Pest Megyi Hírlap, 1971. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-29 / 100. szám

1971. ÁPRILIS 29., CSÜTÖRTÖK nsn mterei OSTABONTAS Árok is van, gödör is van Mogyoródon az út nagyon- nagyon rossz állapotban van. A javítást úgy oldják meg, hogy a feltört helyeken ök- lömnyi zúzott kövekkel rakják ’be a lyukat. így a gépkocsik számára az úttest szinte jár­hatatlanná vált. Az autók megállnak előttük, majd a legkisebb sebességre kapcsolva átahaladnak ugyan rajtuk, de közben a köveket megdobál­ják, a kerekek alól kivágják. Gyalogjárdánk nincs, itt közlekedik mindenki, öregek, fiatalok, gyerekek. Ügy hall­juk, nincs is tervbe véve az út megjavítása, mert nincs rá pénz. Székács Antalné Mogyoród ★ Sajnos, kedves olvasónk, sem a levelében, sem a borítékon nem tüntette fel, vajon melyik utcáról van szó. Kérjük, cik­künk közlése után keresse fel a helyi tanácsot, mert így ők sem tudhatják, hol kell meg­felelő segítséget nyújtani, még ha módjukban állna is. Lesi már fürdő Köztudott, hogy falunkban hosszú évekkel ezelőtt forró víz tört fel a határban. Sok- sok elgondolás született hasz­nosításával kapcsolatban, főleg mezőgazdasági vonatkozású. Legutóbb Takács Gyula elnök- helyettesnél jártam s megkér­deztem: mi újat írhatnék a melegvízforrással kapcsolatos tervekről? Örömmel újságolta, van mondanivalója. Még de­cemberben megrendelték a MÉLYÉPTERV Vállalatnál a fürdőépítési terveket. Most ér­tesítették a tanácsot, hogy két­féle javaslatot is készítettek. Az egyiknek a megvalósítása 12 millióba, a másiké pontosan a duplájába kerülne. Még nem döntöttek arról, melyiket vá­lasztják. Mindenesetre a ter­melőszövetkezet — a tanács­elnök szerint — megkezdte az odavezető út építését, más ut­cákat pedig átépítenek, porta­iam tanak. Gólya József Túra Kiváló kenyér Sok panasz hangzik el a ke­nyér rossz minőségére. A ke­nyér nélkülözhetetlen az em­ber életében, ezért milyensége közügy, örömmel közölhetem, hogy nekünk, akik az ócsai 44­es számú sütőüzem termékét fogyasztjuk, nincs okunk pa­naszra. Naponta sok mázsa kenyeret készítenek, mindet kifogástalanul, jól. Mivel az elégedett ember ritkán hallat­ja a szavát, dicséretet nemigen lehet olvasni,- most azért fog­tam tollat, hogy az ócsaiak ne­vében a nagy nyilvánosság előtt is elmondjam: így kell dolgozni, ahogy a 44-es sütő­üzemben teszik. Szagri Jóasefné Űjvilág u. 24. A diákok kérik Diákok vagyunk, Nagyma­rosról járunk be Vácra, isko­lába. Csütörtökön és pénteken tizenkettőig van óránk. Utána sietünk ki az állomásra, hogy még elérjük a 114-es számú, 12.50-kor induló vonatot. A módosított menetrend szerint Nagymarosig jár, a valóságban azonban csak Verőcéig közle­kedik. Innen aztán semmiféle buszcsatlakozás sincs tovább, Két új modern áruházat nyit meg május 1-én Nagykátán a NAGYKÁTAI ÁFÉSZ AZ IPARCIKKÁRUHAZ 10 osztályán fővárosi áruválasztéki Kapható többek között női, férfi- és gyermek- konfekció, méteráru, lakástextil, kötött divatáru, cipő, bőrdíszmű, tv- és rádiókészülék, háztartási gépek, villamossági cikkek, kerékpár, motorkerékpár. AZ ÚJ BÚTORÁRUHÁZBAN , külföldi és hazai gyártmányú lakberendezési cikkek nagy választékát nyújtja a megye legnagyobb, emeletes bútoráruháza, MINDEN KEDVES VÁSÁRLÓJÁT SZERETETTEL ÉS BŐSÉGES ÁRUKÉSZLETTEL VÁRJA NAGYKÁTÁN A KÉT ÚJ ÁRUHÁZ. meg kell várnunk a Vácról 14.24-kor induló vonatot, s ez gyakran késik. így órák hosz- szat csellengünk, várakozunk, alig jut időnk a tényleges ta­nulásra. Kérjük, szíveskedje­nek panaszunknak helyt adni. Gaszner Erzsébet As sok aláíró Nagymaros Új boltokkal gazdagodtunk Az emberek arról beszélnek a falunkban, hogy mégiscsak van látszatja, hogy nagyköz­séggé váltunk. A tápiószecsői ÁFÉSZ-nek köszönhetjük, hogy a központtól olyannyira távol eső gáborkúti részen végre modem fűszerüzletet nyitottak. Ugyanitt két kutat is fúrnak. Ugyancsak sok örö­met okoz a ruházati bolt mel­lett megnyíló kultúrcikkbolt is, amely régi kívánságot teljesít. Antal Erzsébet Tápiószecső Fagykárok a kajszisokban A híres kiskunsági kajszisok elhullajtották szirmaikat A szakemberek már következtet­ni tudnak a terméskilátásokra. Az idei baracktermés ezen a vidéken nem sok jóval bíztat. Kevés gyümölcsöt „ígérnek” a kajszibarackfák. A kora tava­szi fagyok egyes helyeken tel­jesen „elvitték” a termést. A többi csonthéjas — cseresznye, meggy, őszibarack — valami­vel jobban megtermékenyült. Háromperces frizura A Bakony hagyományos juhtenyésztő vidékein, Vá- roslőd és Szentgál környé­kén is megkezdődött a birka­nyírás. Ezekben a napokban csaknem 100 000 juhot sza­badítanak meg téli bundá­jától. összesen 400 mázsa gyapjúra számítanak. A Vá- roslődi Állami Gazdaságban ismét a mezőtúri Piroska Jó­zsef és brigádja vállalt mun­kát. ök a vidék legjobb nyí­rói, három perc alatt készí­tenek el egy birka-„frizurát”. ELSŐKÉNT POMAZON Tanulmány Gyálról Tájékoztató a népfront mezőgazdasági bizottságának munkájáról A Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsa mezőgazdasági bizottságának munkájáról tar­tott sajtótájékoztatót dr. Soós Gábor mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszterhelyettes, a bizottság elnökhelyettese. A tájékoztatót Bencsik István, a Hazafias Népfront főtitkára nyitotta meg. Az előadó, hangsúlyozta, hogy az 1968 óta működő’ mezőgazdasági bizottságnak nem szakmai feladatai van­nak, hanem a falun élő lakos­ság társadalmi és poli­tikai mozgósítása, a mun-, kás—paraszt szövetség megerősítése, az agrárér­telmiség segítése' a célja. A népfront mezőgazdasági bizottságának célja több tíz­ezer felsőfokú végzettséggel rendelkező agrárszakember bevonása a közéleti tevékeny­ségbe. Emellett a városiakkal szeretnék megismertetni a mezőgazdasági dolgozók hely­zetét, munkáját, hogy megfe­lelő társadalmi elismerést szerezzenek a mezőgazdaság­ban dolgozóknak. A népfront mezőgazdasági bizottságának munkatervé­ben fontos helyet foglal el a kiskertmozgalom országos el­terjesztése. Ebben Pest me­gye élen jár, mivel a kertba­rátok első klubja Pomázon• alakult meg ezelőtt három esztendővel. Ez a laza társu­lás nagy segítséget nyújt az amatőr kertészek munkájá­hoz. Á pomáziak példája nyomán már országos moz­galom a hétvégi kertek szé­pítése, ápolása, mely az ak­tív pihenést szolgálja.? 1971-ben is nagy feladatai vannak a népfront mezőgaz­dasági bizottságának. Olyan témákat vizsgálnak meg, mint a falusi egészségügyi és la­káskultúra a jövedelemiíöve- kedés tükrében. Az a céljuk, hogy a több keresetet ne csak a vas­A Magyar Hajó- t'\ Darugyár VÁCI GYÁREGYSÉGE (Vác, Derecske dűlő) FELVESZ • FESTŐ • MAZOLO • CIMFESTO szakembereket. Jelentkezni lehet a gyáregység személyzeti osztályán. kerítés jelezze, hanem az emberek kényelmét szol­gáló korszerű otthon is. A falusi egészségügy fejlesz­tésében is élenjár a Haza­fias Népfront Pest megyei bizottsága, mivel Gyálon már tanulmányt készítenek az egészségügyi ellátás javí­tásának lehetőségeiről. Idén a bizottság a munkás— paraszt találkozók új for­máit is kialakítja. Ennek ve­zetője és szervezője szintén Pest megyei: dr. Dobi Ferenc, az SZMT vezető titkára lesz. Az a cél, hogy a mai társadalmi körülményeknek megfelelő, valóban hasznos találkozókat szervezzenek a földeken és a gyárakban dolgozók részvéte­lével. m. k. a. HIREK + HIREK 4- MIREK+ HÍREK 4 HÍREK K -I-HÍREK + HÍREK’-KHÍREK + HÍREK f HÍ 1971. április 29., csü- törtök, Péter napja. A nap kél: 4.32, nyugszik: 18.51 órakor. A hold kél: 7.12 órakor. Nyugat felöl felszakadozó felhőzet, főként keleten még esővel. Többfelé élénk, he­lyenként erős. keleten is észak- nyugatira forduló szél. Várha­tó legmagasabb nappali hő­mérséklet tíz fok körül. — Három kiállítási hír. Pénteken délben 1 órakor nyitják meg Milan Konyo- vic jugoszláv festőművész kiállítását a Műcsarnokban. Ugyanitt délután 4 órakor a Vietnami Demokratikus Köztársaság képzőművészei­nek bemutatóját tekintheti meg a közönség. A Derko- vits-teremben pénteken 17 órakor Doór Ferenc festő­művész alkotásai láthatók. — A vasutasnapon — jú­lius első vasárnapján — avatják a Dunakeszi Vas­utas új sportcsarnokát. — Egészségügyi kombi­nát. Tápióságon májusban avatják a község új egész­ségügyi létesítményét, amelyben óvoda, egészség- ház, fogorvosi rendelő és vé­dőnői szolgálati lakás lesz. ‘ — Pénteken ballagnak a Zsámbéki Felsőfokú Mező- gazdasági Technikum végzős hallgatói. A ballagóbál fő védnöke Páti Nagy Elemér igazgató lesz. Hegyi Barnabás ÖT ÉVVEL EZELŐTT, 1966. április 29-én halt meg Hegyi Barnabás, a kiváló íilmopeiatör, Kossuth-díjas kiváló művész. 1914. márciusában született. Bu­dapesten technológiai és iparmű­vészeti tanulmányokat végzett, majd 1936-ban került a film­szakmába: 1940-től operatőr. A második világháború befejezése után 1947-ig a magyar rádió mű­sorfelügyelője volt, majd halá­láig a Hunnia Filmgyár operatő­re. Az általa fényképezett filmek száma megközelíti a százat. He­gyi Barnabás művészi látásmód­ja formakészségről, drámai erő­ről tanúskodik, és a riport fris­seségével hat. ’ A magyar film­művészet legfontosabb eredmé­nyei fűződnek nevéhez. Opera­tőri munkássága közül csak né­hány ismert magyar filmet említ­sünk: Valahol Európában (1947), Díszmagyar (1949), Ludas Matyi (1949), Különös házasság (1951), Föltámadott a tenger (1953), Kör­hinta (1955), Éjfélkor (1957). Teg- nap (1959), Üj Gilgames (1963). — Megkezdte a KPM a dömsödi átkelési szakasz építési munkáit és az 51-as út korszerűsítését. E mun­kák elősegítik a község üdü­lőcentrummá fejlesztését. — Iskolaavatás. Pénteken délután három órakor ren­dezik Alsónémedin az új ál­talános iskola avatóünnepsé­gét. — Gyorsasági körverseny. A Magyar Autóklub május 8—9-én rendezi meg a Túra-, Forma „V”-kocsik és motor- kerékpárok gyorsasági kör­versenyét a Népligetben. — Követésre méltó pél­da. Az ifjú házasok családi- ház-építését segítő akciót in­dított a makói Lenin Ter­melőszövetkezet Minden esz­tendőben 150 ezer forintos alapot képeznek és ebből évente hat fiatalnak adnak 25 ezer forintos kamat- és költségmentes hitelt Hasiscsempészek Budapesten A kerületi bíróság ítélkezett . da pesten a XVIII.—XIX. ke­A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 4.25: Rákóczi-induló. 4.30: Hírek. Idő járás jelentés. 4.33—7.59: Hajnal­tól reggelig ... Közben: 5.00: Hírek. Idő járás jelentés. 5.30: Reg­geli krónika. 5.44: Falurádió. 5.53: Pontos időjelzés. 6.00: Híreit. Idő­járásjelentés. 6.15: Rádióreklám. 6.30: Hírek. Időjárás jelentés. 6.40: Rádióreklám. 6.45: Hallgatóink fi­gyelmébe! 6.59: Pontos időjelzés. 7.00: Reggeli krónika II. kiadás. Utána körzeti idő járás jelentés. 7.30: Üj könyvek. 7.59: Pontos időjelzés. 8.00: Hírek. Idő járásjelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: Színes népi muzsika. 9.10: Kozmosz. 9.35: Könnyűzene Bródy Tamás szerze­ményeiből. 9.59: Pontos időjelzés. 10.00: Hírek. Idő járás jelentés. 10.05: Kádiócgyetem. 10.35: Mascagni: Pa- rasztbecsület. Egyfelvonásos opera. 11.59: Pontos időjelzés. 12.00: Ha­rangszó. Utána: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? (élő). 12.30: Melódiakoktél. 13.40: Legifjabb vá­rosunk: Nagyatád. 14.00: Romeo és Julia. Részleteik Gounod operájá­ból. 14.40: A hiénák csemegéje. El­beszélés. 14.59: Pontos időjelzés. 15.00: Hírek. Idő járás jelentés. 15.10: Vico Torriani énekel, a Westward Wánderers együttes játszik. 15.30: Kóruspódium Sarkadon. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Pézel: Négy intrada. MRT rézfúvósötös. 16.14: Gyermekek a könyvtárban. 16.34: Józsa Ibolya és Reményi Sándor nótákat énekel. 16.58: Hall­gatóink figyelmébe! 16.59: Pontos időjelzés. 17.00: Hírek. Idő járásje­lentés. 17.05: Időszerű nemzetközi kérdések. 17.15: Nikal Gjaurov énekel. 17.33: Elfogadjuk-e a vá­laszt? Petress István műsora. 17.58: Töltsön egy órát kedvenceivel. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 18.59: Pontos időjelzés. 19.00: Esti Krónika. 19.25: Kritikusok fóruma. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét (élő). Közben. 20.25: Láttuk, hallottuk. 20.42: Hírek. 20.45: A hangversenyközv. folyt. 22.20: Hírek. Idő járás jelentés. 22.35: Sporthírek. 22.40: Verbunkosok. 23.00: Tánczene. 23.30: A majlandi tornyok. Daljátékrészletek. 24.00: Hírek. Időjárás jelentés. 0.10: Vi­rágénekek. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjelzőszolgálat. PETŐFI RADIO 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: Versenyművek. 8.45: Külpolitikai figyelő asm.). 9.35: A legújabb termelőerő. 10.00: A zene hullám­hosszán. 11.00: Hírek. Időjárásje- lentés. 11.05: A zene hullámhosszán folyt. 11.50: Magánvélemény köz- Ügyekben. 12.00: Könnyűzenei hír­adó. 12.30: Rádióreklám. 12.32: Koc­kás Sándor könyvszemléje. 12.42: Donizetti: Lammerraoori Lucia. Je­lenet és hatos a H. felv.-ból. 13.00: Hírek. Időjárásjelentés. 13.03: Nyír­egyházi stúdiónk jelentkezik. 13.20: Wienawski hegedűmüveiből. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00— 18.00: Kettőtől hatig ... 18.00: Hírek. Idő járás jelentés. 18.10: Az Ifjúsági Rádió Színpad bemutatója. A tá­bornok, akinek golyó van a fejé­ben. Rádiójáték. 19.02: Rádióhang­verseny ékről. 19.32: Mezők, falvak éneke. 19.54: Jó estét, gyerekek! 19.59: Pontos időjelzés. 20.00: Esti krónika II. kiadás. 20.25: Üj köny­vek (ism.). 20.28: Rádiószínház. A konzervmester vasárnapja. Rádió­dráma. 21.13: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. 21.33: Tiszta vizű források. 21.43: Marica grófnő. Operettrészletek. 22.45: Hangversenynaptár. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.15: Brahms: F- tnoll zongoraötös. Sz. Richter és Borpdin vonósnégyes. 0.10: Műsor­zárás. Utána: Idegen nyelvű víz­jelzőszolgálat. URH 18.00: Hírek. Idő járás jelentés. 18.10: Hanglemezparádé. 18.55: Kursz Russzkovo Jazüka. 39. lec­ke. 19.10: Erika Köth és Kónya Sándor énekel.. 19.38: A Varsói Nemzetközi Dzsesszfesztivál II. r. 20.08: Dietrich Fischer-Dieskau dal­estje. (Sztereo) 20.47: Hírek. 21.24: Kilátó. 22.20: Leonard Bernstein nyitányokat vezényel (Sztereo). 23.00: Hírek. Idő járás jelentés. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 8.10: Földrajz (ált. isk. 5. oszt.). 9.00: Környezetismeret (ált. isk. 4. oszt.). 11.55: Földrajz (ált. isk. 7. oszt.). 13.10: Földrajz (ism.). 14.00: Környezetismeret (ism.). 16.40: Földrajz (ism.). 17.33: Hírek. 17.40: Látogatás a Budai Várban. 18.10: Nők fóruma. 19.10: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Minden kilométerkőnél 4. r. 21.00: Napilapok, hetilapok ... Mi­ről ír a világsajtó? 21.15: Szín­házi Album. 22.15: Tv-híradó — 2. kiadás. 22.25: Szülők, nevelők egy- masközU rületi bíróság, akiknél a Feri­hegyi repülőtéréin nagyobb mennyiségű hasist találtak. Az egyik ügyben felelősségre vont Abdullah Yousef Hussain, 23 éves beiruti lakos évek óta él­vezője e kábítószernek, napon­ta rendszeresen szív hasist tar­talmazó cigarettát Nyugat- Berlinbe szándékozott utazni, s mint az ügy tárgyalásakor előadta — már megvolt a re­pülőjegye, amikor egy üres telken elásva egy csomagot ta­lált. Hazavitte, megállapította, hogy csaknem 5 kilogramm hasist tartalmaz, s elrejtette. Amikor sor került az utazás­ra, bőröndjében elrejtve ma­gával vitte, részben hogy fo­gyasszon belőle, részben hogy eladja. A másik ügyben szereplő Assadour Agop Soulakian, 22 éves beiruti egyetemi hallgató, úticélja Dánia. Egy kávéház­ban 250 libanoni fontért mint­egy 3 kilogramm hasist vásá­rolt azzal, hogy Dániában ér­tékesíti, a kábítószert tasak- ban a testére erősítve próbál­ta útja végállomására eljuttat­ni. A bíróság mindkettőjüket kábítószerrel való visszaélés­ben mondta ki bűnösnek, * ezért Assadour Agop Soula- kiant 8 hónapi, Abdullah You­sef Hussaint 7 hónapi szabad­ságvesztésre ítélte. Elrendelte kiutasításukat is a büntetés le­töltése után, valamint a lefog­lalt kábítószer elkobzását — Féléves az ország első tanyai betegszállító szolgála­ta, amelyet a Báce megyei Tiszakécaskén szerveztek tár­sadalmi összefogással. Két; tízszemélyes mikrobusz köz­lekedik naponta menetrend szerint a tanyai megállóhe­lyek és a belterületi orvosi rendelők között. \ it ét libanoni állampolgársá­gú férfi ügyében ítélkezett Bu-

Next

/
Thumbnails
Contents