Pest Megyi Hírlap, 1971. május (15. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-23 / 120. szám

rEs * jUSCíDI yíírfflp 1971. MÁJUS 23., VASÁRNAP Mit csinál Ön 5-től 10-ig? Pontosabban fogalmazva, 17 órától 22 óráig. Azaz, mivel töltjük a munka utáni hét­köznapi délutánokat, estéket. Változatosak-e a programok vagy ismétlődőéit, gazdagok-e vagy szegényesek, értékesek-e vagy értéktelenek? Szóval: mit csinál ön 5-től 10-ig? AZ ÉRETTSÉGIZŐ — Hétfőn fél hatkor rádió­szereplésre indultunk a kó­russal — kezdi a programok felidézését Fénya Julianna budaörsi, érettségi előtt álló gimnazista. ■— A rádiászerep- lés nagyon izgalmas volt, ne­gyed kilencig tartott. Zuhogó esőben indultunk haza, egyet­len kabátban. Eláztunk, a bu­szon kevesen voltak, az ülé­sekre kiterítettük a kendőket, kardigánokat. Fél tízig a presszóban beszélgettünk, tíz előtt értem haza. Imi kezdtem az utolsó tanítási nap paró­diáit ... Kedden a Szabó Er­vin Könyvtár ifjúsági klubja ismerkedési estet rendezett. Minden fiatal egy szellemes bemondással mutatkozott be. Nagyokat nevettünk. Sajnos, mi voltunk a legöregebbek, még szerencse, hogy később néhány egyetemista fiú érke­zett. Háromnegyed nyolcig szórakoztam a klubban, aztán a maszek fagyialtosnál meg­ettem egy fagylaltot és haza­mentem. Tanultam. Az osz­tályban mindenki egy könyv­ről beszélt. Éjfélig olvastam a „Szexbombát”. Nekem nem tetszett. Éjfélkor aludtam el... Szerdán moziban voltam, há­romnegyed héttől 11-ig a Spartacus című filmet néztem meg. Tetszett. Utána tanultam. Csütörtökön Koczkás Sándor előadását hallgattam meg a pinceklubban a felszabadulás utáni magyar líráról és drá­máról. Rengetegen, voltunk, áz osztály, nyolcvan, százaléka megjelent. Készülünk az érett-' ségire! Fél tízre értem haza. Hozzáláttam a maskara­ruhám elkészítéséhez. Nem találtam megfelelő anyagot, régüli* a függönyből varrtam a szoknyát — éjfélig... A LAKATOS — ötig tart a munkaidőm — mondja Sándor Ferenc, a pátyi Petőfi Tsz kiegészítő üzemének 28 éves lakatosa. — A munka nagyon sokszor megkívánja, hogy bent ma­radjunk túlórázni. Október óta ritkán megyek ki a mű­helyből öt órakor, általában napi hét-nyolc-kilenc órát dolgozom. Így többet is kere­sek, havi 3000—3500 forintot. Haza, Zsámbékra általában este hét órakor érkezem. A ház körül van egy kis kert. el kell végeznem a „férfimunká­kat”. Ha jobb műsor van a tévében, akkor megnézem. Leginkább a romantikus ka­landfilmeket, meg a sorozato­kat. Nagyon szeretek olvasni, de nincs rá időm, pedig négyszáz kötetes könyvtáram van. Kilenc-tízkor szoktam le­feküdni. Presszó, kocsma, ét­terem nem fér a hétközna­pokba — négyéves kislányom, feleségem vár. Otthon, ha rá­érek, inkább á Képes Újságot, a Fülest böngészem. A vasár­napom is általában olyan, mint egy hétköznap. Április­ban két vasárnapom volt sza­bad ... A KISZ-TITKÁR — Tegnap öt órakor érte­kezlet volt a kivitelező válla­latok KISZ-csúcsvezetőségén — idézi fel az előző délután programját Németh Attila, a százhalombattai KlSZ-bizott- ság megbízott titkára. — Na­gyon sok témát kellett meg­beszélnünk: nagygyűlésre mozgósítás, KISZ-bizottsági ülés, titkári értekezlet, tagdíj, létszám. Már egy hónapja nem találkoztam a csúcsveze­tőség tagjaival, bár „civilben” én vagyok a titkár, dehát a városi feladatok nagyon le­kötnek. Örömhírrel szolgáltak barátaim: egy hónap alatt 32- vel nőtt taglétszámunk. Az ülés fél nyolcig tartott. Egy tehergépkocsival jöttem haza, stoppal. A platón olyan srá­cok ültek, akikkel együtt dol­goztam. Nagyon megörültünk a találkozásnak, betértünk az egyik kiskocsmába fröccsözni. Elbeszélgettünk a munkáról — hárommillió tonnás desztil­lációs üzemet építenek — a családról, a gyerekekről. Nem szereztem olyan információt a munkájukkal kapcsolatban, amely intézkedésre kötelezett volna. Nem hagyja ki az em­ber, hogy le ne mérje az ott dolgozó KISZ-szervezet mun­káját. Megkérdeztem: isme­rik-e- á KISZ-titkárt? Kilenc óra felé otthon megvacsoráz­tam, fél tizenegykor a felesé­gem elé — tegnap túlórázott — kijöttem a buszmegállóhoz. Más napokon általában este hétig-nyolcig bent / vagyok a bizottságon, mert csak öt után lehet szót váltani a KISZ-ve- zetőkkel... A TEKERCSELŐ — Munka után négyre érek haza a Nógrád megyei Nézsá- ra — beszél szabad idejéről Kovács Ferenc, a váci Forte gyár barritüzemének fiatal tekercselője. — Négy óra után megkajálok és megyek a helyi alapszervezetbe, vagy kézi­labdázunk. focizunk, vagy a klubban tévét nézünk, vagy lemezt hallgatunk, esetleg új­ságot olvasunk, vagy műszaki könyvet. A barátommal mű­szaki témákról szoktunk vi­tatkozni ... Otthon ritkábban vagyok, beteg szüleimnek se­gítek. de a fiatalok között ér­zem igazán jól magam. A köz­ségi lehetőségek teljes mér­tékben kielégítik az igényei­met. Tollaslabda, tenisz, röp­labda — épül a sportkombi­nát ... Nézsa 25 kilométerre van Váctól. Legtöbb barátom otthon van. Vácott leggyak­rabban moziba járok, vagy a Duna-parton sétálok. Esetleg megiszunk egy-két üveg sört. De a kézilabda az igazi... Mit csinál ön 5-től 10-ig? A fénykép ilyen, ha az „ön” szó helyébe a „fiatalokat” helyet­tesítjük. A fénykép ilyen, a valóság persze sokszínűbb, változatosabb vagy ismétlő- dőbb, gazdagabb vagy szegé­nyesebb, értékesebb vagy ér­téktelenebb. A szórakozás tü­körképe az embernek, s a munka utáni hétköznapi dél­utánok nem is mindig hét­köznapiak ... Fóti Péter Pénzszámoló A pénzérmék számlálására és csomagolására alkalmas gépeket állított munkába az Utasellátó. A 10 osztrák gép mindegyike percenként mint­egy 2 ezer érmét képes kivá­logatni. Ezzel négy-öt ember egész napi munkáját takarítja meg. A Keleti pályaudvaron például az Utasellátó vala­mennyi egységének érmebevé­telét — 80—100 ezer tíz-, húsz­és ötvenfillérest, továbbá egy-, kettő- és ötforintost — egyet­len gép válogatja szét. A pénzszámoló automatákból egyet a Nyugati, .egyet a Déli pályaudvaron helyeztek el, a többit a legnagyobb vidéki vá­rosik főpályaudvarai kapták. 120 méteres ház A veszprémi Cserhát lakótele­pen birtokukba vették a lakók a Dunántúl egyik leghosszabb lakó­épületét. A hatal­mas, 120 méter hosszú épület­óriásban 108 la­kás, valamint szá­mos szolgáltató- és üzletpavilon kapott helyet. MÉSZÉGETŐK A Bükkben fejtett, égetett mész friss szagát, varázsla­tos fehérségét az egész or­szágban ismerik. Az erdei em­berek ősi mestersége nyomán puttonyokban, háti kosarak­ban, szekereken eljutott a legtávolabbi zugokba, de még az országhatárokon túlra is. A mészre most inkább szükség van a nagy építőkedv miatt, mint bármikor. Egyre több hegyvidéki termelőszö­vetkezet is bekapcsolódik eb­be a munkába. © A nagyvisnyói termelőszö­vetkezetnek — amely ugyan Heves megyében van — Bor­sod megyei, répáshutai em­berek égetik a meszet. A műúttól nem messze három kemence mellett három ember sürgölődik. Stuller Árpád, Füredi Géza és Kőszegi Já­nos. Mind a hárman apjuk­tól örökölték ezt a mestersé­gét, és csinálják már vagy húsz észtendejé. 1100 Celsius-fok hőt fej­lesztve él a tűz a kemencé­ben, úgy lélegzik, mint az ember. Levegőt vesz, levegőt fúj. Vesz, fúj. Az emberek pe­dig, a mészégetők, e tüzek gazdái táplálják az életét. Azt mondják, ahány mázsa mész, annyi mázsa fa. A mészégetés azzal kezdő­dik, hogy a kemencébe, illet­ve a kemencére minden kö­tőanyag nélkül, mészkőből építenek egy kupolát, vagy ahogy ők mondják, egy bok­sát. Nagy mesterség ez. A bok­sát úgy kell megcsinálni, hogy egyben tűztér is legyen, a tűz levegőt is kapjon. Aztán a gyomrát megtömik tűzifá­val. Két űrmétert raknak be és rendszerint 20—22 darab selejt gumikereket. Ezt aztán meggyújtják. S utána táplál­ják a tüzet. A tűznek éjszaka is égni kell, ezért a mészégető éjszaka is dolgozik. Hetven­két óráig működik a tűz a kemencében. Ezalatt 50—60 centiméterrel lesz kisebb a boksa, ennyit enged a kő, a tűztől. Egy ilyen kemence* KORRUPT TISZTVISELŐK, VESZTEGETŐ BÉRLŐK „Olajozott" út a Paradicsom-szigetre A szigetszentmiklósi tanács még 1967-ben határozta el. hogy 5 évre szóló szerződés­sel, bérbe adja a Ráckevei- Duna községi partszakaszán fekvő telkeket. Nem nagy te­rületekről, mindössze 50 négy­szögöles víkend telkekről volt szó, amelyek szétosztásával, olcsó bérleti díjával a kisebb keresetű emberek üdülését kí­vánták elősegíteni. Jelentkező akadt is szépszámmal, a telkek csakhamar gazdára találtak. Sok bérlő számára azonban a vártnál drágább mulatság­nak bizonyult a telekszerzés... Most — a Ftáckevei Járási Ügyészség vádirata alapján — kísérjük végig az eseményeket. Borravaló — kitűzésért Ismerkedjünk meg először a főszereplő személyével. Fan- csek Gyulának hívják, 1965- től 1967-ig a szigetszentmikló­si tanács házi építőipari bri­gádjának volt vezetője, majd a végrehajtó bizottság elnökhe­lyettesévé választották. Ezt a pozíciót 1969. júliusáig töltötte be, később műszaki ügyintéző­ként, majd a tanács építési csoportja vezetőjeként dolgo­zott — letartóztatásáig. A technikumot végzett, 28 éves fiatalember elnökhelyet­tesi minőségében a parti tel­kek kiosztását és bérbeadását intézte jó ideig, ez a hatáskör bő alkalmat adott a vissza­élésekre. Kezdődött azzal, hogy egyik barátja és annak ismerősei számára — akkor még törvényes keretek között —, bérleti szerződéseket jutta­tott. így terjedt el, hogy Fan- csek telket tud szerezni, s el­intézi a szerződéskötést is. Az előre lepecsételt és aláírt nyomtatványokból megszámo- latlanul kapott a barát, aki a bérleti okmányokat 500 forint­jával árulta. A Paradicsom­szigeti tíz telek bérleti joga 400—400 forintért kelt el, s az összeg — ekkor még közvetett úton — barátjától került Fan- csekhez. 1968 szeptemberétől bővült az elnökhelyettesi hatáskör, az élelmes fiatalember házhely­kitűzéssel és építési engedé­lyek kiadásával is foglalkozott. Ótven-száz forint borravalókat kapott az építkezőktől az ügy­intézésért. Egy évvel később munkájához segítőtársat ka­pott a nyugdíjas Kádár Sán­dor személyében, aki havi 500 forintos keresetét növelte a vesztegetők jutalmából. Fancsek egvre bátrabban bo­nyolította saját pénzügyeit, s csak kapóra jött, hogy az igénylők száma gyorsan túlha­ladta a kiosztható telkek szá­mát, s a bérlők mindenáron parcellákhoz akartak jutni a szép természeti környezetben. Ez a „mindenáron” pontosan kétezer forintot jelentett, Fan­csek ugyanis a soron kívüli szerződéskötésekért ennyit él­lapított meg „díjátalány­ként” ... Tanácsi telkek, maszek haszon 1969 júliusában úgy tűnt, "be­dugul a jövedelmi forrás, Fan- csekhez ugyanis ezután kizá­rólag az építési hatósági fel­adatok tartoztak. Változott az ügyrend: a telekigényeket a tanács végrehajtó bizottsága egyenként bírálta el, így Fan­csek a kérelmeket nem fogad­hatta el, nem vizsgálhatta fe­lül, s különösképpen nem osz­togathatta tetszés szerint a parcellákat. A határozattal azonban az ex-elnökhelyettes nem sokat törődött, hasonló módszerekkel még gyorsabb ütemben, s még nagyobb ha­szonnal adogatta el a telek­bérleteket. Magánakciójának természe­tesen hamar híre kelt, s az igénylők már nemcsak a ta­nácsnál, hanem a korrupt tisztviselőnél is sorba álltak. A bérlők közül többen közvetítő szerepet vállaltak. Németh Ár­pád dunaharaszti boltvezető például a vesztegetési lehető­ségről sorra tájékoztatta is­merőseit, akiktől Fancsek egy­más után kaszírozta be a pénzt. Aki szabályos úton pró­bálkozott telekszerzéssel, re­ménytelen vállalkozásba fo­gott. Mint Golcs János szer­számkészítő, aki kérelmének elutasítása után belátta: mesz- szebbre jut, ha nem a törvé­nyes úton jár. Két alkalommal tíz embert irányított Fancsek- hez, akinek a bérlőktől 20 ezer forint ütötte markát. A közve­títésért Golcs is megkapta ju­talmát szabályos igényléssel jutott telekhez ... Huszonhét vádlott Fancsek „árnyékában” má­sok is szorgalmasan gyűjtö­gették a pénzt, Számedli Andor esztergályos például tanácsi protekciójára hivatkoz­va vett fel és továbbított 500— 1500 forintokat a hálózat fő­nökéhez. Fancsek rendszerint megfelezte az összeget Kádár Sándorral. A nyugdíjas azon­ban saját szakállára is dol­gozott, csak éppen magasabb árat szabott: nemegyszer 3500 forintot is kért és kapott a telkek leendő bérlőitől... Igaz, a telekspekuláns társa­ság meglehetősen hosszú ideig működhetett zavartalanul, a leleplezést mégsem kerülhet­ték el. A rendőrség ügyükben befejezte a nyomozást, a Rác­kevei Járási Ügyészség pedig 27 személy ellen adott ki ter­jedelmes vádiratot. A rang­sorban első helyen szerepelnek a jogtalan előnyt kérő és el­fogadó korrupt hivatalnokok, a haszonnal közvetítő tettes­társak, s mindazok a bérlők, akik vesztegetéssel jutottak a telekbérletekhez. Szátnyai Jenő bői aztán 24—30 óra hűlés után, amikor már lfézzel is hozzá lehet nyúlni, rendsze­rint 200' mázsa meszet szed­nek ki. A boksákon épített kőnek a fele lesz égetett mész. © A mészégetők a hét 7 nap­jából hatot családjuktól távol, itt az erdőszélen, közel a mű- úthoz, a kemencék mellett töltenek. Egy kis házban lak­nak, pontosan ugyanúgy, mint azok az emberek, akiknek munkájával együtt jár a ván­dorbot is. Az ételt otthonról hozzák, mint régen a kubiko­sok, zsákban a krumplit, táb­lában a szalonnát, zacskóban a szárított tésztát, befőttes- üvegben a zsírt. Aztán főznek. Hárman vannak, mind a hár­man külön-külön főznek, ki-ki a maga szája íze szerint. A kis házban, amelynek egyetlen kis ablaka van, csak saját hang­jukat hallhatják, hiszen még . egy rádiójuk sincs. A kis ház •küszöbe előtjt, a kemencékben él és1 dolgozik a tűz, ugyanúgy lélegzik, mint az ember, leve­gőt vesz, levegőt fúj, vesz, fúj. S a kis ház háta mögött már él a tavaszi erdő. A fák ágain madarak hancúroznak, s ha a műúton nincs forgalom, ide hallatszik az élet. A mészégetők kevés beszé­dű emberek. Ha van egy Ids idejük, állnak vagy ülnek a kis ház előtt, nézik, hogyan futnak tova, surranó gumike­rekeiken a gépkocsik, s talán arra gondolnak, azt találgatják, ki hova fut, siet, rohan. Előt­tük a kemencékben ég és dol­gozik a tűz. A kemencék fö­lött remeg a levegő, úgy hul­lámzik, csillog a napfényben, hogy az ember azt érzi, meg is foghatná, kimarkolhatna belőle, és vasárnapra talán haza is vihetné. De ez nem így van. Ezt csak az ember lát­ja így. A reális valóság a kis ház, amelyben laknak, amely derekuk és fáradt kezük pi- hentetője, a valóság a föld, amelyből kivájják a kemence helyét, a valóság a mészkő, amely durvára töri és simára csiszolja tenyerüket, a valóság az aszfalt csíkja, amelyen gép­kocsik futnak, a valóság az er­dő a hátuk mögött, s benne a tavaszt köszöntő madarak éne­ke. És a valóság az a lökös re­pülőgép, amely láthatatlan ugyan, de zajának hangrobba­násai megremegtetik a kis ab­lak vékony üvegét. © Három kemencében ég és dolgozik a tűz, amely értékké eleveníti a holt mészkövet. És a három kemence körül ott van a három mészégető, akik számolják a tűz életének óráit, számolják a napokat és vár­ják a szombatot, amikor ha­zamehetnek családjukhoz. És soha eszükbe nem Jut, hogy tenyerük, emberségük és munkájuk tüzének ered­ménye, az a mész, amit ők teremtenek, vajon melyik tá­voli vagy közeli, régi, vagy új ház falára kerül. Oravec János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents