 3.27-kor van Monoron, innen indul tovább. A délelőtti járatok változatlanok, csupán néhány perces eltérések vannak a régi s az új indulási idő között. A déli vonatok közül az első 12.20-kor érkezik Monorra. 12.44-kor indul az úgynevezett „szzladós” vonat, s a záhonyi korábban — az eddigi 13.05 helyett 12.50-kor. Azoknak, akik 14 órakor kezdik a műszakot, még ez a vonat is jó: 13.32-kor már a Nyugatiban van. A monori helyi 12.55-kor indul, 13.47-re ér a Nyugati pályaudvarra. A délutáni 17.12-kor Budapestre induló vonat korábban megy ezentúl: 16.58-kor. A szentesi az eddigi 18 óra helyett ugyancsak korábban: 17.48-kor. Az utolsó uonat Budapestre 20.05-kor indul. A felsoroltak a fontosabb változásokat jelzik. Nem árt azonban a többi járathoz is egy-két perccel előbb kimenni, mert néhány perces változás szinte minden érkezésnél, indulásnál van. A mai mérkőzésekre Hunyadi László, a JTS elnöke tippel. NB II. Vecsési VIZÉP—DEAC (Debrecen) 1. Nehéz mérkőzés előtt áll a vecsési csapat, győznie kell, ha a kiesést el akarja kerülni. Vereség esetén kevés remény marad a bennmaradásra. Megyei bajnokság Bag—Maglód 2, x. Maglódnak idegenben is győznie kell, ha nem akar a kiesési zónába kerülni. Területi bajnokság Monor—Albertirsa 1. Feltétlenül győzelmet várunk a csapattól. Farmos—Péteri x. Ha Péteri olyan lelkesen játszik, mint legutóbb Nagykáta ellen, akkor az egyik pontot megszerezheti. Túra—Üllő 2. A 15. és a 2. helyezett találkozója nem ígér meglepetést, győz a vendégcsapat. Öcsa—Gyömrő 2. Ócsa mintha visszaesett volna, Gyömrő esélyesebb. Járási bajnokság Nyáregyháza—Pilis II. 2. Ecser—Tápiósáp 2. A bajnokságra törő sápi csapát még Ecseren is győz. Mende—Vasad 1, x. Maglód II—Űri I. í V. I. Ma: döntő Labdarúgó úttörőkupa A gyömrői általános iskolások részére labdarúgó úttörőkupát írt ki a TÖVÁL. Mint a TÖVÁL igazgatójától megtudtuk, a gyömrői sportegyesület vezetői a tornát felhasználják arra is, hogy a legtehetségesebb gyereket „kinézzék” az ificsapat részére... A mérkőzések a héten nagy érdeklődés mellett zajlottak. Eddig a legjobban a falusi és az Erzsébet telepi iskola szerepelt. A kupadöntőt ma délelőtt 10 órakor rendezik meg. Majálist rendez ma az üllői Kossuth Tsz tagjai és alkalmazottai részére a Gyár utca végén levő nagy erdőben. Hűsítőkről és finom ennivalóról maga a tsz gondoskodik, disznótoros ebéd is lesz. A kis bizalmatlan Minden újságíró ismeri azt a kis szorongást, amit olyankor érez, amikor el kell mennie egy olyan helyre, ahonnan előző útja alkalmával valami kis kellemetlenséggel távozott ... így indultam én is a Vecsési Fefiérne- mükészítő Ktsz portájára. Emlékeztem egy kis fekete szőr- pamacsra, amely Cigány névre hallgat... Megismerkedésünk a következőképpen zajlott le: odaértem a ktsz elé, éppen műszakváltás lehetett, mert asszonyok raj- zottak ki kerékpárostól az udvarról. A_ egyik asszony kitolta a biciklijét, éppen felülni készült, s látva, hogy hozzájuk igyekszem, barátságosan megkérdezte, kit keresek. Megmondtam, mire ő: — Várjon, idetámasztom a biciklim, bekísérem, mert a Cigány néha olyan kis bizalmatlan. A kis bizalmatlan szétnyújtott lábakkal, heverve napozott, de mert láthatta. hogy „házon belüli” kísérőm van, békében hagyott. Amikor dolgom végeztével kifelé mentem, elszundíthatott kicsit, mert csak akkor rohant utánam nagyokat vicsorítva- vakkantva, amikor már erősen megsza- porázva lépteimet, elhagytam az udvart. Most éppen nem volt műszakváltás, egy teremtett lélek sem tartózkodott a forró betonudvaron, a fehérnemüsök portáján. De ott állt kellő harci helyzetben, az udvar közepén Cigány, a kis bizalmatlan. Egy darabig méregettük egymást, aztán harciason feléje indultam. Meg kell jegyeznem, elég sok kiskutyával és nagykutyával találkoztam már eddig (mellesleg egy jól megtermett német juhász tulajdonosa is vagyok), most mégis inamba szaladt kissé a bátorság. Megálltam Cigány mellett, ö tor- kaszakadtából ugatott, én meg úgy éreztem, már belém is harapott. Cigány „lélektani hadjárata” mindenesetre any- nyit eredményezett, hogy magam sem értettem, miért rohantam az irodahelyiségek helyett a varroda folyosójára. Ott egy félkész inget a másik terembe szállító kislány barátságosan felvilágosított, hogy amennyiben Regős elvtársat, a ktsz vezetőjét keresném, ő az udvar másik részében, az irodában található. — Nem jött véletlenül át ide, mostanában? Hátha mégis itt találom meg őt? — húzódoztam én az udvarra menés kényszerétől. — Az kizárt dolog — mondta a kislány, és ezzel már el is tűnt. Megálltam az ajtóban, felmértem a „háborús viszonyokat”. Cigány az irodahelyiség előtt ült, kémeket helyettesítő szimata, úgy látszik, tudatta vele, hogy most ott lesz a hadszíntér. A táskámban van egy ösz- szecsukható ernyő, vettsm számba fegyvereimet, és van egy kis táskám... A kettő együtt... De amikor összecsaptunk, teljesen elfeledkeztem harci eszközeimről, egyedül a hangom segített ki: valami „kutyafölötti” erővel bírhatott a kiáltásom, mert Cigány két lépést hátrált, majd ugrásra készen vicsorgott tovább. Az irodákban sem találtam Regős elvtársat, mert hogy éppen egy órával ezelőtt ment el. Nem vagyok erőszakos természet, de most mindent latba vetettem, hátha valaki hajlandó lesz nekem nyilatkozni. Húztam az időt, de miután már láttam, sehogy sem fog menni a dolog, „nőiesen” bevallottam, nem vagyunk valami jó viszonyban a Cigánynyal ... Egy kislány az irodisták közül azonnal felpattant, kijött mosolyogva az udvarra. Cigány a kapuban cövekelte le magát, s ábrázatára a következő volt kirajzolódva: egy jókora harapás nélkül innen ki nem mész. Ekkor a mosolygós kislány elkiáltotta magát: — Cigány! Egy kis fekete rakéta száguldott abban a pillanatban a karjába, s én nem vagyok benne biztos, hogy elköszöntem-e a kislánytól. Most mindenesetre pótolom: viszontlátásra... (?) F. O.