Pest Megyi Hírlap, 1971. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-27 / 98. szám

A PEST MEGYEI H i R t A P KÜIŐNKIACAs* XV. ÉVFOLYAM, 98. SZÁM 1971. ÄPKILIS 27., KEDD Választás ünnepi hangulatban Legfrissebbek: a vasutasok és a határőrök Szavazás a deákvári óvodában — A váciak többsége délelőtt szavazott Vasárnap a kora reggeli éles levegőben sokan tartottak a szavazóhelyiségek felé. Kis­maroson hét óra—negyed nyolc körül a választók hat­van százaléka már leadta sza­vazatát. A nagymarosi hat szavazókörzetben sok hátizsá­kos turistát is láttunk, akik hét végére jöttek a Duna­kanyarba. Zebegényben Le­gény Istvánnal beszélgettünk, kezében emléklapot tartott, most szavazott először. Szobon a falu végén talál­koztunk a vándorurnával. Sorra járták azokat a házakat, ahol beteg, vagy nagyon idős ember lakik. A vasútállomás melletti szavazóhelyiséget már fél hatkor kinyitották, hogy azok a vasutasok is szavaz­hassanak, akik vasárnap a szlovákiai Párkányban teljesí­tettek szolgálatot. Szobon a határőrök voltak a legfrisseb­béit, háromnegyed hétre fejez­ték be a szavazást. Közben Ipolydamásdról jelentették telefonon, 9 óra 51 perckor befejezték a szavazást. Az egyik plakáton gyerek­írással ezt olvastuk Kárpáti Ferenc vezérőrnagy neve mel­lett: „őrá szavazunk”. Nem véletlen a szimpátia. Ezen a környéken szeretik a katoná­kat, Damásd néhány nap mái­val' élnyeri a határőrközség címet. Negyed tizenegyre Kós- pallagon is végeztek, de mi már a járás keleti részében vagyunk. Szódon az egyik körzetben hármas jelölés van. Nagy az izgalom, ki lesz végül a győztes? Dunakeszi, Főt, Göd nagy­községekben érthetően tovább tart a szavazás, még dél felé is látunk szavazni igyekvőket. Ók biztosan nem hallották a zenés ébresztőt A választási elnökség je­lentése szerint az egész já­rásban rendben, fegyelme­zetten történt a szavazás. Este hat órára minden köz­ségben hozzáláthattak a sza­vazatok összeszáimlálásához. Cs. A.-¥• Korán csörgött az óra va­sárnap a szavazatszedő bi­zottságok vezetőinek. Hajnali fél ötkor már a városi taná­cson adtak egymásnak talál­kozót s minden szavazókör­bon pontosan reggel hatkor kinyitották az ajtókat A váci választópolgárok úgy­látszik a szavazást iktatták be délelőtti programjuknak, délelőtt tíz óráig a legtöbb körzetben, a névjegyzéken szereplő váciak közel nyolcvan százaléka lesza­vazott. A 16-os számú szavazókor a Közgazdasági Szakközépiskola egyik földszinti termében volt Három helyi választóke­rület: a 37-es, a 43-as és a I 44-es tartozott ide. Dr. Kőrös Károly főorvos mondta el: ko­ra reggel idős néni jött vá­lasztani. Elmondták neki a tudnivalókat, átadták a kép­viselő és a tanácstag megvá­lasztására szóló választási cé­dulát, de a néni csak nem akart elmenni az asztal elől. Kisvártatva elkérte az aszta­lon heverő piros ceruzát Hiá­ba mondták neki, hogy a sza­vazófülkében talál grafit plaj- bászt, határozottan mondta: „Nekem erre a pirosra van szükségem” — s ez;r>l belépett a függöny mögé... A népbőltközpont ebédlő­jében székek várták az érke­zőket, hogy az esetleges vára­kozás se okozzon kényelmet­lenséget. Másutt az emléklapon kívül ked­ves szóval is köszöntötték az először választó ifjú vá­ciakat, akik közül többen csemetéjü­Téma, de — igazán az utcáról Országos hírnévnek örvend­het a Dunakesziről Kisalagon át Fótra vezető országút. Ha azt mondjuk, hogy siralmas állapotban van, még kedve­zünk is neki. Pedig naponta száz, utasokkal telt autóbusz és ki tudná megmondani, hopr hány egyéb jármű megy rajta. Főleg a Petőfi-szobor körül keletkeznek kátyúk, 8— 10 centiméter mély lyukak. Április 22-én végre megje­lent a helyszínen a Volán YC 15-90 rendszámú teherautója, amiről apró, .szurkos kődara­bokat dobált le az útra öt bá­natos férfiú. Némely gödörbe jutott a masszából, némelyik­be nem. Buzgalmukat csodál­va, imigyen sóhajtott fel egy járókelő: „Na, ez is csak fél óráig lesz benne a likban, hi­szen utána úgy is kiverik a teherautók és autóbuszok.’’ Így hangzott a röpke fohász. Meg­hallotta ezt az ötök egyike, rgy tömör bajszú, testes fér- riú, aki végigmérvén a jám­bort, e szózatot intézte hoz­zá: „Nem tetszik? Ezerhatszáz forint fizetésért csak ilyen van. Látom, ön jólöltözött. Adhatna a fizetéséből havon­ta 300 forintot, akkor jobb utat csinálnánk. Építsenek utat maguknak társadalmi munkában! Ha nem tetszik, írjon a vállalatnak! Megadom a címét is ha akarja: Közúti Igazgatóság, Bécsi út 5— Hát Kedves Közúti Igazga­tóság! Bizony, nem nagyon tetszik az út állapota! Nem megnyugtató különösebben az ilyen „szenteltvized’ javítása sem. Percekkel a „delegáció” elvonulása után már 5—6 mé­terre röpködtek a kődarabok. Rögtön kiderült róluk, hogy apró sérülések okozására és a ruhák összepiszkolására kivá­lóan alkalmasak. Hogy útja­vításra is... nem jellemző! De az ötlet, azzal a három­száz forinttal, az már igen! N. F. Figyelő HÍRÜNK AZ ORSZÁGBAN Az Esti Hírlap beszámolt arról, hogy algériai egészség­ügyi küldöttség járt a váci kórházban. — Az Autó—Mo- tor-ban Túri Péter bemutatta Vác nevezetességeit. — A Ma­gyar Ifjúság színes riportot közölt váci sorkötelesek jár­őrversenyéről. — A Veszprémi Napló ismertette a váci audio­vizuális fesztivál munkáját. — A Népszava szerint bővítették a váci sörlerakat tankkocsi­parkját. — Kossuth rádió-ban nyilatkozott Springer Éva, a kisipari tanulóverseny egyik országos győztese. — A Ma­gyarország közölte Papp Rezső A hamvasztás regénye című tanulmányát (-ő) két is elhozták a választásra. Különösen sok gyereket lát­tunk — stílusosan — Deákvá- rott, a Népek barátsága úti óvodában, ah szépen rend­berakott apró cipők, ruhák kö­zött vezetett az út a szavazó­helyiségbe. Ez is hozzájárult a jó hangulathoz, amit a szakadó eső és az esernyőt kifordító szél sem tudott elrontani. Háromnegyed egy felé jár­tunk a fegyveres erők klubjá­ban, ahol a szavazatszedő bi­zottság a 49-es és 50-es vá­lasztókerületben lakó váciak szavazatait kezdte számolni. De nem itt fejezték be első­ként a szavazást. Máriaudvaron már tizen­egy .órakor mindenki le­adta szavazatát. A bizottságok tizenegy óra fplé vánd-orurnáJclcai keresték fel a betegeket. A kórházban fekvőkhöz is elvitték az ur­nákat. Itt egy „incidens” is akadt. A HNF egyik aktívája a szavazókörben felejtette megbízólevelét és... nem akarták beengedni a kórház­ba. Kiderült, hogy ezen a cí­men többen beteg hozzátarto­zóikat szerették volna soron — és látogatási időn — kívül föl­keresni. B. H. Felfedezik Nagybörzsönyt Mintegy kétszáz turista láto­gat Nagybörzsönybe a hét kö­zepén. Megnézik a község műemlék templomait és az is­kola helytörténeti kiállítását. A községből kisvasűton Kis- irtás pusztára mennek, s ott töltik az éjszakát. Az egészséges csecsemő A Kisanyák iskolája nevű tanfolyam keretében ma, ked­den délután 13 órakor a Ma­dách Imre Művelődési Köz­pontban dr. Telegdi Ervin or­vos tart előadást Az egészséges csecsemő címmel. Utána Kré- kács Lajosné védőnő ad tájé­koztatót a csecsemőgondozás­ról. Filmvetítés zárja a mai foglalkozást. Taggyűlések a területi pártalapszervezetekben A héten mind a két váci te­rületi pártalapszervezet tag­gyűlést tart. A II-es alapszer­vezet 29-én. az I-es alapszerve­zet pedig 30-án délután öt óra­kor a Párt- és Tömegszerveze­tek Székházának földszinti nagytermében tartja gyűlését. Dr. Szamosvölgyi Alfréd, a városi tanács igazgatási osztá­lyának vezetője beszél a lakás­elosztás és a lakbérek új rend­szeréről. valamint a nyugdíja­sokat érintő állami lakbérhoz­zájárulásról. Negyvennyolc csoport a má jus elsejei menetben Ünnepi gyűlések üzemekben, iskolákban Hires műemlékek Kocsis Iván, a Dunakanyar Fotoklub elnöke egy keleti és egy nyugati út gazdag élmé­nyeivel jelentkezik ma este hat órakor a művelődési köz­pontban. Híres műemlékek címmel bemutatja a krakkói Mária-templomot és a Le Cor­busier által tervezett ron- champi zarándokkápolnát. A hét elején nyilvánosságra került a május elsejei váci ünnepségeket előkészítő ren­dező bizottság munkaterve. A program szerint a 27. szabad május elsején — a hagyomá­nyoknak megfelelően — vál­tozatos, színes, sokoldalú lesz. Üzemeinkben, iskoláinkban, hivatalainkban keddtől pén­tekig mindenütt ünnepi gyű­lésen emlékeznek a dolgozók nagy ünnepére A dekorációs brigádok versenyben fáradoz­nak, hogy minél szebb, ötlete­sebb legyen a gyárak bejára­ta. A szombat délelőtti felvo­nulás tábláit, feliratait már készítik. A híradástechnika, a tex­tilüzemek, a DCM s a töb­bi gyár — mint az előjelek mutatják — sok megle­petést, ötletet tartogat. A városi tanács pénteken délig zászlódíszbe öltözteti a főteret. Aznap ácsolja a Pest megyei Tanács Építőipari Vállalata a díszemelvényt, s az Élelmiszer Kiskereskedel­mi Vállalat díszítőbrigádja gondoskodik a „felöltöztetésé­ről”. Szombaton zeneszó köszönti majd a város ébredő lakossá­gát. A főtéren is zenekar ját­szik a felvonulás kezdete előtt. A rendező bizottság hét helyet jelölt ki gyülekezésre. Idén 48 csoport vesz részt az ünnepi menetben. A menetoszlop a Lenin úton halad, majd az Él­munkás utcán bekanya­rodva rátér a Köztársaság útra. A tanácsháza előtt felállított díszemelvény­ről a város vezetői, az üzemek küldöttei, s a ve­teránok köszöntik az el­vonulóka t. A felvonulás élén az Ifjú Gárda és az úttörő honvédel­mi század, halad. Következnek az általános és a középisko­lás tanulók, valamint a sport­egyesületek tagjai. ‘ Az üzemek sorát a kong­resszusi verseny két első helyezettje, a Váci Kötött­árugyár és a Dunakanyar Ktsz vezeti. Az üzemek dolgozói után jön­nek a posta, a kórház, a bí­róság s más intézmények ki- sebb-nagyobb csapatai. Délután és vasárnap kultu­rális és sportműsorokkal zá­rul a 27. szabad május elseje programja. P. R. Ipolydamásd határőrközség lesz Több mint százan Vettek részt a minap Ipolydamásd fa­lugyűlésén, ahol a község ve­zetői bejelentették: határőr­községgé nyilvánítják Damás- dot. Robotka Mihály határőr al­ezredes szólt a megtisztelő cím jelentőségéről, amit eddig csak nagyon kevés község érdemelt ki. Miért maradt abba a sződiigeti öregiskola átépítése? Honnan és mikor lesz pénz? Váctól öt kilométerre áll ez a vén, még ifjúsága idején is tanyai jellegű iskolaépület... a tantermek sötétek, a padok szálkásak. Ivóvize nincsen. Kútja ugyan van, de már ré­gen fertőzött. Padlói rothad­tak, kályhái kiégettek, lyuka­sak, füstölnek. Kerítése, ka­puja kidőlve, kiszakadva ... — írtuk 1968 szeptemberében. Társadalmi összefogással 1968 őszén elkészült az utcai kiskapu, a kerítés. Kissé ösz- szefoltozták a kis beugrók fe­delén a kátránypapírt, szülői segítséggel néhány kályhát kicseréltek hazulról hozott valamivel jobbra, de lényegé­ben minden maradt a régi­ben. 1970 telének leghidegebb napjaiban az osztályokat egyik napról a másikra átköltöztették az új iskolába. Benépesült a tornaterem, a gyakorló konyha, a napközi étkezője és minden elfoglal­ható helyiség. Az öregiskolát pedig a fagyban-hóban bon­tani kezdték a nagymarosi ta­nács építőipari üzemének dolgozói. Űj ablakok kerültek a régiek helyébe, az ajtókat is kicserélték és az eddig nyi­tott előszobák ajtókat kaptak. Mi tagadás, frissülni, változ­ni kezdett a „tanyai” épület. Az idő múlt, s most hosszú hetek óta nyoma sincs a moz­gásnak. Németh Gusztávné sződii­geti vb-elnök ezzel indokolta a szokatlan későn elkezdett, sok kényelmetlenséget okozó építkezés beindítását: — Kapacitás hiányában, csak ebben az időszakban ta­láltunk vállalkozót, másrészt az év végén a kapott pénzt mindenáron el kellett költeni, különben elveszett volna. Kiss Nándor, az iskola új igazgatója így látja az építke­zés körül kialakult bonyo­dalmakat, így gondolja meg­oldásig vinni a problémá­kat: — Százötvenezer forinttal indítottuk el az átalakítást. Bár a nehézségeket előre lát­tuk, ezek vállalására az kész­tetett, hogy az évek óta meg­oldhatatlannak látszó iskola­gondokat kimozdítsam a holt­pontról. — A felújításra váró tan­termekben csak a legszüksé­gesebb belső munkálatok költ­sége is jóval több, mint a ren­delkezésre álló összeg volt. Miért kaptak bele mégis a tanév közepén, a tél legszigo­rúbb napjaiban ilyen komoly munkába? — A 150 ezer forint, amit a járási tanács átutalt ne­künk, nem a sződiigeti isko­lára szánt összeg volt, hanem innen-onnan visszamaradt, el nem költött pénz. Ezzel mi is csak úgy tudtunk kezdeni valamit, ha kockáztatunk Is egy kicsit. — De ez sok gyermeknek okozott kényelmetlenséget! Az a lehetőség pedig minden­képpen fennállt, mint a jelen helyzet is bizonyítja, hogy a kivitelező a határidőket nem tartja be és így a befeje­zés így is, úgy is, a tanév vé­gére csúszik át. — El kellett költeni! Nem akartam a pénzt elveszíteni, mert úgy éreztem, mm lesz több ilyen alkalom, hogy erre ekkora összeget kaphassunk. — Az építkezés áll. A belső munkákból semmi sem való­sult meg. Igaz, hogy a továb­bi munkákra már nincsen fe­dezet, s ezért vonult el a kivi­telező? — Való igaz! Elfogyott a pénz, anélkül, hogy elértük volna a célt. A víz, a WC, a padlózat gondjai megmarad­tak. De még remélek a me­gyétől 100 ezer forint támoga­tást. .. A húsvéti szünetnek is ré­gen vége már, az öregiskola tovább vár türelmesen az épí­tőkre. Mégis csak a nyári va­kációra marad a folytatás? Ha addigra megjön a várt pénz... És ha nem? Így nem lenne szabad köz­építkezésbe belefogni! Harmos Jenő A felszólalók elmondták, úgy érzik, hogy valóban nagyon jó kapcsolat alakult ki a község lakói és a határőrök között, ami tettekben, együttműködés­ben is megnyilvánul. Az avatóünnepséget má­jus 16-án, vasárnap ren­dezik. Az úttörők harci játékával kezdődik a nap programja. Az ünnepség délelőtt 10 órakor lesz, délután a Néphadsereg Központi Művészegyüttese ad műsort. Fellépnek a környék­beli kultúrcsópörtoK tói — Csósza — Ganz-utánpóllás a váci járásból? Május 3-án, 4-én és 5-cn a Ganz-MÄVAG szakemberei a járás tizenkét iskolájába láto­gatnak. A nyolcadik osztályo­soknak filmben bemutatják, hogy milyen szakmákban sze­rezhetnek szakmunkás-bizo­nyítványt — a Ganz-MÁVAG- ban. S B P 81 O B® R SÍ T A váci Nagy Lajos magyar bajnok Szombaton Budapesten bo­nyolították le a Magyar Nép- köztársaság 1971. évi ifjúsági birkózóbajnokságát. A váci Dózsa színeiben Nagy Lajos indult és nem tó meglepetésre — megnyerte szabadfogásban a váltósúlyú bajnokságot. Edzője, Óvári Sándor és sporttársai számítottak a győ­zelemre. Hogy miért? íme visszapillantás az elmúlt évek eredményeire. 1965-ben Farkas Sándor szakosztályvezető vitte le a Dózsa első edzésére, ahol óvá­ri Sándor edző hamarosan ész­revette kivételes tehetségét és fogékonyságát a birkózás iránt. Még abban az évben második helyén végzett az úttörő-olim­pián. 1966-ban megyei szinten minden versenyt megnyert, az úttörő-olimpián újra második lett. 1967-ben számos verseny győztese, az úttörő-olimpián első lett. 1968-ban nagy év kezdődött. Első éves serdülő versenyző létére elnyerte a Magyar Népköztársaság serdü­lő bajnoka címet. Egész év­ben nem talált legyőzőre. 1970- ben sérülések, nem megfelelő edzéslehetőségek — és a vidék bajnokságánál nem sikerült előbbre lépnie. 1971 januárjá­ban erős alapozás, elszántság, intenzív edzés következett. Szorgalma, akaratereje felül­múlt minden eddigit. Február­ban Budapesten megnyerte a KISZ-kupát. Márciusban me­gye, majd vidékbajnokságot nyert. Áprilisban első a Duna­kanyar Kupán, és most szom­baton megnyerte a Magyar Népköztársaság ifjúsági baj­nokságát. Megyei röplabdabajnokság Megkezdődtek a megyei sza­badtéri röplabdabajnokság mérkőzései. Az első forduló váci csapatainak eredményei: Nők: Sztáron—Du nahar aszti 3:0. Férfiak: Ráckeve MGT—Vá­ci MGT 3:0, Váci MGT—Ócsa 3:1, Ráckeve—Sztáron 3:2, Szentendre—Váci ITSK 3:0. Szerda délután 4 órától a Sztáron Sándor Gimnázium pályáján a Sztáron—Ócsa fóí- fi és a Sztáron—Pilisvörösvár női mérkőzésre kerül sor. Még egy mérkőzés lesz szerdán: a 204. MŰM pályáján játszik az ITSK a Ráckeve csapatával. Köszönetnyilvánítás. Köszönetét mondunk rokonainknak, isme­rőseinknek. a szövögyári dolgo­zóknak, a Kisegítő Iskola tantes? tületének és mindazoknak. akik felejthetett n feleségem. illetve édesanyánk temetésén megjelen­tek, koszorút és virágot helyeztek sírjára és fájdalmunkban osz­toztak. Bayer Ferenc és családja.

Next

/
Thumbnails
Contents