Pest Megyi Hírlap, 1971. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-30 / 101. szám

SZOMBATON: Elterelik a forgalmat a felvonulás alatt Szombat délelőtt fél kilenc és fél tizenegy között, a május elsejei felvonulás idejére, el­terelik a forgalmat Vácott. Budapest felől Balassagyar­matra: a 2-es főközlekedési út­ról a Honvéd úti aluljárónál kell letérni, s Deákváron át a Híradó úton térhetnek visz- sza a járművek a 2-es útra. Balassagyarmat felől ugyan­ez az útirány — fordítva. KIÁLLÍTÁS Közel kétévi szünet után 1970 októberében ismét meg­alakult a Madách Imre Műve­lődési Központban a járási képzőművészeti szakkör. Elő­ször haladó diák-, majd később haladó felnöttesoport alakult 45 taggal. Foglalkozásaikat hétfőn, kedden és szerdán tartják. Félévi munkájuk eredménye az a kiállítás, amely egy hó­napon keresztül látható a mű­velődési központ presszójában. A kiállítást vasárnap dél­előtt 11 órakor nyitják meg. M. I. Átépítik Sződliget főutcáját Sződligetnek két nagy for­galmú útja van: a Vasúti fa­sor és a Ságvári út. A fasor távol esik a centrumtól és az üzletektől, a Ságvári út pedig, amely a budapest—váci' főköz­lekedési útvonaltól a Szabad­ság téren át a Somogyi Béla tjt végéig tart: esőben sáros, nyáron poros. Most megkezdődött a mun­ka. A Pest megyei Üt- és Híd­építő Vállalat munkavezetője szerint — ha minden jól megy — júliusig a templomig elké­szül az új, szilárd, makadám- mal szegett burkolata, ami mintegy 860 ezer forintba ke­rül. h. j. A PEST MEGYEI ff f R l A P KOlÖ'NKIACÁS* XV. ÉVFOLYAM, 101. SZÁM 1971. ÁPRILIS 30., PÉNTEK Pontosan indulnak a vonatok Kitüntették a szobi vasutasokat t El üzem lett a határállomás A szobi vasútállomás az el­múlt húsz évben került a leg­jelentősebbek közé. Elsősor­ban azért, mert a Csehszlová­kiával, Lengyelországgal, az NDK-val és jó néhány északi és nyugati országgal itt cserél­jük ki árucikkeink többségét, itt zajlik a turistaforgalom, in­nen indulnak Budapestre a személyvonatok, s erről az állomásról kell elszállítani a váci járás nyugati részének ipari, mezőgazdasági termékeit. Csak a szomszédos kőbá­nya évente 350 ezer tonna követ indít a szobi állo­másról. A feltételek, bizony, nem a legkedvezőbbek. Az állomás már nagyon öreg, területe szű­kös. A szobi állomás 450 dol­gozója mégis évről évre dicsé­retre méltóan látja el felada­tát. Jó tudni például, hogy a sű­rűn késve érkező vonatok kö­zel 99 százaléka pontosan in­dul Szobról, másik eredmé­nyük, hogy teljesen kihasznál­ják a tehervagonokat. Ezeket a kiváló eredményeket a ta­valyi nehéz gazdasági évben érték el, amikor a vasúti va­gonpark jelentős részét lekö­tötte előbb az árvíz, majd a A Musica Humana évadzáró hangversenye A Musica Humana évadzáró, negyedik önálló hangverse­nyén a zenekar teljesítményé­vel elragadta a hallgatóságot. A rendkívül magasra tett mér­cét minden eddiginél nagyobb biztonsággal haladta meg az együttes, s a szólójátékban közreműködőkkel egyetemben eddigi legszebb estjével aján­dékozta meg a közönséget. Vivaldi négy hegedűre írt ver­senyművé jelentette az est magas szintű nyitányát (szólisták: Balogh András, Er­délyi Sándor, Kocsis János és Mányi Erzsébet), amelyet két Bach-versenymű követett Mindkettő kitűnő tolmácsolók- ra talált az együttesben és a pianistákban (Cs. Nagy Ta- másné, Király Magdolna, Laczhegyi Mária és Szabó Ka­talin), különösen a rendkívüli fegyelmezettséget, összeszo­kottságot és helyenként bril- liáns billentési technikát kí­vánó hármas zongoraverseny megoldása tetszett. (A zenekar meg is ismételte a bravúros harmadik tételt, még csillo­góbban talán, mint az első elő­adásban!) Az estet záró Boc- cherini-műből az előző hang­versenyeket látogató közönség már kapott ízelítőt; így egészben még meghökkentőb- ben modernek hatott. Az éji muzsika minden hangulatte­remtő kelléke együtt volt ben­ne: hallani véltük a szerelmes szerenád behízelgően lágy da­lát, a vonósok pizzicatoiban az éji tücskök cirpelését, a dob­pergésben az éjjeliőr csendet parancsoló szigorát. S mind­ezt a zenekar felszabadultan, mosolyogva, játékosan, örömet osztva, örömet szerezve tol­mácsolta! A közönség ráadást követelt s kapott: Boccherini- ből egy tételt s Veracini Urai Largóját. Utójáték. A teremből kifelé tódulok, az esti utcán járók aj­kán itt is, ott is felcsendült a játékos, fülbemászó olasz— spanyol zene egy-egy foszlá­nya. Jelezve, hogy a zene „emberi hangja” utat talált a fülekbe, szívekbe... Végh Ferenc VÁCI APRÓHIRDETÉSEK BVM Szentendre) Gyára váci telepe (Vác. Klsrét dűlő 1.) azonnali Belépéssel felvesz: ' kőműves szakmunkást, vizsgá­zott targoncavezetőt Betonelemgyá rtáshoz betanított munkást, kazánfűtőt. Dutra rakodögépkezelőt, ne­hézgépkezelőt, se­gédmunkást. segéd- fűtől munkakörbe. Folyamatosan indul­nak gépjárművezetői tanfolyamok! Jelent­kezni lehet moTor- kerékpár- és segéd- motorkerékpár-, va­lamint tehergépkocsi­vezetői tanfolyamok­ra: Vác, Széchenyi ut­ca 9. Moszkvics. 403-as el- ad6. Vác, Damjanich tér 7. (Szabó). Elcserélném deákvári szoba, konyhán, ker­tes házamat két szo­bás, összkomfortos lakásért, megegye­zéssel. Vác, Somogyi Imre utca 43. Váci másfél szobás összkomfortos, III. emeleti lakásomat el­cserélném Verőcén, hasonlóért. Válaszo­kat „Május” jeligére, váci hirdetőbe. Másfél szobás, össz­komfortos. belterüle­ti lakásomat elcse­rélném kétszobás összkomfortosra. Le­veleket: „Első emele­tig” jeligére a váci hirdetőbe kérek. Műszakilag most vizs­gázott 500-as Trabant eladó. Dr. Kőrös, tele­fon: 12. Hetvenöt literes, tar­goncás permetező, bambusznáddal — 10 lépcsős büvárszlvaty- tyú, —, konyhai tész- takeverö-habverő és univerzális konyha­gép eladó. Verőce, Szociális Otthon. (Mi- gazzi). Elcserélném 1 szobás, összkomfortos laká­somat új 2 szobás összkomfortosra. Ér­deklődés: Vác, Föld­vári tér B/l. ép. 5. lépcsőház, fszt. 2. (du. 5—8-ig.). ____________ 25 0 cm’-es Jawa, 9400 km-rel, eladó. Megtekinthető egész nap. Vác Sztáron Sándor u. 25. Szaba­dos. sürgető újjáépítés, ugyanak­kor megkezdődött a Budapest —Szob vonal rekonstrukciója. Mindezek éllenére a szobi vasutasok korábbi eredmé­nyeiket is túlszárnyalva jól ol­dották meg a. feladatokat, s mint már jó néhányszor, most is teljesítették az él- üzem szintet. A szobi állomás dolgozóinak szerda délután kis ünnepségen adta át dr. Fehér István a Budapest Vidéki Igazgatóság vezérigazgatójának dicséretéi A legjobb brigádok és a munkában kiváló ered­ményt elért dolgozók arany-, ezüst-, illetve bronzkoszorús szocialista- brigád-jelvényt és együt­tesen mintegy 80 ezer fo­rint jutalmat kaptak. Munkájukat Nagy Kálmán, a szlovákiai Párkány állomás­főnöke is sikeresnek ítélte. Mint mondotta, a magyar kol­légák jó munkatársaknak bi­zonyultak, a párkányi állomá­son is fegyelmezetten, oda- adóan végzik munkájukat. Cs. A. MEGSZOKIK A VIZ.., Miből igyanak, miben mosakodjanak a sződiigeti szociális otthon lakói? A múlt év őszén nekilendül­tek a gépek és mire az első fa­gyok beköszöntöttek, a Rákos­patak már az új medrében folydogált a Duna felé. Az el­árvult régi patakmederben csak itt-ott csillant fel víz. Lassan teljesen kiszárad a pa­takágyban. A téli csapadék hatása már elmúlt és a járási szociális otthon sződiigeti kútjaiban annyira alászállt a vízszint, hogy vannak napok, amikor órákat kell pihentetni a szivattyúkat, amíg maguk­hoz térnek a kutak és át­menetileg ismét helyreáll a vízszolgáltatás. A patakmeder elterelésével vízszegénnyé váltak az otthon kútjai és veszélyben van 110 gondozott ivó- és mosdóvíz­szükséglete. A vízhiány az újonnan létesített modern mo­soda üzembe helyezését is le­hetetlenné teszi. Valahol hiba történt. Ami­kor a vízrendezéssel - kapcsola­tosan az illetékes szakembe­rek a terület bejárásánál meg­határozták a leendő új meder helyét és a további patakren­dezést, nem gondoltak vagy Vitorlázók Alagon A jó idő lassan megjön, és ha az ember az égre tekint, föltűnnek a vitorlázó gépek. Húsz éve kezdődött el Ala- gön a sportrepülés. Réder Ká­roly repülőtér-parancsnok be­szél erről a szép és bátor sportágról. — Innen indulnak a vitor­lások és itt tanulják meg az alapokat. Oktató mellé ül a tanuló a kétkormányos gépbe (magyar találmány), és 15 órai együttes repülés után* már egyedül repülhet az iskolagé­pen a repülőtér felett, akit az orvos erre a sportágra megfe­lelőnek talált. Egy év alatt 60 felszállás után kapják meg a B-vizsgát, a következő évben a C-vizsgát, ha egyedül 10 per­cet eltölt a levegőben. A har­madik évben 5 óra alatt 50 ki­lométert kell megtenni 1000 méter magasságban — ezért ezüstkoszorú jár. Az arany­koszorúért 3000 méter maga­san 300 kilométer távolságot kell megtenni. A gyémántko­szorút 5000 méter magasan 500 Óvodagond Kisnémedin A termelőszövetkezet segíthetne A három éve bevezetett gyermekgondozási segély nagy segítséget jelentett minden j dolgozó nőnek, különösen a falusiaknak, hiszen itt még bölcsőde sem állt a kisgyer­mekes anyák rendelkezésére. Arra azonban — úgy tűnik — kevesen gondoltak, mi lesz három év után a kisgyerekek­kel, ha az anyák újra dolgozni mennek. Tudott dolog, hogy faluhelyen kevés az óvoda, s ha van is, nem tud minden gyereket befogadni. Kisnémedin is vannak ilyen gondok. Azt mondja az egyik fiatalasszony: — Két gyermekem van, az egyik óvodás, a kisebbik fiam­mal éppen gondban vagyok, hiszen hároméves lett, s az én gyermekgondozási szabad­ságom lejárt. Szeretnék újra dolgozni. A nagymama vigyáz­hatna ugyan a gyerekekre, de ő is dolgozni jár a téesz- be. Kértem, hogy második gyermekemet is vegyék fel az óvodába, a válasz: nincs hely. Pedig olyan gyereket is fel­vettek, akinek otthon van az anyja. Ha nekem is lenne pro­tekcióm, nem fájna a fe­jem! Mit szól mindehhez a köz­ségi óvoda vezetője, Sápi Lászlóné? — A panaszos igazat mon­dott Valóban van olyan gye­rek óvodánkban, akinek édes­anyja háztartásbeli. De őt még akkor vettük fel, amikor még bőven volt hely. Jövőre iskolába megy, nem szívesen hagynánk abba a megkezdett iskolai előkészítést. Egyébként rendelet szabályozza, hogy minden kisgyereknek ötéves korától óvodai otkatásban kell részesülnie. A panaszos gyer­mekét nem azért nem vettük fel, mert nem volt protek­ciója, hanem azért, mert csak 30 férőhelyünk van, így is héttel több gyerekünk van a megengedettnél. Az új okta­tási évben tizen mennek is­kolába, s máris 23 az új je­lentkező. Valahogy segíteni kellene, gondoltak erre a község ve­zetői is. Hiszen a 13 új jelent­kező egyformán jogosult a felvételre, s az anyukák mun- kábaállása népgazdasági ér­dek is. A községi vezetők úgy határoztak, hogy társadalmi óvodát nyitnak. A „társadal­mi” azt jelenti, hogy a község saját erőből fedezné a fenn­tartási költséget. Az anyagi fedezet megvan, az óvoda megnyitása mégis késik, mert nem találnak megfelelő helyi­séget. Hogyan lehetne segíteni? A helyi Zöldmező Termelő- szövetkezet tervtárgyaló köz­gyűlésén is szóba került a dolog, úgy döntöttek, hogy jö­vőre segítenek az óvoda épí­tésében. De az építkezés nem tűr halasztást. A téesztagok többsége is érdekelt az óvoda gyors megnyitásában. Ha a lakosság és a tanács öszefo- gásához a termelőszövetkezet is gyors segítséget nyújtana, megoldódna a gond. F. I. kilométer megtétele után kap­ja meg a repülő. Az országban csak nyolc vitorlázórepülő ér­te el jelenleg ezt a szintet. — Mikor lehet repülni? — Március elejétől október végéig. Itt edzenek a Könnyű­ipari Minisztérium, a budapes­ti Postás és a magyar váloga­tott tagjai. A főidény nyáron van — sok a diák. Innen in­dult útjára Túri Kornél, Pet- róczi György a tavalyi világ- bajnokságra, 6., illetve 7. he­lyezést értek el. — Mennyibe kerülnek a gé­pek? — Egy iskola gép ára 240 ezer forint, egy komolyabb már 800 ezerbe is kerülhet. A gépparkot állandóan frissíteni kell. A mi gépeink 250 kilo­gramm súlyúak, a modem üvegszálasok már. csak 80 ki­lót nyomnak. — Hogyan kerülnek a leve­gőbe? — Vagy csörlőaggregátor se­gítségével vagy motoros gép­pel, A csörlőaggregátor a csör- lődrótot feltekercseli, egy kö­tél hossza ezer méter. Az agg­regátor gyorsan húzza be a kötelet, a gép emelkedik, és amikor 300 méter magasan van, leoldják a gépről. Innen a levegő légáramlata tartja fenn a gépet Motorosgéppel 1000—3000 méter magasra húzzák feL Sokszor egy gép 2—3 vitorlást húz maga után. 400 méter felett már ejtőer­nyő is kötelező. — Lesznek-e versenyek? — Májusban a magyar vá­logatott tartja itt edzéseit. Jú­lius 4—18. között a szocialista államok versenye lesz — se­lejtező az 1972-es világbajnok­ságra. Solymosi László A SZIGETEN nem fordítottak elég figyelmet arra, hogy a szociális otthon kút jaj­nak vízhozama minden kö­rülmény között összefüg­gésben áll a Rákospatak vizével. Ez az intézkedés most 110 ember vízellátását és nagyér­tékű raktárak tűzvédelmi helyzetét tette kritikussá. Ami a problémát súlyosbít­ja, hogy a szociális otthon mint jóléti intézmény, egyálta­lán nem rendelkezik annyi pénzzel, ami ennek a ne­hézségnek gyors megoldá­sát lehetővé tenné. Itt pedig gyors és hatékony segítség kell, mert a küszöbön álló meleg napok a jelenleg még akadozó vízszolgáltatást is megszüntethetik és 'a szociá­lis otthon öreg, beteg gondo­zottal ivó- és tisztálkodó víz nélkül maradnak. Harmos Jenő áll ez az ezerszemélyes öltöző. Még csak a vasárnapi bámész­kodók keresik fel. Foto: Harami SPORT LABDARÜGÄS Vasárnap rendezik a járási labdarúgó-bajnokság VI. for­dulóját. A mérkőzések délután 3 és 5 órakor kezdődnek. Kossuth-csoport: Felsőgöd— Verőce (vezeti : • Szűcs K.—Csi­kós), Püspökszilágy—örszent- miklós (v.: Slezák—Mészáros), Szód—Sződliget (v.: Varjú— Varga F.), Ipolydamásd—Vác- bottyán (v.: Nagy K.—Nagy N., 16.30), Nagymaros—Kisné- medi (v.: Letfusz—Seres), Püs­pökhatvan—Kóspallag (v.j Csermák). Rákóczi-csopcrrt: Esze Ta­más—Letkés (v.: Várszegi— Bernáth), Szob—Szokolya (v.: Dorozsmai—Hartai), Vámosmi - kola—Dunakeszi SE (v.: Orgo- ván—Huszár K., 16,00), Perő- csény—Márianosztra (v.: Wemke—Kóka, 16.00), Vácrá- tót—Fóti Vasutas (v.: Strell), Bernecebaráti—Kösd (v.: Hu­szár—ifj. Sinkó, 16.00), Ácsa ifi—Letkés ifi (v.: Szűcs L., 13.30). Kosárlabda A megyei bajnokság ered­ményei. Leány serdülő: Sztáron S. Gimn.—Közgazdasági 19:8. Fiú serdülő: Szentendre— Sztáron 43:29, Géza gimn.—Me­zőgazdasági T. 34:19, Gépipari T.—Sztáron 32:31, Géza gimn. —Szentendre 41:40. Leány ifjúsági: Géza gimn.— Mezőgazdasági T. 43:13, Sztá­ron S. Gimn.—Közgazdasági Szakközépiskola 47:14. Fiú ifjúsági: Sztáron S. Gimn.—Szentendre 30:25, Du- náharaszti—Gépipari T. 49:41, Sztáron S. Gimn.—Dunaha- raszti 72:23, Géza gimn.—Me­zőgazdasági T. 75:28, Sztáron S. Gimn.—Gépipari T. 37:21, Géza gimn.—Szentendre 75:19. Pénteken a Géza király téri gimnázium pályáján találkozik a Géza gimnázium a Gépipari Technikum csapatával. Dél­után fél négykor a serdülőcsa­patok, fél ötkor az ifjúsági csa­patok játszanak. — th — Úttörő-olimpia A lövészet váci selejtezőjé­nek eredményei: Fiúk. Egyéni: 1. Hidas Gá­bor (Árpád úti isk.) 127 kör, 2. Csiszár Ferenc (Gábor J. isk.) 111 kör, 3. Ferenci Iván (Bá- thori isk.) 103 kör; csapat: 1. Árpád úti iskola 314 kör, 2. Gábor József úti iskola 290 kör, 3. Petőfi Sándor Általános Iskola 273 kör. Lányok. Egyéni: 1. Mogyorós Gabriella (Árpád úti isk.) 115 kör. 2. Németh Erika (Gábor J. isk.) 107 kör, 3. Soltész And­rea (Árpád úti isk.) 98 kör; csapat: 1. Árpád úti iskola 307 kör, 2. Gábor József úti iskola 273 kör, 3. Petőfi Sándor Ál­talános Iskola 222 kör. Az egyéni első három helye­zett részt vesz a nagykőrösi megyei döntőn május 2-án. — Értesítjük a város lakosságát, hogy* Vácott, az Almáskertben lé­tesített kisfeszültségű földkábel­hálózatot és a közvilágítást 1971, április 27-től feszültség alá helyez­tük. Nógrád megyei Állami Épí­tőipari Vállalat. (x)

Next

/
Thumbnails
Contents