Pest Megyi Hírlap, 1971. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-28 / 99. szám

nsr UECVtl yf/riiip 1971. ÁPRILIS 28., SZERDA Május 14-23 Magyarok az IBO-n Május 14 és 23 között ren­dezik meg Friedrichshafenben az NSZK egyik legjelentősebb élelmiszeripari nemzetközi vá­sárát, az IBO-t. Tavaly 22 európai és tenge­rentúli ország cégei képvisel­tették magukat. Közöttük vol­tak a magyar külkereskedel­mi vállalatok is, amelyek az idén a Hungexpo rendezésé­ben a tavalyinál 30 százalék­kal több árut mutatnak be. A Monimpex ezúttal is vál­tozatos italkollekcióval szere­pel, és öt magyar borfajtát nevez be a kiállítás házi bor­versenyére. A Terimpex sza­lámit, húskonzervet és sajtot küldött a kiállításra. Egyhavi próbaidőt - a munkaadónak Kitenyésztett vándormadarak Napjainkban szokatlan, hogy egy brigád tiltakozzék: ne te­gyék őket vándormadaraikká. A 11 aláírással hitelesített panaszlevél arról tanúskodik, hogy ilyen is van. Amíg rájuk bukkanok az egyik nagykőrösi építkezésen, egy óra is beletelik, annyi a téves eligazítás; annyi helyen építkeznek, hogy nem is csoda. A Vadas utca 12. számú, ti­zenkét lakásos épülő ház egyik szobájában tartjuk meg a röp- beszélgetést, itt van majdnem minden érdekelt munkaválla­ló, s a félidőben betoppan je­lenlegi kirendeltségvezetőjük is. Jelenlegi. Mert ki tudja mi lesz holnap... Szentpéteri Ferenc művezető igyekszik összefoglalni az előz­A pályázatalapítő NAGYKÁTA AGRÁRKULTÚRÁJÁÉRT „Pályázati fe’Mvás. A nayykatai Damjanich Já­nos Gimnázium és Mező- gazdasági Szakközépiskola dr. Dancsházy László mér­nök tanár kezdeményezé­sével pályázatot hirdet minden évben olyan pálya­mű megírására, amely Nagykáta kertészetével, il­letve bármilyen agrcvr jelle­gű problémájával vagy történetével foglalkozik, amely közvetve vagy köz­vetlenül Nagykáta agrár­kultúrájának s ezzel anya­gi jólétének fejlődését se­gíti elő.” Dr. Dancsházy László: „1947-ben fejeztem be az egyetemet. Kertészetből dok­toráltam. Budapesten, majd vidéken voltam agronómus. 1960 óta tanítok a’ liágykátai iskolában. A fővárosból uta­zom mindennap — mert na­gyon szeretem ezt a munkát. Nagykátan baráti közösségbe kerültem. Az igazgató hajnali négykor már ássa a kertjét, mindenki szereti a hivatását. Kutatómunkát, gyakorlati ter­melést, oktatást egyszerre végzünk a középiskolában. Ti­zenöt hoidas kutató leiepünk van, itt található a járásban a legnagyobb üvegház, megfele­lő gépparkkal dolgozunk. A 13 hold hepehupás terület nem kellett senkinek, mi dózerrel elsírni tottuk, mesterséges tavat alakítottunk ki, három öntöző- rendszer segíti a termelést, negyholdas dísznövényparcel­lánk — a büszkeségünk. Nagy­káta valóban a középfokú ag- rártanítás egyik centrumává váLhat. Van itt arborétum, kí­sérleti gyümölcsös, szőlő. Ez az „anyagi alapja” a pályáza­ti felhívásnak.” „A pályázaton részt ve­hetnek mindazok, a járás területén tanuló, illetve dolgozó fiatalok, akik a szóban forgó naptári év végéig betöltötték a 12. életévüket, és még nem töltötték be a 19-et. 1911-re a következő témákat tűzik ki: Kertészeti kultúrák fej­lesztésének lehetőségei köz­ségemben; Szőlőtermesztés Nagykátán; Munlcaigényes gyümölcsnemek termelési lehetőségei községemben.” Dr. Dancsházy László: „Olyan pályaművekre számí­tunk, amelyek fejleszteni kí­vánják a nagykátai járás me­zőgazdaságát. Szeretnénk, ha a gyerekek felfigyelnének a rej­tett kincsekre, keresnék a na­gyobb hozamok, a jobb boldo­gulás lehetőségeit. Ezért nem­csak a szakmai, de a hazaliúi nevelésnek is részévé válhat ez a pályázat. Nagy nemzeti eseményeinkhez kötjük a pá­lyázatot: minden év április 4-én, a felszabadulás és a tá- pióbicskei csata évfordulója­kor hirdetjük meg, október 6 a beadási határidő, s decem­ber nyolcadikén, iskolánk névadójának, Damjanichnak a születésnapján adjuk át a dí­jakat ... A pályázatot Berecz- ky Mátéról neveztük el, aki jogász, a négyvennyolcas sza­badságharc katonatisztje volt. Világos után üldözték, később a kertészetnek szent ölte életét — Szobra a kertészeti egyetem régi épülete előtt áll —, a gyümölcsökről olyan színes képet festett, amelyeknek ma is alig van párja. A magyar pomológia — gyümölcsfajta­ismeret — atyjának nevezhet­jük Bereczky Mátét.” „Pályadíjak: 1. 1000 fo­rint, 11. 600 tor int, HL 400 forint, plusz oklevelek.” Dr. Dancsházy László: „Nagyapám, apám, én, a fiam mind állami ösztöndíjakon ne­velkedtünk. Nagyapám orvos gyógyszerész volt, apám Bá­zelben, Berlinben tanult, én az egyetemen kaptam ösztöndí­jat. A fiam agrármérnökjelölt, Moszkvában készül hivatásá­ra. Most másodéves, a Tyimir- jázev Akadémián filopatoló- giát tanul a világhírű Dunyin professzor mellett. A növé­nyek immunitásával foglalkoz­nak. A fiam havi 70—85 rubel ösztöndíjat kap, nagyon ga­vallér a magyar állam, a szovjet állam az egyetemi ta­nulmányokat fedezi. Én úgy érzem, köszönettel tartozom... A lányom érettségi előtt áll, kertésznek készül. A fiammal, lányommal közösen alakítot­tuk ki a pályázat gondolatát, együtt fogalmaztuk a felhívást. Minden évre 1000 forintot ado­mányozok a pályázat nyerte­seinek jutalmazására. Ezt az összeget az iskola másik ezer­rel toldotta meg. Sok-e az ezer forint? Nekem erre telik...” F. P. menyeket. Földrajzilag erede­tileg is Nagykőrösön dolgoz­tak, 1970. március elejétől de­cember 31-ig mint a Fővárosi Javító és Szerelő Vállalat nagykőrösi részlege. 1971. ja­nuár elsején átvette őket a TI- GAZ (Tiszántúli Gázszolgálta­tó és Szerelő Vállalat) Pest megyei szolgáltató üzeme. Áp­rilis elsejétől pedig a TIGÁZ szolnoki földgázszolgáltató üzemegységéhez tartoznak. Eb­ben az épületben ez év feb­ruár 15-től dolgoznak — a bel­ső gázszerelést végzik —, kez­detben a TIGÁZ Pest megyei üzemének nagykőrösi részlege gyanánt, most viszont mint ugyané vállalat szolnoki üzem­egységének nagykőrösi részle­ge. Már az is teljesítmény, hogy ilyen szépen el tudják sorolni mindezt. Nem csoda, ha rég nem tudják, melyik problémájukkal hová fordul­janak, hiszen egyik erre az időre esik, a másik arra. November elején közölték velük, hogy átveszi őket a TI­GÁZ. Akik aláírták az áthe­lyezési nyilatkozatot, azoknak megígérték, hogy a kezdeti ne­hézségek áthidalásául három hónapig biztosítják az előző vállalatnál kifizetett átlagke­resetüket. Ez — mint annyi más — ígéret maradt. Január­ra nem tudott munkát biztosí­tani a TIGÁZ, s erre hivat­kozva csak mindennapi meg­jelenésükre tartottak igényt. Olykor hurcol'kodásra, raktár- rendezésre osztották be őket — végül csupán alapbérük 80 százalékát, azaz addigi átlag- keresetük 50 százalékát szá­molták el készenléti díj cí­mén. Később elkezdték a ter­melő munkát — de mint ahogy azt sem magyarázta meg ne­kik senki, milyen okok alap­ján „szervezgetik” át ismétel­ten a részlegüket, keresetüket sem tisztázták, sem visszame­nőleg, sem a jövőre nézve. Élénk a „röpgyűlés“ hangulata, minden részvevő hozzászól. — A tervdokumentációt és a költségvetést a TIGÁZ mint gázhatóság készítette a jelen­legi munkánkról, de a Javszer körülbelül 30 százalékkal drá­gábban vállalt munkát. Meg- mutatkozik-e az alacsonyabb költségvetés a fizetésünkön is? — Javszer-időkben teljesít­ményalapon átlag 2300 forint volt a keresetünk, de akikor azoknak tekintettek minket, amik vagyunk: gáz-, víz-, köz­pontifűtés-szerelőnek, lakatos­nak. Most visszaminősültünk betanított segédmunkásokká, nemrég itt járt Szolnokról Nagy Sándor termelési osz­tályvezető, és azt mondta: az órabérünk csak 9,50 lesz, mivel nem a saját szakmánkban dol­gozunk. — Ezt az órabért veszik ala­pul a telj esi tményelszámolás- nál, a nyereségrészesedésnél, a juttatásoknál, vagyis több­szörösen károsodunk. Az elő­zőekhez képest 50, 80 fillér, egyeseknél 1,50 forint az óra- bércsökkenés ! — Szerszámmal a mai napig sem láttak el bennünket, volt, hogy anyaggal, munkával sem. Három feljegyzést küld­tünk minderről: januárban egyet, februárban kettőt. Már­cius 1-ig ide sem nézett senki a főnökségről, amikor pedig Hajdúszoboszlóról kijött Szé­kely János, a TIGÁZ szolgál­tatási osztályvezetője, azt mondta, neki nincs dolga az emberekkel. Mi igyuk a levét az összevissza-szervezésnek? — Saját szerszámmal dolgo­zunk, de a használati díja is késik. Február tizenötödikétől kapjuk — ezt ígérték. Máig sem kaptunk egy fillért sem. Igaz, az a másfél hóra eső, százhúsz forintnyi szerszám- használati díj nem összeg ah­hoz képest, hogy amíg Javszer - dolgozó voltam, 2900-at keres­tem, itt meg egyelőre 1500-at... — És ami a legszebb: a munkakönyvühkben három munkaadó sorakozik, pedig mi meg sem moccantunk. Ha megunjuk azt a labdázást, ami mindeddig itt folyt, egy új vál­lalatnál már vándormadarak­nak néznek bennünket. Ki tudja megmagyarázni, hogy nem ő ugrált, hanem a talajt húzgálták ki alóla? A panaszok kereszttüzébe toppan be Füle-Tóth András kirendeltségvezető, és a zápo­rozó kérdésekre ő ad választ, egy diplomata óvatosságával fogalmazva. — Meddig dobálnak még bennünket? — Most már megszűnik! — Mi az oka a szerszám- és anyaghiánynak? — Az igénylés elment ja­nuár elején. A késedelem okát nem tudjuk. — A Javszeméi az anyag­mentes termelési érték 22 szá­zaléka ment munkabérre. A TIGÁZ olcsóbban dolgozik. Itt is ugyanaz a bérkiszámítási alap? — E hóban már viszonylag tiszta képünk lesz arról, hogy a teljesítmények milyen lehe­tőséget adnak. De hogy az elő­ző havi munka bérkifizetése milyen alapon történik, nem tudni. Sem TIGÁZ-alapon, sem Javszer-norma szerint nem reális... Folyamatos munkájuk biztosított, hiszen az ötéves tervben az e lakóte­lepen épülő minden lakás, áru­ház, stb. gázfűtéses lesz. Kö­rülbelül ötszáz lakás gázszere­lése felfejlesztést követel a mi vállalatunktól is, mert Nagy­kőrösön rajtunk kívül csak a Kéményseprő Vállalat szerel gázt. Negyedéven belül a szerszámellátás is biztosított Még mindig nem értem, mi viszi rá a ma nagyon népszerű szakmájú lakatos, vízvezeték­szerelő központifűtés-szerelő szakmunkásokat hogy segéd­munkásként kevesebb bérért dolgozzanak, idegen szakmá­ban. Szentpéteri művezető igyekszik megvilágítani, miért nem röpültek szét valódi ván­dormadarakként. — Mi ketten, Koselák Jós­kával kezdtük megalakítani a nagykőrösi Javszer kirendelt­séget 1970 elején. Még az év végéig sikerült felfejlődnünk 24 főre. Nagyjából egy korosz­tályhoz tartozunk, jobbára fia­talok vagyunk, és jó darabig éppen az tartott össze bennün­ket, hogy nehézségeket kellett leküzdenünk együttes erővel. Nem szeretnénk szétszéledni. Családos emberekként nem szeretnénk ingázni sem —, órákat utazgatni más munka­helyre. Helyben meg nincs más lehetőségünk. Eddig min­dig sikerült lelket önteni a társaságba; mondtam nekik, csak még egy kis türelem! A gáz itt nagy lehetőség, jövője van. azt az áldozatot is meg­hozzák szívesen az emberek, hogy jó szakmájuk mellett megszerezzék a gázszerelői ké­pesítést is. De ez a bánásmód elkedvetlenitő. Most már elha­tároztuk: még egyhavi próba­időt adunk a vállalatnak, az­tán vesszük a kalapunkat, iga­zi vándormadarak leszünk. Péreli Gabriella Egy kiáltvá jubileumán Huszonöt évvel ezelőtt, 1946. április 28-án a Magyar Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Bárt és a Szak­szervezeti Tanács közös kiáltvánnyal fordult az ország dolgozó népéhez. A terjedelmes felhívás lendületes fogalmazása, logikus felépítése és tömörsége a közelgő májusi seregszemle alkalmából közös programot ad: hogyan lehet úrrá az ország a tornyosuló nehézsége­ken, hogyan kerekedhet felül a belső ellenségen, akik nem nyugodtak bele a demokratikus fejlődésbe. Gon­dolatébresztő olvasmány ez a régi „Májusi Kiált­vány”. Ezzel a mondattal kezdődik: „A szabad Magyaror­szágon másodszor ünnepeljük május 1-ét, a dolgozók harcos ünnepét.” Ez már nem a frissen elnyert szabad­ság mámorával ünnepelt május volt. A teljes felsza­badulás óta több mint egy év telt el. A magyar de­mokrácia megszilárdult, de a belső ellentétek is kiéle­ződtek. Az 1945-ös választáson a Független Kisgazda- párt kapta a legtöbb szavazatot a pártok közül. A régi rend hívei rákapcsoltak, ebbe a pártba vetették bizal­mukat. Támadták a földreform teljes megvalósítását, a föld mélyében rejlő kincsek államosításának, a nehéz­ipar legfontosabb üzemei állami kezelésbe vételének, a bankok állami ellenőrzésének, a közhivatalok megtisz­tításának közös munkáspárti tervét. Az egy évvel az­előtt felhőtlennek tűnt májusi ég 1946-ban már ko­rántsem volt ennyire biztató, akkor már mindenki lát­ta: nehéz lesz még a harc a régi rendszer híveivel szemben. I)e még az ő legyőzésük sem a végcélt jelen­tette, hiszen elmaradott országot örököltünk. A gondo­kat növelte, hogy a háború alatt az ország súlyos ká­rokat szenvedett. Az infláció javában dühöngött. A májusi kiáltványban felvetett programgondolatok kö­zött bizonyára az keltette a legáltalánosabb helyeslést, amely a pénzromlás megszüntetésére hivott fel: „a de­mokratikus kormányzat egész figyelmét arra kell össz­pontosítani, hogy aratás után megteremtsük az érték­álló, új magyar pénzt”. A széncsata után voltunk, de a spekuláció még óriási hasznot húzott, a dolgozók nélkülöztek. Volt kenyér; négymillió hold földet művelt meg a földhöz jutott pa­rasztnép. De még volt éhező is.. A kiáltványban a há­rom nagy szervezet leszögezte: „május elseje a nagy szocialista Szovjetunióval való szolidaritásnak és ba­rátságnak az ünnepe”. Hangsúlyozta a békekötés előké­szítésének fontosságát. Ám azok a hazaárulók, akik a szovjetellenes háborúban akarták megsütni pecsenyé­jüket, cs akiknek a felszabadulás — vereség volt, még politikai tényezőnek számítottak. Hosszú harc után szenvedtek csak vereséget. Evek múlva nehéz, áldoza­tos küzdelemben semmisítette meg politikai bázisukat az egységessé vált magyar munkásosztály. Az akkori tervek — ma már régen túlhaladott cé­lok. Ma a szocialista ország megteremtésén fárado­zunk. A lényeg azonban maradt: a nemzeti egység erő­sítése, a gazdasági erő növelése, a Szovjetunióval és a szocialista országokkal, minden, velünk baráti kapcso­latra törekedő néppel való szorosabb együttműködés politikája — továbbra is első helyen szerepel a májusi jelszavak között. Máté György Hollandiba A domonyi Dózsa Tsz-ben hatvanezer pa­radicsompalántát ültet szét hollandi ágyakba a kertészeti brigád. Foto: Gárdos PAPUCSVASAR ^'WrŰ0>' Pest megye egész területén, a Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat szaküzleteiben. SLÁGER A NŐI PAPUCS! Ára: 100 Ft helyett 48 Ft

Next

/
Thumbnails
Contents