Pest Megyi Hírlap, 1971. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-09 / 84. szám
6 "%/fó*íop 1971. ÁPRILIS 9., PENTÉK Vállalatok üd ültetnek Nyolcszázezren pihenhetnek kedvezményesen az idén 1600 vállalati üdülőben. A vállalatok ugyanis egyre inkább élnek azzal a lehetőséggel, hogy fejlesztési alapjukból új üdülőt építhetnek, vagy bővíthetik a régit, részesedési alapjukból pedig hozzájárulnak az üdültetés költségeihez. Több vállalat sátortábort szervez, mások a vállalat csó- nakházát, horgásztanyáját bocsátják az üdülők rendelkezésére. DATEX A posta kísérleti jelleggel új szolgáltatásit vezetett be. A datex a posta eddigi gyakorlatában új távközlési rendszert jelent. A központi távíróhivatalban 50 előfizető befogadására alkalmas datex- központot szereltek fel. Ez a telexközponthoz hasonló, de annál jóval korszerűbb, gyorsabb. Amíg a telexhálózaton percenként 400, a datexen 1300 betű vagy jel továbbítható. A datexhálózat segítségével a központhoz kapcsolódó előfizetők hívhatják egymást, s nagy sebességgel továbbíthatnak egymásnak különféle adatokat. Lelet a sírban Vízvezeték fektetése közben kora bronzkori sírra bukkantak Baktalórántházán. A sírból teljesen ép állapotban egy nagyméretű temetkezési urnát, két bögrét és összetöredezett kerámiákat emeltek ki. A háromezer éves, szépen díszített régészeti tárgyak a nyíregyházi múzeum gyűjteményét gyarapítják. Csökken a lakosság, mégis több a gyerek Szent mártonkátán buszon járn uh az óvotlásoh A nagykátai járás csaknem minden községében másfélkét évtized óta állandóan csökken a lakosság száma. Sokan költöznek el ugyanis, hogy munkahelyükhöz közelebb kerüljenek. Munkalehetőséget biztosító ipari üzem jóformán egy sem volt a járásban, tömegek ingáztak a rossz közlekedési viszonyok ellenére, de mindez köztudott. Amint az is, hogy az utolsó két-három évben több ipari üzem létesült a járás községeiben. Nézzük meg hát, megváltozott-e a demográfiai kép Szentmárton- kátán, ahonnan még mindig 1400 ember a bejáró. — A csökkenés, hogy úgy mondjam mindenesetre csökkent — tréfálkozik Romhányi Ferenc tanácselnök és előveszi a község statisztikai adatait, mutatja, volt esztendő, amikor közel kétszáz fővel megfogyatkozott a lakosság. 1970. január elsején, a nép- számláláskor 4525 lakost olvastak össze. Ez a szám viszont 1971. január elsején már csak 49-cel apadt. — Mostanában kevesebben költöznek el, s ennek több oka van. Egyrészt helyben kétszáz férfi talál munkát a Klíma Ktsz ipari hűtőberendezéseket előállító üzemében, hatvan nő pedig a Minőségi Országos központ, felsőfokú központ Városaink új rangsorolása SZÁZALÉKBAN BUDAPESTÉ A LEGKISEBB Valamikor a város forgalma szorosan kapcsolódott a vár forgalmához, és a vármegyéktől függetlenül, a várispánnak volt alárendelve. A városi rangot hajdan inkább a kiváltságok és a közigazgatási szempontok jellemezték. Legalábbis hazánkban. Az igazgatás szempontjából ma vannak megyei jogú és járási jogú városaink. Az ÉM országos településfejlesztési keretterve a regionális szerepkör szerint az igazgatási szempontokon túlmenően — főként a jövő fejlődés szempontjait tartva szem előtt — gazdasági, közlekedési és kulturális szempontokból is osztályozza városainkat így van egy kijelölt országos központ: Budapest. A második csoportba tartoznak a felsőfokú központók: Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs, Szeged, Székesfehérvár, Szolnok. Részleges felsőfokú központ: Békéscsaba, Eger, Kaposvár, Kecskemét, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Salgótarján, Szekszárd, Szombathely, Tatabánya, Veszprém, Zalaegerszeg. Van ezenkívül negyven középfokú központunk és tizenhárom részleges középfokú központunk. A központok fejlesztését, jelentőségüknek megfelelően, céltudatos terv- szerűséggel támogatja az állam, nemcsak igazgatási eszközökkel, hanem jelentős anyagi erőforrások biztosításával is. Az egyes városok költségvetésében az állami hozzájárulás igen jelentős tétel, és a szükségletnek megfelelően hol emelkedő, hol csökkenő irányzatot mutat. A fővárosi költségvetéshez 1969-ben az állam 523,6 millió forinttal járult hozzá. Bár összegszerűen ez a legnagyobb hozzájárulás, százalékban viszont a legkisebb, mert csupán 9 százaléka a főváros költségvetésének. Balassagyarmaton például 84,8 százalékos volt ugyanakkor az állami hozzájárulás. 84 százalék Volt Sárvárott is. Városaink rászolgálnak a támogatásra, mert nemcsak gazdaságilag fejlődnek, de már a népmozgalomban is állandó és egészséges előrehaladást mutatnak. így például a fővárosban az ezer lakosra jutó élve születések száma az 1960. évi 8,8-ról 12,4-re, Debrecenben 13,6-ról 16,3-ra, Győrött 11,3-ról 17,6-ra, Miskolcon 14,9- ről 16-ra, Pécsett 13,5-ről 15,1- re, Szegeden 10,1-ről 14,4-re, Székesfehérvárott 13,5-ről 17,3- ra, Szolnokon 12,6-ról 15.9-re emelkedett a múlt évben. Hasonló arányú az emelkedés többi városainkban is. (MTI) Ruházati Htsz itteni részlegében. Másrészt a születések száma növekszik és ez is több okra vezethető vissza. A gyermekgondozási segély az egyik tényező, másik a magasabb életszínvonal. Éjj- pen ezért manapság egyre kevesebb lakásban él együtt három-négy nemzedék, ahogy régebben. Az utolsó öt évben 75 új családi ház épült. Aztán a tsz-asszonyok is kapnak már szülési szabadságot, igénybe veszik ők is a gyermekgondozási segélyt. Hetedik éve egyre több az újszülött. Statisztikai adatok nélkül a szülések növekedését nem lehet bemutatni. Tehát: 1964- ben mindössze 49 szentmár- tonkátai gyerek látta meg a napvilágot, a következő évben 56, 1966-ban pedig már 76. S 69-ben az újszülöttek száma 85 volt, tavaly azután elérte a százat. Ez idén pedig már az első negyedévben 25 kismama hozta haza Szentmártonkátá- ra újszülött csecsemőjét, tehát a születések növekedése nem állt meg. — Félő azonban — aggodalmaskodik a tanácselnök —, hogy ez az örvendetes növekedés mégis megáll, ha nagyon gyorsan nem kapnak kisgyermekeik neveléséhez megfelelő segítséget a szülők. Óvoda kellene, legalább 50 apróságot befogadó az Újtelepre. A belterületi óvoda 50 főre épült, mégis 62 gyerek jár oda, éspedig 18 a három kilométerre fekvő Újtelepről, naponta autóbuszon. Vagy 20 kisgyereket pedig el kellett utasítani helyhiány miatt, de sok szülő nem is próbálkozott, tudták, a tanács nem elégítheti ki igényüket. — Aztán — folytatja a tanácselnök — a belterületi iskola szűk és ódon épülete helyett újat kellene emelni, vagy legalább, ha bővíthet- nénk. Ötven-ötven főt befogadó napközi otthonra mind a két iskolában szintén szükség lenne. A belterületiben 20 gyerek részére a Klíma Ktsz jóvoltából megnyitunk egyet. Az sem közömbös, hogyan laknak pedagógusaink. Harminc pedagógusunk van, de mindössze hét szolgálati lakással rendelkezünk, hárman kölcsönből építettek, háromnak pedig van háza. A többiek nem megfelelő körülmények között laknak. Félő, hogy előbb-utóbb nem egy emiatt el is hagyja a községet, holott képesítés nélkül már amúgy is négyen tanítanak iskoláinkban — fejezi be a tanácselnök. Sz. E. 5500 négyzetméteren A Vörös Csillag Traktorgyár Egerbe települt gyáregységében csaknem teljesen elkészült már a 24 millió forintért épített újabb csarnok. Ezt az öt és fél ezer négyzetméteres gyártóteret az év második felében telepítik be szerszámgépekkel. Bőséges mirelitellátás a tavaszi hónapokban A hűtőipar nem „ fagyasztotta be" felvásárlási árait Nem véletlen, hogy tavasz- szal a mirelitárukat minden eddiginél nagyobb mennyiségben és választékban kínálják a vásárlóknak; a magyar hűtőipar vállalatai ugyanis az elsők között alakították ki a mezőgazdasági termelőkkel a korábbi egyszerű, kereskedelmi jellegű kapcsolatokon túlnövő termelői kooperációt. Az ipar a 14-féle gyümölcsnek több mint a felét és a 24 zöldségféle kétharmadát közvetlenül a termelőktől vásárolja. A hűtőipar az állandó és rendszeres alapanyag-ellátást úgy biztosítja, hogy nemcsak a kereskedelmet, hanem a mezőgazdasági termelőket is „kiszolgálja”. A magyar hűtőipar vállalatai a vételáron felül két év alatt különböző támogatások címen összesen 20 millió forintot adtak a velük kapcsolatban levő gazdaságoknak, további előnyt jelentett, hogy a hűtőipar a felvásárlási árakat nem „fagyasztotta be”, ellenkezőleg, az elmúlt évben például átlagosan 9 százalékízórás műszakot dolgoztak, reggel hat- ■ tói délután négyig; holtfáradtan érkeztek a szállásra, haza. A múltkori vízbetörés jó egyheti többletmunka terhét rakta rájuk, ezt ellensúlyozták a nyújtott műszakokkal. Talán nem is a pénz hajtotta őket, hanem a tudat, hogy tőlük, a betonozóktól függ minden további munka- csoport dolga. Márpedig vállalták: a tervezett időben átadják a kész munkaterületet a szerelőknek. Igaz, a vállalás még tavaly született, akkor, amikor senki sem sejthette, hogy a tél hatalmas hava, a tavaszi belvíz, s végül a váratlan vízbetörés újra meg újra próbára teszi őket. A téli havat, a tavaszi vizet természetesnek vették, kínlódtak, de nem dühöngtek miatta. A vízbetöréskor azonban betelt a pohár. Káromkodtak, az öklüket rázták, s azt hajtogatták, hogy ott egye a rosseb az egészet, ebből elegük van. Az is bolond volt, aki ilyen szoros határidőt szabott a tervben, s még bolondabb az, aki vállalta, betartják. Csakhogy valamennyien vállalták. Még kapacitálni sem kellett őket, összejött a brigád, a főépítésvezető elmondta, hogy a kettes blokk, azaz a gépház nélkül hiába áll készen a többi, munkát nem kezdhetnek benne, mire ők azt felelték, hogy akkor a tervezett időre megcsinálják. Előbb nem lehet, ostobaság lenne ígérgetni, de ami a tervben van, az meglesz. S akkor ez a vízbetörés. Mintha a sors, a vak véletlen csúfondárosan szemük közé nevetne, mit erőlködnek. Amíg a vízzel bajlódtak, nem jutott idejük arra, hogy egyék egymást. Amikor azonban végeztek vele, napközben és a szálláson egyaránt a legkisebb dolgon is kirobbant az acsarkodás. A fölgyűlt méreg, düh, idegesség kivezető utat keresett, s mivel mást nem talált, hát egymással fordította szembe őket. Egy véletlenül asztalon felejtett lábos, egy újság, amelyet a másik ágyának takarójára tettek, a mosdóban hagyott papucs elég volt ahhoz, hogy a második emeleti szárnyon, ahol ők laktak, zengjenek a szobák az ordibálástól. Király Ferenc, a harminchét ember brigádvezetője hagyta, tombolják ki magukat. Ötvennégy múlt, megért ő már sok mindent az életében. Kubikoltak korábban, végig az országot, s mikor a kubiktalicskák elől a markolók elették a földet, tanfolyam után betonozók lettek. Ennek is már több mint tíz éve. Király Ferenc várt. Várt, hogy elmúljon a feszített munka okozta idegfáradtság, lecsillapuljon az egymást sebző düh. Volt, hogy valamikor bicskát fogtak az emberek. Most csak a szavak pengéje villogott. Azért, persze, vigyázott arra, hogy e pengét mélyen senkibe ne márthassák bele. Amikor például a fiatal Barna Vendel már hosszú percek óta azt üvöltözte, hogy kiontja a belét annak, aki rádöglött az ágyára, s összevágta-dúrta, mintha csak a Macájával hentergett volna ott, csak annyit mondott a veresképű fiatalembernek: „No és, Vendel, én téged hányszor parancsoltalak le az ágyamról?” Mire a fiú elhallgatott, bár még egy ideig rángatta a vállát, s mormogott, érthetetlenül. Amikor azután következő héten kezdték a munkát, elérkezettnek látta az időt, hogy előálljon a tervvel: csinálják meg a tízórás műszakokat, s akkor visszanyerhetik a víz elvette egy hetet. Nagyobb ricsajra számított, meglepően gyorsan kimondták az igent; igaz, sürgős a munka, tehát a túlórákat dupla díjjal fizetik. A következő nap már tíz órát csináltak. Panasz semmi. A következő nap sem. Hanem a harmadikon — a fáradtság első jelentkezése — már noszogatni kellett az embereket, érdekes mód, elsősorban a fiatalabbakat, azokat, akik erővel jobban bírnák. Végül valahogy egyenesbe jutottak, csak a szálláson lett nagyobb a csend, mint volt korábban; este bizony alig ment valaki tévét nézni, s a főzés is elmaradt, átballagtak inkább a központi ebédlőbe, ott rendeltek, ettek. Harmadik hete esznek esténként az ebédlőben, harmadik hete hát, hogy a tíz óra kiszívja minden erejüket. Amikor látták, hogy három nap múlva végeznek, többen is azt javasolták, rendezzenek valami kis ünnepséget, mert ilyen, baromnak is elég munka után ennyit igazán megérdemelnek. Király ráállt, tudta, látta, hogy a három hét alatt senki nem ivott, még az az egy-kettő sem, aki máskor minden délelőtt odanő a kantin- pulthoz. Legyen hát ünnepség, de miféle? Nem szerette az ilyen dolgokat, élete egyik Legkínosabb emléke volt, amikor kitüntették, utaznia kellett föl, a Parlamentbe, feketében, rsillogóra fényesített cipőben, nyakkendősen. Ügy lépett a puha szőnyegeken, mint aki kai emelte: legnagyobb mértékben a málnáét, 13 százalékkal. A gazdaságokkal hosz- szú lejáratú szerződéseket kötnek. A gazdaságokat nemcsak anyagiakkal segítik, hanem gépeket vásárolnak számukra, és a termesztési technológiát is rendelkezésükre bocsátják, nagyon gyakran a vetőmagot Is ingyen adják az üzemek, csak azért, hogy a lehető legjobb minőségű termékhez jussanak. Előbbre léptek a közös feldolgozásnál is; a mezőgazdasági termelők sok helyen úgynevezett előfeldolgozásra kaptak megbízást, tehát lényegében közvetlenül a gyorsfagyasztásra készítik elő a főzelékféléket, gyümölcsöket. A jó gazdasági „háttérrel” rendelkező hűtőipar az idei évre egyharmaddal több mirelitárut ígér a belföldi fogyasztóknak, az idei szerződéskötésekkel már vége felé járnak és a megfelelő minőségű garanciát is megkapták a termelőktől. (MTI) Betűk holdbéli tájra tévedt; riadtan, bizonytalanul. Nem szerette, s nem is értette az ünnepségrendezést, a fiatalabbak közül hívott hát magához este, a szálláson hármat, ők KISZ-ez- nek, ott biztos ragadt valami rájuk. Betévedők is bele-beleszóltak, mire, jó két óra elteltével végül kisütötték: elkérik a társalgót a gondnoktól, ott lesz az ünnepség. Mindenki adjon húsz forintot, abból vesznek sört, s valamennyi virslit, hogy legalább a vendégeket kínálhassák. A pénzt vakaródzás nélkül odaadta mindenki, de amikor segítséget is kértek, az volt a válasz, hogy „Feri bácsi rátok bízta, hát akkor mi a fenét akartok?” Értettek belőle. Ha ók hárman nem csinálják, akkor nem lesz itt semmi sem. Király Ferenc a vendégek — a főépítésvezető, a párt- titkár, a szakszervezetis, s a még épülő gyár már dolgozó vezetői közül néhány — meghívását magára vállalta, mondván: „a többi meg a ti reszortotok lesz”. Ezt a reszortot sűrűn használta, valaha fölszedte, vele kelt, feküdt; „no, a mai reszort, emberek...” — így kezdte a reggeli eligazítást. Most is, miután kiadta a reszortot, már másnap megkérdezte: „hogyan álltok a reszorttal?” Ami alatt azt kellett érteni: intéztetek-e már valamit? Azok hárman intéztek. Beszéltek a gondnokkal, alá megígérte, a kért napra ki- takaríttat, a bútorokat rendbe állíttatja, s ad egy hosszú asztalt, amely mellé az elnökség ülhet. A sör, a virsli a kantinos lelkén múlott; éppen a jobbik lelke lakozott benne, mert adott. Hanem azért maradt még ez-az. Papírtárcát ígért a büfés, de a sörhöz poharat már nem. „Nem adhatom ki, vállalati vagyontárgy” — azt felelte a kérlelésre. Ök még leengednék a torkukon ^z üvegből, de a vendégek? A maguk összevissza üveg- meg bá- tíogpoharait mégsem tehetik föl az asztalokra! Végül is a gondnok segített a nagy bajon, az ebédlőből kért ötven poharat, ki is adták, de „csak a gondnok saját felelősségére”. Mindezért persze a tízórás műszak után kellett szaladgálni, mert a munkában nem volt pardon. Szerencse, hogy volt annyi eszük: az ünnepséget nem egy ilyen műszak végére tették, hanem — igaz, magával a munkával is csak úgy végeztek — a szabad szombat előtti péntek délutánra. Mert ezeken a péntekeken mindig délben fejezték be a munkát, most azonban megegyeztek, a megszokott elutazás helyett az ünnepséget tartják délután. A három gyereket Király Ferenc elengedte egy órával előbb, nézzék meg a termet, hozzák el a sört, a virslit s így tovább. Minden rendben legyen — aggodalmaskodott magában —, de hangosan csak annyit mondott, hogy „megeszlek benneteket ha nevetséget csináltok belőlünk”. Futottak hát azok, s nagy sóhajjal jártak a dolgok végire. „Inkább csinálnék egy műszakot, mint ezt” — mondta ki egyikük, amire mindhárman gondoltak. Mert más ez, mint amikor a brigád maga leül az asztal mellé. Ott egymás között vannak, itt; meg vendégekkel, akiket, ha már hívtak, illik tisztességgel fogadni. Mire végeztek, a többiek már lefürödtek, kefélték a jobbik ruhájukat, cipót tisztítottak, borotválkoztak. Kapkodtak ők is, de először jelentették Feri bácsinak, rendben van minden. Az öreg bólogatott, neki is tiszta volt a lelkiismerete, szólt mindenkinek, s mindenkitől azt a választ kapta, persze, hogy jön, jönnek. Hiszen szép dolog, hogy a Királybrigád állta a szavát, amit ígért, azt megtette. Hétfőn kezdhetnek a szerelők... Fel órával korábban a három gyerek meg Király lementek a terembe, s az öreg meglepődött, a három fiű milyen szépen elügyeskedett. Igaz, ha az abroszt jobban megnézte az ember, látszott, hogy a gondnok adta tiszta lepedő, de ezek a kölykök még arra is gondoltak, hogy hamutartók kerüljenek az asztalokra, az elnökségi asztalra meg virág. Mögötte, kicsit botladozó betűkkel festve, a köszöntés: „Üdvözöljük az üneplőket.” Feri bácsi már nyitotta a száját, hogy szóljon az elspórolt „n” betű miatt, de már az jött ki a torkán, hogy „jő napot, elvtársak”, mert lépkedtek befelé a vendégek, s miközben kezet ráztak, meg vitte körül őket, hogy bemutassa nekik az embereit, arra gondolt, talán nem veszik észre azt az egy betűt... Mészáros Ottó
