Pest Megyi Hírlap, 1971. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-17 / 90. szám
Ketten — 40 évesek Idősek állították az ifjú jelölteket Kisnémedin, a 6-os válasz- tók őrletben két tanácstagot jelöltek a jelölőgyűlésen. Ez már csak azért is érdekes, mert mindkét jelölt fiatal, ketten összesen 40 évesek. Hogy ez miért érdekes? Ment ebben a választókerületben az idősebb korosztály volt bizalommal a fiatalok iránt, s annak ellenére, hogy a HNF tanácstagjelöltje is fiatal volt, a jelölőgyűlésen résztvevők még egy fiatal jelöltet feljuttattak a jövendőbeli tanácstagok listájára. A két jelölt: Fekete Márta és Gyöngyösi Imre. Egyikük talán már 18 évesen, a másikuk sem „rangosabb” korral (23 évesen) lép be a tanácstagok sorába. Kik is ők tulajdonképpen, miért éppen őket jelölték? Fekete Márta képesítés nélküli tanítónő a szomszéd községben. Két évig volt KISZ- titkár Kisnémedin, az ő keze alatt jött létre az első KISZ- klub. Ebben az évben már nem vállalta ezt a munkát, hiszen most kezdte a könnyűnek nem mondható pedagóguspályát, és szüksége van az időre, amelyet a tanításra való felkészülés igényel. Még nem döntött, hogy itt marad-e a pályán vagy sem, mindenesetre lelkesedéssel és jól végzi munkáját. Gyöngyösi Imrét meglepte a választók bizalma, nem számított rá. Ö a második jelölt a körzetben. Egy budapesti üzem technikusa. Mint annyian sokan a faluból, ő is az „ingázók” közé tartozik, akik kora reggel mennek munkába és késő este jönnek haza. Mégis, ha idejéből telik — dolgozik az ifjúsági szövetségben. Feladat — bármelyiküket választják — bőven akad. Ahol ők élnek, és azok az emberek, akik bizalommal voltak irántuk, sokat panaszkodnak a rossz útviszonyokra. A jelölőgyűlésen elmondták: jobb út kell, hiszen a sáros idő beálltával még a mentőautó sem tudja megközelíteni ezt a falurészt. A járdákat fel kellene újítani, átereszeket kellene építeni... Kellene ... kellene. Mindezt tudják, hiszen ott élnek ők is. Sok ember érdekeit képviselni nem kis dolog. Mindketten fiatalok, bármelyiket választják is, felelősséggel tartoznak körzetüknek, és ezt vállalták, mind a ketten. F’guli Ilona A PEST MEGYEI HÍRIAP KÜLÖNKtACÁS* mm XV. ÉVFOLYAM, 90. SZÁM 1971. ÁPRILIS 17., SZOMBAT Fiatalok anyagi és erkölcsi hátrányban Tanácskozás ezer ifjú mérnök- és közgazdász képviseletében A Híradástechnikai Anyagok Gyárának kultúrtermében szerdán tartották a városban és a járásban dolgozó fiatal műszakiak és közgazdászok konferenciáját, amelyen a 150 küldött összesen ezer fiatalt képviselt. Két vitaindító előadás hangzott el. Pádár Sándor, a Hajógyár mérnöke a járásivárosi KISZ-bizottság felméréséről adott számot. A mintegy ezer fiatal nagyobb része Vácott dolgozik. Munkájukkal az üzemek vezetői elegeKÖZELEBB A TÍZMILLIÓHOZ Jelentés a Volán-vetélkedő elődöntőjéről Már több ízben tudósítottuk Olvasóinkat a nagyszabású szellemi vetélkedő állásáról, amelyet a Volán Tröszt hirdetett meg a X. kongresszus tiszteletere. Az ország közlekedési dolgozóinak legjobbjai neveztek be a vetélkedőre, s ennek egyik elődöntője volt szerdán, Váchartyánban. Uabuda Péter játékvezető egymás után szólította ki a csapatok vezetőit, s azok szerencséjükben bízva húzták ki a kérdéseket politikai, közlekedési és az általános tudnivalókból. Feszült csendben figyelte a versenyt a hallgatóság, és sok kérdés hallatán lázasan drukkolt a csapatoknak. Ám a tudás átsegítette a versenyzőket a legnehezebb buktatókon is! Dübörgő taps hálálta meg a pontos választ, amikor Póth Zsuzsa gondolkodás nélkül válaszolt a játékvezetőnek, hogy a gyermekgondozási segély bevezetése óta hányán vették azt igénybe... Az első fordulóban fej-fej mellett haladtak a csapatok, de szünet után már élesedett a verseny. A maximális 25— 25 pontot a nyolc közül már csak két csapat érte el válaszaival: a váchartyáni 5-ös, és a műszaki főosztály 8-as csapata. Az izzó légkörben érezni lehetett — ez a két gárda dönti el a versenyt. Elérkezett a döntő kérdés. Virág Jenő kezében volt a lehetőség, hogy a váchartyáni csapat ott lesz-e a legjobbak között? — Mit értünk munkavédelem alatt? — olvasta fel a játékvezető a kihúzott kérdést. A versenyző még nem fejezte be mondanivalóját, amikor a közönség dübörgő tapssal jutalmazta — nyilvánvaló volt. hogy ilyen szabatos válaszra a zsűri sem adhat mást, mint a legmagasabb pontszámot. Így is történt. Á verseny végeredménye: a műszaki főosztály csapata mellett holtversenyben végzett első helyen a váchartyániak egyik versenyző gárdája — Póth Zsuzsanna, Virág Jenő, Monostori Gábor és Vankó József. Ez a két csapat képviseli a 22-es vállalatot a huszonnégy Volán Vállalat középdöntőjén — május 4-én. Közelebb kerültek a tízmillió forintos első díj elnyerésének lehetőségéhez, amelyet a győztes vállalat csapata kap a nyári döntő után. Ezt az ország nyilvánossága előtt, a televízióban rendezik meg. Cs. L. Tavaszi nagytakarítás után beállt a forgalomba a Toldi Miklós önjáró komp. Foto: Búzási Szakszervezeti könyvespolc Szocialista brigádoknak ajánljuk Robert Penn Warren (1905—): Repül a nehéz kő. — 1936. szeptember 16-án egy — családi érzéseiben sértett — fiatalember lelőtte Huey P. Long amerikai szenátort, Louisiana állam mindenható kormányzóját. A megtörtént eseményt jó- néhány regényíró földolgozta. Warren eredetileg 1946-ban megjelent műve nemcsak a legjobb közülük, de méltán sorolható a két világháború közti nagy amerikai regények, Faulkner és Hemingway alkotásai közé. Remenyik Zsigmond (1900— 1962): Élők és holtak. — A regény hőse Anton van Buren holland tengerészkapitány. Története ugyanolyan hihetetlen, mint ő maga. Megvalósítja azt a régi tengerészmondást, miszerint „ahány kikötő, annyi feleség”. Főbb útvonalainak végcéljában, Norvégiában, Spanyolországban, Görögországban és Dél-Afrikában sorra megházasodik. Négy házasságában mintha négysze- mélyű volna, s mindegyik énje ellentmond a többinek. A regény meseszövése érdekes, változatos, izgalmas; szerkezete, nyelve kitűnően eleveníti meg a szereplőket. VASARNAP: Áramszünet Az ÉDASZ váci kirendeltségének tájékoztatója szerint a szokásos karbantartási munkák végzése miatt vasárnap, április 18-án reggel héttől a kora délutáni órákig áramszünet lesz a városban. Piaci jelentés A pénteki piacon a burgonya 1.50—4, a vegyeszöldség 12, a fejes káposzta 7, a vöröshagyma 6—10, a fokhagyma 28, a fehér bab 16, a tarka 20—26 forintba került kilónként. A sóska és spenót kilóját 6, csomóját 1.50, a retek csomóját 1.50—3, a hagyma 1.20— 1.40, a salátát 1.50—2.50 forintért kínálták. Az alma ára 6—12 forint között változott minőségtől függően. Dióbelet 50—55, mákot 60 forintért láttunk. A kilóra mért csirke ára 32 forint volt, a tojást 1.20-ért adták. Úttörőhírek a járásból Jól szerepeltek a megyei szaktárgyi versenyeken a váci járási pajtások. Dunakesziről a nyolcadik osztályos Szabó Katalin megnyerte az orosz versenyt. Tóth József kémiában a második lett, 6 az alsógödi iskola hírét öregbíti. A szokolyai Tar József történelemből lett a harmadik. ★ Kedves vendégeket vár az alsógödi úttörőtábor. Húsz csepeli csapatvezető keresi fel itteni kollégáit. A tapasztalat- cserén a járási úttörők budapesti kirándulásait is megbeszélik. dettek, s a napi munkán túl. az ifjúsági mozgalom feladataiból is részt kérnek. A fiatal szakemberek felének az a véleménye, hogy nem a képzettségének megfelelő beosztásban dolgozik. Háromnegyedrészük alacsonynak tartja fizetését, sem anyagi, sem erkölcsi tekintetben nem látja biztosítottnak jövőjét jelenlegi munkahelyén. Ügy érzik, hagy a gyárak rosszul gazdálkodnak tehetségükkel, ten* niakarásukkal. A megkérdezettek egyharma- da ezért előbb vagy utóbb munkahelyet akar változtatni. Az ifjú szakembereket a Fiatal Műszakiak és Közgazdászok Tanácsának kellene összefognia, el kellene látni őket megoldásra váró feladatokkal és az FMKT-nak kellene megvédeni érdekeiket az üzemen belül. Ez a tanács azonban csak a Forte-ban működik igazán jól, a többi nagyüzemben még csak a kezdeti lépéseknél tartanak. Helyes lenne — tanácsolta néhány felszólaló —, ha a városban és a járásban is alakítanának egy-egy tanácsot, amely elősegítené és figyelemmel kísérné a fiatal technikusok, mérnökök és közgazdászok továbbképzését, nyelv- tanfolyamokat és szakmai előadásokat szervezne. 1 A felmérés szerint alacsony ■a kezdő műszaki szakemberek és közgazdászok fizetése. Gondot okoz az is, hogy a kollektív szerződések különbözőképpen állapítják meg a kezdő fizetéseket. 'A közeljövőben a pályakezdő műszakiak fizetése egységesebb és magasabb lesz — válaszolt később a megyei KISZ-bizottság képviselője, de természetesen ez csak a gondok egy részét oldja meg. 1 A vita során a hozzászólók többsége is a gondokról beszélt. A Forte-gyáriak azt panaszolták, hogy az alacsony kezdőfizetések miatt kénytelenek másodállásokat vállalni, kevesebb idő jut a nyelv- tanulásra, szakmai ismereteik bővítésére. Ezzel együtt is elmondható, ■hogy a fiatal műszakiak helyzete itt a legkedvezőbb, a gyár vezetői bíznak bennük, megfelelő, igényes, de erejüket meg nem haladó feladatokat kapnak. A jövőben még inkább számítanak rájuk; a megalakuló gazdasági tanács tagjainak egyharmada fiatal mérnök lesz. A Könnyűipari Öntödéből két fiatal mérnök mondta el problémáját. Egyetemi éveik alatt szerződést kötöttek az üzemmel. Másfél, illetve két év óta a gyárban vannak, de nem kapnak megfelelő beosztást. Egyikük például hosz- szabb ideje lakatosként dolgozik. „Nemcsak az alacsony fizetés miatt panaszkodom, de úgy érzem, hogy ez pazarlás” — mondta. A vitát Szviatovszki András, a Pest megyei KISZ-bi- zottság ifjúmunkás felelőse foglalta össze. Természetesen csak a kérdések egy részére tudott válaszolni. A gondok megoldása sem várható egyik napról a másikra. A városijárási ifjú szakemberek gondjai elhangzanak majd a fiatal műszakiak és közgazdászok országos konferenciáján is, amit a közeljövőben rendeznek, s melynek több váci és járásbeid küldöttje lesz. Csulák András P ÍRTÉLET FÖLKÉSZÜLÉS MÁJUS 1-RE Pénteken ülést tartott a városi PB párt- és tömegszerve- zetek osztálya. Az osztály tagjai beszámoltak az elmúlt négy héten végzett munkáról és megvitatták a következő hónap feladatait. Jövő keaden 9 órakor a négy instruktor! csoport találkozik Az áprilisi pártbizottsági ülés anyagával ismerkednek s megbeszélik a választással kapcsolatos további feladatokat. A városi alapszervezetek agitációs-művelődésügyi titkárai április 23-án tartják értekezletüket, ahol napirenden szerepel majd Vác város öt évre szóló művelődéspolitikai irányelve. Városszerte megkezdődtek a május elsejei ünnepség előkészületei. Ma nyílik a Bartók-kiállítás A nagy közönséget vonzó gyermekrajzkiállítás után ma újabb tárlat nyílik a főtéri volt görög templomban. Este hat órakor — ünnepi műsorral — megnyitják az Orosházáról ideérkezett Bartók emlékkiállítást. Marton Klára zenetanár méltatja a kiváló zeneművész életét, majd a KISZ-kórus Bartók műveket ad elő s a■ Géza gimnázium irodalmi színpada Tiszta forrásból címmel mutatja be műsorát. MAGUKNAK ÉPÍTETTÉK A napokban jelent meg a Pest megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága és a Hazafias Népfront Pest megyei Elnökségének 1971. év! községfejlesztési és szépítési verseny felhívása. A verseny célja: széles körű társadalmi mozgalom szervezése a lakosság, az üzemek, szövetkezetek, intézmények, telephelyek szépítésére, fejlesztésére. Az 1969. évi felszabadulási, majd az ezt követő 1970. évi kongresszusi verseny során járásunk szép példáját nyújtotta a társadalmi összefogásnak. A kongresszusi versenyben nagyközségeink közül Göd nyerte el a megyei második helyezést és az ezzel járó 100 ezer forintos jutalmat, ugyanakkor érdemes teljesítménye alapján Vámosmikola és Váchartyán dicséretben részesült. A járások közül a legjobb eredményt 14 millió 191 ezer forint társadalmi munkával, 147 forint egy főre jutó társadalmi munka értékkel ugyancsak a váci járás érte el a megyében. A kiértékelés után néhány községben csalódottsággal találkoztunk. Többen felvetették: hiába volt a sok munka, mégsem értek el helyezést. Véleményünk szerint valamennyi község nagy eredményt ért el a versenyben. A községek lakói elsősorban maguknak építették a járdát, az utat, az iskolát, a gázcseretelepeket és sorolhatnánk még tovább, nem beszélve a rövidesen virágba boruló utcákról, parkokról. Büszkék lehetnek rá. , (újfalvi) Nehéz feltételek BESZÉLGETÉS A SAKKBAJNOKKAL Lassan egy hónapja, hogy véget ért a megyei egyéni sakkbajnokság. A trófea — ezúttal másodszor — egy huszonnyolc éves fiatalemberhez, Zala Gyulához került. Az újdonsült bajnokot eddigi sportpályafutásáról kérdezzük. — Négyéves koromban már apámmal és a szomszédokkal sakkoztam. Tizenkét évesen — akkor még Budapesten laktam — jól szerepeltem a kerületi úttörőbajnokságon. Egy évvel később szimultán meccsen 28 Hét végi filmajánlatunk: STAFÉTA Kovács András rendező Staféta című filmjét ma és holnap játssza a Madách mozi. Hőse, Zsuzsa, egyetemista, pedagógusnak készül. A történet a Zoltánnal való szerelemről szól, ám a rendező sok társadalmi és morális problémát is felvet: a generációs kérdést, a nemzedékváltás problematikáját, a pedagóguspálya lehetőségeit vizsgálja a fiatalok közti szenvedélyes viták légkörében. A két főszereplő: Bencze Ilona és Bálint András. — Hétfőtől szerdáig a kétrészes Romeo és Julia című, Shakespeare drámájából írt, színes, olasz film a műsor. A rendező, Franco Zeffirelli tartalomban és szellemben hű maradt az eredeti műhöz, ugyanakkor izgalmasan eredeti. Vérbő, hiteles reneszánsztörténetet keltett életre — A vasárnapi matiné: Zöld fény. Az építők mozija műsora ma és holnap a Mérnök, veszélyes küldetésben című magyarul beszélő szovjet film. — Hétfőn és kedden Bye, bye, Barbara címmel egy francia filmet vetítenek, 16 éven felüli nézőknek. (P. k.) induló közül egyedül győztem le Szabó László nemzetközi nagymestert. 1956 óta lakunk Kismaroson. Néhány évig nem játszottam versenyszerűen. Azóta nagyon sajnálom ezt a kiesett időt. — Mióta játszik a váci Vasutas színeiben? — Három éve. Jelenleg második táblás vagyok a csapattan. A minősítésem csillagos első osztályú. Aki komolyabban foglalkozik a sakkal, az tudja, hogy érméi sokkal többet is ellehetne érni. — A sok edzésen kívül minek köszönheti a bajnokságot? — Menyasszonyom azt mondta, ha megnyerem a versenyt, akkor összeházasodunk. Nagyon igyekeztem ... — Tervei? — Májusban az országos vidéki bajnokság döntőjén indulok. A távolabbi jövőben egy kisfiút és egy kislányt szeretnék. Remélem, a feleségem az ő születésükhöz már nem szab ilyen nehéz feltételeket. Cs. A. Köszönetnyilvánítás. Köszönétet mondunk mindazoknak, akik szeretett férjem, Kovács Károly őrnagy halála alkalmával együttérzésüket fejezték ki, temetésén részt vettek és gyászunkban osztoztak. özv. Kovács Károlyné és kisfia.