Pest Megyi Hírlap, 1971. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-06 / 81. szám

rest MEGYT! 1971. ÁPRILIS 6.. REDO Nincsenek győztes őseim Nekem nincsenek győztes őseim. Az örökké vertek, elesettek unokája vagyok, kiknek egyenes kaszája — miként derekuk a munkára —, mindig visszagcirbfilt. A rendet teremtő, rendhagyó valóság, a győzelmet, egyszer — nékik — bennem adta meg. Minden ősömmel, újra bukni, — az volna hát a legkeservesebb. Borbély Tibor CZOBEL DEDIKÁL FILM Isadora Isadora Duncan nem írta nevét kitörölhetetlen betűkkel az utókor emlékezetébe. Ennek valószínűleg nemcsak az az dka, hogy a táncművészeinél kevés illékonyabb emberi megnyilvánulás ismeretes. Isa­dora Duncant egy századfor­dulói képes folyóiratból is­merem. A korabeli fénykép inkább közép vagy kistermetű, puha, nőies jelenséget mutat, görögös tunikában, mezítláb. Ez utóbbi momentummal sike­rült általános feltűnést kelte­nie: a közmegbotránkozásnak és a sznob tetszésnek azt az elegyét, ami számunkra sem ismeretien mint sikertényező. Bolondos nő lehetett, aki va­lami homályos missziót vélt teljesíteni az archaizáló tán­cok lejtésével. Nem sokat tudok Isadoráról, de aligha kevesebbet, mint a róla készült film rendezője. Nem azt kérem s tóm on a film készítőitől: miért nem ragasz­kodtak a valóság oknyomozó elemeihez. Romantikus élet­raj zfeldoigozásnál ritkán ta­pasztalható (és nem is feltéte­le a film milyenségének) a pe­dáns kötődés a valósághoz. A kor levegőjéből és a megele- venítésre ítélt egykori táncos­nő lényéből valamit azért mégis illett volna megtartania a filmnek. Vanessa Redgrave Isadora szerepében a lehetetlenre vál­lalkozott: egy ziláltan megírt forgatókönyv hitel nélkül megfogalmazott főszereplőjé­nek eljátszására — olyan sze­repre, amely méghozzá hihető elemeiben is távol áll a saját alkatától. * Az unatkozó néző erőnek erejével átállítja „objektívjét” a film hátterére. A berende­zésben esetleg több néznivaló, szórakoztató vagy esztétikus elem rejlik, mint magában a filmben. Ez a háttérre kon­centráló nézésmód az Isadora esetében tökéletesen beválik. Nem véletlenül, hiszen a ren­dező (azaz a berendező) ma­radéktalan látványt nyújt. Pompás kastélyok, csodásán ápolt parkok, szökőkutak, en­teriőrök — és mindez (vagy legalábbis majd mindez) valódi. Valódi kastélyok, valódi par­kok, valódi márvány és valódi selyemtapéta, eredeti nippek, korabeli csipke az ágyneműn. Ha rövid, tárgyratörő és nyílt fogalmazást kérések: a film tökéletes giccs. Ez — saj­nos — mit sem változtat azon, hogy valószínűleg sokan szédült gyönyörűséggel feledkeznek bele a méregdrága kiállítású, „vakulj, néző” alapon készült film élvezetébe. Pereli Gabriella Megnyílt Czóbel Béla Kossuth-díjas festőművész kiállítása a Műcsarnokban. A 88 éves mester a katalógust dedikálja a ki­állításon. Tv-figyelő Gyenge hét, néhány kiemelkedő műsorral Nehéz feladat hárult az el­múlt héten a televízió mun­katársaira, szerkesztőire: úgy kellett gazdálkodniuk a mű­soridővel, hogy abból egykép­pen jusson az SZKP XXIV. kongresszusának eseményeire, általános kül- és belpolitikai tájékoztatásra, imeretterjesz- tésre és szórakoztatásra. Bár az SZKP kongresszusa még nem ért véget, azt máris le­szögezhetjük, a magyar tele­vízió jó munkát végzett a nemzetközi élet e legfontosabb eseményének ismertetésében, kommentálásában. Nem mondhatjuk el — saj­nos — ugyanezt a szórakoz­tatásról. Az esti, úgynevezett főműsorok mezőnyéből maga­san kiemelkedett Dobozi Im­rei Eljött a tavasz című drá­mája, amelyet Major Tamás rendezésében, felvételről lát­hattunk a Nemzeti Színház művészeinek előadásában. Megkapó volt az élőadás egy­séges stílusa, a művészek nagyszerű „csapatjátéka”. Ha mégis ki lehet emelni közülük valakit, az mindenképpen Sin- kovits Imre: a halottnak hitt, nyomorék sírásó, Bodaki meg­személyesítője. Madách Mó- zes-e és a Tizedes után Bo- dakit is besoroltam Sinkovits belülről ábrázolt, nagyszerű karakterfigurái közé. Ez a tűz- vonalbán is szoknyák után kujtorgó fenegyerek, elesettsé- gében is a többiek bírájává tudott magasodni. A hét többi napján — mit tagadjuk — nemigen volt ré­szünk magas hőfokú, művészi élményben. Urbán Ernő Var­gabetű című tévéfilmje bizo­nyára nemcsak nekem okozott csalódást, hanem mindazok­nak, akik még emlékeznek a Kántor család című, nagysike­rű riportfilmjére. Mi, akik magunk is átéltük a mezőgaz­daság szocialista átszervezésé­nek időszakát, s igy vagy úgy részesei voltunk az esemé­nyeknek, azt elhisszük Urbán Ernőnek, hogy a Vargabetű minden epizódja, fordulata a valóságban is megtörtént. Azt, azonban kevésbé hisszük, hogy igy történt, ahogy filmre írta. Tapasztó Sándor tíz évvel ez­előtt lehetett tragikus figura, ma lehet vígjátéki hős, de ilyen csetlő-botló burleszk- figura, soha. Sorozatról általában akkor illik értékelést adni, ha már véget ért. Mégsem állom meg, hogy ne ejtsek egy-két teát- róli könnyet kedvenö magyar kalandhősöm, Bors Máté miatt. Olyan teátrális köny- nyeket, 'amilyen teátrálisan kiagyaltak, felszínesek, irreáli­sak voltak legutóbbi kaland­jai. Mintha kifogyott volna a forgatókönyv író — Markos Miklós — és a rendező — Sán­dor Pál — a tizedik folytatás­ra: a Papagáj-akció, a soro­zat eddigi leggyengébb lánc­szemének bizonyult. Ami az április 4-i műsor­napot illeti, meg kell monda­nunk, gyengén sikerült. A mű­sorszerkesztőknek azzal az el­gondolásával egyet lehet ér­teni, hogy kerüljük a pateti- kus, protokoll ízű műsorokat. Hazánk felszabadulásának napját, kétségtelen, a könnyű múzsa társaságában is lehet ünnepelni. De nem ilyen ala­csonyra állított mércével, amint azt a Micsoda cirkusz! című műsorszám szerkesztői tették. A műsor igénytelensé­gével legfeljebb ötletszegény­sége és vontatottsága veteked­hetett. Őszinte együttérzésem azoknak az igazi artistáknak, akiknek a szerkesztő szeszé­lyéből együtt kellett fellépniük a haknibajnokok népes sere­gével. — nyíri — llúcsú Kiss Manyitól Gyászolók ezrei állták körül hétfőn a Farkasréti temetőben Kiss Manyi Kossuth-díjas ki­váló művész ravatalát, hogy búcsút vegyenek a Madách Színház hatvanéves korában elhunyt művészétől. Ruttkai Ottó, a Madách Színház igazgatója, a színház vezetői és társulata nevében búcsúzott az elhunyttól. Dr. Malonyai Dezső, a Művelődés- ügyi Minisztérium színházi fő­osztályának vezetője a minisz­térium és a Fővárosi Tanács üdvözletét tolmácsolta. Kazimir Károly, a Thália Színház főrendezője, a Magyar Színházművészeti Szövetség főtitkára a Művészeti Dolgo­zók Szakszervezete Szövetsé­gének és a Színházművészeti Szövetség nevében idézte az elhunyt elévülhetetlen érde­meit. A közönség, a tisztelők meg­számlálhatatlan serege nevé­ben dr. Pánczél Dezső igaz- ■ gató-főorvos szólt. A gyász- szertartás Jancsó Adrienne szavalatával ért véget. A sírnál Pécsi Sándor a pá­lyatársak nevében vett búcsút, majd a _y,ágoniak: Kiss Manyi szűkebb hatójának képviselői tolmácsolták utolsó üdvözletü­ket. Kiss Manyit a főváros ál­tal adományozott díszsírban helyezték örök nyugalomra. Az utolsó szerep Nem láthattam az utolsó szerepben, Németh László Bodnárnéjtként, csak a fény­kép, s a kritikák alapján próbálom elképzelni, milyen lehetett. Aztán felhagyok a találgatással, hiszen a szí­nésznő immár utolsó útjához is elérkezett, s jobb számba- venni azokat az élményeket, amelyek élnek a nézőben, s amelyek lehet, hogy évek, évtizedek múltán elmosód­nak. Az utolsó út. Hány utat tett meg a Brecht-drámában, á Kurázsi mamában, amikor markotányos kocsijával vé­gigjárta a 30 éves háború csatáinak útvonalát? Tizen­három éve játszotta a szere­pet, s ha a részleteket azóta ki is mosta az idő, a lényeg, úgy érzem ' végérvényesen bennem marad. Az 1600-as évek Európájának, az akkori európai kataklizmának egyik korszülte, kemény figuráját mintázta meg a Brecht-drá- ma nyomán, aki keménysége miatt sorra elveszti a gyer­mekeit, s végül már egyedül húzza a markotányos kocsit, de húzza, mert nem tanult, nem tudott tanulni. Az alakításban (és a drá­mában is) benne volt mind­az a tapasztalat, amelyet a harmincéves háború utáni háborúk, s a legszörnyűbb, a fasiszta Németország által kirobbantott világháború je­lentett Európának. S később, amikor azonosítottam, hogy gyerekkorom egyik kedvenc dalát, a Jaj, de jó a habos süteményt egykor Kiss Ma­nyi énekelte, először meg­hökkentem, aztán még job­ban tiszteltem, még nagyobb­nak és csodálatosabbnak tar­tottam a színésznőt. S akár habkönnyű' magyar filmvíg­játékban láttam ezután, akár a Körhinta parasztasszonya­ként, akár fergeteges komé­diában, akár komoran opti­mista Gorkij-drámában, va­lahogy úgy raktározódott el mindez, hogy Kurázsi mama a Jaj, de jó a habos süte­ményt énekli. Ügy raktározó­dott el, hogy a kivételesen nagy művész mindenbe éle­tet tud lehelni, mindenhez hozzátesz valamit az egyéni­ségéből, a tapasztalataiból Es mindig jó, és mindig sze­retni kell, ahogy játszik. Tegnap, amikor elbúcsúz­tatták, csak statisztája volt önmaga utolsó fellépésének- De bolyong tovább a képze­letben, járja tovább a har­mincéves háború Európájá­nak útjait ♦ a régi Madách Színház színpadán. . M. J. Akiről ballada szól... 1886. ÁPRILIS 5-ÉN SZÜLETETT LATINRA SÁNDOR Pályázat diákotthonra A jelenlegi általános, iskolai hálózat szakszerű oktatásában fehér foltokat jelent a tanyá­kon és a kis falvakban élő V— VIII. osztályos fiatalok tanítá­sa. Ezért a fiataloknak közpon­ti helyeken kell létesíteni kor­szerű diákotthonokat, amelyek szükség szerint kiegészíthetik a családi otthont, és megfelelő feltételeket nyújtanak az ok­tatáshoz, a sokoldalú ismeret- szerzéshez és a közösségi munkához. Ennek megfelelően az Építésügyi és Városfejlesz­tési Minisztérium és a Műve­lődésügyi Minisztérium pályá­zatot hirdetett 80 és 120 sze­mélyes általános iskolai diák­otthonok tervezésére. A pályázati feltételeket már átvehetik az érdeklődők az Építésügyi és Városfejlesztési kfinisztérium gazdasági hiva­talában. Az elkészült terveket június 22-ig kell postán elkül­deni az ÉVM központi segéd­hivatalának (Bp. V., Beloian­nisz utca 2—4. I. emelet 18.). A legjobb tervek díjazására és megvásárlására 220 000 forin­tot irányoztak elő. Filmek versenyben Hét hazad és 11 külföldi fil­met mutatnak be a május 3—8 között megrendezendő kőszegi ifjúsági filmnapokon. A kisvá­ros ötödik alkalommal várja az első és másodfilmes rende­zőket. Az idén a hazai és a szocialista országok ifjú filme­sein kívül francia és olasz szakmabeliek is részt vesznek a bemutatósorozaton. A filmek Kőszeg város díszkulcsáért, a KISZ KB különdíjáért és a Magyar Ifjúság Arany Reflek­tor díjáért versenyeznek. „Egy életem, egy halálom; A kapóst megyeházon Lesz még vörös lobogó! Jól célozz hát a szívembe Te Prónay-naplopó!” S állt egyenest, mint a nyárfa, Gyászbaborult sok száz árva Jó Latinka Sándorért, Vezérünkért, az igazért, bátorért. (Hamburger Jenő: Latinka-balla- da.) Akiről e sorok íródtak, Latinka Sán­dor Aradon született 1886. április 5-én. Iskolába is ott járt, míg csak a kereskedelmi harmadik osztályából ki nem csapták. „Bűne” —' lá- zító verseket szavalt március 15-én a 48-as honvédtábornokok kivégzésének színhelyén. Pedig ebben az időben — a századfordulón — már hivatalosan is megünnepelték a szabadságharc évfor­dulóját, igaz, szépen összehangolva a Hab.sburg-ház iránti rajongással... Ezt a játékszabályt nem tartotta be Latin­ka. Így hát hazakerült apja, a magyar- pécskai gőzmalom gépésze mellé. Ott­hon kitanulta a lakatos szakmát, majd Lippán folytatta tanulmányait. Itt kitű­nő tanára, később atyai barátja, Braun Róbert, a radikális gondolkodású szo­ciológus, ajánlására és tanulmányi ered­ményei alapján 1905 nyarán ösztöndíjat kap egy balkáni utazásra. Ezen az út­ján találkozik, valószínűleg Konstancá- ban, a Knyáz Patyomkin cirkáló lázadó matrózaival. A következő nyáron pedig — már érettségi után — otthon a falu­jában és annak környékén látja, hallja és segíti a sztrájkoló aratómunkásokat. Es látja a szolgabírói-csendőri önkényt, amely még azt a látszatalkotmányossá­got is felrúgja, amire pedig a k. u. k. monarchia oly szívesen hivatkozott. Igaz, ezt már korábban, Lippán is gyakran láthatta. Meg is írta a helyi lapban (ennek már diákkorában mun­katársa volt), hogyan kergették szét a csendőrök egy gyűlést, mert a szónok románul akart, szólni — a román anya­nyelvű hallgatókhoz... Be is tiltották a lapot a cikk miatt — egy időre. Néhány hónapos németországi tartóz­kodás után — szeretné ott a műszaki főiskolát elvégezni, de ehhez nincs anyagi fedezete — 1908-ban Budapest­re költözik. Egy mérnöki iroda alkal­mazza, de munkáján kívül is nagyon sok mindennel foglalkozik. Nyelveket tanul (öt nyelvet tud). Tagja lesz a Szociáldemokrata Pártnak és a Galilei- körn.ek, és mindkettő munkájából tevé­kenyen kiveszi részét. Pár év, és kitör a háború. 1915-től 1918 őszéig jóformán állandóan a fronton van. Két kis notesz sebtiben odavetett fel­jegyzései és egy agitáciés füzet (ami a cenzúra miatt már csak az 1918-as for­radalom győzelme után kerülhetett az olvasók kezébe) tartalmazza Latinca háborút mélységesen elítélő nézeteit. Íme egy részlet a naplószerű feljegy­zésekből (1916-ban az olasz határ köze­lében 2000 méternél magasabb hegyek között vannak): „A bóra napok óta tombol. A legénység bőrig ázott és na­pok óta vizesen állnak az árkokban, amelyeket nem szabad befedni... Már három hónapja, hogy állásban vagyunk, a legénység beteg, a tetvek ezrei mász­kálnak rajtunk... Az őrnagy jelenti, hogy a viszonyok jók, a legénység álla­pota kitűnő. Neki jó a deckungja (fede­zéke), meleg, tágas, száraz...” Az 1918-as forradalom kitörésekor ki­sebb sebesüléssel kórházban fekszik, de a forradalom hírére azonnal jelentke­zik a Katonatanácsnál. Leszerelése után a Földmunkások és Kisgazdák Országos Szövetségének (FÉKOSZ) szervező tit­kára lesz Nyisztoir György mellett. Ez a szervezet küldi le Somogyba, 1918 de­cemberében. Itt hetek alatt népszerű lesz, de ezalatt az idő alatt kiderül, hogy a somogyi nagybirtokosok szabo­tálnak, hogy termés 1919 nyarán csak akkor lesz, ha kiveszik a kezükből a földet De ezeket a földeket — nagy­részük a kaposvári cukorgyárnak ter­melő célgazdaság — csak úgy lehet jól megművelni, ha a berendezést, felszere­lést nem hordják széjjel, ha az új tu­lajdonosok, a földmunkások — szövet­keznek ... így szerveződnek meg még a Tanács- köztársaság kikiáltása előtt majd egy hónappal Magyarországon az első ter­melőszövetkezetek. Latinka és a somo­gyi elvtársak előkészítik, támogatják és győzelemre viszik ezt a mozgalmat. • A Tanácsköztársaság győzelme után munkája, felelőssége megsokszorozódik, öt nevezik ki Somogy megye kor­mányzótanácsi biztosává. Ezerféle ügyet intéz, erélyesen, bátran és becsülete­sen ... Ezért azután a bukás után, bár tiszt­ségéről lemond, nem hagyja el helyét, át akarja adni az ügyeket utódjának. Hite szerint semmi olyat nem követett el, amiért félnie kellene. Mire rádöb­ben. hogy a polgári rend visszaállítása csak véres ellenforradalommal lehetsé­ges, már a kaposvári börtön foglya. De csak egy hónapig. 1919 szeptember ele­jén megérkezik Prönay báró úr és kü­lönítménye. Azokért jöttek, akik az ő szemükben a legnagyobb bűnt követték el, amit csak ember elkövethet... hoz­zá mertek nyúlni az ezer holdakhoz, a .„szent magántulaj don”-hoz. Latincát és 11 társát ezért mészárolják le a nádas- di erdő i szélén, 1919. szeptember 16-án. Hofman Éva l

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents